Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-09 / 33. szám
rr.97 uecrti sJCírlap 1965. FEBRUÁR 9, KEDD A ÉRDEKE Esztergakések és fúrók vasperhál EGY MERÉSZ GONDOLAT. AMIBŐL ÚJÍTÁS LETT A tudományos technikai forradalom korának egyik negatív jelensége hazánkban, hogy egyetlen porkohászati üzemünk, a Szerszám és Gépelem Gyárak Porkohászati Gyára még mindig nem kap annyi feladatot, amennyit a jelenlegi követelmények megkívánnának. Ennek több oka van, ezek közül is az egyik legjelentősebb, hogy a gyár a kétségtelenül minden elismerést megérdemlő fejlődés ellenére sem érte el azt a szintet, amit elérhetett volna. Különösen az elmúlt egy-két évben birkózott elég nehezen a helyzetével. A „fő profil”, mellett — amiben elérik a megkívánt színvonalat — igyekeztek olyan munkákat is elvállalni, ami nem tartozik szorosan a porkohászat keretei közé. így került a porkohászati gyárba az esztergakésgyártás. Vándor Béla, a gyár volt igazgatója, aki most a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárát vezeti, sokat töprengett, amikor látta, hogy nern megy úgy az esztergakésgyártás, ahogy kellene mennie. Nem csoda, hisz a gyárat porkohászati gépekkel szerelték fel, a műszakiak és a munkások is a porkohászati gyártást tanulták, s az esztergakésgyártás technológiája sok gondot okozott számukra. A megrendelő azonban — nagyon helyesen — nem vette figyelembe ezt a helyzetet. Ebben a nehéz helyzetben merész gondolata támadt: mi lenne, ha az esztergakések bonyolult alakját nem úgy formálnák meg, hogy felmelegítik és préselik, hajlítják az anyagot, hanem úgy, mint a többi porkohászati terméket, hogy megfelelő szerszám segítségével vasporból kipréselnék, kemencében zsugorítanák, aztán rézzel a kész szárra forrasztanák. Merész gondolatával szorongva állt a gyár főmérnöke és a többi por kohászati szakember elé. Bizarr ötlet — mondták —, nem valószínű, hogy sikerül. Lehetséges, hogy igénybevétel esetén szétporlik az egész. Nem biztatták! Ennek ellenére nem hagyta nyugodni a gondolat. Lehet, hogy illetékes helyen megrónák érte, pedig dicséretet érdemelne, hogy elkészíttetett egy-két kést az új módszerrel. Kipróbálták! A próba sikerült. Az új kés nem tört el, nem porlott szét. Az eredeti gondolatból újítás lett. Engedélyezték a kísérleti gyártást. Azóta kétezer ilyen kést készítettek. Ezek nagy része eljutott a felhasználókhoz, s a gyár főmérnöke napjainkban így vélekedik róluk: — Körülbelül nyolcvan százalékban pozitív véleményt kaptunk az új kések* ről. Véleményem szerint már csak azt kell tisztázni, hogy gazdaságos-e a gyártás az új módszerrel, s akkor lehet sorozatban is gyártani. Rövidesen előkerült egy lepedőnyi papír, rajta a hagyományos módszerrel készülő kés és az „újszülött” gyártási költségeinek kalkulációja. Végigböngésztük a hosszú listát, s néhány hibát felfedeztünk rajta, amit utólag majd korrigálnak, de így is darabonként mindössze egy forint nyolcvan fillérrel kerül többe az új kés, mint a régi. A főkönyvelő pedig így vélekedik: — Szerintem, ha műszakitag megfelel az új kés. a felmerült többletköltség ellenére is gyártani kell, mert kifizetődik a népgazdaságnak. S hogy mennyire igaza van, az illetékes gyári szakemberekkel való kalkuláció alapján kiderült, hogy nem is olyan nagymértékű beruházással, bővítéssel ebben a gyárban a nagy szériaszámú késekből a teljes országos szükségletet ki lehetne elégíteni. Elmondták ezek a szakemberek, hogy tudomásuk szerint ezt az országos gondot egy jelentős összegű beruházással akarják megoldani. Ha „befut” az új kés, erre a beruházásra nem lesz szükség, ami még olyan haszonnal is jár, hogy a porkohászati gyárban egy-két év alatt meg tudják oldani a teljes sorozat- gyártást, míg egy új létesítmény körülbelül 1970-ben kezdené a termelést. Legalább ilyen fontos a szén- és kőbányák fúróval való ellátása. Éppen ezért Vándor Béla az esztergakésnél tapasztalt kedvező jelek hatására tovább ment és a bányafúrók gyártására is kiterjesztette az új módszert. Február közepére elkészül ötven fúrófej, s műszaki értékükről a kipróbálás után nyilatkoznak. Ebből a gyártmányból is készítettek korábban néhány próbadarabot. Ezek hazánk legkeményebb kőzeteiben is jól vizsgáztak. Az említett újítások ügye körülbelül egy esztendeje húzódik. Nem az a baj, hogy az illetékesek a gyárban és a gyáron kívül felelősségük tudatában tüzetesen meg akarnak győződni a szóban forgó gyártmányok használhatóságáról, hanem az, hogy nagyon lassan, vontatottan győződnek meg róla. Ez az esztergakések esetében érthetőbb, mint például a bányafúrók kísérleteinél. Jelenleg ugyanis a hagyományos módszerekkel egy ilyen fúró fejét körülbelül húsz perc alatt alakítják ki, míg az új módszerrel egy perc alatt nyolc darabot tudnának préselni. Igaz, hogy ehhez még hozzájön a zsugorítási és még néhány mellékidő, de így is óriási mértékben emelkedne a termelékenység. IJÍem is szólva a nagymértékű anyagíakaré- kosságról. A forgácsolásnál ugyanis a drága anyag felét lemarják, leesztergálják, míg a vasporból történő préselésnél nincs anyagveszteség. Úgy gondoljuk: nem nagy követelmény, hogy akikre rábízták az ilyen ügyek elbírálását, kissé intenzívebben lássanak munkához. Különösen áll ez az olyan újítások esetére, amelyek az előzetes próbákon biztató eredménnyel vizsgáztak. F. I. Az élet minden területén számítunk a haladás híveire Beszélgetés a Hazafias Népfront idei terveiről A Hazafias Népfront számára is új feladatokat hozott az új év. Terveikről Török György, a népfront Fest megyei titkára a következőket mondotta: Célkitűzéseink a legszélesebb néprótegek érdekeihez és érdeklődési köréhez kapcsolódnak. Arra kell törekednünk, hogy tovább erősödjék a munkásparaszt szövetség, segítsük az egységes tsz-parasztok szocialista gondolkozásának kialakítását. A szocialista demokratizmus kifejlesztésével erősítjük a néphátaimat. A magunk tudatformáló eszközeivel nekünk is erősíteni kell a gazdasági alapot, a társadalmi tulajdon védelmét, az új munkaerkölcs megszilárdítását. Ugyanígy sokat foglalkozunk az igazi hazafiság. A pátyi bölcsödében Foto: Wormser a sovinizmus, a nacionalizmus kérdéseivel, ápoljuk a népek közötti barátságot, valamint a népi-nemzeti hagyományokat. Azt persze mondanom sem kell, hogy munkánk gerince továbbra is a békééit vívott harc. — Igyekszünk átfogni az élet minden területét. A járások társadalmi szervezeteivel és a tanácsokkal közösen megvitatjuk a tanács- demokrácia fejlesztésének elősegítésére hozott huszonhár- mas számú határozatot. Bizottságainkat arra ösztönözzük, érjék el, hogy a tanácstagok lemondásának egyszerű tudomásulvétele helyett a választópolgárok éljenek visszahívási jogukkal. Már eddig is sokat tettünk a községfejlesztési munkáért, de az idén sem akarunk lemaradni. A műszaki értelmiséget a jövőben még fokozottabban szeretnénk a község- és várospolitikai tevékenységbe bevonni. Májusban járásonként műszaki aktívaértekezletet tartunk, ahol ismertetjük az adott terület legfontosabb megvalósítandó terveit, A lakosság jobb ellátása érdekében pedig ugyancsak járásonként megvitatjuk a helyi iparpolitika harmadik ötéves tervezetét. — Mit tehet a népfront- mozgalom a mezőgazdaságért? — Mivel a mezőgazdaság fejlesztése, az új munkaer- kölcs kialakítása gazdasági életünk fő feladatai közé tartozik, nagyon sokat. Április végéig minden járásban megszervezzük a „Milyen legyen a jó tsz-vezetés”' című anké- tot. Megvitatjuk a szaktanács- adás helyzetét és a megyei tanács mezőgazdasági osztályával karöltve több helyen trágyakezelési, zöldtrágyázási tapasztalatcserét szervezünk. Ugyancsak a tavasszal rendezzük meg a tsz-tanács és a nőtanács közreműködésével a szocialista brigádvezetők megyei értekezletét. A háztáji gazdaságoknak sokáig fontos szerepük lesz a mezőgazdaságban, termékeikre számítanunk kell. Nem mindegy, hogy ki hogyan műveli háztáji földjét és mit termeszt rajta. Ezért a ME- SZÖV-vel és a nőtanáccsal együtt megvizsgáljuk a belterületi kertek és telkek jobb kihasználásának lehetőségeit. A gyakorlatból mindenki tudja, hogy a népfront munkássága valóban kihat az élet minden területére. Török György elmondta azt is, hogy munkatervükben szerepel még a szocialista együttélés szabályainak, a társadalmi szokásoknak, az érintkezési formáknak a kimunkálása, ízlésformáló lakberendezési. kislakásépitési és egyéb kiállítások rendezése. Tovább szorgalmazzák a könyvbarátmozgalom terjedését, népszerűsítik a művelődési házakat. — Nagyon sok és nagyon szerteágazó a munkánk — mondotta befejezésül a Hazafias Népfront megyei titkára. — Szerencsére nem vagyunk egyedül. Városainkban, falvainkban, de még a távoli tanyákon is, mindenütt élnek olyan emberek, akik szívesen dolgoznak a haladásért és rájuk mindig számíthatunk. „Szerelme'’ helyeit „szerelmese“ Prokofjev-bemutató A Szegedi Nemzeti Színházban — hazánkban először — bemutatták Prokof- jev „Három narancs szerelmese” című operáját. Az opera hagyományos címét a szegediek azért változtatták meg, mert a cselekmény szerint a történetben nem a három narancs szerelméről, hanem a három narancs szerelmeséről van szó. Valószínűleg téves for- dítás miatt, szerepelt ez a Prokofjev-mű mint „Három narancs szerelme” a zeneirodalomban. ti itt seism kvsavh « lipcsei tinik Az elmúlt napokban a MASPED csepeli és nyugati-pályaudvari raktáraiban 30 vagon olyan áru gyűli ösz- sze, amely . a február végén megnyíló jubileumi lipcsei vásáron képviseli majd a magyar ipart. Az üzemek többnyire gépeket, műszereket, járműveket küldenek Európa idei első nagy kereskedelmi találkozójára. Jurinkovitsék békéje A Z IDŐS ASSZONY lehajtja fejét, kék mackója \ fölött összekulcsolt kezeit né- |zi. ! Kikívánkozott belőle az a ! levél, amely hozzá vezetett: '{„Ilyenkor, amikor közeleg a \ felszabadulás évfordulója és f az a januári hajnal, fokoza- ! tosan rám törnek a szörnyű \ emlékek — írja. — Bedőlt a \ tető, a csillagok bevilágítot- % tok a szobánkba.” \ Mellette a fotelben friss szavú kis öreg ül. Jurinko- \ vits János, a férje. El-eihall- í gatva mesélik, mi történt a £ Valéria-telepi kis házban s! 1945. január 4-ére virradóra. i m \ ■jt'ILENCEN feküdtek 5 -Tk LE. Az apa a konyhában {Ervinnel, az anya a másik \ hat gyerekkel a szobában, í Éjfél körül körözni kez- 't, delt egy német gép. Elvira í felriadt, felsóhajtott: „Ezek {a ronda repülők nem hagy- { nah aludni.” Ez volt az utol- í só mondat, amelyet hallott {tőle Jurinkovitsné. \ A repülő a Kispestnél álló < szovjet csapatokat kereste. Lőszeres ládákat dobott le- ; felé. A rohajra ébredtek, akik {megmaradtak a Jurinkovits- családból. \ — A csillagok világítottak, í csak a csillagok — mondja Jurinkovitsné, kezeit simogatva. A szomszédokkal kereste a férfi a gyermekeit. S a lassan leszálló porban eléjük tárult a szörnyű látvány. Ottóra ráomlott a fal. Jancsi és Elvira összegörnyedve, holtan kerültek ki a gerendák alól. Egyik 17, a másik 14, a harmadik csak 8 évet élt. A mosókonyhába vitték őket. Jurinkovits János párnákat vitt alájuk és betakarta óikét. Nemsokára megjöttek az első szovjet felderítők. Másnap átvonultak a csapatok. Aztán a trén egy ideig ott maradt a Valéria szegényei közt. Két katona sűrűn eljött a családhoz. Mindig volt náluk kenyér, gyógyszer, alma a beteg mamának, cukor a gyerekeknek. A katonák egy reggel nagy üres szekrényt hoztak haza az emberrel. Abba tették a halott gyerekeket. Csákányokat is szereztek, mert fagyos volt a föld. S lassan, nehéz mozdulatokkal megásták a sírt, az ablak előtt, a virágágyásban. — Nem tudjuk egyiknek sem a nevét — mondja az ősz hajú asszony. — Palinak, meg Miklósnak szólítottuk Őket. De jó volna tudni, kik voltak, és hogy boldogok-e. Kinéz az ablakon a kertbe, mintha még ott állnának a sírkeresztek. E P EDIG EZ A HÁZ már nem a valériai, most Mátyásföldem laknak. De a fájdalmat nem tudja elűzni az idő. Pedig, hogy várták ők azt a napot. — Ügy éltünk mindig, mint az üldözöttek — pergeti a szót a kis öreg. — Alkalmi munkás voltam a Vásártelepen. Mindent megpróbáltam, hogy tisztességesen tartsam el a családot. Hiába. Nem is tudom, hányszor lakoltattak ki bennünket, amíg a Valériára jutottunk. A háziurak a sok gyerek miptt nem is fogadták volna be őket. De csellel éltek. Amíg be nem költöztek valahová, a gyerekeket szétosztották az ismerősök között. Az utolsó állomás Somogy volt. Nagygazdánál dolgoztak, Nagyszakácsiban. A gyerekek marhapásztorkodtak. — Tibinek szerencsére jó gazdája volt — mondja a kis öreg. — De Ottó és Janókám, szegények sokat panaszkodtak. Szalonnán, penészes kenyéren voltak egész nap. S ha benn ehettek a konyhán, leí írták előlük a levestésztát. A türelem mértéke régen betelt. A kisember lázadni kezdett. Esténként nyíltan beszélgetett a parasztokkal, a háborúról, a közelgő felszabadulásról. 1944-ben, egy őszi estén felkereste a csendőr. — Menjen Jurinkovits — mondta neki —, mielőtt baj lenne. És ezt a figyelmeztetést köszönje a dolgos gyerekeinek. így kerültek a Valériára. — Talán nem így érjük meg a felszabadulást — sóhajtott fel az asszony —, ha lemegyünk a bunkerbe. De oda nem léphettek le, mert ott náluk is üldözöttebb embereket rejtegettek. Jurinkovits János saját kezével ásott a szobában egy bunkerfélét. Fölé tették a gyerekágyakat, hogy senki se lássa. S ide szakadt a halált hozó csapás. 0 A TÖBBIRŐL már könnyű beszélni. És jó. Életében először gyárímun- kás lett Jurinkovits János. A kismotor- és gépgyárbeliek búcsúztatták, amikor nyugdíjba ment. Tibor és Ervin lakatosok lettek, Gyuri kereskedő, Lívia irodai dolgozó. Lakást is kaptak. Amikor kiröppentek a Ever ekek a fészekből, elcserélték ezzel a kertes-gyümölcsös kis lakással. Csönd van. Körülnézek. A vitrinben könyvek. A falon régi olajmásolat Budavár visz- szavételéről, közepében egy kivágott, kerek Lenin-arckép. A kép alatt egy emléktablón Ervin katonaképe üdvözli szüleit. — Repülőtiszti iskolán volt — mondja a mama. — Most Somogybán, Taszáron szolgál, főhadnagy. Olyan boldogan írja, hogy az ő századától három éve nem tudják elvinni az elsőbbséget. Tibi is szóba került. 1956 után az első szóra jelentkezett a karhatalomba Most rendőrszázados. Elégedettek, gondolom. Büszkén mutogatják a kis kertet. Málnát telepítettek, de nagyon elégedetlenek egyes szomszédokkal, akik nem gondozzák a kertet ugyanolyan szeretettel, mint ők. Sokat politizálnak. Megpróbálják az egyik szomszédot a család megbecsülésére nevelni. Az öreg a buszig kísér. A hosszú úton megbírál minden kertet, számítgat, mennyivel juthatna több a családi asztalokra, ha minden kertbe epret, gyümölcsöt telepítenének. Itt a megálló. Jurinkovits János beszél, lelkendezik. Sovány arcán mészfoltok, kis testén munkaruha. Nézem őt, s valami hozzáillőt, valami köszönetfélét szeretnék mondani neki. De már jön a busz, csak kezet fogunk. Azon gondolkodom az úton, hányán őrizzük hasonlóképpen értelmetlenül elhalt szeretteink emlékét. A nagy tragédiák után a béke nyugodt napjait? Csák vári János