Pest Megyei Hirlap, 1965. február (9. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
1965. FEBRUAR 14, VASÁRNAP v/jítWnu 3-S uha _4ndo, 1 Ucifloznal az icföl... És megváltoztak azóta e történetben szereplő emberek is. Az író eladdig mindössze egyetlen drámával örvendeztette meg az ország népét. Hevert, persze, az íróasztal- fiókban is néhány értékes mű, de az értetlen színház- igazgatóknak ezek nem kellettek, ingyen sem. Most viszont másodszorra is beütött a siker. Igaz, három évig hordta magában az ,új darabot, de szülni már gyermekjáték volt Mindössze három hónapig verte az írógép billentyűit és kész volt a remekmű. A mű tehát kész, elindulhat különös és furcsa útjára, hogy egyeseknek boldogságot másoknak bukást vigyen. Az én kis dolgozatom szereplői mit sem sejtettek a rájuk váró jövőről. Azok sem, akiknek boldogságot vitt az író, azok sem, akiknek könnyeket Az író hóna alatt a darabbal, megjelent és a kisvárosban hamar híre ment: maga a mester irányítja majd a próbákat és a premieren ő is ott lesz a pro- tokollpáholyban. Ezzel már azt is elkotyogtam, hogy a színházigazgató álmatlan éjszakáin elolvasta a szövegkönyvet és jónak találta a dráma mondanivalóját, atmoszféráját, politikai élét, nevelő hatását, pozitív és negatív hőseit, nyelvezetét — egyszóval mindazt, ami szempontként az éjjeliszekrényén egy papírlapon írva volt. Amikor a negyedik átolvasott éjszaka után hasadt rá a hajnal, s még alig pity- mallott. kikászálódott az ágyból. Felköltötte dünnyögő élete párját, főzetett egy jó erős feketét és felolvasott néki néhány oldalt a szen- -timentálisabb részekből, vajon az asszony mit szól hozzá. Annak is tetszett. Táviratoztak a mesternek, jöjjék ő maga is segíteni a színháznak. A mester, nevezzük nevén: Homoki Miklós, éppen a New York Kávéházban kavargat- ta délutáni kapucinerjét és már bele is harapott a mazsolás kuglófba, mikor a pi- kolófiú tisztára szidolozott tálcán nyújtotta felé a táviratot. Még aznap este keszállt a kisváros vicinálisának lépcsőjéről. A pályaudvaron az igazgató és neje barátságosan mosolygós arcát ismerte fel a tömegben. Másnap e mese elbeszélőjét behivatták a felsőbb szervek és kérték, olvassa el ő is, hiszen — mondták — írástudó ember, hallása hát a véleményét. Akkor nem tudtam elmondani véleményemet, nem is volt rá kíváncsi senki. Mindössze arról volt szó: a felsőbb szerv vezetője is elolvasta már a művet, nagyon tetszett néki, csupán kisebb kifog'-sai voltak... Három egész nap és három eg^z éjjel készültek a dráma úi szituációi és készültek az új figurák, a megkapott új, pucolt szempontok szerint. Én voltam a mester új minist- ránsa. A jobbelső, aki Ur- felmutatáskor csenget, áldozáskor viszi a bort és a vizet és ha a pap beszél, kellő tisztelettel visszabeszél. Persze nem latinul, hanem magyarul. — Confiteor deo, Miklós bátyám. Igyék még egy kupicával ebből a jó kisüsti pálinkából. És javasolnám, a párttitkár ne azt mondja Julcsának, hogy „Hallod-e te Julcsa!” — ez amolyan nép- színműves. A darab már az új faluban játszódik, amelyben egy jó erős tszcs is működik. 'lámpásként mutatva az utat a sötétben botorkáló falusiaknak. A párttitkár így szóljon a lányhoz: „Juliska, aranyos kis elvtársnőm!” — ebből lesz az igazi nagy drámai konfliktus, mert Julcsa visszakérdez: „Nő vagyok én a te számodra, vagy elvtárs?” Ez, magister Miklós, egy merész kérdés lenne. Mindenki érzi majd a drámát, amikor a párttitkár könnyedén feloldja a feszültséget: „Mind a kettő vagy te az én számomra Juliskám!” És esetleg itt hivatkozik a férfi arra, hogy először Marx Károly is meggyőzte elveiről a porosz grófnőt és csak azután vette el feleségül. Ezt a sok okosságot mind én mondtam az írónak, aki rögvest megdicsért és pálinkától csillogó szemmel jelentette ki a komor hivatalos szobában: — Amice, tebelőled pap lesz, akárki meglássa! Csináltunk persze komolyabb dolgokat is abban a három éjszakában. Mindenesetre megmentettük a darabot a sematizmus posványától. Egészen új színt jelentett, hogy az én ötletein nyomán a párttitkár lett kövér és a kulák mint sovány agár szaladgált az udvaron, az istenadta. A szegényparasztot letérdepeltettük a padlóra, hogy némi borravalóért ugasson a részeg kuláknak, ezáltal minden néző számára érthetővé téve, a szegény népség ellenszenvének okát, mindenfajta úri gazemberséggel szemben. Közben mi is iszogattunk. Ott a hivatalos szobában el- j átszőttük a megálmodott jeleneteket. Én négykézlábra álltam és ugattam. A mesternek nem tetszett a hangom és megpróbálkozott ő is, természetesen nagyobb sikerrel. Minden jelenetet átírtunk háromszor. Néhány szereplőt kifelejtettünk, néhány újat kitaláltunk, amlkoris a főhivatal vezetője átnézve a munkánkat, kimondta az áment. Az első nyilvános tűzpróbát az író és műve az értelmiségiek klubj '4 un állta ki. Felolvasott. Nagy volt a siker, a taps. Homok Miklós író meghajolt, s a hallgatók szíves tudomására hozta, hogy ő mindent a Phártnak köszönhet. Á jelenlevők közül mindenki értette, és érezte, hogy e szót az író igazi elviséggel és fővárosi bájjal: ph-val ejtette és természetesen nagy p-vel. Egyhónapos kemény színházi próba után húsvét nagypéntekjére tűzték ki a premiert. Megbocsáthatatlan taktikai ballépés volt. Ebben a városban a sok részeg mellett rengeteg vallásos ember élt. Az ellenség keze rögtön meg is jelent a színházban. Valaki elvágta a színpad függönyzsinórját, majdnem botrány lett. de a hatóságok intézkedtek és a zsinórt időre ösz- sze varrták. A kritikát a lapban — parancs szerint — nekem kellett volna írnom. Egy teljes ko- lumnát kértek. Nem vállaltam. Érthető, hiszen az én „lelkem” is ott volt már a színpadon. Megkérdeztem a kollégákat; ki vállalja? Senki! Viharos szerkesztőségi ülés volt. Végül is egy fiatal, Pestről hozzánk szakadt kolléga felállt és vállalta. Ott volt az emlékezetes fölolvasáson és néki tetszett a darab. A függöny tehát felgördült. Kezdődjön a játék! A nézőtér zsúfolásig volt — katonákkal és önfeledt diákokkal. A szerkesztőség minden tagját szintén ott szorongatott a kíváncsiság. Már a szünetben érezni lehetett a bukást. A büfében tolongott mindenki. Egyikőjük sem állt szóba a kritikussal. Csupán én próbáltam benne tartani a lelket. Szóval a kollégák kigolyózták ezt a fiút A színpadom a párttitkári szobában egy hatalmas Sztá- lin-kép alatt végül is nyélbe- ütődött a mátkaság és ezzel befejeződött az előadás, legördült a függöny. Éjszaka a kolléga megírta a kritikát. Nagyon szép, megható írás Volt. A vége felé eszébe jutottak az újságírók rosszalló, gúnyos megjegyzései és ezért néhol homályos célzást tett a sematizmusra, a politikai mondanivaló elhibá- zottságára, valamint a színészek bágyadt játékára. Julcsát, a színházigazgató felesége játszotta, ezért nála a bágyadt jelző pililedtre szelídült. Az írást átvittam a főnökségre. A kritikai túlzásokat kihúzták. A többi maradt a fotókkal együtt A kritikusnak elmondtam az esetet Lement a grillbe és éjfélkor kellő nyomás alatt, odament a premier fáradalmait heverő színészek asztalához. Közöttük ült a mester is. — Öcska vidéki ripacsok vagytok —, kezdte barátságosan — a mester pedig a nagybetűket sem ismeri. Tudom én jól, csak sajnos későin tudom. Ó „segített” magának, az én kollégám. Átverte magát. Gúnyt űzött magából, mert maga és műve nem is érdemelnek mást Én pedig, ó, én naiv ökör. Én is jellemtelen hülye pali vagyok. Most a kollégáim megvetnek. Holnap megjelenik rólatok egy szép írás a lapban. Én írtam. Vegyétek tudomásul, hogy minden szava hazugság Felhajtott egy nagy pohár vermutot Tekintete megakadt az igazgatón. — Ohó, barátocskám! Hiába bujkálsz, takargatod minden gazemberségedet a párttal, előbb-utóbb úgyis lebuksz. Ócska gazemberele vagytok mind, velem együtt. Másnap a főnökségen mindent tudtak. A fiú kezébe vette a munkakönyvét és visszajött Pestre. Pár hónap múlva némi protekcióval éjjeliőr lett a mezőgazdasági kiállításon. Változnak az idők . . . Az éjjeliőr újra kollégám, az írót végleg elrabolta a kávéházi élet a színpadtól. A többi szereplő visszament a termelő- munkába. (Folytatjuk) KÉT ÉVTIZED EMLÉKEI Történelmet mondanak el... HATVANHAT ÉVES volt három esztendeje, amikor arra bíztatta az embereket, akinek nincs meg a nyolc általános iskolája, végezze el. — Beiratkoztam magam is, mert nem lett volna jó, ha én csak beszélek. Most hét elemim van. Huszonnyolcán kezdtünk akkor tanulni. Galambos Zsigmond néhány régi Révai Lexikont ölel magához. Mutatja, ennyi maradt meg, pedig valaha mind megvette. Tizenhat éves korától vásárol könyvet, arra áldozta vékonyka pénzét. — Sokat olvastam életemben, meg hallgattam az értelmesebbek beszédét. Tanulni akartam tőlük. A börtönben is minden kezembe kerülő könyvet elolvastam: a talmudot, a koránt, mindent. Beszélgetés közben iratokat lapozgatunk. Előkerül az 1945. január 13-i írás, amikor azzal bízták meg Galambos Zsigmondot, hogy alakítsa Megnyugtattak: miénk a föld — emlékszik Keresztes Lajos Néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat A Pest megyei Tanács művelődésügyi osztálya, a Pest megyei múzeumok igazgatósága, a Néprajzi Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete pályázatot hirdet néphagyományunk megyei értékeinek összegyűjtésére. Pályázni lehet eredeti helyszíni gyűjtést tartalmazó pályamunkákkal. Az ifjúsági pályázatok beküldési határideje április 15, a felnőttek által készített pályamunkáké június 30. Az ifjúsági pályamunkák értékelésére a tanévzárás napján, a felnőtt pályamunkák értékelésére pedig az októberi múzeumi hónapok keretében kerül sor. Pályadijak mindkét tagozaton: ezer, hétszáz, ötszáz, négyszáz, háromszáz és kétszáz forint. .A pályázattal kapcsolatos részletes felvilágosítást a Pest megyei múzeumok igazgatósága (Budapest, V., Városház u. 7.) ad. HASZONVAS, IDOMVAS, CSŐ, FINOM- ÉS DURVALEMEZÁRU nagy választékban kapható a PEST-BÁCS-NÓGRÁD-MEGYEI MÉH VÁLLALAT Pest megyei telepein: Cegléd Érd Monor Szentendre Dunaharaszti Gödöllő Nagykáta Vác » ♦♦♦ ♦♦♦ *♦* ♦♦♦ ♦♦♦ «$» «$» * meg a kommunista pártot, ő volt a ráckevei járás első titkára. — Nem sokáig. Csak az induláshoz volt elég az én tudásom. Képzettebb ember állt a helyemre. Olyan, aki nem volt annyira idegroncs, mint én. Rám itt a községben, Aporkán várt a sok munka. Megalakítottam a pártot, szerveztük a földosztást — idézi az évek történetét. OLVASSUK a korabeli pecsétes megbízatást, azután a másikat. Előkerült az 1919- r> letartóztatási parancs is. . . Jtt majd a Margit körúton tartották fogva. A felszabadulásig rendőri felügyelet alatt állt. Félretesszük a megfakult írásokat csak egyet- kettőt hagyunk magunk előtt. Azután útnak eredünk, keresünk a faluban, kik is voltak részesei az akkori mozgalomnak? Kik is vonultak 1946 májusában Aporkáról tüntetni Budapestre, hogy senki vissza ne perelhesse tőlük a kiosztott földet? Közülük sokan élnek még. Valamennyien túljutottak életük delén. Kérges, ráncos a kezük, hajuk is deres. Többen kihullottak már a sorból. Akik élnek, azok azonban ott lelhetők ma is Aporkán. Ki a Vörös Csillag, ki az Arany Kalász Termelőszövetkezet tagja, vagy nyugdíjas. Legtöbben mit sem tudnak arról, hogy tettüket az egész ország ismeri, mert feljegyezték a Magyar nép története könyvében. Feljegyezték, hogyan indult egy kis csapat fel Budapestre és hangos szóval tüntetett a Parlament előtt: — Aporkai parasztok, földet vissza nem adunk. Azután újból: — Földet vissza nem adunk! S kiáltásuk nemcsak a Parlament előtt, hanem szerte az országban visszhangzott. GALAMBOS ZSIGMOND, az akkori párttitkár, Keresztes Lajos, a földigénylő bizottság elnöke, Morvái Imre, Kresztes István, Kácser Imre, Gálos Károly, Harsányi Sándor, Csordás István vonult akkor. Százan voltak. Az emlé- kezők most kicsit össze is vitáznak: — Nem százan, százhármán. — Száznégyen. — Százötvenhat paraszt között osztottuk szét a földet. A legtöbb öt, a legkevesebb három kataszteri hold volt. Igazságosan osztottunk, csak Száznégyen voltunk — mondja Morvái Imre az volt a baj, még nem volt rá törvény. — Valaha állami csikóstelep volt itt, meg több egy-kétszáz- holdas gazda birtoka. Petko Szammer alezredes és Nagy Mennyi régi irat! József, az akkori főszámvevő, a község tótumfaktumai megpucoltak a szovjetek elöl. Elhajtatták a csikókat is. Ott maradtunk mi cselédek a nagy nyomorúságban, éhségben. Azt mondtuk, majd felosztjuk a fertájt. — Később Petko Szammer és Nagy József is előkerült. Ott hajtogattak ellenünk, ahol tudtak. Fenyegették a régi béreseket, hogy így meg úgy lesz. Sokan megijedtek. Meginogtak, hátha tényleg sikerül nekik visszaperelni a földet és akkor mi lesz? — Épp ülésezett az ország- gyűlés, csak heten léphettünk az épületbe, a többiek addig lenn vártak. A Parlamentben megnyugtattak bennünket: menjünk haza, a föld a miénk. Egy hét múltán megjött a hivatalos írás is. Vladár József mérnök mérte a földet. Sok dolga nem akadt, mi már hónapokkal előtte pontosan raktuk le a karókat. — Nyugtunk azért nem lehetett. Kinek lova, kinek szerszáma, kinek semmije nem volt. A szovjetek segítettelc. Annak is szántottunk, aki puszta kézzel állt a földjén. TÖRTÉNELMET MONDANAK EL. Ezt a fejezetét Aporkán írták. Ismerős harcok, küzdelmek elevenednek meg, ahogy a földfoglalókat, az akkoriban végsőkig elszánt parasztokat hallgatjuk, akik megvédték a földet 1946- ban. És újra megvédték 1956- ban. A szomszéd községekből már fenyegetőztek: lesz itt akasztás, haddelhadd, ha továbbra is makacsul tartják magukat az áporkaiak. — Mi pedig tartottuk magunkat. Nagygyűlést hívtunk össze. Nemzeti bizottságot alakítottunk: négy kommunista, négy termelőszövetkezeti tag, négy középparaszt, öt nagyobb gazda volt a tagja ... Mindent megtettünk; mi mindig összefogtunk, áporkaiak. Morvái Imre valaha vörös- katona volt, 19-es forradalmár, mindig nincstelen paraszt. És a többiek, akik akkor foggal-körömmel védték a földet, tudták miért teszik. IRATOK KÖZT KERESGÉL Galambos Zsigmond, a többiek megerősítik szavát. Ülünk hol az egyik, hol a másik gazda modem, világos, szép otthonában. Emlékeznek, ök. igazán Sk tudják, milyen értéke volt annak a három-öt hold kiosztott földnek, amiért akkor száznégyen útnak eredtek, fel, egészen Budapestig és száz torokból kiáltották, ami az életet jelentette: — Földet vissza nem adunk. Sági Ágnes Foto: Gábor 4 r