Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-23 / 146. szám
Záporoztak a meglepetések a megyei labdarúgó-bajnokság utolsóelőtti tavaszi fordulójában. A vendégcsapatok a megszerezhető pontok több mint 50 százalékát elhozták: kilencet. A legváratlanabb eredmény a Váci SE veresége, ezzel elvesztette hazai veretlenségét a listavezető. Nagykáta és a Váci Vasutas első győzelmét aratta idegenben. A sok váratlan eredmény az egyik oldalon „fáj” az elrablóit pontok miatt, ugyanakkor érdekesebbé, szorosabbá teszi a bajnokságot, a küzdelmeket. Potyagólzápor A Váci SE—Kartal találkozót két potyagól színesítette. A 35. percben a kartali Kiss Jenő mintegy 40 méterről talált a hálóba, a 70. percben pedig rosszul sikerült, a kapuba jutott Doroszlai hazaadása, s ez a vendégek győzelmét jelentette. A Ceglédi Építők—Nagvká- ta találkozó sorsa már a 15. percben eldőlt. A nagykátai csatár a kapu elé fejelt. Pán- czél a ceglédi kapus fogni akarta a labdát, de túl köny- nyelműen, s a labda kezéről a hálóba perdült. A területi északi csoportjának rangadóján az isasze- giek öt gólt kaptak. Az elsőt könnyelműsködő védelmük, s kapusuk miatt. Ezután még két potya ízű gól következett. A több mint 300 vendégszurkoló csalódottan távozott Aszódról. Negyedóra négy góllal — Az erős bemelegítés híve vagyok, s a vasárnapi mérkőzés előtt mintegy 20 perces erős mozgást végeztettem a fiúkkal — emlékezett vissza Raduly József, a Csepel Autó edzője. — Ugyanakkor láttam, hogy a törökbálintiak csak immel-ámmal végzik ezt a nélkülözhetetlen „előjátékot”. A párás melegben a vendégek az első harminc percet alig bírták szusz- szál, s nem csoda, hogy negyedóra alatt négy gólt lőttünk. Szünet után már a vendégeknek is jobban ment, hatalmas lelkesedéssel küzdöttek, s akár ki is egyenlíthettek volna. Mint hallottuk, a négy tartalékot szerepeltető törökbálintiak azért hanyagolták el az „előjátékot”, mert elég későn érkeztek. Majdnem hat 11-es Négy tizenegyest ítéltek a megyebajnoki fordulóban, ebből egyet a váciak kihagytak Kartal ellen. A mono- riák szerint féltucat büntető lett volna jogos. Vitéz Imre monori tudósíMeglepetésözön tó felvetette, hogy a 40. percben, bár a bagi hátvéd a 16-oson belül kézzel ért a labdához, nem ítélt 11-est Monor javára a bíró. Ö úgy látta, hogy a kapus volt a „vétkes”. A 83. percben az újabb bagi kezezést a partjelző is beintette, de Tóth Lajos, a vezetőbíró felülbírálta ítéletét. A másik 11-es is elmaradt... A „titkolózó“ harasztiak Mint beszámoltunk, a Du- naharaszti—Üllő mérkőzés után Horváth András dr. játékvezető az őt megsértő szurkoló után eredt, közben egy másik néző megütötte őt. Végül mindkettőt megfogták, de mint a bíró elmondotta, egyikük nevét sem tudták meg. — Mindenesetre valameny- nyi haraszti játékos igazolását bevittem a szövetségbe, s az ügyben megtettem a feljelentést. — S vajon mi lehetett a botrányos finálé oka? — A helyieknek nem tetszett, hogy sorozatosan lefújtam sokszor durvaságba csapó játékukat — mondotta Horváth dr. Mintarendezőség Sokkal kedvezőbb körülményekről számolt be Gróf József, az Abony—Ceglédbercel területi találkozó bírája. — A mérkőzés előtt a főrendező személyi igazolványszámmal ellátott rendezői névsort nyújtott át nekem. ök a játék alatt a han- goskodókat azonnal figyelmeztették, nem is volt zavaró körülmény. Az abonyi példát a sportkörök figyelmébe ajánljuk! — Fekete — MA: Kupadöntő: Torinóban Edzőmérkőzés: Kiskőrösön A döntőbejutásért: Bétsben Zént’ann és JVufßtß Judit ors&íhffos ifi bajnak Az országos ifjúsági atlétikai bajnokságon két aranyérmet szereztek a Pest megyei sportolók. A férfiaknál 3000 méteres akadályfutásban Zémann (Dunakeszi Vasutas) lett a bajnok 9:36,4 perccel. Magasugrásban Pataki (Váci Vasas) 183 centiméterrel harmadik lett. A nőknél Nagy Judit igazolta jó formáját, s a Váci Vasas atlétája 13,55 méterrel nyerte a súlylökést, több mint egy méterrel előzte meg Né- methet (13,49). ☆ Az országos női ifjúsági II. osztályú tornászbajnokságon Sárik (Ceglédi Építők) gerendán 9 ponttal harmadik lett. AZ UTOLSO FORDULÓBAN Isaszeg elvesztette veretlenségét Pusztavacs pontot hagyott Úriban A területi labdarúgó bajnokság Északi és Déli csoportjában a tavaszi utolsó fordulót játszották. Még néhány elmaradt mérkó'zés van hátra. Északon nagyarányú győzelmek születtek, érdekesség, hogy egyik vesztes csapat sem tudott gólt lőni. Isaszeg most vesztette el tavaszi veretlenségét, méghozzá 5:0 arányban maradt alul az éllovas otthonában. Délen a listavezető Pusztavacs! Honvéd pontot hagyott Űriban, Ojhartyán pedig mindkét pontot elhozta Örkényből. A Középcsoportban múlt héten fejeződött be a küzdelem, most egy elmaradt találkozóra került sor. Északi csoport: Váci Honvéd— Dunakeszi Kinizsi 6:0, Pécel—Fóti SE 5:0, Verőce—Galgahévíz 1:0, Aszód—Isaszeg 5:0, Szód—Hévíz- györk 6:0, Szob—Nagytarcsa 3:0. A Túra—Felsőgöd mérkőzés az árvíz miatt elmaradt. semmisítették, a két pontot 0:0 gólaránnyal Pécel javára írták, mert Nagytarcsa jogosulatlan játékost szerepeltetett. Ezenkívül a nagytarcsaiaktól két büntetőpontot is levontak. Déli csoport Abony—Ceglédbercel 3:0, Gyöm- rő—Maglód 2:1, Örkény—Ojhartyán 2:3, Űri—Pusztavacsi Honvéd 2:2, Ceglédi Spartacus—Farmos 0:3, Ecser—Tápiószele 2:2. A Pilis1. Aszód 13 10 2 1 29: 8 22 2. Pécel 13 9 1 3 28:12 19 3. Isaszeg 12 7 4 1 25:11 18 4. Túra 12 7 2 3 22:11 16 5. Szob 13 6 2 5 22:22 14 6. Verőce 13 5 3 5 15:19 13 7. Váci H. 13 5 2 6 32:22 12 8. Galgahévíz 13 5 2 6 32:25 12 9. Sződ 13 5 1 7 23:24 11 10. D.-keszi K. 13 4 3 6 17:31 11 11. Felsőgöd 12 3 2 7 18:25 8 12. Hévíz,györk 13. Nagy12 2 4 6 18:29 8 tarcsa* 13 2 4 7 14:25 6 14. Fóti SE 13 3 — 10 18:49 6 * Két büntetőpont levonva. A Nagytarcsa—Pécel 3:l-re végződött mérkőzés eredményét megCeglédi Honvéd mérkőzés a honvédek árvízvédelmi készültsége miatt elmaradt. 1. Pusztavacs 13 9 2 2 43:11 20 2. Abony 13 6 3 4 35:19 15 3. Tápiószele 12 6 3 3 30:23 15 4. Ceglédi H. 12 6 2 4 32:14 14 5. Pilisi KSK 12 5 4 3 24:19 14 6. Ecser 13 5 4 4 25:27 14 7. Farmos 13 6 16 17:18 13 8—9. Örkény 13 4 5 4 15:20 13 8—9. Üjh. 13 5 3 5 21:28 13 10. Gyömrő 13 5 2 6 19:34 12 11. Őri 12 3 4 5 22:30 10 12. Cégi. Sp. 12 3 2 7 18:32 8 13. C.-bercel 13 3 2 8 14:25 8 14. Maglód 12 2 3 7 13:28 7 Középcsoport Szentendrei Építők—Budaörs 1 :1. 1. Vecsés 13 11 2 — 31: 1 24 2. Budaörs 13 8 3 2 25: 9 19 3. Sz.-márton 13 8 2 3 23:11 18 4. Öcsa 13 7 4 2 25:21 18 5. Budák. 13 7 3 3 20: 9 17 6. Diósd 13 6 4 3 30:11 16 7. Érd 13 4 3 6 15:20 11 8. D.-varsány 13 3 5 5 18:26 11 9. Szentendre 13 3 4 6 16:30 10 10. Ráckeve 13 4 18 22:28 9 11. Tárnok 13 3 3 7 13:23 9 12. Pilisi B. II 12 3 2 7 18:39 8 13. K.-lacháza 12 2 2 8 11:25 6 14. Kistarcsa 13 1 2 10 7:21 4 Június 27-én vasárnap idei negyedik válogatott mérkőzését játssza a legjobb magyar tizenegy. Ellenfele Budapesten Olaszország csapata lesz. A magyar csapat összeállításával kapcsolatosan több nehézség merült fel, a Ferencváros VVK és a Vasas KK mérkőzései miatt. Az azzur- rik ellen készülő keret: Géléi, Szepesi, Sipos, Sóvári, Nagy István, Sólymost, Györkő, Bene, Göröcs, Zámbó, Nagy Antal. Baróti Lajos elmondotta, hogy mindenképpen számít az öt ferencvárosi játékosra, Géczire, Mátraira, Albertra, Rákosira és Fenyvesi dr.-ra éppen ezért a csapat összeállítását csak a Ferencváros mai mérkőzése után tudja megmondani. Tichyvel kapcsolatban az orvosi vizsgálat dönt, hogy a Bp. Honvéd játékosa a válogatott rendelkezésére áll- hat-e. A válogatott keret ma Kiskőrösön játszik edzőmérkőzést pályaavató keretében és ekkor Marosi a Bp. Honvéd játékosa „segíti ki” a válogatott csapatot. A magyar—olasz labdarúgómérkőzésen osztrák játékvezetői hármas működik, a vezetőbíró Mayer. Kitűnő a Juventus csatársor, de a Ferencváros sem esélytelen Géczi — Novák, Mátrai, Horváth — Juhász, Orosz — Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. A tervek szerint ebben az összeállításban lép ma este 21.30-kor pályára Torinóban a Vásár Városok Kupa döntőre a Ferencváros a Juventus ellen. A találkozóval kapcsolatban így nyilatkozott Mészáros József edző. — A Juventus ellen a legerősebb összeállításunkban lépünk pályára és feltétlenül jó játékot várok a csapattól. Az olasz együttes otthonában különösen nehéz ellenfélnek Ígérkezik, amit az is mutat, hogy legutóbb az Atletico Madrid elleni harmadik VVK elődöntőn biztosan nyertek 3:l-re. Elsősorban a csatársora kiváló a torinói csapatnak. Abban az esetben viszont ha a Ferencváros olyan teljesítményre lesz képes, mint pl. az Atletico Bilbao elleni harmadik, vagy a Manchester United elleni budapesti első mérkőzésen, akkor Torinóban sem vagyunk esélytelenek. A mérkőzést a svájci Dienst vezeti. Mivel a döntő egyfordulós, döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás következik, s ha az eredmény ekkor sem változik: sorsolás. Bundzsák védence, majd komolyra fordítva a szót úgy intézkedtek, hogy a tartalékkapus Kovács minden eshetőségre készen álljon, s ha a helyzet úgy kívánná, azonnal a csapat után utazhasson. — A jól bevált tizenegy lép szerdán pályára — mondotta Illovszky Rudolf edző. — Azaz: Varga — Bakos, Mészöly, Berendi, Ihász — Mathesz, Fister — Molnár, Puskás, Farkas és Pál. Ha sérülés nem történik, szombaton is ezt az együttest játszatom. Tavaszi első * a Ceglédi Építők tekecsapata A tekézőknél az atolsó tavaszi fordulót vívták, s a férfi NB n Keleti csoportjában, a Ceglédi Építők nagyarányú győzelme révén az első helyen zárta az idényt. A Ceglédi Bányász is jól szerepelt a Bp. Spartacus otthonában nyert. Versenyzőjük, Raf- fai, a hét legjobb dobóinak sorában 485 fával a második helyet foglalta el. Ceglédi Építők—Egri Spartacus 7:1 (2590:2418), Bp. Spartacus—Ceglédi Bányász 3:5 (2530:2589). 1. Ceglédi Ép. 11 27 980 58 2. KISTEXT 11 28 114 57 3. Csepel 11 27 675 56 4. Szegedi P. 11 27 685 52 5. Z. Danuvia 11 27 672 44.3 6. Vízművek 11 27 595 43 7. Egri Spart. 11 27 645 42.5 8. Ceglédi B. 11 26 971 41.5 9. SZAK 11 27 225 39.5 10. K. Lombik 11 27 624 36 11. Bp. Spart. 11 27 301 28.5 12. Ütvasút 11 26 954 28.5 BIRKÓZÓK AZ ALFÖLDI KUPÁÉRT Az ifjúsági kötöttfogású birkózók Cegléden vetélkedtek az Alföldi Kupáért. Nyolc sportkör 74 versenyzője színvonalas küzdelmet vívott. Lepkesúly: 1. Varga (Debreceni Honvéd), 2. Sárosi Nagyváltósúly: 1. Kelemen (Abony), 2. Babos (Cegléd), 3. Táncos II (Szentes). Kisközépsúly: 1. Ágics (Csepel Autó), 2. Mráz (Csepel Autó), 3. Zelenka (Cegléd). Nagyközépsúly: 1. Koncsik (Nagykőrös), 3. Tabányi (Cég- ^0^7. Jakab (DuZkesri Légsúly: 1. Szigetvári (Nagykörös), 2. Kolosi (Debreceni Vasutas). Pehelysúly: 1. Tóth L. (Nagykőrös), 2. Pásztor (Cegléd), 3. Mészáros (Abony). Könnyűsúly: 1. Lavár (D. Vasutas), 2. Kukar (Szentes), 3. Bene (Abony). Kisváltósúly: 1. Biró (Cegléd), 2. Smith (Szentes), 3. Lukács (D. Vasutas). 201. sz. ITSK), 3. Cseri (D. Vasutas). , Félnehézsúly: 1. Csik (Csepel Autó), 2. Vecsei (Szentes), 3. Táncos I (Szentes). Nehézsúly: 1. Csábai (D. Vasutas), 2. Varga (Cegléd). Sportkörök közötti pontversenyben: 1. Ceglédi Vasutas 16, 2. Debreceni Vasutas 15, 3. Csepel Autó 13. MOZAIK A sorrendben 79. wimbledoni nemzetközi teniszversenynek egyik szenzációját az jelenti, hogy a Szovjetunió jelentős létszámú csapattal képviselteti magát a uemhivatalos világbajnokságnak tekinthető viadalon. Az angol lapok több cikkben foglalkoznak a szovjet teniszsport fejlődésével, s Lejusék egyre figyelemreméltóbb nemzetközi szereplésével. 'ír A 33 éves amerikai Harold Conolly, Walnutban ismét megjavította a kalapácsvetés világcsúcsát. Conolly teljesítménye 71.26 méter. Az előző világcsúcsot is ő tartotta, amelyet idén május 29-én 71.07 méterrel állított fel. Hatalmas érdeklődés előzi meg a labdarúgó Vásár Városok Kupájának csütörtök—pénteki genovai sorsolását. A tornára huszonöt országból nem kevesebb mint 80 csapat jelentette be részvételi szándékát. A hét közepén dönt a rendőrség, hogy hány csapat indulását engedélyezi, de az biztosra vehető, hogy 64-nél nem lehet több az indulók száma. Csak Albánia, Finnország, Izland, Málta, Cyprus, Lengyelország és a Szovjetunió nem nevezett. A legtöbb csapatot a spanyolok szeretnék indítani szám szerint 10-et, utánuk a franciák (8), a portugálok (7), az olaszok (7) és a belgák (5) következnek. A Bp. Honvéd és a Vasas közös rendezésében nemzetközi fér» fi röplabdatornára kerül sor június 26. és 28. között Budapesten a Vasas Pasaréti úti sporttelepén. A tornán p két magyar csapat mellett a varsói Legia és a Berlini TSC vesz részt. A wimbledoni nemzetközi teniszversenyen Gulyás Istvánnak az első fordulóban a nyolcadik helyen kiemelt mexieói Osuna volt az ellenfele. Osuna, aki füves pályán a világ legjobbjai közé tartozik a vártnál nehezebben, öt játszmában győzött. TOTOTIPPJEINK 1. Magyaro.—Olaszo. 1 2. Budafok—Egyetértés 2 x 3. Jászberény—Szállítók x 2 4. Bp. Spartacus—Eger 1 x 5. Nagybátony— Szóin. MÁV 1 6. SZMTE—Kisterenye 1 x 7. Borsodi B.—Bp. Előre 1 8. Pénzügyő.—KISTEXT 1 X 9. Pécsi B.—Veszprém x 1 10. K. Honvéd—Pápa 1 11. Győri D.—Pécsi BTC 1 x 12. Z. Dózsa—K. Kinizsi 1 x 13. Ikarus—Budai Spart. x 1 2 13+1 14. Magyarország— Olaszország első félidő 1 x Pótmérkőzések 15. Autóbusz— Mosonmagyaróvár 1 16. Debr. Honvéd—Izzó X LAKOSSÁG, TSZ-EK, FMSZ-EK! A Gödöllői Állami Erdőgazdaság felesleges készleteit értékesíti. r r _ BÖRZÉM AZ Püspökszilágyon IV. 25-én Erdészéinél: Isaszegen VI. 30-án Galgamácsán VI. 26-án Mendén VII. 4-n Valkón VI. 28-án Pusztavacson VII. 5-én Gödöllőn VI. 29-én Csévharaszton VI. 25-én Cegléden VI. 26-án Doboson VII. 4-én Budapesten II. Budakeszi Gödöllőn Műszaki út 91. VI. 28-án1 Erdészet, Szabadság Ráckevén VI. 29-én út 70. sz. VII. 5-én Eladásra kerülnek mező- és erdőgazdasági anyagok, szerszámok, felszerelések, gépalkatrészek, építési anyagok stb. Érdeklődni: Gödöllő tel : 20. Kárpáti Béla. Hátra van még a Kiskunlacháza —Pilisi Bányász II mérkőzés. A találkozóra a vendégek április 11-én azért nem tudtak elutazni, mert a MÁVAUT szombaton lemondta a külön autóbuszt, s a Bányász három műszakban dolgozó játékosait már nem tudta értesíteni. így a vörösváriak táviratban lemondták részvételüket. A lacháziak először hozzájárultak ahhoz, hogy az elmaradt meccset június 20-án lejátsszák. Később fellebbeztek az újrajátszás ügyében, a szövetség azonban ezt nem fogadta el. A lacháziak ezután magasabb fórumhoz nyújtották be kérelmüket, s ennek tisztázása most folyik. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141-258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Sikert remél az április 14 óta veretlen Vasas Kedden, délelőtt a Keleti pályaudvarról 14 játékossal elutazott Bécsbe a Vasas labdarúgó-csapata, a mai, illetve szombati Középeurópai Kupa mérkőzésekre. A magyar bajnokság listavezetője ma 17.30 órai kezdettel a Práterben a csehszlovák bajnok Sparta Prága ellen kezdi meg szereplését. Amennyiben győz, úgy szombaton 19.30 órai kezdettel a Rapid—Fiorentina győztesével találkozik a kupadöntőben. Vereség esetén szombaton 17.30 órától játszanak a másik ág vesztesével a harmadik helyért. — Szombaton esti mérkőzést szeretnénk játszani — mondotta az elutazás előtt Bundzsák Dezső szakosztályvezető. — Ha a csehszlovák bajnokot legyőzzük, érzésem szerint a döntőben könnyebb dolgunk lesz. A Vasas 14 játékossal, de csak egy kapussal utazott Bécsbe. Előbb tréfálkoztak azzal, ha Varga megsérülne, Budapesti VHI. kerületi szoba, konyhás, félkomfortos lakásomat, elcserélném ceglédi kétszobás házért, megegyezés szerinti ráfizetéssel. Leveleket: „38 581” jeligére a ceglédi hirdetőbe. Postafiáik: 86. ________ A Ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat eszfergáiyos és lakatos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán. Cegléd XIV kér.. Külső Kátai út 35/a szám. Pest megyei FŰSZERT Vállalat takarítónőiket keres azonnali belépésre. Munkaidő fél ll-től 7-ig. Szombaton délelőtt. Cím: Budapest, V., Rosenberg házaspár utca 6. Eladó ingatlanok a szentendrei kirendeltség területén. Szentendre: Két szoba, konyha, speiz, előszoba, zárt veranda, plusz egy szoba. Beköltözhető. Ára: 160 ezer forint. Egy szoba, konyha, kamra, 464 n-öi gyümölcsös. Beköltözhető. Ára: 60 ezer forint. Két szoba, összkomfort, 200 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 130 ezer forint. Négy szoba, konyha, 90 n-öl telek. Beköltözhető. Ára: 160 ezer forint. Telkek: 1042 n-öl hatfelé osztható kerít étiéin ví- kendtelek. Ára: 70.—/n-.öl. 200 n-Öl kerítetlen vi- kendtelek, vízvezeték van. Ára: 60.-/n-öl. 658 n-öl kerítetlen ví- kendtelek, kb. 1O0 db termő gyümölcsfa. Ára: 60.—/n-öl. 400—330 n-öl üres, kerítetlen házhelytelek. Ara: 80.— .ill. 100.—/ n-öl. 1350 n-öl négyfelé osztható, kerítetlen víkendtelek. Ara: 25.—/n-öl. 194 n-öl kerítetlen ví- kendtelek, vízvezetékkel. Ara: 60.—/n-öl. 1700 n-öl négyfelé osztható. kerítetlen víkendtelek, 100 db termő gyümölcsfával. Ára: 40.—/n-öl. 1000 n-öl háromfelé osztható, kerítetlen víkendtelek. gyümölcsös. Ara: 60.—/n-öl. 600 n-öl kerítetlen vl- kendtelek, 60 db termő gyümölcsfa. Ára: 60.—/n-öl. Érdeklődni: piK szentendrei kirendeltsége, Rákóczi u. 11. sz. Egyetemista vagy középiskolás férfit, nyári ellenőri munkára felveszünk. J elentkezés: Szentendre, Postafiók: 11. Vizsgázott kazánfűtőt augusztus 1-i belépésre alkalmaz Elektromos Művek. Jelentkezés: Szentendre, Dumtsa Jenő utca 13.