Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-08 / 6. szám
1965. JANUÁR 8, PÉNTEK i'tAi uccrei wrtap 3 A Honvédelmi Minisztérium közleménye A Honvédelmi Minisztérium fájdalommal közli, hogy Száraz Pál, Szalárdi János és Dihen Ferenc alezredesek, a magyar néphadsereg vezető beosztású tisztjei 1965. január 6-án szolgálatuk teljesítésekor gépkocsibaleset következtében életüket vesztették. Száraz, Szalárdi és Dihen elvtársak személyében olyan parancsnokot és pártmunkásokat veszítettünk el, akik felszabadulásunk első napjaitól szervezői, megbecsült vezetői voltak néphadseregünknek. Húsz esztendős odaadó, áldozatos munkájukkal szolgálták a szocializmus építésének és hazánk fegyveres védelmének ügyét. Tragikus halálukkal néphadseregünket súlyos veszteség érte. Száraz, Szalárdi és Dihen elvtársakat a Honvédelmi Minisztérium saját halottjának tekinti, (MTI) Bartók emlékezete A moszkvai rádió népművelési előadássorozatában csütörtök délben Bartók Béla zeneszerző és népdalgyűjtő tevékenységét méltatta gazdag zenei illusztrációval. A cél: a* igények fokozott kielégítése A földmüvesszövetkezetek és a kisipari szövetkezetek együttműködése A múlt év októberében közös munkabizottságot alakított a Pest megyei MÉSZÖV és a KISZÖV, s felülvizsgálták azt a kooperációs tevékenységet, amelyet a földmű- i vesszövetkezetek a kisipari szövetkezetekkel karöltve a lakosság szolgáltatási igényeinek kielégítéséért folytatnak. A szolgáltatóipari szövetkezeti tevékenység meglehetősen fiatal még a községekben. Szervezése 1961. december 30-án kezdődött meg széles körűen. A földművesszövetkezetek ekkor tették az első lépéseket a javító-szolgáltató, közvetítő félvevő hálózat kiépítésére, hogy a legkisebb lakott településig biztosítva legyen a hibás használati eszközök és tárgyak javítása, valamint a személyi és egyéb jellegű szolgálatatási igények korszerű kielégítése. A közös munkabizottság megállapításai szerint a kezdeti időben a felvevő-szolgáltatás eredményesen kezdett, azonban a későbbiek során kiütköztek a nehézségek: a szállítóeszközhiány gátolta a folyamatosságot, a javítandó iparcikkek átvétele szakemberhiány miatt szakszerűtlen volt, így a lakosság bizalma érthetően megcsappant. 1963-ban újabb intézkedések történtek a földművesszövetkezetek és a kisipari termelőszövetkezetek együttműködésének erősítésére, a munkaügyi és anyagellátási helyzet megjavítására. Ma már lehetőség van a falusi háztartásokban is egyre nagyobb számban használt gépek javítására, a kisiparosok iparági szolgáltatásai — különösen a cipészeiben és a fodrászatban — néhány község kivételével ma már behálózzák az egész megyét. Ezen belül külön szerződéses együttműködés alakult ki a földművesszövetkezetekkel a megye 52 községében televízió és rádiókészülék, háztartási gépek, ruha, faipari, bútoripari, óra, cipő és bőrruházat javítására, további 58 községben a ktsz-eknek saA legutóbbi években nőtt a munkaerővándorlás. Okkal — ok nélkül évente sok ezren keltek útra, s elindultak „szerencsét próbálni”. Cókmókjuk a munkakönyv és a reménység: „ott talán jobb lesz”. Mit is értettek ezen a homályosan megfogalmazott félmondaton? Magasabb keresetet, jobb munkakörülményeket, gyors előmenetelt, olykor talán lakást? S mit kaptak a valóságban? Némelyeknek sikerült ezt vagy azt elérniük, de a zöm csak figyelmeztető tapasztalattal gazdagabb. Es mindezért elhagyták a mestert, aki bevezette őket a szakma rejtelmeibe, a barátokat, a begyakorlott munkát és sokszor az otthont is. Elindultak az albérletek — jobb esetben a munkásszállók — felé. A közgazdászok megközelítő számításai szerint egy ember „váltása” — ki- és belépése — az iparban átlagosan 5490 forint, az építőiparban 1919 forint értékű termelés- kiesést okoz. E népgazdasági ágakban évenként mintegy kétmilliárd forintot jelentett ez a nagyszámú munkahelyváltoztatások miatt. A vándorlások által előidézett munkaidőveszteség — óvatos számítások alapján — megfelel 12—14 ezer dolgozó egyévi munkaidejének. Ezzel az erővel kétmillió tonna szenet lehetne bányászni, 70 ezer televíziót, vagy 20 ezer motorkerékpárt lehetne gyártani! A vándorlók több mint ötven százaléka 16—26 éves fiatal. Ezeknek a fiataloknak bizonyítani kellene, életet, jövőt alapozni, beilleszkedni az üzembe, megtalálni helyüket a társadalomban, családot alapítani. De vajon így lehet? Egy év alatt három gyárban és mindenünnen rossz szájízzel elköszönni? Az új műhelyben — érthetően nem barátök fogadják az újonnan munkába állókat, más a hangulat, más a hang. Lesik, kritizálják a munkáját, a mozdulatait, a szavait. Ha nem találja meg a hangot, esetleg társtalan marad. A keresete is kevesebb, mert meg kell tanulnia az új munkát, meg kell szokni az új helyet. Az elemzések szerint az első hónapban az új munkásoknál a termelékenység átlagosan 25—30 százalékkal kisebb a korábbinál és csak a negyedik hónap végén érik el az eredeti teljesítményt. Ennek megfelelően alakul természetesen keresetük is. Tehát nemcsak a népgazdaság fizet rá a könnyelmű helycserékre. És ehhez jönnek még — amikről a legtöbben csak késve értesülnek: a meggondolatlan kilépéssel járó jogi következmények. A Munka Törvénykönyv új rendelkezései szerint az, aki kilép, elveszíti munkaviszonya folyamatosságát, nem kap jubileumi jutalmat, újra kezdheti gyűjteni szabadságához az éveket, s egy éven belül az új üzem minden indokolás nélkül felmondhat neki. Hat hónapig nem jár neki szabadság, nem kaphat ennyi ideig munkaruhát, és személyi alapbére sem lehet magasabb, mint amennyi előző munkahelyén volt. Egy év után szerez jogot kedvezményes üdülésre, természetbeni juttatásra és betegállománya esetén csak 65 százalékos táppénz illeti meg. Ha nem várja be a felmondási időt, egyik pillanatról a másikra kilép, vagy ha a társadalmi, tanulmányi szerződésben meg-; határozott idő előtt megszün- ■ teti munkaviszonyát, vagy ha | ugyanabban az évben kétszer, | vagy még többször, vagy a í következő esztendőben akár- i csak egyszer is felmond, a jog-: szabály szerint úgy kell ke-: zelni, mint akit fegyelmi úton bocsátottak el. Mit jelent mindez? Megszakad a munkaviszony folyamatossága, egy éven belül i a dolgozót indoklás nélkül el i lehet bocsátani új munkahe- ; lyéről, egy évig nem kereshet | többet, mint előző évi átlag- \ keresete volt, ugyancsak eny-i nyi ideig nem kaphat munkaruhát, rendes szabadságra i csak egy esztendő után van joga, két évig nem kaphat nyereségrészesedést és egyéb juttatást, sőt: a továbbtanulás esetére biztosított útiköltség- térítésben, tanulmányi munkaidőkedvezményben és a tanulmányi szabadság idejére munkabérben sem részesülhet. A vándormadarakat sújtják ezek az intézkedések. Azokat az embereket, akik bomlasztották a fegyelmet és a nemtörődöm felfogást vitték magukkal. Ha tudják, milyen jogokat veszítenek, akkor jobban meggondolják, szaladjanak-e azonnal a munkaügyi osztályra, vagy vállalják a nehezebb, de végeredményben az ésszerűbb feladatot: bebizonyítani, hogy érdemesek a munkahely, a dolgozótársak megbecsülésére. Ehhez a törekvéshez segítséget nyújt az új rendelet. Kimondja: „A kilépő dolgozók esetében kétévi, a fegyelmi úton elbocsátottak esetében pedig háromévi folyamatos munkaviszony után teljes rehabilitációt kell biztosítani”. Ennyi idő eltelte után a dolgozó minden jogát visszanyeri — ha kiemelkedően dolgozik, akkor a szakszervezet és a munkahelyi vezető együttes javaslatára ezt az időt meg is lehet rövidíteni —, sőt, kérelmére minden korábban figyelembe nem vett munkában töltött idejét is beszámíthatják. így visszanyerheti jogát a ledolgozott évek után járó pótszabadságra és jubileumi jutalomra. Mindezek ismeretében újra felvetődik a kérdés: érdemes-e munkahelyet változtatni? A válasz egyértelmű, a népgazdaság, a társadalom és az egyén szempontjából is: nem. Dolecskó Kornélia ját kezelésű, önálló felvevőhelyeik vannak. A szervezett javító-szolgáltató ipari ellátás kétség kívül kezd meggyökeresedni a. megye falvaiban, a ktsz-ek és a földművesszövetkezetek közös erőfeszítései nyomán és a pár év előtti állapothoz képest az előrehaladás jelentős, ha nem is elég tervszerű. Még ma is vannak azonban olyan községek — szám szerint 44 —, ahol sem kisipari, sem föld- müvesszövetkezeti részleg, illetve felvevőhely nincs. Az ezekben a községekben élők száma hozzávetőlegesen 86 ezer körül van. Sőt, olyant községek is vannak még, ahol cipész- és magánki$iparost sincs. Ácsán, Domonyban, Vác- egresen, Váckisújfalun, Tel- kin, Bényén, Csévharaszton,, Pócsmegyeren, Ipoly tölgy esen,, Leiké sen, Tésán, Csornádon,, Kosdon, Püspökszilágyon, Rá-< dón és Vácdukán egyáltalán nincs fodrász, de Püspökszilágyon, Letkésen, Ipoly- tölgyesen, Pócsmegyeren és Csévharaszton cipőt sem tudnak javíttatni az emberek. A közös munkabizottság javaslatai szerint a KISZÖV és a MÉSZÖV képviselői felveszik a kapcsolatot a községi szervekkel a szolgáltatási igények felmérése, illetve kielégítése lehetőségeinek megvalósítása érdeké- • ben. A KISZÖV további segítséget nyújt a földműves- szövetkezeteknek az önállói szakipari részlegek létrehozásában, a szakmai tanfolyamok szervezésében, a hálózat kiépítésénél a berendezések1 elkészítésében, valamint az anyagellátás kooperációjában. Felmerült az az elképzelés, hogy azok a szolgáltatási ágak, amelyek a kisipari és a földművesszövetkezetek részéről egymáshoz kapcsolódnak, a jövőben közös szolgáltató házban kapjanak elhelyezést. A közös erőfeszítések, a részrehajlás nélküli összefogás gyümölcsei beérőben vannak. a falusi lakosság már eddig is tapasztalhatta a hasznát, a jövőben pedig további előnyeit is élvezni fogja a szolgáltató ellátás javulásával és bővülésével. Dékány Kálmán MADE IN NAGYKŐRÖS Egymillió forint értékű berendezést exportál az idén a legnagyobb nagykőrösi szövetkezet, a Gépjavító és Faipari ütsz Kubába egy üvegkombináthoz. Indonéziába egy üveggyárhoz szállítanak üvegprést, illetve üvegtörmelék kiemelőt, s ők készítik az egyik kubai traktorjavító üzemi berendezését. A ktsz azonban nemcsak a határokon kívülre, hanem a határokon belülre is szállít. Vasipari termelésének 50 százalékát a különböző konzervipari gépek teszik ki, ám ezek a gyártmányok nemcsak a Nagykőrösi Konzervgyárban, hanem az ország valamennyi konzervipari üzemében is megtalálhar tók. Befejezés előtt áll a Nagyatádi Konzervgyár részére készülő lúgoshámozó A lakatosműhely előtt az utolsó simításokat végzik az Egyiptom részére készült állványos malom úgynevezett pihentető tartóján (Foto: Gábor) Érdemes-e munkahelyet változtatni? Az elveszített kedvezmények Nem csők a népgazdaságnak kerül sokba 5 £ 1\ry°lc éve dolgozom itt. Hat \ lN igazgató váltotta egy- í mást a nyolc év alatt. Hat f igazgató és öt főkönyvelő. Én mindig könyveltem. Ültem az £ asztal mellett reggeltől estig, í sokszor éjszakáig. Harmincöt S; évig. Nem esett nehezemre, hi- ^ szén szeretek dolgozni. Aki ^ nem próbálta, nem érti, mi- £ lyen öröm megtalálni a szám- ■/ oszlopok között az elveszett ^ egy forintot, amit az egész ^ könyvelőség délutánon át, né- íj ha még tovább is hajszol. Szin- ^ te versengünk, kinél ugrik ki £ a hiba. Nem azért mondom, ^ tán csak a hosszú gyakorlat < teszi, nekem ördögöm van. A í fiatalabbak irigyelnek érte, í azt hiszik különleges módsze- ^ rém van, amit titkolok előt- ^ tűk. ^ Tanultam is. Könyvelői tan- á folyamokat végeztem. Az í egyetem után mérlegképes ? könyvelésből vizsgáztam. Vájj laha nem könyvelőnek ké- ^ szültem. Történész, nyelvész <J szerettem volna lenni. So- káig ábrándoztam arról, hogy ^ nagyot kellene alkotni. Ami £ után azt erezhetné az ember, j érdemes volt az iskola padját j koptatni, érdemes volt? annyit dolgozni. Mindez helyett ma- ^ radtak a számoszlopok, a ki- ^ mutatások a fizetésekről, az ^ önköltségről, a vállalati vá- £ sárlásokról, — ezernyi számba... £ Mintha szimbólum lenne, az irodám is hátul, a vállalat •5 félreeső folyosóján van ... ^ négyszer kell fordulni, hogy ^ az ajtót is megtalálja valaki. ^ Rajta a táblát, kik ülnek a J; szobában és a sok név alatt ^ az enyém: Csordás János... i Fontos ember szerettem vol^4 folyosó vécéén na lenni. Nem törtem nagyra. Nem álmodtam vezető beosztásról, de ennél, amit elértem, talán mégis többre. Körülöttem mindenki lépett valamerre, én maradtam. Munka közben elfelejtettem erre gondolni, elfoglaltak a számok, az oszlopok. Akkor azonban, — hiába is tagadom — rám tört a rossz hangulat, amikor hallottam, már megint másik főkönyvelőt keresnek a vállalatnál. Ez a keresés sokszor hónapokig tartott, addig megkértek, a munkám mellett vállaljam el a halaszthatatlan tennivalók elvégzését. Ilyenkor dohogtam, de mindig csak magamban. Szaladtam az értekezletre, kiadtam a rendelkezéseket, ezernyi gondtól főtt a fejem és olyan boldog voltam a sok tennivaló miatt. Nem a rangnak örültem, hanem annak, hogy engem is tartanak valamire, hogy eszükbe jutottam a feletteseimnek. A zután megérkezett az új főkönyvelő. Kóstolgatott bennünket, eleinte nehezen találta a helyét. Magam előtt is szégyelltem, hogy fájt az egész. Annyira szégyelltem, hogy csak átmenetre kellettem. Azért a korábbinál is többet dolgoztam. A papírokba temetkeztem és otthon is csak hallgattam. A munka mindenkit megnyugtat, engem is. Nincs annál jobb, mint este fáradtan arra gondolni, elvégeztem aznap, amit akartam. A telefon gyakran szólt. Legtöbbször a népi ellenőrzési bizottságtól kértek. Társadalmi munkában küldtek ki más vállalathoz ellenőrzésre. Dicsérték a pontosságom, az alaposságom. Mondták, rendes ember az igazgatóm, mert ilyen szorgalmas munkást ajánlott nekik. Nem is tudnák, mi lenne velük nélkülem. Ne higy- gye, azt gondoltam, hogy komolyan mondják, mégis jólesett. Az is, amikor ritkán, jutalmat kaptam a vállalatnál. Az utolsó fillérig hazaadtam. Talán nem is azért, mert annyira rendes vagyok, hanem akartam, lássák otthon is, mennyire elismernek a vállalatnál. Lassan, az évek múlásával megkoptak az álmaim. Már magamnak is be tudtam vallani, hogy sokat nem várhatok még az íróasztaltól sem. Dolgoztam, ahogy tudtam, órában mindenesetre sokat. Tegnapelőtt behívott a főnököm. Nemrég jött hozzánk: négy hónapja. Azt mondta üljek le és megkérdezte, hogy dohányzom-e? Nem dohányzom. Akkor még nyelni sem tudtam volna, nemhogy cigarettázni. Ünnepélyesen beszélt: „Meg kell válnunk egymástól. Eljárt az idő — mondotta. Nem is látszik János bácsin, hogy elérte a nyugdíjkort. Hiába, mindannyian megöregszünk”. Nem szólhatok egy szót sem, azt is megkérdezte, hogyan élünk meg majd otthon a nyugdíjból, látogassam meg néha itt a verkli- zőket — ahogy a könyvelést becézik nálunk. Vártam már napok óta ezt a beszélgetést. Hiszen hatvanesztendős jó néhány hónapja elmúltam. Talán mégis megérti a panaszom: abban a pillanatban felfordult velem a világ. Hogy többet nem ülök majd az íróasztalomhoz. Hogy az élet ott benn épp úgy megy tovább. Pali bácsi minden délelőtt tízkor megkérdi: nem uzsonnázunk soha gyerekek? Marika kipirul, ha cseng a telefon, hátha Kálmán hívja és többé nem évődöm vele, nem kérdem, mikor megyünk lagziba? B ecsukódott mögöttem a főnök ajtaja A többiek körülvettek, volt, aki még könnyezett is. A világért nem panaszkodtam. Magának megmondhatom — alig tudtam uralkodni magamon, hogy vissza ne menjek a főkönyvelőhöz. Meg szerettem volna kérdezni: nem dolgoztam jól? Volt velem valami baj? Hibáztam? Mert nem is a nyugdíj fájt talán annyira, mint az, hogy a munkámról megfeledkezett. Egy szóval sem említette, hogy hiányzóm majd a könyvelésből. Vártam, hátha azt mondja, nehezen pótolhatnak. Talán csak azért, hogy otthon újságolhassam, milyen szépen búcsúztattak, meg- hogy azért becsülik a munkám. Mit gondol, hiúság beszél belőlem? Hiúság lenne, hogy azt szeretném hinni, ennyi év nem múlt el teljesen hiába? Sági Ágnes
