Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-28 / 50. szám

1965. FEBRUAR 28. VASÄRNAP PES» HEGYEI írtai) 3 A. kispolgáriság idegen test társadalmunkban A kispolgáriság egyik leg­szívósabb öröksége a ré­gi, kapitalista világ erköl­csének. Közvetlen társadal­mi talaja a múltban a kistu­lajdonosi — kispolgári réte­gek voltak. Ezek maguk is szenvedtek a tőkés társada­lom embertelenségétől, de a kistulajdon ébren tartotta bennük a reménységet, hogy a kapitalizmus farkastörvé­nyeihez alkalmazkodva kísé­reljék meg az érvényesülést. Valójában azonban a kispol- gáriság — mint magatartás- mód, szemlélet és életideál —, sokkal szélesebb körben fer­tőzött. A kapitalizmus álta­lában kifejlesztette az indivi­dualizmust, azt a szemléletet, hogy az egyes ember ne tö­rődjék a közösség gondjai­val, csak a saját személyes érvényesülésére és boldogu­lására törekedjék. Ez a szem­lélet a régi világban sok ke­vésbé öntudatos dolgozónál védekező reflex is volt a ki­zsákmányoló társadalommal szembep, de már akkor is ha­mis útra vezetett, mert eltérí­tette az aktív harctól. A mi társadalmunkban a kispolgáriságnak nincs olyan szociális talaja mint régen. A korábbi kistulajdonosi-kispol­gári rétegek tagjai túlnyomó többségükben szocialista dol­gozók lettek. ^A szocialista társadalom lényegénél fog­va nem az individualizmust, hanem a kollektivizmust táp­lálja. A kispolgáriságot ma el­sősorban az évtizedes rossz beidegződés és a szocialista tudat gyengesége élteti. A mai felnőtt nemzedékre még mé­lyen hatott a régi világ er­kölcse, és arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy sok mai szocialista dolgozó — munkás vagy szövetkezeti pa­raszt — tegnap még talán kis­tulajdonos volt. A kispolgári tulajdonságok fennmaradá­sához kétségtelenül hozzájá­rultak a szocialista fejlődés cikcakkjai, nehézségei, sok­szor a saját hibáink is. A kispolgárság fő jellemző­je ma is az, hogy közömbös a társadalom igazi, nagy kér­déseivel szemben és a közös­ségtől elzárkózva, individu­alista módon keresi az egyéni érvényesülést. A kispolgári- ság tudomásul veszi a szo­cialista változásokat is, ame­lyek hazánkban végbemen­tek, látszólag alkalmazkodik hozzájuk. Nem támadja szemtől szembe a szocializ­must, csak megpróbálja azt a maga módján értelmezni, sa­ját individualizmusához, ego­ista önzéséhez formálni. E kispolgári értelmezés szerint az egyénnek csak követelései vannak a közösséggel szem­ben, de hincsenek kötelessé­gei; az egyéni érvényesülés­hez minden eszközt fel lehet használni, de a társadalom nem követelhet meg fegyel­mezett munkát a tagjaitól. A mai kis polgáriság azért veszélyes, mert formájá­ban sokszor igyekszik a szo­cializmushoz idomulni, meg­tévesztő módon összekeveri a szocializmús magasztos elveit a kispolgári életideállal. A jobb életre való törekvés, az egyén boldogulása anyagi és szellemi tekintetben: a szo­cialista társadalom célja. Ezért nem érthetünk egyet az­zal a felfogással, amely a jobb élettől, az anyagi javak bősé­gétől félti a szocialista erköl-; csőt, és az életszínvonal emel­kedésében látja a kispolgári- ság forrását. A kérdés azon­ban az, milyen úton és mi­lyen eszközökkel akarja az egyén elérni a jobb életet: a közösség érdekein átgázolva, másokkal nem törődve, becsü­letes munka helyett gátlásta­lan ügyeskedésekkel vagy pe­dig a közösség erejére tá­maszkodva és a közösség ér­dekeit szolgálva, fegyelmezett munkával, az egyéni érdekek és a közösségi érdekek össze­hangolásával. „A jobb életre törekvés — mondotta az or­szággyűlésen Kádár elvtárs —, amíg összhangban van a tár- tadalmi haladással, egészséges, azon túl azonban a társada­lom érdekeit sértő önzéssé tör­tül.” A társadalom érdekeit sér­tő önzés sokféle formában megnyilvánulhat. Némelyeken a mindenáron való szerzés vágya uralkodik, amikor va­lamilyen, erejüket és lehető­ségüket meghatódó dolognak (például autónak) a megszer­zése minden mást háttérbe szorít életükben. Mások apo- litikusan a magánélet sün­disznóállásaiba vonulnak visz- sza és közömbösek a közügyek iránt: intézésükből nem kérnek sem részt, sem felelős­séget, a közéleti tevékenység túlságosan „piszkos és veszé­lyes” munka számukra, végez­zék mások. Az ilyen emberek sokszor őszintén úgy gondol­ják, hogy az ő lelkiismeretük tiszta, hiszen a munkahelyü­kön elvégzik a rájuk bízott feladatokat, és magánéletükön sincs folt. A z ilyen életforma és élet­ideál velejéig kispolgári még akkor is, ha hiányoznak a kispolgáriság gazdasági kri­tériumai: a kistulajdon és a kisárutermelés. Az ilyen élet­formában is a kispolgári in­dividualizmus, az egyéni ér­dekek szűk, egoista felfogása nyilvánul meg. A kisoolgári individualizmus és önzés ide­gen test a szocializmusban. De nem könnyű megszabadulni a múltnak ettől a káros örök­ségétől, amelyet a megszokás, a rossz beidegzettség mellett sokszor a mi gyengeségünk, a fiatal szocialista rendszer fo­gyatékosságai is konzerválnak. A szocialista kollektivizmus a kispolgári individualizmus­sal és önzéssel szemben azt a programot hirdeti, hogy az egyén is csak a közösséggel, a közösség erejével, annak részeként boldogulhat. Nyil­vánvaló, hogy a legnagyobb csapást a kispolgáriságra, a kispolgári szemléletre és ma­gatartásmódra ennek a prog­ramnak a gyakorlati megva­lósítása méri. Ezért a szocia­lizmus minden gyakorlati si­kere: a szocialista gazdaság fejlődése, a jólét növekedése a kispolgáriság további visz- szaszorításának a lehetőségét rejti magában. iba lenne azonban azt képzelni, hogy a gazda­sági fejlődés nyomán automa­tikusan eltűnik a kispolgári­ság. Éppen azért, mert a kis­polgáriság gyökere nálunk nagymértékben az emberek tudatában, hibás szemléleté­ben van, a kispolgáriság meg­szüntetésében is nagy szerepe van a szocialista tudatformá­lásnak. A tudat szocialista át­alakításának pedig döntő fel­tétele a tömegek gyakorlati tapasztalata, aktív részvétele a közügyek intézésében és olyan közszellem kialakulása, amely elítéli a kispolgári individua­lizmust, az egoista önzést. Wirth Adám Kitörni 1 Első talőlkoaás: a tárgyaláson Akinek nines rilágnésete Jó építésa lenne ? FÉL ÓRA EGY KÁVÉ MELLETT. H Miről irt az első magyar nyelvű hírlap ? Nagy izgalom lőhetett 186. éve ilyentájt az első magyar nyelvű hírlap leendő szer­kesztőjének, tudós Rát Má­tyásnak a rezidenciájában. Ek­koriban érkezett be a vála­szok zöme erre az „előre való tudakozásra’ — mai nyelven előfizétés'i felhívásra — ame­lyet a posta 1779 júliusában hordott szét az országban. ,JJintsen már Európában egygy országos Nemzet is” — olvassuk benne — „a kia ... Híreket... az ő saját nyelvén nyomtattatott írásokban, tanú­ság és mulatság kedvéért ne olvasná. ... Vsak az egygy Ma­gyar Nemzet volt még eddig, sok egyéb fogyatkozásai mel­lett, ezen igen hasznos szerze­mények hijjával.” Ezért aztán „ ... uugy élünk, mint a féreg a dióban..De most már ta­lán másképpen lesz. Azt min­denesetre megígéri a felhívás, hogy „ ... akarmelly külföldi újságnál — is, ezek a Magyar Hírmondó Levelek alább va­lók nem fognának lenni”. A felhívás kedvező vissz­hangra talált, és „1780 eszten- dőbenn, Boldog Asszony havá­nak első napjánn, Szomba- tonn” (tehát január elsején) megjelent ,,Po’sonbann” az El­ső Levél. Nem sokban hason­lított mai lapjainkhoz. Nyolc kicsiny, 11.3x18.5 centiméteres lapján valóban egyetlen ösz- szefüggő, még csak címekkel sem tagolt baráti levél formá­jában számolt be olvasóinak a világ folyásáról. Az uralkodóházhoz és a fő­urakhoz intézett rövid verses újévi köszöntő után először a világ „mostani állapotjárói” ad jelentést. A csillagoknál kezdi. Amint írja, semmi olyasmi „nem lett tudtára, hogy az ég fogásihoz értő bölcsek az ő messzére mutató üveges tsü- vökkel valamelly jeles újságo­kat onnét fejül lehozand- nak..”, senki se adjon tehát hitelt annak a rémhírnek, hogy „...o föld 30 részecskékkel (grádusokkal) a naphoz köze­lebb esett volna.” Hiszen ak­kor „ ... a Magyarok mindnyá­jan szükségképpen Szerentse- nekké lettek válna.” Aztán következik a beszámoló az idő­járásról, Cook kapitány fel­fedező útjáról és „M. Revis- nyei Revitzki Zászlós XJr” kö­veti kinevezéséről a „Prussiai Király” udvarához, majd hírt ad arról, hogy Európában „Zsibraltár”-tói eltekintve bé­ke, Amerikában viszont hábo­rú van. A levél utolsó bekezdéséi pedig nyilván a „derűs oldal’ feladatának betöltésére szán­ta: .Tsak egygy furtsa. de vak történetnek vagyon még itt be­lye. N. Hunyad Vármegyének Bt .. névű falujábann ez előtt egynéhány hetekkel falusi bírót tevének a paraszt lako­sok: melly hivatalt viselis egydV ideig. Azonbann a bírót jól megveri a maga felesége. Mellyet meg-értvén a falusi lakosok; azonn meg-egygyezé- nek, hogy mivel a feleségének engedte magát meg-veretni, nem bírónak való ember, s azonnal a bíróságból kivetet­ték.” Az akkori olvasók bizonyá­ra úgy találták, hogy Rát Má­tyás beváltotta ígéretét, mert a pozsonyi Magyar Hírmon­dó még hosszú éveken át hű­ségesen szállította hetenkint kétszer a híreket olvasóihoz, potom évi 3 forintért — a pos­taköltséggel együtt. A fiú a váci buszmegálló­nál aiit. A járókelők meg­nézték. Hanyag, a szobrá­szok által Korurapunkt-nak nevezett pózban ácsorgott és szenvtelenül nézett a semmibe. Fekete, de inkább a portól és sártól szürke, le­hetetlenül hegyes orrú cipőt, nevetségesen széles trapéz­nadrágot és rövid szőrme- galléros műbőrkabátot vi­selt. Az „egyénieskedő” ha­bitus szinte egyenruha. Aki viseli, arra az ember egyből azt mondja: huligán. A nyáron egy bírósági tárgyaláson láttam. Egy ga­leri tagjaként hallgatták ki. A szóbanforgó bűncselek­ményben nem vett részt, de a tárgyaláson kiderült, hogy ez csak véletlen volt. Akkor éppen nem ért rá, mert egy „csajjal” szórakozott. Ez­alatt a többiek feltörtek egy trafikot. Mint tanú állt a bíróság előtt A galeriről be­szélt. Még ma is emlékszem cinikus, kihívó viselkedésé­re. A bíró többször rendre- utasította. De már akkor feltűnt, hogy milyen szaba­tosan, értelmesen fogalma­zott. A második találkozás ta, azért történt, mert imád­kozott értem. ,Elszúrtam az életemet“ —■— - < Egész váratlanul jelenti ki: — Elszúrtam én az éle­tet ... — Hogy szeretne élni? Sokáig gondolkozik. — Tulajdonképpen nem is tudom. Szeretnék valamit csinálni. Azt nem bírom, hogy maltert hordjak, vagy trógeroljak és mindenféle ürge ugráljon velem. De hát nem értek semmihez. — Mi szeretne lenni? Mi­hez lenne kedve? — Ki fog röhögni... Épí­tészmérnök. Állati klassz házakat építenék. Néha szoktam rajzolgatni. Irtó jó­pofa házakat terveznék, nem ilyen unalmas skatulyákat. Persze ez marhaság. Arra is gondoltam, hogy jó lenne szép képeket festeni. Klasz- szul rajzolok, néha festettem is. Jártam a kultúrházba egy ideig a képzőművész körbe. — És miért hagyta abba? — Nem volt snúrom hoz­zá. Kanosokat kellett rajzol­ni. Mea ki is néztek. — Miért? — A szerelésem miatt. — Magának tetszik ez a ruha? — Igen. Utálom a tivus- ruhát. ami mindenkinek van. Miért öltözzem úgy, mint az öregek? — Nem zavarja, hogy mindenki megnézi? Határozottan feleli: — Nem. Azt is kiszúrom, hogy megbotránkoznak. Ez szórakoztat. — Szereti megbotránkoz­tatni az embex-eket? — Igen. Állatiul élvezem, hogy néhány öreg fej kibo­rul rajtam. Nézze, én arra vigyázok, hogy a rendőrség­gel többé ne legyen balhém, így aztán fújhatják nekem a tollat. Úgy élek, ahogy akarok. — Ha festő lenne, milyen képeket .festene? — Absztraktakat. Állati sok színnel. Vad, kavargó ké­peket. Nem akartam feltűnően vizsgáztatni, de néhány mondatból is kiderült, hogy valamit konyít a képzőmű­vészethez. Ismeri Munká- csyt, látta a képeit is. A kép­zőművész körben sok repro­dukciót megnézett. — Unalmasak. Nincs ben­nük fantázia. A nihilista Károly mindenben a szo­katlant, a megdöbbentőt ke­resi. Lázad, forrong a sa­ját kis mikroklímája el­len. Fel akarja hívni ma­gára a figyelmet. Ki akar szabadulni bezárt, céltalan világából. Nincs világnézete, nincs politikai véleménye. Nihilista. Hasonlít az an­gol dühöngőkhöz, a párizsi egzisztencialistákhoz. Talán művész, csak nincsenek ki­fejező eszközei. Talán zse­niális újító, feltaláló, de nem ért a technikához. Min­denképpen a változás híve, de nem tudja, hogy mit és mivé akar változtatni. Ha erős fizikuma lenne és sportolásra fogják talán re­korder, mert ebben kiél­hetné feltűnési vágyát. Sem­mit nem akar, csakhogy odafigyeljenek rá. Szereti, hogy foglalkoznak vele. Ki­fejezetten intelligens, éles eszű fickó. — Nem gondolt árra, hogy tanulni kellene? — Persze, hogy gondoltam. Az általánosban jó tanuló voltam, csak sok volt a bal­hém. — Miért? — A tanító utált. Azt mondta, hogy ha így folyta­tom, az akasztófán végzem. Egyszer ki is dobtak. — Akkor mi történt? — Egy konzervdoboz pa­kurát öntöttem a székére. Egyik srác befújt. A suli előtt aztán jól meghánytam. — Mostanában mit csinál? Az újabb találkozás tisz­teletére meghívtam egy ká­véra. Elfogadta. Károly az idén lesz 18 éves. özvegy édesanyjával él. Nyolc álta­lánost végzett, aztán elment egy cirkusszal. Bármilyen romantikusan és hihetetle­nül hangzik, így történt. A cirkusz Vácon szerepelt és a fiú beállt segédmunkás­nak. Egy nyarat kóborolt velük, majd szélnek eresz­tették. Aztán a szokásos út! Bekerült a galeribe. Időn­ként dolgozott, de többnyire a Duna-parton csavarogtak. A Pokolcsárda és környéke volt a tanyájuk. A nyarak gyorsan és szépen teltek. Télen itt-ott munkát vállalt. Kérdezhetnénk: mit szólt mindehhez édesanyja? Ká­roly így felel: — Az öreglány? Imádko­zott. Mindig imádkozik. Ér­tem is. Amikor a tárgyalás­ról hazajöttem és kiderült, hogy megúsztam, azt mond­— Semmit... —Miből él? — Mi leéli nekem? Kaját ad a mutter. Néha beugrók valami melóba. A piát nem szeretem. Egy szombat estét megúszok egy húszasból. — Udvarol? —Járok egy nővel. — Szereti? — Jó nő ... Ápolónő. 25 éves. Állatiul bír engem. Gitár vagy eszterga? Látom, hogy szívesen be­szélne a témáról, de nem folytatom. A dolog ennyiből is teljesen érthető. További terveiről faggatom. — Tanulok gitározni. Sze­retnék venni egy klassz elektromos gitárt, meg visszhangosító berendezést. Vagyunk vagy öten és csi­nálnánk egy zenekart. — Ért a zenéhez? Ismeri a kottát? — Majd megtanulom. Azt mondják, nem nehéz. — Ezzel akar feltörni? — Igen! Arról beszélek neki, hogy mennyien gitároznak, meny­nyien forgatnak hasonló ter­veket a fejükben, milyen sok munka és energia kell ah­hoz, hogy valaki ezen a pá­lyán bodoguljon. Látom, egy kicsit elmegy a kedve. — Ahhoz is három év kell, hogy esztergályos legyek ... — De biztos, hogy sikerül. — Kockázatot kell vállal­ni. Ha nem sikerül, még mindig elmehetek melózni. — Arra nem gondolt, hogy szakmát tanulna és közben próbálná megvalósítani ter­veit? — Gondoltam. De rögtön begurulok, ha valahová el­megyek és látom hogy plef- fölnek! (a szó jelentését ta­lán a „fanyalognak”, vagy „útálkoznak" szó fedné). Amitől a legjobban fél — Próbáljon más ruhába öltözni. Mondjon le erről a , hajviseletről. Legyen olyan, mint a többi fiatal. Elevenébe találtam. Ez az, amitől a legjobban fél. — Higgye el, csúnya ez a ruha... — Szokás dolga. Most a bő nadrág csúnya. Azelőtt a csőnadrág volt az. Nemsoká­ra mindenki trapézben, meg párhuzamban jár. Akkor nem lesz csúnya. — És akkor maga mit vesz fel? — Mit tudom én ... Vala­mi mást.., Az órámra néz, majd in­dulni készül. — Indul a buszom. — Hová megy? — Pestre... A csajhoz. — Hát Pesten dolgozik? — Nem... Itt van Vácon, csak itt nem akar velem ta­lálkozni. — Miért? — Nem akarja, hogy ki­dumálják. Elhatároztam, hogy meg­sértem. Egyenesen a szemé­be mondom: — Biztosan szégyellj ma­gát! A várt sértődés elmaradt. Szeme sem rebben. Számá­ra ez nem új, nem szokatlan. Társadalmonkívülinek tudja magát, talán kéjeleg is eb­ben. — Nem számít — rántja meg a vállát és elindul. Az ablakok az égre néznének... A cukrászdában mindenki utána néz, majd amikor csi- náltan lomha járásával ki- billegett a teremből, engem kezdenek méregetni. Egy nő leplezetlenül vizs- gálgatja az asztalon heverő papírszalvétát. Károly erre egyik merész épülettervét rajzolta fel. Egy csonkagúla alakú építmény lenne, kör­befutó erkélyekkel, ahol az ablakok a befelé dőlő fal miatt az égre néznének... Ősz Ferenc

Next

/
Oldalképek
Tartalom