Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-05 / 285. szám

K3f MCCtKI stíriai) 1964. DECEMBER 5, SZOMBAT A jövő évben 100 hidroglóbus készül Maglódon A Maglódi Gépgyárban ké­szülő 8, 12 és 25 köbméteres hidroglóbusokból évről évre több, főleg nagyobb befoga­dóképességűt kér a mező- gazdaság. A maglódiak jövő­re már eleget tehetnek mind­két kívánságnak, mert nemrég, korszerűen berendezett szere­lőcsarnokkal gazdagodtak. Így a jövő évben az ideinél hússzal több, összesen száz hidroglóbus készül s ennek több mint a fele 25 köbmé­teres lesz. (MTI) Koprodukciós fogadóóra A méltatás művésze SO ere saüleiett Kárpáti Aurái A MIKULÁS IS EMBER... (Komádi rajza) Lopott a tolvajtól- a bíróság nem méltányolta az ügyességet Amikor délután a kiskun- lacházi erdőben felébredt, csak derengett benne, hogy ivócim­borájával töméntelen mennyi- eégű szeszt fogyasztottak. Ön­kéntelenül a zsebébe nyúlt és pénzét tapogatta. Nem volt ereje ahhoz, hogy meg is szá­molja. Nehezére esett a gon­dolkodás. Túlságosan nem is fárasztotta magát ezzel. Nem törődött azzal sem, hogy ba­rátja meglopta, hiszen ő is lop­ta a pénzt. Otthon a megmaradt bankó­kat a padláson eldugta. Barátja pedig a közeli sóderbányában rejtette el a „megfelezett" összeget. A rendőrség ébresz­tette fel mindkettőjüket, s be­ismerték tettüket. — Bűnösnek érzem magam. Augusztus 18-án nem mentem dolgozni. Korán reggel Mol­nár Lászlóval a helybeli ipar- testületi kimérőben és a „Zöld­békában” inni kezdtünk. Dél­ben eszembe jutott, hogy Mla- denovék lakásán sok pénzt lát­tam és néhány nappal előbb csak párszáz forintot loptam el. Tudtam, hogy napközben dolgoznak. Beugrottam a kerí­tésükön, benyomtam az ajtót. A lakásban feltörtem a szekré­nyeket és magamhoz vettem egy köteg százast és ötven fo­rintost. összesen 11 000 forintot loptam el. Ezután folytattuk az ivást a bisztróban, és a Duna- parti italboltban. Pár óra alatt félezer forintot szórtunk el. — Megbántam, amit tettem, de az ital az oka. Kérem, ve­gyék figyelembe 15 éves koro­mat és Ígérem, többet nem kö­vetek el bűncselekményt. Ezzel )e is zárta magában az ügyet. A hatóságok természete­sen még nem. A ráckevei járásbíróság Mol­nár Lászlót, mert erősen ittas barátját kizsebelte, hat hónapi, a fiatalkorú M. Józsefet pedig betöréses lopás miatt egy évi szabadságvesztésre ítélte. A bí­róság Molnár büntetését fel­függesztette. Az ítélet nem jog­erős. Mindkettőjük szülei rendes, dolgos emberek, örökké azon­ban nem tudják szemüket gye­rekeiken tartani. Elég nagyok is már ahhoz, hogy saját lábu­kon megálljának. Dolgozni egyikük sem szeret. Molnár alig 20 éves, de már három­szor hagyta ott önkényesen munkahelyét. A fiatalkorú el­len pedig ebben az évben har­madszorra indult eljárás betö­réses lopás miatt. Mindez Kiskunlacházán tör­tént. Méghozzá fényes nappal. Napközben általában nincs tömve egy falusi italbolt. Fel­tűnik, ha két ember költekezik, s még inkább feltűnik, ha dü­löngélve mennek Ikocsmáról- kocsmára. Fel is tűnt sokak­nak. Csak az italbolt vezetők­nek nem! Vajon miért? Molnárék a bíróság előtt fe­lelteti a lopásért. Megkapták büntetésüket. De vajon felel­nek-e azok is, akik kiszolgál­ták őket, és segítséget nyújtot­tak egy gyermek leitta sód ásó­hoz. Azok is példás büntetést ér­demelnének! (m) Diósdi gondok A „maszek" panasz Sorok a jegyzetfüzetben vált újításunk — kaptuk a választ kérdésünkre dr. Stark Janka országgyűlési képvise­lőtől, midőn felkerestük a fő­városban a Trefort utcában a Pest megyei tbc gondozó in­tézetek főorvos asszonyát. Jegyzetei közt lapozgat, s míg rátalál a „fontossági sor­rendre”, így folytatja: — Immár hat esztendeje va­gyok hét budai járási község képviselője. Régen tyúkpere­ket eldöntetni, személyes sé­relmeket panaszolni jöttek fogadóórámra az emberek, S ma... hiába forgatom jegy­zeteimet, maszekügyet egyet sem találok. Mert a kocsma, a gázpalack, meg egy fura csavarügy sem nevezhető an­nak. Mi fáj ma legjobban a di- ósdiaknak, miben kérték or­szággyűlési képviselőjük sür­gős „protekcióját”. — Régi vágyuk, álmuk egy vendéglátóipari „egység”. Igen egység, mert túl nagy szónak tartják azt, hogy kombinát. Korszerűtlen a kocsma, a hentesüzlet, a cukrászda, a népbolt. Ez utóbbi tíz évvel ezelőtt havi 40 ezer, ma 250 ezer forintos forgalmat bonyo­lít le. Szeretnék modern „egységgé” varázsolni őket. Épület lenne. Hetvenezer fo­rintba kerül. S ez nincs meg. Pedig a község lakosai 200 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát ajánlottak fel építéséhez. — S mi van a gázpalackok­kal? — A községben 250 gázpa­lack van. Érdre kell menniük cserélni. Biztosítani tudnák a cserehelyet, dohát... Garai Gyuláné tanácstag próbálta el­intézni, sikertelenül... — S a csavarügy? — Az egy kissé csavaros — mosolyodik el a főorvosasz- szony. — Rövidek a nappalok, hosszúak az őszi esték és Diósd sötétségbe borult, pedig villamosítva az egész község. Tragikomikus, de a korszerű­sítés áldozatai lettek. A fa­villanyoszlopokat az utcán fo­lyamatosan betonoszlopokra cserélik ki. S ahol megjelen­nek a betonoszolopok: sűrű sötétté válik az éjszaka. Mi­ért? Kis csavarocska miatt, amellyel az utcai lámpákat a betonoszlopra lehetne erősíte­ni ... S nincs csavar, csak sö­tétség. A közlekedés hajnal­ban, este életveszélyes. Jártak már a Fővárosi Elektromos Művek beruházási osztályán, hiába... ízelítőül ennyi is elég a diósdi képviselő gondjaiból. Sokan jöttek, kopogtattak. Voltak, akik csak azért jöt­tek el a fogadóórára, hogy kö­szönetét mondjanak azért, ami régebbi sérelem volt, s elin­téződött. Sokan csak „dicse­kedni” jöttek: a könyvtárral, kultúrteremmel, fejlődő, szé­pülő életükkel. — A két óra gyorsan eltelt Diósdon. Mikor befejeztük, mégsem ért véget. Ugyanis ekkor fogadóórát tartó koo- produkciós kolléganőm fordult hozzám „egyéni” sérelmével. Ö ugyanis a magánéletben tsz- elnökasszony Törökbálinton. S a tsz-irodába náluk csak a kocsmán át lehet bejutni. Az ifrodaajtóval szemben az úttest túlsó oldalán nyikorog a kocs­maajtó. Aki az irodába tart, beugrik egy pillanatra; aki tá­vozik, szintén. Kéri már hóna­pok óta a megyei tanács ke­reskedelmi osztályát, helyez­zék át kissé távolabb a kocs­mát, mert így nem lehet dol­gozni ... Dr. Stark Janka országgyű­lési képviselő megígérte, en­nek a „maszek” kérelemnek is a végére jár, miként a diósdi kéréseknek is. Alacs B. Tamás Uj Kossuth-díjasokat kö­szöntöttek 1960 márciusában az írószövetségben. Az ünne­peltek egyike Kárpáti Aurél volt; egész élete művéért, elsősorban sok évtizedes kri­tikai munkásságáért része­sült a magas kitüntetésben. Csaknem fél évszázados, hal­latlanul széles körű — az iro­dalmat, a színművészetet, és a képzőművészet egy részét átfogó — kritikusi tevé­kenysége bizonyítja: ritkán tévedve, avatott kézzel ta­pintott rá az értékekre. A méltatás művészeként tartot­tuk számon. Ugyanakkor azonban kitűnő ,,vívó”-ként is, aki nagyszerűen vette célba a művészi teljesít­mény gyengébb pontjait és „találatait” sosem harsányan, hanem az igaz mesterekre jellemző atyai figyelmezte­tőül adta tudtunkra. Kárpáti Aurél 1884 de­cember 5-én Cegléden szü­letett, s a tanítóképző el­végzése után festőművész­nek készült. Ezzel az „ál­mával” azonban hamar fel­hagyott. Versek publikálá­sával kezdte írói pályáját. Költeményei, noha két kö­tete (Az én örökségem, 1909; Kaláris 1920) is napvilágot látott, számos más versét Nem adják fel a reményt Szilágyi András szerencsés esete Emberek, akik nem adták fel a reményt; szülök, rokonok, jóbarátok ezrei fordulnak a Magyar Vöröskereszt kereső szolgálatához, hogy legyen se­gítségükre idegenbe került hozzátartozóik, ismerőseik fel­kutatásában. Sok-sok teljesen reménytelennek látszó felada­tot oldottak meg az elmúlt években: majdnem minden adat és nyom nélkül találtak meg elveszettnek hitt embere­ket. Egy Jugoszláviában élő magyar kislány —, aki édes­anyját kereste — például még a „magyar nevét” sem tudta és születési adatait is csak hozzávetőlegesen ismerte. A kereső szolgálat mégis meg­találta a leány mamáját. Ugyanígy „felderítették” egy szovjet katonatiszt kérésére azokat a magyarokat, akik a háború alatt megmentették életét. A kereső szolgálat évente 4—5000 ügyet bonyolít le és „keresés közben” a világ leg­különbözőbb országaival ke­rült kapcsolatba — például Izlanddal, Dominikával, Pe­ruval, Panamával... Az egyik legérdekesebb, sze­rencsés kimenetelű ügy, Szi­lágyi András esete volt. A fia­talember 1956-ban 14 éves korában szökött el a határ közelében levő sopronbánfalvi szülői háztól. Sokáig nem adott életjelt magáról és a szülők kérésére a Vöröske­reszt évekig kereste —: hiába. 1960-ban azután a szülők a következő levelet kapták: „Értesítjük, hogy fiuk az észak-amerikai araphoe-indián lázadás leverésekor hősi ha­lált halt. Nyugodjék béké­ben.” A levélben fényképet is ta­láltak, amely indián törzsfő­nököt ábrázolt, teljes harci díszben. A kétségbeesett szü­lők hittek a levélnek, amelyet írója valószínűleg „jó tréfá­nak” szánt, és elvitték a Vö­röskereszthez. S a levél nyom- ravezetett. Sikerült kinyo­mozni a fiú hollétét, és Szilá­gyi András hazatért a szülői házhoz! pedig a különféle folyóira­tok hasábjai őrzik — fele­désbe merültek. Nem így elbeszélései, novellái, külö­nösen az első világháború előttiek (Éjszakai ballada; Budai képeskönyv), valamint regényei, elsősorban az 1918- ban közzétett Három régi esztendő. Belevetette magát a szín­házi életbe. Krónikása lett a magyar színműirodalom­nak, színjátszásnak és vele egy időben a magyar iroda­lomnak is. Attól a naptól, hogy az elhunyt Ambrus Zoltán kritikusi székét örö­költe a Pesti Naplónál, úgy­szólván egyetlen budapesti színházi bemutató sem mú­lott el, amelyről ne szá­molt volna be. Bár színibí­rálatainak zöme közvetlenül az előadás után íródott, mégis többet jelentenek a beszámolóknál: kortörténeti hátteret is adnak, s a nem­zeti színjátszás legjobb ha­gyományaihoz mérve mutat­ják be a szóbanforgó telje­sítményt. Feledhetetlen szí­nészportrékat örökített meg: többek között Pethes Imre Hamlet-, Odry Árpád Sol- ness-, Törzs Jenő III. Ri chárd-, Somlay Arthur Ham­let- és Ladányi Ferenc Peer Gynt-alakítását. Ilyen irányú munkáit Főpróba után (1956) és Színház 1959 c. köte­teiben gyűjtötte össze. A nemes művészet iránti rajongó tisztelet vezette iro­dalmi kritikái és írói port­réi megfogalmazásában. Nagy műveltségével és megelev- nítő készségével szinte sze­mélyes ismerősünkké tudta tenni a magyar és a világ­irodalom több alakját. Hivatásának tartotta az irodalom és a művészet leg­jobb értékeinek népszerűsí­tését. Nemcsak ilyen jel­legű írásaival, hanem sze­mélyesen is részt vett a köz­életben. Vezetőségi tagként áktív szerépet játszott az író- szövetség újjáalakításában és a Pen Club tevékenységében egészen 1963 februárjában bekövetkezett haláláig. E halk szavú művész élete nem volt megpróbáltatások kai terhes. Valahol egyszer úgy határozta meg az epi­kus és drámai hős közti különbséget, hogy „az előbbi keresztül megy a világon, az utóbbin keresztül megy a világ”. Kárpáti Aurél az előbbiek közé tartozott — áthaladt a világon, küzdve harcolva az irodalmi és mű­vészeti közízlés nemesítésé­ért. <«) HAJRÁ magyaroki Hálistennek, nincs miért pironkodnunk, mert igaz ugyan, hogy az iparban, a mezőgazdaságban és még né­hány kevésbé fontos terüle­ten nem értük el a világ- színvonalat, viszont a válás­ban — és ezt még elfogult­ságukról közismert nyugati ügyvédek is elismerik — ott vagyunk az élvonalban. Nem titok, hogy a nyu­gati világ eszménye az Ame­rikai Egyesült Államok. Ame­rika az az ország, amely megtestesíti a modern kapi­talizmust, mind eredményeit, mind hibáit tekintve. Ha ösz- szehasonlítást teszünk a két világrendszer sikerei kö­zött, leginkább Amerikát vesszük alapul, mint olyan országot, amely legtöbbet nyújtotta eddig a kapitaliz­mus fennállása óta. Indo­koltnak látszik tehát az ösz- szehasonlítás a városok terü­letén is. Nos, én megtettem ezt az összehasonlítást, és mondha­tom, jóleső érzés fogott el az eredmény láttán. Ott vagyunk közvetlenül a nyomukban, sőt, mivel tavalyi adatokról van szó, azóta talán már el is hagytuk őket. Nagy dolgg ez, ha meggondoljuk, milyen ret­tentő kevesen vagyunk mi, magyarok, a földkerekség há­rommilliárdnyi lakosságához viszonyítva. Persze, ne essünk megint a régi hibába, ne ki­áltsuk világgá diadalittasan: „minket követ az egész em­beriségi” A hozsánna még ko­rai volna, és nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Megtörténhet, hogy Amerikában is felfigyel­nek gigászi erőfeszítéseinkre és rákapcsolnak ők is a hege­mónia megőrzése érdekében. Elégedjünk meg annak leszö- gezésével, hogy egy kis nép is lehet válásban nagyhatalom, ha fűti a kellő indulat. S min­ket bizony fűt. De még meny­nyire! Másképp hogyan volna lehetséges, hogy könnyedén magunk mögé utasítsunk olyan közismerten szerelmes természetű népeket, mint az olaszok és a franciák. Bizonyára önöknek is fel­tűnt, eddig milyen kínosan ügyeltem arra, hogy elkerül­jem a Szovjetunió említését. No: igen, bevallom, nem szí­vesen beszélek erről. Ha leg­alább valamennyire is tisztes­séges helyezést tudtak volna elérni! Mindegy, nem kerte­lek tovább, kimondom nyíl­tan: a Szovjetunió aggasztóan elmaradt a nagy válási ver­senyfutásban. Utcahosszal kullog mögöttünk, és néha már úgy tűnik, mintha bele­fásult volna a hiábavaló küz­delembe, s feladja a versenyt sportszerűtlenül. Nem tudom, mi lesz ennek a vége. Lehet, hogy nekünk kell helytáll- nunk g gyilkos küzdelemben az egész szocialista táborért? Akár így lesz, akár más­ként, mi tudjuk a kötelessé­günket. Lendületesen rójuk a Markó utcát és válunk önfe ledten, mert világosan látjuk a célt: megelőzni a Nyugatot, most már a válások abszolút számát tekintve is! Tudom, ez nem könnyű feladat, hisz csupán 10 millióan vagyunk. Ámde lelemény, fortély is va a világon, amiben mi ugyan­csak menők vagyunk. Gondoljuk el, milyen vi­lágraszóló eredményeket tud­nánk felmutatni, ha csak öt­évenként válna el és házasod na meg újra minden felnőtt lakos a 10 millió közül. Ha meg rendeletileg növelnénk házassági segély összeget könnyen elérhetnénk azt, am ma még utópia, hogy évenként válna és nősülne újra minden fiatal. Nem mondom, egyesek már most is megteszik ezt, de a többség tunyán tesped a csalá­di tűzhely körül. Nem látják értelmét a válásnak, amíg gyerek nincs. Úgy tesznek mintha bizony egy-két gyerek nélkül el sem választaná őket a bíróság. A válóper ma már nem a rosszul élők privilégiu­ma, hanem közkincs, amely­nek bárki részese lehet, aki hiteltérdemlően igazolja, hogy előtte megházasodott és ismét szándékában áll. Éljünk hát a lehetőséggel, barátaim és adjuk be a váló' keresetet mielőbb, hogy meg­szerezzük végre a hőn áhított első helyet. Hajrá, magyarok! Ivanics István löm. Az ilyen balgákra épí­teni ugyanis nem lehet, még­pedig azért nem, mert a sa­ját kicsinyes bajaikat előbb­re valónak tartják a nagy társadalmi problémáknál, melyekfiek megoldása pedig sohasem lehet számunkra kö­zömbös. Milyen társadalmi problé­mákra gondolok? Mindenek- felett arra, ami zaklatott ko­runk minden valamennyire is felelősséggel gondolkodó emberét foglalkoztatja: a szo­cializmus és a kapitaliz­mus közötti versenyfutásra. Aki erről léhán megfeled­kezik — bármilyen okból teszi is —, az hátat fordít a történelemnek, követke­zésként aligha igényelheti az utókor háláját. Mert kér­dem én, közömbös lehet-e egy acélos öntudatú ifjú számára az, hogy hol ál­lunk mi, magyarok az ezer főre jutó válások tekinte­tében világviszonylatban? Bi­zony, hogy nem lehet kö­zömbös. Nekem például — nem kérkedésből mondom — lesülne a képemről a bőr, ha azt látnám, hogy a test­véri, ám kapitalista viszo­nyok között élő Finnország megelőz bennünket akárcsak orrhosszal is, az ezer főre jutó válások tekintetében. t ; Nem első eset, hogy a \ válást szóba hozom. Más al- \ halommal is írtam már ró- < la, ám akkor még vakon í tapogatóztam, óvatosan ke- l rülgetve a lényeget, mint í macska a forró kását. Sze- ; regesére ez az idő már el- ; múlt, amit nem győzök elég- \ gé megköszönni az Egyesült \ Nevezetek Szervezetének, ! amely közzétette a válások vi- \ lágstatisztikáját, hogy bárki l láthassa, aki nem vak: ho- í gyan is állunk jelenleg a ; két nem békés együttélése \ tekintetében. ! A felületes szemlélő, aki ! képtelen, teszem azt, a tár- : sadálmi összefüggések mé- : lyére látni, mit olvashat ki : ezekből a statisztikai kimu- \ tatásokból? Elsősorban is azt, \ hogy meglepően elszaporod- \ tak a válások szerte a vilá- ! gon, a korábbi évtizedek- í hez viszonyítva, hogy a rég- í múlt századokról ne is be- í széljek. Amint idáig elju- tott, roppant szomorúság ; vesz erőt rajta, és jó, ha ; nem zokog fel hangosan, a \ meghitt családi tűzhely fe- \ lett tornyosuló veszélyektől 5 való félelmében. Noha a ma- í guk szemszögéből nézve ta- ; Ián igazuk is lehet, mégis í azt mondom: az ilyen em- '> bereket nem sokra becsü­Két külön hír jelent meg lapunk egyik minapi számá­ban. Az egyik: „dr. Stark Janka országgyűlési képviselő ma délelőtt 10 órától 12 óráig Diósdon képviselői fogadó­órát tart”. A másik: „Garai Gyuláné megyei tanácstag ma dél­előtt tanácstagi fogadóórát tart Diósdon.” Egyik kéz nem tudja, mit csinál a másik? Szó sincs róla. A képvise­lőnő és a megyei tanácstag közös fogadóórát tartott. „Koprodukciósat.” — Nem az első eset. Jól be-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom