Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-20 / 298. szám
10 v^líjfíop 1964. DECEMBER 20, VASÁRNAP Sherpák iskolája a világ tetején A khumjungi iskola építésénél készült a kép, amint Hillary maga is dolgozik Nepál kicsiny, alig 140 ezer négyzetkilométer területű ország India és Kína között, a Himalája körül. Lakóinak száma csaknem tízmillió, azonban a magas hegyvidéken mindössze néhány ezer sherpa- család él Négyezer méternél magasabban, a Himalája kőrengetegében, a Mount Everest lábánál, afhol már valóban „a madár sem jár”, de ahol évszázadok óta dolgos emberek élnek — megnyíltak az első iskolák ... Története legalább olyan érdekes, mint annak a két embernek élete, aki Írnek nevéhez a nem mindennapi esemény fűződik. Az egyik: Sir Edmund Hillary új-aélandi alpinista, akinek. 1953-ban a nepáli Tenzing Noríkay sherpa (hegyi vezető) segítségével egy expedícióval sikerült feljutni a világ legmagasabb csúcsára, a 8848 méter magas Mount Everestre. A „másik” — Tenzing Norkay — élete is részben ehhez az expedícióhoz kapcsolódik, róla is könyv jelent meg magyarul. Az történt ugyanis, hogy a csúcs megmászása után Hillary megkérdezte Tenzingtől: a pénzen kívül mivel és hogyan hálálhatná meg felbecsülhetetlen segítségét? Tenzing azt mondta, hogy a sherpák szeretnék, ha gyermekeik iskolába járhatnának! A feladat: iskolát építeni több, mint 4 ezer méter magasságban, ahová — levegő ritkasága miatt — helikopterrel alig lehet feljutni, s ezért mindent a sherpák hátán kell szállítani! Igaz, Hillary ötlete és erőfeszítései nyomán Khumjung falu — ahol az első iskola megnyílt — közelében most repülőteret létesítenek, hogy a falu lakosságának élelmiszerellátását megköny- nyítsék, de ez még, ahogyan mondani szokták, „a jövő zenéje”. Hillarynak — 0^1 egyébként néhány évvel ezelőtt a Déli Sarkot is megjárta — nagyon szívéhez nőttek a sherpák, a Himalája hegyi lakói, s 1961 óta többször felkereste őket, személyesen irányítva az első iskola építését. Ezt az iskolát SAKK 68. sz. feladvány F. Giegold 1940 a b c d Matt 2 lépésben. ^ Betűjelzésben. Világos: Kh6, £ Vh3, Fb3 gy: é2, g4 és g5 (6). 2 Sötét: Kh8, Fbl, Hg2, gy: b4 (4). y/ 69. sz, feladvány £ Pál János, Pusztavacs, 1984. Jj — Eredeti — A Világos: Ka8, Vbl, Fdl és h8 (4). ^ Sötét: Kd5 (1). A Matt 3 lépésben. í £ 70. sz. feladvány í L. Losinszkij Szovjet verseny 1953. | <1. díj) ^ Világos: Kd8, Vh8, Bé4 és fi, í Fh2 és f4, Hé8 és g7 gy: d6 (9). ^ Sötét: Kf7, Bb3 és d5, Fb4, Hc8, gy: a5, él, g4 és g6 (9). £ Matt 2 lépésben. j> E három feladvánnyal zárjuk ^ negyedik negyedévi megfejtési ^ versenyünket. Feladványaink meg- ^ oldását kérjük rovatvezetőnk, £ Hoschek László (Szentendre, jí Dumtsa Jenő u. 6.) címére 1965. íj január 10-ig megküldeni. 1 * ^ Megoldások ^ 59. sz. H. Weenink feladvány ^ 1. Vdő — é5ü £ 80. sz. Marót feladvány SJ 1. Vh2 — h8! íj Mcllékmegoldások. í 1. Hb4 — c2f! és 1. Hc7 x é6f! g (6 P.) 81. sz. Marót feladvány. 1. Bh4 — a4! Lépéskényszer. ? 1. — Ké5 1. — Kc5 ÍJ 2. Hf4, Kf5 2. Hf4, Kb5 £ 3. Hg6, Kg5 3. Ka2: Kc5 _ í 4. Hh4, Kh5: 4. Kb3, Kb5 ^ j 5. Ba — a5 matt 5. Ba4 — aő matt : ^ Gondos kidolgozást igénylő fo■ A nalas feladvány. •1 . ^ Téves megfejtések: . ^ 1. Bdäf. 1. Ka2: 1. Hf4f stb. (6 . £ pont). £ 62. sz. Heathcote feladvány ^ 1. Hé6 — d4! S3. sz. Pál feladvány l.Hg4 — é3! ; ^ Mellékmegoldás: . ^ 1. Bél — dl!! (4 pont). ^ 64. sz. Dr. B. Weiss feladvány 2 1. Ba7 — b7! 65. sz. Pavlov feladvány 1. Hg5 — h3! Fenyeget 2. Vf4t 1 ...........,Kh3: 2. Vf4, c3 3. Ff5 matt 1...........,Kh4 2. Vf4f. Kh3: vagy Kh5 1...........,Kh5 2. Vf4, c3 1............Kf3 2. Vf4t, Ké2 1.........C3 2. Vf4f Kh3: vagy Kh5 (7 pont) Téves fejtések: 1 Kg2, Kh2, Vf6 stb. A megfejtési verseny állása a november havi 65. sz. felavány beküldéséig. 1. Schubert Gyula (Dunaharasz- ti) 120, 2. Sziebig Sándor (Vác) 119, 3. Szöghy József (Budapest) 113, 4. Ocsenás Miklós (Pilisvörösvár) 95, .5. Kiszely László (Pusztavacs) 89, 6. Trepák Sándor (Abony) 86, 7. Szalay Mihály (Budapest) 82, 8. Pavlov Miklós (Budapest) 80, 9. Ragó István (Kocsér) 78. 10. Engel- brecht Imre (Ráckeve) 72, 11. Dárdai István (Ráckeve) 72. 12. Nyéki Károly (Ráckeve) 69. 13. Dávid Mária (Ráckeve) 67, 14. Laskay Jenő (Budapest) 61, 15. Versics Lajos (Pusztavacs) 56, 16. Bátor Ferenc (Nagykőrös) 51, 17. Kenesei Ferenc (Ráckeve) 45, 18. Bűz Dezső (Nagykörös) 41, 19. Blaskovics István (Szentendre) 30, 20. Mucsinyi Miklós (Pusztavacs) 26, 21. Cervan István (Pánd) 25, 22. Pál János (Pusztavacs) 24. 23. Schmieder Ferenc (Szekszárd) 18, 24. Nagy Gyula (Szentendre) 18 és 25. ifj. Baditz Pál (Miskolc) 12 ponttal. ★ Feladványszerző verseny A Pest megyei Sakkszövetség témaversenye Pest megyei téma: Szerkesztendő direkt 2 lépése« mattfeladvány, nem kényszertípusú szerkezetben — a kulcs előtt látszó mattkép a kulcs után megváltozik. Példa feladvány: Kardos Tivadar „Probleemblad” 1963 Világos: Kc8, Vd2, Fél és h7, Ha4, gy: a2 és é5 (7). Sötét: Kb5, Fgl, Ha3 és d8, gy: c5 (5). Matt 2 lépésben. Látszólagos játék: 1. —, Ka4: 2. Va5 matt 1. —, Ka6 2. Va5 matt 1. Kc4 2. Vd3 matt 1. —, Kc6 2. Vd7 matt Tényleges játék: 1. Vd2 — b2! Ka4: 2. Vb3 matt l. —, Ka6 2. Vb6 matt 1. Kc4 . 2. Hb8 matt 1. Kc6 2. Fé4 matt A versenyen csak vidéki szerzők vehetnek részt. Versenybíró: Kardos Tivadar. A feladványokat Ragó István versenyfelélős (Kocsér, Szabadság utca 35) ciniére kell beküldeni. Beküldési határidő: 1965. március 31. Egy kisdiák a sola-khumbui iskola tanulói közül A jövő hegyi vezetői a khumjungi iskola padjaiban Parazita. 69. Igen nagyszámú. 70. Olasz város (csipkegyártás, higanybánya). 71. Börtöntöltelékek. 72. Hangtalanul kutat (?) Kétbetűs szavak: ÖP — ÖS. FÜGGŐLEGES: 1. Amerikai csikósok pányva- mutatványa. 2. Elfogyasztja. 3. Déli szláv nyelvet beszélő nép. 4. Magyar Polietilén Vállalat. 5. Elöregedett. 6. Szülő. 7. A fiatalságra emlékeztető. 8. Henger alakú tárgy. 9. Angol sziget az Ir-tenger- ben. 10. Csillapítja valaki éhségét. 11. Fogadóhely a lóverseny- pályán. 13. Félig himbál? 14. Kanadai tó. 15. Földközi-tengeri sziget. 16. Hűséges szerelemmel vonzódó. 17. Pedagógus együttes az iskolában. 19. Valaminek megbecsült volta. 20. Vevőre talál. 25. Vízi növénnyel sűrűn benőtt sekély állóvíz. 28. Magához kéret. 30. Hirtelen mozdulattal lefekszik. 32. Kihívó viselkedésű, pimasz. 35. Szögecs. 36. A helyestől eltérő. 39. Testrész. 41. Szégyenkező. 43. Szabolcs megyei község. 44. Sírni- való. 45. Elszörnyülköcük. 47. Tömör, vaskos. 51. Ingatlan. 53. Semmikor. 55. Maros menti erdélyi város. 57. Ázsiai ország. 59. Csinos, takaros. 61. R. D. Z. 63. A vízsz. 31 sor mássalhangzói. 64. Járom. 65. M. G. B. 66. Szerkezet a mozgás megállítására. Kétbetűs szavak: ÄF — IK — EC — IE — YI — YO. A rejtvényben idézett Amadé verssor megfejtését kérjük 1964. december 28-ig beküldeni. A megfejtők között jutalomkönyveket sorsolunk ki. Az 1964. december 6-i rejtvényünk helyes megfejtése: Téli barlang. Téli éjszaka. Emlékvers. Téli vers. A tél halála. Az első hó. Téli kórus. Jutalmazott megfejtők: Kovács Eszter, Páty, Kossuth Lajos u. 62. — Berta Jánosné, Érd, II., Engels u. 95. — Szautner Erzsébet, Szentendre, Vasvári Pál út 3. — Süveges Istvánná, Albertirsa, Homokrész, I., 122. — Marosvári Gábor, Pilisvörösvár, Fő út 46. — Hanák Károlyné, Pilis, Dárda u. 2. — Vezényi Gábor, Leányfalu, Komáromi u. 3. — Jákó Józsefné, Vi- segrád, Fő u. 28. — Üjfalvi István, Vácbottyán, Községi Tanács. — Cseh Magdolna, Felsőgöd, Kisfaludy u. 15. A könyveket postán küldjük c' A khumjungi iskola felavatásakor az ősi szokásoknak megfelelően az oszlop tetején vallásos táncot járt egy sherpa Három újabb iskola építését tervezi Hillary, s igyekszik megszervezni a sherpák falvainak élelmiszerellátását, legutóbb pedig Khamjung faluban plasztik csövekből valóságos városi vízvezetéket fektetett le. Hillary szerelné felszámolni az analfabetizmust a sherpák körében, s legutóbb azt mondta, hogy ezt a tevékenységét az általa vezetett Himalája-expedíció legértékesebb részének tartja. (Sebes) egy alumíniumgyár előregyártott elemeiből, „falaiból’* állították össze, a négyezer méter magasságban lévő Khumjung faluban, 24 kilométernyire a Mount F,versitől. (A repülőtér kissé távolabb, 3200 méter magasságban Spüf.j 'fíiilá- ry a könyveiért kaipott honoráriumból maga vásárolta az iskola építőanyagát, amelyet azután a Nemzetközi Vörös- kereszt repülőgépein szállítottak Mingoba, a Himaiája-ex- pedíció repülőterére. Onnan Hillary a sherpák segítségével hátukon vitte fel Khum- jungba, egy teljes napi gyalogtúrával. Ez volt tehát az első iskola, amelybe Hillary az indiai Darzsilingből (ott nyugszik hazánk nagy fia, Körösi Csorna Sándor) szerződtetett egy tanítót. Az alumíniumból és fából épült iskolát a közeli Thyang- bocha kolostor főlámája avatta fel, s azután birtokába vette a vidám gyermeksereg. Ez tavaly történt, s még ugyanabban az esztendőben másik két faluban — Thami- ban és Pangbocheban — is nyílt ilyen iskola. R. J. Spector, az UNESCO — az ENSZ Tudományos és Nevelésügyi Világszervezete — tisztviselője, aki maga is meglátogatta a három iskolát, az UNESCO— COURIER-ben számol be tapasztalatairól. A három iskolában ma már 170 diák tanul, hattól 24 éves korig Az történt ugyanis, hogy néhány szülő is beült gyermekével az iskolapadokba — szomjazva a tudást. Legnagyobb gondjuk az iskolákhoz szükséges öt tanító biztosítása, állandósítása. Nepáli tanítókra lenne szükség, akik vállalkoznának arra, hogy a sziklarengetegben lévő iskolákban nemcsak írásra, olvasásra, hanem a Himalája szeretetére 'is nevelnék a sherpákat, akik közül egyre többen vándorolnak a városokba, pedig az ö közreműködésük, tapasztalataik nélkül egyetlen expedíció sem vállalkozhat a „világ tetejének” meghódítására. VÍZSZINTES: 1. Szabálytalanság a labdarúgásban. 4. Fővárosi nagyüzem. 8. Almafajta, egyes válfajaiból néhány országban borszerű italt készítenek. 12. Monstrum. 21. Mesterkélt díszítmény. 22. Országos hatáskörű intézmény gyűjtőneve. 23. Egy cső a szervezetünkben. 24. A várakozás ellenére esetleg. 26. Az olasz labdarúgóbajnokság éllovasa. 27. Könnyezett. 29. Angyalfajta. 31. Pedagógus. 33. Állam — franciául. 34. Tevékenységében gátol. 37. A folyóvíz vájja magának. 38. Csónakázni is lehet vele. 40. Átnyújt-e? 42. Az általános szabálytól való eltérés. 44. Ügyeskedéssel nagynehezen megszerez. 46. Éltető elem. 48. Állóvizek. 49. Odaerősít. 50. A vadászfegyver tölténye. 52. Nagy erővel ható. 54. Teréz becézve. 56. A disznó hímje fordítva. 58. Étrend. 60. Duzzanat, daganat szaknyelven. 62. A tömegek egészséges szórakozása. 64. Bensőséges. 66. Hallgatózik. 67. AMADÉ László költő, a XVII. században kialakult költőtípus utolsó képviselője 1764. december 20-án halt meg. Amadé érdeme, hogy áttörte a főúri líra hagyományait. Egyetlen ma is ismert verse, a Katonaének, amelyet Arany János is megzenésített. A vers kezdősorát közöljük a rejtvény vízsz. 18. és 68. soraiban.