Pest Megyei Hirlap, 1964. november (8. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-28 / 279. szám

et$i MEGYEI ^Círlg]) 1984. NOVEMBER 28, SZOMBAT POLITECHNIKA A NÉPMŰVELÉSBEN JO KEZDEMENYEZES ÚJ SZAKKÖRÖK TV „Fortuna-koktél“ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közleménye sze­rint a totó december 6-i, 49. fogadási heti szelvényei között rendkívüli ajándéksorsolást rendeznek. A húzást a TV de­cember 12-én, „Fortuna kok­tél” című vidám műsora kere­tében közvetíti. A szerencsés fogadók tv-készüléket, hűtő- szekrényt, porszívót, rádiót, mopedet, írógépet, táskarádiót nyerhetnek. GODÖLLŐI „ÚJÍTÁS• ismeretek megszerzéséről van szó, hanem az ízlésesebb, szebb, magasabb színvonalú munka révén a jobb megélhe- j tésről is. A kezdeményezés, amely remélhetőleg meghozza j a kívánt eredményeket, megér­demli, hogy a felsőbb népmű­velési szervek figyelemmel ki- j sérjék, tanulmányozzák, majd elterjedését szorgalmazzák, <tm) í SKOPJE HATTYÚ - ÁTALAKÍTVA A Váci Vendéglátóipari Vállalat zenés vendéglőből ze­nés presszóvá alakíttatta a város legnépszerűbb szórakozó­helyét, a Hattyút. A vendégek megszerették az új Hattyút is. Változatlanul udvarias és gyors a kiszolgálás, a hangulatról pedig Spányik Bertalan dzsessz-triója gondoskodik. A váciak egyetlen bosszúsága azonban, hogy a záróra túl korai. Ha éjfél helyett két óráig nyitva tartanák, az autóbuszok éjszakai csatlakozásaira váró utasok is menedéket lelhetnének itt, a kényelmetlen váróterem helyett. KÖNYVESPOLC Gondolatok a vallásról Igényes munkával készült válogatást vehet kezébe az ol­vasó: gondolatokat a „népek ópiumáról’1, a vallásról, nagy filozófusok, írók, tudósok e kérdéscsoportról alkotott véle­ményét. A kötet címével is jel­zi vállalt feladatát: elgondol­koztató gondolatokat közöl, mégis — tizenöt témakörben csoportosított anyagával — át­fogó képet is tud adni mindar­ról, amit Engels „saját lényünk fantasztikus visszatükrözödé- sei”-nek nevez. Minden történelmi korszak szellemi nagyságait foglalkoz­tatta az, amit összefoglaló né­ven vallásnak nevezünk. Nyi­latkoztak az istenhitről, a val­lás keletkezéséről, a vallási ba­bonákról, tudomány és vallás kapcsolatáról. Gondolataik, mint éles kés a fa kérgét, úgy hántották le a vallás titokza­tosságának, misztikumának rétegeit. A kötetben összeválo­gatott anyag módszeres alapos­sággal világit be a misztikum sötétjébe, megmutatva: a val­lás a megkövetelt, fenntartás nélküli hitre támaszkodva uralja az embereket, kizárva ok és okozat összefüggéseinek kutatását, eleve elítélve az emberi elme önálló, dogmák­tól mentes útjait. A kötet anyagának váloga­tója, A. I. Calickája az embe­ri történelem olyan nagyjait vonultatja fel mint Épikurosz, Démokritosz, Lucretius, Gali­lei, Diderot, Kant, Lomono­szov, Heine, Marx, Engels, Le­nin, Gorkij, s csali a nevek, a kötetben szereplő gondolatok gazdáinak nevei megtöltenének egy oldalt. Az anyag tehát bő­séges, s a szerkesztő jól élt a tág lehetőségekkel. Indokolt és helyes volt, hogy a szovjet ki­adást magyar anyaggal bőví­tették, helyet adva így antikle- rikális publicisztikánk költői csiszoltságú művelőjének, Ady Endrének, s a marxista teore­tikusnak, Rudas Lászlónak egyaránt. Oldalról oldalra rövid sze­melvényeket talál az olvasó. A jól csoportosított anyag min­dig új és új oldalról vizsgálja az alapvető témát, a vallást. A szemelvények rövidsége egyet jelent a legfontosabb kiraga­dásával, a legjellemzőbb, leg­találóbb gondolatok közlésé­vel. „ ... nincs olyan város vagy falu Európában, ahol ne folyt volna vér vallási viszá­lyok miatt...” — írja Vol­taire. „ .. .sosem volt még or­szág, melyben annyi polgárhá­ború volt volna, mint Krisztu­séban” — felel rá Montesquieu. Egy mondat, egyetlen bekez­dés, mégis, minden esetben hagy gondolkodók élettapasz­talatainak summája. Galickája lényegre törő könyvével gon­dolatok kimeríthetetlen tárhá­zát kínálja. Nagy segítséget ad azoknak, akik ezt tanulmá­nyaikhoz, előadásaikhoz igény­lik. A kötet mégis elsősorban a legszélesebb olvasóiközönség­nek szánt munka: az ismeret- terjesztés nemes feladatét gya­korolja igen érdekes formában, igényes tartalommal, bizonyít­va a vallás tudománytalansá­gát. (Kossuth Könyvkiadó.) ____________(m. o.) S üket édesanyák „meghallják" kisbabájuk sírását A londoni süketnémák in­tézetében különleges készü­lékeket szerkesztettek süket­néma édesanyák részére. A „bébiriadó” nevű készüléket a csecsemő ágya mellé kell helyezni, s a kisbaba sírásá­nak akusztikai jelzéseit fény­jelzésekké alakítja át. A fel­fel villanó izzólámpa figyel­mezteti az édesanyát, hogy kisbabája sírni kezdett. Ezt a kisfilmet lehetetlen megrendülés nélkül végig­nézni. Az ember nem is tudja pontosan, mi csal könnyet a szemébe: a város pusztulása, vagy az a felvétel, amikor az első szállítógép méltóságteljesen leereszkedik a Skopjéi repülőtérre. A kur­ta celluloidszalag egy virágzó város életét, szörnyű pusztu­lását és feltámadását örökíti meg. Nem ad többet és nem nyújt kevesebbet, mint ami 1963. július 26-án Skopjáben történt. Emlékszünk az első szűk­szavú jelentésekre: a 160 ezres jugoszláv város, Ma­cedónia székhelye, földrengés áldozata lett. Harmincötezer ház dőlt romba, egy virágzó nagy város néhány perc alatt füsttengerrá változott, öt óra tizenhét perckor következett be a katasztrófa. Az órákon pontosan öt óra tizenhét perc. És ami utána következik: csillár him­bálódzik nyomorultul, elha­gyatottan a véletlenül épen maradt mennyezetről, amely alól egyik oldalon eltűnt a fal. Odébb egy gyermekágy kandikál ki a törmelék kö­zül. Az autó egykori kar­csú vonalait szánalmas pléh- palancsintává nyomorította a téglazuhatag. Rá sem lehet ismerni a — talán — modern bútorra, olyan erővel vágódott az utcára. Mint ahogy a sírok néme­lyikéről is hiányzik a név. Skopjében sok-sok fejfára rótták rá szomorú betűkkel: ismeretlen. Két másik fej- fán csak ennyi: „Egy fran­cia”, „Egy francia nő”. Tu­risták voltak? Rokonok? Ba­rátokhoz érkeztek? Ki tudta akkor? Temetni kellett, nyár volt, sürgetett az idő és az élők érdeke. De nemcsak a szomorú kép­sorok szívbemarkolóak, ha­nem azok is, amelyek a gigá­szi erőfeszítést örökítik meg. Autókaravánokat vöröske- resztes jellel és anélkül. Külföldi és katonai rend­számmal. A megbénult pá­lyaudvaron szerelvények: élelmiszer, ruhanemű, építő­anyag. És az emberek, akik épphogy eltemették kedvesei­ket, ismerős és ismeretlen ál­dozatait a szörnyű apokalip­szisnek. ismét csákányért nyúlnak, lapátot ragadnak. Nem, már nem sírokat ásnak. A temetés órája elmúlt. A hajnali ébresztő már a nem­zetközi brigádoknak szól. Meg a sátorlakóknak, akik él­ni akarnak. Olyan, vagy még szebb házakban, mint azelőtt. Színházba szeretnének járni és múzeumba. Koncertre és moziba. Éjszaka még nyo­masztó álmok gyötrik őket, de nappal már lázas munka folyik. A film forgatókönyvét rőt vérvörös betűkkel írta az élet. Hála Veljko Bulajics rende­zőnek, a hatása egészen más. Megborzadunk ugyan a ször­nyű pusztulás láttán, szí­vünkbe markol az árvák si- rása, a szülők jajveszékelé­se, de felemelő látványt nyújtanak azok a képsorok, amelyek az összefogás erejét példázzák. Idővel talán fe­ledjük is a borzalmakat, de soha nem homályosul el em­lékezetünkben a skopjeiek arcáról sugárzó Hit. Mértéktartó, tárgyilagos ez a művészi jugoszláv film. Mégis minden kockáján át­süt a szenvedély. De lehet-e a szülőföld megrázkódtatásá­ról szenvedély nélkül szólni?! És lehet-e, szabad-e tárgyi­lagosnak maradni akkor, ha százezernyi ember milliókkal szövetkezik, hogy a halál fö­lött az élet győzelmét bizo­nyítsa?! Gyapay Dénes Két üveg sör, egy limonádé.. mm Tánc — csak éjfélig... (Foto: Csepregi) I •S&SSSíS* irret? tej tultál volna el, mielőtt... És rászaporázza az eget, a kutya gazdájára, nemkülönben, minek tart ilyen falánk lon- csos ördögöt, a fene ette vol­na meg... A nagy sipítozásra odalép a nénikéhez a ' tejcsenő gaz­dája. Egy bőrkabátos sofőr, a társa is vele lép. A sofőr csak úgy lábbal hessenti fél­re a kutyát és mély hang­ján kérdezi: — No, mi a baj, mama? ... — Nem látja?... A hóhér vitte volna a kutyáját, gaz- dástól... Tej kellett neki, a gubancos döginek ... A sofőr megsértődött a ku­tya miatt. — Nem dög az, néni!... Kü­lönben is, mit sajnálja ettől a szegény állattól?... Ki­folyt a tej, hát felnyalta ... A társa a sapkáját is fél­renyomta, úgy mulatott, még ugratta is a nénikét: — Ingyen tejvendéglő ... A nénike belátta, hogy ő ezekkel nem bír. Megnézte őket rebbenő szemével, de csak egy pillanatig. Olyan volt a sofőrök előtt, mint egy fű­szál a mennydörgésben. El in­nen — csak ezen járt az esze —, amilyen gyorsan csak lehet. Hirtelen lesóhajtott a kosará­hoz és halk nyögéssel meg­emelte. Vékony ínyét összeha­rapta, hogy a sírás ki ne jöj­jön rajta. Szíve megtelt keserűséggel, s úgy lépegetett a nehéz kosár­ral a lépcsőházban, mint akit gyalázatosán megvertek. Még az első emeletre is követte ez a kárörvendő nevetés. — Rö­högnek — mondta magában a nénike, aztán ki is mondta jó hangosan, elégtételét keresve a szó durvaságában. A másik gondolat azonban belényilalt: nem lesz palacsin­ta, ó, nem lesz!... S ahogy fent, a konyhában görnyedezve kirakta a kosarat, eleredtek öreg könnyei. Keser­vesen siratta az elképzelt esti palacsintás tálat — reszelt dió­val és aranybaracklekvárral akarta tölteni. Drága holtat sem könnyeznek meg nagyobb és igazibb gyásszal. Később még arra gondolt, hogy újra lemehetne tejért, bármilyen nehezére esne is ismét felka­paszkodni a negyedik emelet­re. igen. de azok a latrok még ott vannak és megint kinevet­nék ... Jaj, hogy nevették!... Ült a konyhahokkedlin. hogy csak tördelte-tördelte *a kezét és rá- zogatta a fejét, mint akinek immár nincs az ég világon se­hol sem menedéke. Hogy kine­vették! Ekkor kocogtak a konyhaab­lakon. No, ha tudja a nénike. hogy a két bőrkabátos zörget, ki nem nyitja nekik az ajtót, a fenét! . .. De azok csak vastagon nyo- makodnak befelé, aztán az egyik így szól: — Egy literrel hoztunk, ma­ma ... A másik meg hozzáteszi: — öntse csak ki szaporán a tejet a fazékba, mert betét van az üvegre. És még át is karolja az öreg nénikét. Bodó Béla mat kell kiállni, míg kijut a kapun mellettük. Ezért kém­leli a negyedik emeletről az udvart, hátha csöndesednek már odalent. Megköti csomós, eres kezé­vel a kendőjét. Na, azért pa­lacsinta lesz estére, hogy majd talán a lánya is ejt egy jó szót a főztire. Nemcsak a veje. Mert a veje az mindig dicséri, még túlzásba is viszi. „Ma- muska — ez a szavajárása —, hát ilyen jót nem főzött — tegnap óta..Minden este tréfál. A mérgelődés már a csar­nokban kezdődött. Csuda vin­né el, milyen aprófejű hagy­mát adnak. És úgy öntik bele a kosárba, hogy nem is látja előbb az ember... De akár­hogyan is volt, lassan-lassan mégis megvette, ami kellett. Csak a kenyeret nem; így is nehezen ment a cipekedés. Ki­csit fújtat a nénike hazafelé, útközben meg is áll néha. De ki sürgeti? És talán mire oda­ér, nincs már a kapu alatt egy kocsi sem. De ott álltak. Az előbbi, vagy egy másik, ki tudja? Kettő meg bent rakodott az udvaron. A nénike sietve ti­pegett befelé... Megkéri a házmesternét, tekintsen néha ki, mert ide­teszi a kosarát az ajtaja elé, a A népművelés formái, mód­szerei évről évre bővülnek. Tíz évvel ezelőtt jóformán nem volt más, csak bál, meg éven­ként egy-két alkalommal szín­játszó előadás, no, meg az örök sláger: a népi tánc. Azóta el­terjedt lett az ismeretterjesztő előadás — ma már gyakran filmvetítéssel kísérve — a szakkör, az irodalmi színpad, a zenekar, a bábcsoport, az énekkar, a fotoklub, a honis­mereti kör, s még megannyi népszerű, színes, nagy töme­geket mozgósító forma. A már ismert és elterjedt formákhoz szinte heten­ként újabbak járulnak. Most például Gödöllőn bonto­gatja szárnyát egy újabb, s na­gyon érdekesnek ígérkező kez­deményezés, amelyet röviden így jelölhetnénk: politechnika a népművelésben. A gödöllői járási művelődési ház kezdeményezésére a fiatal ipari munkásoknak ízlésfej­lesztő tanfolyamokat kíván­nak rendezni. Például az ipari festők, szobafestők, fényezők, ékítményfestők részére anyag­ismeretet, elméleti előadáso­kat, esztétikai ismeretterjesztő előadásokat, bemutatókat tar­tanának. Sok egyéb haszon mellett jelentősen befolyásolná az majd például a lakáskultú­ra fejlődését falun. Hasonló jellegű szakkört terveznek alakítani a sza­bóknak, női szabóknak, szabászoknak, divatlapol­vasóknak, a divattal fog­lalkozóknak. Ízlést és esztétikai tudást fej­lesztenek majd ezek is. A tervek szerint a tanfo­lyam hallgatóinak szerepelte­tésével menet közben unkáto­kat, bemutatókat, kiállításokat rendeznének a nagyközönség részére is. A tanult anyag így válna mindjárt élővé, elevenen ható tényezővé. A gödöllői kezdeményezés sokkal jelentősebb, nagyobb horderejű, semmint az első pillantásra felmérhetnénk. Kü­lönösen abban áll ez a hang- súlyozottabb jelentősége, hogy végre akadt művelődési ház, amely napirendre tűzi azok­ban a témakörökben is az em­berek tudásának, ízlésének fejlesztését, amelyből ezek az emberek mindennapos mun­kájuk során megélhetést ta­lálnak. Tehát nemcsak a sza­bad idő hasznos és kellemes eltöltéséről, újabb kulturális kispadra, amíg átmegy a kö­zértbe, kenyérért. Indul a nénike, elhúzódik az autó mellett, és akkor a letett kosárhoz odasettenke­dik egy lompos-gubancos, majom fejű kutya. Valame­lyik szállítókocsiról ugorha­tott le. A kutya kerülgette az ala­csony kispadon ülő kosarat, megszagolta, prüszkölt, meg vakkantott egyet. Lehet, hogy a tej szaga megkísértette, mert ágaskodva most a ko­sár felé kapott. A kosár er­re tehetetlenül oldalt dűlt. Mi sem kellett egyéb a te­jesüvegnek. A kispadról nem fordult le, az igaz, mert a kosár még dühében is tar­totta, de a tej kifolyt be­lőle. Kék-fehér tócsa gyűlt a fekete betonpadlóra. Ha már idetálalták — gon­dolta a kutya — miért ne nyaljam fel? Lefetyelt, míg a nénike a kenyereket néze­gette, melyik a jól kisült. Aztán a nénike hazaér, hát uramfia, látja, hogy a ko­sara hanyattesett és kifolyt a tej: az az átkozott sátán az utolsó csöppjeit nyalo­gatja. Hűha, harag lobbant fel a nénikében. Te erre-meg-arra kutya, az én palacsinta te­jemet döntőd fel, hogy pusz­A Szeles-tag udvarban hajnal óta jönnek-mennek a teherkocsik. Itt van a nagyke­reskedelmi vállalat főraktára, egész nap rakodnak. A néniké kihajol a negye­dik emeletről, megfogózik a párkányban, mert szédül, ahogy lenéz. Nagy kérdések foglalkoztatják. Mert a dolog úgy áll, hogy le kell mennie krumpliért, hagymáért, de ki­fogyott a cukor is, s lisztet is kell vásárolni. Aztán kenyé­rért a pékhez, hogy legyen a vacsorához. Sok ám ez egy­szerre hazacipelni a nagy pia­ci kosárban. Ja és a tej, erről majdnem megfeledkezett, pe­dig a veje nagyon áhítja a palacsintát ........tudja, mamus­k a, olyant, amilyent csak ma­ga tud csinálni, hajszálvékony és mégsem nyers”... ügy döntött, hogy először megvesz mindent, a tejet is, aztán hoz­za el a kenyeret, hiszen az maga két kiló ... Az udvaron a teherautók. A nénike fél ezektől a nagy ponyvával letakart kocsiktól, amelyek egész napon át pö­fögnek be a ház kapuján, kis rést hagyva csak maguk mel­lett a lakóknak. Ha most men­ne le, talán éppen a legna­gyobb a forgalom, amikor egyik-másik farral megy ki az udvarról és mennyi aggodal-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom