Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-06 / 4. szám

1965: a röplabda éve - Atlétikai pályaavatók Vízproblémák - Evezősiskola Dömsödön ÚJÉVI BESZÉLGETÉS BARNA JÓZSEFFEL A PTS ELNÖKÉVEL Az új esztendő alkalmából felkerestük Barna Józsefet, a PTS elnökét, s elbeszélgettünk vele sportmozgalmunk soron következő feladatairól. Döntő kérdésnek tekintjük a tömegesítést. Különleges hely­zetünk, a főváros közelsége többek között arra predeszti­nál bennünket, hogy a sporto­lók széles táborából biztosít­suk a fővárosi nagy egyesüle­tek utánpótlását. Megyénk ugyanis nevelő megye. A nagy tömegeket olcsón foglalkoztató sportágak fejlesztésére nagy gondot fordítunk. Ennek érdekében jelöltük ki az 1964-es esztendőt a kézilab­da- és a röplabda évének. To­vábbra is elsődleges e két sportág felvirágoztatása. „Pro­longáljuk” a kézilabda- és röplabda évét. Kézilabdában szép sikereket értünk el, egy­re bővül a sportág tábora. Röplabdában viszont nem be­szélhetünk ilyen sikerekről. A szövetség nem volt megfelelő gazdája a megyei bajnokság­nak, s a mezőnyt alkotó hat­hét csapat tulajdonképpen a levegőben mozgott, nem volt ugyanis utánpótlása. 1965-ben a járási röplabda­élet megerősítése a fő fel­adat. Ha nem is mindenütt, de leg­alább nyolc-kilenc járásban szeretnénk a bajnokságot meg­indítani, s az innen kikerülő győztesekből jövőre a megyei bajnokság mezőnyét kialakí­tani. A tervek szerint az idei megyei bajnokság gazdája a budai járási szövetség lesz. Tehát a röplabda fellendítése érdekében az alapokat szeret­nénk 1965-ben lerakni. Ez a fejlődés záloga. ■v— A következő sportág, amelynek nagy jelentőséget tulajdonítunk, az atlétika, en­nek többek között azért van nagy jelentősége, mert alap- képzettséget ad a többi sport­ághoz. Ez évben már üzemképes lesz a nagykátai, s a ceglé­di pálya is. A Nagykőrösi Kinizsi futópá­lyáját pedig felújítjuk, vörös salakkal terítjük le. Dunaha- rasztin a háromsávos futópá­lya korszerűsítésére esetleg „négyessé” bővítésére kerül sor. El szeretnénk érni, hogy minden járásban legalább egy komoly atlétikai pálya legyen. Nem igényel nagy befektetést, könnyen megoldható a sporttelepeken az ugróhe­lyek és a dobókörök el­készítése, s ahol lehetséges, 60 méteres futópálya létesítése. Azt szor­galmazzuk, hogy minél több sportkör igyekezzen az atléti­ka alapvető létesítmény fel­tételeit megteremteni, a fenti módszerrel. — Uszodák, strandok szép számban vannak megyénkben. S az atlétika után az úszás kö­vetkezik a sportágak rangso­rában. Az elsődleges feladat, hogy minél többen megtanul­janak úszni, majd közülük a legrátermettebbeket bevonni a versenyzésbe. Cegléden. Abonyban, Nagykőrösön úszó tömeg­bázist igyekszünk kiépíte­ni. PEST MEGYEI HIBLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csolläny Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100 442—220 Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—147 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—149 — Ipari rovat: 141—462. — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. Cegléden és Abonyban jelen­leg az a probléma, hogy ver­senyzésre túl meleg a víz, Nagykőrösön viszont fordított a helyzet. A víz lehűtésével, il- I letve felmelegítésével igyek- ] szünk a kérdést megoldani. | Tervbe vettük, hogy a dabasi járásban. Ócsán, Örkényben j megyei szintű versenyt bonyo­lítunk le, s az abonyi után- t pótlástábor idei műsorába már j az úszást is beiktatjuk. — Bár megyénket kérész- j tülszeli a Duna, komoly vízi- | sportéletről, evezésről, kajako- ! zásról nem beszélhetünk. Megállapodtunk az MTS Köz- j ponti Sportiskolájával, hogy j Dömsödön kihelyezett ' evezősszakosztályt létesít. Ebben a községben az úttörők körében igen mozgalmas élet folyik, már több szép fegy­verténnyel hívták fel maguk­ra a figyelmet a fiatalok. Té­len a sportcsarnoki tanmeden­cébe járnak majd fel gyako­rolni a dömsödiek, a kedvező idő beálltával pedig hazai pályán edzhetnek. Később Szigethalmon kajak-kenu szakosztály felállítása követ­kezik. — A tömegesítéssel párhu­zamosan növeljük a sportvezetők létszámát is. Ezt szolgálja a megyei alap- és középfokú sportvezetőkép­zés, valamint a megyei szövet­ségek, és a járási TS-ek ver­Mexikóban is októberben... senybírói, játékvezetői tanfo­lyamai. A sportvezetők to­vábbképzése is elengedhetet­len, csak így tudunk lépést tartani a korral. Két-három járás sportvezetőit összevont értekezletekre hívjuk majd össze, a lehetőség szerint a hét végén, s az elméleti elő­adás mellett gyakorlati bemu­tató is műsoron szerepel. — Rendszeresen ellenőrzi módszertani és tömegsport bizottságunk az edzők munkáját. Edzői szerződést ezután csak akkor fogad el. ha a szerző­déshez éves munkatervet is mellékelnek. A bizottság eze­ket átvizsgálja, ellenőrzi, hogy megfelel-e a követelmények- | nek. Mivel az edzők fontos j nevelőmunkát végeznek, lé- j nyeges. hogy magatartásukkal, | viselkedésükkel jó példát mu- J tassanak. S még egy követel- j meny, azokat az edzőket, akik nem vesznek részt a tovább- j képzésben, felfüggeszti a bi­zottság. Elsődleges tehát a tömege­sítés. Ennek eredménye a szín­vonal emelkedését is szol­gálja, s reméljük, hogy megyénk sportolói ez évben is sok szép sikerrel örvendeztetik meg a bajnokságokon, különböző versenyeken a szurkolókat, sportbarátokat. Reitter László A Mexikói Olimpiai Bizott­ság hivatalosan is közölte, hogy az 1968. évi XIX. Nyári Olimpiai Játékokat október 12. és 27-e között rendezik meg. Ezért választották ezt az időpontot, mert az időjá­rás a gyakorlat szerint ekkor a legkedvezőbb, i hogy olimpiai falut építenek a férfiak és külön a nők ré- | szére. A Mexikói Olimpiai I Bizottság óriási turistaforga­lomra számít. PIHEN A SÍP... Csendesek a labdarúgó-pá­lyák, még pihennek megyénk­ben a labdarúgók, s pihennek a játékvezetők is. Persze már nem sokáig. A napokban megkezdődik az alapozás, a felkészülés a tavaszi idény- Közölték, j re pihen a síp, s három „gaz- da” az elmúlt év egy-egy ér­dekes epizódját így elevení­tette fel. — Október 4-én még két csapat volt esélyes a megye­Súlyemelők menetrendje Sportév- fogas kérdésekkel Nem sokáig tart az apály a sportéletben. A rövid pihenő, erőgyűjtés után újult len­dülettel látnak neki a spor­tolók a feladatoknak. Lesz annyi, hogy 1965-ben is láz­ba hozza a sportvilágot. Ezt bizonyítja az a csupán egy­két, jellemző esemény is, amellyel az alábbiakban fog­lalkozunk. Mit tartogat te­hát az új esztendő? I. A selejtezők éve Nagy „nekiduráiás” tapasz­talható máris -a világ min­den sarkában, ahol csak a labdarúgást ismerik . . . Tud­niillik 1965-ben dől el, me­lyik lesz az a 14 csapat, amely a selejtezők után átutazhat a szigetországba, Angliába, hogy 1966-ban megvívja a legnépszerűbb sportág leg­fontosabb eseményének, a vi­lágbajnokságnak a döntőjét. Európa legjobb csapatai ki­lenc csoportban küzdenek, a dél-amerikaiak háromban, s a győztesek, összesen tizen- ketten jutnak a döntőbe. Hoz­zájuk csatlakozik az észak- és közép-amerikai első, to­vábbá az ázsiai csapatok szerencsés nyertese. És per­sze bérelt helye van a ren­dező Angliának, valamint a védő Brazíliának. S éppen ez a nagy kérdés: lehet-e végre „detronizálni” a brazil futballcsapatot, amely hovatovább olyan hí­res a világpiacon, mint a bra­zil kávé. Már kétszer vitte haza a világbajnoki címet, Svédországból és Chiléből, most pedig a mesterhár­masra készül, nem is alap­talanul. Brazília eddig min­den világbajnokságon ott volt, s mindig ki tudott rukkolni néhány meglepetéssel, a sport­ínyenceket is bámulatba ejtő egy-két taktikai fogással, vagy éppenséggel új sztárok­kal. Negyven esztendeje, a párizsi olimpián kezdődött el a dél-amerikai futball nagy karrierje, amelyet az­óta csak hébe-hóba tudott megzavarni európai csapat. De az esedékes 8. világbaj­nokság elé már nem néz­het túlságosan vérmes remé­nyekkel Dél-Amerika. neve­zetesen legjobb csapata, Bra­zília. Hiába, elrepültek az évek, kopik a tudás, világ­nagyságok öregednek ki, s Angliában nagy ostromra ké­szül a megszokott körülmé­nyeket is belekalkuláló Éú- rópa. S hogy melyek lesz­nek azok a csapatok, ame­lyeket elsősorban küldhet tűzbe az óvilág, azt már sejtetik majd az 1965-ös se­lejtezők. Magyarország az európai hatodik csoportban mérkő­zik Ausztriával (június 13, szeptember 5) és a Német Demokratikus Köztársasággal (május 23, október 10). Első mérkőzéseink idegenben lesz­nek. Reméljük, a magyar csa­pat a hagyományoknak meg­felelően, ezúttal is eljut a 16-os döntőbe. A szövetségi kapitány már kísérletezik, fel- frissítésre készül, s az va­lószínű, hogy egy tekintet­ben Magyarország lefőzi a többi országot: a miénk lesz a legfiatalabb átlagos élet­korú csapat. S ha a jósol- gatásnál tartunk, London már egyszer színhelye volt a ma­gyar labdarúgás egyik leg­nagyobb fegyvertényének (az a bizonyos 6:3), miért ne is­métlődhetne meg a futballtör - ténelem? Vető József (Folyt köv.) A legjobb magyar súlyeme­lők ma Budapesten megkez­dik a felkészülést az idei j eseményekre. Az alapozás egy hónapig tart és heten­kent kétszer úszóedzéseken is részt vesznek a verseny­zők. Február 6-án megkez­dődik a formábahozás, mert február 21-én Varsóban már nagy feladat vár a válo­gatottra, Lengyelország ellen vívnak országok közötti ta­lálkozót. A közös alapozást 11 versenyző kezdi meg, és­pedig Nagy, Földy, Bagócs, Benedek, Fedelevits, Tóth G., Tóth Gy., Litter, Nagy F. és Nernessányi. Az olimpián járt súlyemelők közül Husz- ka. Veres és Ec ser hiány­zik. Huszka lemondta az ed­zőtáborozást, Oroszlányban készül, s amennyiben szük­ség van rá, a válogatott ren­delkezésére áll. Veres Győző Tatabányán folytatja előké­születeit, Ecser pedig porc­műtéten esett át, csak egy hónap múlva kezdheti meg felkészülését. A varsói erőpróba után szinte minden hónapra jut 1965-ben jelentős súlyemelő­esemény. Március közepén a válogatott a hagyományos Moszkva Kupa versenyre uta­zik, április 9-, 10- és 11-én pedig Budapesten kerül sor a Duna Kupa ötödik fordu­lójára, a magyar, csehszlo­vák. bolgár, román, ju­goszláv, nyugatnémet és oszt­rák válogatott részvételével. Májusban a Budapest és vi­dék egyéni bajnokságokat bo­nyolítják le, ezenkívül az ifjúsági válogatott Bulgáriá­ban szerepel. Június 7-e és 13-a között Szófiában az idei Európa-bajnokságot ren­dezik meg, ugyanakkor a Balaton mellett a magyar és lengyel ifjúsági válogatott találkozik hivatalos mérkő­zésen. Július végén megkez­dődik a felkészülés a te- herár.i világbajnokságra s szeptemberben az országos egyéni bajnokság jelenti a főpróbát a vb-re. Teherán­ban október 28-a és no­vember 3-a között mérik össze erejüket a világ leg­jobbjai, s ezen teljes csa­pattal Magyarország is sze­repel. A mozgalmas eszten­dőt novemberben a csa­patbajnokságok zárják. Több fiatal előtt nyílt meg az út, hogy bekerül­jön a nagyválogatottba. El­sősorban a könnyűsúlyú Ba­gócs János áll a válogatott­ság küszöbén, míg Huszka pótlására a jelenleg Egerben katonai szolgálatot teljesítő Szarvas és Bakos (mind­kettő Testvériség) áll ké­szenlétben. Belgrádban városok közötti vá­logatott kczilabdamérkőzésen Belgrad csapata 24:18 (15:9) arány­ban nyert Berlin ellen. Uszodamérleg A legnagyobb magyar uszo­dai létesítménynek, a mar­gitszigeti Sportuszodának el­készült a múlt évi mérlege. Az adatokból kiderül, hogy 1964-ben 715 000 „látogatója” volt a fedett és nyitott me­dencéknek, s ebből 484 000 sportoló és 231 000 fürdő­vendég. Tavaly 104 hazai és nemzetközi úszóversenyt ren­deztek, 527 bajnoki és nem­zetközi vízilabda-mérkőzést játszottak a Szigeten. Egy év alatt 'az uszodá­ban jelentős beruházások, nagyarányú építkezések tör­téntek. Az 50-es medence tőszomszédságában levő TÜ- KER-üdülőt átadták sport­célokra, s itt 45 személyes „uszodai kollégium” létesült. Kényelmes szobák, ebédlő, könyvtár és társalgó bizto­sította a sportolóknak a jó elhelyezést. Ebben az épü­letben laktak az olimpiára készülő úszók, vízilabdázók, öttusázók és sportlövők is. I bajnoki címre: Tököl és Bag — emlékezett vissza Huszák j János. — Attól tartottam, I hogy nagyon rázós lesz kettő­jük összecsapása. Örömmel I tapasztaltam, hogy Bagón | mind a huszonkét játékos I sportszerűen harcolt. Igaz, az \ utolsó fordulóban megválto­zott a tököliekről a vélemé- ' nyem. Űjhartyán ellen, lát- j hatóan lélek nélkül, az ellen- 1 felet lebecsülve játszottak, őszintén mondom, volt egy olyan periódus, amikor azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy a mérkőzést a tököllek komolytalan játéka miatt le­fújom. Halász István számára a Ceglédbercel—Vecsés össze­csapás volt a legemlékezete­sebb. — A két kiesőjelölt óriási harcot vívott, a legtisztább eszközökkel. A találkozó vé­gén néhány berceli játékos zokogva borult az öltöző asz­talára, míg a vecsésiek öltö­zőjét majd szétvetette az öröm. Akkor még nem sej­tették, hogy hat kiesó lesz a megyéből. A magyar játékvezető-élgár­dához tartozó Soós Gábor egy külföldi élményét elevenítet­te fel. — Lelkesedésben a Fradi- szurkolókhoz hasonlíthatom, az olasz Bologna táborát, sőt bizonyos tekintetben még fe­lül is múlják a zöld-fehére­ket. A Bologna—Anderlecht Európa Kupa visszavágó mér­kőzés előtt — amelynek egyik partjelzője voltam — a város­ban már délután háromkor bezárták az üzletek nagy ré­szét. A szurkolók özöne , vo­nult a stadion irányába. Ezer meg ezer egyesületi kék-piros zászlót lengetett a szél. Több szurkoló lepedőnagyságú zász­lót tekert magára, utánozva az arabok öltözékét. Az ola­szok a 89. percben még 2:0-ra vezettek, s könnyelműsködni, „deázni'’ kezdtek. Es mint de­rült égből a villám, jött a baj. A belga jobbszélsö egy várat­lanul hozzá került labdát ka­pásból a kapuba vágott. 2:1 lett, harmadik mérkőzésre került sor Barcelonában és ott 0:0 lett az eredmény. Sor­solással a belgák jutottak to­vább. — Fekete — 13684 kör A Gödöllői Ganz Árammé­rő Gyár MHS lövészcsapata akárcsak 1963-ban, 1964-ben is a megyei bajnokság élén vég­zett. Tavaly 13 684 köregysé­get értek el a gödöllői sport­lövészek. Teljesítményük alapján több mint ezer együt­tes közül az országos élme­zőnyhöz tartoznak. Még nem értékelték véglegesen a sor­rendet. de lehetséges, hogy a 13 684 kör az első helyet je­lenti a gödöllőiek számára. A Ganz második csapata a me­gyében hetedik lett, 11 318 kör­rel. Hosszú, kitartó munka után érték el ezt a szép sikert. Az üzemben 1958-ban hívták élet­re az MHS-alapszervezetet, a lövészcsapatot. Az első jelen­tős eredményt 1962-ben az egységes versenyrendszer be­vezetése évében érték el. Ak­kor a megyében a harmadik helyen végzett a gárda. Vidák Donát, a lövészcsapat vezetője a közelmúlt sikereit azzal magyarázta, hogy a ver­senyzők az előírásnak megfe­lelően, az edzésterv betartásá­val készülődtek a soron kö­vetkező feladatokra. Az együt­tes valamennyi tagja minden alkalommal pontosan részt vett a tréningeken, s a felké­szítésben Pozsonyi Vendel és Pálvölgyi Lajos is nagy segít­séget njnjjtott. A vállalat ve­zetősége, pártszervezete is je­lentős támogatást biztosított a szakosztálynak. Az MHS megyei elnöksége és a megyei Sportlövő Szövet­ség, az együttes tagjait kitűnő szereplésükért tárgyjutalom­ban részesítette. A csapat név­sora: Vidák Donát, Pozsonyi Vendel, Farkas József, Pál­völgyi Lajos, Kukla Ferenc, Péter Tibor, Budai Sándor, Bubán János, A hollandiai Beverwijkben teg­nap kezdődött el a hagyományos nemzetközi sakkverseny. Erre a versenyre a Holland Sakkszövet­ség évről-évre erős nemzetközi mezőnyt hív meg. Az idén a ma­gyar nemzetközi nagymesterek közül Portisch Lajos és Lengyel Levente utazott el. Tavaly ezen a versenyen Portisch Lajos került az első helyre. Izrael Labdarúgó Szövetségének elnöksége meghívást küldött Milo- van Csiricsnek, a jugoszláv lab­darúgó-válogatott edzőjének: ve­gye át az izraeli labdarúgc-válo- gatott felkészítését a Belgium és Bulgária elleni vb-selejtező mér­kőzésekre. Csirics kijelentette, hogy minden valószínűség szerint eleget tesz a meghívásnak. A világ Box Unió döntése értel­mében a betöltetlen nehézsúlyú ökölvívó válágbajnoki címért már­cius 5-én a 12 000 nézőt befogadó chicagói Amphiteaterban Ernie Terrell (Chicago) és Eddie Machen (Portland) méri össze erőjét. Garrincha a világhírű brazil jobbszélső műtétje után először játszott a Botafogó színeiben — nagy sikerrel. A Botafogo a város válogatottja ellen mérkőzött, 6:3- ra győzött és a gólok közül Gar­rincha egymaga hármat szerzett. Don Schollander, az 1964-es esz­tendő legjobb sportolója a nyugat­német Sports Internationa] meg­hívására a napokban Badcn-Ba- denba utazik, hogy átvegye kitün­tetését. Schollander január 12-én tér vissza az Egyesült Államokba s megkezdi tanulmányait a Yale egyetemen. A PAP lengyel hírügynökség 22 távirati irodát kérdezett meg ar­ról, kit tartanak az 1964-es eszten­dő legjobb európai sportolóinak. A válaszok alapján az alábbi sor­rend alakult ki: 1. Ligyia Szkob- likova (szovjet) gyorskorcsolyázó- nö, 2. Szmidt (lengyel) atléta, 3. Rand (angol) atlétanő. 4. Zsabo- tyinszkij (szovjet) súlyemelő, 3. Anquetil (francia) hivatásos kerék­pározó, 6—7. Ivanov (szovjet) eve­zős és Holdorf (nyugatnémet) at­léta. 8. Caslavszka (csehszlovák) tornásznő, 9. Roelants (belga) at­léta, 10. Tamara Press (szovjet) at­létanő. Dánia férfi asztalitenisz-váloga­tottja 5:2 arányban győzött Lu­xemburg ellen. A női mérkőzést is a dánok nyerték 3:0-ra. TOTOTIPPJEINK 1. Catania—Internazionale 2 2. Cagliari—Bologna 1 3. Mantova—Fiorcntina 2 4. Messina—Lanerossi l 5. Roma—Torino 1 6. Bari—Modena x 7. Padova—Leeco x 8. Trani—Spal 2 9. Angers—Lens i 10. Bordeaux—Sochaux Z 11. Rouen—Nantes l 12. Strasbourg—Sedan 1 13. NTimes—Valenciennes x 13+1 14. Parma—Pro Patria x Pótmérközések: 15. Monza—Venezia 1 16. Brescia—Napoli ] Pekingben a huszonegy éves Shu Yuan, a háromezer méteres női gyorskorcsolyázásban 5:23.1 perces eredménnyel kitűnő új kí­nai rekordot állított fel. Azonnali belépéssel felveszünk csúcsesztergályos, szerkezeti lakatos, kovács szakmunkásokat és férfi segéd­munkásokat valamint vidéki munkára «ep­és szerk. lakatosokat Jelentkezni lehet Országos Bányagépgyártc Vállalót Budapesti Bányagépgyára Bpest IV., Baross u. 91—95.

Next

/
Oldalképek
Tartalom