Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-26 / 21. szám

1965. JANUÁR 26, KEDD PEST megyei :* Otthon az egy Szinte anekdota már: ami^ óta felemelték a telefondíjat, minden családnál újítást ve­zettek be. A legszigorúbbain megtiltották a családtagoknak, hogy egyszer is feltárcsázzák az ismerősöket, a rokonokat. A kevésbé anyagiasak papírt függesztettek a falra és rubri­kákat vonnak, ki hányat tele­fonált már? Csinos és kevésbé csinos dobozok foglalták el helyüket a telefonkészülékek mellett, mert sok előrelátó ember tudja, így könnyebb ki­fizetni a forintokat, mint a számla érkezésekor egyszerre. Jogosan ' mérgelődnek az emberek, amikor a telefon­központ hibájából négy-öt fo­rintot is eltelefonálnak, mert „mellóugrik” a szám. Minden forint fontos, hiszen minden forintnak eltervezett helye van. Amíg a családi otthonokban ez az egyetlen központi taka­rékossági intézkedés, addig a gyárukban, iníézményekoen sokféle formáját keresik, ha­tározzák meg a takarékosság­nak. Vizsgálják, hol lehetne ésszerű átszervezéssel, műsza­ki . fejlesztéssel emelni a ter­melékenységet, erővel, anyag­gal jobban gazdálkodni. Van, ahol már sikerült leegyszerű­síteni az anyagmozgatást, a kisegítő munkánál felszaba­dult munkásokat szalagra he­lyezték, ahol közvetlenül részt vehetnek a termelőmunkában. Gépeket csoportosítottak, ala­kítottak át, hogy több hasznot hozzanak a gyárnak. A nagy igyekezetben azon­ban néhány helyen, elvétik, mi az okos és mi az oktalan takarékosság! Hallottunk olyan kiskereskedelmi vállalatról, ahol az igazgató, a főkönyve­lő és az egyik főosztályvezető három napig számolgatta, ho­gyan lehetne kevesebb papírt felhasználni az adminisztrá­cióiban. Felírták, ki kaphat dossziét, ki blokkot és azt is, ki mennyit használhat munká­jához. A három vezető beosz­tású ember azonban elfelejtett számolni: hármójuk három- napi fizetése mént annak vi­tatására, hogy a váJÜalat éle­tében olyan kis jelentőségű papírfelhasználást hogyan csökkentsék. A három nap alatt nem esett szó sem mun­kaszervezésről, sem a fegye­lem megszilárdításáról. Az egyik gyárigazgató pa­naszolta: a sok jogos követe­lés mellett olyasmit is meg­kívánnak gyáruktól, ami egy­általán nem célszerű takaré­kosság. Az asztali szellőzők gyártásához szükséges gumi- kábelből nyolc százalékkal szabad kevesebbet felhasznál­ni, mint eddig. Ebből nem volt eddig sem selejt — ott nem csökkenthetik a kábel- mennyiséget. Egyetlen módja van csak a takarékosságnak, kevesebbet kötnek be, mint eddig. Ez a gyárban valóban megtakarítást jelent, de meg­sértik a szabványelőírást, nem is szólva arról, hogy a fogyaszlóközönség bosszankod­hat, mert a rövid gumikábelt — ha használni akarja a szel­lőzőt — kénytelen külön költ­séggel meghosszabbítani. Hasonló a motoroknál használt dinamólemezek meg­takarítása. A motor ugyan­úgy jár, ha a 70—80 félmil­liméteres dinamólemezből nyolc-tíz darabot elvesznek. Azt azonban már nem tekin­tik, hogy a motor gyorsabban melegszik, az indítónyomaték csökken, — egyszóval haszná­latban jön rá a fogyasztó — ha végrehajtják ezt az utasí­tást! —, hogy minőségileg rosszat vásárolt. Nem minőségrontó, vagy olykor hiábavaló, lényegtelen takarékosságot kér a párt a gyáraktól, a vállalatoktól. Nem olyan igyekezetei, amely csupán látszólagos eredménye­ket hoz. Mélyebb, felelősebb, átgondoltabb takarékosságra van szükség. így csak általá­nosságban sorolható: használ­janak ki minden munkaerőt, minden munkára szánt per­cet Ne legyen idő egymás hajának tupírozására, napon­ta többször büféjárásra. Mindegyikre van példa bő­ven. Arra is, hogy a fogyasz­tók kárára vezetnek be gyár­tásmódosítást, arra is, hogy takarékosság címén szükséges anyagot vonnak el a termék­ből, arra is, hogy sokan sér­tésnek veszik, ha számonké- rik tőlük a munkát és esetleg megróják, amiért nem dolgo­zott meg a fizetéséért Ahol puszta jelszónak fogják fel, hogy az 1965-ös esztendő a takarékosság esz­tendeje, s azt hiszik különö­sebb változtatás nélkül dol­gozhatnak tovább — téved­nek. Sehol nem lehet séma- szerűen előírni, mit tegyenek a vezetők vagy maguk a be­osztottak. Más intézkedés kell valamennyi gyárban, más minden vállalatnál, mezőgaz­daság* intézménynél. Egyet­len egy bizonyos csak: min­denütt jócskán találhat ta- karékosltodni valót, aki keres. Értelmi képességen, felelős­ségérzeten múlik csupán, ki keres a felszínen és ki vál­toztat lényeges, az ország szá­mára hasznos dolgokon. Ki érti meg, hogy nemcsak a családi mérleg egyensúlya fontos, hanem az országé is. S amíg otthon forintokért is jogos harc van, ne legyen, mindegy, hogy saját hibánk­ból, közömbösségünkből hány ezer, hány millió forint folyik el a szemünk előtt. Sági Agnes Mit lehetne jobban, okosabban? Az érdi vasútállomás mel­lett kerek, piros téglás házacs­ka. Feuer ajtaján, na benyitsz, csilingel a csengő. A faiakon rejtelmes kék színű tavas fo­tói, icdrozo felhők öléinek at hegycsúcsokat. Hogy mégse higgyük — me­sebeli házikóba tévedtünk — arra oklevelek, kitüntetések figyelmeztetnek. Szinte kitapé- tázták velük a kis üzlethelyisé­get, Hradeczky Béla töltőtoll­készítő kisiparos birodalmát. Mindez igen tiszteletremél­tó, de Hradeczky Béla egy sze­mélyben a Hazafias Népfront budai járási elnöke és ilyen minőségben is az elsők között emlegetik. Ezért látogattuk most meg. Közben állandóan szól a csengő. Ilyenkor délután egy­más után futnak be a vona­tok, buszok, hordják-vászik a városnyi község bejáró dolgo­zóit Ök pedig beteg töltőtol­laikat szívesen bizzák a mes­terre. Volt, aki kendőbe csa­varva tette le eléje. Egy kérdés, egy csöngetés, egy válasz. Lassan azért kike­rekedik, amire kíváncsiak va­gyunk: Hradeczky Béla ho­gyan, milyen metódus szerint végzi társadalmi munkáját. — Végeredményben a dolog egyszerű — mondja. — A lé­nyeg, hogy az embert minden érdekelje s mindenben azt ke­resse, mit lehetne jobban, oko- i sabban megoldani. Nálam so- j kan megfordulnak naponta. Az 1 MEGKEZDTÉK AZ AKÁCFA UTCAI GYILKOS ÜGYÉNEK TÁRGYALÁSÁT Dalostalálkozó Törökbálinton maradt a zenekar irányítás nélkül, mert tovább vezényelt. A sikeres találkozó tanul­sága: minél hamarabb, s még több ilyen koncertet! (j) 1984. október 19-én reggel Akácfa utca 37—39. szám alatti lakásán ismeretlen tet­tes 43 késszúrással meggyil­kolta, majd kirabolta Fischer Lajos 63 éves bútorkdskeres- kedőt A rendőri nyomozás 120 árával a gyilkosság után sikerrel járt: Szegeden elfog­ták a tettest, Gyuris Miklós 32 éves sámsoaházai lakost, az utóbbi évek egyik legelvete­mültebb bűnözőjét. Gyuris 16 éves korában állt először a bíróság előtt: 1961 ok­tóberében szabadult Munka­helyeit szinte hónaponként váltogatta, egy időben aszta­losmunkákat is vállalt, így is­merkedett meg Fischer Lajos­sal, akitől többször is kapott megrendelést. 1964. október 16-án Gyuris élettársával, Ber­ta Lajosné, született Virányi Juliannával Sámsooházáról Budapestre jött. Október 19-én reggel Gyuris fel­kereste Fischen. Az idős ember egyedül volt otthon, reggelizett. Gyuris a gyanút­lan férfi mögé került, s egy kődarabbal fejbe­vágta, majd dulakodás után összeszurkálta. A gyilkosság után megmosakodott, az író­asztaliból 10 ezer forintot vett el, ma jd zsebre vágta az asz­talon talált zsebórát, táskará­diót, és a meggyikólt ember ballonkabátjában elhagyta a lakást. A Fővárosi Bíróság zsúfolt padsorok előtt hétfőn reggel kezdte meg a bűnügy tárgya­lását » A bűnügyben előreláthatóan február 1-én hoz ítéletet a bí­róság. egyik ezt mondja, a másik azt. Én mindig tudom, hogy hol szorít a cipő és főleg azt, hogy mi fáj az érdieknek. Akkor az­tán hajrá, megyek körbe, amíg valamit el nem érek. — S mikor jut minderre ide­je? Elégedetten somolyog, az­tán elárulja a „titkot”. — Könnyű nekem, akinek olyan áldott felesége van. Egy héten egyszer kora reggel át­adom neki a kulcsokat, lássa el a boltot. Kitűnő szakem­berré vált Én pedig sorrave- szem a budai járás községeit és mindig odamegyek, ahol a legfontosabb feladat adódik. Fogadónapokat tartok, kliens­ben soha sincs hiány. — Mikor kezdte? — Nyolc évvel ezelőtt KlOSZ-titkárrá választottak. Utána magam sem tudom, hogyan történt, de egy felsza­badulási rendezvény után úgy kezdtek beszélni rólam, mint a népfront munkás áróL Igaz, most is és mindig, ha segíteni, szervezni kellett önként men­tem. Most a Ki mit vállal mozgalmat szervezzük teljes gőzzel — sok eredménnyel. — Árulja már el, hol ké­szült ez o tömérdek fénykép? — Szépek? Saját fotóim. So­káig éltem Svájcban, ott ké­szítettem őket. Háború után jöttem vissza, miután ott ala­posan megtanultam a töltő­tollszakmát. Tizenegy éve nyi­tottam itt ezt a kis műhelyt. Eleinte gyártottam a tollakat, de ma már inkább csak javí­tok, ebből is meg lehet élni. Főként, ha valaki nem fél a dologtól, nem azt nézi, hogy ez a munka csak két-három forintot hoz. Itt üldögélek a függöny mögött, reszelgetek, csiszolgatok, közben az eszem azon jár, hol mit kellene Ér­den még csinálni, miből mire telik. Mert a községfejlesztési állandó bizottságnak is az el­nöke vagyok. Besötétedett, egyre ritkáb­ban nyilik az ajtó. — Na — húz elő a zsebéiből egy kulcscsomót. — Elfogyott a rendelő, jöhet a szenvedély. Főzik már a presszóban a fe­ketémet. Tartsanak velem, csésze mellett jobban esik a szó. (k. m.) A JUHASZ csak átutazóban, Pest felé. Vagyis nincs mese, a sürgető szükséget a fővárosban kell közhírré tenni. Ha élne még Tömörkény, a szíve szakadna meg. De nem él már szegény, aminthogy a juhászok sem él­nek ott, ahol annak előtte, ha­nem Pesten, a munkásszállá­sokon, közös' szobákban a dinnyekertészekkel, dohányo­sokkal és más vidéki illetősé­gű személyekkel. Ilyenformán a sürgető felhívást csakis a fővárosban hallgatták meg az illetékes emberek. A jobbérzésű olvasó idáig érve, alighanem elszomorodik és felkiált: Te boldog isten, hát ide jutottunk?! Pedig nincs ok a szomorkodásra, ha­nem örülnünk kellene és kiál­tozásunk se legyen fájdalmas iajongás, hanem lelkesült csa­tazaj, ami serkenti az érintet­teket. Mivel magyarázom én ezt? Nem mással, mint önma­gával az álláshirdetéssel, az álláshirdetések történelmi fej­lődésének belső törvényszerű­ségeivel. Az álláshirdetés, az apró- hirdetésnek legősibb műfaja, ami nem jelenti azt, hogy nem változott semmit fennállása óta. Amint a társadalom előre­lépett egyet és építgetni kezd­tük a szocializmus remények­kel teljes épületét,Svelünk együtt lépett előre az álláshir­detés is. Úgyis mondhatnánk, hogy az álláshirdetés új, igaz tartalmat kapott, ami köznapi nyelvre lefordítva annyit je­lent: az álláshirdetés valóban a betöltetlen állások hirdetése lett, szemben a hazug múlt­tal, amikor önmagunkat hir­dettük az — egyébként már betöltött — állásba. Ezeket az érveket a „mindenkit a megfelelő helyre” bölcs elve jellemezte, vagyis mérnöki állásba mérnököt, hites köny­velőnek hites könyvelőt, anyagmozgató funkcióba anyagmozgatót kerestek a vál­lalatok, ami meglehetős fel­tűnést keltett akkoriban. E csodás arányosságokon viszonylag gyorsan túltettük magunkat. Az első álláshirde­téseket viharos gyorsasággal követte az új hullám, mígnem odáig jutottunk, hogy az új­ságokban a hirdetéseken kívül alig jelent meg olvasnivaló. A legváltozatosabb betűtípusok­kal hirdették illetékes trösz­tök, vállalatok és intézmé­nyek az állást, mérnöknek, szakmunkásnak, és gépköny­veidnek, egyszóval mindenki­nek. Ezt az időszakot — amelynek mellesleg még ko­rántsem értünk a végére — így jellemezhetnénk: a betöl­tetlen státusok tízezrei várták azt a bárkit, aki hajlandó volna meglevő állását ott­hagyni és egy újat elfoglalni. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy aZ álláshirdetés fényko­ra volt ez. Magas irodalmi szinten folyt a munkaerőcsá­bítás, kenterbe verve a szür­ke újságcikkek színvonalát, ami érthető, hiszen a tehető­sebb vállalatok, neves írókkal fogalmaztatták álláshirdetései­ket. Mások előnyös pályázato­kat hirdettek meg, jól csengő verses álláshirdetésekre. Egyik emlékezetesen szép versike így hangzott: Gyötri önt a bú, a bánat? Jöjjön hozzánk szakmunkás­nak. Hogy mit tud, azt nem kérdez­zük Biztos lehet, túlfizetjük! Csodálkozhatunk-e azon, hogy a magyar falu szorgos földművelői, amint tehették, búcsút mondtak az őst foglal­kozásnak és az ipari vezetők csalfa karjaiba dőltek? A ter­melőszövetkezetek vezetői el­hűlve néztek a távozók után és a munkás-paraszt szövet­ségre gondoltak, ellentétben a csábító vállalatok igazgatóival, akik a tervteljesítéssel járó prémiumra gondoltak. Már-már úgy nézett ki, hogy a világon elsőként felszámol­juk a falu és a város közti különbségeket és sikerül 10 millióra növelni Budapest la­kosságát, amikor a történelem közbeszólt: megjelent az első apróhirdetés Pesten, amelyben a Kossuth Tsz szakképzett ju­hászt és kertészeket keres. Uj kor hajnalaként ünneplem én ezt a kedves kis hirdetést, egy olyan új korszak kezdeteként, amikor majd mindenki azt végzi, amire neki képessége és a társadalomnak szüksége van. Amikor a mérnök való­ban műszaki vezetője a szo­cializmusnak, a juhász való­ban pásztora a nyájnak, az orvos gyógyítója a betegnek, maszek vonzó alakja a ke­reskedelemnek, és így to­vább, egészen a házastársakig, akik valóban társak lesznek és nem peres felek. Lehet, hogy ma még utó­pia mindez, én nem tartom annak. És nem tartja annak a fent aposztrofált Kossuth Tsz tagsága sem, mert meg­hirdette. Talán már van is juhászuk, meg kertészük, de ha mégsem volna, hát majd lesz. Egyszer mindenki meg kell, hogy találja helyét a tár­sadalomban. De ez már nem hirdetés-, hanem vezércikk­téma. Ivanics István A törökbálinti autóbuszra 24-én, vasárnap délután vidám utasok kapaszkodtak fel: da­lostalálkozóra induló éneke­sek, hangszert cipelő zenészek. Este három kórus és egy zene­kar műsorát tapsolta végig a falu zenét szerető közönsége: a házigazda törökbálinti férfi­kar, a biai férfiakar, az FVV Füzessy Főműhely férfikara és a csepeli munkásotthon szimfonikus zenekara adott nagy sikerű közös koncertet. A törökbálinti férfikar nem­régiben az országos minősítő versenyen ezüstkoszorút nyert, olyan kórusokkal együtt, mint a Ganz—MÁVAG Acélhang, vagy a győri Wilhelm Pieck- ; gyár együttese. Ez az ered- \ mény fejlődésének legfőbb bi- ’ zonyítéka, de újra bizonyított j a koncerten is Kodály: Fel-! szállott a páva és Karádi nő- i ták című kórusműveinek szín- i vonalas előadásával. Bogár \ István, az együttes fiatal kar- j nagya hozzáértéssel, alapos • szakmai tudással és lelkese- ] déssel vezette a kórust, amely- : nek régi tagja, gyermekkoré- i ban zongorakísérője is volt. i A biai férfikar otthon nem : hangversenyezhet, mert nincs | művelődési otthon a faluban | — Törökbálinton Bartók. Ko- : dály, Brahms. Vecchi művei- : vei, Szakály Mátyás vezetésé­vel megérdemelt tapsot ka- : pott. Az FVV Füzessy Főmű- i hely férfikara, ame’yet szín- I tén Bogár István vezényelt, ; Suchon, Kodály és Verdi kó­rusműveinek szép előadásával járult hozzá a közös est síké- : réhez. Dómján István vezényelte a csepeli munkásotthon zeneka­rát, amely 1964 májusában hangversenyezett először a tö­rökbálinti férfikarral. Kultu­rált zenekari hangzás, mérték­tartó, szép művészi előadás jellemezte az együttest. Ko­dály: Háry Intermezzójának tolmácsolása közben kedves kis epizód mosolyogtatta meg ■— elismeréssel — a közönsé­get: a zongorista kottája le­csúszott a tartóról, a karmes­ter odament és megigazította, de közben egy pillanatra sem útiköltségtérítést biztosítunk. Jelentkezés személyesen a fenti termelőszövetkezet iro­dájában. Cím, stb.” Hát így állunk atyámfiai, pesti újságban, pesti olvasót szólít fel egy vidéki tsz példá­san törekvő szellemű vezetősé­ge, hogy — nem akármilyen, hanem hosszabb gyakorlattal és kellő szakképzettség esetén — menne le falura juhásznak, valamint dinnye- és konyha­kertésznek. Olyan hirdetés ez testvéreim, amilyenhez hason­ló drámai tömörséggel még a világirodalom klasszikusai is csak legihletettebb pillanataik­ban szólották mihozzánk, nagy­ritkán. Akár azt is mondhat­nám, hogy e nyúlfarknyi hir­detés áltál a történelem hallat­ja szavát, megrendítő erővel és tartalommal, és akkor még mindig nem túloztam el a dol­got. lyiert miről is van itt szó, közelibbről vizsgálva az ügyet? Elsősorban is arról, hogy a Kossuth Tsz-nek juhászra van szüksége, tehát annak rendje és módja szerint köz­hírré teszi, hogy juhász keres­tetik. De hol teszi közzé! A fa­luban? Ez annyira gyerekes naivság lenne a részéről, hogy az általánosan megnyilvánuló röhögéstől napokra leállna a munka a környéken. A me­gyében talán? No, hiszen csak az kéne! A megye jellege egy­re inkább iparias, amiből adó­dóan talán már puli sincsen, nemhogy munkát vállaló ju- hászember. Az ország más megyéiben? Ott is alig van, és akik vannak, azok is jobbára Szívesen olvasgatom az új­ságban megjelenő apróhirde­téseket. Egy-egy szellemes ap­róhirdetés olykor többet mond nekem a hazai közállapotok­ról, mint ugyanannak az új­ságnak a vezércikke. Továbbá az apróhirdetések olyan dolgo­kat is szellőztetnek, amelyek tollhegyre tűzésétől a vezér- cikkírók különféle okok miatt mind a mai napig erősen vona­kodnak. Mert kérdem én, me­lyik vezércikkírónak volna mersze belenyúlni a legálisan űzött munkaerőcsábítás da­rázsfészkébe, amivel helyileg az újságok két utolsó kolumná- ján találkozhatunk nap mint nap, éppen az apróhirdetések közkedvelt rovatának jóvoltá­ból? Nem, felebarátaim, ép­eszű újságíró erre nem vállal­kozhat, még a mostani kelle­mesen higgadt politikai lég­körben sem. Hogy jómagam mégis e tárgykört kívánom kerülgetni a továbbiakban, azzal koránt­sem bátorságomat és gerin­cességemet fitogtatom, hanem kizárólag egy bizonyos hirde­tés bordereiét méltatnám a bensőséges öröm meghitt sza­vaival. A szóbanforgó hirdetés nemrégiben jelent meg az egyik budapesti újság „állás” rovatában, a. legapróbb betű­típussal szedve, szinte szégyel- lösen meghúzódva a hatalmas, díszes keretben hivalkodó ál­láshirdetések árnyékában. így hanazik: „A Kossuth Terme­lőszövetkezet telvesz szakkép­zett.. hosszabb gyakorlattal rendelkező »ihászt.. valamint alkalmazunk teles-kertészt divnue- és zöldségtermelésre. Lakást és alkalmazás esetén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom