Pest Megyei Hirlap, 1965. március (9. évfolyam, 51-74. szám)
1965-03-03 / 52. szám
Postásnők között Belépünk a postára. Akárcsak valami elvarázsolt birodalomba kerültünk volna. Nők, itt, nők ott, nők mindenütt. Az üvegablakok mögött többnyire nők ülnek, ök foglalkoznak az ügyfelekkel. Nők ülnek a távirógépek mellett, s kellemes női hang jelentkezik akkor is, ha telefonálni akarunk. Hogyan állják meg a helyűket a nők a postán ? Fehérvári János hivatalvezető a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik róluk. ■— A hivatal százhat alkalmazottja közül negyvenegy a nő. Többségük asszony. Nem együk felelős beosztásban van. Könnyen el lehet képzelni, hogy milyen felelősséget jelent egy-kétmillió forinttal bánni. Hiány vagy elszámolás a legritkább esetben fordul elő. Asszonyaink és lányaink jól dolgoznak. Sok a női résztvevője a Szakma ifjú mestere mozgalomnak. Deák Katalin oktatótiszt már megszerezte a mozgalom arany fokozatát. Különben ő a postásszakszervezet- járási titkára. Deák Katalint szolgálati kötelessége sajnos éppen máshová szólította, nem volt módunk lefényképezni. De a többieket, íme, bemutatjuk: CEGLÉDI JÁRÁSbÉS CEGLÉD VÁROS RÉSZÉRE IX. ÉVFOLYAM, 52. SZÁM 1965. MÁRCIUS 3, SZERDA Ma. holnap, holnapután; még lehet jelentkezni HÚSVÉTI AUTÓTÚRA A KŐSZEGI VÁRBA A Magyar Autóklub helyi : csoportja húsvétkor kétnapos | autótúrát szervez Kőszeg, | Szombathely, Ják nevezetességeinek megtekintésére. Az érdekesnek ígérkező kirándulást tapasztalt idegenvezető bonyolítja le. A programban többek között ügyességi verseny szerepel, majd a kőszegi várban nemzetközi autósbálon is részt vehetnek a jelentkezők. Indulás: április 17-én, szombaton délelőtt. Visszaérkezés: 19-én este. Részvételi díj, az elszállásolástól függően, személyenként 110—150 forint között. Elhelyezés: szállodában, fizetővendég-szobákban és turistaszállóban. Az ösz- szeg magában foglal két szállást, két vacsorát, egy ebédet. Részletes felvilágosítás és jelentkezés március 5-ig a helyi csoport irodájában, a tanácsháza földszintjén és dr. Korompai Tihamérné titkárnál. Büntetés helyett — jó szóval Az albertirsai rendőrőrs leépítése után az önkéntes rendőri szervezet sokat s-egít a közrend biztosításában. Vrabecz János gyári munkás már 1955 óta szolgál. Mint csoportparancsnok gondot fordít a bűn- cselekmények megelőzésére. Csoportját kemény fegyelemben tartja és szakszerű rendőri intézkedésre neveli. Andrási Lajos szintén csoportparancsnok s még számos egyéb területen fejt ki társadalmi tevékenységet. Példája igazolja, hogy az önkéntes rendőri szolgálat a tanácstagsággal is összeegyeztethető. Büntetések helyett jó szóval tett figyelmeztetésüket, útbaigazításukat megfogadják. Költözik a vállalat — cipőgyár lesz belőle Szűcstelepen szerelik a gépeket Ismeretes olvasóink előtt, hogy a Ceglédi Cipőipari Vállalat már régen kinőtte a Gu- body utcai telephelyet. A minisztérium és a tanács segítségével a cipőipari munkások hatalmas erőfeszítéseket tettek az üzem továbbfejlesztése érdekében. A tavaly egész évben folyó társadalmi munka a napokban meghozza gyümölcsét. A Szüestelepen elkészült az új gyár első két részlege. A műszaki átadáson részt vevő szervek megelégedéssel állapították meg, hogy a társadalmi munkások az építkezésnél szakemberekhez méltó teljesítményt végeztek. Az átadás sikere lehetővé tette, hogy az új üzemben megkezdhessék a gépek szerelését. Napokon belül kiköltöznek az első részlegek az új telepre. Az ötszörös élüzem munkásgárdája bebizonyította, nemcsak kiváló minőségű gyermekcipőt tudnak gyártani, de öntudatból is példát adnak. így olcsóbb? G. L. ceglédi lakos feleségének elromlott a kerékpárja. Annak rendje és módja szerint elvitte a helyi Vasipari Ktsz-hez javítás céljából. A megadott időpontban el is ment érte, de még mielőtt betért volna az irodába, hogy fizessen, a javított kerékpárt meglátta az udvaron, a faihoz támasztva. Annyira megörült a kerékpárnak, hogy „elfelejtett” a pénztárhoz menni és elfelejtett fizetni. Óvatosan kivezette az udvarból a kerékpárt, azonban észrevették, s így a 84,40 forintos számla mellett a szabálysértési hatóság 200 forintra is megbüntette. Ebek harmincadján... Az albertirsai KIOSZ udvarán van egy fészer. Avatatlan szem semmi különöset nem fedez fel rajta. Minket a kíváncsiság azonban közelebb vitt a fészerhez. Odabenn egy különös kupacra lettünk figyelmesek. Igaz, hogy a havat úgy kapartuk le róla és itt-ott a penésztől is alig láttuk, de mikor megláttuk?! — nyolc darab jó állapotban levő birkózószőnyeg tiint a szemünk elé. Ami bizományi áron számolva is van vagy 35—40 ezer forint. A szőnyegeket valamikor az albertirsai Szabadság Tsz adta a Vasutas SK birkózóinak. Csakhogy Albertirsán ez a szakosztály már régen nem működik és egyelőre nincs is kilátás rá. De működik Cegléden és Abonyban! Kérdezzük: nem lehetne a fentebb említett két sportkör részére a drága szőnyegeket átadni? Még mielőtt teljesen elrohadnának. Virágot a virágoknak Nőnapi köszöntőre készülődnek a ceglédi Virágboltban. Megtudtuk, hogy a várható nagy forgalomra kétezer hóvirág- és ibolyacsokorral, sok száz cserepes virággal, ezenkívül szálas szegfűvel és a kedvelt, de ritka callavirággal állnak a vásárlók rendelkezésére. A közületek már benyújtották igényüket. Többek között a Ruhagyár lányait, asz- szonyait is virággal köszöntik ezen a napon. ,Szeplőtlen tavasz" jeligére: A népi ellenőrzés tapasztalata szerint: A konyhák nem tartanak lépést az éttermek korszerűsítésével Javaslat az üzemi konyhák jobb kihasználására Marosi Gézáné távirász például egyike a legjobbaknak. Részt vett a Szakma ifjú mestere mozgalomban és oklevelet kapott. Naponta több mint félmillió forint fordul meg Wcndler Pálné kezén. Gyors, udvarias, pontos. A vendéglátóiparnál a közétkeztetést vizsgálta meg nemrégiben a népi ellenőrzés és ennek a tapasztalatait vitatta meg legutóbbi ülésén. Cegléd városban a „közétkezők” száma állandóan növekszik. Az éttermek befogadóképessége ma még megfelelő, de a konyhai körülmények koránt sem mondhatók kielégítőnek. A vendéglátóipari vállalatok törekszenek ugyan az igények kielégítésére, de a jelenlegi állapot nem tartható fenn sokáig. A szűk, alkalmatlan konyhákban a közegészségügyi szabályok betartása lehetetlen, Hiányos a konyhák technikai felszerelése is. A vizsgálat az egyik legsúlyosabb hibaként tárta fel, hogy míg az éttermek korszerűsítésére komo’y összegeket fordítanak, addig a konyhák bővítését, elkerülhetetlen gépesítését elhanyagolják. Városunk közétkeztetési problémája rövidesen csak megfelelő átszervezéssel oldható meg. A növekvő igényeken egy körülbelül 1500 főt kiszolgáló köz- étkeztetési kombinát megvalósításával lehetne segíteni. Ennek azonban ma objektív akadályai vannak. Átmenetileg viszont segítene a helyzeten, ha a vendéglátóipari és a föidművesszövetke- zeti konyhákon kívül a ki nem használt üzemi konyhákat be lehetne a közétkeztetésbe kapcsolni. Ehhez a közétkeztetést egy szervnek kellene össze- 1 fognia, amelynek fő célja a i közétkeztetési igény minél: jobb kielégítése lenne. i A városi tanács végrehajtó ; bizottsága júniusi ülésén tűzi napi- I rendre e problémát. Megtárgyalásához megoldá- i sához, jó alapot nyújthat a I népi ellenőrzés jelentése, s a j közétkeztetés helyzetét elemző; statisztika. : A népi ellenőrzés különben rendszeresen folytat közvéleménykutatást. Az egyiknek eredményét legutóbb a Ceglédi Hírlap is közölte. Különösen fontosnak tartjuk ezt a gyakorlatot, az üzemekben, ahol a szakszervezetek tudnák a legjobban kézben tartani. Hiszen az üzemi étkeztetés körül is vannak tennivalók, s különösen lesznek akkor, ha az üzemek, vállalatok konyháját is bekapcsolják a közétkeztetésbe. Peresztegi Rózsa Jó tanácsok listája — nőknek Nemsokára hivatalosan is itt a tavasz. A várva várt napsugarak jótékony hatására azonban megjelenik a szeplő is. Ezért kérdeztük meg az II- latszerbolt vezetőjét, hogy mi a teendő, mi'"—' ’-észítmények állnak az érdekelt hölgyek rendelkezésére? — A tavasz előhírnökei nálunk a tanácsért jövő lányok és asszonyok. Napról napra több az érdeklődő a szeplő elleni fényvédő krémek iránt. Májfolt és szeplő ellen a kiváló Exotic és a Harmath- kré-met ajánlom. Természetesen már most ajánlatos használni, még mielőtt a foltok jelentkeznek. Az időben megkezdett kezelés hatásosabb. Ezenkívül fehérítő és bőrtápláló krémekben is nagy a választék, amelyek szintén nélkülözhetetlenek az érzékeny bőrűek számára — tanácsolta a bolt vezetője. (Cs.-né) Fan mttffórsó és méysent keli A Ceglédi Hírlapban már sok szó esett arról, hogy nem lehet őrizetlenül hagyni a kerékpárokat. A megőrzésre van is mód, mert a város sok helyén nyitottak kerékpármegőrzőt. Mégis a Szabadság téri gyógyszertár előtt mindig sok a kerékpár a közeli útjelzőtáblához támasztva, vagy fektetve. Olykor nyolc-tíz kerékpár is fekszik a járda szélén őrizetlenül. Nem csodálkoznánk ezen akkor, ha a megőrző messze lenne. De a sarkon túl, alig harminc-negyven méterre őrizet alá lehetne helyezni a kerékpárokat... SPORT Abonví birkózók az országos bajnokságon Városunkban ki nem ismerné Kökény Lászlónét? Tizenegy éve van a postán, a közönség és főnökeinek legnagyobb megelégedésére. Három postásnő került a fényképezőgép elé, ámbár sokkal több érdemelte volna meg a népszerűsítést. A nemzetközi nőnap alkalmából köszöntjük a posta minden nődolgozóját. (Foto, szöveg: Opauszkjj Február 19—20-án Nyíregyházán rendezték meg a keletmagyarországi szabadfogású birkózóbajnokságot. A vetélkedőn öt abonyi versenyző is részt vett. Horváth Mihály 59 kg-ban harmadik, Kelemen István 62 kg-ban negyedik. Földi Imre 70 kg-ban első és Koncsik Sándor 74 kg-ban a második lett. Ugyanebben az időben a szolnoki keletmagyar területi serdülő bajnokságon szintén abonyi siker született. 53 kg-ban második Valkó Ferenc, harmadik Földi László. 59 kg-ban első Gönczöl László, második Jagri István. 62 kg-ban első Dévai János, 66 kg-ban második Petrezselyem István, harmadik Dévai János. 70 kg-ban első Petrezselyem Sándor. 74 kg-ban első Farkas Vince. A fentiek valamennyien jogot nyertek a március 14—15- én sorra, kerülő magyar bajnokságon való részvételre. Csapatversenyben: 1. Abony TSZSK (31 pont), 2. Debreceni Honvéd (11 pont), 3. Szolnoki MÁV (11 pont). Félúton Mi lesz Teled, asztalitenisz ? A Járási Asztalitenisz Szak- szövetség elnöke. Tóth István szomorúan mondta a napokban. — Még február 9-én kiadtuk a sportköröknek, üzemeknek, tsz-eknek és más szerveknek az 1965. évi asztalitenisz járási bajnokság versenykiírását. A tavaszi fordulót március 1-én indítottuk volna. Sajnálattal kellett megállapítanunk, azt, hogy a sportkörök és a sportfelelősök a nevezési határidőt nem hajlandói? betartani. Kénytelenek vagyunk újabb nevezési határidőt adni: március 8-án déli 12 óráig. Itt kérjük az érdekelteket, hogy nevezéseiket a jelzett időre feltétlen küldjék be, (sz) Gór Károly — Elégedett vagy? — Eleinte sok baj volt velem. Most már tudom, köny- nyelmű és felelőtlen voltam. Egyik napról a másikra éltem, immel-ámmal dolgoztam. Jól kerestem, jól éltem. Sokat szórakoztam és egy-egy kiruccanás után másnap álmosan és fáradtan fogtam a melóhoz. Tudtam, hogy kapok érte, ezért ha csak tehettem, messzire elkerültem a vállalat vezetőit. — De azóta megváltoztál! — SOKÁIG ÜGY LÁTSZOTT, hogy javíthatatlan vagyok. Otthon is, a munkahelyemen is csak veszekedtek velem. Egyszer aztán rendkívüli feladatot nyomtak rám. Elhatároztam, hogy most megmutatom, mit tudok. Rendesen elvégeztem egy hűtőpult villanyszerelését, bekötöttem és az előírásoknak megfelelően elindítottam a gépet. Aztán vártam a hatást! Hát a szép szó és a dicséret jobban esett, mint a szidás. Azóta igényesebb vagyok. Ez egyébként már több mint egy éve történt, de a gép azóta is kifogástalan. Most már sok olyan dolgot végzek el munkatársaimmal, amivel korábban nemigen törődtünk. Régebben például sokszor kellett drága pénzért adagolószelepekei cserélni a hűtőgépeknél. Most — egy kis átalakítással — szelepcsere nélkül üzemképessé tesz- szük a gépeket. Vagy: a vállalatnál levő tűzoltó készülékeket eddig a szegedi ktsz javította és töltötte. Brigádunk ezt a munkát is magára vállalta és ezzel évenként huszönöt-harmincezer forintot hozott a konyhára. — Milyennek képzeled húsz év múlva az életedet? — Mindenek előtt a felsőfokú villamosenergiai technikumot szeretném elvégezni. Tudom, hogy mind modernebb gépekkel lesz dolgom, mind több hűtőgép lesz forgalomban. Ehhez pedig tudás kell. Munka- és kereseti lehetőség lesz, a modern technika könnyebbé és élvezetesebbé teszi a munkát, s addigra már nyilván meglesz az ötnapos munkahét. Húsz év múlva komoly családapa leszek, egy modern alföldi város megelégedett lakóin, aki még akkor is csak a könyvekből és filmekből szeretné ismerni azt az őrületet, amit háborúnak neveznek. (—és) \ A FELSZABADULÁS évfordulójára tervezett riportso- ^ rozatra készülök. Húsz-hu- £ szonöt éves ceglédi fiatalok- £ nak teszem fel a kérdést: £ mit tudsz 1945-ről és mit £ vársz 19S5-től? | A DÉLIBAB Cukrászdában í találkoztam riportom első '( alanyával. Amint a gőzölgő i kávémba beleraktam a mok- 't kacukrot, hirtelen eszembe ' jutott, hogy húsz évvel ez- . előtt egy teának csúfolt langyos löttybe kanállal meregettük a „melasznak” nevezett pocsék répaszirupot. — Mit tudsz te a háborúról? — buggyant ki belőlem önkéntelenül a kérdés. — Olvastam és hallottam róla. Jó néhány filmet is láttam. Személyes emlékem semmi, csak arra emlékszem, hogy az egyenruhásoktól nagyon féltem. Édesapám egyszer a katonaságtól váratlanul hazaérkezett és én any- nyira megijedtem tőle, hogy alig tudtak az asztal alól kicsalogatni ... — Hogy alakult a további életed? — Sajnos, a háború kínos következményeit nagyon sokáig éreztük. Az élelmiszerjegyekre, a sorbanállásra és a cserevilágra ugyan már csak halványan emlékszem. Aztán fokozatosan egyenesbe jött a sorsunk. Hat éve leérettségiztem és minden más „csábításnak” ellenállva Budapesten leszerződtem hűtőgépszerelő-tanulónak. A szakma megszerzése után a szolnoki szerviznél dolgoztam, majd 1961 októberében sikerült itt, az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalatnál elhelyezkednem, Jelenleg is itt dolgozom.