Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-28 / 74. szám

1965. MÁRCIUS 28. VASARNAP PEST UECiet \JCírhm A költészet szerelmese Meg ne karcoljátok meg ne égessétek tüske-szárnyú hópihék. Gyűlő fényfüzérek meg ne igézzétek, csillogástok hiszi még: Részegedre lépdel kamaszlány hevével elrántja a messzeség. Közeiét kerülje vásott suhanc füttye, ' törös, mérgezett szava. Útját ne álljatok vad reflektorlángok hívójel, autóduda. Mint a nyíl repüljön keljen át a tűzön meg ne sértse ostora Ez a ködgomolygás rossz varázslat, rontás, megvakít a hófehér. Piszokszürkét, barnát szálai bevarrják, hetykén dudorász a kéj. Ajtó nyílik sarkig, térde megbicsaklik, kiáltása el sem ér! Szárnyak körbefognak verdesnek, csapódnak, téged, téged keresnek: A fiókok folyvást hallják ezt a hívást ha fészkükből kiesnek. Gyászköreit rójja anyamadár ríva s szólongat elveszettet. í, H* díszbemutató közon- '4 /Li% \ ség« elcsöndesül. A ^ /gmm\ nézőtér sötét, csak '4 w V* a színpadot világít­ja meg a reflekto- 44 rok fénye, s a színpadon egy | nyúlánk, hosszú, szőke hajú 4 lányt. A ruhája egyszerű, az ^ arca komoly, csak a szeme J csillog pajkos-kacér fényben. jj* í „A hold, az almabájú 4 bolygó ^ — Mondják — veszélyes '4 és hamis, í Hadd mondok erről egy % mosolygó, í Csiklandó mókát magam 2 is/" 4 5 Előadó és közönség. egyként ^ oldódik Tóth Árpád versének varázsában. Néhány percre '4 csak a vers zenéje muzsikál a £ szívekben. A holdkóros apród £ története a szerelem dicsöité- £ se. S kit nem csapott meg f még a szerelem szele — már- í ciusban? 4 'tf A felcsattanó taps mégsem ^ csupán az ábrándos, pajkos- lelkű költőnek szól. Köteles 4 Katinak, a vers tolmácsolójá- 4 naik is. 4 4 Köteles Kati a váci Lővy '4 Sándor Gépipari Technikum '4 negyedéves hallgatója. Nem '4 humán műveltségű gimnazás- (4 ta lány — mérnöknek készül, £ a számok és bonyolult mate- ^ matikai képletek emberének. '4 A technikumban az irodalom '4 nem tartozik a legfőbb tan- 4 tárgyak közé. Honnan hát ^ nagy irodalomszeretete? á 4 /-fc beszélgetésre már a '4 fk\ váchartyáni szülői IÁ\ ház kicsiny szobá­^ jában kerül sor. ^ Kati birodalmában. (4 A könyvespolcon egymás (4 mellett sorakozik József Atti- ^ la, Radnóti Miklós, Petőfi 4 Sándor és Tóth Árpád kötete. y '4 — A vers felüdít — mond­^ ja csendesen. — Egy-egy bo- '4 nyolultabb fizikai számítás 4f vagy matematikai példa után 4 valamelyik kedvenc költőm j kötetét veszem elő. Egy-két ^ vers elolvasása frissítőén hat, ^ utána folytathatom a számo- '4 lást. Most, érettségi előtt, kü- £ lönösen jó „orvosság” a költé- ^ szét. ^ Hogyan kezdődött? Másfaj- 4 ta „számításból”. ‘y '■ —Elsős voltam, egy a tech­nikum több száz diákja kö­zül, amikor szavalóversenyt hirdettek az iskolában. Mint afféle tizenöt éves bakfislány, nagyon szerettem volna ki­törni az ismeretlenségből. Azt akartam, hogy mások is meg­ismerjék a nevemet, rangom legyen a többiek előtt. Nem szégyenlem bevallani: ezért jelentkeztem. Ma már tudom, nagyon rosszul szerepeltem akkor, mégis első lettem a szavalok közül. A tervem si­került: megismertek, felfi­gyeltek rám. De ahogy múl­tak a hónapok és évek, egy­re inkább éreztem, hogy ez a megismerés önmagában ke­veset ér. Mondhatnám úgy is: érdemtelen. Ezért kezdtem komolyabban olvasgatni a verseket. S nem telt bele sok idő, hogy a .„számításból” sze­relem lett. Ma már úgy ér­zem: a vers éppen úgy hozzá­tartozik az életemhez, mint a mindennapi kenyér. r\ csöppnyi leányszoba /á\ a csönd birodalma. / *-^\ Itt egyformán lehet tanulni, örülni és sírni, önön képére formálni benne az életet. Sze­reti a csöndet és nyugalmat, a zajos várostól távoleső ott­honát. A szoba ablaka az ut­cára nyílik: előtte pereg le a falu egyszerűségében is for­rongó, alakuló élete. „— Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, tudom, hogy merre men­nek, kik mennek az úton...” Radnótit idea, a költő sza­vaival mond véleményt, aki­nek gondolataival már esz­tendők óta azonosítja magát Mert az igazi vers nemcsak pihentet, gyönyörködtet és felüdít tanít és nemesebbé érleli az embert. S a szocia­lizmus világa — szerinte — a humánum világa. Emberség és megértés, becsület és tisz­tesség — ilyen világ az ideál­ja. Mérnöknek készül. Az egyik lengyelországi egye­temre jelentkezett. Apja, a váchartyáni Alkotmány Ter­melőszövetkezet bognármes­tere nem szívesen egyezett bele döntésébe. Az édesanya pedig még ma is duzzog érte. Érthető, emberi vonás nem­tetszésük: Kati egyetlen gye­Harapós szél óvjon mint a jó komondor öltse éles fogsorát; Tükrös jég segítsen lánysag elkerítsen, tiltson: eddig, ne további Nézzetek rá: gyermek; Fészek-öle sejtett bimbózó, szép anyaság! igazán szeret?” — gondolja éppen most Zsuzsi, s az most mindegy, hogy felesé­ge is van Tominak. Mert Zsuzsi képzeletében még nincsen olyan szó, hogy: örök­re. De olyan sincs: amíg élek! Csak azt érzi. teste vi­lágit, és Tomi talán még a fiúk csupasz bordáin át is látja őt: „S ha már engemet látsz, biztosan észrevetted a rózsákat is hátam mögött, hiszen pirosabbak nálam”. „Miért ne éppen én lehet­néd az?” Füttyszó. Fiúk a statt köve­ken. Füttyszó: fiúk csobbaná- sa. Habok kúsznak a kötelek között. Most mindenki a vízre néz. Még Tomi is. Egy lépés elő­re. Semmi. Aztán mégis megfordítja fejét. Na, ugye? Zsuzsi úgy látja (s nem cso­dálkozik rajta), hogy Tomi­nak tátva maradt a szeme. Ha estig is várna, ilyen alka­lom akkor se jön! — A mi kertünk most nyí­lik ... Tomi elébb nem nyúl a ró­zsák után. Medence partján ö még nem kapott virágot. Másutt sem igen, hiszen azt a lányoknak adják győzelem után. — Igen? Talán: a mi ker­tünkben ... — Igen. Most nyílik, és na­gyon sok van! Mert, ha nagyon sok van belőle, akkor csakugyan el kell fogadni. Megszagolja a virágot a férfi, és a lányra néz Hátha még az arcát is látná. Az úszólányok arca rózscnyilás- kor azonban egyforma. Tíz­nek van egy arca Csobbanva érkeznek a fiúk. Éppen annyi idő marad: „Kö­szönöm.” Leteszi a rózsákat a be­tonra. maga mellé, s már mondja is a futam tanulságát a fiúknak, látatlanban. Zsuzsi tudja, így kell lenni ennek, ott sem marad. Bár­hová húzódnék, Tomi óreá néz a következő start után. És igaz! Elhangzik a fütty­szó. megint habzik a víz, és Tomi szeme a lányok kö­zött keresgél. Csak ám Zsu­zsi nem bolond most a lá­nyok közé ülni, úgy támasz­kodik nappal szemben a lép­csőn, hogy található legyen. Felemelkednek a rózsák. aki törleszkedik! Ez olyan, aki nem felejt, de azt köve­teli, mindent felejtsek el!” Mikor a fiúk célba csap­nak. kiszállnak a vízből, hogy szárazon hallgassák meg a befejező magyarázatot. Képével a medence fölé hajolva hadonász Tomi. de most már mindig úgy, soha­se háttal annak a lépcsőnek, amelyen nappal szemben tá­maszkodik valaki. — No, jól van, fiúk, lab­dázhattok! — ereszti el őket, s fordulatában majdnem rá­lép a lányra. Zsuzsi ott ül a rózsák mellett. Tominak •egy - pillanatra eszébe jut, akit e szerint a lány szerint el kellett volna épp felednie. — Még nem te következel — mondja szelíden. — Tudom! Csak a tövise­ket nyúzom le. Már csak a virágokkal törő­dik. Nyugodt a hangja, igen biztos a dolgában. Kényelmes, de mégis sürgős léptekkel a tussoló felé indul. Zuhog nyakára a hideg víz, s a lányra gondol. Amikor koponyára mosott hajjal napvilágra kerül, ismét helyükön a rózsák, s a lány odébb hasra fekve dúdol, a medencébe csüngeti biztos hitű karját. Az ádáz biztonság láttán megrémül a férfi, s ha csak szemmel is, menedéket keres valamerre. Ekkor lép ki az öl­tözőből frissen, szárazon kol­légája, a hollóképü. Int neki. Köszönésül, közelítésül. — Folytasd az edzést — mondja halkan —, ő követke­zik. Zsuzsi felé emeli állát. Mentében lehajol a rózsákért, hogy míg felpillant a lány, ki­léphessen ajándékával, a sza­bad. vállalkozó világba. Az öl­tözőn keresztül. A nap lem . hunyorog. _____— Zsuzsi egyenlete­sen, tempósan ússza a távot. S a benyúlás után és két fütty­r ek. Négy hosszú esztendőre megválni tőle — még elkép­zelni is nehéz. Az is nehéz lenne, ha Pesten lakna vala­melyik kollégiumban, de hogy külországban ... — Azt mondják — fordít váratlanul a beszélgetésen —, nekünk, mai fiataloknak, könnyű az életünk. Gondolja? — néz rám érdeklődő kíván­csian. S mert nem kap nyom­ban választ, maga folytatja tovább a szót: — Kevés köze van a költészethez, mégis sze­retném elmondani, hogyan élek. Felkelés negyed hatkor. Fél óra múlva indul a vonat. Fél héttől nyolcig üresjárat. Vagy az utcán sétálok vagy tanulok az iskolában. Fél ket­tő és kettő között a menzán ebédelek. Utána hetenként kétszer a műhelyben a vizs­gamunkát, egy csörlő kicsi­nyített mását készítem, a har­madik délután fizika-, a ne­gyediken matematika-, az ötödiken pedig tóm ászokkor. Mire hazaérek, fél hét. Vacso­ra, tisztálkodás, tanulás to­vább. így talán könnyebben megérti, miért jelent szá­momra pihenést és felüdülést a költészet S közben, ki tudja, honnan jut rá ideje, nemcsak gyö­nyörködik a versekben, meg is tanulja azokat. Legutóbb a városi szavalóversenyen aratott megérdemelt sikert. költészet napjára ké­szül most Még nem tudja, melyik ked­venc versét szaval­ja el. A saját gyö­nyörűségére és mások gyö­nyörködtetésére. Mert tudja, hogy verset tolmácsolni any­agit. jelent: másokat tanítani a szépre és a jóra. Buzdítani vagy elgondolkoztatná, taníta­ni vagy felderíteni. Talán Burns: Falusi rande­vúját szavalja majd. Vagy Puskintól a Tatjána levelét. De az is lehet, hogy József Attila Kései siratóját. Vagy az Ars poeticát. — Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tetején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Ennek, a költö által meg­énekelt „valódi világnak” a gyermeke Köteles Kati. Izig- vérig mai fiatal. Prukner Pál Tasnád! Varga Éva: Tűnődés a gyerekkorról Zöld volt a kút vize, a szélén törpék ültek, titokzatos kerítés rajzolt árnyat a fűnek. Földre hajolt a bodza, a vödör bűvös csónak. s hittem a lombok mögött bujkáló varázslónak. S ma újra szól a dal a kakukkfüves éjben. Soha már el nem múlik és többé meg sem értem. Suta fácskából tölgy lett, új bokrok hívnak zölden, s fanyarul hallgatózom az esőszagú csöndben. A tövis Mosolyog Zsuzsi. „Jaj! Bár szúrná meg a tövis!” megszúrja T&mit! Ö megszopja ujját s mosolyog, és nézi Zsuzsit. Vérző ujjábán lappang egy fenyegető, játékos mozdulat. Lehet, hogy nem emlékszik a Zsuzsi névre? Lehet, de nem gondol most a feleségére To­mi. s ez éppen elég!” „Miért ne éppen őt válasz­tanám” — gondolja Tomi. És Zsuzsi boldogan vissza­mosolyog. Most senki fia nem tehetné komázva az ö vállára a man­csát/ Ezt meg Tomi érti. Bele is boizong. „Ez nem olyan lány, HUNYADI ISTVÁN: Készülő, szép anyaság szó között odahallgat a holló-% szavú trénerre. Boldog! Oda-% kint az autóban várja Tomi! '4 Micsoda ügyes, micsoda ta- (4 pintatos ember! — Vigyázzon a lábmunkára! £ Szerencséd, hogy megázol! 4 Lám, milyen büszkévé tesz a$ siker! 6 S amint vége az úszásnak, % repül flótázva az öltözőbe. '4 — A lábmosó lavórt! — ki- £ ált már a szekrénysor elejéről. 4 — Nem lehet — dünnyögi$ mélyről a kabinos néni, s alig '4 bír megfordulni, hogy a szek-£ rényt nyissa, olyan boldog az (4 arca. '4 Feleselés nélkül a csaphoz kell vonulni lábmosásra. Megtörli a lábát Zsuzsi (még ff mindig fuvolázik), de azért % csak odanéz, ahol a lavór szó- '4 kott ülni. Megint csak a ka- binosasszony hátába ütközik. £ Amint új kabint kell nyitni £ mégis, megáll a cipőkanál '4 Zsuzsi kezében, megáll a lé-% legzete is: két piros rózsa a '4 lábmosó lavór tiszta tavában. 4 Ezek más virágok, határoz- f za el, s nem néz többé a la- $ vór felé. Hanem röpül ki, az$ uszoda elé. S nem hiszi, hogyf sem Tomi, sem autó. Vár negyedórát. Sír egy rö- (4 videt. Nem sós, keserű a köny-í nye. í Dühös lesz. Attól felszárad 4 a könnye. S elmúlik nyomban £ a dühe is. Ádáz és esendő. Arcán a '4 tiszta szív félelmes két redöje. '4 Mintha semmit se gondolna, ^ visszalép a csarnokba és vár. $ Kiáltásra vár. í y — Kabinos néni! Kabinos! g — hangzik fel jól hátul a ki- 4 áltás. Zsuzsi belibben, a lavór- 4 hoz. Ki sem emeli a két ró- $ zsát, alig is ér fosztott száruk- % hoz. Nyakban megtöri a fejét '4 mindkettőnek. í y Hadd legyen szomorú a vén 4/ kabinosasszony! 4, S a tizenhat éves lány tíz- '4 szertíz ártatlan arcával kilép (4 a napfényre. j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom