Pest Megyei Hirlap, 1964. december (8. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-13 / 292. szám
1964. DECEMBER 13, VASÄRNAP-tartan 5 _4 tűz éó az emberei? A tűz a dobozban lakott. Befagyva a gyufafejekbe. Várta a dörzsölést, hogy fellobbanjon, hogy naggyá nőjön a tűzhelyben, a kályhában. Melegei akart adni, hogy elkészüljön az ebéd, hogy barátságos legyen a szoba, ahol összeül a család. Nagykátán, a Bercsényi úton, Szigeti Mihályék házában a konyhakredenc sarkán állt a doboz gyufa. Szigetiek heten vannak. Heten — három generáció. Most csak hatan, mert a fiú bevonult katonának. De itt az 6 helye is, várja az egész család, és nem kell sokát várni, megjön az eskü után. A konyhakredencről a doboz gyufát, november 26-án déli negyed kettőkor elvette a kisunoka. Az udvarra vitte, a szalmatztejű fészerhez és csodálkozva nézte, hogyan kel életre a tűz. A tűz szereti az embert. De néha, mint a folyó, megvadul, az emberekre tör. Ősi jussát kéri, a szabad, tobzódó pusztítást, s az emberek riadt félelmét, babonás tiszteletét. Néha kéri csak ezt, és a fészerben ezt kérte — a gyufafejbe fagyott tűz átforrósította a levegőt. Azután a tűz a fészerről átugrott a háztetőre. Gonosz táncot jártak a lángok, hirtelen kettészakadtak, s egyik felük a szél hátán átnyargalt a szomszédos házra. Égett mar mind a két ház, jajgatás, szitkozódás, ropogás verte fel a falu nyugalmát, békés csendjét. Sustorogtak a lángok, szinte arcuk volt már, kacagó, kaján arcuk és kegyetlen sárkányerejük. Am az emberek erősebbek voltak. Legyőzték a tüzet. És este, otthonukban, ahol a másik tűz, az embereket szerető, árasztotta a meleget, arról tanakodtak mi legyen Szigetiékkel. Velük és Csonka Menyhértnével, az idős özvegy asszonnyal, aki egyedül élt eddig a szomszédban, de most nem lakhat ott, mert az ő házának tetejét is felfalta a tűzsárkány. Mi lesz Szigetiékkel, mi lesz Csonka nénivel — üszkös gerendák maradtak, hogyan húzzák ki a telet. És az emberek azt mondták, újra legyőzik a tüzet. Volt aki pénzt akart adni, de a többiek azt mondták, a munkánk jobban segít, gyorsabban célhoz érünk vele. Építsük fel a tetőt, hogy már az ünnepeken mindannyian otthon, a meleg szobában üljenek. Ezt mondták az emberek, még csak szűk körben, külön külön. Aztán néhány nap múlva már mindenki tudott egymásról. A Kossuth Termelőszövetkezet, ahol a hajléktalanná váltak dolgoznak, tudta, hogy a másik tsz, a Magyar—Koreai Barátság is ad fuvart és anyagot: A községi tanács műszaki brigádjának tagjai —..mind a kilencen önkéntes tűzoltók — tudták, hogy a járási és a községi KISZ-istákkal együtt dolgoznak majd. A községi tanács elnöke együtt vitatta a haditervet a község párttitkárával, s a tűzoltó parancsnok is és a járási kiegészítő parancsnok is segítséget ajánlott. Az egyik azért, mert tűzkár, a másik, mert a fiú katona — még nem is tudja szegény gyerek, hogy milyen baj szakadt rájuk. Talán sohasem tudja meg. Mire eskü után hazajön, már az új tetőn áll a hó. S a most még üszkös tetejű, vigasztalan házban már csak azt a tüzet látja majd, amelyik jó az emberekhez. Murányi József Felelősségvállalásból elégtelen K. L., a Szentendrei Beton- árugyár dolgozója nem kapta meg az előírásos védőberendezést és munkaruhát. Hegesztés közben baleset érte; 51 napig volt betegállományban. Cs. E. lakatos, miközben egy gépalkatrészt emelt, csonttörést szenvedett. Nem tehetett róla, hogy ráesett a gépalkatrész, gyenge volt az emeléshez felhasznált ékszíj, elszakadt. Az említetteken kívül még tizenegy olyan balesetet „emelt ki” egy bizottság három és fél évre visszamenőleg csupán az egyetlen, idézett gyár „üzemi eseménytárából”, amelyeknek megtörténtéért nem a dolgozó volt a hibás. Nem szívügy Előzmény: néhány héttel ezelőtt a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa közgazdasági, munkavédelmi és társadalom- biztosítási szakemberekből álló bizottságot küldött ki a megye 1G ipari üzemébe, hogy meggyőződjék róla: miképpen hajtják végre a vállalatok a munkaügyi miniszter fontos rendeletét. A rendelet a dolgozók „egészsége, vagy testi épsége sérelméből eredő károk megtérítését” írja elő a vállalatoknak, 1961. április 1-i hatállyal visszamenőleg abban az esetben, ha a balesetért nem a dolgozó volt a felelős. Nos, az úgynevezett „reprezentatív” vizsgálat elsősorban és lényegében azt „reprezentálja”, hogy a vállalatok enyhén szólva: nem szívügyként kezelték a rendeletet. Kényelmetlen rendelet A baj ott kezdődik, hogy nem is hozták mindenütt nyilvánosságra és nem ismertették részleteiben. Ahol pedig ez megtörtént, a vállalat legtöbb esetben ott sem sok haj- handóságot mutatott a dolgozók kártalanítására. „Vállalati szempontból”, első pillanatban, ez a magatartás érthető. Ha a gyár elismeri, hogy az üzemi balesetért nem a dolgozó volt a felelős, meg kell állapítania egyben a gyárnak, illetve más személyeknek a felelősségét s ez legtöbbször nem könnyű s főleg nem kellemes feladat, így az 1961. április elseje után „felidézett” balesetek megvitatása során az üzemek, vállalatok a dolgozókkal szemben eleve negatív álláspontra helyezkednek s ha a dolgozó nem hagyja igazát, az ügy — miként a tapasztalatok mutatják — „felsőbb fórum” — a vállalati, területi egyeztető bizottság — elé kerül. S hogy a vállalatok legtöbb esetben csakugyan nem „pártatlanok”, azt az bizonyítja, hogy a VEB és a TEB csaknem mindig kénytelen megállapítani a vállalatok kártérítési kötelezettségét. Ahol mindenkinek írtak Persze nem mindegyik vállalatnál kedvezőtlenek a tapasztalatok. A Csepel Autógyár munkavédelmi osztálya és szakszervezeti bizottsága például az előírt határidőig visszamenőleg felülvizsgálta az összes baleseti jegyzőkönyvet és minden „balesetes” dolgozót írásban hívott fel: jelentkezzék kárigényével. Több vállalatnál, üzemnél, gyárnál viszont nemcsak a gazdasági vezetők, hanem maguk a szakszervezeti funkcionáriusok is passzivitást, sőt, értetlenséget tanúsítanak a rendelettel szemben. Akad szb-titkár, akinek véleménye szerint a rendelkezés ismertetése és végrehajtása szükségtelen és csak „zavart” okoz, hiszen bírói úton úgyis megkapja minden dolgozó az őt megillető kártérítést. Ezen az állásponton voltak például a Nagykőrösi Faárugyárban. A bizottság ugyanakkor több olyan üzemi balesetet „tárt fel” itt, mely után mind ez ideig még nem történt meg a kárPEST Hl BIOIÉCUSW A Pest megyei Tanács vb művelődésügyi osztálya, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Pest megyei szervezetének biológiai és egészségügyi szakosztálya december 21-én Pest megyei biológusnapot rendez a fővárosi Kossuth Klubban. Ez alkalommal három előadás hangzik el: 1. Idegeink védelmében (dr. Hárdi István adjunktus, a Pest megyei ideggondozó főorvosa), 2. Táplálkozás, életmód (dr. Rigó János egyetemi adjunktus, tudományos kutató) és 3. A molekuláris biológia eredményei (dr. Gánti Tibor adjunktus, tudományos kutató). Az előadásokat vita követi. Délután levetítik a biológusnap 200 résztvevőjének „Az izom titka”, „Sasfiókák” és „A Duna deltájában” című filmeket. térítés sem üzemi, sem bírói értelemben. Nem, mert a vállalat nem érezte érdekében állónak a dolgozó érdekének a védelmét — önmagával szemben, s nem is sietett felvilágosítani a károsult dolgozót jogairól és lehetőségeiről. Prémium és nyereség Az imént azt írtuk, hogy a kártérítési igényekkel összefüggő negatív vállalati magatartás érthető. Igen, érthető, hiszen a vállalati hibák, mulasztások elismerése egyrészt erkölcsileg nem sorolható az üzemi eredmények közé — bár sokkal inkább, mint a hibák leplezése — másrészt az egész ügynek nagyon köznapi és anyagi vonatkozásai is vannak: a kifizetett kártérítések csökkentik a vállalati pénzügyi eredményeket, nincsenek jó hatással a nyereségrészesedésre, prémiumra. Dehát éppen azért született a rendelkezés, hogy a dolgozók egészségével, testi épségével, munkakörülményeivel kapcsolatos előírásokat, berendezéseket, problémákat ne kicsinyesen, hanem tág látókörrel, igazi jelentőségében nézzék és intézzék mindenütt. Hogy a dolgozók egészsége, testi épsége a munkahelyeken ne magánügy, ne néhány ember ügye, hanem üzemi közügy, igazi társadalmi ügy legyen. Minek bizonygatni, hogy az egészségi, biztonsági berendezések, intézkedések, a megfelelő, biztonságos, kényelmes, egészséges munkahely, munkafolyamat egyenes arányban van a termelési eredményekkel? Igaz, nem jó, ha baleset történik egy munkahelyen. Főleg nem kellemes, ha gondatlanság, mulasztás, hiányzó védelmi berendezés, védőruha, rossz munkaeszköz miatt következik be a baleset, szerencsétlenség. Nem jó, ha sok ilyen baleset miatt fizet kártérítést a vállalat. De a kártérítések ellen úgy kell küzdeni, hogy meg kell szüntetni a hiányokat, gondatlanságokat, mulasztásokat, s nem a jogos igények elnémításával. Be kell tartani a biztonsági intézkedéseket, egészségügyi előírásokat, ki kell cserélni esetleg egy kötelet, tartóoszlopot, be kell szerezni egy jobb munkaeszközt. És ránevelni önmagunkat és mindenkit a gyárban, hogy törődjünk többet és jobban magunk és egymás életével. András László ÖT A HUSZONEGYBŐL Gyomron a község politikai életének irányítását eddig csúcs-pártvezetőség látta el. Most a község kommunistái 21 tagból és öt póttagból álló pártbizottságot és 7 tagból álló végrehajtó bizottságot választottak. Közülük mutatunk be ötöt. Prekler Jánosné a Vas- és Fémipari Ktsz munkásnője * Somogyi Ferenc gimnáziumi tanár ★ ÓJ, ácói maadna L cóa L Lat ele emije van.. / T?gy ember végigfutja az Hj életet, könyv a kezében, könyv a táskájában, könyv a párnája alatt és amikor úgy gondolja __ S zűcs Zoltán Nagykőrösön tanácselnök. A parasztból lett értelmiségi összes jellegzetességeivel. ötven éves. A robusztus férfin jól szabott ruha, szabatos beszédén bihari — szabolcsi íz. Kezén a föld húsz év múlva is megmaradt nyoma. Nagy, csontos kéz, az iroda sem tudta elpuhítani. Értelmes arcán is furcsán keverednek a vonások. Paraszti tartózkodás, atyai jóindulat és egy kíváncsi barna szempár. És nyugodtság. írhatnánk tehát így is: Szűcs Zoltán ötvenéves férfi, egykori kisparaszt mindent elért, ami a mi életünkben elérhető. Szép hivatalt kapott, csinos, megértő és vele együtt küzdő tanárnő-feleséget. Egészsége is rendben van és munkakedve mondhatni nagyobb, mint valaha. Az emberek mcgsüvegelik, elhívják lagziba, torba. Mert Szűcs Zoltán tanácselnök népszerű ember Kőrösön. De írhatjuk nyugodtan így is: Szűcs Zoltán mégsem boldog, nem teljes a boldogsága. Igaz, ő ezt tagadja. Talán szégyenli, pedig nincs szégyellni valója. Amikor kommunista emberek között van. időnként megbomlik a megelégedettség. egy kissé felborul a nyugodtság s elmondja bánatát azoknak. De az újságíró mégiscsak más. No már any- nyiból, hogy a szó elrepül, az írás megmarad. Egy állami ember mégsem adhatja írásba, hogy ő néhány állami rendeletet sérelmez — konkrétan és általában. És itt most a konkrét az érdekes. a z ember végigfut egy éle- Jm. tét könyvvel a kezében. Elvégez számtalan tanfolyamot, iskolát és mint tanársegéd tanít a gödöllői Mezőgazdasági Akadémián. Ma eligazgat egy nagy várost, s amikor teszem azt, egy tizennyolc éves kislány az SZTK-ban vagy bárhol a kartonlapra adatokat ír róla, hiába minden bizonygatás a sok iskoláról. A válasz: ó, bácsi magának csak hat elemije van, csak az az érvényes. Mert Szűcs Zoltán akárhány helyen is tanult és szerzett oklevelet, egy- vagy két év múlva egy rendelet semmisnek mondta azt. Nem a tudását, hanem a végzettségét. Tudja jól, hogy az élet nem papír, hogy az emberek sem így ítélnek. De mégis. Olyan furcsa és igazságtalan ezzel kapcsolatban minden. Gyermekkorában tényleg hat elemit végzett. A könyvet ezután is szerette, de az élet a kapához és nem a könyvhöz parancsolta. Szovjet hadifogságban, az antifasiszta iskolán került ismét in- timebb kapcsolatba a könyvvel. Es akkor újra megragadta, hogy azóta ki sem engedi onnét. Hazajön negyvennyolcban Nagyrábéra. Bírónak választják, majd párttitkárnak, később tsz-szervező lesz. Őszön „elvezénylik” a MOSZK hathónapos iskolájára, amelyen némi fogalmakat szerez a könyvelés tudományából. Negyvenkilenc tavaszán azt mondják neki, hogy vegye át a SZÖVŐSZ-iskola vezetését. — De hát, elvtársak ... — Nicsevó, Szűcs elvtárs! Van a maga irodájában villany?! Értette, hogyne értette volna. Éjszaka tanul, nappal tanít. Az iskolán ügyvezető elnököknek, jövendőbeli könyvelőknek mondta el az éjjel tanultakat, szakmait és politikait egyaránt. Vándoriskola volt. Hat hónap Kiskunhalas, hat hónap Ludányhalászi, azután hat hónap az országban majdnem mindenütt. Pesten is. Hogy lépést tudjon tartani, közben-közben ő is elment pártiskolára, hadd táguljon a feje. Es minden második szombaton haza, falujába. Tisztaváltásért, egy kis hazaiért. Korántsem ilyen simán ment ez az élet, mint ahogy a toll rója a sorokat. Személyes kérésére elhallgatjuk azt a családi drámát, amellyel a tanulásért fizetett. Mint gondolni lehet, válás lett a vége. a szakérettségi előkészítő A után került Gödöllőre a mezőgazdasági akadémiára. Tanított és közben ő maga is elvégezte az akadémiát. Ez akkor főiskolának számított. Később hozták az újságok, hogy megszűnt az iskola és értéktelen papír az ott szerzett oklevél is. A századfordulón, ha valaki elvégezte a keszthelyi Mezőgazdasági Főiskolát, ebből egy életen át „megélt”. Sőt patinás jelzőt kapott: régi értelmiségi, ami feltételez egy alaposabb tudást. De aki egyszer a könyv szerelmese lett, megízlelte a tudás ízét, azt egykönnyen nem rendíti meg semmi, még olyan fájó rendelet sem. Nincs diploma? De hiszen a tudás a lényeg, és mint olyan sok értelmes emberrel megesett már, amikor már tudott valamit Szűcs Zoltán, akkor jött rá, hogy milyen keveset is tud. Katonatiszti iskola, újabb pártiskolák és tanfolyamok, azután a kétéves tanácsakadémia szellemi akadályait vette viszonylag könnyedén, lendületből. Ekkor „szállta meg az ördög” először, s arra gondolt, jó volna már valamilyen papír is erről a sok tanulásról. Az ember mindenütt azt hallja, s ő maga is azt hirdeti, érettségizett fiatalokat az iparba. Ő tanácselnök, illik hát neki is valamit felmutatni. 1962 tavaszán elment a Földművelésügyi Minisztériumba, az oktatási osztályon előadta az óhaját. Szeretné elvégezni a felsőfokú technikumot. — Csak kétéves előkészítővel, szakikám — hallotta a verdiktet. — Es a két akadémia? — Csak a hat elemi számít, amazok nem. — Jó, akkor a középfokút végzem el! — Annál sem tudunk semmit beszámítani. Különbözetit kell tennie. Szóval így. Senki se higgye, hogy Szűcs Zoltán hiú ember, még kevésbé, hogy nyugtalan. Munkáját magabiztosan végzi, tudásával, hozzáértésével semmi baj, a környező világgal semmi számadása. Paraszti szívóssággal, egy élet munkájával és becsületével szerezte meg a talajt lába alá. Szívében semmi félelem nincs, csupán egy kis nosztalgia egy generáció nevében: ha az ember lefutott egy életet, könyvvel a kezében, miért nem lehet azt valahogy „hivatalosan” is elismerni. Miért ez a válasz! „Bácsi, magának csak hat elemije van!” Ez a „bácsi” egy életet végigtanult és most is tanul. És ö az, aki nem hiszi, hogy egy iskola elvégzése egész életre szóló műveltséget ad. lyéha kegyetlenek vagyunk Is magunkhoz. Mennyi izgalom a vizsgák előtt, mennyi álmatlan éjszaka. S milyen felszabadult öröm: kézben az index — csupa ötös. Es azután: „nem ér a nevem" — játék. Az emberek nem formalisták, de szeretik ha munkájukon rajta a pecsét, tanulásukról a hiteles bizonyítvány. Szerencsére Szűcs András, a Szűcs Andrások nem hagyják magukat, mert a könyv rabjai lettek. Tanul, ismét tanul, még mindig tanul... És tulajdonképpen iskolai végzettségéről, tudásáról naponként állít ki bizonyítványt, a körösi választó nép. Suha Andor ! Tóth László tsz-brigádvezető * ! Mikoleczky Ferenc MÁV fő- ■ intéző : : Török Mária községi tana. : elnök I (Foto: Gábor)
