Pest Megyei Hirlap, 1965. április (9. évfolyam, 77-88. szám)

1965-04-08 / 83. szám

PEST HEGYEI K-Mírlao 1965. ÁPRILIS 8, CSÜTÖRTÖK Lemezújdonságok 4 Mozartszimfóniák — Bartők-szvit Kodály- és Chopin-művek Dzsessz-improvizációk SÜTKÉREZÖIC (Foto: Kotroczó) Félmillió éves szarvascsontváz Frankfurt közelében 500 000 éves szarvascsontvázat talál­tak, amelynek méretei meg­haladják a négy négyzetmé­tert ITTHON MAGYAR DOKUMENTUMFILM GYÖMRŐI FESTŐK KIÁLLÍTÁSA Gyomron, a községi tanács nagytermében kiállítást ren­deztek a két ott élő festőmű­vész: Bodócsi Béla és Unyi István munkáiból. A falakon festmények és grafikák gaz­dag gyűjteményét láthatják a látogatók. Unyi István még fiatal mű­vész. Képei mégis kellemes ér­zést keltenek a szemlélőben, hiszen alkotójuk a színek és a, hangulatok mestere. Az Esti fényben, a Felvonulás, a Fehér pünkösdi rózsák emel­kedik ki anyagából, de elis­meréssel szólhatunk portréi­ról és tájképeiről is. Bodócsi Béla már kiforrott művész. Képei pontosak, té­maválasztása gazdag. Leg­kedvesebb műfaja a portré. Az Újságolvasó férfi, a Nagy­mama unokájával realista hangvételben, a Feleségem és több önarcképe megfelelő ér­zelmi emelkedettséggel páro­sulva fejezi ki a témát. A kiállítást, amelynek ed­dig is sok látogatója volt, reg­gel 8-tól este 7-ig tartják nyit­va, egészen május 2-ig. Pockok a pockok ellen A pockok nemcsak vesze­delmes mezei kártevők, ha­nem kisiskolások is, hiszen nyelvhasználatunk a pocok szóval illeti a vidám, eleven, mozgékony kisgyerekeket. Nos, ezek a kedves pockok, az általános iskolások is, felvo­nultak Nagykőrösön a felnőt­tekkel, hogy az ártalmas poc­kok, a mezei rágcsálók ellen megvívják nagy háborújukat. A Csongrádi úti általá­nos iskolából negyven­ötén, a Rákóczi általános iskolából pedig kétszázan vettek részt a hadműve­letben. A legügyesebb és a leggyor­sabb Gál Piroska volt, aki nagy szakszerűséggel taposta a lyukakat. Persze, a felnőttek is kitet­tek magukért. Tóth Kálmán brigádvezető praktikus meg­oldást eszelt ki a pocokmé- teg, az Arvalin kiszórására. Ennek segítségével a Szabad­ság Termelőszövetkezet bri­gádja, pontosabban a két nap­ra e célból összetoborzott száz ember eredményes munkát végzett. így a városban elsőnek — iskolások és felnőttek kö­zös munkájával — a Sza­badság termelőszövetke­ÚJ MUNKALEHETŐSÉG CEGLÉDEN Cegléden másfél hónap múlva 100—150 asszonyt tud­nak felvenni a Szeszipari Vállalathoz. Ekkorra fejező­dik be ugyanis az üzem új szárítójának építése. A Szeszipari Vállalat, amely az első negyedévben zellert, fokhagymát, vöröshagymát Szárított — exportra: Angliá­ba és Svédországba, ezután az üj szárító beállításával na­gyobb eredményt tud felmu­tatni. zet fejezte be a pocokhá­borút. Igaz, maradt még a rágcsá­lókból, de ezekkel már elbán­nak a természetes ellenségek, a baglyok és a sünkutyák. alább felvázolja az utolsó hús: év változásait A mai hazán kát, eredményeinket, sikerein­ket akarta bemutatni, mintegy ajándékképpen az ünnepre. Sajnos, a szép célokból csak kevés valósult meg. A film rendezője, Mönich László nem tudott a részletek fölé emel­kedni, ezért nem tudott egysé­ges hangot sem találni. A film egyenetlen és széttöredezett lett. Az egyes, magukban jó, epizódok hatását teljesen le­rontja a sok vontatott, fölösle­ges kép. A film dokumentumfilmnek készült, de nem dokumentál sokat, hiányzik belőle az össze­tartó gondolat, megreked a fel­színen, így következtetései is indokolatlanná és hatástalan­ná válnak. Van a filmnek néhány jó része is, főlfeg a szépen fény­képezett távolképek és a köz­vetlen hangú riportok, mint pl. a kettős nemzetiségű faluról, vagy a cselédből lett orvosról. Ezekben az alkotók megtalál­ták azt a barátságos, okos han­got, amit végig követniük kel­lett volna. Sok apró, bosszantó hiba is rontja a filmről kialakult össz­képet. Legelsősorban a képek rossz, sokszor szembántó színe­zése, ami a filmnek az ideali- záltság jellegét adja. Ez az „idealizálás” meg is bosszulja Uj komoly- és könnyűzenei hanglemezek árusítását kez­dik meg a napokban. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Magyar Kamarazenekar elő­adásában felvett két Mozart- szimfónia. A lemezújdonságok között van Bartók II. szvitjé­nek első magyar felvétele is. A Filharmónia Társaság Ze­nekarának előadásában, Fe- rencsik János közreműködésé­vel készült az a lemez, amely­re Kodály három művét: a Háry-szvittet, a Galántai tán­cokat és a Marosszéki tánco­kat vették fel. Már megkezd­ték Szabó Csilla szólólemezé­nek árusítását is. A fiatal mű­vésznő Choptn-műveket szó­laltat meg. A könnyűzene kedvelői dzsessz-improvizációkat hall­hatnak a Pege-trió most meg­jelent első magyar lemezén, a János vitéz című daljáték „Kék tó” című dalára, a „Clo se your eyes” című régi „örök­zöld” angol táncdalra, valamint Pege Aladár Blues In Bled című saját kompozícióját, me­lyet a bledi nemzetközi dzsesszfesztiválon történt ven­dégszereplés emlékére szer­zett. Új campingek a Balaton partján A Balaton partján az elmúlt napokban több új camping földmunkáit fejezték be. Vö- rösberény bauxitra emlékez­tető vörös földjéből készítet­ték el a balatonalmádi és az alsóőrsi új első osztályú tábo­rok töltését. Kis híján befejez­ték már Balatonszepezd és Badacsonyőrs sátortáborainak a földmunkáit is. BÚCSÚLEVÉL * * golyóstollbetét-ügyben magát, a film vontatottságá- nak egyik fő részesévé válik. Rendkívül hosszúra nyúlnak egyes jelenetek, szerepelnek a híradókból annyira ismert, sokszor már megunt képsorok is, mint a vas csapolása, vagy a magasbanyúló kémények. Ezek vitathatatlanul fontos dolgok, mégis bemutatásukra újabb, ötletesebb megoldást kellett volna választani. El kell ismerni, hogy az al­kotók előtt nagy feladat állott. Hazánk életének, fejlődésének kellett volna keresztmetszetét adni, ez pedig hatalmas vállal­kozás, sok nehézséget rejt ma­gában. Azonban a nehézségek ellenére sem menthetők fel a film készítői, mert filmjük gyengén sikerült. A felszaba­dulás évfordulójának nagysá­ga többet érdemelt volna! Elek János Jégtemísg A korcsolyázás és a tenisz egymással összeférhetetlennek látszik, pedig korántsem az. Számos országban népszerű a jégtenisz. A szabályok ugyan­azok, mint a szokvány tenisz­nél. A játékosoknak persze kitűnő korcsolyázóknak is kell lenniök. vegyek új golyós­tollat, nagyon jó toll a Signó, negy­ven forint, sőt, eh­hez lehet betétet is kapni, illetve csak ehhez lehet. Rettenetesen iri­gyeltem a Signó- tulajdonosokat. Az én toliam Perfekt — mondtam. — Szegény! — közöl­te az elárusítónő, és részvéttel néz­te a szerencsétlen üres hasú jószágot. Könnyekkel a szememben jöttem ki, és tértem be a hatodik üzletbe. Már nem is mond­tak semmit, félve elrebegett kéré­semre, csak mo­solyoglak udvaria­san és egyértel­műen. Ekkor fel- üvöltött mögöt­tem valaki: tíz toliam van már betét nélkül! Mi lesz így velem? — És velem? — kér­dezte egy másik sorstárs, és egy táska üres golyós­tollat borított ki a pultra. A hetedik üz­letbe be sem en­gedtek már. Az eladók reszketve bújták össze a pult mögött. A zárt ajtón tábla: Be tét jár vány! Te­gye meg a kellő óvóintézkedése­ket! Menjen a kör­zeti orvoshoz! Elmentem. Saj­nos, nem tudott receptet felírni, mert — nem volt a godyóstollában betét. Elkészültem már a legrosszabbra. Ez az írás a bú­csúlevelem. Utol­só kívánságom: kérem az illetéke­seket, hogy ha én már nem érhetem meg, legalább az unokámnak jus­son osztályrészül csak egy, egyetlen­egy ötforintos be­tét! — juhász — Kaleidoszkóp, 1945 Nyilvánvaló szándékkal, fel- szabadulásunk 20. évforduló­jára készült az Itthon című dokumentumfilm. Célja az volt, hogy bemutassa vagy leg­Golyóstollam- ban kimerült a betét. Elindultam, vásárolni egyet. Hamarosan azon­ban én is kime­rültem — betét pedig nincs. Nincs és hónapok óta nem is volt, csak véletlenül egy-egy napon, amikor a vásárlók éhes se­rege percek alatt felemésztette az üzletekbe érkezett csekély készletet. Három boltban sajnálkozva kö­zölték, hogy hiába jöttem. A negye­dikben ajánlot­ták, hogy írjak töltőtollal — azon­nal elém is tet­tek egy 180 forin­tos Parkért. Isten látja lelkem, — nem tehetek ró­la — de nem tet­szett a színe. Tovább mentem. Az ötödik boltban is sajnálkoztak, és megtették ők is a maguk ajánlatát: ár Kispesten vannak! — ígfeujjB mondta a házmesterné. ílmM (Általában tőle érte- \ sült arról, ami kint tör- ! ténik. Márciusban, a rádió- ! beszéd . után — amikor ő (kicsit sírdogált, az ablak­üvegnek nyomva orrát, az el- (vesztett háború miatt — azt ; mondta 9 Szent Imre herceg (útján vonuló német tankokra, í gyalogosokra: „Ügy mennek (ezek ki, mintha jönnének!”) i Az ágyúkat ő is hallotta, de j azért tovább várta a kará- (csonyt. Nem engedte magát ki- í zökkenteni ebből az előzetes (állapotból, amely bizonyos í szempontból jobb volt, mint a í beteljesedés. S miért is? A ! dolgok eddig körülötte rendez­kedtek el, habár nem mindig £ érthetően, de bizonyára egy í felsőbb jóakarattól meghatá­rozva. Az óvoda, az iskola — ; ahol még csak a nagybetűket (tanulták — a kert, anyiiék, \ egyes fiókok tartalma, — ne- j lei, miatta voltak. A legélhá- £ rítok a Citadella felől éjjelen- ^ ként felugatnak az égre — hű- (séges házőrzői, őt védik a 5 bombázástól, melyről régen \ azt hitte, a szemeteskocsi dü- \ börgése. A katonák is körü- \ lőtte fektetik le a tábori tele- £ fonhuzalokat. Olyanok szürke £ egyenruhájukban, hátukon az £ egyre fogyó piros drótköteg- gél, mint az ólombabák. Ha ^ felemelik a kagylót, biztos ró- í la váltanak titokzatos üzene- J tét, minthogy úgy érezte, a J rádió varázsszövegéhez, a kro- ^ kodilokhoz Is köze van. A le- ^ vegőben ezüst sztaniolcsíkok í! zizegtek, a csupasz fákon pe­dig reggelre néha piros ej- töernyőselyem lebegett — ne­ki. A gépektől nem félt, nyá­ron sem, mikor először látta meg őket. A ház előtt a for­ró fehér betonon állt egyedül, — a kerti törpék sajátos mél­tóságával, piros pöttyös ruhá­jában — az ég világoskék bá­doglapnak tűnt. A nap vakí­tott, de mégis megnézte a fém­rajt, amely egyenesen, felleb- bezhetetlenül vonult felette, — HIDEG VAN, villant bele — és először volt olyan élesen nyugodt, mint később, operá­ció előtt, vagy máskor. De a szirénázással kezdődő kapkodó rohanás, mikor anyával idegen óvóhelyekre kopogtattak —.ná­luk csak egy nagy ablakos mo­sókonyha volt — megalázta és rémülettel töltötte el: futnak, tehát üldözik őket! Kiszolgál­tatottságáról a színes árnyé­kok jutottak eszébe, melyek­kel egyszer álmodott, s ame­lyekkel szemben akkor ugyan­csak sikertelenül próbált erőt venni magán. (Miért félek? Hiszen nem fáj!) Egyszer, ami­kor a szirénázás alatt a nép- telen Nagyboldogasszony út­ján idegen óvóhelyek felé sza­ladtak, útközben elhagyta a pulóverét. Vissza kellett ér­te menni. Üvöltött a félelem­től. És akkor anyától kapott egy pofont. De hogy jön ide a pofon!? Máskor a szomszédos kápolna melletti Lazarita rendházból riadó alatt a per­jel halkan visszaküldte anyját és őt az üres utcára. „Nők nem léphetnek be a klauzurá- ba...” De az irgalmas nővé­rek szomszédos rendházába legtöbbször befogadták őket. Néha ugyanolyan kislányokat látott ott, mint ő. Csak a sze­mük csillogott a sötétben. A puha léptű, fehéren sompoly- gó apácák énekeltették, imád- koztatták őket. „Svéd gyere­kek”. 0 karácsony még a Gel­lérthegyen érte őket. A zacharinos teát itták a konyhában. Később buzgón, le­sütött szemmel fújta a Pászto­rok, pásztorokat. Korcsolya, meg egy könyv, a Kék ma­dár, ezek voltak a fa alatt. „Apa küldte” ... Még érezte a szaloncukor ízét a szájában, mikor éjjel öltöztetni kezdték. A mosókonyhában nagyapa az ablakhoz vitte és megmutatta neki a Sztálin-gyertyát. Gyer­tyát nem látott, csak mintha nagyon erősen sütött volna a hold. Az alattuk elterülő fő­város meg olyan, amikor az alvónak reflektorral az arcá­ba világítanak. Később a ra­kéták: reppenő, színes pontok, mintha a csillagok játszaná­nak egymással. A csillagokat akkoriban még különböző szí- nűeknek látta. Hajnalban mentek le ba­tyuikkal a Gellérthegyről. „Itt már nem lehet maradni” — ismételgette anyu szavait. Ész­revette, hogy a kedvenc babá­ja helyett a matyóruhást szo­rongatja, pedig az soha nem érdekelte: egy díszpárnára hasonlított. A Lenke téri te­niszpályán tehéncsorda bő­gött. Az ismerős és az új pla­kátokat nézegette. A Nagyar­cú mellett, akinek ajkát ha­talmas mutatóujj zárta le, fe­kete rajzot látott. Akasztott embereket ábrázolt. De a Nagyarcútól jobban félt. Az óvóhelyen, ebben a ned­ves labirintusban, ahová nagynénje hívta őket, már tudta, hogy a tárgyak és az emberek elfordultak tőle. A közös ágy: hajóroncs, rajta ő, anyu és nagyapa, a kormá­nyos, kötött sapkájával. Mel­lettük hajóznak a hentesék, az unokatestvérei, a kocsmáro- sék, a földbirtokosék. Hiába játszhatott délelőttönként új barátaival a kapubejáróban. Körbe keringtek és énekelték: „Minden elmúlik”, aztán át- költve, így: „De térjünk a dologra Repedtfazék, cicmacska” A Hadnagy az ágyuk szé­lére ült. Azt mondta a kocsmárosnénak, hogy estére száz palacsintát sütte- tett. Nagyapja egy reggel hu­nyorogva így szólt:,, Álmom­ban zöldborsófőzeléket ettem, hidegen. Olyan volt, mint a gesztenye.” A lépcsőházból ki­látott a teniszpálya szélére. Egy katona hasalt ott. Meg­véd — gondolta elégedetten. Elmúlt egy hónap, a katona még mindig ott hasalt. Az ő ágyukkal szemben éltek a Kövérék. Az öreggel nem volt baj: meghívta a földbirto­kukra a Duna mellé. („Teknő- be ülök és lehajózok" — ter­vezte.) De a Kövérné és a gye­reke csokoládét ettek titokban. A fiú egyszer azt mondta a lépcsőházban, hogy nézzen át a lengőajtó kulcslyukán. A másik oldalról meg a szemébe köpött. Természetesnek érezte, hogy az oroszok egyből elvet­ték a Kövérné búgó elemes lámpáját, ahogy mit sem sejt­ve becsörtetett a helyiségbe. (Ez persze azután volt, hogy a2 első katonák bejöttek a pin­cébe. De miért fehér lepedő­ben?) Bort is tartottak a Kö­vérék. Nagyapa szerbül beszélt a katonával. Később nagyapja hozta az ebédet. Egyszer magával vitte. Egy öreg katonával találkoz­tak, akinek volt egy rozzsal teli teherautója. Amikor jött egy másik katona, köröskörül arany sapkával, elbújtak az autóban. Egy kosár, meg egy hátizsák rozsot kaptak. Kávé­darálóval lisztet csináltak be­lőle. De a katonák is adtak négyszögletes kenyeret. A le­vesük nehéz és sűrű volt. 0 mikor először vitte fel anya a házukba, sütött a nap: téli, vörös, délutáni nap, a fénye visszanézett a Fe­neketlen tóból és a tócsákból. Tankok gyúrták á sarat a te­niszpálya mellett. Annyi ka­tona volt az utcán, hogy ez­előtt soha nem gondolta, léte­zik-e ennyi. A ház egy részé­ben oroszok laktak. A szobá­jukban rendetlenség, törött tá­nyérok, és igen, egy tányér babsaláta, egész pontosan meg­maradt emlékezetében egy életre a tarkabab, meg az ecet­ben úszkáló hagymák. Már ek­kor is megdöbbentette a vál­tozás és az állandóság furcsa viszonylata: hogy ők, a szoba, a tányér, a babsaláta és a ka­rácsonyfa valahogy átjöttek az új partra. (És most minden megint feléje rendeződik.) A sarokban a karácsonyfa, a sza­loncukorból csak a papír ma­radt, de a díszek törötten is csillognak. Még nem értette egészen, de elfogadta. Nemso­kára itt a húsvét! Padányi Anna

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom