Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-06 / 31. szám
Szentendre IX- ÉVFOLTAM, 10. SZÁM 1965. FEBRUAR 6, SZOMBAT ySPfí vi'ífc-*- ’■‘••Vj■;■ V . A PEST MEGY El H Í R L Á P K 0 LÖN K I Gyorsírást, műszaki rajzot tanulnak a gimnazisták Az 5 + 1-es oktatás tapasztalatai — A hiány: egy lakatosműhely vagy varróterem Porpáczy István igazgató, Pomózi István igazgatóhelyettes, Kató György, a szülői munkaközösség elnöke és Gyaraki Ferenc Frigyes megyei középiskolai főelőadó, értekezletet tartottak abból a célból, hogy felmérjék az 5 plusz 1-es és a kétórás munkaoktatás eredményeit a Móricz Zsigmond Állami Gimnáziumban. A megyei főelőadó részletesen kifejtette, hogy a* iskola tizenhárom osztályából tíz osztály teljesen 5 plusz 1-es oktatásban részesül, három osztály pedig részben 5 plusz 1-es, részben pedig heti kétórás foglalkozáson vesz részt. Az 5 plusz 1-es oktatásban részesülő osztályok a gyapjúmosó budakalászi, valamint pomázi gyáregységében, a lenfonó budakalászi gyáregységében, a Szentendrei Papírgyárban vesznek részt a politechnikai oktatásban, A heti kétórás előképzésben gép- és gyorsírást húsz, műszaki rajzot harminc elsőosztályos tanul. Több esztendős megfigyelés alapján megállapítható, hogy az I. és II. osztályos tanulók részéről — a későbbi élhelyezkedés szempontjából — még van érdeklődés. A III. és IV. osztályban azonban megváltozik a tanulóik véleménye, egy sem akar üzemében állást vállalni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy az 1963—64-es tanévben sikeres minősítő vizsgát tett 52 tanulóból szakmájának megfelelő felsőoktatási intézményben mindössze egy tanuló folytat tanulmányokat, míg a többi más jellegű felsőoktatási intézményben tanul tovább. Ennek ellenére helyes és szükséges az 5 plusz 1-es oktatás, mert a tanulók ennek során megtanulják becsülni a munkát. A textilszakmában dolgozó tanulók pedig olyan anyagismeretre tesznek szert, aminek életük során hasznát vehetik. A bizottság végül a mostani 5 plusz 1-es oktatási forma fenntartása mellett, az iskolafejlesztési terv keretében javasolja egy lakatos- és egy famegrnun káló-. vagy varróterem építését. LEGYEN MINDEN KÖZSÉGBEN NAPKÖZI OTTHONUK AZ ÖREGEKNEK Még 3 jelentkező hiányzott LfCsa ifjúsági latiásvpíics ! A január 30-i számunkban írtunk az ifjúsági lakásépítési akcióról. A Szabadság forrás úton építendő összkomfortos lakások költsége körülbelül százharmincezer forint lesz. Közöltük, hogy a jelentkezés feltétele huszonötezer forint és ezer óra társadalmi munka, amely pénzben is megváltható hét forintos órabérrel. Cikkünk írásakor még három jelentkező hiányzott ahhoz, hogy a lakásépítést el lehessen indítani. Azóta naponta érkeztek be jelentkezések. A keret már betelt, s újabbakat — sajnos — már nem tudnak figyelembe venni. Ilyenformán örömmel közölhetjük: mégis megindul az ifjúsági lakásépítés! Jön az olvadás! Százhatvan főnyi árvízbrígád — A lakosságot inkább a belvíz fenyegeti Még tél van, a jelek szerint azonban rohamosan közeledik a tavaszi olvadás. A hirtelen beköszöntő olvadás, ha nem gondolunk rá kellő időben, sok bajt és kárt okozhat. A tavaszi olvadással együtt jár az árvíz- és a baIvizve- szély! Védekeznünk kell ellene! Az árvíz elleni védekezés megszervezése hatósági feladat. A városi tanács minden intézkedést megtett ezirány- ban. Az árvízkészültség esetére százhatvan főnyi brigádot szervezett. A brigádok vezetését az önkéntes tűzoltótestület tagjaira bízta. A védőműveik is üzemképes állapotban vannak. Ez azonban még nem min- j den! A sok évi tapasztalatok j alapján elmondhatjuk, hogy 1 a lakosság számára a sokkal | gyakoribb belvíz jelenti a ve- i szélyt. ; A belterületen, a burkolt I utak mentén, a belvíz eiveze- j léséről a tanács építési osztálya , gondoskodik, köztisztasági al- I kalmazottai révén. Az or- ! szágutak belvízveszélyét a | KPM köteles elhárítani. Városunkban azonban elég j Sok még a burkolatlan utca j és nem mindenki lakik az országút mellett. Ezeken a he- \ lyeken a lakosságnak kell t gondoskodnia a belvizek el- i vezetéséről! Az olvadás beálltakor a legtöbb esetben ott történik a baj, ahol nem gondoltak a veszélyre. Ahol a lakosságnak magának kellett volna gondoskodnia a baj elhárításáról. A felsorolt eseteken kívül az útpadkák, a lefolyók megtisztítása és tisztántartása a lakosság kötelessége. Sőt, elmulasztása kihágásnak minősül. Lássunk neki amíg nem késő, tisztítsuk meg a lefolyókat, átereszeiket, hogy elkerülhessük a kellemetlenségeket és ne okozhasson anyagi károkat az olvadáskor keletkező belvíz. A szociális otthon fejlesztésének lehetősége erősen korlátozott, hiszen minden egyes gondozott után az úgynevezett összes járulék meglehetősen nagy összeget jelent. Egy-egy újabb ágy, illetve személy után, körülbelül hatvan-hetvenezer forint az emelkedés. TerméMikor kezdődik a liorgászszezon ? Hvtodik t‘n keiaggíílo* — Mi újság a horgászegyesületben? — kérdeztük az illetékeseket. — Elsősorban az, hogy rövidesen itt a horgászszezon. Most folynak az engedélykiadások. — Van valami változás ezen a téren? — Az elmúlt évhez viszonyítva nincs. Az engedélyek ára változatlan. A szentendrei Duna-ági engedély idén is 185,— forint, felnőttek részére. Az ifjúsági engedély ötven forint. Nyugdíjasok természetesen kedvezményt kapnak. — Hol lehet /ámítani az engedélyt? — Minden kedden délután hat órától nyolcig a művelődési otthonban. — És mi újság az egyesületben ? — 7-én vasárnap délelőtt tíz órakor tartjuk a rendes évi közgyűlésünket, ugyancsak a művelődési otthonban. Ezen az úton is kérjük tagtársainkat, hogy minél többen jöjjenek el. — Reméljük, így is lesz! Egyébként jó fogást kívánunk. Vagy ezt nem szabad? Akkor elnézést. F" t t ' • • # t • r f • f •• I ff ff ff Elkészült a járási tüdőszűrő vizsgálat menetrendje Dr. Szepessy Barnabás járási-városi főorvos tájékoztaV\\x^\\v\\\\\\\\\\\\v\\\\\\\\\\\\\\\\\^ ^ A fa és almája \ avagy / y \ nincs új a nap alatt? f ^ „1931. nyarán 52 db. esi- ^ $ nos kivitelű betonpadot ál- % $ iítottak fel a Dunaparton” ^ ^ — írja a ,,Pilishegyvidéki % % Hírek” 1931. szeptember 2-i % j Szentendréről szóló rovata, i 4 y f, A továbbiakban felkérte ^ £ a nagyközönséget, hogy í ^ „ügyeljen ezen csinos pa- ? £ dókra, nehogy arra a sors- ^ ^ ra jussanak, mint a volt — ^ ft és nagyrészt eltűnt fapa- í % dók.” % „Mindezt azért említjük % fel, mert már tudomásunk- ^ ^ ra jutott, hogy egy-két csa- ^ £ vart már meglazított a ^ ^ mindent pusztítók csapata, f ^ Szomorú jelenség, de hisz- ^ ^ szüle, hogy e rosszakaratú $ £ tréfa nem fajul tovább!” $ í — fejezi be az egykori hír- $ | adás. $ $ Ejnye-ejnye — ezek a £ 0 fiatalok! — mondja a mai £ szentendrei olvasó. És hoz- ^ í záteszi: hát a papák sem ^ voltak különbek? ^ | Kató György ^ í\\\\\\\\Vi\\\\\\\\\\\\\\\\' .wwwwwwv! tása szerint f. évi február hó 5-én Szentendrén befejeződik a tüdőszúrés. Ezt követően az ernyőfény- képszolgálat dolgozói más vidékre költöznek, majd májusban ismét a járás községeiben folytatják a röntgene- zést az alábbi részletezés szerint: Visegrád: május 17—21., Dunabogdány: május 24-rtSl június 2., Kisoroszi: június 3—4., Szigetmonostor: június 7— 11., Pócsmegyer: június 14— 15., Tahitótfalu: június 16—25.. Leányfalu: június 28—30., Pilisszántó: szeptember 13—1"., Pilisszentkereszt: szeptember 20—24., Csobánka: szeptember 27—30., Pomáz: október 1—22., Budakalász: október 25-től november 5-ig, Pilisszent- lászló: november 8—9. A járási főorvos ezúton is felhívja a járás községeinek lakosságát, hogy a tüdőszűrővizsgálaton minden 14 éven felüli személynek kötelezően meg keil jelennie! —tó— ezetesen még ennek az dsz- szegnek a biztosítása sem elegendő, hiszen korlátozottak a férőhely-lehetőségek is. Az egész járás területén komoly goridot okoz azoknak az öregeknek az elhelyezése, akik újólag szeretnének szociális otthonba kerülni. Ezen a kérdésen — úgy gondolom — nagyot segítene, ha létrehoznák községeidként az öregek napközi otthonát. Ez az intézmény megoldaná a családi gondozásban nem részesülő öregek problémáit. Napköziben kultúrált helyen tölthetnék idejüket. Ebédet, vacsorát ott kapnának. Rádió és könyv állna rendelkezésükre és találhatnának elfoglaltságot szabad idejükre is. A betegeknek elvinnék az ebédet, törődnének egymással, egyszóval jó közösségi szellem alakulna ki. Az étkezés költségeit a jövedelemhez mérten térítenék, vagy rászorultság esetén nem fizetnének. A napközik létrehozásában a Hazafias Népfront, Vörös- kereszt, üzemek, gyárak nyújthatnak nagy segítséget. Az ellátás lebonyolításából az ifjúsági szervek, KISZ, úttörők vállalhatnának részt. Ha jól körülnézünk, mindenütt akad helyiség is. Nem kell hozzá nagy anyagi erő, inkább együttérzés és jóindulat. Próbáljuk meg! Sikerülni fog! — ff — — A vasárnapi orvosi ügyeletet dr. Katona Gyula körzeti orvos látja el. — A dunabogdányi Építők SK asztalitenisz-bajnokságának helyezése: 1. Duscha Béla, 2. Schilling Miklós, 3. Ser- főző János. A versenyen tizenkét főnyi induló volt. — A körzeti asztaliteniszbajnokság eredményei: Visegrád—Dunabogdány 6:3 Dunabogdány—Visegrád 5:4 SZEMFELSZEDÉS - HELYBEN Eddig a városban egy szemfelszedő működött, a főtéri szabóságnál. Természetesen a nagy forgalom miatt csak hosszabb időre tudott szemfelszedést vállalni. így a nők nagy számmal Pestre Vitték harisnyájukat. Ezen a kellemetlenségen kívánt segíteni a kölcsönző- bolt, ahol ezután vállalnak szemfelszedést is. Reméljük így megoszlik a kereslet és a határidő is megrövidül. MOZI: A filmszínház műsorán szombaton és vasárnap A vádlott című csehszlovák film szerepel. Hétfőtől a Dísvmagyar című nagy sikerű magyar filmet vetítik, vasárnap pedig a matinén a Cári kegyelem című film kerül műsorra. Készülődés a seregszemlére Kisdobosok a nagyok előadásán — Családias légkör Pilisszentkereszten A február még a csapatbemutatóké Az úttörők és kisdobosok népes táborában mozgalmas, eleven munkálkodásnak lehetünk szemtanúi, ezekben a hetekben.. Nagy szorgalommal és lelkiismeretességgel készülnek az úttörő kulturális szemle járási bemutatóira. A járási úttörőelnökség határozatot hozott, amelynek értehnében valamennyi csapatnál február hónapban meg kell rendezni a csapatbemutatókat. Járási-városi kulturális szakembereink, kiváló úttörővezetőink vesznek részt a különböző bemutatókon, mint zsűritagok. Itt választják ki azokat a műsorszámokat, amelyek a március 21-én Szentendrén és 28-án Pomá- zon megrendezésre kerülő járási bemutatón részt vesznek. Az elmúlt héten budakalászi úttörőcsapatunk rendezte meg csapatbemutatóját — hozzá kell tenni, a jelenlevők véleménye alapján — nagyszerűen. A budakalászi Lenfonó és Szövőipari Vállalat művelődési háza volt a színhelye két esetben is ennek a bemutatónak. Mindkét esetben zsúfolásig megtelt a kultúrotthon. A közönség nem csalódott. Színvonalas, érdekes műsort szolgáltattak a budakalászi pajtások. A sok és tartalmas műsorszám közül kiemelkedtek az énekkarosok, a művészi tornászok műsorszámai, valamint Boros Karcsi hegedűszólója. A kisdobosok is helyet kértek maguknak a „nagyok” szemléjén. A műsor egyik legkedveVADASZAT UTÁN (Foto: Gábor) sebb színfoltját szolgáltatták a legkisebbek műsorszámai. A leányfalui Móricz Zsigmond úttörőcsapat is megtartotta bemutatóját. Élénken bizonyította ez a bemutató azt, hogy úttörőinkben, kisdobosainkban nagyon sok ötlet, leleményesség és aktivitás van. Dicséretes, élvezetes, csak kissé hosszú műsort láthatott, a kultúrotthonban összesereg- lett szép számú közönség. A sok jó műsorszám közül kiváló műsort szolgáltatott a IV. osztályos kisdobosok kamarakórusa és az „irodaim, színpad” együttese. A pilisszentkereszti Ság- vári Endre úttörőcsapat szombaton délután rendezte műsorát. A kis terem szűknek bizonyult a nagyszámú nézősereg számára. Családias, kedves bemutatójuk osztatlan sikert aratott. A pilisszentkereszti pajtások különösen gazdag énektudásukat csillogtatták meg. Nagyszerűen szerepelt nagy- és kamarakó- rusuk, bizonyára komoly ve- télytársa lesz bármely iskol. kórusának a nemes vetéike dőn. Az eddigi tapa zt '.latol azt mutatják, íisgy a tél. időszak tartalmas, színes kultúrprograznot biztosít pajtásaink számára. Dicséretes az a tevékenysé is, melyet, pedagógusaink f:, tettek ki a pajtások felkéss. tésében. A tavalyi szemlékhez ki pest határozott javulás mutatkozik a műsor választásba.) és az igényességben egyaránt. örvendetes, hogy idén a legtöbb csapatunk vállalkozott és vállalkozik arra, hogy nagy nyilvánosság előtt mutassa be produkcióját. A jelek azt mutatják, hogy jó kezdeményezés ez úttörőmunkánk népszerűsítése érdekében. Kíváncsian várjuk a többi csapat szereplését! Simon János