Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-21 / 44. szám

P£3T megyei íXíHap 1965. FEBRUÁR 21, VASÄRXAP REFLEKTORFÉNYBEN PETROVICS EMIL y é Egy fiatal zeneszerzőnk fezekben a hetekben elindult é a világsiker felé: Petrovics é Emil mindössze 33 esztendős. é Első — Hubay Miklós drámá- é ja alapján írt —• operáját, az ^ itthon nagy sikert elért C’est j/ la guerre-t január 22-én mu- é tatta be a nizzai operaház. j Hazaérkezése után a darab ^ külföldi visszhangja iránt ér- j deklődtünk. 'j — Pierre Medecin, a nizzai íj opera igazgatója pezsgő zenei íj élet kialakítására törekszik — ^kezdte beszámolóját. — A é párizsi Magyar Intézetben hal- flotta a C’est la guerre-t és í. azonnal lekötötte a nizzai ope- x A szerző életének főbb állo­másai: 1950-ben vették fel a Zeneművészeti Főiskolára. Ez­után hét év tanulás követke­zett Farkas Ferencnél, a zene­szerzői tanszakon. 1957-ben kapta meg diplomáját. Ebben az évben komponálta első „ko­moly” művét, a Fuvolaver­senyt. A következő néhány év­ben öntevékeny énekkarokat tanított, több apró darabot írt. 1959-ben mutatták be Vonós­négyesét. 1960—61-ben alkot­ta a C’est la guerre-t, 1962- ben a Lysis tratet 17 nagy filmhez írt zenét, közülük a Kölyök, a Gyalog a menny­országba, Kard és kocka és azoké, akik szeretik és zenéi szeretni nem annyit jelent mint elméletet szerezni, ha nem valamiféle élményt ad ni az embereknek. Mindaz a: erő, amit az ember egy mű­be az ösztönös alkotótevékeny­ségen túl belead — a kemén% munka, rendszerező képesség megszerzett tudás és megta nult gyakorlat — mind azt e célt szolgálja, hogy élmény, szerezzen az embereknek. He az nem silceriU, akkor lehet az a legüdvözítőbbnek hitt elmé­let alapján megkomponált ze- ,/ne. még sem tud semmifélt hatást elérni. — Melyik műfajt szereti < legjobban? — Szeretem az énekelt ze­nét. A C'est la guerre és e Lysistrate műfajának megvá­lasztása is annak az ambí­ciómnak a megnyilvánulása hogy sokaknak szóljanak, so­kakhoz kerüljenek közéi. Ope­ráknál a zene megértését bi­zonyos mértékben segíti c történés, a cselekmény, a ki­mondott szó. Nem szégyellem ezt a fogódzót a zene és a kö­zönség között. Hiszek a zene demokratizmusában. Azoh tartoznak ebbe a közösségbe akik szeretik a zenét. És én nem akarok csak kollégáknak vagy sznoboknak írni. — Tervei? — A napokban mutatták be Garcia Lorca Yerma című da­rabját, ehhez írtam kísérőze­nét. Gertler Endre felkérésé­re hegedűversenyt komponá­lok. Operatervem megvalósu­lását librettónehézségek aka­dályozzák. Az írók kicsit rang- talannak érzik az operaszöveg- írást. Most Hubay Miklóssal tárgyalok, lehet, hogy ebből lesz valami... A C’est la guerre-bői a Né­met Demokratikus Köztársa­ságban tV-fílmet készítettek. A darabot tavasszal Szarajevóban mutatják be. Ez már egy ki­csit világhír. Reméljük, Pet­rovics Emil még sok sikeres zeneművel jelentkezik itthon és a nagyvilágban. : ra számára. Operámat a Pa- \ rasztbecsülettel egy műsorban j mutatták be igen nívós, érde- \ kés előadásban. Jean Perisson \ karmester rendkívül pontos, \ színvonalas munkát végzett. A ; szereplőkön érzett, hogy szíve- \ sen játszottak-énekeltek. A ; rendezést maga az igazgató, : Medecin végezte, szerintem ■ kissé erőteljesebben hangsú­■ lyozta a háborús hangulatot, \ mint az itthoni előadás. Pél- | dául percekig tartó bombázás, ! géppuskaropogás és sikoly­egyveleggel indította az ope- \rát. A díszletet vetített ké­pekkel élénkítették és nagy gondot fordítottak a korabeli ruháJcra és az akkori atmosz­féra felidézésére. A bemuta­tón a francia Riviéra dúsgaz­dag, blasirt közönsége jelent meg, akik köztudomásúan nem szoktak tapsolni. A L’Espoir mégis így számolt be az elő­adásról: „Ma este Petrovics Emil magyar zeneszerző C'est la guerre című operája meg­érdemelt sikert aratott.” a Mit csinált felséged? ... a legemlékezetesebb. 1964 de­cemberében mutatták be Szimfónia vonószenekarra cí­mű művét. — Milyen zeneszerzői stílus­hoz érzi magát a legközelebb? — Mindenki úgy találja meg a művészi kifejező esz­közeit, ahogy tudja — feleli. — Én a magam részére sem­miféle stiláris megfontolást nem tartok kötelezőnek. Nem tudok elfogadni üdvözítő el­méleteket. „A zene minden­kié” című mondást úgy módo­sítanám, hogy a zene mind­„Cherbourgi esernyők“ j/ Február’ 24-én este a fővá- j rosban a Vörö6 Csillag mozi- íj ban a „Cherbourgi esernyők” ^ című film bemutatójával ^nyitják meg a francia film- f napokat. Másnap, a „Riói ka- f land”, 26-án az „Egy szoba- f lány naplója”, 27-én a „Haj- f rá, franciák.'”, valamint egy előadáson „Az állatok szerel­me” és a „Max Linder tár­aságában” című filmeket tű­zik műsorra a Vörös Csillag moziban. A filmnapokra francia film- müvészküldöttség érkezik ha­zánkba. végtelen jóságába vetett hi­tük, s meg voltak győződve, hogy a vallás alapfogalmai nem a katekizmusban vannak, hanem a nadrág azon részén, amelyen ülni szoktak. Egysze­rű volt az egész: az atya tér­dére hajolva a többiek felé dugták hátsórészüket, s az­után tűrték az atya gyakor­lott kezében vidáman suhogó nádpálca csípős csapásait. A jelenet ™Pról napra egy­------------formán, minden v áltozatosság nélkül játszódott le. Páter Horacek kenetteljes mosollyal hajtotta egyiket a másik után a térdére s áhíta- tosan figyelmeztette mind­egyiket szent kötelességére: — Köszönjétek meg az is­tennek, hogy itt verlek ben­neteket! Egy napon azután a szom­szédos Közi Dvorból azt a ja­vaslatot hozta Veprek, hogy fokhagymával kell a nádpál­cát bekenni. Állítólag nem­csak az ütés fáj úgy kevésbé, hanem a nádpálca is megre­ped tőle. Végső kétségbeesésük hihe­tetlenül optimista gondolatai voltak ezek s olyan mélyen hittek a fokhagymában, hogy Kratochvil, amikor bekenték a nádpálcát, elsírta magát örömében. A koroupovi iskola kétségbeesett reménysége volt ez, s mi a teljesületlen remé­nyekről szóló szomorú feje­désükre is. Hiszen ez az első fok az erkölcsi romláshoz és az elkárhozáshoz, örök üdvös­ségébe merné lefogadni, hogy a fokhagymát is úgy lopták, s éppen ezért újból elveri őket. Nem kétséges, hogy mindany- nyian az akasztófán fogják végezni, kivéve persze Venou- seket, az igazgató fiát és Zde- neket. Ezeket sohasem verte meg. Zdenek apja az iskolata­nács tagja volt. így teltek a napok s a korou­--------------------- povi fiuk ú gy érezték, sohasem változ­hat ez meg. De a sánta Alel­zetnek nevezhetjük. A páter, ha nem is egészen érthetően, de határozottan érezhetően magyarázta ezt meg nekik a nadrágjukon. Aztán kerek elő­adásban magyarázta meg ne­kik, hogy az, amit a nádpál­cával elkövettek, csalás volt, mint ahogy erről meggyőződ­hettek. A büntetés teljesen igazságos, hiszen istent akar­ták becsapni. Elénk színekkel festette le, milyen káros kö­vetkezményekkel járhat egész életükre, sőt túlvilági bűnhö­I i A koroupovi gyerekek csak-------------------------- any­j nyit tudtak hittanból, hogy a $ kegyelmes isten végtelen jó­íj ságában megteremtette a ná- íj dat, s amikor ezzel elkészült, íj megteremtette Horacek atyát, íj a hitoktatót is. Ez a kettő é ugyanis szorosan egymáshoz íj tartozott. Azután megtanítot- %ta az isten arra is az embere- íj két, hogyan kell a nádból nád- íj pálcát készíteni. Horacek •j atyát pedig megtanította ezek­ének a nádpálcáknak szokatlan j jártassággal való kezelésére, íj Rendszerint azzal kezdődött, í hogy Horácek Icáplán belépett íj az osztályba, szomorúan vé­gignézett tanítványai megren- íj dűlt arcán, s így kezdte órá- íját: j — Vanicek, te mafla kö- % lyök, úgy érzem, nem tudod íj visszafelé elsorolni a hét fő- íj bűnt. íj Horacek hitoktató ugyanis íj valóságos rejtvényekké vará- ézsolta kérdéseit: a gyerekek- íj nek visszafelé kellett elmon- é mondani a tízparancsolatot, ^vagy ezt a kérdést kapták: é — Ludvik, te csirkefogó, é mondd meg gyorsan, melyik é parancsolat az: alulról a har- é madik, fölötte: ne lopj! é így történt mindig, hogy ÍVanicek, Ludvik, Budhar évagy más volt a soros, végül f szomorúan mászott ki a pad- g bői s csoszogva óvalcodott a katedra elé. Megtört az isten nem mentem. Maga tudja leg­jobban, mennyire összenőttem ; a zenével. Hiába, a művészet... i a muzsika... — Még folytat- j ta volna a meghitt vallomást, j de a tömeg közepéből berikol- ; tott egy hang: — Gyorscsárdást! — És Ma- ; tild kisasszony leült a zongo- j rához s egy pillanattal ké- < sflbb felharsant gépiesen a • Liszt-rapszódia. A zene úgy csapódott utá- \ nam, mint egy tragikomikus í üzenet életemnek abból a kor- í szakából, amelyben csókolódzó : filmszínészeket ábrázoló pia- : kátok hátára írtam verseimet. ; Akkor azt hittem: azért olyan ! gyönyörűek azok, mert a Liszt- j rapszódia, a Barcarola, a sző- ; kőkút-variáció és az ismeret- '• len ábránd hangulata kergette ; világra őket, holott olyan ; gyötrő és gyatra volt vala- ; mennyi, mint Matild kisasz- ; szony rettenetes rapszódia, ; vagy szökőkút torzója. Azé a ! Matild kisasszonyé, aki nem 5 tud élni muzsika nélkül és ar- J ra a legbüszkébb, hogy nyo- / morúság, nélkülözés és nehéz í lemondások sodrában is erős ^ tudott lenni és hű maradt a j zenéhez. 5 j H tolj ára a gettó egyik \ sötét odújában láttam é Matild kisasszonyt, é öreg volt és töpörödött. Citrom- í sárga haja megőszült Hasadt í üvegű, drótkeretes pápaszem í ült ráncos orra nyergén és | remegő kezében óriási köny- vet tartott. Olybá tűnt ott a í pince sarkában egy alig pis- lákoló gyertya fényudvarában, nagy könyve fölött gömyedez- ve, mintha a biblikus Idők ho- mályából csalogatták volna 'j elő misztikus erők. Amikor a közelébe értem, 'j észrevettem, hogy sovány és í, sápadt gyerekek ülnek körű- í, lőtte és ő el rekedt hangon me- é sél nekik. é — A művészet erősebb a ha- | Iáinál kicsikéim, mert az al- j kotok elmernek ugyan, de a 'j mű, amit teremtettek, továb- íj bi századokon át is gyönyör- íj ködtet íj y A gyerekek tágranyitott íj szemmel hallgatták Matild kis- í, asszonyt. Mögéje kerültem. Be- íj lestem a bibliájába. Nem hit- é tem a szememnek. A könyv, é amit kezében tartott, a dúlás j dühe elől, a pusztítás romjai- í bői, a világégés lángjai közül íj kimentett legféltettebb kin- '' cse, a Liszt-rapszódia parti- v túrája volt. b Mégha tóttá n néztem ezt a 'j különös kis sovány emberkét, 'j megcsodáltam áhitatos rajon- 'j gását és azt hiszem, abban a 'j pi'lanatban megértettem: le- í, hét, hogy Matild kisasszony íj sohasem jutott el a művésze- íj tig, de érzelmi világa tiszta íj volt és nemes. És nehéz eldönteni, hogy a | kettő közül melyik emeli fel j jobban az embert? árvíz bömbölt, ha hó esett vagy fényesen sütött a nap Ez a hat mű szólalt meg, hí kalandorfilm, ha társadalm dráma, vagy Chaplin remek« volt műsoron. Tom Mix vágtatva közele­dett a rablótanya felé: fel­hangzott a Liszt-rapszódia. A világítótorony őre távoli csa­ládjára gondol és messze né: a tengeren, persze éjszaka: fel­sír a Barcarola. Ugyanaz nap­pal: Mozart szökőkút-variá- ciója vízcsobogással és a töb­bi. A szerelmében csalódon leány a tóparton hamleti töp­rengésben bolyong: Barcarola Ha a halál mellett dönt, máris dübörög a Liszt-rapszódia. Ha az életet választja, felcsap vidáman a Duna-keringő Sustorgó erdő, csendes táj, alvó hegyvidék, magányos lovas a fák között, lányka a mezőn: ismeretlen szerző is­meretlen ábrándja!... Néha aludt is közben eiy kicsit, volt, hogy valami édes­bús regényt olvasott, míg ujjai alatt kopogtak a bil­lentyűk, de legszívesebben sötétben játszott s talán ál­modozott. Ki tudja? Egy mű­vészietek titkai kifürkészhe- tetlenek. Olykor kinéztem a gépház kis figyelőablakán. Matild kisasszony sárgára festett fri­zurája úgy virított a homály­ban, mint egy óriási cit­rom, melyet elfelejtettek le­szakítani. Matild kisasszony szerette a szerelmet és ha tehette szerelmes is volt vala­melyik daliás filmszínészbe. Negyvenhat esztendő® fáradt leányszíve élénkebben vert, mikor a cukormosolyú Harry Liedtke nézett le a vászon­ról. Ez a hevesebb szívdo­bogás ujjain át rezdült ki a világba. Ilyenkor ugyanis még a szokottnál is hami­sabban játszott. Ezekből a soronkívüli melléütésekből kö­vetkeztethettem nagy érzelmi változásaira. Szobáját sűrűn változó, re­ménytelen szerelmeinek fény­képeivel tapétázta. Egy ki nem bontott szív, egy megáporodott lélek soha meg nem valósul­ható álmainak panoptikuma volt ez a fényképekkel tele­tűzdelt szoba. A képeket én adtam Matild kisasszonynak. Hálából évente egyszer meg­hívott magához, megkínált egy pohárka savanyú likőrrel és eljátszotta nekem, csak ne­kem a Liszt-rapszódiát. Persze hamisan. B arátságunknak a han­gos film vetett véget A mikrofon elgurította görcsös ujjai alól a zonga- rát... Néhány évvel később a kültelken találkoztam vele. Gyúrta a zenét a mulatók tal­pa alá. — Hívtak egy moziba pénz­tárosnak — mesélte életútját Matild kisasszony. — Mehet­tem volna ruhatárba is, de ^WS.NXVWNXWWVWXXN.VNä.'VWWWVV’wwww'vx.wx E a tild kisasszonnyal egyek voltunk a szenvedés­ben. Sorsunkat a sö­tétség, a művészet és mások öröme kötötte össze — akkor ügy látszott —, elválasztha­tatlanul. Én egy mozi gépházának ketrecébe zárva, az egész vi­lágot átható sikerekről ál­modoztam, Matild kisasszony pedig a vetítővászon alatt ál­ló elnyűtt zongora mellett, maga is kopott lélekkel nyu­galomra vágyott. A hely, ahonnan e különböző óhajok felröppentek, a „KIS PISZ­KOS” néven becézett aprócs­ka mozi volt, ahol én a ve­títőgépet kezeltem, Matild kisasszony pedig a zongorát nyúzta. E kétféle, látszólag különböző munkakör a nagy­érdemű közönség gyönyör­ködtetésének szolgálatában egyesült. A gépház szolgál­tatta a mulatsághoz a sötét­séget és a világvárosi mű­sort, Matild kisasszony pe­dig a kialakult hangulatot tá­mogatta zongorajátékával. Délután háromtól éjfélig zú­gott fülembe a vetítőgép egy­hangú berregése, jótékonyan elkeveredve Matild kisasz- szony művészi színvonalával. Tom Mix, a kiváló vadnyu­gati tehenész naponta négy­szer mentette meg szemem lát­tára a sherif gyönyörű leá­nyát, átlag százszor sütötte el pisztolyát — és mindig talált — és legalább tíz­szer ugrott át lóháton, vagy gyalog olyan szakadékokon, melyek fölött minden becsü­letes ember kitörte volna a nyakát. Vasár- és ünnepna­pon öt előadásban. A műsor pontosan hat mű­ből állott. Nem tudom, milyen művészi meg­gondolás alapján állította össze Matild kisasszony ezt a hatágú gyűjteményt, de tény, hogy Liszt II. rapszó­diáján, Offenbach Barcaroiá- ján, Strauss Duna-keringőjén, Mozart szökőkút-variációján, egy ropogás magyar nótán és ismeretlen szerző Ismeret­len ábrándján kívül soha más művet nem hallottam kibújni görcsös ujjai alól. A mozi zongorája mellett el­töltött húsz esztendő valószí­nűleg szétrágta, felmorzsolta Matild kisasszony szívében azokat a gyönyörű dallamo­kat, amelyek akkor gyűltek fel benne, amikor még nem hangulatkovácsnak, hanem előkelő hangversenytermek pódiumára készült Már az is csoda, hogy ezt a nevet­séges kis gyűjteményt meg tudta őrizni valahogy, ha itt-ott torzultan is. a mindig egyformán ismétlődő aláfes­tés művészetet sorvasztó évei­be«. Ezt a hat művet ját­szotta, ha a film vihart áb­rázolt, gyöngéd szerelmet mutatott, vagy kalandos leányszöktetést ígért. Ezt ját­szotta, ha tűz pusztított, ha AWWWWWWWVWWWVNXXVVVkíxwwvw v mu FARSANG

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom