Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-10 / 263. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA í S A MEGYEI TANÁCS LAPJA VIII. ÉVFOLYAM, 263. SZÁM ARA 50 FILLÉR 1964. NOVEMBER 1», KEDD NOVEMBER HETEDIKEN nnepségek világszerte Katonai díszszemle és felvonulás a moszkvai Vörös téren község millió A takarékossági hetek alatt Pest megye takarékszövetkezetei figyelemre méltó eredményt értek el: októberben 1 millió 200 ezer forint betétállomány növekedés mutatkozott a 25 takarékszövetkezetben. Á MÉSZÖV takarékszövetkezeti osztálya elemezte a kampány eddigi adatait, s erről Pék Andor osztályvezető a következő tájékoztatást adta: — A betétállomány növekedés jelentőségét fokozza az a tény, hogy az eddig gyengébben fejlődő egységeknél is számottevő a változás, s így a veresegyházi, a tápiószecsöi és a biai takarékszövetkezet betétállománya megközelítette az 1 millió forintot. Más egységeknél is jelentős a fejlődés, összegszerűen a tápiószelei és a törteli takarékszövetkezet produkálta a legjobb eredményt. A takarékossági kampány tovább tart, november 15-ével zárul; szövetkezeteink célul tűzték ki, hogy e határidőig az éves tervfeladatot 110 százalékra teljesítik. Ez azt jelenti, hogy az ez év január 1-i állapothoz viszonyítva, 17 millió forint növekedést kell biztosítani. Ennek teljesítésével a megye takarékszövetkezeteiben kezelt betét eléri az 50 millió forintot, amely 15 ezer betétes tulajdonát képezi és mintegy 50 községre terjed ki. — Az eredmények figyelemre méltóak abból a szempontból is, hogy a növekvő betét- állomány az egyik alapja a kölcsönigény kielégítésének. Különösen fontos ez a jelenlegi helyzetben, amikor egységeink megyeszerte bekapcsolódtak az év elején rendszeresített 15 ezer forint ösz- szegig gerjedő építési kölcsön folyósításába. Az új kölcsönt szívesen fogadta a lakosság, mivel maximális időtartama 5 év, bonyolítási költségek tekintetében pedig jelentősen olcsóbb az eddig folyósított kölcsönöknél. Adataink szerint ez év október 31-ig 237 szövetkezeti tag birtokában 3 millió 200 ezer forint építési kölcsön van. — A fokozottabb takarékosság e magasabb összegű kölcsönök mellett lehetővé teszi a „fogyasztási jellegű” — személyi — hitelnek a korábbinál hosszabb tartamra történő folyósítását. Ma már számottevő azoknak a száma, akik a 4—5 ezer forint összegű kölcsönt a maximális kétéves időtartamra vehették igénybe. Ezúton is szeretnénk kifejezésre juttatni, hogy a magasabb összegű, illetve a hosszabb lejáratú kölcsönök alapja a fokozottabb takarékbetét elhelyezés, ezért csak azok a takarékszövetkezetek tudnak a tagság segítségére sietni, amelyek szervezik a lakosság egyetértő és segítő takarékoskodását. — Takarékszövetkezeteinkben megszilárdult a betétek és azok kezelése iránti bizalom, orintja * Sikeres takarékossági napok • Építési kölcsönök Erősödik a takarékszövetkezeti mozgalom ezért szövetkezeteink a mozgalommá szélesedés útját járják. A kampány egyik feladata éppen az, hogy növelje a takarékoskodók táborát és a takarékszövetkezetekben érvényre jutó kölcsönös segítség elve alapján mind pozitívabban láthassák el feladataikat. A tájékoztatóban vázolt nagyarányú gazdasági fejlődés szükségszerűen megkövetelte az üzleti tevékenység technikai színvonalának lényeges javítását, mert ez elengedhetetlen feltétele a feladatok jobb ellátásának. Így került sor Tápió- szentmártonban és Örkényben az új irodaház építésére, amelyek hivatalos átadása a napokban lesz. Xvíindazokon a helyeken, ahol a már meglevő épületben az üzleti élet akadályokba ütközik, a takarék- szövetkezetek új építkezésekkel hidalják át azokat. Így kerül sor Kiskunlacházán, Tá- piószelén és Pilisvörösváron is új üzletház építésére. Megyeszerte a meglevő falusi bankhálózatot korszerűsítik, jelentős ráfordítással. A most zajló takarékszövetkezeti taggyűléseken az elmúlt kilenc hónap eredményeit értékeli, a jövedelmezőség problémáit vitatja meg a tagság. A gazdasági mutatók arról győzik meg a lakosságot, hogy a betétgyűjtési kampányon túl is előnyös fokozottabban igénybe venni a falusi bankintézményt, mert az előzetes számítások szerint mintegy 2 millió 200 ezer forint kamatelszámolásra kerül sor az év végén pusztán azért, mert a takarékoskodók nem otthon tartották a pénzt, hanem a takarékszövetkezetekben. Nem kis összeg ez, hiszen mintegy 22 családi házat, azaz egy utcasort lehet ebből az összegből felépíteni. (d. k.) Addisz Abeba SZOVJET—ETIÓP BARÁTSÁGI HÉT Etiópia fővárosában megkezdődött a szovjet—etióp barátsági hét. Az ünnepélyes megnyitón bemutatták a Lenin 1918. című szovjet filmet. Üjrcsválasztofiüák Burgibát Vasárnap választásokat tartottak Tunéziában. A szavazók elé az uralmon levő Szocialista Desztur Párt listáját terjesztették, élén vezetőjével Burgiba köztársasági elnökkel, akit újraválasztottak. Nagy teljesítményű távolsági rakéták, amelyek első ízben jelennek meg a nyilvánosság előtt A moszkvai Vörös tér az idén is katonai díszszemle és több százezres ünnepi felvonulás színhelye volt. Pontosan tíz órakor gördült ki Malinovszkij marsall acélszürke, nyitott ZIL—Illés kocsija a Szpasszki-bás- tya kapuján. A Vörös tér közepén a szovjet honvédelmi miniszter fogadta a szemle parancsnokának jelentését, majd sorra üdvözölte a katonai akadémiák hallgatóit és az egyes fegyvernemek díszegységeit. A felvonult csapatok megszemlélése után Malinovszkij marsall felment a Lenin-mauzó- leum mellvédjére, ahol már együtt voltak az SZKP és a szovjet kormány vezetői, a szocialista országokból érkezett párt- és kormányküldöttségek vezetői, közöttük Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke. Malinovszkij marsall ünnepi beszédet mondott Utána tüzérségi díszössztűz dörgő kísérete mellett felcsendült a szovjet himnusz, majd megkezdődött a szemle. A 40 perces katonai fel(Folytatás a 2. oldalon) Peking AMERIKAI PROVOKÁCIÓ Egy amerikai katonai repülőgép vasárnap két ízben is megsértette a Kínai Népköz- társaság légiterét Kuantung tartomány térségében. Az eset miatt a kínai külügyminisztérium nyilvánosságra hozta 341. komoly figyelmeztetését. Az Elsiöki Tasiács ülése kiszabható büntetések húsz esztendő eltelte után sem évülnek el. Ezzel megszűnt annak lehetősége, hogy a háborús bűnösök az idő múlása következtében elkerüljék a felelősségre vonást. Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt. lizenöt éve még a munkapadon ebédeltünk... Egészségügyi kiállítás nyílik a budakalászi textilgyárban Ágoston Mihály szakszervezeti titkár, művészi hajlamokkal rendelkezik. íróasztal nagyságú tablóra hajol s derűs figurákat festeget a fotográfiák mellé, körítésül. — Te, Miska, én még nem láttam ilyen okkersárga macskát ... —• Nem láttál? Akkor te még nem jártál a mesében ... A mesefigurák a tárgyilagos, hideg valóságot dekorálják. Vagy nem is olyan hideg az a valóság, melyet a fényképezőgép objektívje vetített rá a papírra? A felvételek itt készültek a Budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalat közel 1800 „lakost” számláló „városában”. Van, amelyik egy hónapja, van, amelyik 15 éve. Megelevenednek a fényképeken a gyár egyes munkahelyei, öltözők, fürdők, ebédlők, konyhák, kultúrtermek. Bepillanthatunk mindenhová, ahol a dolgozók életének gyári nyolc órája naponta lepereg. Izgalmas, szívmelegítő pillantás. Az.egyik fénykép furcsa jelenetet ábrázol. A munkapadokon kanalazzák az emberek az ételt. így van ez Budaka- lászon? Ágoston Mihály fest. Helyette munkatársa válaszol. — Ugyan. Ez még az én időmben volt. Podhorszky Lászlóné fiatal- asszony. Mi az „ő ideje?” Tizenöt esztendővel ezelőtt szövőnő volt. Tizenöt év... Ez alatt megfakul a fénykép, s az emlék is elmosódik. Aki 15—20 éve itt dolgozott, az sem nagyon .XXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXX\XV,XXVOSXXSNiXNVX«ÄXXXXXXXVS^XXXXXV>»\XXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXNXX\XXX'.' emlékszik, milyen volt akkor a gyár ... Kiállításra készülnek a tablók. A Textilipari Szakszervezet Pest megyei Bizottsága egészségügyi kiállítást rendezett, amelyen a megye nyolc textilüzeme vesz részt. Ma nyílik és egy hétig tart ez a kiállítás, itt a Budakalászi Lenfonó- és Szövőipari Vállalat kultúrtermében, s a megye nyolc textilüzeme igyekszik szemléltetni, hogy mi történt üzemeinkben 15 esztendő alatt. Fényképekkel, az .,objektív” tárgyilagosságával. — Részben emlékeztető és eredménybeszámoló a kiállítás — mondja Ágoston elvtárs. — Meg akarjuk mutatni, hány egészségügyi létesítmény épült nálunk az államosítás óta. A tennivalókat is feltártjuk: korszerűtlen üzemrésze- t inkről és gépeinkről is készíttettünk dokument-fötókat. t Szabad lenne ilyeneket is ^megtekinteni? Hogyne, tessék. t Itt vannak a gyár „negatív í büszkeségei” is a tablón. Az ^ új, tágas, szellős veranda ^szomszédságában a korszerűt- t len kovács- és hegesztőmű- t hely, a betonpadlós irodaho- t dály, amelyet „lovardának’’ | keresztelt el az üzemi humor, ^s a modern szovjet, kelet- és ^nyugatnémet gépek szomszéd- t ságában a munkásszomorító t „szövőipari matuzsálemek”, t amelyeket nem a kegyelet, t hanem a szükség tart vissza *egyelőre a nyugdíjazástól. t Őszinték a fényképek. Igaz, I nincs már olyan egészségte- | len üzemrészük manapság, g mint valaha a régi fonoda | porban úszó terme, ahol nem í látta egymást két méterről az I ember, de van még nedves^ |szellőzetlen tetőponyva üzem, I tömlő-gumirozó ... I — A régi felvételek már I üzemi történelmi dokumentu- |mok — mondja a szakszerve- |zeti titkár —, s azon igyek- I szünk, hogy a jelenlegi kor- * szerű tlen gépek, egészségtelen I munkahelyek is minél előbb ícsak emlékké váljanak. Uj «konyhát építünk, a nyersáru- j raktár szellőzését megjavít- \ juk, s aztán jön |i többi... (a. I.) ENYHÜL A fagyok egyelőre megszűnnek A Meteorológiai Intézet központi előrejelző osztályán adott tájékoztatás szerint a délről érkező meleg hatására vasárnap késő este esőzés kezdődött a Dunántúl déli határvidékén, s a hétfőre virradó éjszaka már csaknem az egész országra kiterjedt. Az ország nyugati és északnyugati megyéiből havssesőt, ismétlődő hózáporokat jelentettek a megfigyelők. A meteorológusok közölték, áogy a nyugati országrészeI ken szórványosan tapasztalt kisebb havazás még nem je- 4 lenti a tél beköszöntét. A ma- f gasban jött meleg hatására 4f máris megkezdődött az eny- 4f hülés. A jelek szerint keddre ff teljesen elfogy a „hidegtöbb- 4/ let”. Egyelőre felhős marad az | idő, számítanunk kell még ^ esőkre, a keleties szél időn- ff kénti megélénkülésére, a fa- ff gyök átmenetileg megszün- 4, nek, a nappali felmelegedés ff kissé fokozódik. í (Foto: Dolezsál) A Népköztársaság Elnöki Tanácsa hétfőn ülést tartott. Törvényerejű rendeletet fogadott el a magyar polgári repülés feladatainak tervszerű és biztonságos ellátásával, valamint az egységes állami irányítással kapcsolatos alapvető kérdések szabályozásáról. Az új jogszabály a polgári repülés mai fejlettségi fokán kialakult, időálló alapelveket tartalmazza, amelyekhez hasonlót egyes országok már eddig is kodifikáltak. A szabályozás kitér a közelmúltban kifejlődött új feladatkörökre is, így például a mezőgazdasági, egészségügyi és a vízügyi repülés kérdéseire, amelyek a: hagyományos ágazatok mellett i ma már mind jelentősebb i szerephez jutnak a polgári re- : ' pülésben. Az Elnöki Tanács új tör- ] vényerejű rendeletet alkotott,: I amelyben kimondta, hogy a \ I háborús bűntettek és az értük \ A MINŐSÉGI ELLENŐR