Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

Szentendre IX. ÉVFOLYAM, 45. SZÁM 1965. JÚNIUS 12, SZOMBAT PEST M EGY E 1 H í R L A P K Ü L ÖN K I A D ÁS A Z*, -Í y; Postaládánkból : „Itt a pismániak beszélnek EGY PANASZOS LEVÉL ÉS AZ ILLETÉKESEK VÁLASZA Hát csak tessék! íme a hoz­zánk intézett levél: „örömmel olvastuk, hogy Horváth Levente szót emelt a szegény gesztenyefákért és a félben hagyott munkáért, amiért ezúton is hálás köszö­net. Most még csak arra sze­retnénk kérni mi, pismániak, hogy egyszer vegyen annyi fáradtságot magának, a szer­kesztő „urakkal" és a városi „urakkal” együtt, és sétáljon végig az Egresi úton. Akkor, azt hiszem, duplán meg lesz a véleménye a félben hagyott munkákról. Mert velünk tényleg nagyon kitoltak, ki­babráltak, nem is találok rá jó kifejezést. Szerencse, hogy valaki eddig ki nem törte a nyakát, különösen sáros idő­ben. Azt szeretnénk tudni, hogy egyáltalán miért is kezd­tek hozzá? Hát nincs rá ke­ret? Jó volt az az út addig, amilyen volt, az nem volt ilyen nyaktörő.” Eddig idéztünk a levélből, amit nem írtak alá. Mivel azonban az utóbbi időben ez a probléma többször napi­rendre került, megkérdeztük az illetékeseket, tulajdon­képpen mi is a helyzet az Eg­resi úttal kapcsolatban. S ime itt a válasz, az illetékes válasza: „Az Egresi út építését az elmúlt évre tervezte a városi tanács. Időközben sor került a vízvezeték építésére, ezért halasztódott el az útépítés 1965-re. A tél folyamán — hogy időt nyerjünk — kiszál­líttattuk a kivitelező vállalat­tal az építési anyagot, s elké­szítették kora tavasszal a jár­daszegélyt és a kőalapot. Az út átitatott kötőzúzalékos bur­kolattal készül, s ennek gyár­tástechnológiája 18—20 fokos hőmérsékletet ír elő. Az idei szeszélyes időjárásban egy hetet sem találunk, amikor ilyen egyenletes hőmérsék­let lett volna. Mindezen túl­menően nem tudunk egyet­érteni a névtelen levélírónak azon megállapításával, hogy „jó” volt az az út addig, ami­lyen volt, hiszen az érdekel­tek évek óta kérik kiépítését. Ezzel megadtuk az első kér­désre a választ, hogy miért kezdtünk hozzá az építéshez. Azért, hogy a pismáni lakos­ság végre jó úton járjon. Az Egresi út építésére a hi­telkeret — 524 000 forint — teljes egészében rendelkezés­re áll: az elhúzódó építkezés­nek csak az volt az oka, hogy a vízvezetés utáni földüle­pedést megvárva, optimális hőmérsékleten tartós, jó utat építhessünk. VIGYÁZAT! MINDEN RENDŐR TÁSKÁJÁBAN OTT VAN! Mi az az alkoholszonda? A gépjárművek számának emelkedésével arányosan nö­vekedik a közlekedési sza­bálysértések száma, ezen be­lül is az ittas vezetés vétsége. Ezek megakadályozására rendszeresítik a helyszíni „ittasságvizsgálatot”, amelyet alkoholszondával végeznek el. Felkerestük Varga Mátyást, a szentendrei rendőrőrs parancs­nokát, hogy közelebbről meg­tudjuk, mi is tulajdonképpen az alkoholszonda? — A rendőri szaknyelven mást jelent az ittasság, mint a polgári szóhasználat szerint. A KRESZ azt mondja: aki gépjárművet vezet, az egyáltalán nem fogyaszt­hat szeszes italt. Kétségtelen, hogy egy pohár szesztől, még senki sem lesz ittas. De már ez is befolyá­solja a reflexeket. Vakmerő lesz a vezető és nem veszi észre a veszélyt. A szervezet­ben levő szesz megnyújtja az időt a gondolattól a cselek­vésig. Az új alkoholszonda, amely olcsó és egyszerű rövid idő alatt megálla­pítja az ittasságot és an­nak fokát. A benne levő vegyszer színe a belefújt lehelettől megvál­tozik. Ebből megállapítható, ha a vezető ivott — mondotta a parancsnok. Gépjárművezetők figyelem! A szonda minden rendőr tás­kájában ott van! E heti kellemetlen kérdésünk: Nincs gazdája?! A kocsigyár mellett, a Le­nin utat és a Kovács László utat köti össze. Az egyik ol­dala valaha lépcsősor volt, a másik a járművek számá­ra fenntartott betonozott út­test. Mígnem gondolt egyet a gyár egyik traktorosa, .és masinájával együtt végigvo­nult rajta. A szegény út só­hajtott egyet, majd megad­va magát összerepedezett. Telt-múlt az idő, eső esett, szél fújt, kimosta, kifújta a törmeléket. A repedések mé­lyültek és terebélyesedtek. Ma már árkok szabdalják ke- resztül-kasul. Az alsóízbégi munkások itt járnak hajnal­ban a buszhoz. Világítás nincs. Még az is fél rálépni, aki ismeri a járást. Az idegennek pedig életveszélyes! Úgy tudom, az út a kocsi­gyáré. Szóltak és kérték a ki­javítását az arra lakók. Sü­ket fülekre találtak. Miért várják meg, amíg valaki a nyalcát töri? Bányász OLVASÓINK ÍRJÁK remi Egy ifjú papa panaszolja, hogy hetek óta nem lehet pasztőrözött tejet kapni, pe­dig kislányának erre nagy szüksége lenne. Vasárnap pe­dig kannás tejet is csak egy helyen árusítanak, a HÉV melletti tejcsárdában, ahol — és ez természetes — hosszú sor áll, mert nemcsak a vá­ros lakói, hanem a turisták is ott szeretnének vásárolni. A főtéri tej- és sütemény­boltot célszerű lenne vasár­naponként reggel néhány órá­ra nyitva tartani. Hiszen a hegyen lakók is szeretnének tejhez jutni. Intézkedést kérnek az édesanyák és édesapák KÁVÉT! Az új benzinkút mellett, az idén is kinyitott a presszó. Ezen a nagy forgalmú helyen a kis „idényüzletnek” a mos­tani időjárás mellett is biz­tató a forgalma. Van azonban egy probléma. Harmadik he­te, hogy nincs kávé. Azaz gyakrabban nincs, mint van! Ugyanig rossz a gép. A szerelő fél napig dolgo­zott rajta, de utána még rosszabb lett. Rossz a hűtő­szekrény is. Ki kellene cse­rélni, vagy legalább megja­vítani. Azt bizonyára a Bu­da környéki Vendéglátó is megérti, hogy nincsen presz- szó kávé nélkül... Egy gépkocsivezető Arra kérjük a pismánlakat és általában városunk — sok­szor jogosan türelmetlen — lakóit, hogy nagyobb türelem­mel viseljék el a kényelmet­lenségeket akkor, ha azok a fejlődés, a jobb, kényelmesebb élet velejárói. A kis háztartások tervezése sem csekély feladat, egy csa­ládi lakóház sem épül fel he­tek alatt. Mennyivel nehe­zebb dolguk van azoknak a szerveknek, amelyeknek éven­te több millióval kell gaz­dálkodnak és eredményt fel­mutatniuk. Végezetül közöljük, hogy az Egresi út kiépítve legké­sőbb július 31-én átadásra ke­rül. A városi tanács végrehajtó bizottsága” Az esti mozielőadás nem a gyerekeknek való Ülésezett az ifjúságvédelmi bizottság Nemrég tartotta szokásos összejövetelét a gyermek és ifjúságvédelmi bizottság. Az ülésen részt vett a bizottság tagjain kívül három üzemünk képviselője is. Őket azért hív­ták meg, hogy kiépítsék a kapcsolatot a bizottság és az üzemek között. Közös együtt­működésre van ugyanis szükség minden olyan eset­ben, ahol a gyermekek családi helyzete veszélyeztetett­nek látszik. Olyan esetekről van szó, mi­kor a dolgozó apa — netalán anya — az üzem megállapítá­sa szerint könnyelmű, iszákos ember, s a fizetés napján nem hazafelé, gyermekeik körébe igyekszik, hanem az „apák boltjának” valamelyikébe. A munka szimfóniája Az ilyen esetek megelőzésé­re kéri a bizottság, az üzemek „jelzését”, hogy a gyermekek érdekében intézkedhessen. Ilyenkor, ha kell, a szülőket kényszer elvo­nókúrára utalják, vagy rendőri felügyelet alá he­lyezik, esetleg a gyermekeket állami gondozásba vegyék. Az időszerű feladatok kö­zött szerepelt még a koron aluliak mozilátogatásának kérdése. A bizottság célul tűz­te tó, hogy a jövőben felkere­sik azokat a szülőket, akik késő este magukkal viszik a gyermekeiket a moziba, sok­szor bizony a fiataloknak nem való filmekhez is. A rendőr­ség képviselője ígéretet tett, hogy a nyári hónapokban foko­zottan ellenőrizteti mind­két moziban az este nyolc óra után ott tartózkodó kicsinyeket és azok felelőtlen szüleit. H. L. I - & ; i § r. törzsőrmester 1 Június 8-án, délután rend­őrtemetés volt Szentendrén. Fülöp Mihály rendőr törzs­őrmestert temették, aki hosz- szú éveken át teljesített szol­gálatot a szentendrei járási kapitányságon. Sokan ismer­ték. Szerénységéért, közvet­lenségéért mindenki szerette őt. Legutóbb a Pest megyei főkapitányságon teljesített szolgálatot. Szolgálatba igyekezett, mo­torkerékpárjával, amikor köz­lekedési baleset áldozata lett. Halála tragikus körülmé­nyek között történt, élete utolsó pillanatában is a más életét mentette. így lett ő az áldozat. Utolsó útjára sokan kísér­ték el. Honti Pál rendőr szá­zados mondott búcsúbeszé­det. Koporsóját a Himnusz hangjai és díszsortűz dör- dülései közben tették a sír­ba. A család, a bajtársak és a gyászoló - közönség koszorúi elborították Fülöp Mihály sír­ját. Szülők, jobban vigyázzatok gyermekeitekre l „Szerencsés" kimenetelű baleset Könnyen végzetessé válható haleset történt Pomázon. Este fél hétkor történt a 111-es mű­úton. Az úton haladt a GA 18—00 forgalmi rendszámú, autóbusz. A Beniczky utca 48. számú ház előtt hirtelen az úttestre sza­ladt Kun József négyéve* kisfiú, aki szülői felügye­let nélkül játszadozott az utcán. ■ A halálos balesetet csak az autóbuszvezető ébersége aka­dályozta meg, mert idejében felfigyelt az utcán ugrándozó kisgyerekre, a sebességét csökkentette és így az utolsó pillanatban meg tudta állíta­ni az autóbuszt. így is fellökte őt, de a kis Jóska csak hom­lokán és combján szenvedett könnyebb sérülést. Minden szülőnek tudnia kell, hogy hat éven aluli gyermeket felügyelet nélkül tilos az utcára engedni! A rendőrség mindenesetre megindította az eljárást De ez a „szerencsés” kimenetelű baleset legyen intő példa min­den szülő számára! — tó — A Hazafias Népfront váro­si elnöksége és a városi párt- bizottság megbeszélést tartott Értékelték a népfront eddigi munkáját és meghatározták a jövőben elvégzendő feladato­kat Orvosi ügyelet. Szombat déltől hétfő reggelig dr. Ni- csovics Jenő körzeti orvos tart ügyeletes szolgálatot. (Aradi u. 5.) Állatorvosi ügyelet. Vasár­nap dr. Kollár Pál állator­vos tart ügyeletet a járásban. (Pilisszentkereszt. Telefon: 2.) Az állatorvosi ügyelet a város területére nem vonatkozik. Parkett van egypúpú, van kétpúpú, van négy púpú — sőt több! Az alábbiakat csak jó fej­számolók és jó ídegzetűek ol­vassák el! Felkészült, kedves olvasó? Akkor kezdjük. Először is: vegyen 31 ezret, s abból von­jon ki 24 ezret. Mennyi ma­rad? Ugyebár hétezer. A következő kérdés: hol látható e kivonás? Eláruljuk. Egy számlán, amelynek cég­jelzéseként ott díszeleg, hogy aszongya: ÉM Országos Szak­ipari Vállalat... Igen, így. De kérem, kérem, kedves olva­só, most ne azon tűnődjék, hogy van-e ennek az elneve­zésnek értelme (mert sok nincs), hanem erősítse meg magát, szedje össze figyelmét, s gon­dolkozzék el azon, hogy van-e ennek a vállalatnak egyálta­lán értelme...? Szóval a 24 ezer, amit emlí­tettük volt, az tulajdonképpen — forint. Az a 24 ezer, ame­lyért a városi klubot parket- tázták. Annak idején nagy volt az öröm klubéknál. Mindaddig, amíg egy csúf na­pon a parkett elkezdett híz­ni. (Vigyázat, ez már kísérteties, gyengébb ídegzetűek ne olvas­sák!) Hízott, hízott szép ma­gasra és szélesre, s vagy har­minc négyzetméteren olyan púp emelkedett, mint mond­juk a Nagykevély. Később már ez sem volt elég: kinyílt, akár a pünkösdi rózsa, majd beszakadt és a hegyvidék kö­zepén támadt egy kráter. Ennyit hát a 24 ezerről. S honnan jön ide a 31 ezer? Vi­gyázat, ez már nem is ideg­borzoló, hanem egyenesen — vérfagyasztó! A kiváló szakipari vállalat nem elégedett meg azzal, hogy domborművű hegy- és vízrajzi makettet varázsolt a kultúrházba, hanem még té­vedett is. Puszta véletlenből tíz négyzetméterrel többet számlázott (innen az a 31 ezer), sőt, mi több, ötezer fo­rintnyi príma parkettát is szétcsákányozott. A véletlenek ezzel nem vé­get értek, hanem csak kezdőd­tek. A klub vezetősége ilyen­olyan, sőt, amolyan hangú le­vélben reklamált, követelte — pénze ellenében — a jus­sát. A pompás vállalat, ha­zánk e büszkesége, véletlenül nem válaszolt. Nem az elsőre, nem a másodikra, de a har­madikra, a negyedikre sem. A jegyzőkönyvre sem és egyál­talán — semmire sem. Ök — úgy látszik — kiradírozták térképükről Szentendre vá­rosát. Számukra — mily vér- fagyasztó — mi megszűntünk létezni... Mit tehettek a mi illetéke­seink? A címben idézett dalocska elkeseredett dúdolá- sával hozzáláttak peresked­ni. Az ilyesmi sokáig tart, s ha mindvégig dúdolja az ember az igazát, tán ki is szá­rad a torka. De addig is: emez írásunk — reméljük — eljut a T. fel­sőbb szervek (mondjuk az Építésügyi Minisztérium) ke­zébe, s ők talán — fölöttébb bízunk benne V- megtanítják kedves vállalatukat egyrészt a földrajzra, másrészt a — mé­résre... (bányász) SZENTENDRE - KIEMELT TELEPÜLÉS A Dunakanyar idegenfor­galmi szempontból legjelentő­sebb községeit rendeletileg kiemelt településsé nyilvání­tották. Ily módon kiemelt te­lepülés lett Esztergom, Viseg- rád, Leányfalu, Kisoroszi, Zebegény és Pócsmegyer mel­lett Szentendre. ÉLESLOVESZET A városi tanács értesíti a lakosságot, hogy az izbégi katonai lőtéren június 12, 14, 15. 16-án reggel 7 órától este 10 óráig éles lőgyakorlatot tar­tanak. A lőtér veszélyességi határán felállított figyelmez­tető táblák mögötti területre a megjelölt napokon belépni életveszélyes és szigorúan ti­los. MOZI Ma a filmszínházban az Anna Frank naplója című amerikai filmet vetítik. Vasárnap délelőtt a mati­nén A hármasok szövetsége című filmet adják. Ma a ke.rtmoziban, a Néma barikád cimű csehszlovák fil­met játsszák. A kertmozi elő­adása este 8 órakor kezdődik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom