Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-16 / 114. szám
1965. MÁJUS 16. VASÁRNAP nai Mietet kMÜ'ÍCW 9 Örökkévalóság Szeretet csak és jóság. AU és kering, Meg nem áll, S megáll az időben. Ritmikus csend, Örökké zúgó kaptár Elet és munka szimfóniája. Mozdulatlan mozgás, Kedvesünk szemében Csiliagkatarakta, Féayzuhatag. Színek patakja. Nagyfeszültségű vezetékben Száguldó áramtömeg, Millió halál iramlik benne, S rajta madárka csattog. Csoda és valóság, Örökkévalóság. Te vagy az, kedves. ESTE (Foto: Kotroczó) okáig azt hittem: nyitott ÍJ könyv előttem Sógor bácsi. Négy éltig éltem vele egy fedél alatt s elfogadtam a családban róla kialakult véleményt. Bogaras, konok öregembernek tartották, s mindenekf elett érzéketlennek. falelkűnek. Mesélték róla, hogy milyen csúnyán, kíméletlenül viselkedett feleségével, szegény Juli nénivel, mikor az halálos beteg w)lt. Lemondtak mar Juli néniről az orvosok és közölték Sógor bácsival, hogy készüljön fel a legrosszabbra. Gondterhelten pislogott az öreg — egyébként mindig rendkívül gondterhelten szokott pislogni — nyilván azon spekulált: hogyan is történjen a legrosszabbra való felkészülés? Végül is bement a kórterembe, karját összekulcsolta háta mögött. Juli néni fölé hajolt, nézte egy darabig, aztán köszörülte a hangját és így szólt. — Hogy i:agy, anyukám? — Mit kérdezed? — mondta mérgesen Juli néni — mert betegágyán is pattogó és mérges asszonylta volt. — Úgyis tudod! Nagyon rosszul vagyok! — Igen. Az orvosok is mondják. Lehetséges. hogy nem éred meg a reggelt. Suttogóra fogta a hangját. — És tudod anyukám, azt is mondták, készüljek fel rá, hogy meghalsz. — Mit akarsz? — fömiedt rá Juli néni. — Nézd. anyukám, jó volna. ha levennéd a gyűrűdet, meg a fülbevalódat. Nehogy lelopják rólad. Majd hazaviszem és beteszem a kazettába. 1 zt mondják. Juli néni. erei re semmit nem szólt, de engedelmeskedett Sógor bácsinak. Indulatos, reszkető mozdulatokkal vette le füléről a köves karikát, húzta le táhft az aranygyűrűt, aztán mérgesen befelé fordult az ágyban, Lehet, hogy mérgében gyógyult meg aztán, annyi mindenesetre biztos, hogy az orvosi jóslatok ellenére két héttel később már erélyesen dirigálta otthon a házat. Ügy tudom, nem emlegette a dolgot Sógor bácsinak, de hogy nem maradt sértetlen a lelke az biztos. Sohasem vette fel a fülbeváfót és a karikagyűrűt többé és hangja még pattogóbb volt, mikor szót váltott Sógor bácsival. Az öreg pedig szintén nem tartotta fontosnak, hogy beszéljen az esetről. Egyszer annyi megjegyzést tett. hogy „látod, anyukám, mégiscsak tévednek az orvosok”, aztán fogta a kosarat és ment a piacra bevásárolni, mert reggel volá történetesen, s a piac az ő teendői közé tartozott. Ütközően a gyógyszertárba is betért, s rendszeresen szállította a szívcseppeket Juli néninek. Arca közben derűsen rejtélyes maradt, mint a szfinx tekintete, mely a sivatag végtelenjébe réved, vagy a tiszta égbolt nappal, mely kitárul az ember előtt, anélkül, hogy valamit is elárulna titkaiból. Én azonban akkoriban in- Icább egy kérges, öreg fához hasonlítottam őt. Ha az utcán megpillantottam egy-egy öreg fát, szemet, orrot és szájat képzeltem a mély redők közé s ilyenkor Sógor bácsi pillantott reám. Nem hallottam sohasem kiabálni, veszekedni, de sírni és nevetni sem láttam öt. Azt hiszem, nem éltek rossz, indulatos, mardosó családi életet ők ketten Juli nénivel; nem, még a nevezetes kórházi incidens után sem. Mosni, takarítani is magától értődő természetességgel segített mindig Sógor bácsi, s vacsora után órák hosszat sakkozott. Tűnődve nézegette a sakkfigurákat és a játéknak az vetett véget, hogy Juli néni egy-egy vesztett parti után méregbe jött és bejelentette a mérkőzés végét. ügy élt mellettem az öreg, mint titok, melyet lassan megszokunk, meg is ununk és eszünkbe sem jut, hogy megtaláljuk a nyitját. Azt mondtuk, hogy falelkű s ebben meg is nyugodtunk; talán azért, mert nem okozott jelenléte különösebb problémát. Mint távoli rokon, s mint albérlő éltem náluk négy esztendeig a R. utcában. Szobám az ö szobájukból nyílott, de valójában alig érdekelt az életük. Diákkorom kellemes ifjú éveit pergettem akkor, könnyű és vidám melódiákat kerestem, nem szívesen szálltam alá a komolyabb és mélyebb regiszterekbe. c<ógor bácsi másik neveze3 tessége egyébként az volt, hogy kegyetlenül rosszul beszélt magyarul. Azt, hogy milyen nyelven beszélt jól s egyáltalán volt-e nyelv, melyen gördülékenyen és pontosan tudta volna kifejezni a gondolatait, nem is tudom. Nem hallottam sohasem más nyelven beszélni. Talán szerb volt eredetileg vagy horvát, de lehet, hogy bosnydk, vagy fmnyevác. Anyanyelvűt elfelejtette, magyarul sohasem tanul meg tökéletesen. Azt hiszem, ö volt az egyedüli ember Pesten, a hatodik kerületben akkoriban, a csecsemőkön és a süketnémákon kívül, aki semmilyen, nyelven sem tudott beszélni válójában. Egyszer megkérdeztem: mi ennek az oka? — Nagyon sokat nekem dolgozni kellett... Mindig dolgozni ... — válaszolta. öklömnyi gyerekként rágott neki egy délvidéki hegyi faluból a nagyvilágnak. Otthonról olyan sanyarú emlékéket hozott, hogy nem félt az ismeretlenségtől és a nagyváros szédítő forgatagától. Tarisznyájában csak szívósság és akarat lapult, a munkába kapaszkodott és eggyé vájt vele. Nem is értem, hogyan volt ideje megismerni s elvenni Juli nénit. Talán a közös szegénység és akarat sodorta őket össze. Mind a ketten csodára készülték: nem volt senkijük, még melegítő emlékük sem otthonról. s elhatározták, hogy megbirkóznak a világgal. Akkoriban ez csoda volt. évtizedekig tartott. Amikor Ej hozzájuk kerültem már nem voltak szegény emberek. Tizenötezer hosszú nappalt dolgoztak át mind a ketten és ébren álmodtak tizenötezer rövid éjszakán. Végül is a 30 ezer pihenés és öröm nélküli munkanap alatt annyi pénzt raklak össze, hogy nagyobbacska házat vették. Volt néhány bérlőjük, aki háziurazta őket, s gyűlölettel tekintett rájuk, mikor kifizette a házbért. Azt hiszem Sógor bácsi azért lett falelkű, mert ötven évig nem lehet örömről, játékos könnyelműségről, szórakozásról lemondani, csak ha elfásul az ember. a lakja akkoriban nem tűnt JtL fel tragikusnak, inkább jókat nevettünk furcsaságain, kicsinyességén, csökönyösségén, ahogy minden fillérhez öktalanul ragaszkodott, s főként, ahogy konok nézeteit meglepően fogalmazta. Mint értékes titkot adta át nekem például egyszer a takarékosság egyik módszerét: sohasem vegyél friss kenyeret, mert a régi sokkal hosszabb ideig el- tart.“ Röhögtünk rajta, s Juli néni ilyenkor rámordult: — Fogd be a szád, ne beszélj marhaságot. Ö könnyedebb, tisztább lélekkel vészelte át a gyötrő ku- porgatás éveit. Ügy látszik az asszonyi természet rugalmasabb, s örökké változásra kész. Sajnos törékeny teste nem került ki győztesen a létért és az öregkori kis vagyonért vívott harcból, szíve mégiscsak felmondta a szolgálatot, habár öt évvel későbben, mikorra orvosai jövendölték. o ógor bácsi faarccal fogadta a halált. Pontosan és saját maga járt el a hivatalos teendőkben, melyek elvégzése nélkül talán meg sem tehetné utolsó földi útját az ember. Közben a háztartást is ellátta, s pislogó kék szemmel fogadta a szokásos részvétnyilvánításokat. Temetés után gondosan átöltözött, fekete ruháját kikefélte, helyére akasztotta, megmelegitette a trésorát. Vacsora után tanácstalanul dobolt ujjaival az asztalon és kivette a fiókból a sakktáblát. Nézte, majd visszatette a helyére. Tavasszal kiment a temetőbe, rendbehozta a sírt. Egyik nap bement a mag- kereskedésbe és par színes tasakot vásárolt. Másnap kis kapát fogott s kiment a temetőbe. Azt mondta: — Beültetem egy kicsit, nagyon puszta áz á sír . . . Árkokat húzott a megkapált földbe és magokat szórt. Többször is kiment a temetőbe a nyár folyamán. Egyszer újságolja: — Tudod, milyen szépen kihajtott a bab a Juli néni sírján? — Csak nem vetett babot a sírba, Sógor bácsi? — Bizony vetettem aztat is — mondta komoly képpel. Egyszer, ősszel viszi ki a kosarat és meghozza benne a babot. — A Juli néni küldte — mondja és egy egész kicsit nevet. Olyan a nevetése, mint az ágak zörgése ősszel. Es nincs benne mosoly. Csak nézzük. Megpucolja a babot, felteszi főzni. Délben behozza a tálat, s kimeríti tányérjába a bablevest. Aztán kanalazza, kanalazza szótlanul. Es mi megdermedünk, mert látjuk, hogy könnyei csorognak. Úgy folyik az arcán a könny, mint az eső az ázó fa törzsén. Folyik a könny, bele a tányérba egyenesen. De ő nem szól, csak néz. nem is lehet tudni, hogy hova Es kanalazza, csak kanalazza a levest a könnyeivel együtt. 5 Csuka Zoltán: zetósóre, azonban ezt nem kapták meg, mert a megyei költségvetés összegét nem lehetett megemelni. A gyermek- foglalkoztatás kibővítése mégis megoldható: van rá pénz. Ott van ez a pénz azokban a rosszul dolgozó művelődési házakban, ahol évszám.ra nem produkálnak semmit, s a költségvetésben biztosított összegek haszontalanul fecsérlöd- nek el. Legutóbb például pénzügyi és népművelési ellenőrök állapították meg, hogy az évi ötvenezer forint állami támogatást élvező maglódi és alsógödi művelődési otthon semmi lényeges népművelési eredményt nem tud felmutatni. Más lapra tartozik, hogy milyen okok játszhatnak itt közre, Egy azonban biztos, hogy azokban a községekben, ahol ilyen vagy olyan okok miatt évekig pang a művelődési otthon ahol sem szakkörök, sem klubok nem működnek, ahol hónapszámra nincs rendezvény, ne erőltessük újabb és újabb anyagi áldozatokkal a népművelés különböző formáinak bevezetését, hanem fordítsuk a rendelkezésre álló energiát nemesebb célokra, például éppen a felügyelet nélküli gyermekekre. Ha másként nem, akkor úgy, hogy vigyük oda ezekből a községekből a pénzt, ahol nem élveznek „kiemelt'' állami támogatást, de nyakig vannak a bajban!.. . Tenkely Miklós gatója legjobbnak látja. Tehát ebből a pénzből felügyelő tanárokat honorálnak, bútorokat, berendezéseket, szerszámokat, felszereléseket vásárolnak. A kezdeményezés célja a kísérletezés volt. Véleményünk szerint három esztendő bőségesen elegendő egy ilyen jellegű kísérlethez, s feltétlenül tovább kellene lépnie a népművelésnek ebben a tevékenységben is. A továbblépéshez azonban, hogy annak társadalmi kihatása az eddigieknél is jelentősebb legyen, módosítani kellene a gyermekfoglalkoztatás koncepcióját. Eddig kimondatlanul is reprezentatív jellegű volt ez a kísérlet Az élet azonban azt követeli tőlünk, hogy ne néhány művelődési házban reprezentáljuk az elgondolás szépségét, a majdani aktíváit nevelését, hanem tömegesen vigyük be a művelődési intézményekbe, tanári felügyelet és irányítás alá a napközben csatangoló gyerekeket. Az eSnuílt évben tudomásunk szerint újabb művelődési házak kértek engedélyt a gyermekfoglalkoztatás bevetörökbalinti szerencsétlenség soxán, amikor egy gránát négy gyereket sebezett meg, a Heim Pál kórház egyik orvosa az áldatlan állapotok enyhítésére a művelődési házak szerepét említette. Lapunk közölte is ezt a javaslatot, de sajnos, visszhangot nem kapott. A népművelés feladataiban járatlan orvos laikus észrevétele ennek ellenére telibe talált. A művelődési házak és művelődési otthonok valóban tudnák enyhíteni a községek szociális gondját. Nemcsak azért, mert napközben üresen állnak, hanem azért is, inert a szó legvalódibb értelmében ez lenne csak igazi népművelés. A színjátszó együttesek, tánccsoportok, s más szakkörök, klubok fenntartása, bálok, színházi előadások, s irodalmi estek rendezése mellett, mint reprezentatív kulturális tevékenység mellett, a népművelőknek amúgy is részt kellene vállalniuk lakóhelyük sok más gondjából, bajából, a szakmai ismeretek gyarapításának elősegítésétől kezdve egészen a felügyelet nélkül hagyott gyerekek felkarolásáig. Három évvel ezelőtt már hírt adtunk egy ilyen kezdeményezésről. A felsőbb művelődésügyi szervek elgondolása nyomán a megye nyolc nagyobb művelődési házában. iiletve művelődési otthonában bevezették az úgynevezett gyermekfoglalkoztatást. Igaz ugyan, hogy elsősorban azzal a céllal, hogy oda szoktassák a gyerekeket, őket szakkörökbe, klubokba tömörítsék, s közülük biztosítsák a művelődési házak majdani aktíváit. A gyermekfoglalkoztatás keretében természetesen a napi iskolai feladatok elvégzése is szerepel. A nyolc helyen — Nagykőrös, Ráckeve, Tápió- szcntmárlon, Dabas, Péoei, Isaszeg, Cegléd és Vác— többkevesebb sikerrel de lényegében eredményesen folyik ez a munka. A művelődési házak és otthonok évi 20—30 ezer forint támogatást kapnak külön erre a célra. Ezt az összeget a községi költségvetésen belül kezelik, s arra fordítják, amire a művelődési ház igazMIT BÍR AZ EMBER? Két kisregényt tartalmaz a kötet, az író legújabb termését. Az első egy náci haláltábor kommunistáinak helytállásáról ad számot, a második egy értelmiségi lágerlakó szinte embertelennek tűnő sorsáról tudósít. A haláltábor kommunistái a halálra? szánták transzportjából megpróbálnak kiemelni egy építészmérnököt, hogy átmentsék a jövő számára, ö azonban annyira megroggyant már, hogy nem fogadja el a feléje nyújtott segítő kezet. Útnak indítják a halálmenettel. Szörnyű sorsáról a második regényből értesülhetünk. Útközben a transzportot légitámadás éri s a mérnök ebből mint szinte felismer- ? heteden emberi roncs kerül; ki. Mégis visszahozzák haza-; jába s itt egy különleges • gyógyintézet lakója lesz, ahol ; a külvilágtól elkülönítve ápol- J ják a magukkal tehetetlen í emberroncsokat. Innen te- i kint vissza elmúlt életére, s 1 igyekszik levonni az erkölcsi $ tanulságot szörnyű "élményei- bői. Az első kisregényben;! régi ismerősként bukkan fel s a vagány Prenn Ferenc s a kommunista Banicza. A.„különleges gyógyintézet” fojtó miliiőjében is megismerkedünk derék, áldozatos szándékú emberekkel. (Szépirodalmi) fvwwyyy:'/////.//// H ivatalos értekezleteken, iíjusagvedeimi LanacsKOzásokon es rendőrségi vizsgalatok során gyakran jönnek szóba a felügyelet nélküli gyerekek. Elsősorban közülük kerülnek ki azok, akiknek legrosszabb a tanulmányi eredményük, s az esetek többségében őket éri baleset, szerencsétlenség. A rossz útra tért fiatalok életrajzában is nemegyszer szerepel a gyermekkori rendezetlen élet. Legutóbb a törökbálinti gyermekszerencsétlenseg esetében láttuk, hogy ezeknek a gyermekeknek tekintélyes része nem is azért marad felügyelet nélkül, mert a szülök felelőtlenség, hanyagság, avagy iszákosság miatt elhanyagolják őket. Ilyen is van, de nem ilyen a többség. A felügyelet nélkül maradt gyermekek legtöbbjének oiyan bejáró munkás apja-anyja, akit elszólít a munka, mennie kell a megélhetés után, akár két-három műszakos beosztásban is. Az óvodák befogadó képessége Budapest közvetlen közelében, elsősorban is az úgynevezett peremközségekben kicsi. Az utóbbi években végbement népvándorlás következtében ezekben a községekben ugrásszerűen megnőtt a lakosság száma, de ezzel a rohammal nem tartott lépést a szociális létesítmények építése. Azok a családok, akik a peremközségekbe költöztek az elmúlt években, a főváros nyújtotta jobb munkalehetőségek miatt jöttek ide, ezért szinte kivétel nélkül a budapesti üzemekben helyezkedtek el. Életformájuk így eleve az utazás, a váltott műszakkal együttjáró rendszertelenség lett Kétségtelen, hogy százával találunk olyan bevándorolt csa Iádo- kat is, akiket nem objektív körülmények kényszerítettek a helyváltoztatásra, s, felelőtlenül vágtak neki a nagyvilágnak. A tény azonban tény marad így is. A tény pedig az, hogy gyerekeik százával csatangolnak napközben az utcákon, a határban. Nem tanulnak rendesen, nem kapnak megfelelő nevelést és ellátást. Legutóbb, a már említett