Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-30 / 304. szám
^\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W^ cj-vV-.- Ü\\\( A CSODÁS PÁPASZEM í I Sok minden karácsonyi ajándékról hallottam ez ^ á idén. de a legkedvesebbet hadd mesélem el. f y y Az egyik törteti menyecske látta otthon, hogy f £ édesanyja mindig az apja szemüvegét örökli. Elhatá- jí í rozta, elcsalja édesanyját a szemorvoshoz, hogy végre, ^ hatvanéves korára orvostól kapjon szemüveget. ^ Nehéz volt, de sikerült. A rendelésen az is kidé- í ^ rült, hogy a mama távolra se lát jól. így aztán annak % g rendje, módja szerint megkapták a rendelvényt, a í í távoli, s az olvasáshoz való szemüvegre is. Még aznap ^ Z ki is váltották az OFOTÉRT-ban, s hazafelé menet í g már ott biggyeszkedett a mama orrán az új pápaszem. £ g Sógornőiére akkorát köszönt az utca túloldalára, hogy ^ g az a figyelmességtől majd elájult. Nem tudta elképzel- g g ni, mi történhetett a gőgös Juliskával, hogy egyszerre g g ilyen kedves lett... ? Hanem a karácsonyi szemüveg csodája ezzel még ^ g nem merült ki. Úgy hírlik, a menyecske már valami g g újévi ajándékon töri a fejét. Ez pedig nem lenne más, g g mint hogy az új esztendőben a Ferkó gyerek olvasó- g g könyvéből megtanítja majd a nagymamát olvasni. Jó g í !®sz„ ez roindenkinek. még a szemorvosnak is, akinek í ^ jövőre nem kell majd a táblán a nagy ákom-bákomo- $ í kát Juli néninek magyaráznia, amikor új szemüveget í * ír fel neki... í (B.) | y y 4\v\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\>\\\\\^^^ VIII. ÉVFOLYAM. 301. SZÁM Hifii. DECEMBER 30, SZF.RDA Ha a húsipari vállalat is besegítene... Lesz-e végre rend a Dohány uEccs környékén? Vörös oklevelet kap'ak Nemrégen írtunk arról, hogy a ceglédi kórházban megkezdték a vizsgákat az ápolónőképző tanfolyam hallgatói. Most arról számolunk be, hogy a vizsgákat szép eredménnyel befejezték, a tizennyolc hallgató eredménye meghaladja a négyes átlagot. Heten kaptak vörös oklevelet. Az alábbiakban két kiváló A városban folyó útépítések közepette szinte érthetetlen az a helyzet, amely a húsipari vállalat környékén uralkodik. Az úttest annyira kigödrösö- dött, hogy a kisebb járművek már szinte ki sem látszanak a kátyúból. Az üzembe kijáró közel négyszáz munkás képtelen száraz úton menni. Nincs leihez vezető átjárók készüljenek el. Ha az időjárás megengedi, még a járdaépítéshez is hozzákezdenek. Sokat segítene a környéken az, ha ebbe a most meginduló munkálatba a húsipari vállalat is besegítene egy kis társadalmi munkával. Géppisztollyal lőtték le a megvadult bikát Pénzüket takarékba teszik és hitelbe vásárolnak a ceglédiek Érdekes óesztendei beszélgetés az OTP-ben —- Mi újság az OTP-ben? — kérdeztük a napokban Csernák Lászlónét, az OTP ceglédi fiókjának vezetőjét: — Csúcsforgalom — hangzott az elégedett válasz — csúcsforgalom a javából. A múlt hónapokhoz képest a forgalom száz százalékkal ugrott. — No, persze, az ünnepkor mindenki kivette a pénzét... — Ó, dehogy! Bármily meglepő is, pontosan fordítva történt. Sokkal több a betét, mint a kivét. Ilyenkor már leszállították a háztáji borokat, eladták a hízót, s bizony a pénz nagy része hozzánk vándorolt. így aztán a december megnövelte a betétállományt. — És a hitelakció? — A hitellevelek kiadásánál is csúcsforgalomról beszélhetünk. E hónapbán eddig több mint száz televízió, kétszáz bútor, több mint ötven táskarádió és még sok más kelt el részletre. Rekordot értünk cl e heten a lottószelvények árusításában. Csak a totó—lottóirodában több mint hatezer szelvényt vásároltak. Lám, úgy búcsúzunk az óesztendötől, hogy közben már az újra készülünk ... A szabálysértők naplójában olvastuk Fekete kofa. Virág István ceglédi lakos csirkét árusított a piacon. Termelői igazolványa nem volt. 150 forint pénzbírságot fizetett. ★ A kutyát mindenki szereti — a kerítésen belül. Lőrinc István (Cegléd, Mizsei úti lakótelep) kutyáját szabadon tartotta, 100 forint pénzbírsággal sújtotta a szabálysértési hatóság. ★ Drága abrak. Jakab István ceglédi lakos lovát a ceglédi Vörös Csillag Tsz kukoricájával és szénájával etette. A gazdát 300 forint pénzbírság megfizetésére kötelezték, Ev végi számvetés a Ceglédi Vasutas SE munkájáról II. Előzőekben a labdarúgószakosztály társadalmasításával foglalkoztunk, most pedig a ■ birkózók helyzetéről adunk tájékoztatót. Az idei nehézségek a birkózó szakosztályt alapjaiban megrendítették. Cegléd birkózói országos viszonylatban az élvonalba tartoztak. Volt idő, mikor azt mondták: a ceglédi gárda egy kis magyar válogatottal felér. Ez nem volt túlzás, mert világhírű versenyzőink voltak Gál József, Soltész József személyében, de nem kevésbé volt ismeretlen Kenéz Béla, Bállá István, Bu- bor Tivadar, Szalisznyó, Vasvári, Holló, Nagy és még sokan mások. Jelenleg csak Rez- nák János képviseli a ceglédi birkózókat a nemzetközi versenyeken. A régi — és nem elérhetetlen — fénykort szeretnék visz- szaállítani, hogy a ceglédi bir- i kózók ismét büszkeségei le- 1 gyenek városunknak, egyesüle- I tünknek és a magyar birkózó sportnak. Ennek érdekében a CVSE felvette a kapcsolatot a i ceglédi Dózsa Népe Tsz-szel, j Rodosza Miklós elnökkel. Radosza Miklós vezetésével lendületesen folyik a szervező munka és már jelentősen emelkedett a taglétszám, ami az utánpótlás szempontjából j döntő fontosságú. A szakosztály kollektív szelleme határoEzúton mondunk hálás köszönetét rokonainknak. ió ismerőseinknek, jó barátainknak, és mindazoknak. akik szeretett jó férjem, felejthetetlen emlékű édesapánk és nagyapám Huszár László nyug városi levéltárnok temetésén Nagykőrösön megjelentek, részvétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyeztek. özv. Huszár I,ászióné és a gyászoló család zottan sokkal jobb, mint pár hónappal ezelőtt. Természetesen az évek óta fennálló hibákat nem lehet egy-két hónap alatt kijavítani, de bízunk abban, hogy megfelelő segítséggel a ceglédi birkózók hamarosan visszaszerzik egykori jó hírüket. (Folytatjuk.) A Magyar Nemzet december 13-i számában megjelent írásomra reflektálva Győri László pécsi nyugdíjas volt j szíves elküldeni Mányoki Ta- \ más huszárkáplár 1849-es ceg- j lédi élményeiről szóló vissza- j emlékezéseit. Ebből az aláb- j biakban néhány kivonatos részt közrebocsátok. „Szabadságharcunk idején (1819. július) egyszer Cegléd alatt feküdt táborunkból en- ! gém rendeltek be a városba Perczel Mór tábornokhoz or- donáncnak, ki hazafias érzelmeiről széles körben ismert Bobori r. kath. lelkésznél volt szálláson. Midőn korán reggel az öreg Láposi strázsamester előtt megjelentem, ki engem és lovam apróra megvizsgált, ha vajon minden rendben van-e. mérges hangon jegyeztem meg, hogy tegnap déltől fogva nem ettem, ma hajnalban sem jútott egy~ korty pálinkára sem s most menjek parádészolgálatba huszonnégy órára? Hát az öreg csakugyan adott két krajcárt, melyet beérve a városba — egy szatócsboltban be is ittam. Az ilyen ordonáncnak nem egyformán megy a dolga. Megesik, hogy egész napon által senki sem szói hozzá, de megesik az is, hogy a jó meleg ápolónőt mutatunk be olvasóinknak. Mindketten a ceglédi kórházban kezdik majd pályájukat. Horváth Gizella + Fakán Vcndelné December 29-rc teljesítette idei tervét a Cegléd és Környéke Kiskereskedelmi Vállalat. Az év utolsó napjáig mé^ egy százalékot „ráhúznak”. ___________________1__________ j árda, feneketlen a sár. A vállalat előtt, és az egész Dohány utcában ott poshad a megrekedt esővíz. A helyzetet csak súlyosbítja az, hogy itt történik az élő állatok átvétele, s ez bizony sok szennyel, piszokkal jár. — Miért nem segít a városi tanács? Kérdésünkre a következő tájékoztatást kaptuk. — Igaza van mindenkinek, aki jogos felháborodásában az út, a járda állapotát bírálja. Valóban tarthatatlan állapot, hogy ilyen nagyüzem a környékén nem tart rendet. Még akitor is igy van ez, ha a rendcsinálás nem is olyan egyszerű. A húsipari vállalat az elmúlt I években sokszorosára nőtt. A v ágóhidról minden eddiginél több szennyvíz keletkezik, — A városi tanács végrehajtó bizottsága többször foglalkozott e problémával. Megállapította: a megoldás útja csak az lehet, hogy a húsipari vállalat mielőbb fektesse le a Széchenyi úti most épülő csatornához vezető bekötőcsatornáját. Ha ezzel jövőre elkészülnek, akkor már lehetséges lesz az úttest kijavítása. A tanács ugyanis a Dohány utca egy részét már portalanított burkolattal látta el. Ilyen burkolat készül egészen a Bürgeház-dűlői átjáróig. Ám úgy gondoljuk, mindenki felháborodna azon, ha előbb készülne el az útburkolat és azután látnánk hozzá a csatorna építéséhez. — És addig, amíg ez a csatorna elkészül, nem kellene valamit segíteni ezen a helyzeten? — A végrehajtó bizottság döntése szerint az illetékes szervek keresik a módját, hogy miként lehetne átmeneti segítséget nyújtani. Elsősorban arról van szó, hogy legalább a Dohány utcai kúthoz és az üzIzgalmakban bővelkedő két órát élteik át hétfő délután a húsüzem környékének lakói. A csemöi Új Élet Termelőszövetkezet tizennégy gyönyörű bikát hozott be a vállalat részére. Az Állatforgalmi Vállalat emberei megkezdték az átvételt s egymás után vezették le a gépkocsiról az öt mázsán felüli hatalmas állatokat. Hat bika már lenn volt, amikor észrevették, hogy a soronkö- vetkező hat és félmázsás állat vadulni kezd. A lábához akarták béklyózni fejét, de nem sikerült. A bika csavart egyet a fején, az ócska kötél recs- csent, az emberek kiabáltak s a megvadult állat már rohant világnak. Közel két óráig hajszolták a környéken, de hiába! Megfékezni nem sikerült. Bundik Károly, az Állatforgalmi Vállalat ceglédi kirendeltségének a vezetője végül a rendőrséghez fordult segítségért. A vasúti őrs beosztottai végül géppisztollyal tették ártalmatlanná a dühöngő állatot. Bundik Károllyal beszélgettünk az izgalmas esemény után. — Sajnos, nem az első az ilyen eset — mondja mérgelődve. — Eddig szerencsénk volt, mert mindig sikerült személyi sérülés nélkül megfékezni a dühöngő állatokat. A mai eseménynél, a baleset elkerülésében nagy szerepe volt Kocsis Illésnek, aki az állatok átvételénél dolgozik. Ha elvesztette volna a lélekjelenlétét. nagyon köny- nyen történhetett volna súlyos baleset. Hogy mi az oka az ilyen eseteknek? Több is van. Az élő állatok átvételét nagymértékben megnehezíti a húsüzem környékén lévő nagy sár. Az átvevők és átadók a nagy sárban nehezen tudnak bánni az A huszár és a pecsenye időben lováról darabokban szakad a hab, annyit kell ide s tova nyargalnia. Nekem úgy esetit, hogy egész délelőtt ott üldögéltem a derék Bobori atyasága udvarán egy fatörzsön, a sok tiszt jött, ment ki’ s be, de az én szolgálatom senki igénybe sem vette. — Elmúlt dél is és már éppen elő akartam venni a kredencből ebédemet, a nyergemen lógó kis szőrtarisznyából a a kedves prófunlot, midőn kilép a tábornok előszobájából egy tiszt, magához int és egy nagy levelet a kezembe nyom: vigye a református lelkészlakra s adja által az ott szállásoló Kis Ernő tábornok úrnak. Csak a főtéren kellett átnyargalnom, már ott voltam Szabó Károly derék ref. lelkész lakánál, ki hazája iránt tanúsított hűségéért hat évet ült Kufstein börtönében. Lovamról leugorva, amint közeledtem a konyhához, oly minden belső részem gyönyörérzésébe merítő illat tódult szagérzékem felé. melyet csak érezni lehet, de szavakkal kifejezni a nyelv szegény. A toronyóra éppen egyet ütött, ezt még hallottam, de hogy a konyhába beléptem, reám nézve a világ megszűnt létezni. Abban az időben még nem voltak takaréktűzhelyek, még volt a konyhának saját költészete — a szabad tűzhely. — Magasra csapó láng mellett készült az ebéd. Itt is négyöt piros pozsgás asszony forgolódott a nyílt tűzhely körül. Szép nagy fazekakban rotyo- gott a különféle finom étel. Szerte oly ingerlő illatot árasztva. Szemeim egy barna-pirosra sült, gyenge malacra szegeződtek, mely egy gyönyörű' vasnyárson a lángok oldalán vígan tornászott. Már több percig álltam ott mintegy bűvös körben meg- igézve, midőn egy lágy női hang közelembe ezt kérdi: „Hát maga huszár, tán keres valakit?" — „Igen — válaszoltam, fölrezzenve gyönyörérzetemből — Kis Ernő tábornok urat keresem". — „Hja, lelkem, a tábornok úrral most nem beszélhet, mert — egy ajtóra mulatva — most ebédel.” A várakozás nem tartozik éppen a kellemes időtöltések közé, de most az egyszer örvendetes gyümölcsöket termett. Először is az áldott háziúr — a lelkész — künn a folyosón megkínált egy pohár jó vörösborral, mintha tudta volna, hogy Tolna szülötte vagyok, s mely megyénk jó vörösbortermő hegyeit a régi Kistükörben a szerző szépen leírván, ilyen okos tanácsot ad, „de, hogy életedre a vég- veszéit ne várd — a jó vörösbortól szád, mint lehet elzárd”. Alighogy a lelkész elfordult tőlem az üres pohárral, íme a híres milánói Deila Scala színházi primadonna balleri- nájánál is kecsesebb lépésekkel közeledik felém a lelkész neje és villán nyújt felém egy szép nagy darab finom sültet, bájos zengzetes szavait idézvén hozzám: — — „Huszár! fogja e pecsenyét“. A kedves villáról levettem a fenn tisztelt pecsenyét s nagyot fújva, a folyosó deszkájára. oda helyeztem, amidőn hangzik a kiáltás: — „Ordoállatokkal. Nem akad gazdája ennek a területnek és nincs aki rendbehozza az utat. Az élőállat átvétel a nagy sár miatt szabályellenesen nem ott folyik, ahol kellene és az állatokat kénytelenek vagyunk ott betHnni, ahol az emberek is járnak. A másik nagy baj az, •hogy a termelőszövetkezetből mindenféle ócska kötelekkel hozzák be ezeket a rendkívül erős, pihent állatokat. Nem tudom, vajon mit szólnának a tsz-ben, illetve ki vállalná a felelősséget azért, ha egy elszabadult bika megtaposna valakit ... HÍRÉT — Ma adják át a harminchét lakásos Rákóczi úti bérházat a műszaki ellenőröknek és ezzel egyidejűleg megkezdik szintén a Rákóczi úton, a tizenhat lakásos bérház építését. Ennek átadását őszre tervezik. — 150 százalékkal emelkedett a ceglédi KERAVILL- bolt forgalma a tavalyi év decemberéhez viszonyítva. E hónapban eddig gazdára talált 73 tv-készülék — több mint fele , ,OTP-részletre —, 80 csillár, 34 mosógép, 23 porszívó és számtalan más háztartási kisgép. A MÁVAUT figyelmébe! Levelet kaptunk több aláírással. Utasok írták, akik nem szeretnek sokat gyalogolni. Azt kérik a MÁ- VAUT-tól, hogy a helyi járatokat többfelé járassa. Tehát ne csak a vasútállomásra menjen autóbusz, hanem indítsanak egy járatot a Deli és az Alszegi ütőn. De ezt kívánják a Széchenyi út, Felszegi út és a Ba.jcsy-Zsi- iinszky úti lakók is. nánc!” — „Tyű, az áldóját! Mit tegyek?” A pecsenyét — mert macskát láttam a folyosón — ott hagyni nem mertem, bevinni nem lehet, oda ugrottam hát lovamhoz s bedugtam a nyereg alá a féltett kincset. Átvéve a válaszlevelet, már éppen sarkonfordulni, kijönni akartam a szobából, amidőn rám szólt egy tiszt: — „Milyen a maga keze?” — „A kéz a kéz” — mondja, egy másik, de a levél. — Odapillantva, a már kezemben tartott levélre, rémülve látom a levélen zsíros hüvelyk- és mutatóujjam piszkos nyomait. Elpirultam szörnyen, s majdnem sírva fakadtam. A tisztek összenéztek és mosolyogtak. Ekkor nagy zavaromból egy öreg ezredes segített ki némileg: „Maga bizonyosan kapott a konyhán valamit. ugye?” — „Igenis, ezredes úr — mondám —, egy darab pecsenyét.” A tisztek jó hangosan elnevették magukat, Kis Ernő tábornok pedig mosolyogva’ — „No, jó, jó a levelet majd tiszta borítékba tesszük, s most menjen és mossa meg kezeit." Eddig a történet, amelyet köszönettel vettünk az egykori 48-as huszárkáplár ma élő unokájától. Dr. Zoltán Zoltán
