Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-31 / 256. szám

PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ...PÉLDÁUL... AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Vm. ÉVFOLYAM, 256. SZÁM ARA 50 FIM.Í R 1964. OKTOBER 31, SZOMBAT Csaknem 800millió a megye jövő' évi költségvetése A megyei tanács megtárgyalta és elfogadta a jövő évi költségvetési és népgazdasági tervjavaslatot Tegnap ülést tartott a me­gyei tanács. Első napirendi pontként a megye jövő évi összesített költségvetési és népgazdasági tervjavas­latát tárgyalta meg. A tervjavaslatot a végrehajtó bizottság nevében dr. Laka­tos Imre elnökhelyettes ter­jesztette elő. Bevezetőben hangsúlyozta: népi demok­ratikus államunk gazdaság- politikájának az a célja, hogy az ipari és a mezőgazdasági termelés fokozatos növelése útján emelje a lakosság élet- színvonalát. Ehhez minden körülmények kö­zött biztosítani kell a termelés és a fogyasztás összhangját. Népgazdaságunk fejlődése azonban jelenleg sem zavar­talan. A termelés növelését egy sor területen nem a ter­melékenység emelésével ér­tük el, hanem a létszám túl­zott felduzzasztásával. Ipari és mezőgazdasági üzemeink­ben nem mindenütt kielégítő még a munkafegyelem, a szer­vezettség és emiatt sok érté­kes munkaóra marad kihasz­nálatlanul. Az 1965. évi költségvetési javaslat össze­állításánál ezeket a körülmé­nyeket természetesen figye­lembe kellett venni, csak­úgy, mint a népgazdaság te­herbíró képességét. A költségvetési tervezet összeállításánál közreműköd­tek a megyei tanács állandó bizottságai is. Az oktatási és népművelési, valamint az építési és a mezőgazdasági állandó bizottság külön is megvizsgálta saját ágaza­tának tervjavaslatát. Egybe­hangzóan az volt a vélemé­nyük — s ezzel a végrehajtó bizottság is egyetért —, hogy bár kellő erőfeszítésekkel és a takarékosság szem előtt tar­tásával a költségvetés bizto­sítja a tanácsi szervek és in­tézmények jövő évi zavarta­lan gazdálkodását, működé­sét, de a megye lakosságá­nak a bevándorlás miatti gyors növekedése, a főváros körüli elhelyezkedéséből adó­dó fokozott útelhasználódás és egyes égetően fontos vízren­dezési kérdések azt igénylik: a felettes szervek ezeket — a megye sajátos hely­zetéből fakadó — körül­ményeket a jövőben fo­kozottabban vegyék fi­gyelembe. A megye összesített költség- vetési tervjavaslata — a be­ruházási és vállalati kiadások nélkül — 773 958 000 forint, ami a múlt évivel szemben 25 millió forintos emelkedést je­lent. Az összesített költségve­tésen belül, ugyanúgy, mint az elmúlt években, jövőre is, a szociális és egészségügyi, vala­mint a kulturális ágazat cél­jaira fordítjuk a „legnagyobb összeget, összesen 552 millió forintot, azaz az összkiadás mintegy 72 százalékát. Az oktatási ágazaton belül a legnagyobb összeget az alsófokú oktatás kapja: több mint 211 millió fo­rintot. Itt az emelkedés a tavalyihoz Oiszonyítva. hatmillió forint. Az óvodák fenntartására csaknem 18 millió forintot terveztek, s ibből az összegből 16 ezer kis­gyermek ellátásáról és nevelő­iéről gondoskodnak. Az álta­lános iskolai tanulók politech­nikai oktatására mintegy két és fél millió forinttal többet biztosít a költségvetési terv- javaslat, mint tavaly. A gazdasági ágazatban meg­tervezett 104 millió forintot ugyancsak a lakosságot köz­vetlenül érintő kiadásokra for­dítják. Ebből gondoskodnak az állattenyésztési és állategész­ségügyi feladatok ellátásáról, az idegenforgalommal kapcso­latos kiadások fedezetéről, a szeszfőzdék, vásárterek, az ál­lami kezelésben levő lakóhá­zak, a parkok, utak és hidak fenntartásáról, felújításáról, továbbá a községek és városok köztisztaságáról. A költségvetési kiadások fedezetét jelentő bevételek legnagyobb részét, 251 mil­lió forintot — azaz az összbevétel 33 százalékát — jövőre is a tanácsi vál­lalatok nyereségbefizetése és forgalmi adója teszi ki. Komoly feladatot jelent a mintegy 70 milliós intézményi bevételek teljesítése, hiszen ezek rengeteg apró tételből te­vődnek össze. A tervezett be­vételek volumene még így sem fedezi a kiadási előirányzato­kat, ezért az 1965. évi költség- vetésben összesen 217 millió forint állami támogatást kap Pest megye. A jövő évi beruházásokat a megye népgazdasági terv- javaslata tartalmazza, ösz- szesen majdnem 84 millió forintot terveznek új létesít­mények építésére, ezen be­lül lakásépítésre 47 millió forintot. Vácott 81, Gödöllőn és Nagykörösön 24—24, Da- bason 15, Szentendrén 28, Cegléden 16, Zebegény- ben 6, Nagykátán 4, Szobon ugyancsak négy lakás készül el jövőre. Ezeken kívül Gö­döllőn 200, Cegléden pedig 300 lakás építését kezdik meg. A szigetszentmiklósi la­kótelep négytantermes isko­lát, a bugyi lakótelep pedig ötvenférőhelyes óvodát kap. Kiskunlacházán 12 tanter­mes, Érdligeten ugyancsak _ 12 tantermes, Vácott nyolc- !j tantermes, Versegen, Monori- $ erdőn, Szódon, Szentendre- ^ ízbégen és Bernecebarátin ^ négytantermes, Szigethalmon f kéttantermes általános is- ? kola, Vácott 12 tantermes, $ Cegléden pedig nyolctanter- J mes gimnázium épül. Bár a második ötéves terv- 4 ben 1965-re ütemezett beru- 4 húzásoknál lényegesen na-1 gobb fejlesztést kap jövőre J megyénk, a beruházási elő- £ irányzat az idei tényleges * számokhoz képest jelentős 4 csökkenést mutat. így a fo- 4 lyamatban levő és jövőre áthúzódó építkezések befe- á jezéséhez nem biztosít ki- jí elégítő fedezetet. A hiány ^ összege 34 millió forint, í ezen felül halaszthatatlanul í szükséges még iskolák épí-1 tésére, villamosításra, egész- í ségügyi célokra és a Duna- \ kanyar kereskedelmének fej- j lesztésére ‘további 28 millió ^ forint. Fedezetként a nép- j gazdasági tervjavaslat beru- házási fejezete összesen 65 900 000 forint pótigényt je­löl meg. A népgazdasági tervjavas­lat részletezi a helyi ipar, az élelmiszeripar, az építő­ipar, a közlekedés, a kom­munális vállalatok, a Gyógyszertári Központ, és a moziüzemi vállalatok termelési, munkaügyi és forgalmi feladatait, valamint a villanyhálózat fej­lesztését is. A helyi ipar ter­melési értéke például az idei várható 518 millió teljesítés­hez képest 56 millió forirjt- tal, azaz 10.7 százalékkal emelkedik. A tőzegbányászat 14, a faipar 24, a textilruhá­zati ipar 16, a bőrruházati ipar pedig 71 százalékkal növeli termelését. Az élelmiszeripar terve 1.2 százalékos termelés- növekedést irányoz elő az ideihez képest. Ezen belül a sütőiparban a növekedés 66.5, a szesz- és szikvíziparban pe­dig 100 százalékos. A belterületek villany- hálózata 18 kilométerrel bővül jövőre, a külterü­letek pedig összesen egymillió forintot kap­nak a villanyhálózat fej­lesztésére. A költségvetési és a nép- gazdasági tervjavaslat alapos és a részletekre is kiterjedő vitájában összesen tizenkét tanácstag szólalt fel. A fel­szólalásokra dr. Lakatos Im­re elnökhelyettes válaszolt, majd a tanács a tervjavaslatot annak reményében fogadta el, hogy — tekintettel a megye sajátos helyzetére — az ille­tékes szervek az előterjesz­tett 66 millió forintos pót­igényt jóváhagyják. Éppen ezért utasította a végrehajtó bizottságot, hogy > j az Országos Tervhivatallal folytatandó egyeztető tár­gyaláson a pótigényre kérje a pénzügyi és a ki­vitelezői kapacitás bizto­sítását. Második napirendi pont­ként a településegészségügy helyzetéről előterjesztett vég­rehajtó bizottsági jelentést tárgyalta meg és fogadta el a megyei tanács, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Dr. Kreisky Budapesten Dr. Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter, és a küldött­ség néhány tagja pénteken meglátogatta Péter János kül­ügyminisztert. Ezt követően megkezdődtek a hivatalos ma­gyar—osztrák tárgyalások. Bomba Kemtedyné New York-i lakásán? Egy névtelen telefonáló bombamerényletre figyelmez­tette Jacqueline Kennedyt, a meggyilkolt Kennedy elnök özvegyét. Közölte, hogy bom­bát helyeztek el a New York-i lakásán és az hamarosan rob­banni fog. A lakást átkutat­ták, de nem találtak semmit. BECS Ismét rengett a főid Csütörtökön este újabb földlökéseket jeleztek a mű­szerek Ausztriában. A rengé­sek epicentruma Bécstöl dél­keletre 100 kilométerre volt. A községfejlesztés ered­ményei, a csinosodó falvak, korszerű létesítmények olyan megszokott tényezők életünkben, amelyeket las­san alig veszünk észre, tar­tunk számon. Természetes, hogy. így van. Természetes, hogy megnőttek az igények, s bővebbek lettek az igé­nyek kielégítésének eszkö­zei is. Kisebbet vagy na­gyobbat, de minden község, város előbbre lép, s örven­detes, hogy a községfejlesz­tés eredményének élvezői közül mind többen részt kérnek a végrehajtásból is, azaz sikerült közös üggyé, társadalmi üggyé tenni azt, ami néhány esztendeje még a „tanács dolgának" számí­tott. A népfront különböző ak­cióbizottságai, így például a műszaki bizottságok, a fel- szabadulás huszadik év­fordulójára kezdeményezett ki mit vállal mozgalom — egy-egy megnyilatkozása annak, hogy természetes­nek tartjuk lakóhelyünk fejlődését, de természetes­nek azt is, hogy részt vál­laljunk benne. Nem könnyű a község­fejlesztési munka, sokféle összetevő egybeesésére van szükség a sikerhez. Ter­vek, az anyag megszerzése, az építő kapacitás biztosí­tása, a határidők szorgal­mazása — mindig buktató­kat rejthet magában, s nemegyszer rejt is. A si­kerben, az eredményekben része van a terveket ké­szítő társadalmi munkás­nak, az építkezést figyelem­mel kísérő ellenőrnek, a ta­nácstagoknak, a környék la­kóinak, akik földet talics- káztak, cserepet hordtak, kéz alá adták az anyagot a szakmunkásoknak. Például... Például Nagykőrös város felszabadulásunk huszadik évfordulóját köszöntő ered­ményeiben ott lesz a része Babos Károlynak, aki har­mincöt társadalmi munka­órát teljesít a ki mit vállal mozgalom keretében. Az ez évi eredményekben je­lentős adatként ott lesz az is, hogy a monori járás sa­ját anyag felhasználási ter­vét 136 százalékra teljesí­tette, bár még odébb van az év vége. E két példa is érzékelte­ti: milyen sokrétű, mennyi­re szerteágazó a községfej­lesztési munka, mi minden­nel kell törődnie, mi min­dent kell számon tartania a községfejlesztési állandó bizottságoknak, s azoknak a vezetőknek, akik e terület irányítói. Hasznos lenne, ha mellettük mi is, mind­annyian számon tartanánk azt, mi is történik s azt is, hogyan történik. Mert nagyon sok esetben utóbbi a fontosabb. Tart­suk számon eredményeinket, tudjunk örülni egy-egy lé­pésnek, lakóhelyünk gazda­godásának. És tartsuk szá­mon azt is, hogyan értük el az eredményt: olcsóbban. mert saját anyagot használ­tunk fel, vagy mert házi kezelésben készült, gyor­sabban, mert a vártnál több volt a társadalmi munkás, vagv éppen mindennek a fordítottja következett be, s akkor okulni kell a hi­bákból. A holnapba vezető út ilyen apró kövekből is épül. Például Babos Károly vállalásából, a monori já­rás említett eredményéből. S ahogyan sokasodik az ilyen „például”, úgy ölt mind határozottabb alakot ez az út. Mészáros Ottó Három nappal az elnökválasztás előtt Szavazatvadászaton Goldwater JOHNSON BIZAKODIK Johnson elnök csütörtökön először az Utah állambeli Salt Lake Cityben mondott vá­lasztási beszédet, majd a Pennsylvania állambeli Phila­delphiában folytatta választá­si körútját. Salt Lake Cityben az elnök bizakodva szólt a kelet—nyugati viszony kilátásairól, de hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államoknak „el­rettentés céljából” fenn kell tartania katonai erejét. Phila­delphiában kijelentette: bizo­nyos benne, hogy a kedden esedékes választások eredmé­nyei bebizonyítják: „ez az amerikai nemzedék a béke, a türelem, az állhatatosság, a bölcsesség és a felkészültség útját akarja járni, a felelősség politikájáért száll síkra”. Vá­lasztási beszédében Johnson ezután a kommunizmus vala­miféle „veszélyét” emlegette, de hozzáfűzte: „nem szabad alábecsülnünk a világot fe­nyegető azt a veszélyt sem, ami akkor jön létre, ha kiold­ják az atombombákat, ha nem közelítünk a béke felé”. Goldioater viszont a Penn­sylvania állambeli Altonában folytatott szavazatvadászatán Johnson elnököt „olcsó és alantas kampányfogások- kal” vádolta meg. Később Harrisburgh-tól Pitts- burgh-ig haladtában a köztár­sasági párt elnökjelöltje a de­mokrata kormányzat „erköl­cseit” próbálta kikezdeni. ,\\\\>\\\\\\\\\YCv\VN\\\\\Yv\\\\\\\\\\\\\\\\VCCC\\\^Y<k\\\\\\\\N\W^ ' Koszorúzás a magyar hősi emlékműnél Amikor Huntindongba ért, az őt üdvözlő tömeg soraiban leg­alább annyi Johitson-párti, mint Goldwater-párti kortes­felirat fogadta. A jelöltek esélye A UPI hírügynökség köz- véleménykutatása szerint John­son döntő többséget fog sze­rezni a keddi választáson. A hírügynökség azt írja, hogy az elnök 36 állam, valamint az ön­álló körzetet alkotó Wa­shington D. C. 433 elekto­rának szavazataira bizto­san számíthat. Goldwater viszont csak 10 ki­sebb állam 71 elektori szava­zatát szerezheti meg. Négy ál­lamban — ezek 3 elektort ad­nak — még nem látszik befe­jezettnek a választási küzde- • lem. Johnson ma nagyszabású New York-i gyűléssel kívánja feltenni a pontot választási hadjáratára. A gyűlést a Madison Square Gardcnben rende­zik meg — ugyanott, ahol néhány nap­pal ezelőtt Goldw'ater mondta el kampánya eddigi legszélső­ségesebb uszító beszédét. A republikánus elnökjelölt kije­lentéseire utalva számos ame­rikai szemleíró leszögezi: az arizonai szenátor szélsőséges I eszméi, uszító hangú beszédei, vádaskodása rendkívüli mér­tékben ártottak az Egyesült Államoknak. Dr. Bruno Kreisky osztrák külügyminiszter hivatalos magyarországi látogatása al­kalmából pénteken délelőtt koszorút helyezett el a magyar hősi emlékműnél. A koszorúzás­nál jelen voltak az osztrák küldöttség tagjai, Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes, Gyal- mos János, a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, Beck István, a Külügyminisztérium főosztályvezetője, Sebes István, hazánk bécsi követe. Kovács Imre vezérőrnagy, Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokoll osztályvezetője, valamint a budapesti osztrák követség diplomatái. (MTI) (Foto: Bozsán) MOSZKVA Kinevezés A Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége Nyikolaj Meszjacevet, az SZKP Köz­ponti Bizottságának eddigi osztályvezetőjét nevezte ki az Állami Rádió és Televízió Bi­zottság elnökévé. Mihail Har- lamovot, aki ez ideig volt a bizottság elnöke, felmentették tisztsége alól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom