Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-22 / 119. szám

ESEMENYDUS HÉT VEGE Úttörő négytusa - Középiskolás atlétikai és megyei birkózóbajnokság Most is igen gazdag a hétvégi sportprogram. Az úttörők négytusabajnoksága megyei döntőhöz érkezett. A középisko­lás atléták, valamint a felnőtt szabadfogású birkózók is baj­noki címekért vetélkednek. Megyénk 12 fiú és 12 leány asztali­teniszezője a seregszemle pécsi területi döntőjén szerepel. Me­gyei seregszemle lesz kézilabdában, valamint az ifjúsági baj­noki labdarúgómérkőzések is a seregszemle jegyében zajlanak. Dunakeszin tartják az atlétikai kiválasztó versenyt. A száj- és körömfájás miatt elhúzódtak a téli spartakiád küzdelmei, s így a területi döntőt csak most tarthatják Nagy­maroson, illetve Gödöllőn. A Dunaharaszti MTK megyebajnok sakkcsapata vasárnap vívja első mérkőzését az OB II-be jutá­sért Ugyancsak most kezdődik a Duna túra hosszútávú eve­zősbajnokság a soroksári Duna-ágban. A Csepel SC csónakhá­zától Dunaharasztiig és vissza, 22 kilométeres távot tesznek meg a részvevők. A kétszeres bajnok, Szigethalmi Vasas mel­lett a Pest megyei Tanács, a Ráckevei Gimnázium és a Duna­haraszti MTK újonc szakosztályának képviselői szállnak vízre. A labdajátékokban a szokásos bajnoki fordulókat bonyo­lítják le, néhány találkozó már ma sorra kerül. A labdarúgó NB Ill-ban az éllovas Ercsi Pilisvörösvárra látogat. A megye­bajnokság műsorából a Csepel Autó—Szigetújfalu, s a Kartal —Bag találkozó emelkedik ki. I Dévényi), Váci Finomfonó—Fóti Vasutas (9, Könczöl I.), Nagyma­ros—Váci Híradás (10, Eisen). Területi férfibajnokság;. Északi csoport. Váci Honvéd-Váci Húsos (10, Pintz), Ácsa—Nagymaros (17.30, Rusznyák), Hévízgyörk—Zebegény (14, Ivancsevics), Kartal—Erdőker­tes (10, Ajkavölgyi), Galgahévíz— Bag (16.30, Könczöl I.). Déli csoport. Szigetújfalu—Ceglé­di Honvéd (10.30, Szöllősi), Szent­endrei ÉTI—Üllő (11, Rudolf), Du­nakeszi Mech. Labor—Gyömrő (9.30, Barna II), Pusztavacs—Diósd (9.30, Lusztig). Megyei kézilabda seregszemle (Gödöllő, 9). KOSÁRLABDA. Megyei bajnok­ság. Nagykőrösi Kinizsi szabadtéri pályája. 9.30: N. Kinizsi II—Nagyká- ta (női), 10.40: N. Kinizsi II—Nagy- káta (férfi). Ceglédi Gimnázium tornaterme. 9: C. Gimnázium—Vá­ci SE (férfi). GEAC szabadtéri pá­lya. 11.30: GEAC—Ceglédi Mező- gazdasági Technikum (női), 12.40: f.EAC—C. Mezőgazd. Techn. (férfi). Váci Gépipari Technikum terme. 9.45: V. Közgazd. Techn.—Nagykő­rösi Gimnázium (női). NB n férfi. Keleti csoport. Bp. Előre—Nagykőrösi Kinizsi, Csepel Autó—Miskolc. NB n női. Nagy­kőrösi Kinizsi—Duna Cipő. LABDARÜGÄS. NB III. Észak- közép-Csoport. K. Tűzálló—Tököl (Gergely ü., 10, Köth). Megyei bajnokság. A mérkőzések az előlállók otthonában 17 órakor kezdődnek. Csepel Autó—Szigetúj­falu (Szigetszentmiklós, Gombás), Dunaharaszti—Albertirsa (16.30. Ba­dacsonyi), Gödöllői Vasas—Váci Vasutas (Tihanyi), Váci SE—Üllő (14, Horváth A.), Kartal—Bag (14, Bernáth), Nagykáta—Nagykőrösi Kinizsi (Miklós). Területi bajnokság. Északi cso­port. Váci Honvéd—Galgahévíz (Kozma), Hévízgyörk—Isaszeg (An­tal dr.), Túra—Pécel (Juhász), Aszód—Nagytarcsa (14, Boltos), SZOMBAT ASZTALITENISZ. A seregszemle területi döntője (Pécs). ATLÉTIKA. Megyei úttörő négy­tusa bajnokság (Dunakeszi, 14). GYEPLABDA. NB I. Bp. Postás —Gödöllői Vasas (Egressy ut, 16.30). KÉZILABDA. Megyei férfibaj­nokság. Nagykőrös—GEAC (15, Kertész). Megyei női bajnokság. Alsógöd—GEAC (17.30, Eisen). Te­rületi férfi. Déli csoport. Pilisi Bá­nyász—Érdi MEDOSZ (17, Dévé­nyi). LABDARÚGÁS. NB III. Eszakkö- xép csoport. Pilisi Bányász—Ercsi (Pilisvörösvár, 17, Bálint), Magyar Acél—Ceglédi Vasutas (Rozsnyói u., 17. Matisz). Bp. L osztály. II. csoport. Gödöl­lői EAC—BRESC (16.30). Megyei bajnokság. Monor—Duna­keszi Vasutas (17, Dombai), Ceglédi Építők—Törökbálint (17, Kirchner). Területi bajnokság. Északi cso­port. Dunakeszi Kinizsi—Felsőgöd (17, Kaiser). VÍZILABDA. OB I. Csepel Autó- Szolnoki Dózsa (margitszigeti Sportuszoda, 17.50). VASÁRNAP ASZTALITENISZ. Megyei férfi­női bajnokság. A mérkőzések az előlállók otthonában 10 órakor kezdődnek. Ceglédi Vasutas II— Kiatarcsa, Nagykőrös—Dunakeszi Mech. Labor, Szigethalom—Gödöl­lői Vasas II, Gödöllői EAC—Nagy­káta. A seregszemle területi döntője (Pécs 9). ATLÉTIKA Megyei úttörő négy­tusa bajnokság és kiválasztó ver­seny (Dunakeszi, 9). Megyei középiskolás atlétikai bajnokság. (Vác, 9.30). BIRKÓZÁS. Megyei szabadfogá- bú bajnokság (Nagykőrös, 9.30). EVEZÉS: A hosszútávú Duna- túra bajnokság I. fordulója (Rajt: a Csepel SC csónakházánál, 7.30). KÉZILABDA. NB I férfi. Csö­mör-Pécsi Dózsa (16, Horváth). NB II férfi. Középcsoport. Váci Fonó—Férfiruha (10, Rédlinger), Makó—Dunakeszi Vasutas (10, Bú­zás), Ceglédi Építők—Szarvas (11, Sápi). NB n női. Középcsoport: Váci Forte—MTK (9, Krecské). Megyei férfibajnokság. Vecsés— Váci Kötött (10, Lepsik), Gödöllői Vasas—Nagytarcsa (14, Holfinger), Gödöllői EAC—Nagykőrös (13.30, Ajkavölgyi), Verőce—Túra (10.30, Herendi I.), Tököl—Váci Spartacus (11, Katona), Csepel Autó—Váci Híradás (10.30, Mestyán). Megyei női bajnokság. Veres­egyház—Abony (15, Plncés), Gödöl­lői EAC—Alsógöd (14.30, Boda), Csepel Autó—Ceglédi Építők (10, Kis beruházásból megoldhatja romlandó áruinak hűtését! JEGES HŰTÉSO IPARI HŰTŐSZEKRÉNYEK 200—6000 I űrtartalomig minden méretben, RAKTÁRRÓL KAPHATÓK ! MOÁRT Budapest VI., Rudas L. u. 18. Tel.: 120—998. kőműveseket, kőművesek mellé férfi segédmunkásokat alkalmaz Vidékieknek szállást biztosítunk. Munkahelyt állandó budapesti munka, teljesítménybérben. Ugyanitt általános iskolát végzett vagy végző 16 éven aluli fiata­lokat Budapesten lakással, Buda­pest környékéről bejárással szerződtetünk kőműves, ács, asztalos, bádogos, vlzszerelő, villanyszerelő szakmában. Iskolai jelentkezési lap, tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezés: 8udapest Vili., Auróra utca 23. Április 4. Ktsz. Sződ—Fóti SE (Berta), Szob—Ve­rőce (Madarász). Közép csoport. Diósd—Dunavar­sány (Szabó II), Tárnok—Kistarcsa (Gróf), Szigetszentmárton—Pilisi Bányász n (10.30, Károlyi), Szent­endrei Építők—Budakalász (10.30, Pusztaszeri), Budaörs—Ráckeve (Tóth L.), öcsa—Kiskunlacháza (Ripp), Vecsés—Érd (Kelemen). Déli csoport. Abony—Maglód (Petró), Ceglédbercel—Üjhartyán (Kovács J.), Farmos—Pusztavacs (Varga-Tóth), Örkény—Pilisi KSK (Csanaki), Úri—Tápiószele (Lázár), Ceglédi Spartacus—Ceglédi Hon­véd (10.30, Tabányi), Ecser—Gyöm­rő (Kőhalmi). ÖTTUSA. A Nemzetközi verseny megnyitója és a lovaglás (Gödöl­lő, Kastély-park, 12). SAKK, Osztályozó az OB II-be jutásért. Dunaharaszti—Szolnoki MTE (9). SPARTAKIÄD. A téli spartakiád területi döntői. (Nagymaros és a Gödöllői Ganz kultúrterme, 9). TEKE. NB II férfi. Keleti cso­port. KISTEXT—Ceglédi Építők (9), Ceglédi Bányász—Bp. Vízművek (9). VÍZILABDA. OB I. Üjpesti Dé­zsa—Csepel Autó (margitszigeti Sportuszoda, 18). óa a i Fiúk: I. Metzger István (Pl- lisszentiván), 2. Makiári Zoltán (Szigetszentmiklós), 3. Paizs Jó­zsef (Pilisszentiván). Lányok: 1—2. Tompái Borbála (Pilis­szentiván), SzQcs Eszter (Ceg­léd), 3. Sebestyén Ildikó (Pilis­szentiván). Nem véletlen, hogy a me­gyei úttörő egyéni sakk­bajnokság a pi.ILsszentiváni általános iskolások sikerét hozta. A csillebérci úttörő nagytáborban idén először sorrakerülő országos viadalon négyen is képviselik közülük megyénket. Nem véletlen, hisz az igazgató bácsi maga is sakkozó. 1050 óta vezeti a felsőtagozatosok szakköreit. Hetente kétszer gyűlnek ösz- sze a táblák mellé a fiatalok, 30—40-en, fiúk-leányok ve­gyesen. A fiúk azonban töb­ben vannak, s tudásuk is na­gyobb. KETTESBŐL NÉGYES Érdekes, hogy általában a sakkozók tanulmányi ered­ménye is magasabb, a nem versenyző osztálytársakénál. „Olimpiai“ labdarúgótorna Cegléden Az idén első ízben kiírt „úttörőolimpia” nagy nép­szerűségnek örvend a tanuló- ifjúság körében. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy a Cegléden megren­dezett megyei „olimpiai” kis­pályás labdarúgódöntőn hét csapat jelent meg. Abony, Gödöllő és Vác mellett négy ceglédi együttes vette fel a küzdelmet. A kiesési rendszerben lebo­nyolított viadalon igen szép játékot láthatott a nagyszá­mú érdeklődő. Különösen ki­emelkedtek a mezőnyből a váciak, akik három mérkő­zésen húsz gólt lőttek és egyet sem kaptak. Közüliig néhányat) meglepő technikai és taktikai érettségről tettek tanúságot. Lelkesedésből is példát mutattak, hiszen nem is iskolájuk, hanem ők ma­guk küldték el nevezésüket. Egy szülő kíséretében ér­keztek meg Ceglédre a kora reggeli órákban. Játékuk alapján biztosak vagyunk abban, hogy a szol­Bevezető — három fronton A hét végi négyfrontos NDK—Magyarország labda­rúgó-mérkőzések bevezetője ma délután lesz. Az ifjúsági és a B-csapatok találkozójá­ra Tatabányán kerül sor 15 és 17 órai kezdettel. Az utánpótlás válogatottak Hal­léban délután 5 órakor lép­nek pályára. A főesemény az NDK— Magyarország világbajnoki selejtezőmérkőzés vasárnap délután 4 órakor kezdődik Lipcsében. A Központi Sta­dion jegyei már korábban elő­vételben elkeltek, s igy együttesünknek nemcsak az ellenféllel, hanem a közel 100 ezres hazai szurkolótábor buzdításával is meg kell bir­kóznia. Érdekességként em­lítjük meg, hogy a magyar turisták sorában jó néhány Pest megyei is elutazott Lip­csébe. A magyar válogatott pén­teken repülőgépen érkezett meg a találkozó városába. Délutánra és ma délelőttre edzést tervezett Baróti Lajos szövetségi kapitány. Tágas otthonokban kényelmes DÉLIBÁB HÁLÓSZOBA Kívánság szerint! összeállításban: 2 db kétajtós szekrénnyel 6400,— Ft 1 db kétajtós és 1 db háromajtós szekrénnyel 7100,— Ft OTP-HIT EL AKCIÓBAN IS KAPHATÓ Tekintse meg a bútorüzletekben naki körzeti döntőn is meg­állják a helyüket. Forgács Ferenc Galgahévíz előbbrelép A területi labdarúgó-baj­nokság Északi csoportjában a Felsőgöd—Galgahévíz 0:1 állásnál félbeszakadt mérkő­zés két pontját a pályán el­ért eredménnyel a hévíziek javára igazolták. Ezzel Galga­hévíz a nyolcadikról a negye­dik helyre rukkolt előre a táblázaton, ahol kilenc pont­tal és 25:13-as gólaránnyal áll. Vasárnap ,az eddigi negye­dik helyezettel, a Váci Hon­véddel mérkőzik Vácott. Két20:0 Két 10:0 A megyei asztalitenisz bajnok­ság legutóbbi fordulójában, két férfi és két női mérkőzésen egy találkozót sem tudott nyerni a vesztes csapat. Eredmények, zárójelben a női mérkőzések: Abony—Sződliget 0:20 (1:9), Ceglédi Vasutas II—Gödöllői Vasas II 20:0 (10:0), Váci Kötött H—Kistarcsa 5:15 (10:0), Nagykáta —Dunakeszi Kinizsi II 7:13 (9:1), Dunakeszi Mechanikai I.abor—Szi­gethalom 5:15 <1:9>, Gödöllői EAC— Nagykőrös 3:17 (4:6). MOZAIK A Duna magas vízállása és a tá­borozóhelyek elöntése miatt a má­jus 22—23-ra tervezett szentendrei szigetkerülő túra elmarad. A Ma­gyar Természetbarát Szövetség kö­vetkező szigetkerülő vízitúrája jú­nius 5—6-án lesz. A legjobb osztrák vízilabdázók után — akik az elmúlt hetekben a margitszigeti sportuszodában tar­tották közös edzéseiket az* új idényre — a hét végén tíz osztrák müugró érkezik Budapestre. Az osztrák vendégsportolek 4—5 napig ugyancsak a Margitszigeten edze­nek és az uszoda kollégiumában laknak. Anyagkönyvelő azonnal felvétetik. Monori Járási Szolgáltató Ktsz. Petőfi Sándor út 14. A Magyar Hajó- és Darugyár Váci gyáregysége felvételre keres ESZTERGÁLYOS SZAKMUNKÁST Jelentkezés: a munkaügyi osztályon fVác, Derecske! dűlő). ozo az Kjazcja ló b dcóí Tompái Borbála és Sebestyén Ildikó, a leánycsapat két leg­eredményesebb tagja. Hosszú évek példája mutat­ja, hogy sok elégséges, ket­tes tanuló a sakkozás után négyesre javított. Egyébként a szakköri ta­goknál csak egy a követel­mény: bukott nem szerepel­het. Hetente kétszer, délután 5-től 8-ig ismerkednek a szakköri tagok a sakk-elmé­lettel, a megnyitással, a kö­zép- és végjátékkal. A szere­lés biztosított, a Pilisi Bá­nyász óráit használják. A Bányász csapata is az is­kolában vívja mérkőzéseit. Ilyenkor a gyerekek ellepik a termet, segédkeznek a ren­dezésben. A fekete táblára jegyzik a neveket, az ered­ményeket. De nemcsak je­gyeznek. Többször előfordult a me­gyei bajnokság B csoportjá­nak küzdelmei során, hogy amikor megérkezett az ellen­fél, a vendégek a diákoktól azt kérdezték: hol a helyi csapat? KETTŐS MEGLEPETÉS — Mi vagyunk — válaszol­ták a fiatalok az ellenfél nagy megrökönyödésére, s még nagyobb volt a megle­petésük, amikor kikaptak. A sakk szeretete az isko­lából kikerülve is elkíséri őket. Általában hűek marad­nak a helyi csapathoz, a Bá­nyászhoz, amelynek utánpót­lását az iskola biztosítja. Szí­ván János keze alól került ki például Sós Márton és Néj meth László vájár. Kitűnő munkások. Németh képessé­geit bizonyítja, hogy a fel­szabadulási emlékversenyen mesterét is legyőzte. Pilisszentiván a megye egyik sakk-fellegvára. A köz­ségben mintegy kétszáz ver­senyző van. A Pilisi Bányász első csapatának bánata, hogy csak a harmadik helyen vé­geztek a megyebajnokság A- csoportjában. Jóllehet, egy mesterjelölt és két másod- osztályú versenyzőjük van. De nem adják fel a játsz­mát. Jövőre szeretnének íM. elsőség kivívása után az OB II-be feljutni. Ehhez a diá­kok is megadják a tőlük tel­hető segítséget... — reitter — Ráckevei járás. Pereg—Délegy­háza 1:1, Majnosháza—Halásztelek 0:2, Áporka—Dunaharaszti II 1:5, Szigetcsép—Szigethalom 1:3, Tak­sony—Makád 8:0, Tököl II—Duna- varsány II kerület 7:0, Dömsöd— Apaj 1:1. A Szlgetbeese—Csepel Autó II mérkőzésre a vendégcsa­pat nem jelent meg. Szentendrei járás. Csobánka—íz­bég 2:3, Szentendrei Papírgyár— Pócsmegyer 0:2, Szentendrei ÉTI— Tahitótfalu 7:1. A Kisoroszi—Szi­getmonostor mérkőzés az árvíz miatt elmaradt. Szobi járás. Letkés—Szokolya 0:5, Kemence—Bernecebarátl 1:3, Kis­maros—Nagymaros 2:2, Vámosmi- kola—Márianosztra 2:3, Zebegény —Perőcsény 2:3. PEST MEGFEJ HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér S Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—226 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—25k Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Minden típusú autó­rugó javítása, szere­léssel utánvéttel. Vö­rös István XIII. Fáy- köz 8. Telefon: 203— 835. Norton 500-as. lengő­villás, teleszkópos szóló, modern, gyors motorkerékpár igé­nyesnek eladó. Vác. Április 4-tér 36. II. em. 2. (Lenkei) ____________ G anz EKM Árammérő­gyár (Gödöllő) bake­litpréselésben jártas, betanított munkásokat felvesz. Jelentkezni lehet az Árammérő­gyár személyzeti osz­tályán________________ K eresünk megvételre egy db vastagrétegű, textília szabására al­kalmas két- vagy há­romtárcsás elektromos asztali álló szabász­gépet. Cím: Nagyma­rosi Háziipari Szövet­kezet. Telefon: Nagy­maros. 16. Stukarturnád négyzet- méterenként hárojn forint utánvétre is. Vámos György, Vác, Köztársaság út 51. Építkezők, figyelem! Stukaturnád és nád­padló megrendelésre kapható. (Lehet levél­ben is!) Fehér, Monor. Telefon: 162. Eladó kis JAWA és 350-es IZS. Nagykő­rös, Bállá Gergely 33. 250-es kiskerekű JA­WA, kifogástalan ál­lataiban eladó. Nagy­kőrös. Petőfi Tsz., Nagy Ambrus 400 n-öles telek, gyü­mölcsös, 2 db. külön­álló házzal, alkalmi vétel, olcsón eladó Maglódon. Érdeklődni VI., Bokányi Dezső u. 17. Házfelügyelőnél. A Ceglédi Járási Épí­tőipari Ktsz azonnali felvételre keres kő­műves szakmunkáso­kat, ács, parkettás szakmunkásokat, to­vábbá egy fő építő­ipari vizsgával ren­delkező bérelszámo­lót, valamint építőipa­ri belső ellenőrt. Je­lentkezés: Cegléd, I., Achim András u. 26. férfi segédmunkáso­kat betonelemgyártási munkálatokra, továb­bá női segédmunkáso­kat mozaiklap gyártá­si munkára, azonnali belépésre felveszünk. Tanácsi igazolás szük­séges. Munkásszállás /ap. Jelentkezni le­het az ÉM Szentend­rei Betcnárugyár munkaügyi osztályán. Szentendre, Dózsa Gy. út 34. szám alatt. Presszóvezetőt kere­sünk penci. 6-os szá­mú üzemegységünk­höz. Erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Vác. és Környéke Körzeti Földművesszövetkezet. Vác. Beloiannisz utca 3. szám. Pedagógus özvegye, 50 éves. szép főbérle­ti lakással, korban és műveltségben hozzá, illő férjet keres. Vá­laszt: ..Szeretetre vá­gyom” jeligére, a váci Magyar Hirdetőbe kér 66 éves. önálló nyug­díjjal rendelkező öz­vegyasszony, hozzá­illő józan gondolko­dású élettársat keres. Választ: „Otthonra vágyom” jeligére, a váci Magyar Hirdető­be kérek Eladó 1 kifogástalan állmotban levő MTA- motor Nagykőrös.. VIII kerület, Nádas di u. 1. sz. Bernecebarátl község­ben (Szobi járás) le­vő vegyesboltba ve­zetőt, besegítő család­taggal felveszünk. Je­lentkezés: Vámosmi­kolai Fmsz központi irodában. személye- sen. vagy levélben. Két szoba, konyha, nagy istálló és egyéb mellékhelyiségekkel. 200 n-öl udvarral, la­kóház 40 006.— Ft-ért — elköltözés miatt — sürgősen eladó Szi­getmonostor. nagy Duna-part, Horány- gyöngye mellett, özv. Vigh Gáborné. ________ D KW-furgon, teher­szállításra is alkal­mas, 12 000-ért eladó. Motorra cserélhető. Szentendre, Vasúti villasor, 9. Nagy. l'i óra után. ____________ N émet B-tenor szaxo- fón. kitűnő állapot­ban eladó. Monor, Kisfaludy út 47. Angol Wauxhall 16- os. 1953 typ., jó álla­potban eladó. Megte kinthető este, vagy szombat. vasárnap. Garázst keresek a Moszkva térhez közel. Bp. XII., Maros u. 29. Mihalik László. Nagyboconádi kaptá- rak, méhek, pergető olcsón eladók. Levél­hívásra odaszállítom Győrffy Budapest, XIV.. Eörs vezér u. 21 60 éves gyermektelen özvegy, aki saját va­gyonnal és nyugdíjjjC rendelkezik. hasonlr korú. 1ózan gondolko dású. intelligens fél. fit keres életté rsu5 V'if'croknf ..Nefe­lejcs*’ lengére, a váci \t w?yar Hirdetőbe ké­rek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom