Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-30 / 126. szám

2 ““*Júrlap 1965. MÁJUS 30, VASÁRNAP CAPE KENNEDY Amerikai űrlaboratórium Cape Kennedyről szombaton — magyar idő szerint 13 óra­kor — Imp—3 elnevezésű űrla­boratóriumot bocsátottak fel olyan műszerekkel felszerelve, amelynek feladata megvizsgál­ni, milyen sugárveszély fenye­geti az űrhajósokat a holdra vezető úton. KLAUS ELUTAZOTT AZ NSZK-BA Becs <TASZSZ) Josef Klaus osztrák szövet­ségi kancellár szombaton re­pülőgépen elutazott az NSZK- ba. A Wiener Zeitung azt írja. hogy találkozni fog Erhard nyugatnémet kancellárral és megvitat vele néhány nemzet­közi kérdést. Ködből havat csinálná A milánói és párizsi légiki­kötőkben olyan berendezéssel folytatnak kísérleteket, amely a ködöt hóvá változtatja. így próbálják megjavítani a lá­tási viszonyokat, minthogy a hó semmiképpen nem olyan sűrű, hogy zavarná a repülő­gépet. Közlemény Kádár János, Apró Antal és Biszku Séla szovjetunióbeli látogatásáról Potyautas kígyó Szokatlan, s talán a motoros jár­müvek történetében egyedülálló utitársa, illetve potyautasa akadt egy jugoszláv rendőrnek, aki mo­torkerékpárján járta be körzetét, s szolgálata leteltével ,szokása szerint, a pincébe állította kerék­párját. Ekkor vette észre, hogy kerékpárján valami nincs rend­ben. Az első pillanatban azt hit­te, hogy a benzinvezetőcső elsza­kadt és lelóg a helyéről. De hogyan működhetett a mo­tor benzin nélkül — tűnődött — majd tüzetesebben megvizsgálta a „csövet” és akkor látta, hogy egy mérgeskígyó húzódott motorke­rékpárja porlasztója alá. A potya­utas vipera órák hosszat „vitette” magát, sok-sok kilométeres utat tett meg a rendőr társaságában, de végül az életével fizetett érte. (Folytatás az 1. oldalról.) Munkáspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártjának kép­viselői határozottan elítélik az Egyesült Államoknak a Vietnami Demokratikus Köz­társaság elleni imperialista agresszióját, a hazája szabad­ságát és függetlenségét vé­delmező dél-vietnami nép elleni nyílt intervencióját. A felek teljes egészében szo­lidárisak a vietnami nép hő­sies harcával, a két párt és a két or­szág a jövőben is kész minden segítséget és tá­mogatást megadni a Viet­nami Demokratikus Köz­társaság védelmi képes­sége erősítéséhez. A felek határozottan elíté­lik az imperializmus agresz- szív cselekményeit, a más ál­lamok belügyeibe való be­avatkozást, a gyarmatosítás és a neokolonializmus minden megnyilvánulását. Teljes tá­mogatásukról biztosítják a nemzeti felszabadító moz­galmakat. a gyarmati rend­szer maradványainak felszá­molásáért harcoló afrikai, ázsiai és latin-amerikai or­szágokat, a függetlenségük és szuverénitásuk megerősíté­séért, a nemzeti gazdagságuk és kultúrájuk fejlesztéséért küzdő országokat. A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió a tőkés or­szágok viszonylatában a különböző társadalmi rend­szerű államok békés egy­más mellett élésének lenini elveit követi. Az eszmecseréken érintet­ték az európai kérdéseket is. A két fél egységesen vallja, hogy a második világháború maradványainak teljes felszámolása, a német kérdés békés rendezése, s Nyugat-Berlin helyzeté­Temető nélkül nem hajlandók meghalni Az olaszországi Castelnuovo di Avezzano falucs­ka az Appenni- nek hegyvidékén különös problé­mával küzd. Két­száz lakosa kije­lentette, hogy sa­ját temetőt akar! „Halottainkat a szomszéd faluba kell elszállíta­nunk” — pana­szolta a helyi te­metkezési vállal­kozó —, ami rendkívül fárad­ságos, különösen télidőben, hiszen a nehéz koporsó­kat vállon kell a behavazott hegyi ösvényeken át­vinni." Az olasz televízió riportot készített ebben a furcsa kis falu­ban, ahol a pol­gármester is ha­tározottam. leszö­gezte: „még élve sem tudjuk elvi­selni egymást a szomszédos falu lakóival, hát még holtan!” Meg­kérdezték a falu egyik 90 éves la­kosát is, hogy mi a véleménye a dologról, s az öregember így nyilatkozott: „Szó sem lehet arról, hogy meg­haljunk, mielőtt nem gondoskod­nak róla, hogy szülőfalunkban legyen saját te­metőnk.” Még a fiatalság is egy­öntetűen úgy vé­li: „Nincs a mi falunkban sem­miféle szórako­zás, még mozi sem, igazán jó lenne, ha vásár­naponként a fia­tal párok leg­alább kisétálhat­nának a temető­be és virágokkal díszíthetnék sze­retteik sírját.” A furcsa kíván­ság teljesülésé­nek anyagi aka­dályai vannak: egy téglafallal körülkerített megfelelő ingat­lan, mintegy 3 millió lírába (4800 dollár) ke­rülne, s a falu­nak nincsen rá pénze. Folyamodványt intéztek az olasz közmunkaügyi minisztérium­hoz, hogy segítse hozzá Castelnuo- vót saját temető­höz. nek ezzel együtt történő normalizálása döntő mó­don szolgálná az európai béke megszilárdítását. A jelenlegi nemzetközi helyzet értékeléséből, a Var­sói Szerződés tagállamai kö­zös politikai vonalából ki­indulva a felek szükségesnek látják a szocialista országok védelmi képességének továb­bi erősítését és együttműkö­désüknek a Varsói Szerződés kereteiben történő tovább­fejlesztését. A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetői­nek eszmecseréjét a teljes megértés. szivélyesség és őszinte, testvéri barátság jel­lemezte. Nyolc újabb amerikai hadosztályt küldessek DéS-Vietnamba? Haditanács" a Fehér Házban Fíoitaössievonás — Támadnak a szabadságharcosok A TASZSZ tudósítója arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fehér Házban lezajlott pénte­ki megbeszélés az amerikai agresszió további kiszélesíté­sét eredményezheti Vietnam­ban. Johnson, Rusk, McNama­ra, továbbá a kongresszus de­mokrata és köztársasági cso­portjának vezetője vett részt az értekezleten, amelyen felvetették, hogy nyolc újabb amerikai hadosztályt kellene Dél-Vietnamba küldeni. Taylor tábornok, aki vasár­nap érkezik meg Saigonból, lapjelentések szerint követelni fogja a VDK területe ellen in­tézett bombatámadások foko­zását. A Pentagon Vietnam partvi­dékénél hatalmas flottaerőket von össze. Ez a flotta ma már nem elégszik meg az „őrszol­gálattal”, és a piciny halász­hajók elleni hadviseléssel, ha­nem a dél-vietnami partvidé­ket is ágyúzza. A Baltimore Sun jelentése szerint a vietna­mi part mentén legalább 12 gyorsjáratú sorhajó tevékeny­kedik a Canberra cirkáló mel­lett. E hajók legénysége és tisztikara — az anyahajókon levő repülőgépek személyzeté­vel együtt —, húszezer főt tesz ki. Ha tekintetbe vesszük, hogy Dél-Vietnam területén 48 ezer katona tartózkodik, kiderül, hogy ma már 70 ezer amerikai katona és tengerész vesz részt a vietnami partizá­nok és a VDK elleni had­viselésben. Nyugati hírügynökségek je­lentése szerint a dél-vietnami szabadságharcosok szombaton délelőtt tíz támadást hajtottak végre Dél-Vietnam északi tar­tományaiban több előretolt ka­tonai őrhely és körzeti pa­rancsnokság ellen. A San Carlos erőd foglya \ j enezuela leghírhedtebb börtönerődjében őrzik az USA-val barátságos rend­szer rendíthetetlen ellenfe­leit A sötét börtönerődöt sűrű szögesdrót-kerítés veszi körül, s ezen belül tankok állanak állandó készenlét­ben. így fest kívülről a Caracas közelében levő San Carlos erőd, amelyben 1963 szeptembere óta sínylődnek a venezuelai forradalmi ve­zetők, köztük Jesus Faria elvtárs, a Venezuleai Kom­munista Párt főtitkára. Jesus Faria az .dén június 27-én lesz ötvenöt esztendős, életének utóbbi négy évti­zede ezer szállal kapcsolódik a Venezuela szabadságáért folyó küzdelemhez. Tizen­négy éves korában még nem járt iskolába, amikor elsze­gődött egy észak-amerikai olajtársasághoz munkásnak, ahol a sztrájkok, tüntetések során tanulta meg az osztály­harc ábécéjét. 1936-ban már ő szervezte meg az olajmun­kások sztrájkját és két esz­tendővel később a kommunis­ta párt tagja lett, 1947-ben pedig a Venezuelai KP lis­táján szenátorrá választották. Szakszervezeti vezetőből emelkedett a kommunista párt élére, amelynek 1951 óta első titkára. Gyakran zárták bör­tönbe, s kínozták őt Jimenez diktatúrájának kopói, s ami­kor 1958-ban a népharag el­söpörte Jimenezt, nyolcesz- tendei börtön után Faria elv­társ is szabad lett. Venezuela népellenes kor­mánya azonban nem hagyta abba a baloldali és a forradal­mi mozgalom elleni terror­hadjáratot és húsz hónappal ezelőtt — semmibe véve par­lamenti mentelmi jogukat — sok baloldali képviselővel és szenátorral együtt letartóz­tatták Jesus Fariát is. A San Carlos erőd egyik sötét, nyirkos cellájába zárták, ahol bénulás fenyegeti őt. Harminchét kötetnyi vádira­tot állítottak össze ellene, de a kormány fél egy nyilvános per megrendezésétől, mert a hamis vádak pontról pont­ra összeomlanának. Ezekben a napokban világ­szerte növekszik a követe­lés: engedjék szabadon Jesus Fariát és jogtalanul letar­tóztatott elvtársait, a venezu­leai hazafiakat! A proletár- szolidaritás szét fogja feszí­teni a San Carlos börtönevőd rácsait! EGY HÉT A KÜLPOLITIKÁBAN A Johnson-elv, az FBI és az Amerika-elíenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság - A francia- amerikai ellentétek — Az arab egység útján zasa JOHNSON-ELV alkalma_ félelmetes mennyiségű vérbe és pénzbe fog kerülni az Egyesült Államoknak. Súlyos áldozatokat követelnek a viet­nami hadműveletek. Kérdé­ses, hogy meddig lesz képes az Egyesült Államok ezt az elvet erőszakkal érvényesíte­ni és mik lesznek politikai és erkölcsi következményei.”1 Az idézett megállapításokat dr. Arnold Toynhee, az egyik legismertebb polgári törté­nész szögezte le a Scotts- man című lapban. Világos: az Egyesült Államok erő­szakpolitikája már súlyos visszatetszést és aggodalmat kelt nyugati polgári körök­ben is. Különösen éles a fel­háborodás a latin-amerikai országokban. Mindennek dön­tő mértékben a „rövidlátó” amerikai intervenciós sorozat az oka. Johnson most már a hírhedt FBI-t bízta meg az úgynevezett dominikai „vizs­gálat’'" lefolytatásával. A washingtoni lapok ennek a szokatlan lépésnek a ma­gyarázatát abban látják, hogy még Amerikában is csak igen kevesen hitték el a domini­kai „kommunista beszivár­gás” meséjét. S most a belső " I rendőri apparátusnak kelle- s I Mélyül a politikai válság Összeesküvést lepleztek le Bolíviában A kormány tömeges elbocsátásokat tervez La Paz (Reuter, AFP) Az AFP szombati jelentése szerint Sucreben, Bolivia köz- igazgatási fővárosában össze­esküvést lepleztek le. Az ösz- szeeskiivést Victor Paz Es- tenssoro, a múlt év novembe­rében megbuktatott volt elnök nemzeti forradalmi mozgalom pártjához tartozó elemek szőt­ték más „szélsőséges” pártok­kal szövetségben. Esteinssoro több hívét, egy­MOST AKTUÁLIS? OLCSÓBB? MÁJUS 20-TŐL JÚNIUS S IC Pamut és pamut-típusú, műszál- és selyemáruk, sírna, tarkánszőtt és nyomott kivitelben. Len nyári tarkánszőtt, síma shantung és filmnyomott női ruhaszövetek. Női, bakfis- lányka-, baby-ruhák, komplék, pongyolák, egyszínű, tarkánszőtt, nyomott pamut, len és selyem alapanyagból. Férfi, női, gyermek fürdőruhák és fürdőnadrágok, női és lányka shortnadrágok, halásznadrágok, gyermeknapozók. Női nylon-, cérna-, csipke-, simplex-kesztyűk, gyermek karlsbadi és banlonkesztyűk. Férfi, női félcipők és szandálok, magasszárú gyermekcipők, félcipők, szandálok. SOKFÉLE RUHÁZATI CIKK 30—40—50 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL A KIJELÖLT ÁRUHÁZAKBAN ÉS B3 LTOKBAN kori magas rangú tisztviselő­ket, volt rendőrtiszteket tar­tóztattak le. A fővárosban nyugalom uralkodik, de a katonai ható­ságok nem csökkentették a biztonsági intézkedéseket, amelyeket a bányászsztrájk kirobbanása óta vezettek be. Bár Bolíviában u bányászok újból munkába álltak és lát­szólag rend van, a politikai válság mélyül. A Reuter sze­rint a kormány tömeges elbo­csátásokat tervez az ország exportjának csaknem 90 szá­zalékát biztosító ónbányák­ban. ne bizonyítania. Az elmúlt napokban_ sú- | lyosbodott a délkelet-ázsiai j helyzet. A dél-vietnami báb- j kormányt ismét átalakították, i s bár az átszervezésnek igye- ; keztek adminisztratív színe­zetet adni, a háttérben minden j bizonnyal az az amerikaiak i számára nyugtalanító tünet j áll, hogy újra elöretörőben van j Dél-Vietnamban a háborúelle­nes és semlegességi lat. Ezeknek a tüneteknek érezhető a hatása az Egye­sült Államokban is. AZ IRREÁLIS washingtoni vonalvezetésnek erezhető a hatása az Egyesült Államok szövetségeseire. AU ez az angol közvélemény alakulá­sára is, hiszen Wilson mi­niszterelnök a legutóbbi par­lamenti bizalmi szavazásnál már csupán egy szótöbbség­gel menekült meg a leszava­zástól. Nem kérdéses, hogy ez abból következik: az angol kormányfő a választások előtti programban az Egye­sült Államoktól függetlenebb politikát ígért, ezt azonban semmiképpen sem váltotta be. Tovább élesedtek a fran­cia—amerikai ellentétek is, amit közvetve a francia- nyugatnémet tárgyalások tük­röztek. Franciaországban úgy látják: a kölcsönös együtt­működés legfőbb akadalya Bonnban van, mert Erhard változatlanul Washingtonra építi kül- és belpolitikáját. Az elmúlt hét eseményei­hez tartozott a kairói arab kormányfői értekezlet. A részvevők elé terjesztették az Arab Liga főtitkárának je- arról, miként telje- a tagállamok a leg- csúcsértekezlet hatá­rozatait. Mint ismeretes, az hangú- | lentését ’ sítették utóbbi I Izrael nyugatnémet elismeré- A józanabb körökben a ten- | se esetére élőirányzott arab gerentúlon is mérlegelik az agresszió következményeit és aggódnak az újabb kudarcok lehetőségeitől. A Fehér Ház­ban pedig erre úgy reagál­nak, hogy ismét fokozzák az Amerika-ellenes Tevé­kenységet Vizsgáló Bizottság aktivitását. MÁJUSI VÁSÁR Most vásárolja meg kedvenc lemezeit 30—50 Vos árengedménnyel! ellenakció tervét a tagálla­mok többsége teljes egészé­ben végrehajtotta, Líbia, Tu­nézia és Marokkó néni telje­sítette a vállalást, amit nyil­ván bizonyos nyugati gaz­dasági és politikai nyomás­sal lehet magyarázni. Az arab egység létrehozásának útján ugyanakkor újabb lé­pést jelent: Irak és az Egye­sült Arab Köztársaság hatá­rozatot hozott a fokozottabb politikai együltmüjcödésrőt és az iraki minisztertanácsban ügy döntöttek, hogy átveszik az Egyesült Arab Köztársa­ság állami lobogóját és him­nuszát. ! VÉGÜL, de nem utolsósorban emlékeztetnünk kell a ! TASZSZ legutóbbi nyilatxo- j zatára, amely megfogalmaz- I ta a békeszeretö emberiség I jogos aggodalmát az Egyesült j Államok kormányköreiben ki- ' bontakozó politikai kurzussal j szemben. A mértéktartó, de | erélyes szavak kifejezik: a i Szovjetunió nem nézi tétle- 1 nül, miképpen akarják ' Washingtonban újjáéleszteni a már egy évtizede teljes csődbe jutott imperialista erő­politikát. A Szovjetunió szi­lárdan védelmezi a békét, de felkészült az események bár­milyen fordulatára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom