Pest Megyei Hirlap, 1965. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1965-05-15 / 113. szám

1965. MÁJUS 13. SZOMBAT PEST HEGVCI-Mírittp ,NXXVXVVVXVV>XVXXVVNXVV'XXVVXXVXXVXXVVV\N.> • Életveszélyben 1 ;i Mostanában délelőttön- ^ ^ ként úgy 2« másodpercig, J | Budapesten, itt a Lenin kő- ^ i rút 13. és 15. szám közti $ ! harci szakaszán, halálos $ ' veszedelemben forgok. $ Ilyenkor szoktam ugyanis $j megközelíteni munkáké- ^ iyeinet. Mostanában úgy ^ érzem: nem békés munka-^ ba, hanem ismeretlen ve- $ szedelembe indulok. $ >• $ ; A halálos veszedelem zó- ^ náját két tábla jelzi a jár- ^ dán. Sajnos eléggé szűk- ^ t szavú a tábla: csak annyit $ i; mond, hogy „életveszély". ^ Arról azonban, hogy merre ^ : lehet a veszélyt kikerülni, ^ i semmiféle tanácsot nem ^ , ad, valamint azt sem közli, ^ ; hogy honnét és milyenfajta ^ ‘ élctveszedelem fenyeget, 4 ,j bár ezt érdemes volna tud- % ;• ni. Körülnézek: a tetőről j >1 nem hullanak pillanatnyi- ^ lag aknák és repeszek, a > kapualjakból nem mered % rám géppisztolyok csöve. $ Látszólag minden csendes. ^ Persze ez nem téveszt meg: ^ éppen ilyen a vihar előtti í csend. Egy pillanat és nya­3 kantba zúdulhat a vész. $ Egyelőre aránylag jól bí- ^ rom a halálos veszedelmet. | Tudatában vagyok annak, ^ hogy a sors ellen úgysem | lehet sokat tenni ezen a tc- i ren. Mióta a halált felfe- i ^ dezték. sohasincs bizton- : 5 Ságban az ember. A húsz- ^ méteres távolságot elég i bátran szoktam megtenni § naponta kétszer. Arcvoná- i | saint, azt hiszem, nem mu- £ tatnak semmi lelki felindu- i lást. mikor a veszélyzóná- { ba lépek és határozott lép- 5 lekkel haladok. Fejemet ^ nem rángatom, nem aka- ^ rok pánikot okozni ebben § az amúgyis elég viszontag- S ságos közlekedésben. Arra jt gondolok, hogy egyszer | mindenki elesik az élet és | közlekedés mezején. Nem ^ sietek, általában húsz má- $ sodpérc alatt teszem meg ^ az utat. ^ Nem sietek, úgyis mind- ^ | ***' * ^ legfeljebb kissé meg 4 nyújtom lépéseimet. (andrás) ÉLés&üiíséfghen Első fok a Duna-mentén — Leálltak a kompok Napjainkban ismét a Dunát figyeli minden vízpart kö­zelében járó. A Középduna- völgyi Vízügyi Igazgatóság vezetője, Vesztergombi László mondja: — Hatszáznyolcvanöt cen­timéteres vízállással tetőzik a Duna — valószínűleg va­sárnap hajnalban. — Árvízveszély? — A legutóbbi árhullámnál húsz centiméterrel maga­sabb a mostani szint. Elsőfo­kú készültséget rendeltünk el Szentendre térségében. Pentek délután a Budapest alatti szakaszon is érvénybe léptettük. Egyes helyeken, például Tökölön, a Csepel- sziget különböző pontjain, a nagy védögát lábát elérte a víz. — A gát teteje, koronája? — Általában három-négy méterrel feljebb vonul. In­tézkedéseink jellege: óvatos­ság. A tanácsokat arra kér­jük, hogy figyeljék a nyári gátakat f.t, $ i ___________________________I S ilózzök a takarmánykeveréket. 90 hold őszi takarmánykeverék silózását. A Csemői Üj Étet Termelőszövet­kezetben a napokban befejezik a (Gábor felv.) Az öreg Miiiko már csak magyarul beszél' K ip-ko'p. kip-kop, kopognak a cipősarkak az öreg fo­lyosó kockakövein. A boltíves falak felerősödve verik vissza a kip-kopokat. S a kopogásba egyszerre zongorafutam ve­gyül. Áradó, könnyű, ismerős muzsika. Mi ez? Az egyik ajtó mögül válasz­képpen felzendül egy férfi- hang: ..Ott túl a rácson, nyíl­nak a rózsák, melyeknek ér­zem bűvös illatát . . .” A hang kissé elfogódott, de érces, szár­nyaló. A válasz tehát — akaratla­nul is — elhangzott, de némi magyarázatra szorul. Erre Ki­rály Béla, a nagykőrösi Arany János Művelődési Ház mure- ■ -.éti vezetője vállalkozik: — Tarasz elején két látoga­tó kopogtatott be a: irodán. Arra kértek, tegyük lehetővé, hogy cigány színjátszó együt­test alakíthassanak. Vállalták: ismerőseik, dolgozó társaik kö­zül összetoborozzák a szereplő­gárdát. Hévvel, megható lelke­sedéssel magyarázták, mit je­lentene a cigány lakosságnak így ilyen előadás. Természete­sen igent mondtunk. A „tár­sulat” alakuló ülésének részt- :svői a GUI Babára szavazlak. Iggódlurtk egy kicsit, hogyan birkózik meg a zeneileg isko­lázatlan garda egy operett színrevHelének nehéz felada­tával, s nem is tartottuk a leg­szerencsésebbnek a műsor vá- ásztást, de buzgalmuk láttán •ngednünk kellett. / 7< nnyit az előzményekről. S j legfeljebb még annyit, rogy a kis szerepekben elein­te óriási volt a fluktuáció. Mindenki nagy szerepet akart látszani. Akadtak aztán olya­sok is, akik úgy vélték, egy sok programján négy nag; témakör szerepel: a takar mánytermesztés, az öntözései gazdálkodás, a szarvasmarha tenyésztés és a szocialisic nagyüzemi gazdálkodás fej­lesztésének közgazdasági és üzemszervezési kérdései. /. négy szekcióülésen elsősorban az egyetem munkatársai szá­molnak be a kutatási ered­ményeikről. Több előadást tartanak a csehszlovák ét lengyel mezőgazdasági főisko­lákról érkező vendégek is. A jubileum alkalmából Gö­döllőn kiállítás nyílik az Ag­rártudományi Egyetem 20 évet fejlődéséről. Az úttörők a V1Telőkészületeiről tárgyalt a KISZ Pest megyei bizottsága Mikor restaurálják az ácsai templomot? Lesz-e camping, rendbehűizák-e a természetvédelmi területet? rási és három városi einoksci a határozatok széliemébe. megfelelően működik; külö­nösen a dabasi járásban jo az elnökség munkája, amfc.r gyakran kint a községekben tárgyalja meg a problémá­kat. Arról beszélt ezután, ho^y a kulturális szemle tar­talmassága, valamint a szak­körök és a sportolók tevé­kenysége ugyancsak eredmé­nyeket mutat, ám sok he­lyütt még hiányzik az igaz: csapatmunka. Az expedíciós feladatok megoldása sokat ja­vított a helyzeten, különö­sen jól szerepellek az expedi- ciós vetélkedőkben és az egész időszak munkájában az aszódi, monori, szentend­rei járás és Szentendre va­ras csapatai. Idén először csak a VIII. osztály befeje­zése után veszik fel az út­törőket a KISZ-szervezefcek. Az új helyzet új feladatokat ró mind a KISZ-re, mind az úttörőmozgalomra. A részletes beszámoló utáni vitában sokan felszólaltak, köztük Baráth Károly, a Pest megyei Pártbizottság osztáty- vezetöje és Szabó László, a KISZ KB úttörőosztályának helyettes vezetője. Második napirendi pont­ként Arató András, a megyei KISZ-bizottság titkára be­számolt a kilencedik VIT előkészületeiről. kis ovr uian a proua is jvu- ban menne. De a többség csak­hamar rendet, fegyelmet te­remtett. Ma már véletlenül iem fordul elő. hogy valaki igazolatlanul hiányozzék a próbákról. a próbák persze, nem szű- /t k ölködnek megható és mulatságos epizódokban —me­séli Király Béla. — Amikor szóba jött. hogy a zenei része­ket a zeneiskola tanárai fogják betanítani, az együttes tagjai felajánlották, hogy „összeadják i pénzt" a korrepetálásért. Vem akarták elhinni, hogy nem kell fizetni érte. Voltak, ikik lelkesedésükben azt aján- ották, mindennap tartsunk próbát. Alig bírtuk őket erről lebeszélni. Aztán kiderült, hogy Mujkó cigány alakítója nem tud cigányosan beszélni: dolgozó ember, régen leszokott már a cigányos akcentusról. Meg kellett rá tanítanunk. Míg beszélgetünk, a próba jó ütemben, fegyelmezetten fo­lyik. A szereplők közölt szá­mos meglepően tehetséges, biz­tos mozgású színész akad. — Ilyen látványos operett­hez természetesen sok jelmez szükséges. A jelmezkölcsönzés viszont meglehetősen sokba kerül. A szereplőgárda tagjai azonban megfogadták, hogy a június 5—6-ra tervezett bemu­tatókra „telt házat” csinálnak. Halkan becsukjuk az ajtót, de a zene utánunk árad: „Ott túl a rácson egy más vi­lág van . ..” a nagykőrösi cigány egy úl- .ztL tes tagjai most ezzel a más világgal, a színházi esték ismeretlen izeivel ismerked­nek ... ny. é. S 7 FT 7MT r.TTÁ S-TF.R K FP százszorosán nagyoöb ener­giák felszabadulásával járt. mint az 1956. évi földrengés Dunaharasztin. Érdekes új térképet muta­tott be a Magyar Geofiziku­sok Egyesületének legutóbbi ülésén Hédervár i Péter, a Gamma Optikai Művek geo­fizikai gyáregysegének mun­katársa. Ez a szeizmicitás-térkép tu­lajdonképpen azt mutatja, hogyan oszlottak meg a föld felszínén az utóbbi, csaknem hetven év nagyobb földren­gései közben felszabadult energiák. A térkép szerkesz­tője az 1896. január 1. és 1963. december 31. között bekövet­kezett 1416 olyan földrengés adatait vette alapul, amelyek közül a legkisebb is 6,9 mag­nitúdója volt, vagyis legalább di pontjaként Jónás Zoltán, Pest megye úttörőtitkára is­mertette az általános iskolá­sok szövetségének helyzetét. Megállapította, hogy a 11 jó­Tegnap reggel 9 órakor Avató András, a KISZ Pesi megyei bizottságának titkára nyitotta meg a bizottság ülé­sét, amelynek első napiren­Ócsán a falu közepén áll a híres, XIII. század máso­dik harmadából származó templom. A magyarországi román stílusú templomok — a jaki, a zsámbéki, a bélapát­falvi — mellett egyedülálló építészeti re­mekmű az ócsai. a franciaországi cisztercita egyházak építészeti sajátos­ságait őrzi. Képét, leírását megtalálhatjuk a művészet- történeti könyvekben, s az Ócsára látogatók a valóság­ban is megcsodálhatják. Azonban, ha közelről néz­zük ezt az impozáns, szép műemléket, kicsit elszomoro­dunk. Nagyon elhanyagolt. Az évszázados falak meg­repedeztek. hullik a va­kolat, s belső berende­zése is felújítást kívánna. Nemrégiben, amikor már nem lehetett tovább halasztani a tető tönkrement részének pótlását, a falu tanácsának elnöke próbált „innen-onnan” cserepekre szert tenni, s így időlegesen megoldódott a fedél rendbehozásának kérdé­se. A templomnak alapos restaurálásra volna szüksé­ge. A falu költségvetése nem birja ezt, az Országos Mű­emléki Felügyelőség pedig kérések és kérvények elle­nére sem foglalkozik a temp­lom sorsával. A templom mellett még más érdekességgel is ren­delkezik Ocsa. öt és fél holdas parkja, természetvé­delmi területe van, ahol rit­kaságszámba menő különle­ges páfrányféléket találha­tunk. A park melletti strand­fürdő környékén cam- pinget lehetne létrehozni a látogatók számára. Nemzet­közi szabvány szerinti úszó­medence várja a vízkedvelő­ket, és a müút melletti ven­déglátóipari helyiségekben az étkezést is biztosítani tud­ják. Ideje lenne már, hogy hoz­záértő emberek keze munkája nyomán teljes szépségében ragyogjon újra Ócsa közel 600 éves emlék temploma, a község, a megye és az or­szág egyik büszkesége. Az egyre növekvő ide­genforgalom is így kíván­ná, hiszen Öcsa közel van Pest­hez. Az újjáalakított temp­lom, a strand, a természet- védelmi terület és a cam­ping létrehozása nemcsak ha­zai, de külföldi turistákat is vonzana. J. E. Az idén lesz 20 esztendeje, hogy a mezőgazdasági mér­nökképzés önálló egyetemet kapott hazánkban. A jubi­leum alkalmából a gödöllői Agrártudományi Egyetem má­jus 25—27-én tudományos ülésszakot rendez. Az első nap délelőttjén ün­nepi ülésen emlékeznek meg az egyetem 20 éves fejlődé­séről. Délután" a KISZ Köz­ponti Bizottsága és más tár­sadalmi szervek rendezésében vitaülésen beszélik meg a fiatal mezőgazdasági szak­emberek elméleti és gyakor­lati felkészültségének tapasz­talatait. A tudományos tanácskozá­Május 25—27: jubileumi ülésszak Húszéves a gödöllői Agrártudományi Egyetem Arr ir!í>n 1 act? 0(1 ocí a. ' crvlr t~\T‘r>cri~nrv< iún n<áo'xr /iK-aacuyiaiaii-e a KozieKe- dés a Dunán? A megyei kis­hajózási vállalat jelenti: — A pénteki nappal le­állítottuk a teherszállító kom­pokat Szobnál, Nagymaroson, a kisoroszi, visegrádi, határ- csárdai, dunakeszi és lóré- vi járatoknál. — Hol lehet átkelni jár­művel? — Vácott, és a szentendrei Kis-Dunaágban, Pócsmegyer- nél. — Személyforgalom? — Személyszállító kisha­jóink mindenütt közleked­nek a két part között. A for­galom fenntartása persze igen nehéz. Visegrádon például a kiépített móló már víz alatt áll, s a parthoz kötött komp tölti be most szerepét. — Mi várható? — Az előrejelzés szerint jövő hét közepétől ismét el­indítjuk a teherforgalmat: új­ból üzembe állnak a komp­járatok. T. Gv. A fest megyei is.10z.uv — 1 figyelembe véve a lakosság j igényeit — részben a beruhá- j zási hitel igénybevételével, ! részben a szövetkezeti fejlesz- j tési alap felhasználásával, j idén 61 új részleget nyit és i néhányat korszerűsít. Vajon I megfelel-e az igényeknek ez i a hálózatfejlesztés — kérdez­tük Németh Károlyról, a Pest megyei KISZÖV elnökhelyet­tesétől, aki ideiglenesen a műszaki osztályvezetői tisz­tet is betölti. — Sajnos, nem — hangzott a válasz — hiszen az igények növekednek. Valóságos versenyfutás ala­kult ki a lakosság igényei és a szolgáltató hálózat között. Természetesen ebben az ütemben, amelyben most nyit­KV éU-tibb JClCll tUD javuiaju nénk el — ha időközben a lakosság igényei nem szök­nének még magasabbra. Annak reményében, hogy a versenyben a hálózatfejlesz­tés bizonyul fürgébbnek, néz­zük részletesen az adatokat. Az 5192 termelő tagot foglal­kozható 64 Pest megyei kis­ipari termelőszövetkezet eb­ben az évben 559 millió fo­rint termelési értéket fog produkálni. Ebből csaknem 100 millió forint megy ex­portra. Körülbelül 250 millió forintot fordítanak a belke­reskedelem megrendeléseire és a megyén belül végzett közületi munkákra. Amit me­gyénk lakosai közvetlenül kapnak. javítás-szolgáltatás, lakásépítés, cipő- és ruha- készítés formájában, ez 96 millió 730 ezer forint érték­nek felel meg. Ez a tevé­kenység 16.1 százalékkal több, mint tavaly. Nézzük, hol milyen részle­gekkel bővül idén a szolgáltató hálózat. Hat helyen: Öcsán. Túrán, Torbágyon, Dunakeszin, Szo- bon, Ráckevén nyílik háztar­tási gépjavító részleg. Négy új helyen javíttathatnak az idei évtől kezdődően gépko­csit: Gödöllőn, Piliscsabán, Ráckevén és Szentendrén. Szentendrén azonban nem műhely, hanem nagyobb szer­viz épül, kétmillió forintos 1966-ra is áthúzódik. Rádiójavító részleg Grá­lon, Leányfalun és Szcbon nyílik. Vecsésen, Gyömrön, Nagymaroson, Nagykőrösön. Túrán és Kiskunlacházán az idei évtől kezdve vasipari ja­vításokat is vállalnak. Ezen kívül 10 textil, 2 faipari ja­vító, 4 cipész részleg nyílik megyénkben, valamint 18 új fodrász- és egy kozmetikus műhely. Érdemes megemlíte­ni, hogy a 18 fodrászműhely­ből 6 a váci járás eddig fe­hér foltként szereplő terüle­tére esik: Kösd, Penc, Püs­pökszilágy, Rác! és Vácduka vándorfodrászt kap, aki he­tente néhányszor, az igények­nek megfelelően jár ki Vác- ról a községekbe. Érdekesség: olyan részleg, amely a cso ­magszállító, gázpalackszáilí- tó, és egyéb tevékenysége: végzi, két helyen, Szentend­rén és Cegléden nyílik. Leányfalun szolgáltató ház épül, férfi-, női fodrász, fény­képész és cipészmühellyel. A 61 részleg közül néhány rövidesen megkezdi a mun­kát. A jelek szerint — bár sokhelyütt gondot okoz, hogy megfelelő helyiséget nem ta­lálnák, építkezni pedig kevés a terv adta lehetőség — év­végére minden tervezett rész­leg megkezdi működését. lm. i ) Versenyfutás - adatokkal Szolgáltató ház Leányfalun Vándorfodrászok a váci fúrásban Hatvanegy részleggel bővülnek megyénk ktsz-ei ip.]rf*ntrís í .a villást ér- : k.öl'tséÉSel — építésé meg

Next

/
Oldalképek
Tartalom