Pest Megyei Hirlap, 1965. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-31 / 26. szám

ms. JANUÁR 31, VASÁRNAP

PCffT

HEGYE I

É/fírirw

A T yereskova-brigád

Az őrszem fel-alá sétál kijelölt posztján. Vállán puska, keze a fegyver szíján, hogy villámgyors mozdulattal rászegezze a közelben megzizzenő bokorra: — Állj, ki vagy?!

Ilyen a hagyományos őrszem. Ezért lepődtem meg magam is az őrszemen, aki most előttem áll. Csinos, fiatal, fekete lány fehér köpenyben, ami nem elővigyázatlanságát jelenti, hiszen posztján éppen ez a terepszín, hanem azt, hogy egészen más feladatokat lát el, mint amit mi egy őrszemtől megszoktunk:

— Az országban egyedülálló kezdeményezésről van szó. Sőt, az Egyesült Izzó váci Képcsőgyárában is mi vagyunk az egyetlen brigád, ahol az őrszemmozgalom megvalósult — mondja Juhász Ilona, az őrszem. — A brigád huszonhárom tagja felváltva 3— 3 napra elvállalja a munka pontos kezdésének, a munkahely tisztántartásának és rendben való átadásának ellenőrzését. Aki vét ezek ellen, azt figyelmezteti, vagy felelősségre vonja.

— Miféle törvény védi ennek az őrszemnek a tekintélyét?

— 1963. április 4-én elnyertük a „szocialista brigád" címet. Ez a rang fokozott versenyre sarkallt — önmagunkkal. A brigád önálló életre kelt, komoly mércét állítottunk magunk elé a munkában,

biztosítékot kerestünk

a szocialista kollektíva együt- tartására. Brigádkollektívánk érdekeit mindenki a sajátjának fogadta el, s megegyeztünk, hogy ennek betartásában kölcsönösen segítjük és ellenőrizzük egymást.

Huszonegy fehérköpenyes nő ül a katonásan sorakozó munkaasztaloknál. Kezük közt finom drctszálak hajlanak, vibrál a forrasztó fénye, begyakorlott ujjak közt forognak a szerszámok. Néhány perce kezdték a műszakot, pontosan, hiánytalanul.

A képcsőgyár Tyereskova- brigádja 1960 novemberében alakult, akkor még „Béke" néven Huszonketten voltak, csupa nő és egy szál férfi, Máté Imre versenyfelelős.

— Mindig azt hittem, hogy mi férfiak, jobb kollektívát tudunk teremteni, mint a nők, de ebben az esetben kellemesen csalódtam — mondja Máté Imre. — Ezek a nők élénkek, talpraesettek, ugyanakkor szeretik a munkájukat, és annak ellenére, hogy kevés kivétellel férjes asszonyok, rengeteget áldoznak a közösségi életért. Tizennyolcán vagyunk itt ma is abból a huszonkettőből, akik a brigádot alapították. Ez nagy dolog, ha mellette megemlítjük azt a megdöbbentő tényt, hogy a gyár dolgozóinak negyed része egy év alatt kicserélődik. Vannak olyanok, akik sohasem érzik meg

a közös élet vonzását,

mennek ahogy jöttek, barátok és elégedettség nélkül. ígérgetni, felajánlani persze mindenki tud, annál is inkább, mert a számonkérésre ritkán kerül sor. Mi 1963 óta felajánlásaink alapján munkatervet készítünk, és felelőseket jelölünk ki. Havonként tartunk brigádgyűlést. Itt értékelés, bírálat, tervek, minden elhangzik, fesztelenül és jószándék úan.

Hogy miből áll a brigád kollektív élete? Ezt a brigádnapló hűségesen tolmácsolja. Gondosan vezetett, szép kötésű könyv. A naplóvezető büszkén pillant rám, ha lapozgatás közben feltekintek, és úgy olvassa képzeletben, ahogy én, mert kívülről ismeri minden sorát. A napló oldalain itt is, ott is elismerő bejegyzésekre bukkanok, sokszor idegen nyelven: lám, nem én vagyok az első, aki megcsinálom. A naplót üdvözlőlapok tarkítják, a Mátrából. a Balatonról és külföldről is. Soha nem feledkeládjával. Itt az üzemben közösen járatunk folyóiratokat, újságokat. Nagy az érdeklődés nálunk az űrhajózás iránt, különösen mióta bebizonyosodott, hogy a női \ egyenjogúság a világűrre is j kiterjed.

A Tyereskova szocialista j brigád 1964. április 4-én másodszor is elnyerte a szocialista brigád címet, az elmúlt év végén pedig őket nyilvánították

a gyár legjobb brigádjánál«.

Sikerük titka nem- csodákban rejlik, minden új dolgozót szívesen maguk közé fogadnak, aki munkában, emberségben, öntudatban, kollektív szellemben rangjukhoz méltónak bizonyul.

A szakszervezeti bizalmiak büszkén beszélnek arról, hogy a képcsőgyár a szocialista üzem címért verseng, amiben nagy érdem illeti meg a példaadókat.

Dozvald János

Ülést tartott a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa

Szombaton Budapesten

ülést tartott a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa. A tanácskozáson megjelent Ku- rucz Béla, az MSZMP Pest megyei Bizottságának titkára.

Az ülésen Palotás Károly- nak, az SZMT titkárának beszámolója alapján megvitatták, az 1965. évi népgazdasági feladatokkal kapcsolatos megyei tennivalókat. Az idei terv maradéktalan végrehajtását a szakszervezetek a szocialista brigádmozgalom továbbfejlesztésével, a versenymozgalom szélesebb körű terjesztésével kívánják segíteni.

— Elwis Presleytől a Beatles együttesig. Szerdán az érdi ifjúsági klubban nagy sikerű tánczenei előadást tartott Kerékgyártó László. Az érdekes előadást, amely Elwis PresieytőL a Beatles- együttesig ismertette a modern tánczenét, a legkülönbözőbb együttesek számaival kísérte — magnóról.

ÓVODÁSOK

zik meg senki az otthon maradt kollégákról.

Számontartanak itt minden eseményt, ami 1963 óta említésre érdemes, és nem-> csak azt, hogy milyen prob- i lémáik voltak a munkával, í mit határoztak egy-egy gyű- j lésen, hanem azt is, hogy a | DCM új vendéglőjében egy szombat délután 1500 forin- j tot költöttek el a brigád kol- i lektív jutalmából, vagy hogy ! meglátogatták beteg munka- j társukat, és ajándékot vittek j neki. Az egyik oldalról Ken- | nedy arcképe tekint rám, másutt a magyar olimpiai csapat sikereiről olvasok áradó sorokat. A legnagyobb esemény pedig, Tyereskova úrrepülése, fő helyet foglal el a napló egy különálló oldalán. Ettől kezdve a nagy példakép életének minden fontos állomását szómon tartják. Kiderül a naplóból, hogy nemrég

brigádesküvőt is tartottak,

a szakszervezet atyai gondoskodásáról, az üdülőből küldött elégedett sorok tanúskodnak.

Úgy érzem, az elsők közt lett volna méltó említésre az a vá crátóti kirándulás is, amelyet még 1963-ban szervezett Sebők Tiborné, a brigád kultúrosa. Ebben a tisztségben akkor még kezdő volt, de első nagy megbízatását várakozáson felül teljesítette. A kirándulás befejeztével az egész brigádot vendégül látta vácrátóti házában. Az asztalra kerülő finomságokról és a jó hideg sörről ;álmélkodö sorokat hagyott fenn utókorának a naplóíró krónikás.

Amikor Sebőknét erről a kiemelkedő gesztusról faggatom, elkerüli a választ.

— Nálunk a kirándulás a legkedveltebb szórakozás. Sajnos, szinte ahányan vagyunk, annyi felől járunk be. Nagyon nehéz közös színház-, vagy mozilátogatásokat tenni. De hát nem is ez a legfontosabb. A művelődés nemcsak a „szocialista bri- gád”-mozgalom követelménye, hanem saját igényünk is, és nálunk nincs olyan, hogy ha- valaki egy jó könyvet olvas, el ne mondja, fel ne hívja rá a figyelmet. Azt is tudjuk egymásról, hogy ki mit olvas és azt is, hogy kinek miből áll az otthoni élete, van-e gondja, hogy él a csa[

ÉBRESZTŐ

Szeretek vonaton utazni. A vonaton mindig történik valami. Hol a kalauzról derül ki, hogy gyermekkori játszópajtást bújtatott vasutas egyenruhába a sors, hol pedig a mellettem unatkozó ismeretlenről, hogy nagyszerű elbeszélő, érdekes ember. Hallgassák csak, a múltkor is mi történt.

Ocsára tartottam, s már jóval a vonat indulása előtt kimentem a pályaudvarra. Valahol, a külső vágányok útvesztőjében megtaláltam a vonatomat. Rozoga, kopott jószág volt, valódi fapados kupékkal. Piszoktól elhomályosult ablakszemei búsan bámullak a nagyvilágba.

A kettős üléseket már elfoglalták a nálam is előrelátóbb utasok. Egy ötszemélyes fapad középső ülőhelyére kerültem. Ablak felőli szomszédom egy mogorva asz- szonyság lett, baloldalamon pedig fiatal híradó őrmester bóbiskolt.

Jócskán volt időnk az indulásig. Csendes unalomba merülten nézegettük egymást alkalmi utitársaimmal, s türelmetlenül vártuk az indító sípjának füttyjelét. A híradó őrmester rövid, de hősies küzdelem után megadta magát az álmosságnak. Feje váltamra billent s hosszú lábát messzire kinyújtva, ritmikusan hortyogni kezdett.

— Krrr-phűű, krrr-phűű.

A vonat, mintha csak erre a phüű-re várt volna, hevesen meglódult. Kerekei előbb lustán csattogtak át a pályaudvar sűrűn elhintett váltói felett, majd egyenletes kattogásba kezdtek. A homályos ablakok előtt vörös szikrák táncoltak.

Jó tíz perc múltán megjelent kocsinkban a kalauz. Láztól kicserepesedett ajka, s a nyakára tekert puha mohairsál influenzáról tanúskodtak. A kalauz rekedt volt. Csak suttogva bírt beszélni. A mi sorunkon kezdte:

•— Kérem a jegyeket — károgta rekedten.

Egymás után estünk túl a jegykezelés formaságán. Már csak az őrmester volt hátra.

— Fel kell ébreszteni — tanácsolta a mogorva asz- szonyság, amit magunk is tudtunk.

— Szabad a jegyét? — suttogta erőlködve a kalauz.

— Krrr-phűű, krrr-phűű — jött a válasz.

— Fiatalember, ébresztő! — pattogott a mogorva asszonyság erélyesebben.

— Krrr-phűü, krrr-phűű.

Valaki szelíden megrázta a katona karját. Az vígan aludt tovább. Egy utas vigyázva megrugdalta a csizmája orrát, az őrmester rá se hederített. Rajtam volt a sor: lassú mozdulattal, nehogy megüsse magát, kihúztam vállamat a feje alól. A katona eltökélten horkolt tovább. Támasz nélkül maradt feje a támlára koppant, s a kerekek kattogásával szinkronban bicentgetett. Most már ketten is rángatták, csökkenő kímélettel. Edzett legény volt: erre sem ébredt fel.

Hirtelen bizarr ötletem támadt. Valaha tanultam a morzejeleket. Az őrmester füléhez hajoltam, s négyes hangerővel fütyülni kezdtem a rádió közlemények bevezetőjét, a felhívás jelét.

— Ti-ti-ti-tá, ti-ti-ti-tá, ti-ti-ti-tá . . .

A második jelnél az őrmester kishíján szájon vágott, olyan hirtelen mozdulattal kapott zubbonya felső zsebéhez: noteszt, ceruzát keresett...

ny. é.

Hiszékenység — mint kereseti forrás

(Foto: Gábor)

Seres József 45 éves foglalkozás nélküli budapesti lakos, két évvel ezelőtt különböző kisebb törvénysértésekért tíz hónap börtönbüntetést kapott a dabasi járásbíróságon. Az ítélet végrehajtását azonban három évre felfüggesztették, bízva abban, hogy Seres jobb útra tér. Egy darabig semmilyen kifogás nem is lehetett ellene. Tavaly azonban Kiskunlacházán „jövedelmező’“ üzletbe kezdett. Különböző emberekkel tárgyalt és fautalványt ígért nekik. Természetesen ígéretéhez pénzt is kért, hogy minél előbb elintézhesse a dolgot.

Intézni azonban nem intézett semmit Tevékenysége során 7150 forintot csalt ki különböző emberektől. Előzetes letartóztatásba helyezték.

Felszabadulás tizenkétezer kilométerre

Két évtized, nem nagy idő, fiú jóformán férfivé se érhet alatta, s a lány is éppen csak \ feslő asszonybimbó, nekem > mégis mérhetetlen messzi múlt. Talán a térbeli távol- : ság miatt is, amit hazáig, sőt Írjam így: a Hazáig megtettem, mivelhogy húsz éve itthonról nagyon messze, lég■ vonalban tizenkétezer kilo- j méterre éltem, kétezer méter ; magasan a tengerszint fe- \ lett égbetörő hegyek övezte i völgyben, s derűs éjszakákon : a csillagos mennybolton nem : a-Göncölszekerét, de a Dél Ke- ; resztjét láttam.

Szobában, ágyban aludtam, j levetkőzve! Minden reggel \ megborotválkoztam! Naponta \ háromszor jóllakásig ettem! Ha villant fény, csak vil- í lámlott, s égiháborút jel- l zett, akármekkorát és akár- \ milyen sűrűn is dörrent. Szi- \ réna sose hasogatta a csön- \ det, tépte az eget, gondolom. ! ilyen zajos gépezet ezer \ mérföldes körzetben seholse ; volt. A repülőgép pedig \ utast és málhát, árut szál• lított.

■ És postát természetesen, ! hazai leveleket, újságokat ne• kém, amíg lehetett. Aztán < egyszer megírták az újságok. ! persze az ottaniak, az ide- ! genek, hogy egy német re- ! pülögépet lelőttek a nyílt ', tenger felett, szállítmányát í azonban :Kihalászták és he- \ tek múltán kézbesített is a \ posta egy pörköltszélű le- í vetet. Ez volt az utolsó, ezzel szakadt el végleg az ösz- szeköttetésnek minden szála egy ország és távolba- sodort fia között.

Nosztalgia, magyarul any- nyit tesz, honvágy, akármilyen nációbeli, mind szenved tőle, de egy sem úgy. ahogyan a magyar. Nálunk orvosolhatatlan, súlyos testilelki betegség. Tudja ezt rólunk a semleges külföldön majd mindenki, a bevándorló olasz, francia, svájci vagy szerb és a bennszülött, némelyik kedveskedve, másik élesen gúnyol érte, így hív minket: extra emberek, mivelhogy valamennyi, aki csak találkozik egyetlen magyarral, hamar megtanulja tőle: extra Hungáriám non est vita.

Westinghouse vasúti légfékjeivel úgylátszik telítette a piacot, rádiót is készít, mégpedig kitűnőt. Veszünk hát egyet, tizenegy lámpás világvevőt sok pénzért, negy- ven kemény dollárért és csavargatjuk gombjait szüntelen, hogy legalább láthatatlan hullámokon keresztül, elmaradt levelek pótlására eljusson valami hír hozzánk a hazából.

Magyar szót sokszor szór és tisztán, érthetően a készülék Londonból, Schenectady- böl, de annál ritkábban hallhatjuk: Halló, itt Budapest. Valahogy a havasok ormán fennakad a hullám hangja, vagy az óceán vázé nyeli

el, oly halkan szól, inkább érezni, semmint érteni, hogy magyarul beszél. Mond, amit mond — egy-egy arcpirító félmondatnál, ocsmány uszító szónál egyebet kivenni nem tudunk.

Húsz éve már volt Bözse- mári. Akkorka kislány, aki ül is, ha derekát tartja az ember, de még elég pici ahhoz, hogy a januári nyár tikkasztó, fülledt hőségében teljesen mezítelen lehessen. Mamája, amióta tavaly, lassan már télbeforduló időben, április 5-én világra- hozta, most ezen a szilveszter utáni első vasárnapon megy először moziba, egyedül apukára bízza gyermekét.

A gyermeknek pedig sírásra támad kedve: Tudom már, csalhatatlan szer sirása ellen az érnek vagy a zene, Wes- tinghouse-omon tehát muzsikát keresek. Harsogva és tn- dáman szól, azt sem tudom, hogy honnan, Bözsemári glégiesei boldogan, én meg olvashatok. Egyszerre csak magyar szó hallik, felkapom a fejem, helyszíni. közvetítés a pesti csatáról. Hogy a iáros nagy részét már elfoglalta a szovjet hadsereg, de a Duna felé néhol még utcai harcok dúlnak. Bözse, az isten szerelmére elhallgass, nem értek egy szót a bömbölésedtöl! Nincs egyéb hátra, énekelnem kell, a rádiót hallani akarom.

Romokról, pincékből előbújó

emberekről beszél, s a Lend- vay utcáról, ahol egy hóval borított téglatörmelék-kupa- con újságpapírral alig letakart csecsemőhulla hever ruhátlan, csupaszon. Két kezemmel megmarkolom a csecsemőt, az enyémet,, az élőt és — nem szégyellem, elmondom, még ha bárki szenvelgő giccsnek is tartja —, szememből potyognak a könnyek, miközben, hogy a rádiót hallhassam, tovább énekelek. Vidám nótát, ne sírjón Bözsemári.

Ezekben a napokban Pesten, néhány héttel később Budán is kezdték az időt így mérni: „a felszabadulás után”. AH azonban a me&sziségben nyomasztó érzéseinktől, aggodalmainktól, honvágyainktól, semmitől sem szabadultunk még fel.

Ha tudtuk volna, hogy első születésnapjára szinte ajándék a gyermekünknek! De hogy mikor szabadult fel az egész ország, azt így nem halljuk rádión, csak észrevesszük, most már nem sorolja magyar falvak, városok nevét.

Május lett, verőfényes, hű-' vös, száraz tél. Ülök a boltban, könyveket, de inkább csak papírt. íróeszközt árusít- gatok, éppen utolsót kondul a déli harangszó, az utcáról gyerekkocsi-nyikorgást és a feleségem hangját hallani. Kiabál.

— La guerra se terminó! — a boltajtóból magából kikelten még nekem is spanyolul kiáltja oda, a rádió most mondta be, siet hozzám a hírrel, de útközben mindenkit részeltetni akar örömében. Mondja is,

úgy néztek rá, akár a bolondra, nem értették meg, mitől lehet úgy oda ez a gringa. Vége a háborúnak? Hát aztán?! Semleges földtől szédítő messze esik a csatatér, szörnyű távolság tizenkétezer kilométer.

Félóra múlva ott gubbaszt az egész magyar kolónia a kerti vendéglőben, a két sofőr, egy franciskánus barát és mi is hárman, a gyermekünkkel. Érezzük mind, mondjuk is, kacagni kéne most a boldogságtól és megszólal a a pap: nbegszabadít láttunk a Gonosztól mink és a világ, de a fejét csüggedten horgászt ja le ő is. Élnék-e otthon az anyák, apák, rokonok, jóbarátok? Senkiről semmi hír már évek óta. Távolból még a békének se lehet örülni igazán.

Egy évvel utóbb itthon, ki így, ki úgy fogad.

— Könnyű neked, te azalatt kint voltál ■— ezt hallom sokat, meg:

— Mennyi élményben volt részed, irigyellek — ilyet is mondanak, erre költő barátom:

— Te csak sajnálhatod, nem

voltál itthon, nem élted át, nem tudhatod, mekkora nagy élmény volt a felszabadulás, az a pillanat

__

I

gen, igaz, életemből ez az élmény, csupán a múló pillanat valóban kimaradt, de a Felszabadulás mégsem csak mozzanat, tegnap, azaz húsz éve esemény volt, attól fogva ma is, holnap is — folyamat.

Szokoly Endre