Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-28 / 124. szám

1965. MÁJUS 28, PÉNTEK re sí HEGYE ^-/arstsp A író—olvasó-találkozók a könyvhéten Mint arról már beszámol­tunk olvasóinknak, a megyé­ben máris megkezdődtek az idei ünnepi könyvhét ese­ményei. Vasárnapig bezáró­lag tíz író-olvasó találkozó­ra kerül sor a megye külön­böző helységeiben. A gaz­dag bevezetőt még gazda­gabb folytatás követi a jövő héten. Hat nap alatt tizen­négy jelentős eseményre ke­rül majd sor. Június elsején a szobi olvasók Gergely Már­tával, a szentendreiek pedig Karinthy Ferenccel talál­kozhatnak. Június 2-án négy könyvnapi rendezvény lesz a megyében. Vácott gyermek- könyvnapot rendeznek Hárs László író részvételével. Tá- piószentmártonban a Magve­tő Irodalmi Színpad ren­dez Váci Mihály-estet. Vecsé- Sen Bárány Tamás, Bián Szentiványi Kálmán találko­zik olvasóival. Június 3-án három író­olvasó találkozót tartanak a megyében. Piliscsabára Kő­szegi Imre, Isaszegre Bihari Klára, Vácra pedig Ka­rinthy Ferenc és Szentivá­nyi Kálmán látogat el ezen a napon. Június 4-én Dömsödön és Ráckevén gyermekkönyvnapi rendezvényre kerül sor, míg a ceglédi olvasók Bárány Ta­más íróval Vitathatják meg irodalmi problémáikat. Szentiványi Kálmán, mint a „legaktívabb” megyei író, június 5-én Nagykőrösre, a faárugyárba, június 6-án pe­dig Kosdra látogat. Ma: Televíziós lottósorsolás A hónap utolsó lottó sor­solását, a 22. játékhét nyerő­számainak húzását ma dél­előtt 10 órai kezdettel Buda­pesten, a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Nádor ut­cai székházában rendezik. Ezúttal ugyancsak sorsolás­sal döntik el azt is, hogy a hétfői tárgynyereményhúzá- son melyik játékhét szelvé­nyei vesznek részt. A pénteki lottósorsolásról a televízió helyszíni közvetí­tésben számol be. Költözik az óriásdaru - nehézségekkel Az óriásdaru, amely hóna polcon át a gödöllői egyetem építkezésénél segédkezett, Vácra költözik, hogy ott áll­jon munkába, a Forte-gyár 11 emeletes épületénél. Az óriásdaru tegnap indult el Gödöllőről, ám a rajt után váratlan akadályba ütközött. A vonókocsival együtt 52 mé­ter hosszú alkotmány nem tudott rákanyarodni a veres- egyház—váci főközlekedési útra. Az óriásdaru most kény­telen Budapesten át utazni Vácra... Váci siker Gyulán... Békés megye romantikus kis városában találkoztak az idei kulturális szemlék leg­jobb egyéni és csoportos ver­senyzői. Anyagi okok miatt 60káig nyitott volt a kérdés: a váciak eljutnak-e az orszá­gos döntőre? Eljutottak, s nem okoztak csalódást sze­replésükkel. Gyuláról érkezett a jó hír: a középiskolák KlSZ-ének- együtteseinek kategóriájában Bogányi Tibor kamarakóru­sa aranyoklevelet kapott. A Sztáron Sándor gimnázium irodalmi színpada (vezetője: Jurányi István) második he­lyezést ért el, míg Paál Emese egyéni szavaiét bonzéremmel díjazták. ...és diadal Budapesten Az Iparművészeti Tanács volt a levél feladója. Címzett: Rózsa Tünde tervezőművész, Vác, Mártírok útja 14. A levélben Juhász László titkár közölte a jó hírt, hogy „A könnyűipar 1965, évi ter­méke” című pályázaton a Rózsa Tünde által tervezett City elnevezésű női tré­ningruha legszebb termék cí­met kapott. Csütörtökön reggel került sor az ünnepélyes díjkiosz­tásra a Budapesti Nemzetközi Vásár könnyűipari pavilon­jában. A Váci Kötöttárugyár ifjú tervezője Nagy Józsefné könnyűipari minisztertől vet­te át az értékes díjat, mely­hez mi is szívből gratulá­lunk! Papp Rezső A PEST MEGYEI KÖNYVTÁROS ÜNNEPI SZÁMA A Pest megyei Könyvtáros most megjelent ünnepi szá­ma a könyvhét eseményeihez kapcsolódik. Ladányi István érdekes beszélgetést folytat a Leányfalun lakó Fábián Zoltán íróval. Színes-képes beszámolót olvashatunk a ceglédi Kárpáti Aurél Irodal­mi Asztaltársaság munkájá­ról. Pasits Istvánná tudomá­nyos igényességgel dolgozza fel 400 olvasó véleményét négy, közelmúltban megje­lent könyvről. Tamasi Tamás bemutatja az újjáépített abo- nyi kiemelt községi könyvtá­rat. A könyvtári munkát for­radalmasító tételszámos, új kölcsönzési rendszert Orosz Mihály váci könyvtárigazga­tó ismerteti. A könyvhét Pest megyei íróvendégeinek bemutatása és a szokásos hír­rovat egészíti ki a lap máso­dik negyedévi, 32 oldalas szá­mát. A ü • .5 ty* A megye vadászainak tanácskozása Vasárnap délelőtt kilenc órai kezdettel megyei va- dászgyúlés lesz a Pest me­gyei Tanács végrehajtó bi­Egészségügyi állomások a tsz-ekben A termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban működő egészségügyi állomá­sok fontos> feladatot töltenek he. Ellenőrzik a gazdaság közegészségügyi helyzetét, ki­javítják a hibákat, s ha kell, elsősegélyt nyújtanak. nem szórakozott professzor A híres belgyógyász pro­fesszor megbetegszik. Azt mondja a feleségének: — Most mit csináljak? Egyetlen kollégámhoz sincs bizalmam. Csak én jöhet­nék számításba, de én meg túl sokat kérek. A Vöröskereszt megyei el­nöksége elhatározta, hogy idén jobban kiépíti az egész­ségügyi állomások hálózatát. A tanácsok és a gazdaságve­zetők támogatásával, az első- segély-tanfolyamot végzettek bevonásával mindenütt létre­hozzák, illetve a régi he­lyeken megerősítik az állo­másokat. zottságának székházában. A gyűlést a MAVOSZ Pest me­gyei elnöksége hívja egybe, két fontos napirend meg­tárgyalására. A választmányi gyűlésen vadásztársaságonként két vá­lasztott vezető vesz részt. A küldöttként tanácskozó va­dásztársasági vezetők a me­gye vadgazdálkodási helyzetét tárgyalják meg, különös te­kintettel az átteleltetés és a tavaszi vadszaporulat ered­ményeire. Ugyanakkor kerül sor a megyei küldöttek meg­választására is, akik az orszá­gos kongresszuson vesznek részt MAJD A PAPA Az Állami Déryné Színház szombaton, vasárnap és hét­főn este 7 órai kezdettel tartja a fővárosban, a Kulich Gyula téri színházban Kál­lai—G. Dénes—Dalos—Fényes: „Majd a papa” című zenés víg játékának nyilvános fő­próbáit A darab rendezője Csong­rádi Mária Jászai-díjas. A főbb szerepeket Krémer Fe­renc, Hollay Bertalan és Ga- ramszegi Márta játssza. A zenés vígjátékkal már június hónap folyamán Pest megyébe látogat a társulat. Szombattól ismét naponta közlekedik a budapest—döir.ösi hajójárat A MAHART közli, hogy szombattól ismét megindítja a Bem József térről naponta 7 45 órakor induló Budapest— Dömös között közlekedő sze- mélyhajójáratot, amely Szent­endre—Leányfalu—Tahitót- falu—Visegrádi—Nagymaros— Gizella telep hajóállomásokat érinti. Vasárnaptól a menetrendben munkaszüneti napokra feltün­tetett járatok is Dömösig köz­lekednek. — Pest megye 291 úttörő- csapatának vezetői közül harmincnyolcán tíz éve, vagy még ennél is régebben töltik be tisztségüket. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Édes anyanyelvűnk. 8.25: I hangverseny. 9.25: Kérjük jegye/.- :e fel. 9.30: Rejtvényroüsor. 9.50: ránczene. 10.10: Óvodások műsora. 0.30: Fúvószenekar játszik. 11.00: skolarádió. 11.30: Népi muzsika. 2.15: Operák. 13.00: Ami a jövő i lét zenei műsoraiból kimarad, i 4.05: Versek. 14.40: Ifjúsági rádió, i 5.00: Üzenetek. 15.40: Gyermekrá- i lió. 16.15: Operaáriák. 16.40: Rádió ! (ráma. 17.00: ötórai tea. 18.00: Mi ( örtént a nagyvilágban. 18.15: Ha- ánk hírei. 18.20: Üj zenei újság, t D.05: Vásárváros 1965. 19.20: Ének. j 1 0.30: Stúdió 11 játszik. 20.54: Világ- 1 rodalom. 22.20: Vonósnégyes. PETŐFI RÁDIÓ 14.20: Népi zene. 15.05: Zenekari tiuzsika. 16.10: Turisták ötperce. 6.15: Ifjúsági rádió. 17.05: Gellért ' ]ndre írása. 17.20: Zenei élet. 18.04: 1 Nyolcéves a dömsödi mérleg 1957 elején az országban | tiszta nyereséget ért el, addig másodikként kezdte meg mun- [ a tavalyi esztendőt 74 313 fó­káját, szervező tevékenységét j rint tiszta nyereséggel zárta, a dömsödi takarékszövetkezet j Immár nyolcesztendős jó munkájukat pár adat minden­nél jobban bizonyítja. 69 800 forint betétállomány­nyal indultak, s jelenleg a be­tétállomány összege 3 079 307 forint. A kölcsönállomány 53 345 forintról 1 229 872 fo­rintra emelkedett. A tagok száma 173-ról 1295-re növeke­dett A hétezer lakosú községben a tavalyi betétforgalom közel 5 millió, a kölcsönforgalom pe­dig több mint 2 millió forint volt. S míg 1957-ben a taka­rékszövetkezet 2078 forint mai nap 125 Eve, 1965. május 28, péntek, Emil napja. A nap kél: 3.54, nyugszik: 19.29 órakor. A hold kél: 2.43, nyugszik: 16.33 órakor. Várható időjárás: változó mennyiségű felhőzet, esők­kel, egy-két helyen zivatar­ral. Gyönge, időnként kissé megélénkülő szél. A hőmér­séklet alakulásában lénye­ges változás nem lesz. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 18—23 fok között. — Parkosítják Üllőn a szovjet hősi emlékmű előtti teret Ezzel egyidőben a tér­re bevezetik a vízhálózatot mm — Liptai László megyei tanácstag ma délelőtt 9 órá­tól Kistarcsán fogadóórát tart. Fazekas Ernő mendei beszámolója 16 órakor, Se­regélyes Jánosné aszódi be­számolója 18 órakor, Soly­mári Béláné gyáli beszámo­lója 19 órakor kezdődik. Illyés Lajos Budakeszin, Csomós József pedig Tiny- nyén tart beszámolót. Hol­nap Sziráki József Kartalon fogadóórát és beszámolót, Bíró Béla Csőváron fogadó­órát, Seregéiyes Jánosné Ik- ladon, Báthori Ferenc Szo- kolyán beszámolót tart. — Gyónón, vasárnap , a gyermeknap alkalmából len­gyel vendégművész is szó­rakoztatja majd a kicsinye­ket. — Folynak a június 27— július 4-e közt megrende­zésre kerülő gyömrői Rákó- czi-napok előkészületei. Az _ ünnepségsorozatot II. Rá­kóczi Ferenc gyömrői beszé­dének 260. évfordulója al­kalmából rendezik. A Rá- Iróczi-napokat színesíti majd j az 50 éves gyömrői énekkar jubileumi énekkari találko­zója. — Szoros kapcsolat ala­kult ki Dunabogdány és az NDK-beli Grossenheim köz­ség kultúrcsoportjai kö­zött. Jövőre cserelátogatást terveznek. 1840. május 28-án született Hans Makart osztrák festő, korának rajongott művésze. Haláláig oly­annyira ünnepelték Bécsben, hogy a város híres fiának, a „Kerin­gőkirály” Johann Strauss-nak népszerűsége is elhomályosult mellette. Makart valóban hozott újat a múlt század derekán al­legorikus ábrázolásba mereve­dett képzőművészetébe. Képein, például, a mitológia istennőinek modelljeit az ismert kéteshírű bécsi szépségek közül választot­ta. Festményei, a Pestis Firenzé­ben, Diana vadászata, V. Ká­roly antwerpeni bevonulása, Bacchus és Ariadne diadalmene­te, Hét halálos bűn, Az öt ér­zék, Velence hódolata, fokozott érzékiségükkel feltűnést, de meg­botránkozást is okozva, mesés árakon keltek el. Művészete hatáshajhászó és mondanivalói­ban sekély es. Vannak mesterség­beli hiányosságai is, ezért hatá­sa a művészei alakulására je­lentéktelen, de dekorativításáva! kora divatjára annál inkább, ö hozta divatba a Makart-kalapo- kat és róla nevezték el a száraz növényekből, szalmaszerű virá­gokból összeállított és ezért nem hervadó díszbokrétát (Makart- csokor). — A túlzott alkoholfo­gyasztás elleni mozgalomba a filmszínházak, kisfilmek bemutatásával kapcsolódnak be. Az „Egy korty sem” és „Sosem iszunk” című fil­meket rövidesen tíz Pest megyei moziban mutatják be, köztük Cegléden, Buda­keszin és Nagykőrösön. SÉTA Foto: Gábor Idős házaspár részére egy szoba, konyha, kamra, ólas lakást ke. resek, térítéssel. Vagy egy szobát cserélnék a fentiekre. Nagykő­rösi hirdetőbe „41 820,” jeligére. ________________ " jAtyaeweset (D£ sokszor bió^oroul) 4 db N/B kaptár el­adó. Nagykőrös, X. kér., Balta Gerglely 5. (Pásztor karikatúrája) Ezúton mondunk hálás köszöne­tét rokonainknak, jó ismerőseink­nek, jó szomszédainknak, a Tör- teli Rákóczi Tsz vezetőségének és tagságának, akik felejthetetlen emlékű jó férjem, testvérünk. Bátor Kálmán temetésén Törteién megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Bátor Kálmánná és a gyászoló család A rádió és a televízió mai műsora Könnyűzene. 19.04: Háromfelvo- násos opera. 21.37: Népek dalai­ból. 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. URH 18.35: Kamarazene. 19.55: Táncze­ne. 20.30: Haydn-művek. 21.35: Zongoramuzsika. 22.05: Hangver­seny. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Kémia a közép­iskolák I. oszt. számára. A perió­dusos rendszer IV. oszlopa I. rész. (ism.) 9.45: Telesport (ism.). 10.00: Közvetítés a lottósorsolásról. 10.15: Dr. Kildare. Ünnepi hétvége. Ma­gyarul beszélő amerikai film. (Ism. 14 éven felülieknek). 11.05: Megis­merni a kanászt. A tv riportfilm­je. 11.25: A jövő hét műsora. 19.50: ökölvívó ER az elődöntők közve­títése Berlinből. Értesítem a város la­kosságát, hogy néhai Agg András volt tűzi­fa bérfűrészelő gépét és felszerelését meg­vettem, mellyel saját személyemben ipari tevékenységet . folyta­tok. Hívásra házhoz megyek. Nagy Albert tűzifa bérfürészelő kis­iparos. Nagykőrös, vm. kér., Ecsedi u. 5. sz __________________ G yálon 320 n-öl termő szőlő gyümölcsfával, szoba-konyhás lakás­sal, mellékhelyiséggel, pincével azonnal be­költözhetően, sürgő­sen eladó. Gyál. rádió- leadónál. Akácfa utca 11. szám alatt. ______ A zonnali belépésre felvesz férfifodrász szakembert a Duna­kanyar Ktsz. Cím: Sződliget. Szabadság tér 10. Telefon: Sződ­liget 23. Octavia Super eladó. Érdeklődés: \ Míves, Vác, Egyesült Izzó. Telefon: 106. A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályos szakmunkásokat keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: Cegléd. XIV.. Külső Kátai út 35/a szám. Felveszünk fonó- • és szövőipari tanulónak VIII. osztályt végzett és 15. életévét betöl­tött budapesti lakással rendelkező leányokat. Tanulmányi idő: egy év. Jelentkezést a vállalat személyzeti és oktatási osztályán 1965. vm. 20-ig foga­dunk el. Cím: Magyar Posztógyár, Budapest, XXI. Bajáki Ferenc u. 27. ______________________ S zolnoki út 66 számú fél ház beköltözhető, eladó. Érdeklődni: Szóin oki út 59. Jó állapotban levő" K. 17J-ÖS motorkerékpár eladó. Cegléd, VIL* Uj városszél 45. alatt­Elcserélném rákospa­lotai, saját háromszo­bás, komfortos, 110 n- öles telken lévő háza­mat (fáspince, háztar­tási árarh) alsógöd-sződ. ligeti vonalon levő ha­sonlóért. megegyezés­sel (esetleg kisebbért). Ajánlatot: „Igatlan­csere” jeligére, Ma­gyar Hirdetőbe, Vác. Nyolc db választási malac eladó. Nagykő­rös. I. járás, Tázerdó- dűlő 22/a. 350-es Izs motorkerék­pár eladó. Szikora, Vác, Jókai utca 7. Értesítés! Tisztelettel értesítem a vásárló- és az eladó közönsé­get, hogy házeüadás miatt Dalmady Győző utca 6. szám alól la­kásomat Kölcsey utca 9 szám alá helyeztem át. Szíves pártfogásu­kat továbbra is kér­ve. tisztelettel ' Varga Lás-zló ószeres. Húszmázsás gumisko­csi, fejős kecske el­adó. Nagykőrös, Csil­lag u. 8. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Kétszer egjy szoba, konyha, speiz. kamra, üvegezett verandából álló, azonnal beköl­tözhető ház eladó. Két család ré­szére is alkalmas. Cegléd. VI., Daru ut­ca 6. _________________ E ladó ház, azonnal beköltözhető. Kőrisfa utca 13. Érdeklődni Simonyi Lászlónál, Tömörkényi utca 34. Eladó egy db vitrinré­szes, világos cseresz­nyefa akasztós szek­rény, Magyar utca 19. Eladó 20 méteres cse­repes tanya és egy nyolchónapos hasas tehén. XIV. kér. 49. szám, Prohászka, Dobó utca 12. szám alatt hat- és héthóna. pos süldők eladók. Egy rekamié és két db^ fotel eladó. Arany u, 12.__________________ H ideg és meleg dauer­ját frizuráját készít­tesse Horváthnál, Ber­csényi u. és Alszegi u. sarok. Magasnyomású kis permgtezőgép. kismo­tor varrógépre, varró- gépfej eladó ni. kér., Klapka u. 25, _________ E ladó egy db ötéves igásló, egy gumikere­kű kocsi és egy pár lószerszám. Széchenyi út 51. Divatjamúlt ruhaféléit divatosra átalakítom, fordításokat, fazon­munkát rövid időre vállalok. Révész női- férfiszabó. Cegléd, Te- leki utca 1. szám. 600 db nagyméretű téglát vennék. Sarló utca 6. szám. Családi ház az I. kér. Hunyadi utca 20. szá­mú eladói, három szo­ba, komforttal, ga­rázzsal, azonnal beköl­tözhető^________________ K ét db hathónapos süldő eladó. Sajtó ut­ca 6. szám alatt, Rá­tóti.__________________ K ét szobát fűtő, hét­soros népművészeti cserépkályha eladó. Vak Bottyán utca 23. alatt. Mély gyermekkocsi el­adó. Dobó útca 31. sz. alatt. Gázolajkályha, kis­ipari készítésű, szép kivitelű, eladó. Ka­zinczy utca 4. ________ E ladó egy borjas te­hén Örkényi úton Sza_ bó szőlő féle busz­megállónál, Károly Mártonnál._____________ D una kombinált szek­rény eladó. Megte­kinthető délutáni órákban. Dózsa György utca 37. alatt. Bútorozott szoba ki­adó, Kátai u. 40. Süldő eladó Pesti út, 65-ös kilométerkőnéL Gyura.___________. Egy jó állapotban le­vő mély gyermekko­csi eladó, Újvároson, VII kér* Nyár utca 22. alatt_______________ E gy jó állapotban le­vő sportkocsi olcsón eladó. Táncsics Mi- hály utca 21. alatt. Négyszemélyes reka­mié, kettő fotel, négy széki, kisipari készíté- sűek. igényesnek megfelel, sürgősen el­adó. Pesti útról Hollós u*ca 1/c alatt. Egy kis Jawa motor és egy 500 kilós ke­ményfa mérleg sú­lyokkal eladó. X,, Pesti út 56. szám. Fa- és szőlőpermetező, permet es hordó eladó. Kazinczy utca 1. 40—50 kilós süldők, toll és egy öreg háló­szobabútor eladó. Nagy Sándor u. 16.' Fiatal házaspár elvál­lalna idős házaspárt vagy magányost ház­ingatlanáért életjára­dékkal. Cím a Cégié­di Nyomdában._______ A nyad%znó eladó. Be­de, XII. kér., 556. szám alatt. Les ti Ágostonnál.__________ E ladó egy hízó, közép­súlyú. II. kér. József u. 5. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom