Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-07 / 5. szám
4 "“kMíHop 1965. JANUÁR 7, CSÜTÖRTÖK SZIKRÁZIK A KÖSZÖRŰ Az országhatáron túl is * Magyar találmányok külföldön PÁLYAUDVAR, TÉLEN (Foto: Gábor) Méltán lehetünk büszkék arra, hogy az elmúlt nem egészen két évtized alatt új iparágakat teremtettünk, s gyáraink rengeteg olyan terméket termelnek és exportálnak, amelyeket nemrég még iparilag fejlett országokból szereztünk be. Hosszú listát tesznek ki azon ipari termékeink, amelyeket az utóbbi években külföldi árumintavásárokon, nemzetközi kiállításokon kitüntettek, de mindennél többet mondanak az üzleti szerződések, megállapodások: a nagy külföldi világcégek szívesen megvásárolják világszínvonalon álló találmányainkat, gyártási eljárásainkat, készítményeinket. A Heller—Forgó féle légkondenzációs hűtőberendezés gyártási és forgalombahozatali jogát eddig három nagy nyugati cég — az angol English Electric, a nyugatnémet GEA és a francia Krebs és Hamon vásárolta meg. Az English Electric az angliai Rugeley- ben már felépítette a világ eddig legnagyobb ilyen berendezését az ottani erőmű egyik 120 megawattos egységéhez. A rugeley-i Heller—Forgó berendezés felépítésében a magyar ipar is együttműködött az English EZectnc-kel, a berendezés speciális hűtőelemeinek egyrészét a magyar ipar Változatos program Változatos, tartalmas programot állított össze a váci Madách Imre Művelődési Ház vezetősége az új esztendő első hónapjára. A programban többek között két színházi előadás szerepel. Január 10- én, vasárnap este Arthur Miller: Édes fiaim című drámáját mutatják be az Állami Déryné Színház művészei. Ugyancsak az Állami Déryné Színház előadásában kerül sor a hónap végén Jókai—Ve- reczkei: A szerelem bolondjai című színművének bemutatására. Január 14-én író—olvasó találkozót rendeznek, amelyre ezúttal Galambos Lajos író hivatalos. Nagy érdeklődésre tarthat számot a hónap végén megrendezésre kerülő Ki mit tud vetélkedő, amelyen a váci járás fiataljain kívül részt vesznek az aszódi, gödöllői, szobi járás versenyzői is. Január 8-án a modern drámáról rendeznek előadást. Január 22-én dr. Vasváry Arthur tart vetítettképes előadást Bulgáriában jártam címmel. Január 28-án pedig Hermann István, a Kortárs irodalmi folyóirat munkatársa beszél a művészeti klub tagjainak Freud életéről. Külföldi íégek érdeklődése Tovább a minőség útján szállította. Sikeresen kooperált a magyar ipái- az osztrák SGP céggel a beiruti erőmű építésében. A generáltervező és fő- vállalkozó SGP céggel létesített megállapodás értelmében mj szállítottuk a komplett bővítéshez szükséges turbinákat és generátorokat. Jelenleg két indiai erőmű bővítését végezzük közösen az SGP céggel. Az eredményes együttműködés alapján a jövőben előreláthatóan további kooperációra számíthatunk, sőt az is lehetséges: a turbinák és generátorok mellett, a magyar ipar tervezné és részben szállítaná a villamos berendezéseket, valamint a tápvízelőkészítő berendezéseket. Világszerte feltűnést keltett dr. Seidner Mihály akadémikus legújabb találmánya, amely megoldotta a turbógenerátorok és forgó eléktromos- gépek rotorénak közvetlen folyadékhűtését. A szabadalom gyártási és forgalmazási jogát a világihírű svájci Brown—Bonért cég vásárolta meg, és már kivitelezés alatt áll az első Seidner-féle folyadékhűtéses rotorú 150 megawattos turbó- gienerátor. Egy másik nagy jelentőségű magyar találmány, a szárazimpregnáló berendezés gyártási és forgalmazási jogát az angol Projectile and En- geineering Co., illetve a nyugatnémet Hugo Stinnes cég vásárolta meg. A külföldi partnerek megállapodtak a magyar féllel a berendezés közös továbbfejlesztésében. Ez a néhány példa meggyőzően bizonyítja egyrészt: a világszínvonalon álló találmányaink, ipari termékeink a fejlett ipari országokban is érdeklődést keltenek, másrészt ilyen termékek előállítására igenis képesek vagyunk. Tettünk és teszünk lépéseket gyártmányaink minőségének állandó javítására. Több nagy nyugati cég- ^ gél kötöttünk megálla- ^ podásokat, amelyek alap- £ ján megindítjuk e gyárak £ bizonyos termékeinek ma- f gyarországi gyártását. ; Például az angol Coventry £ Gauge Tool Co. menetköszörű ^ gépét, az ugyancsak angol £ Wickman—Scrivener cég % csúcsnélküli köszörűjét, a f francia Précision Indust- $ rielle cég által kifejlesztett ^ hidraulikus tokmányokat, !- tápegységeket és tartozéko- £ kát. Ez utóbbiak azért is kü- ^ lönösen jelentősek számunk- £ ra, mert szerszámgépeinkkel ^ együtt az egész világra ex- ? portálhatjuk őket. ^ Eredményeinket abból is ^ lemérhetjük, hogy nagy világ- f>. cégek, mint a DEMAG, vagy jj a Krupp szintén érdeklődést % mutatnak olyan műszaki J; együttműködés iránt, amely- ^ nek keretében bizonyos tér- í mékeiket, vagy azok egyes > részeit Magyarországon gyár- ^ tanúk. Több fejlődésben levő ^ ország viszont hajlandó ma- -5 gyár dokumentációk alapján, í a magyar iparral kooperálva ^ meghonosítani és kifejlesz- £ teni különféle magyar gép- £ ipari termékek gyártását. A sikerek természetesen ko- J rántsem adnak okot arra, ^ hogy most már mindent rend- j ben levőnek ítéljünk. De ar- > ra valamennyiünket feljogo- £ sítanak: egyre többet vár- £ junk iparunktól, amely — mint ^ láttuk — már nem egy eset- $ ben és nem egy területen meg- ^ mutatta, hogy a világszínvo-^ nal elérésére sikerrel pályáz- - hat az ország határán túl is. ? ü i.) % (Foto: Kotroczó) — Az 1967-es világkiállításra 325 méter magas tornyot építenek Montrealban, tehát 25 méterrel magasabbat, mint az Eiffel-torony. Azért ilyen magasat, mert 1907-ben lesz 325 éves a világ második legnagyobb franciául „beszélő” városa. Tízhetes éjszaka... Az Olasz-Alpok négy falucskájában, Postonéban, Bar- lascóban, Gittanában és Lez- zenóban február végéig nem Tulajdonképpen bánta nár, hogy eljött. Maga sem ■udta, mit várt ettől a kirándulástól. Még tíz napjuk van hátra, azalatt sokminden történhet. Ezernyi alkalom adódhat a megismerkedésre, mi az ördögöt remélt pont ettől a pompéji kirándulástól? A többieknek volt eszük! Amíg itt a poros, satnya ciprusok alatt keres egy kis menedéket a nap heve elől, azok élvezettel pancsolnak az ostiai tengeröböl kék vizében. Ostobaság! A lányt sem érdekelhetik komolyan ezek az ásatag romok. Szürke kövek, fehér kövek. Lávatömeg, szobortorzók. Uramisten, milyen unalmas! Az idegenvezető intett s a csoport megállt. A turisták félkört formáltak Caius egykori palotája romjai előtt. Németek és amerikaiak voltak a csoportban. Magyarok csak ketten a lány meg ö. Hosszú, unalmas beszédre volt felkészülve, hiszen a ciceronekat órabérben fizetik. Szemével a lányt kereste. Dirndl-ruhában volt, nyakát fehér csipkefodor keretezte. Szőke hajára árnyékot vetett az óriás szalmakalap. Szép volt. A fiú bőrét perzselte a nap. Nylon inge a hátához tapadt, fényképezőgépe ólomsúllyal húzta a vállát. Inkább a termoszt hozta volna el helyette, valami jó fajta vörös borral! Fáradtan poroszkált a többiek után. Elérték a városkaput. A vezető először angolul magyarázott: — Itt, ahol most állunk, hölgyeim és uraim, az első ásatások alkalmával egy katona holtteste került elő. A tetem csodálatos épségben maradt meg a láva- és hamú- réteg mélyén. Ez a katona a kötelességteljesítés áldozata — és példaképe. Mindhalálig kitartott az őrhelyén. Pli- nius könyvéből tudjuk, hogy a menekülők bíztatták: fusson ő is, ha ott marad, elpusztul. Mégsem menekült. Ott maradt, ahová a parancsszó állította: itt, az egykori városkapunál ... Az amerikaiak hunyorogva bámulták a városkapu romjait, s buzgón csattogtatták fényképezőgépüket. A vezető most németre fordította a szót: — Itt, ahol most állunk, meine Damen und Herren __ A kikötő már nem lehetett messze. A poros, forró levegőbe a közeli tenger sós illata vegyült. Mintha a hőség is alábbhagyott volna. Előttük, az útkanyarnál terméskőből épült házacska állt. Mögüle tisztán hallatszott a hullámverés. Előtte néhány ciprus, s dús lombú narancsfa állt. A fák alatt kecske lábú asztalok, kockás abrosszal letakarva. A bejárat fölött gyakorlatlan kézzel pingált cégtábla: Vendéglő a Vezuvhoz. A nemelek otthonosan rendezkedni kezdtek, összetolták az asztalokat, s mintha megszokott müncheni sörözőjükben ülnének, zajosan elhelyezkedtek. Az amerikaiak jegelt italt kértek, s rágógumit rágtak. A fiú kiválasztott egy árnyékos helyet, s asztalhoz invitálta a lányt. Bemutatkoztak. A tulajdonos nászutasoknak nézte s személyesen szolgálta ki őket. Sült halat kértek, s hozzá vörös bort. A gazda serény buzgólkodással töltötte meg a poharakat. Kettőt a vendégeknek, a harmadikat magának. Áradó szavakkai köszöntötte egészségükre, meg arra, hogy gazdag gyermekáldás tetézze boldogságukat. A lány zavarba jött, de poharát fenékig kiitta. Később a gazda széket hozott magának, s három teli üveget tett az asztalra. A németek brúdert ittak, s diáknótákat énekeltek. Kétszó- lamban fújták, s a strófák végén sűrűn ismétlődik a hol- lalá. A jenkik fogadásokat kötöttek, hogy asztal alá isszák egymást. A tulajdonos jókedvű volt, mostanában fellendült az üzlet. Szerette volna valamivel megajándékozni a fiatalokat. Valamivel, ami pénzbe se kerül. Közelebb húzódott hozzájuk: — A romoktól jönnek, ugye? Látták a régi városkaput, ahol a katona holttestét kiásták? Maguknak is azt mondták, ugye, hogy őrségben érte utol a halál. No, én mást mondok. Ügy, ahogy az öregektől hallottam. Lenn, a tengerparton, a kikötői út végénél egy katona állt. Alkonyodott. A tenger vize pirosra vált, s a katona a vizet nézte. Rövid kardja, tarajos sisakja is vörös fényben csillogott, bőrét bronz színűre égette az erős pompéji nap. Vágyakozva nézte a tengert, szeme a láthatatlan túlsó partot kereste. Rómára, az otthoni lányokra gondolt. A néptelen úton most fehér ruhás nő közeledett. Könnyű léptekkel suhant el a babérliget mellett. A katona a vizet nézte és egy sikolyt hallott. Megfordult, s a liget felé futott. A fák között megpillantotta a fehér ruhást. Egy fának támaszkodott, kezével görcsösen ölelte a fa derekát. Haja kibomlott, melle zihált. Lába előtt zörgött a fű: egy sikló sebesen menekült. A katona szelíden lefejtette a fa derekáról a görcsbe merevült fehér ujjakat. A nőt gyengéden a fűre fektette, s a sisakjával legyezgette. Kis idő múltán komoly, sötét szempár nézett vissza rá. — Nagyon megijedtél? — kérdezte a katona. — Nagyon — jött az elhaló válasz. — Szerencséd volt: a sikló nem veszélyes. De járhattál volna rosszabbul is. Mi jutott eszedbe, alkonyaikor a kikötőnél kóborolni, egyedül? A nő nem felelt, összevonta keblén a ruháját. A katona folytatta: — A ruhád finom kelméből készült, karodon drága ékszerek ragyognak. Errefelé sok a rabló. Kifoszthattak volna ... Asszonynak látszol. Mit kerestél ilyenkor a városkapun kiírni? Az asszony felkapta fejét, s a katona szemébe nézett: — Római vagy, ugye? Érzem a beszédeden. Én is római vagyok. Philomene a nevem. Eltaláltad, asszony vagyok. És gazdag. Ez a gyűrű a tiéd, csak hallgass. Ne faggass tovább. Kísérj el a kapuig ... Nem szabad, hogy együtt lássanak bennünket. Gyere... A kapunál elváltak. Az asz- szony még egyszer visszanézett, kezével intett, s elosont. A katona künn maradt. Nem akart az asszonyra gondolni, de aznap éjjel róla álmodott. Komoly, fekete szeméről, hosszú hajáról. A szeme olyan ragyogó volt, mint a nap Róma egén, és olyan mély, mint a tenger Ostia öblében. A hajával álmodott és érezte illatát. Nyugtalanul járta az utcákat, hátha találkozik vele. Hűvös templomok mélyén, gyalogliintók függönye mögött kereste. Napról napra jobban szerette. A nevét százszor is elismételgette: Philomene. Mintha kis patak csobogna ... Járta a díszes pompéji tereket, az idegen utcákat és egy napon meglátta. Cifra palota kapuján fordult be éppen. A katona utána ment a márványlépcsőkön. Sokáig bolyongott a palotában. A belső udvarban ezüstösen csilingelt a szökőkút vize. Az átrium üres volt. Három termen is áthaladt, s a negyedikben megtalálta. Heverőjén ült, olajbogyót csipegetett. — Philomene — szólt remegve a katona — csakhogy megtaláltalak! Mit tettél velem? Nem bírlak elfeledni! — Látott valaki bejönni? — kérdezte az asszony. — Senki. — Tudod, ki vagyok én? Caius felesége. Tudod, kicsoda Caius? A császár rokona és kegyence. Ha itt találnak, véged. Szép szemével kihívóan nézte a katonát. Az lassan, nyugodtan mondta: — Akkor hát meghalok érted, Philomene. Azt sem sajnálom, csakhogy láthattalak. Az asszony lesütötte szempilláit: — Merész vagy, katona ... Már napok óta vártalak. Most menned kell, de találkozni akarok veled. Te szép vagy és fiatal. Caius csúnya és öreg. Találkozni akarok veled. Holnapután, alkonyaikor várj rám a városkapunál. Menj ... és várj ... A katona elment. Fejét mámorosnak, testét könnyűnek érezte. Philomene! Mint a patak csobogása, olyan a neved. Mint a fehér hó Gallia hegyein, olyan a kebled. A halhatatlan istenek adjanak neked örök ifjúságot! Mámorosán járt a katona, s már nem gondolt az otthoni lányokra. A holnap- utánt várta. Az első nap megmozdult a föld. A katona nem érezte. A második napon már dübörgőit, s az út porát felverték a menekülők. A katona Philomenere gondolt, a csókját szomjazta. A harmadik napon délben már a városkapunál állt a katona. A föld szüntelenül morajlott, s a Vezúv ormán veres láng- nyelvek csaptak fel az égre. A katona sétált és mosolygott. Philomenet várta. Aztán eljött az alkonyat. A föld megrendült, a sziklák megrepedeztek. A Vezúv torkából izzó lávafolyam tört elő, s mint sistergő tűzkígyó kúszott a város felé. Az eget füstfelhő takarta és a perzselő hamu Pompéjire hullott. A varosból most már szüntelenül ömlött a menekülök árja. Kibomlott hajú, eszelős nők, rémült férfiak tolongtak a kikötőben. Hajóra szálltak. A katona ott állt a városkapuban és a tengert nézte. Rákiáltottak: — Fuss te is! Menekülj! A katona nemet intett. Menekülni? Amikor Philomenet várja?! Hátát a falnak vetette és közeli boldogságára gondolt. A hegy most újra megrázkódott, s a sziszegve kúszó láva betemette a leatonät... A gazda újra töltött a poharakba, s a fiatalokra köszöntötte: a boldogságukra! A lány végigsimította szőke haját, s halkan megkérdezte: — És az asszony? Philomene? A gazda kelletlenül vállat vont: — Már az első napon elmenekült, férjével és szolgálóival. A hajón phalernumi bort ittak és Philomene egyszer se gondolt a katonára ... Idegen ötlet nyomán írta: Nyíri Éva láthatják a napot. A magas hegyekkel körülvett keskeny völgy mélyén élő emberek, december 21-én búcsút vettek az éltető napfénytől. A KATONA
