Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)

1965-03-27 / 73. szám

1965. MÁRCIUS 27, SZOMBAT 't/fíHar) Műemlékből lopott Lapunkban sok mindent ír­tunk már a ráckevei úszó­műemlékről, az öreg lehor­gonyzóit hajómalomról, de arról még nem adtunk hírt, hogy a hajó betörés színhelye lett. Most ez is megtörtént. Fényes délben Tamásetigh Lajos Bálint harminchat éves dunaharaszti lakos erősen it­tas állapotban, de meglehetős szakértelem­mel, (elfeszítette az ajtó zárját és besétált a ma­lomba. Ám hiába nézett körül, nem talált semmi mozdíthatót — végül látott egy pokrócot és azt vitte magával. Másnap elfogták. A pokróc értéke nem nagy, mindössze 80 forint, de mégis előzetes letartóztatásba helyezték. Tet­ték ezt azért, mert Tamá­setigh, ha kevés értéket vitt is magával, mégis betöréses lopást kö­vetett el és azért is, mert a férfi egy ev óta nem dolgozik bejelen­tett munkahelyen. Egyszer már elítélték közveszélyes munkakerülés miatt — a mos­tani eljárás talán már jobb belátásra bírja. ! SLÁGER: A PANORÁMA Napszemüveg-kiállítás (* Favorit: a régi, 12 új típus, hetvenezerrel több A sötétes téli idő után az első napsütésre előkerültek a fényvédő, a napvédő szem­üvegek. Az OFOTÉRT Vál­lalat is frissebb volt az idén, a szokásosnál korábban ren­dezte meg hagyományos nap­szemüveg-kiállítását az En­gels téri mintateremben. Hazánkban évek óta nö­vekszik e divatcikk iránti kereslet. Két éve még 480 ezer, tavaly kerek százezerrel több napvédő szemüveget adott el az OFOTÉRT. Az idén 650 ezer napvédő szem­üveg áll a vásárlók ren­delkezésére. Nemcsak a mennyiség, ha­nem a választék is növeke­dett, 12 új típussal. Ezzel együtt a színt és a (ormát te­kintve több mint százféle közül kereshet magának bár­ki tetszés szerint szemüveget. Az új típusok közül a Lyra, a Windsor, a Pallos, a Jam­bus és Markos elnevezésű elsősorban a férfiak részére készült. Az olasz fazonú, a í halánték felé hajló közép- 1 résszel készült Panoráma szá­mít az idei slágernek. A nap­szemüveg divatja hasonlóan a ruházkodás divatjához — visszaváltozik. Bizonyíték er­re az, hogy a legújabb szen­záció, a Favorit elnevezésű, nagy átmérőjű, teljesen ke­rek formájú napszemüveg a 8—10 évvel ezelőttiekhez ha­sonlít Az OFOTÉRT napvédő- | szemüveg kiállítása április ! 4-ig tekinthető meg. 1965. március 27, szombat, Hajnalka napja. A nap kél: 5.34, nyugszik: 18.06 órakor. A hold kél: 3.27, nyugszik: 11.55 órakor. Várható időjárás: felhő- j átvonulások, többfelé újabb átfutó esők. Mérsékelt, át­menetileg élénk délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges válto­zás nem lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12—16 fok között. Hja! A mannánál laknak! Árjelentés a Dunáról Az előrejelzésnek megfele­lően a Duna szintje magasra emelkedett. Mint erről már egy korábbi, rövid interjú­ban beszámoltunk, a Duna vízállása elég alacsony ah­hoz, hogy az osztrák Alpok olvadó csapadékát befo­gadja. Péntek reggelre újabb félméteres emelke­dést jelentett Bécs. Hétfőn hat és fél méter körüli víz­állásra számítanak Buda­pesten. A Közép-Dunl völgyi Vízügyi Igazgatóság árvédel­mi ügyelet^ jelenti: — A félméteres további emelkedés a hosszú úton ve­szít magasságából, szép las­san „szétterül”. Ennek elle­nére — óvatos elővigyáza­tosságból — a nyári gátak­hoz hét végi figyelő szol­gálatot kérünk. A vác— szentendrei szakaszhoz a hét első-második napján ér el a jelzett bécsi maximum. Egyre biztatóbb a kép, Már nem zavar meg egy-két hideg reggel. Érezni a nap mele­gét, hajtani készülnek a fák. A hétvége néhány felsorolan­dó lehetősége és eseménye is ezt erősíti. SZABAD PÁLYÁKON gokartversenyt rendez a MA­LÉV Budapesten a Népliget­ben. A vasárnap délelőtti esemény 10 órakor kezdődik. Pest megye is rajthoz áll. Reméljük, nagyobb sikerrel, mint legutóbb; a szigethalomi Marjai Tamás biztos első helyét vesztette el az utolsó tizenöt méteren — motorhiba miatt. Kevesebb a hibaforrás a másik robogásnál. Gödöllőn és Abonyban vasárnap dél­előtt mezei bajnokságon star­tol rengeteg résztvevő. Staféta érkezik Vác váro­sába vasárnap délután a gö­döllői, szobi, aszódi és váci járásból. Ezt' követi az if­júsági nagygyűlés. TETŐ ALATT A Csepel Autógyár szín­háztermében a József Attila Színház vendégjátékával tölt­hetik idejüket a jegyváltók szombaton este. Bemutatják a Villa Bécs mellett című bűnügyi drámát. Késő este tánctanfolyam záróestjén tvisZtelhetnek, akiknek még rövid volt a nap. Nyugalmasabb körülmények között komolyabb témáról társalognak az aszódi járá­si könyvtárban szombat dél­után. Erdei Ferenc, a Haza­fias Népfront főtitkárának részvételével az Élet és Iro­dalom sorozatáról vitáznak. AJÁNLATUNK A kora tavaszban is szép sé­ta-, vagy túraalkalom a Du­Gokart-verseny Mezei bajnokság Színház - vitadélután Kirándulás: esőkabátban Ajánlatunk: Visegrád nakanyar. Visegrád ma sok­kal rendezettebb, mint akár egy évvel ezelőtt. Az odaér­kezőket a Vár Étterem, két kisvendéglő, s a fellegvár szomszédságában egy igen szép büfé várja. Hajóval nem juthatunk oda, mert csak április első napjaiban indul a MAHART-járat. A vízállás különben is magas, ezért csak szárazföldön sza­bad az út. HÉV-vel és autó­busszal, a Duna túlsó felén vonattal juthat célhoz a ki­ránduló. Ha Nagymarosnál leszáll, komp hozza át Visegrádra. AZ IDŐJÁRÁS: a hét vége változékony lesz, igazi tavaszi idő. Néhol át­fut egy-egy esőfront, fel-fel- erővVjik a friss nyugati szél. A tíz-U zenöt fokos időjárásra ez illik: esőkabátos kiraduló- idő. — Gyerekek, beszélgessünk egy kicsit... Mi az elképze- léstek? Komádi István karikatúrája Ml A FELESLEGES? New Yorkban a legutóbbi influenzajárvány idején a Metropolitan Operaház igaz­gatósága a kulisszák mögött, a művészek öltözőiben fi­gyelmeztetést helyezett el: „Kérjük, mellőzzenek minden nem feltétlenül szükséges csó­kolózást." A feliratot ismeret­len kéz csakhamar a követ­kező mondattal egészítette ki: ,.Ki dönti el, mi a felesleges?” Visegrádi kövek között (Foto: Gábor) Koronatanú egy fegyenc Bíró — a rÚ€ÍiotÍ4tk pad jón ajtóhoz, kulcsra zárta és kö­vetelte az ügyésztől az akta i-isszaszolgáltatását. Közben tettlegességre került a sor és heves jelenet játszódott le, amelynek egyedüli szem- és fü’tanúja a rab volt. A bölcs salzburgi bírónak, akinek bírótársa felett kellett i éietet mondania, nem volt könnyű dolga. Utóbb mégis felmentő ítéletet hozott az­zal az indokolással, hogy a kerületi bíróságnak jogában áll aktáit visszatartania, a bí­ró tehát „önvédelemből” .tá­madt rá az ügyészre. A salzburgi bíróság nemrég Különös ügyet tárgyalt A vád­lottak padján a bíró ült, akit azzal vádoltak, hogy az ügyésszel verekedést kezdett, koronatanúként pedig — egy többszörösen büntetett előéle­tű fegyenc szerepelt... Az eset a következőképpen történt: A vádlott bíró egy napon éppen kihallgatta az említett íegyencet, amikor hivatali szo­bájában megjelent az ügyész és az íróasztalról el akart vin­ni egy aktát. A bíró irtózatos dühbe gurult, odarohant az A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO \ 8.15: Lányok, asszonyok. 8.35: , Operarészletek. 9.20: Nagy Tibor riportja. 9.35: Népi zenekar. 10.12: Egyszer volt, hol nem volt . . . 11.34: Fuvószene. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Kamarazene. 13.30: Csókolj meg Katám — zenés játék részletek. 14.10: Julius Caesar — operarészlet. 14.45: Magyaror­szág felfedezése. 15.00: Népdalok- 15.53: Remutatjuk új felvételünket. 16.10: Hétvége. 17.00: Közvetítés labdarúgó mérkőzésről. 18.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Bee- j thoven összes szimfóniái, rv. 19.28: i Nagy nevettetők. 20.23. A rádió 1 dalszínházának bemutatója: Ri~ ! viera. 22.30: Táncoljunk! PETŐFI RADIO 14.00: Magyar rokoko dalok. 14.25: Könnyű dallamok. 15.05: vodszky Zoltán énekel. 15.25: Ku* tya a kofferban. 16.00: Heti hang­versenykalauz. 16.45: Ki a sza­badba! — versek. 17.05: Fortunio dala *— operettrészletek. 17.30: Bol­gár kórusok. 17.55: Hanglemezpa­rádé. 18.50: Ady Endre szerelmes verseiből. 19.05: Magyar nóták. 19.40: Orvosi tanácsok. 19.45: A dzsessz kedvelőinek. 20.09: Közve­títés a Zeneművészeti Főiskola A lottó nyerőszámai: 6,30,34,36,64 A március 29-én, hétfőn a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság székhazában megtar­tandó nyilvános, rendes havi tárgynyeremény-sorsoláson a 11. játékhét szelvényei vesz­nek részt y\\\\\\\\N\\\VV\\\\^^ 1845. március 27-én született Wilhelm Konrad Röntgen német fizikus. 1895-ben fedezte fel azt az elektromos sugárzást, amely^ nevet halhatatlanná tette. A* Röntgen-sugarakat a betegség megállapításában, de a gyógyá­szatban is széleskörűen alkal­mazzák. Vele az orvostudomány­nak egy önálló ága alakult ki. Noha a Röntgen-sugarak felhasz­nálási lehetőségeit még koránt­sem merítették ki, alkalmazásuk területe már eddig is felülmúlja kezdeti időszakának legmeré­szebb elképzelését. Fontos sze­rephez jutott az iparban és technikában is, ahol anyagvizs­gálatra, különösen fémek öntési és hegesztési hibáinak felderíté­sénél, ezenkívül még például ha­mis műkincsek, bankjegyek, bé­lyegek felismerésénél, valamint a bűnügyi nyomozásban nélkü­lözhetetlen. Eredményeiért Rönt­gen elsőnek kapta meg a Nobel- díjat 1901-ben. A kiváló tudós nagyszerű felfedezését minden anyagi ellenérték nélkül hozta nyilvánosságra és tette az em­beriség közkincsévé. éve 1945. március 27-én felszabadult Nyergesújfalu, Lábatlan, SüttŐ, Acs, Nagyigmánd, Kisbér, Bár­sonyos, Mezőőrs, Tét, Sokoró- pátka, Móríchida, Gyarmat, Ta­polca, Egyházaskesző, Mezőlak, Monostorapáti, Nyárád, Köves- kál, Kővágóörs, Celldömölk, J£- nosháza, Kemenesmagasi és bi ­ka. Budapesten az ideiglenesen helyreállított déli összekötő vasúti hídon megindult a forga­lom. Pecázó í.,\\\\\\\\\\\wv.\\\\\\\\\\\\\\\w\^\\v,í — Kopor István megyei tanácstag ma délelőtt 10 órá­tól 12 óráig Nagytaresán, dr. Jánosi Andor 12 órától 13 óráig Tápiószentmártonban tanácstagi fogadóórát tart. Vasárnap Lengyel Péterné Nagykátára, Bányai Pái Du- náhárasztira, hétfőn Bajor Sándomé Délegyházára láto­gat és tart fogadóórát. — Schönthal—Keller— Horváth: A szabin nők el­rablása című zenés vígjáté­kot ma és holnap este 7 órai kezdettel a fővárosban, a Kulich Gyula téri színpadon mutatja be az Állami Déry­né Színház együttese. A da­rabot hétfőn Albertirsán, kedden Aszódon adják elő. — A bűnözés okairól an­ketot rendeztek csütörtökön délután Cegléden. A vitain­dító előadást dr. Magócsi Géza járásbírósági elnök tar­totta. — Hazánk felszabadulásá­nak közelgő huszadik évfor­dulója tiszteletére rendezett magyar—algériai baráti he­tek keretében Algírban ün­nepélyesen megnyitották a Magyarország húszéves fej­lődését bemutató fénykép-, népművészeti és könyvkiállí­tást. — A földművesszövetke­zetek felszabadulási verse­nyében jelenleg a váci járás és a Dömsödi FöldműVesszö- vetkézet vezet. A K váciak nyomában van azonban a szentendrei és a ráckevei járás, míg a dömsödieket az érdiek és az üllőiek követik. Felajánlásaik teljesítésében erősen lemaradtak a galga- mácsaiak, a tápiószentmár- taniaik. — Korszerű, kétemeletes téli fürdő építését kezdték meg Hévízen. — A Balaton vidék leglá­togatottabb műemlékét, a ti­hanyi apátsági templomot, amelyet tavaly félmillió tu­rista keresett fel, egymillió forintos költséggel restaurál­ják. A terveik szerint a hely­reállítás a fürdőszezon kez­detére be is fejeződik. (Foto: Koirecwí? B OSTABONTÁS nagyterméből. 21.05: Kovács Júlia riportja. 21.58: A tihanyi ekhóhoz. 22.03: Beethoven müvek. URH 18.40: Tánczene. 19.05: Századunk operáiból. 20.05: Norvég és francia népdalok. 20.25: Beethoven-művek. 21.40: Könnyűzene. TELEVÍZIÓ 16.23: Hírek. 16.30: Indiai pilla- | natképek Dezséry László útirajz­filmje. 16.45: Házunktája. A szőlő metszése. 16.50: Főzzünk okosan. Közvetítés a Fővárosi Gázművek bemutatóterméből. 17.15: Zeneked­velő gyerekek. Húsz év gyermek­muzsikája. 18.00: Ezüstgerely ván­dordíj. Az év legjobb sportfilmje. 18.15: Delta. Tudományos híradó. 18.35: Hétről-hétre. 18.45: Esti me­se. 18.55: Molnár G. Péter színházi jegyzete. 19.05: Közvetítés a Ma­dách Színház Kamaraszínházából. Krlezsa: Agónia. Dráma 2 részben. (14 éven felülieknek). A szünet­ben: Tv-híradó. Kb. 21.20: Farsan­gi forgatag. Filmösszeállítás. 22.20: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 22.30: Húsz év leg­szebb verseiből. Garai Gábor: Ar­tisták. Töredék a szerelemről. 22.35: Tv-híradó. Z. kiadás. Sürget az ide Még 1963 őszén Gödöllőn a községi tanács vb. és a ta­nácsülés úgy határozott, hogy a MÁV-álIomás mögöt­ti területet átadja a MÁV-nak parkosításra. A határozatról értesítet­ték a MÁV illetékes hi­vatalát. Az említett területen 1964. januárjában népes csoport jelent meg, mérőeszközökkel, vázlatfüzetekkel. Érdeklődé­semre közölték, hogy a kö­vetkező hónap végére el­készülnek a tervek és rá sem ismerünk majd erre a terü­letre. Azóta több mint egy év múlott el, és lassan tényleg nem ismerünk rá erre a j helyre. Járművek tapossák, pusztítja az idő Az építők belátható időn belül befeje­zik a váróterem építkezését, tehát feltétlenül szükséges a jelenlegi kép megváltoz­tatása: vagy kezdjék el azonnal a parkosítást, vagy bocsássák a területet a MÁVAUT ren­delkezésére, és a Budapest- Miskolc—Veresegyház vasút szomszédságában építsenek: autóbuszállomást. Csiba József Gödöllő Mwnportkcnyér as till fii körzetben Az Üllő és Vidéke Körzeti Földmüve sszövetkezet igaz­gatósága küldöttgyűlésen számolt be a szövetkezet el­múlt évi gazdálkodásáról, valamint az eddigi eredmé­nyeiről. A felajánlásban vál­lalt 15 000 forint értékű tár­sadalmi munka helyett 18 000 forint értékűt végzett el a tag­ság, és a dolgozók kollektívá­ja. Az igazgatósági beszámoló a lakosság ellátásának hiá­nyosságai között megemlítet­te, hogy a Monori Sütőipari Vállalat gyenge minőségű kenyeret szállít a szövetkezet boltjaiba, ennek következ­tében sokan Budapestről kénytelenek azt beszerezni. Az elmúlt év folyamán mint­egy 300 000 forint értékben vásárolt kenyeret a főváros­ban a körzet lakossága. D. K. Budapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom