Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-11 / 109. szám
Solohov Magyarországon A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett Mihail Solohov. Útjára elkísérte felesége és P. I. Majáckij, a vesensz- kajai járási pártbizottság el- aő titkára. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára hétfőn délután fogadta Solo- hovot és feleségét, valamint P, I. Majáckijt. PEST VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MEGYEI jm x/Cntap AZ MSZMP PEST M E GYE T É I Z OTT'SAGA E S, A MEGYEI TANÁCS LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR Visegrádi randevú Meghívó félmillió járműtulajdonosnak 1965. MÁJUS 11, KEDD Június 6-én Vísegrádon rendezik meg az autósok és motorosok első országos találkozóját. Közel félmillió járműtulajdonosnak szól a meghívó, amely egésznapos programot ígér. A Fellegvár alatt ügyességi versenyt tartanak. A közlekedés szabályaiból vetélkedő keretében vizsgáznak. Az első országos találkozó rendezője a Pest megyei Balesetelhárítási Tanács, az idegenforgalmi hivatallal, az Állami Biztosítóval és a Magyar Autóklubbal karöltve. Tavasz a határban a GYŐZELEM 1500 hold víz alatt - ígéretüket elmosta az eső Mi hátráltatja a szántást-vetést a ceglédi járásban ? - Kihasználnak-e minden Nyársapáton ? Munkatársunk telefonjelentése. Legutóbbi munkaértekezletükön azt ígérték a ceglédi járás vezetői, hogy legkésőbb május nyolcadikára valameny- nyi közös gazdaságban földbe kerül a kukorica magja. Tegnap már tizedikét mutatott a naptár, de még vagy kétezer hold kukoricavetés hiányzott. — Sajnos, nem tudtuk valóra váltani ígéretünket — mondotta Zsuffa Ervin, a járási tanács mezőgazdasági osztályvezetője —, mert azóta háromszor hullott nagyobb mennyiségű csapadék, s ez ismét megakasztotta a kinti munkát. Más szóval tehát az ígéretet elmosta az eső. Pillanatnyilag Cegléd környékén 1500 holdat borít a belvíz, illetőleg másfélezer holdra tehető az a terület, amire nemcsak hogy a gépek nem tudnak rámenni, hanem még a fogatok alatt is besüpped a föld. A járás vezetői ugyancsak a kedvezőtlen időjárással hozzák összefüggésbe az őszi kalászosok vegyszerezésénél mutatkozó elmaradást is. Nyolcezer holdból eddig öt és félezer holdon sikerült ezt a munkát elvégezni, s a továbbiakban már csak kárt tennének a gépek a gyorsan fejlődő, sőt az itt-ott már kalászukat hányó őszi vetések közt. Vajon a vetésnél tapasztalható elmaradást hogyan igyekeznek pótolni a gazdaságok vezetői. Zsuffa Ervin nyomatékosan hangsúlyozta, most minden erőt e munkákra összpontosítanak, s ha csak nem támad felhőszakadás, két—két és fél nap alatt ezer hold kukoricát tudnak elvetni. A hátralevő víz alatt álló területeken pedig, amint a szik- kadás lehetővé teszi, igyekeznek gyorsítani mind a szántást, mind pedig a vetést. Délután kint jártunk azokban a termelőszövetkezetekben, ahol még viszonylag nagyobb terület szántatlan. A nyársapáti Haladás Tsz-ben például még 250 hold vetetlen. Dészi József gépcsoportvezető azzal érvelt, hogy csak párosával mernek kimenni a traktorok a nedvesebb területekre, hogyha az egyik elsüllyed, a másik kihúzhassa. Naponta 25 —30 esetben fordul elő, hogy az erőgép elsüllyed a tengelyig érő sárban. Persze, azt is elmondotta, a gépcsoportvezető, hogy vasárnap, noha az idő engedte volna, nem vonultak ki a gépek. Ehelyett a traktorosok a karbantartást végezték. Hétfőn reggel ismét esett az eső, akkor meg az újabb nedvesedés zavarta a munkát. (Szerintünk KERENGŐ ÉS MÁS EGYÉB A Kerengő — Mátyás hajdan fényes palotájának híres körfolyosója, romjaiban is impozáns alkotás, látványosság. A kerengő, így, kisbetűvel — majd’ minden megyei helységünk sajátja: — kereng az idegen, míg megtalál egy uit- cá* mert nem igazítják útba a névtáblák. Nagykőrös: keressük a Török Ignác utcát, kétszer is ott járunk, de honnét tudjuk? Végre, harmadszorra, iskolásfiú akad utunkba, ő mondja meg, ez az. Szentendre: ahogy elhagyjuk a város központját, úgy ritkulnak az utcatáblák. Vácott, Cegléden hasonló a helyzet, a falvakról már nem is szólva. Mondhatnánk, a magunk bosszúsága, hiszen szakmánk sajátja, mindig keresünk valakit, de sokszor kérdezgették tőlünk is, melyik utca hol van, különböző hivatalos ügyben járó, máshonnét érkező emberek. Azaz, nemcsak a magunk, hanem — sokak bosszúsága. Nagyobb idegenforgalmú helységeinkben — igen helyesen — útbaigazító térképeket állítottak fel, üveg védi a papírt az időjárástól. Igenám, de az üveg régóta piszkos, semmit nem látni már a térképből. Ki tisztítja le az üveget? Apróság? Persze, mint ahogy a hiányzó utcatáblák ügye sem valami nagy horderejű, de éppen ezért — bosz- szantó. Nagyobb ügyekben sokféle a mentség, nincs rá pénz, nincs kapacitás, de az ilyen kisebb mulasztásokat nem menti semmi, s magyarázatuk egy: a nemtörődömség! Rendelet írja elő: a kirakatokban árcéduláknak kell lenniök, jelezve mi — mennyit kóstál. Rendelet van — üzleteink jó részében árcédula nincsen. Vasúton utazók gyakori látványossága a töltésárokba szórt szemét, rozsdás lavór, üres konzervdoboz, törött üveg. A vác—szobi vonalon naponta több nemzetközi járat szerelvényei haladnak át: az Alsógödtől Felsőgödig terjedő részen az ottlakók biztosítják ezt a látványosságot, a töltés- oldalt összetévesztve a szemétlerakódéval. Rendelet itt is van, de ki kéri számon? Pedig a rend, s a fegyelem megkövetelése itt, ilyen apró dolgoknál kezdődik. Aki kis dolgokban nem szokja meg — s nem szoktatják rá.' — hogy közösségben él, s mulasztásai, fegyelemsértései másokat is érintenek, az nagy dolgokban sem igazodik másokhoz. Sok olyan ember van — sajnos —, aki fütyül arra, másoknak mi fáj, s hogy tettei másoknak bosszúságot okoznak. Mind több azonban az olyan ember, aki akkor is szól, s nem nyugodhat, amikor ugyan személy szerint őt nem érintik a dolgok, de felelősségérzete már érzékeli az egyénen túlterjedőt, a társadalmit is! Ezek az emberek jelentik a biztosítékát annak, hogy napról napra kevesebb legyen a bosszúság, az apró dolgok okozta méreg, az olyasmi keltette indulat, mint a hiányzó utcatábla, a töltésoldalba kiszórt szemét. A nagyobb alaposság az élet minden területén eredményeket megsokszorozó erő. Megköveteléséhez legtöbbször csak annyi kellene, hogy minden reggel — tükörbe nézzünk... M. O. a vasárnapi gépkarbantartást el lehetett volna halasztani az újabb esős időszakra, amikor amúgyis tétlenségre kárhoztatja az idő a föld munkásait.) Kocséron a Petőfi és az Üj Élet termelőszövetkezetben jóval kevesebb a lemaradás, mindössze 40—50 hold kukoricavetés van még hátra mindkét gazdaságban. Demeter László elnök megjegyezte, arra is gondot fordítanak, hogy a kukorica csak kellő hőmérsékletű talajba kerüljön, mert van már rá példa, hogy a hűvös talajban a mag meg- penészedett, s a bevetett táblákat a sietség miatt ki kell szántani. —sp— Szovjet kékefelhívás a világhoz Katonai díszszemle Moszkvában, Prágában és Belgrádban — Ünnepségek Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és a szovjet kormány a győzelem napján felhívással fordult a világ minden országának kormányához, parlamentjéhez és népéhez. A második világháború megmutatta — hangzik a felhívás —, hogy a mi időnkben megsemmisítő összeomlás a vége minden világuralmi igénynek. A mai világban nincs olyan erő, amely képes Versenyben született: Az év legfőbb üzlete 7 millióért 20 milliót 1 perc 1 alkatrész Bármelyik ügyes vállalkozó megirigyelhetné. A pénzemberek örömest kötnének bármikor s bárhol hasonló üzletet. Mi áll a két rovaton: kiadás — bevétel? ■— Ha jól számolom, a befektetés 7 millió. — A profit? — Meglepően nagy: 15—20 millió évente! Fél év alatt megtéríti az áldozatot. Milyen örömmel írja le az ember, hogy a ragyogó gazdasági húzást nem valahol távoli országban végezték. Földrajzi helye: a 49,15 szélességi és a 19-es hosszúsági foknál a Csepel Autógyár. A termelési osztály vezetője fényt derít a továbbiakra. — Egy régi raktár helyén akkora új üzemet rendeztünk be, mint két margitszigeti fedett uszoda. Technikailag megközelítettük az ideálisát... A Csepel kocsik alkatrészeit ontja mostantól. Érdemes felfigyelni rá — hogyan? Négy sor szalag fut egymás mellett. Gép gépnek adja a kezdetén rárakott anyagot. Sehol nem látni egymásra rakott félkészeket. Csak az közlekedik a szállítóúton, ami néhány másodperc múlva a következő berendezésre kerül. — Újabb technikai csemege: a tempó szinkronizált. Minden operáció azonos ideig tart, s egy időben váltanak újabb darabra mindenütt. — Mit lát a laikus? — Hogy minden percben útnak indítanak egy nyers, megmunkálatlan anyagot s a túlsó végén 60 másodpercenként leveszik, ami kész. — Mennyi idő kellett a berendezkedéshez? — Egy hónap. Becsülendő gyorsaság. A vállalkozás kiválóan sikerült. Köszönet minden munkatársnak, aki szellemi és kétkezi erőfeszítéssel, versenyben gyorsította a megvalósítás tempóját. (t. gy.) lenne megállítani a népeket a társadalmi haladás és a nemzeti felszabadulás felé vezető úton. A második világháború megtanította a népeket arra is, hogy a háborús fenyegetéssel szembeni akciókban mutatkozó legkisebb késedelem is egyenértékű az agresszor ösztönzésével. Ma az a kérdés áll a világ előtt, hogyan hárítsa el azt az új világháborút, amely termonukleáris katasztrófaként zúdúlhat az emberiségre, állapítja meg a felhívás, amely ezután elítéli az Egyesült Államok közvetlen vietnami agresszióját, Kuba-elle- nes provokációit és a Dominikai Köztársaságban végrehajtott intervencióját. A nyugatnémet revansis- ták ismét fenyegetik azokat az országokat, amelyek már kétszer voltak kénytelenek elszenvedni a német milita- rizmus agresszióját. Amíg nem késő, addig kell leküzdhetetlen akadályt emelni az agresszió és a katonai kalandok útjába. Ez a legfontosabb következtetés, amelyre a népek az elmúlt háborúra emlékezve jutottak. A mi időnkben ez teljesen reális és megoldható feladat — állapítja meg a felhívás. A háború éveiben a Hitler- ellenes koalíció országai a közös ellenséggel szemben harcolva egy sorban haladtak. A társadalmi rendszerbeli különbség nem akadályozta meg őket ebben. A ka(Foly tatás a 2. oldalon.) Koszorúzás Budapesten napja az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és a Hazafias Népfront ünnepélyes külsőségek között koszorúzta meg Budapesten a Szabadság téri szovjet emlékművet. A Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa nevében Dobi István és Kiss Károly helyeztek koszorút az emlékműre Piliscsaba községben május 9-én a győzelem napja alkalmából megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. Az ünnepségen részt vettek a környező községek lakosai és az üzem ek küldöttségei. Ünnepi beszédet dr. Lapusnyik András a Budai Járási Tanács vb-elnöke mondott. A koszorúzás után a szovjet csapatok és a munkásőrség díszszázadai elvonultak az emlékmű előtt (Gábor felv.)