Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-09 / 33. szám

rr.97 uecrti sJCírlap 1965. FEBRUÁR 9, KEDD A ÉRDEKE Esztergakések és fúrók vasperhál EGY MERÉSZ GONDOLAT. AMIBŐL ÚJÍTÁS LETT A tudományos technikai forradalom korának egyik ne­gatív jelensége hazánkban, hogy egyetlen porkohászati üzemünk, a Szerszám és Gép­elem Gyárak Porkohászati Gyára még mindig nem kap annyi feladatot, amennyit a jelenlegi követelmények meg­kívánnának. Ennek több oka van, ezek közül is az egyik legjelentősebb, hogy a gyár a kétségtelenül minden elis­merést megérdemlő fejlődés ellenére sem érte el azt a szintet, amit elérhetett volna. Különösen az elmúlt egy-két évben birkózott elég nehezen a helyzetével. A „fő profil”, mellett — amiben elérik a megkívánt színvonalat — igyekeztek olyan munkákat is elvállalni, ami nem tarto­zik szorosan a porkohászat keretei közé. így került a porkohászati gyárba az esztergakésgyártás. Vándor Béla, a gyár volt igazgatója, aki most a váci Híradástechnikai Anyagok Gyárát vezeti, sokat töpren­gett, amikor látta, hogy nern megy úgy az esztergakésgyár­tás, ahogy kellene mennie. Nem csoda, hisz a gyárat por­kohászati gépekkel szerelték fel, a műszakiak és a munká­sok is a porkohászati gyár­tást tanulták, s az eszterga­késgyártás technológiája sok gondot okozott számukra. A megrendelő azonban — na­gyon helyesen — nem vette figyelembe ezt a helyzetet. Ebben a nehéz helyzetben merész gondolata támadt: mi lenne, ha az esztergakések bonyolult alakját nem úgy formálnák meg, hogy felme­legítik és préselik, hajlítják az anyagot, hanem úgy, mint a többi porkohászati termé­ket, hogy megfelelő szerszám segítségével vasporból kipré­selnék, kemencében zsugorí­tanák, aztán rézzel a kész szárra forrasztanák. Merész gondolatával szo­rongva állt a gyár főmérnö­ke és a többi por kohászati szakember elé. Bizarr ötlet — mondták —, nem valószí­nű, hogy sikerül. Lehetséges, hogy igénybevétel esetén szétporlik az egész. Nem biztatták! Ennek el­lenére nem hagyta nyugodni a gondolat. Lehet, hogy ille­tékes helyen megrónák érte, pedig dicséretet érdemelne, hogy elkészíttetett egy-két kést az új módszerrel. Kipró­bálták! A próba sikerült. Az új kés nem tört el, nem porlott szét. Az eredeti gondolatból újí­tás lett. Engedélyezték a kí­sérleti gyártást. Azóta kétezer ilyen kést készítettek. Ezek nagy része eljutott a felhasználókhoz, s a gyár főmérnöke napjaink­ban így vélekedik róluk: — Körülbelül nyolcvan százalékban pozitív véle­ményt kaptunk az új kések* ről. Véleményem szerint már csak azt kell tisztázni, hogy gazdaságos-e a gyártás az új módszerrel, s akkor le­het sorozatban is gyártani. Rövidesen előkerült egy lepedőnyi papír, rajta a hagyományos módszerrel ké­szülő kés és az „újszülött” gyártási költségeinek kalku­lációja. Végigböngésztük a hosszú listát, s néhány hibát felfedeztünk rajta, amit utó­lag majd korrigálnak, de így is darabonként mindössze egy forint nyolcvan fillérrel kerül többe az új kés, mint a régi. A főkönyvelő pedig így véle­kedik: — Szerintem, ha műszaki­tag megfelel az új kés. a fel­merült többletköltség ellenére is gyártani kell, mert kifize­tődik a népgazdaságnak. S hogy mennyire igaza van, az illetékes gyári szakembe­rekkel való kalkuláció alap­ján kiderült, hogy nem is olyan nagymértékű beruhá­zással, bővítéssel ebben a gyárban a nagy szériaszámú késekből a teljes országos szükségletet ki lehetne elégí­teni. Elmondták ezek a szak­emberek, hogy tudomásuk szerint ezt az országos gondot egy jelentős összegű beruhá­zással akarják megoldani. Ha „befut” az új kés, erre a be­ruházásra nem lesz szükség, ami még olyan haszonnal is jár, hogy a porkohászati gyárban egy-két év alatt meg tudják oldani a teljes sorozat- gyártást, míg egy új létesít­mény körülbelül 1970-ben kezdené a termelést. Legalább ilyen fontos a szén- és kőbányák fúróval való ellátása. Éppen ezért Vándor Béla az esztergakés­nél tapasztalt kedvező jelek hatására tovább ment és a bányafúrók gyártására is ki­terjesztette az új módszert. Február közepére elkészül öt­ven fúrófej, s műszaki érté­kükről a kipróbálás után nyi­latkoznak. Ebből a gyárt­mányból is készítettek koráb­ban néhány próbadarabot. Ezek hazánk legkeményebb kőzeteiben is jól vizsgáztak. Az említett újítások ügye körülbelül egy esztendeje húzódik. Nem az a baj, hogy az ille­tékesek a gyárban és a gyá­ron kívül felelősségük tuda­tában tüzetesen meg akarnak győződni a szóban forgó gyártmányok használhatósá­gáról, hanem az, hogy nagyon lassan, vontatottan győződ­nek meg róla. Ez az eszterga­kések esetében érthetőbb, mint például a bányafúrók kísérleteinél. Jelenleg ugyan­is a hagyományos módszerek­kel egy ilyen fúró fejét kö­rülbelül húsz perc alatt ala­kítják ki, míg az új módszer­rel egy perc alatt nyolc dara­bot tudnának préselni. Igaz, hogy ehhez még hozzájön a zsugorítási és még néhány mellékidő, de így is óriási mértékben emelkedne a ter­melékenység. IJÍem is szólva a nagymértékű anyagíakaré- kosságról. A forgácsolásnál ugyanis a drága anyag felét lemarják, leesztergálják, míg a vasporból történő préselés­nél nincs anyagveszteség. Úgy gondoljuk: nem nagy követelmény, hogy akikre rá­bízták az ilyen ügyek elbírá­lását, kissé intenzívebben lás­sanak munkához. Különösen áll ez az olyan újítások eseté­re, amelyek az előzetes pró­bákon biztató eredménnyel vizsgáztak. F. I. Az élet minden területén számítunk a haladás híveire Beszélgetés a Hazafias Népfront idei terveiről A Hazafias Népfront szá­mára is új feladatokat ho­zott az új év. Terveikről Tö­rök György, a népfront Fest megyei titkára a következő­ket mondotta: Célkitűzéseink a legszé­lesebb néprótegek érde­keihez és érdeklődési kö­réhez kapcsolódnak. Arra kell törekednünk, hogy tovább erősödjék a munkás­paraszt szövetség, segítsük az egységes tsz-parasztok szo­cialista gondolkozásának ki­alakítását. A szocialista demokratiz­mus kifejlesztésével erősít­jük a néphátaimat. A ma­gunk tudatformáló eszközei­vel nekünk is erősíteni kell a gazdasági alapot, a társa­dalmi tulajdon védelmét, az új munkaerkölcs megszilárdí­tását. Ugyanígy sokat fog­lalkozunk az igazi hazafiság. A pátyi bölcsödében Foto: Wormser a sovinizmus, a nacionaliz­mus kérdéseivel, ápoljuk a népek közötti barátságot, va­lamint a népi-nemzeti hagyo­mányokat. Azt persze mon­danom sem kell, hogy mun­kánk gerince továbbra is a békééit vívott harc. — Igyekszünk átfogni az élet minden területét. A já­rások társadalmi szerveze­teivel és a tanácsokkal kö­zösen megvitatjuk a tanács- demokrácia fejlesztésének elő­segítésére hozott huszonhár- mas számú határozatot. Bi­zottságainkat arra ösztönöz­zük, érjék el, hogy a tanácstagok lemondásá­nak egyszerű tudomásul­vétele helyett a válasz­tópolgárok éljenek vissza­hívási jogukkal. Már eddig is sokat tettünk a községfejlesztési munkáért, de az idén sem akarunk lema­radni. A műszaki értelmisé­get a jövőben még fokozot­tabban szeretnénk a község- és várospolitikai tevékenység­be bevonni. Májusban járá­sonként műszaki aktívaérte­kezletet tartunk, ahol is­mertetjük az adott terület legfontosabb megvalósítandó terveit, A lakosság jobb el­látása érdekében pedig ugyan­csak járásonként megvitat­juk a helyi iparpolitika har­madik ötéves tervezetét. — Mit tehet a népfront- mozgalom a mezőgazda­ságért? — Mivel a mezőgazdaság fejlesztése, az új munkaer- kölcs kialakítása gazdasági életünk fő feladatai közé tar­tozik, nagyon sokat. Április végéig minden járásban meg­szervezzük a „Milyen legyen a jó tsz-vezetés”' című anké- tot. Megvitatjuk a szaktanács- adás helyzetét és a megyei tanács mezőgazdasági osztá­lyával karöltve több helyen trágyakezelési, zöldtrágyázási tapasztalatcserét szervezünk. Ugyancsak a tavasszal ren­dezzük meg a tsz-tanács és a nőtanács közreműködésével a szocialista brigádvezetők me­gyei értekezletét. A háztáji gazdaságoknak sokáig fontos szerepük lesz a mezőgazdaságban, termékeik­re számítanunk kell. Nem mindegy, hogy ki hogyan műveli háztáji földjét és mit termeszt rajta. Ezért a ME- SZÖV-vel és a nőtanáccsal együtt megvizsgáljuk a belterüle­ti kertek és telkek jobb kihasználásának lehetősé­geit. A gyakorlatból mindenki tudja, hogy a népfront mun­kássága valóban kihat az élet minden területére. Tö­rök György elmondta azt is, hogy munkatervükben szere­pel még a szocialista együtt­élés szabályainak, a társa­dalmi szokásoknak, az érint­kezési formáknak a kimun­kálása, ízlésformáló lakbe­rendezési. kislakásépitési és egyéb kiállítások rendezése. Tovább szorgalmazzák a könyvbarátmozgalom terjedé­sét, népszerűsítik a művelő­dési házakat. — Nagyon sok és nagyon szerteágazó a munkánk — mondotta befejezésül a Ha­zafias Népfront megyei tit­kára. — Szerencsére nem va­gyunk egyedül. Városainkban, falvainkban, de még a tá­voli tanyákon is, mindenütt élnek olyan emberek, akik szívesen dolgoznak a haladá­sért és rájuk mindig szá­míthatunk. „Szerelme'’ helyeit „szerelmese“ Prokofjev-bemutató A Szegedi Nemzeti Szín­házban — hazánkban elő­ször — bemutatták Prokof- jev „Három narancs szerel­mese” című operáját. Az opera hagyományos cí­mét a szegediek azért vál­toztatták meg, mert a cse­lekmény szerint a történet­ben nem a három narancs szerelméről, hanem a három narancs szerelmeséről van szó. Valószínűleg téves for- dítás miatt, szerepelt ez a Prokofjev-mű mint „Három narancs szerelme” a zeneiro­dalomban. ti itt seism kvsavh « lipcsei tinik Az elmúlt napokban a MASPED csepeli és nyu­gati-pályaudvari raktáraiban 30 vagon olyan áru gyűli ösz- sze, amely . a február végén megnyíló jubileumi lipcsei vásáron képviseli majd a magyar ipart. Az üzemek többnyire gépeket, műszere­ket, járműveket küldenek Eu­rópa idei első nagy kereske­delmi találkozójára. Jurinkovitsék békéje A Z IDŐS ASSZONY lehajt­ja fejét, kék mackója \ fölött összekulcsolt kezeit né- |zi. ! Kikívánkozott belőle az a ! levél, amely hozzá vezetett: '{„Ilyenkor, amikor közeleg a \ felszabadulás évfordulója és f az a januári hajnal, fokoza- ! tosan rám törnek a szörnyű \ emlékek — írja. — Bedőlt a \ tető, a csillagok bevilágítot- % tok a szobánkba.” \ Mellette a fotelben friss szavú kis öreg ül. Jurinko- \ vits János, a férje. El-eihall- í gatva mesélik, mi történt a £ Valéria-telepi kis házban s! 1945. január 4-ére virradóra. i m \ ■jt'ILENCEN feküdtek 5 -Tk LE. Az apa a konyhában {Ervinnel, az anya a másik \ hat gyerekkel a szobában, í Éjfél körül körözni kez- 't, delt egy német gép. Elvira í felriadt, felsóhajtott: „Ezek {a ronda repülők nem hagy- { nah aludni.” Ez volt az utol- í só mondat, amelyet hallott {tőle Jurinkovitsné. \ A repülő a Kispestnél álló < szovjet csapatokat kereste. Lőszeres ládákat dobott le- ; felé. A rohajra ébredtek, akik {megmaradtak a Jurinkovits- családból. \ — A csillagok világítottak, í csak a csillagok — mondja Jurinkovitsné, kezeit simo­gatva. A szomszédokkal kereste a férfi a gyermekeit. S a las­san leszálló porban eléjük tárult a szörnyű látvány. Ot­tóra ráomlott a fal. Jancsi és Elvira összegörnyedve, hol­tan kerültek ki a gerendák alól. Egyik 17, a másik 14, a harmadik csak 8 évet élt. A mosókonyhába vitték őket. Jurinkovits János pár­nákat vitt alájuk és betakar­ta óikét. Nemsokára megjöttek az első szovjet felderítők. Más­nap átvonultak a csapatok. Aztán a trén egy ideig ott maradt a Valéria szegényei közt. Két katona sűrűn eljött a családhoz. Mindig volt ná­luk kenyér, gyógyszer, alma a beteg mamának, cukor a gyerekeknek. A katonák egy reggel nagy üres szekrényt hoztak haza az emberrel. Abba tették a halott gyerekeket. Csákányo­kat is szereztek, mert fagyos volt a föld. S lassan, nehéz mozdulatokkal megásták a sírt, az ablak előtt, a virág­ágyásban. — Nem tudjuk egyiknek sem a nevét — mondja az ősz hajú asszony. — Palinak, meg Miklósnak szólítottuk Őket. De jó volna tudni, kik voltak, és hogy boldogok-e. Kinéz az ablakon a kertbe, mintha még ott állnának a sírkeresztek. E P EDIG EZ A HÁZ már nem a valériai, most Mátyásföldem laknak. De a fájdalmat nem tudja elűzni az idő. Pedig, hogy várták ők azt a napot. — Ügy éltünk mindig, mint az üldözöttek — pergeti a szót a kis öreg. — Alkalmi munkás voltam a Vásártele­pen. Mindent megpróbáltam, hogy tisztességesen tartsam el a családot. Hiába. Nem is tudom, hányszor lakoltattak ki bennünket, amíg a Valériára jutottunk. A háziurak a sok gyerek miptt nem is fogadták volna be őket. De csellel éltek. Amíg be nem költöztek vala­hová, a gyerekeket szétosz­tották az ismerősök között. Az utolsó állomás Somogy volt. Nagygazdánál dolgoz­tak, Nagyszakácsiban. A gye­rekek marhapásztorkodtak. — Tibinek szerencsére jó gazdája volt — mondja a kis öreg. — De Ottó és Janókám, szegények sokat panaszkod­tak. Szalonnán, penészes ke­nyéren voltak egész nap. S ha benn ehettek a konyhán, leí írták előlük a levestész­tát. A türelem mértéke régen betelt. A kisember lázadni kezdett. Esténként nyíltan beszélgetett a parasztokkal, a háborúról, a közelgő felsza­badulásról. 1944-ben, egy őszi estén felkereste a csendőr. — Menjen Jurinkovits — mondta neki —, mielőtt baj lenne. És ezt a figyelmezte­tést köszönje a dolgos gyere­keinek. így kerültek a Valériára. — Talán nem így érjük meg a felszabadulást — sóhajtott fel az asszony —, ha leme­gyünk a bunkerbe. De oda nem léphettek le, mert ott náluk is üldözöttebb embereket rejtegettek. Jurin­kovits János saját kezével ásott a szobában egy bunker­félét. Fölé tették a gyerek­ágyakat, hogy senki se lássa. S ide szakadt a halált hozó csapás. 0 A TÖBBIRŐL már könnyű beszélni. És jó. Életében először gyárímun- kás lett Jurinkovits János. A kismotor- és gépgyárbe­liek búcsúztatták, amikor nyugdíjba ment. Tibor és Er­vin lakatosok lettek, Gyuri kereskedő, Lívia irodai dol­gozó. Lakást is kaptak. Ami­kor kiröppentek a Ever ekek a fészekből, elcserélték ezzel a kertes-gyümölcsös kis lakás­sal. Csönd van. Körülnézek. A vitrinben könyvek. A falon régi olajmásolat Budavár visz- szavételéről, közepében egy kivágott, kerek Lenin-arckép. A kép alatt egy emléktab­lón Ervin katonaképe üdvöz­li szüleit. — Repülőtiszti iskolán volt — mondja a mama. — Most Somogybán, Taszáron szolgál, főhadnagy. Olyan boldogan ír­ja, hogy az ő századától há­rom éve nem tudják elvinni az elsőbbséget. Tibi is szóba került. 1956 után az első szóra jelentke­zett a karhatalomba Most rendőrszázados. Elégedettek, gondolom. Büszkén mutogatják a kis kertet. Málnát telepítettek, de nagyon elégedetlenek egyes szomszédokkal, akik nem gon­dozzák a kertet ugyanolyan szeretettel, mint ők. Sokat po­litizálnak. Megpróbálják az egyik szomszédot a család megbecsülésére nevelni. Az öreg a buszig kísér. A hosszú úton megbírál minden kertet, számítgat, mennyivel juthatna több a családi asz­talokra, ha minden kertbe ep­ret, gyümölcsöt telepítenének. Itt a megálló. Jurinkovits János beszél, lelkendezik. So­vány arcán mészfoltok, kis testén munkaruha. Nézem őt, s valami hozzáillőt, valami köszönetfélét szeretnék mon­dani neki. De már jön a busz, csak kezet fogunk. Azon gondolkodom az úton, hányán őrizzük hasonlókép­pen értelmetlenül elhalt sze­retteink emlékét. A nagy tra­gédiák után a béke nyugodt napjait? Csák vári János

Next

/
Oldalképek
Tartalom