Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-10 / 58. szám

Most jön az ötödik... Az immár négy hete tartó labdarúgó Magyar Népköztár­sasági Kupa első szakasza március 14-én lezárul. Az áll­va maradt nyolc együttes ek­kor tisztázza, hogy közülük melyik négy együttes szere­pel majd a júliusban folyta­tódó, már országos küzdelem­ben. Mint már közöltük, az eddi­gi találkozókat, az eddigi 4 fordulót az alsóbb osztályúak szép sikere jellemezte. A nyolc csapat között ugyanis csupán három megyei első osztályú — Csepel Autó, Dunakeszi Vas­utas, Dunaharaszti — találha­tó. A területi Vecsés és Pusz- tavacs, valamint a járási Men- de, Biatorbágy és Órszentmik- lós egészíti ki a mezőnyt. Az a tény, hogy a megyei baj­nokság 16 csapata közül most már csak három áll, az alsóbb osztályúak közül pedig öt, ar­ra is fényt vet, hogy a területi és a járási együttesek nagy becsvággyal vetették magukat a küzdelembe s lelkesedésük meghozta a sikert. len, akkor is elmondhatjuk: a fiúk becsületesen helytálltak. Majdnem elmaradt Nagyon rossz állapotban volt a zsámbéki pálya, és Ho- rányi játékvezető csak hosszas fontolgatás után, a két fél ve­zetőjének kérésére vezette le a mérkőzést. — A választás vendégeink­nek, a Dunakeszi Vasutasnak kedvezett, mert az első félidő­ben ők játszottak az aránylag jobb pályarészen — véleke­dett Szatmári László zsámbéki intéző. — Mi a nagy sárban teljesen kifulladtunk, s a jobb erőben levő dunakesziek ezt kihasználva megérdemelten nyertek. A váci vasutasok... Múlt héten szóvá tettük a Váci Vasas kiesésének körül­ményeit és most ismét váci I csapatot illetünk elmarasztaló I kritikával. Barna Béla, a Váci Vasutas intézője arról panaszkodott, hogy a kijelölt csapat öt játé­kosa minden indok nélkül tá­volmaradt, s így nem a leg­erősebb összeállításban vették fel a harcot Biatorbágyon. Ennek a következménye a vereség. — Elnökségünk a fegyelme­zetlen labdarúgók ellen meg­indítja az eljárást — mondot­ta. Véleményünk szerint a ve­zetőség helyesen jár el, ha rendezi sorait és fegyelmivel sújtja a sportszerűtlen játéko­sokat. Azonban van egy szerény kérdésünk: csak a játékosok a felelősek a tartalékos össze­állítás miatt? —fekete— Sorshúzás A szabályok értelmében az alsóbb osztályú csapathoz ma­gasabb osztályú vendég uta­zik. Az azonos osztályú két ellenfél, Vecsés és Pusztavacs pályaválasztási jogát sorsolás­sal döntötték el hétfőn este. A PTS egyik munkatársnője Ve­csés nevét húzta ki a kalapból, s így a két területi együttes Vecsésen találkozik. Minden bizonnyal nagy küzdelmet, ér­dekes összecsapást hoz majd a két jó formában levő csapat találkozója. A másik három mérkőzés: Mende—Csepel Autó, Biator­bágy—Dunaharaszti, örszent- miklós—Dunakeszi Vasutas. Mendei hravúr A területi bajnokságból ki­esett mendei csapat szakosz­tályvezetője, Kriskó Mihály elmondotta, hogy a kiesés után nem vesztették el fejü­ket, s kábultságuk csak rövid ideig tartott. Néhány labdarú­gó elkeseredésében el akart távozni egyesületéből, végül is győzött a hazai szív. — A Gyömrő elleni 5:0-ás győzelem végleg visszaadta ön­bizalmunkat, és 8:2-es össz- gólaránnyal jutottunk el a kupában az ötödik fordulóig. Ha vasárnap el is bukunk a volt NB III-as Csepel Autó el­Kosárlabda női NB II tavaszi sorsolása Keleti csoport FIGYELEM Az E. M. 25. számú Állami Építőipari Vállalat Bpest XXI. kerület (Csepel). Kiss János altábornagy utca 19—21. felhívja a 14—16 éves, 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező (jelenlegi 8-ik osztályosok is) ifjúmunkások figyel­mét, hogy a következő szakmákra jelentkezzenek a vállalatnál ipari tanulónak: központi fűtés-szerelő, villanyszerelő. acs-állványozó. épületburkoló (hide?)« kőműves, műanyagburkoló, vízszigetelő, szobafestö-mázoló. épületlakatos, épületasztalos. műköves. vasbetonszerelő. A jelentkezést írásban kér­jük. csak olyan fiatalok 'eJentkezzenek. akik Nasybudapest területén és köm vekén állandó bejelen tett lakással rendelkeznek Telentkezesi határidő folyamatos. I. forduló, március 21. Ózd—Ma­gyar Pamut, Duna Cipő—Salgótar­ján, Szolnoki Vörös Meteor—OSC, DASE—Nagykőrösi Kinizsi, Egri Dczsa—Békési Vörös Meteor, BVSC—Nyíregyháza. II. forduló, márius 28. Magyar Pamut—Nyíregyháza, Békés— BVSC, Nagykőrös—Eger, OSC— DASE, Salgótarján—Szolnok, Ózd— Duna Cipő. III. forduló, április 11. Duna Ci­pő-Magyar Pamut, Szolnok—Ózd, DASE—Salgótarján, Eger—OSC, BVSC—Nagykőrös, Nyíregyháza— Békés. IV. forduló, április 18. Magyar Pa­mut—Békés, Nagykőrös—Nyíregy­háza, OSC—BVSC, Salgótarján— Eger, Ózd—DASE, Duna Cipő— Szolnok. V. forduló, április 25. Szolnok— Magyar Pamut, DASE—Duna Cipő. Eger—Ózd, BVSC—Salgótarján, Nyíregyháza—OSC, Békés—Nagy­kőrös. VI. forduló, május 2. Magyar Pa­mut-Nagykörös, OSC—Békés, Sal­gótarján—Nyíregyháza, Ózd— BVSC, Duna Cipő—Eger, Szolnok— DASE. VII. forduló, május 9. DASE— Magyar Pamut, Eger—Szolnok, BVSC—Duna Cipő, Nyíregyháza— Ózd, Békés—Salgótarján, Nagykő­rös—OSC. VIII. forduló, május 16. Magyar Pamut—OSC, Salgótarján—Nagy­kőrös, Ózd—Békés, Duna Cipő- Nyíregyháza, Szolnok—BVSC, DA­SE—Eger. IX. forduló, május 23. Eger—Ma­gyar Pamut, BVSC—DASE, Nyír­egyháza—Szolnok, Békés—Duna Cipő, Nagykőrös—özd, OSC—Sal­gótarján. X. forduló, május 30. Magyar Pamut—Salgótarján, Ózd—OSC, Nagykőrös—Duna Cipő, Szolnok— Békés. DASE—Nyíregyháza, Eger —BVSC. XI. forduló Június 6. BVSC— Magyar Pamut, Nyíregyháza— Eger, Békés—DASE. Szolnok— Nagykörös, OSC—Duna Cipő, Sal­gótarján—Ózd. Kupa itt — kupa ott Befejeződtek a labdarúgó „Hajdú Kupa” küzdelmei: 1. Fóti Vasutas 5 pont, 2. Fóti SE 4, 3. Fóti Gyer­mekváros 3, 4. Csornád 0. Ugyanakkor Ceglédbercelen va­sárnap kezdődtek meg a berceli kupamérkőzések: Ceglédbercel— ] Ceglédi Vasutas II 1:1, Ceglédi j Spartacus—Abony II 4:1. ★ A kupaküzdelmeken kívül több barátságos mérkőzésre is sor ke- ; rült a bajnokságra készülődés je- j gyében: Kistarcsa—Törökőr 2:1, I Álbertirsa—Ceglédi Építők 2:2, i Bag—Hévízgyörk 2:1, Dunakeszi ] Kinizsi—Vízmüvek 6:2, Diósd—Tö- I rökbálint 8:5; Táborfalva—Ocsa 4:2. j Elveszett a veretlenség A Ceglédi Vasutas NB Il-es fér- | fi asztalitenisz-csapata Dunaújvá­rosban elvesztette tavaszi veret­lenségét 13:7 arányban alulmaradt. A helyiek megerősített csapattal álltak ki, s a vereségben közreját­szott. hogy a ceglédiek közül csak G. Bíró nyújtotta a szokott formá­ját. A csapat eddigi főerőssége Farkas csupán egy mérkőzést nyert. Dunaújváros két legjobbjá­nak Grosz és Horváth bizonyult, aki mind a négy egyéni találkozó­ján diadalmaskodott. Győztesek: G. Bíró (2), Farkas, Gergye, Nyíri, valamint a Far­kas, G. Bíró és a Nyiri, Gergye pár. MEGLEPETÉSEK A Vili. FORDULÓBAN A megyei egyéni sakkbajnok­ság VIII. fordulójának három nagy meglepetését Magyar, Schubert és Szíván veresége jelentette. Trepák—Juranics 0:1, Magyar— Lőrincz 0:1, Grosz—Szliva 0:1, Schubert— Háraory 0:1, H. Tóth— Szíván 1:0, Helméczy dr.—Török 0:1, Weidinger—ifj. Lőrinczy füg­gő. A Lugosi—Fábián játszmát ké­sőbbre halasztották. A hatpontos, egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Lugosi mellé fel­zárkózott az élre Hámory. MOZAIK PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 8 Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport- rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141-258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesftőkné). Előfizetési díj l hőnapra 12 forint. 8 általános iskolai végzett­séggel, budapesti lakással rendelkező fiatalokat esztergályos, marós, géplakatos, szerkezeti lakatos, kovács, hegesztő villanyszerelő szakmára felveszünk. Jelentkezni lehet: Országos Bányagépgyártó Vállalat, Budapesti Bányagépgyára Tanműhelyében. IV., Baross utca 91—95. Az MLSZ-ben ligaülést tartottak, s ezen még egyszer rögzítették az I NB I és NB I B-s bajnokság ta- I vaszi rajtjának programját. E sze- [ rint mindkét osztályban szombaton ; egy-egy mérkőzést játszanak, majd a további találkozókra vasárnap ! kerül sor. Kiemelkedő eseménynek I ígérkezik a Népstadion kettős j programja, az MTK—Ózd, és a Fe- ! rencváros—Tatabánya mérkőzés. ★ Az UEFA ifjúsági labdarúgó-vá- ! lógatott keret a héten tovább foly- ) tatja felkészülését a húsvétkor az | NSZK-ban sorra kerülő hagyomá- i nyos nemzetközi tornára. Az UEFA—Elektromos edzőmérkőzés­re szerdán 14.30 órai kezdettel ke­rül sor, a Latorca utcai sporttele­pen. Az ifjúsági együttes a tornát megelőzően március 21-én Ober- hausenben az NSZK ifjúsági válo- | gatottja éllen lép pályára, majd a I hónap végén találkozik a Tatán ! felkészülő NDK ifjúsági válogatott- i jával is — nem hivatalos mérkő- * zés keretében. A magyar atlétaválogatott-keret i közép- és hosszútávfutó tagjai kö­zül 11-en a jugoszláviai Ulcinj-ba utaztak, s a dél-jugoszláviai ten- ! gerparton előreláthatólag március 23-ig közös edzéseken vesznek részt a jugoszláv sportolókkal. A megállapodás értelmében a ju- ! goszláv sportolók egy hónappal : később, áprilisban vesznek részt magyarországi előkészületeken. ★ Az élete legjobb formájában levő Ron Clarke Melbourneben újabb világcsúcsj a vitást kísérelt meg. Két mérföldön a francia Jazy 8:29,6 perces világcsúcsát akarta átadni a múltnak. Clarkénak ezúttal nem volt szerencséje. Viharos szélben került sor a versenyre, s Clarke erejéből csak 8:4l.8-ra futotta. Ja­zy világcsúcsánál az amerikai Schul már jobbat futott — 8:26.4 perc — de ezt az eredményt még nem hitelesítették. Hat ország — Hollandia, Ma­gyarország, Románia* Bulgária, I Lengyelország és Jugoszlávia — sportolóinak részvételével nemzet- I közi női egyéni sakkverseny kez- » dődött Belgrádban. A magyar szí- . neket. Bilek Istvánné képviseli, aki az első fordulóban a jugoszláv Kuressel találkozott, s játszmája ' függőben maradt. TO TOTIPPJEINK 1. Ferencváros—Tatabánya 1 2. Komló—Bp. Honvéd 2 X 3. Saig. BTC—Vasas X 1 4. Dorog—U. Dózsa X 2 5. Szeged—Pécs 1 6. Budafok—Szombathely X 1 7. Jászberény—Diósgyőr 2 X 8. Győri MÁV DAC— Debreceni VSC X 1 9. Oroszlány—GanzMAVAG 1 10. KISTEXT—Eger X 1 11. Bp. Spartacus— Kecskemét 1 X 12. Pénzügyőrök— Szolnoki MÁV 1 13. Solnoki MTE—Bp. Előre 1 13+1 14. Venezia—Spal 1 X Pótmérkőzések 15. Alessandria—Palermo 1 X 16. Brescia—Modena 1 Március 12—19 között Mongólia fővárosban Ulánbátorban kerül sor a baráti hadseregek második nemzetközi szabadfogású birkózó­bajnokságának küzdelmeire. A versenysorozatra a 11 tagú magyar sportküldöttség kedden reggel el­utazott Budapestről. Az esztendő egyik legfonto­sabb sportfeladata a sportmoz­galom tömegalapjainak széle­sítő "e. a dolgozó emberek, az ifjúság sportolási lehetőségei­nek megjavítása. Tippen ezért a sportszervezetek különös fi­gyelmet fordítanak majd mindazokra a foglalkoztatási formákra, amelyeket már a múltban is alkalmaztak. Mindezek mellett azonban ebben az esztendőben — az MTS országos tanácsa tavalyi tömegsport-határozatának megfelelően — két új kezde­ményezéssel is javítani igye­keznek a sportkörök tömeg­sport munkájukat. Az egyik a sportegyesületi tömeg­sport-csoportok létreho­zása. Ez a kezdeményezés igen nagy jelentőségű lehet, ha si­kerül a tervek szerint végre­hajtani. Arról van szó, hogy sportegyesületeink új keretek között kezdenének hozzá a tö­megek sportjának szervezésé­hez. Munkahelyek, üzemré­szek, termelőszövetkezetek, vállalatok szerint megosztva hoznának létre tömegsport- csoportokat, amelyeket csak la­za kötelékek fűznének az egyesülethez és szakosztályai­hoz, de amelynek — rendsze­res — foglalkoztatásáról a sportkör gondoskodik. A foglalkoztatási módszerek jelenleg még kialakulóban vannak, de már az eddigi kí­sérletek is mutatják: a sport- egyesületek elnökségeinek ki kell bővíteniök működésüket, mert nemcsak létre kell hozniuk a tömegsport-csoportokat ebben az esztendőben, ha­nem azok tevékenységet állandó kezdeményezések­kel és ellenőrzésekkel biz­tosítaniuk is kell. A tömegsport-csoportok élén minden egyesületben az el­nökség egyik tagja áll, s az egyesületnek költségvetési leg meghatározott összeget kell Eladó ház 75« n-öles telekkel, Monor. Deák Ferenc utca 49. FIGYELEM! Az EM 25. sz. Állami Építőipari Vállalat Bp., XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21., felhívja a It—16 éves nyolc ált. iskolai végzettséggel rendelkező (jelenlegi 8. osztályosok is) ifjú­munkások figyelmét, hogy a következő szakmákra jelentkez. zenek a vállalatnál ipari tanulónok Kőműves, ács-állványozó, vasbetonszerelő, épületburkoló (hideg), vízszigetelő, műköves. A Jelentkezést írásban kérjük március 20-ig eljuttatni a fenti cím­re, amelyre írásban azom.al válaszolunk. Az iparitanuló-jelőlie­ket a budapesti tanu­lóotthonokban fogjuk elhelyezni. A rendele­teknek megfelelően munkaruhát, mosatást, egész napi étkezést és ösztöndíjat biztosít a vállalat. A bénvei Népfront Termelőszövetkezet azonnali belépésre al­kalmaz több éves gya­korlattal rendelkező bognármestert. Fize­tés készpénzben vagy biztosított munkaegy­ségben. Fűrészgéppel és szerszámkészlettel rendelkező mester előnyben. ___________i___ O rszágos Bányagép- gyártó Vállalat Mély­fúró Berendezések Gyára Budapest. X., Fertő utca 8. sz. azon­nali belépésre felvesz szerszámköszörűs szakmunkást. Kútgvürük, műkő lép csők. ablakpárkányok kerítésoszlopok* fed- lapok. lábazatok, mo­dern, mintás mozaik­lapok nagy választék­ban. Szőnyi Ferenc, Monor, József Attila U. 29. Eladó Ingatlanok a váci kirendeltség területén. Vác: 1 szoba, 2 konyha, mellékhelyiségek, 50 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 65 000.— Ft. 2 szoba, konyha, 1600 n-öl gyümölcsös. Beköltözhető. Ara:’ 70 000.— Ft. 1 szoba, konyha, elő­szoba, fürdőszoba, 225 n-öl telek, új ház. Beköltözhető. Ara: 80 00Ö.— Ft. 2 szoba, összkomfor­tos, szőlőlugas. Beköltözhető. Ara: 110 000,— Ft, 3 szoba, 2 konyha, nagy udvar. Beköltözhető. Ara: ftő OOO. —Ft. 2 darab, 200 n-öl, üres, kerítetlen házhely­telek. Ara: 40.— Ft. /n-öl. 176 n-öl üres házhely­telek Ara: 15 000.— Ft. 700 n-Öl, kerítetlen gyümölcsös, házhely­nek alkalmas. Ara: 50.— Ft. /n-öl. Dunakeszi: 1 szoba, konyha, für­dőszoba, nyári kony­ha. Beköltözhető. Ara: 95 000.— Ft. 2 szoba, konyha, ga­rázs, mellékhelyiségek 196 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 160 000 — Ft. 1 szoba, konyha, mel­lékhelyiségek, 150 n-öl gyümölcsös. Beköltözhető. Ara: 90 000.— Ft. 3 szoba, konyha, elő­szoba. 250 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 130 000.— Ft. 1 szoba, konyha, elő­szoba, manzárd-szoba, 170 n-öl telek. Beköltözhető. Ara; 75 000 — Ft. 2 darab, 346 n-öl, üres telek. Ara: 14 000.— Ft. egyenként. 200 n-öl. részben ke­rített. ÜT-es telek. Ara: 12 000.— Ft. 226 n-öl. részben ke­rített, telek. fiatal e'vttmölcsfákkal. Ara: 15 OÖÖ — Ft. 445 n-öl telek, fele szőlő és gyümölcsös. Ara: 45 000 — Ft. (Fele kp., fele r&szlet.) Felsőgöd: 2 szoba, konyha, 170 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 110 000.— Ft. 1 szoba, konyha,»elő­szoba, 322 n-Öl telek. Beköltözhető. Ara: 40 000.— Ft. 2 szoba, konyha, elő­szoba, 130 n-öl telek. Beköltözhető. Ara: 10C 000 — Ft. 254 n-öl, három oldal­ról kerített. szőlő, gyümölcsös. Ara: 18 000.— Ft. 156 n-öl házhely, 12 darab csemete gyü­mölcsfa. Ara: 12 000 — Ft. 164 n-öl telek, 18 da­rab fenyőfával. Ara: 9000.— Ft, 150 n-öl kerített telek, gyümölcsfák, szőlő, málna. Ara: 15 000.— Ft. Érdeklődni: PIK váci kirendeltsége, Vác, Széchényi u. 9. sz. Üröm, Fő utca 72., kétszer szoba-kony- hás ház, 600 n-öles te­lekkel. beköltözhetően eladó. ___ H asznált bútorok el­adók. Érdeklődni le­het: Monor. Ady út 8. szám alatt. Egy háromkerekű be­tegkocsi eladó. Monor. Költői Anna út 15. sz'. Pest megyei Növény­védő Állomás Pest megyei területén vég­zendő növényvédelmi munkák ellátására vontatóvezetőket fel­vesz. Jelentkezni lehet munkanapokon az ál­lomás telephelyén: Eudapest, XXII. kér.. Nagvtétény Batthyány U. 37. ____________ H irdessen a Pest megyei Hírlapban lekötnie a tömegsport-csoport kiadásaira, s ezt az összeget az egyesület semmilyen más célra nem használhatja fel. A tömegsport-csoportok mű­ködését a TS-ek mellett létrehozott tömegsport-bizottságok irányítják és segítik. Ezek a bizottságok intézkedési terveket dolgoznak ki, külön­böző akciókat kezdeményez­nek, segítenek a helyi verse­nyek, bajnokságok, sportünne­pélyek, tömegmegmozdulások előkészítésében és lebonyolítá­sában. A másik kezdeményezés nem új. de ebben az évben — és nyilvánvalóan a kővetke­zőkben is — különös hang­súlyt kap. Ez a természetjárás hagyomá­nyos és modern változa­tainak tervszerű felkaro­lása. Abból kiindulva, hogy a mo­dern ember — sokszor még vidéken is — egyre inkább elszakad a természettől, a sportszervezeteknek fontos feladatukká válik gondoskod­ni a munkában elfáradt em­berek felüdüléséről, egészsé­gesebb életmódjáról. Ezért mondta ki az MTS országos tanácsa: ebben az évben minden olyan egyesület­ben, ahol erre a legele­mibb feltételek rendelke­zésre állnak, meg kell ala­kítani a természetjáró szakosztályt. E szakosztályok túrákat, ki­rándulásokat szerveznek, hét­végi és nyári táborozásokat készítenek elő, kerékpáros-, motoros-, vízitúrákat rendez­nek, sőt, majálisokat is össze­kapcsolva különböző sportese­ményekkel. Az eddigi tapasz­talatok azt mutatják, hogy a felnőtt dolgozók részéről kü­lönösen nagy igény vsn az is­meretterjesztő kirándulások­ra. tehát városok, műemlékek, nevezetességek megtekintésé­re, az ifjúság pedig lelkesen vesz részt a turisztika modern változataiban. A sportmozgalom hívei so­kat várnak mindkét kezdemé­nyezéstől. bár tisztában van­nak vele, hogy több év is el­telik, amíg kialakulnak a fog­lalkoztatás legújabb módsze­rei. A legutóbbi statisztikai adatok szerint 1964-ben elérte a másfél milliót azoknak a száma, akik valamilyen formában bekapcsolódtak a sport- mozgalomba. Az elkövetkező években nem e szám szaporítása az elsőd­leges cél, hanem inkább a már bekapcsolódottak rendszeres foglalkoztatása. Csak így le­het elérni az alapvető célt: a szabad idő kulturált és va­lóban üdítő, regeneráló fel- használásának segítését és a népegészségügy javítását. Ardai Aladár Röplabda Téli Kupa Férfi A-csoport. Dunaújváros— Gödöllői Vasas 3:1. B-csoport. MTK—Érdi MEDOSZ 2:2. GO KART VERSENY A BUSZGARÁZSBAN Egyre nagyobb népszerűség­nek örvend hazánkban a Go­kart. s a kisautók idénynyitó országos versenyét a MA­VAUT szakosztálya rendezi, Andor utcai új, modern for­galmi telepének betonján. A viadalt két kategóriában, elő­reláthatólag hat futamban bonyolítják le, a 125 köbcen­timéteres széria és sportkate­góriában. A hírek szerint ke­zel fél százan indulnak az idénynyitón, a 400 méter hosz- szú, 6—8 méter széles pályán. A nagy érdeklődésre számít­va, elővételi jegyeket árusíta­nak az Engels téren s ezekkel a közönséget díjtalanul "zál- litják ki autóbusszal az Engels téri MÁVAUT pályaudvarról a verseny színhelyére Kelen­földre. A tömegsport fejlesztése érdekében

Next

/
Oldalképek
Tartalom