Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-05 / 3. szám
VÁC NAPLÓ Korszerűsített sütőüzem PEST MEGYE» HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM 1965. JANUAR 5, KEDD Szép eredménnyel zárták az évet Mit mond váci üzeméről a selyemipar vezérigazgatója ? A Magyar Selyemipari yál- lalathoz sok üzem tartozik. A soproni, a szentgotthárdi, a tolnai, a mohácsi telephelyek mellett Budapestről intézik a Váci Bélésszövögyár ügyeit is. A harmincnégy kilométer ma már nem távolság. Meggyőződtünk erről az év utolsó napjaiban, amikor felkerestük hivatalában Szabó Károly vezérigazgatót. Megkértük: tájékoztassa olvasóinkat a Rádi úti üzem munkájáról. — A váciak az előzetes jelek szerint szép eredménnyel zárják az évet. — mondotta. — A tizenkét hónap munkáját elemezve megállapíthatjuk, hogy a gyár kollektívája az elmúlt időszakban nagy súlyt helyezett a terv mennyiségi teljesítése mellett a minőségi követelmények teljesítésére is. Tavaly előtérbe került a Magyar Selyemipar; Vállalat központjában az az igyekezet, hogy az ipar divatárú-szövö jellegének fenntartása mellett a gyári programok kiadásánál a termelés szakosításával is törődjünk. Vácott sikerült állandó cikkprofilt kialakítanunk. — Mi ennek a kézzel fogható bizonyítéka? — A váci gyár műszaki vezetői messzemenően megértették és magukévá tették a központi elgondolást. Az eredmény sem maradt el, mert már az első háromnegyed évben nyolc százalékkal meghaladta termelésük az 1962. évi szintet. Jó hatást értünk el a munkások között, mert átlagbérük emelkedett, a szövök keresete növekedett. Dicséretet érdemelnek a műszakiak is, mert nem becsülték le a műszaki előfeltételek javításához szükséges apró munkát. Intézkedéseket tettek a láncelőkészítés javítására, foglalkoztak a lánchenger-írelés új, fejlettebb módszereinek kialakításával. Az ösztönző prémiumrendszer is több feladat megoldását segítette elő. — Kik tettek legtöbbet mindennek érdekében? — Az eredmények elérésében a gyár vezetőin kívül nagy részt vállaltak a művezetők: Vavra Pál, Geisler Frigyes, Brezovszki Ferenc szövőművezetők, Molitz János előkészítő művezető. A szövők közül Bajó Kálmánná, Gyere Gézá- né és Forberger Lászióné. Az előkészítőből említsük meg Karsai Istvánná és Belső Fe- rencné nevét. — Mit üzen vezérigazgató elvtárs a váci gyárnak? — Tavaly bebizonyították, hogy képesek komoly feladatok megoldására. Az idén is biztosítjuk az előfeltételeket ahhoz, hogy zökkenőmentes legyen a termelés. Vigyázzanak a minőségre, kutassák toVább a jobbat, ne féljenek az újtól és adjanak soksok ezer bélésanyagot népgazdaságunknak — fejezte be nyilatkozatát a Magyar Selyemipari Vállalat vezérig:z- gatója. Halácsi Dezső Összevont vállalatok Pest megye építőiparának koncentrálására megtörténtek az intézkedések. Az összevonást két ütemben hajtják végre. Az elsőre most az év elején kerül sor. A Budai Járási Tanács Építőipari Vállalata beolvad a váci székhelyű Pest megyei Tanácsi Építőipari Vállalatba. Ennek irányítása alatt működik majd a budai föépi- tésvezetöség, a szentendrei, az aszódi és a két váci építésvezetőség, valamint a szakipari építésvezetőség. Elítélték a sörtolvajokat, akik a lerakóiból hordták haza a „potyát4 A Pest megyei Tanács I. számú Sütőipari Vállalata korszerűsítette a főtéri 7002-es számú központi üzemet. A korszerűsítés legfőbb vívmánya: a régebbi, elavult kemencék helyett gözkemencéket építettek be.' Egyidejűleg az üzem komplett tésztafeldalgozó gépet is kapott. Nagy feladatokat lát el a 7002-es. A termelés 90 mázsa, de volt időszak, amikor átlagban 120 mázsa kenyeret sütöttek. Hétvégén. ünnepek 5*ff " ■ i I I • ■■ /. «* | fi # i Jubilál a méhész-szakcsoport Az év utolsó méhészgyűlésén emlékeztek meg a váci méhészek a szakcsoport megalakulásának tizedik évfordulójáról. A földművesszövetke- zet keretében fejtik ki tevékenységüket és egy évtized alatt 600 mázsa mézre és több mázsa viaszra kötöttek szerződést. A gyűlésen beszámoltak arról is, hogy a szakcsoport sikeresen befejezte a tavalyi fásítási tervét. A hóesés előtt földbe került 1500 bálványfa és több száz mézelő cserje, melyet Süveges György ajándékozott a szakcsoportnak. A méhlegelő javítása érdekében 25 kiló mézelőnövény magot is elvetettek. Mit látunk a mozikban? Művelődési ház. 5—6: Szigorúan titkos. (Szélesvásznú, NDK-film. Kisérő: Magyar híradó.) — 8—10: A pásztorkirály. (Színes bolgár film. Kisérő: Múzeumban.) — Matiné, 10-én: A kapitány. Építők mozija. 6—7: A boldogság országa. (Spanyol film. Kísérő: Én és a Murri Granada.) — 9—11: A szerelem kora. (Román film.) Drezdai folokiálliiás Vácott Négy teremben száz fénykép A Dunakanyar Fotoklub fél évtizeddel ezelőtt történt megalakulásakor elhatározta, hogy az ismertebb hazai klubok képanyagának bemutatása mellett módot keres nevesebb külföldi fotóművészek megismertetésére is. E gondolatok jegyében hozták váci közönség elé néhány hónappal ezelőtt Tadeusz Bilinszki lengyel fotóművész képsorát. A nemzetközi fotos kapcsolatok további elményitése során most a drezdai fotoamatőrök száz képében gyönyörködhetnek szakmabeliek és kívülálló érdeklődők egyaránt. A Vak Bottyán Múzeum négy termében helyezték el az érdekes kollekciót. Tabák Lajos, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja megnyitó beszédében elismeréssel szólt a Dunakanyar Fotoklub kezdeményezéséről. Széles skálájú, változatos a drezdaiak témaköre. Heinz Hoffmann drámai hangulatú „Tenger”-e, Ulrich Lindner „Hóban” című remek tájképe csakúgy, mint Hans Hanke leheletfinom tónusokkal megformált „Liliomkó”-je, vagy Heinz Rausch megkapóan egyszerű „Tükröződése” mértéktartó, de színvonalas alkotás. A drezdai fotókiállítás c hét végéig tekinthető meg a váci múzeumban. (—ö) Tabák Lajos megnyitó beszédét mondja (Néninger G. felvétele) Vaskos vádiratot állított ösz- sze a váci járási ügyészség Ganz Gábor és társai ügyében. Harminckilenc tanút hallgattak ki, hogy fény derüljön arra: mi történt a Magyar Söripari Vállalat váci kirendeltségénél? A vallomások bizonyították, hogy kisebb-nagyobb tételekben kikerültek a 0,45 literes sörösüvegek az ismerősökhöz, a jóbarátokhoz az ellenérték befizetése nélkül. Ganz védekezésében arra hivatkozott, hogy az országos söripari központ intézkedése szerint töltés közben — óránként — félre kellett tenni egy- egy kisúveg sört. Ez az úgynevezett technológiai sorozat az egészségügyi és minőségi ellenőrzés célját szolgálta. Mindezt tanúvallomás cáfolta meg, amely szerint a mintaüvegeket nem jelölték meg. Az illegálisan kiadott mennyiségek a kéznél levő, kiskereskedelmi készletből jutottak az ismerősökhöz. Az ügyész vádbeszédáben i nemcsak a négy vádlott káros tevékenységét ostorozta, de elítélte azokat is. akik hordták a „potyát”, károsították a népvagyont. A váci járásbíróság büntetőtanácsa Ganz Gábort 10 hónapi börtönre és 3000 forint pénz- büntetésre ítélte. Három vád- lottársát felfüggesztett büntetésre, illetve javító-nevelő- munkára ítélték. Kötelezték őket 7691 forint kártérítés és a perköltségek megfizetésére. Az ítélet nem jogerős. A gőzkemence előtt Dolgozik az adagológép előtt még ennél magasabb teljesítményt is nyújtottak. Ök látják el kenyérrel Vóc- Deákváron kívül Sejcét, Váltjukat, Szödligetet állandóan és gyakran kisegítik Felsőgödöt és Alsógödöt; szombatonként örszentmiklóst, Vác bottyánt és Dunakeszit. Ami jó volt 1964-ben, nem biztos, hogy az idén is megfelel az igényeknek. A felújítás átmenetileg megoldás, de a végső cél: az új váci kenyérgyár megépítése! (Gyimcsi Sándor képriportja) Üzemi önkéntes renclörcsoportokat szerveznek rendőrkapitánysáHÚSZÉVESEK VERSE Ifjak, húszévesek vagyunk. Szabad hazában dolgozunk, mi, akik akkor születtünk, mikor még zúgott felettünk a háború fergetege ... S jött a szabadság reggele. Ez a föld itt az én hazám, amely most épül igazán. Miénk a ma. és a jövő, mely az időben egyre jö, amelyért élni érdemes, életünknek értelme ez. Épüljél, szépüljél hazánk, mit elődeink hagytak ránk; féltünk téged és szeretünk, vigyázunk rád és megvédünk. Kékebben ragyog majd az ég s győz a világtestvériség! Tihanyi Ernő A VÁCI gon Mucsi Lajos rendőrtiszttől, a közrendvédelmi alosztály vezetőjétől kértünk tájékoztatást az önkéntes rendőrök munkájáról. — Ez a mozgalom egy év- I tizedre tekinthet vissza. Jelenleg az önkéntes rendőröket bevonjuk nemcsak a jár| őrszolgálatba, de segítségünkre vannak a jármüvek, vendéglők, összejövetelek el- ; lettörzésénél is. Munkájukat, j többségükben fáradhatatlanul, becsületesen végzik. So- ! kan túlteljesítik a szolgálati időt. — Múlt évben sokszor hallottunk munkájukról. — ELMONDOK néhány esetet. November közepén a Március 15 téren neveletlen fiatalok sörösüvegekkel dobálták a higanygőzlámpákat. Néhányat levertek közülük, csak úgy szórakozásból. Az önkéntes rendőrök fogták el a tetteseket. Nem váciak voltak. Azóta megkapták büntetésüket, s az okozott kárt is megtérítik. Ugyancsak az év végén igazoltatott egyik önkéntes rendőrünk egy kerékpárost. Zavarba jött az illető', s bevallotta, hogy lopta a biciklit. A fóti tanácsháza udvaráról nemrégen valaki betonelemeket (!) vitt el. Építkezéshez akarta felhasználni, mert úgymond, nem kapott anyagot. Balszerencséjére találkozott egy kék karszalagos önkéntes rendőrrel. — Az új esztendő új híre? — A TÁRSADALMI tulajdon fokozottabb védelmére hivatkozva több vállalatunknál megszervezik az üzemi önkéntes rendőri csoportokat. (dékány) Tizenöt értékes nyeremény A lottó decemberi tárgyjutalom sorsolásakor több váci szelvényt húztak ki a szerencsekerékből. A városunkban vásárolt következő számok nyertek: 678 270 (Budapest rádió); 925 081—I. tszázhúsz literes Lehel-hűtőgép); 5 783 832 (Hangulat-sarok); 5 800 203 (Doxa aranykaróra); 5 810 910 (Melódia rádió); 6 153 363 (Zorkij A közellátástól a lakbérfizetésig A népi ellenőrzés egy esztendeje A váci népi ellenőrzés tavaly tizenhat vizsgálatot folytatott le. Nyolcvanhat népi ellenőr 359 munkanapnak megfelelő időt fordított e munkára. Segítségükre volt 33 szakértő is, összesen 98 munkanappal. E vizsgálatok során tovább erősödött a népi Ellenőrzés tekintélye. Ez abban is megnyilvánult, hogy tizenkét hónap alatt 90 bejelentés érkezett a NEB-irodára. Az említett vizsgálatokon kívül a népi ellenőrzés figyelemmel kísérte a város területén működő intézmények gazdálkodását, a lakosság áruellátását és á társadalmi tulajdon védelmét. Elmondhatjuk, hogy 1964- ben tovább javult a váci vállalatok gazdálkodása és tevékenysége. Kevesebb volt a leltárhiány a kereskedelmi szerveknél és nagyobb gondot fordítottak a lakosság áruellátására. Tavasszal vontatottan haladt a város határában a mezőgazdasági munka. Több, mint száz hold maradt meg- műveletlenül. A zöldség-gyümölcs ellátás Vácott az év nagyobbik részében nem volt kielégítő. A nyár folyamán nem volt piacunkon kellő mennyiségű paprika, paradicsom. Időnként kevés volt a váci piacon a vágott baromfi és a tejtermék. A zöldségárak emelkedtek az előző évivel szemben. Javult viszont a lakosság kisiparosigényeinek kielégítése; ezen belül azonban néni tartott lépést a szükséglettel a mosoda. 1964-ben kezdte meg működését a szolgáltató ktsz szállítórészlege. A népi ellenőrzés vizsgálatai során feltárta, hogy vállalataink még mindig tetemes kötbért fizetnek a MÁV-nak és a TEFU-nak. Az adók és vízdíjak befizetése jó ütemben halad, viszont lemaradás van a lak- bérfizetéseknél. Az élelmiszer-kiskereskedelmi és a vendéglátóipari vállalatoknál lefolytatott vizsgálatokat követő intézkedések között volt 54 fegyelmi, 110 kártérítés és négy bírósági feljelentés. Több felújításnál túllépték az engedélyezett összeget (Juhász Gyula u. 2., Mártírok útja 27., Mártírok útja 57. stb.). A sütőüzemek nem rendelkeznek megfelelő raktárral s így nem tudják biztosítani az előirt 17 napos lisztkészletet. A földművesszövetkezet betonáruüzemé- ben csak a vizsgálatunkat kövctó'en építettek öltözőt és ebédlőt, majd bekerítették az üzem területét. A vizsgálatok eredményét és javaslatainkat minden esetben közöltük az érdekelt szervekkel. A népi ellenőrzés munkájának további javítására ötpontos határozati javaslatot fogadott el a városi tanács legutóbbi ülése. Szikora Pál, a NEB elnöke fényképezőgép); 6 201 771 (Pannónia motorkerékpár); 6 202 251 (tízezer forintos vásárlási utalvány); 6 234 184 (mosógép és centrifuga); 6 234 266 (Budapest rádió); 6 234 385 (hatezer forintos Lottó zeneszekrény); 6 248 536 (hatezer forintos Lottó zeneszekrény); 6 268 761 (tizenki- lencezer forintos NDK szobabútor); 6 277 884 (Lottó Combi zeneszekrény) és 6 287 211 (Melódia rádió). A nyertesek az igazoló szelvényrészt január 19-ig adhatják le a Széchenyi utcai Lottó-irodában. ANYAKÖNYVI HÍREK Születtek: Pálinkás Mihály és Baki Ilona: Ilona, Berczeli József és Klaál Erzsébet: Zsuzsanna, Madudák István és Peukert Ildikó: István, Varga Károly és Voknát Magdolna: Erika, Pajor József és Bálik Mária: József, Csepregi Sándor és Págyi Katalin: Erzsébet és Attila (ikrek). Struve Gábor és Szigetközi Mária: Gábor nevű gyermekeik. Házasságot kötött: Farkas Ernő és Zsigmond Ilona. Meghalt: Rózsavölgyi József 54 éves, Antal Jézsefné szül. Csordás Anna 8-1 éves és Henyei Mihály 65 éves. Köszönetnyilvánítás. Hálás köszönet mindazoknak, akik drága jó édesapánk halála alkalmával részvétükkel felkerestek, vagy sírjára virágot helyeztek. Lopert-tes tvérek Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, illetve a Váci Kötöttáru- gyár pártszervezetének, a vállalat dolgozóinak, s mindazoknak, akik drága édesanyánk, Antal Jó- zsefné temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és ezzel szivünk fájdalmát enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család