Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-25 / 251. szám

1964. OKTOBER 25, VASÁRNAP 9 mi bandita nem volt a láthatá­ron, és a colos ökömyugodt volt. Sikítva fékezett a vil­lanymozdony, és zökkenve megálltunk. A jelző szigorú vér csepp je nem engedett to­vább, de nemsokára rebbent a szemafor. Az állomásra ér­tünk. Zöld ázottlomb szemével megsimogatott, és leszállt a tö­mör harangzúgásban. Mohón lestem utána. A fényvirágok 'között hintázó lépteikkel távo­lodott. Még egy darabka volt belőle, még egy csepp a sár­ga kartonruhából, aztán egy­beolvadt a fákkal, s hiába néztem — elvesztettem. A keleti ég fekete mellén j------------ gömbölyű ék­szer ragyogott, de az ö csillogó friss szeménél tiem volt szá­momra semmi izgatóbb a vilá­gon. Szívtam ingemről az il­latát, szívtam a pusztuló ma­radékot az édes áramból. Ki­hajoltam a robogó vonatból, és akáclevelet téptem. Tüsike vérezte be kezem, de a növény még így is azt válaszolta, hogy nem szeret. E kkor bokszolt meg kis Mó- zsi. Kínaisárga arca ragyogott az izgalomtól, még a lasszó- dobást is elmesélte, s kezem szorítva magyarázta Joe Smith fogását, amellyel végül is le- teperte a prérin a gengsztert. Nagyon belejött, de a vonat megállt, s le kellett szállnia. Ropogó kavicsokra lépett, de szaladt a HÉV után a hold­dal felgyöngyözött nyárfák mellett, s túTkiabálta az induló vonat füttyét. * Még valahogy be alcarta fejezni azt a nagyon j fontos részt, mikor Joe Texas­ba érkezeit, és két forgópisz­tollyal zavarta ki a csapszék­ből a whidkytöl lerészegedett banditáidat. Losonci Miklós A rendező bemutatkozik T tizenöt esztendeje talál­koztunk először. A rá­dió tizenegyes stúdiójában. Petrik József akkor még egyszerűen csak Jóska volt, a sokat ígérő aeínészcsemete. Kissé rekedtes hangja, lát­szólagos nyegle modora s tehetsége hamisítatlan ka­maszt varázsolt a mikrofon mögé. „Jóskát nemcsak hal­lani élmény, látni is” — súgta oda felvétel közben Zsurzs Éva rendező. S meg­állapításával mindannyian egyetértettünk. Petrik Jóska remek, élettel teli figurát alakított nemcsak hangban, játékban is. Akkor, tizenöt esztendeje, Petrik Jóska volt a Kamasz. És tizenöt év után Petrik József még ma is a Ka­masz. Legalábbis, ami a sze­repeit, a reá osztott figu­rákat illeti. Rádióban és te­levízióban, filmen és szín­házban egyaránt. B űvös skatulya Bekerül­ni sem könnyű, de ki­lépni belőle még nehezebb. Az ok legtöbbször: rende­zői kényelmesség. A követ­kezmény: a színész fejlődé­sének egyoldalúsága. — Sokszor megpróbáltam, hogy kitörjek a Kamasz sze­repköréből. Kevés szerencsém volt eddig. Hiába múltak az évek, a rendezők elképzelé­sében továbbra is úgy ma­radtam meg, mint a Kamasz. A rivaldák fényében, a mozik vásznán, a televízió képernyőjén és a rádió mik­rofonja előtt ma is Ka­masz. De mint színész, már nem tagja egyetlen színház­nak sem. Tizenöt esztendős színészi pálya után új utat válasz­tott magának. Az elmúlt évadban rendezőként mutat­kozott be a közönség előtt. Az Állami Déryné Színház hívta meg vendégként. A Ki­sorsolt menyasszony című szovjet zenés játék színrevi- telét bízták rá.» Nem vélet­lenül esett Petrik Józsefre a színház választása. Akkor már a negyedik esztendeje volt a Petőfi Színház tagja, amely csak modem, zenés játékokat tűzött műsorára. — Az elmúlt esztendőkben a korszerű zenés játék mű­fajával kötődött össze az életem — mondja. — Vé­leményem szerint, s ez első­sorban az emberek életrit­musának a meggyorsulásá­ból fakad, a modern szín­ház nem nélkülözheti a ze­nét. Az teljesen mindegy, hogy a zene milyen módon vesz részt az előadásban; előjátékként, aláfestésként, vagy songok formájában. Egy a fontos: vigye előre a drá­ma kibontakozását, más szó­val : dramaturgiai funkciót kell betöltenie. Az évadnyitó társulati üté­sen az Állami Déryné Szín­ház vezetői bejelentették: az új évadban nem mutatnak be operettet. Helyette mo­dern zenés játékok szere­pelnek a színház idei mű­sortervében. Az operett: próza, ének­és tánc-betétszámok keveré­ke. A zene és a tánc gyak­ran nem szerves része a történés kibomlásának, nem viszi előbbre a figurák jel­lemének alakulását. A zenés játék: próza, zene, tánc és énekszöveg ötvözete, amely­ben valamennyi egyformán fontos dramaturgiai funkciót tölt be. — A zenés játék a jövő színháza — mondja Petrik József. — Mint rendező, el­sősorban ilyen korszerű, zenés játékok színrevitelét szeret­ném elősegíteni, de termé­szetesen nem mondok le a prózai művekről sem. Szeptember óta az Állami Déryné Színház rendezője. Azóta sor került mér első prózai bemutatkozására is. Mikszáth Kálmán—Bondy Endre: Tavaszi rügyek című művét rendezte, s az eddigi előadások bizonysága szerint — sikerrel. — Nehéz bemutatkozás volt — idézi a próbák emléket. — Hat esztendővel ezelőtt már játszott^ .a, színház a Ta­vaszi rügyekét, méghozzá kitűnő előadásban, de ro­mantikus felfogásban. Bár a szereposztás lényegében azo­nos maradt a hat év előttivel, az előadásmód jelentősen változott: nagyobb tempójú,^ irónikusabb hangvételű, ke- £ vésbé romantikus. Ügy gon-fi dolom, ez a rendezői felfo-l gás közelebb áll Mikszáth vi-í lágához, mint a korábbi el­képzelés. Hosszan eltűnődik, csak aztán folytatja tovább a gon­dolatot. — Régi vágyam volt, hogy rendező legyek. De felejthe­tetlen emlékű tanárom, Apáti Imre arra tanított: a rendezői pálya nem gyerekembernek ^ való. Legalább egy évtizedes^ szakmai-színészi gyakorlatot, ? nagy műveltséget és gazdag? élettapasztalatot kíván. g És csendes szóval beszél arról, hogy első két önálló rendezését a tizenöt eszten­dős színészi múlt után is szárnypróbálgatásnak tekinti csupán. Még sokat kell tanul­nia, több esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy nyugodt szívvel mondhassa magáról: rendező vagyok. A Kisorsolt mennyaszony és a Tavaszi rügyek nagy sikere bizonyítja, hogy Petrik József, a rendező) jó úton halad a maga elé tűzött nagy cél valóra váltása felé. S mert a színészi pályának sem fordított hátat, bizo­nyára sok kellemes órát sze­rez még a közönségnek nem­csak új művek színrevitelé- vel, de jelentős színészi ala­kításaival is. Prukner Pál Buda Ferenc: TRÁGYATERÍTGETŐ Trágyaterítgető, töretlen nyugalomban lombvesztő fáink közé az ősz ismét betoppan. Enyésző levelek közt úgy elkékült a szilva, mint asszony szemealja, ha bánatát kisírta, s az árkos könnycsatornán leejtve minden terhét mozdítatlan dereng, örül, hogy megpihenhet. E lárvahagyott szárnyú nagy nyugalom az őszé, de vaskörmét növeszti az ágakat verő szél, s hiába látszik így ez, ahogyan van, öröknek, eszelős-fekete óramutatók pörögnek, s életed selyemszálát vert-konok kőtelemmel együtt orsózza föl egy forgó óratengely. Könyökök, térdkalácsok kövülnek, hegyesednek, sértetlen-szép vizek páncéllá hegesednek, 8 ifjúságom a földbe ivódik, mint a hóié. Csak tenyerem tarthatom fölibénk háztetővé, összenőtt lélekkel véled életre-halálra, gerendás ujjaimat fejeden összezárva, s mert csillagvonzás húzott egymás szívére minket, a rossz rólunk lefoszlik, mint Napról a tekintet, s bár lelkünk megperzselődött lepkeszárny, a lángban, fogjuk egymás kezét e homlokfalán világban, s testedben kicsirázik, amit belédleheltcm, a vérillatos vessző, könyörtelen szerelmem. i Katona Erzsi: Anya gyermeké­ül vei A\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V,V\\\\\\',\\\\\\\V,V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\\\\\\\\\\\\\\\V\\\\\V G. DOROBIZ: SZERELMES SOROK FELELT. Elővette kését és akkurátusán véste: „Nyikoláj”. Majd töprengett, és kiegészí­tette: „Találkoznunk kell.” Ettől a naptól kezdve „pos­taláda” lett a padjuk. „Rendben van, de hogyan?” — kérdezte Katyusa, termé­szetesen levélben. „Koordináljunk” — felelte a fiú. JVem értem. Mi az, hogy koordináljunk ?” „De buta!” Ezt azonban le­kaparta és így felelt: „Meg­egyezni abban, mikor és hol találkozzunk.” „Értem már! Ma este nyolc­kor a könyvtárban.” Pontosan nyolc órakor egy káprázatos szépségű lány lé­pett Kolja mellé. Három fia­tal, komoly tekintetű férfi kí­sérte őt. „VETELYTARSAK” — gon­dolta Kolja és bókkal üdvözöl­te a lányt: — Ah, maga milyen szép!.- Üdvözlöm, Katyusa. — Jó estét, Kolja! — szólalt meg a lány. — Csakhogy én valójában nem vagyok Katyu­sa. \ — Jó estét, Kolja! — kö­szönt a három fiatalember is, mielőtt még szóhoz jutott vol­na. — A főiskola vagyontár­gyait ellenőrző brigád tagjai vagyunk ... Az összefarigcsált pad megjavítása mindössze 10 rubelbe kerül. Lennél szives kifizetni! Fordította: Krecsmáry László A tánc XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXVXXXXX^: heringes hordó lett a peron. Még jobban az ablakhoz szo­rultam. A téglagyár csilléit néztem a leeresztett ablakon kitekintve, amikor valami megcsiklandozta csupasz nya­kam. Furcsa, különös, fekete tűz volt — megégetett, de nem fájt, női haj. Táncoltatta a kereszthuzat. Asszony állt ott sárga ruhában. Zöldes sze­me ázott lombként csillogott. Véletlenül hozzámért. Megre­megtem. Édes áram futott át rajtam és elámított. Mozdult, és lejtős válláról a kerek hal­mokig láttam. Ekkor esett le táskám a féikkormányról, s mikor érte nyúltam, — alcarat- lanul meglöktem. Félreértette. Viperásan nézett rám, de a homlokomra hulló surü, fe­gyelmezetlen hajam, az öröm­éhséget hordozó nagy kék sze­mek, vagy valami, — amit nem tudhatok mi volt — le­csendesítette. Visszafordult. A lámpa alá, — a fénykardba lé­pett. Váratlanul térdemhez ért a lába, s nem hagyott el aíkkor sem, mikor a zötyögés vissza­hívta. A kis zöld ládikák pedig szaladtak a sötétségbe fulladt falun keresztül. Jutagyárnál jött a kalauz kormos lámpájával. Olajbüzt hozott, — nem világosságot. Káplárosan kérte a jegyeket. Kis Mózsitól hiába. Mdkacsul olvasott, a seriff most érhette utói a bankrablót a magas sziklás hegységben, mert nem hallotta a mord szavakat. Tétován mutattam a bérle­tet, és remegő kezem végig­csúszott nyugodt karján, Sze­rettem volna ha ezt a sárga tűzben horgony zó nőt megtá­madta volna valaki, akár az a böhöm nagy ember, aki egyet­len pillantással lecsendesitette az inasokat, — nekiestem vol­na ökleimmel. Pechemre sem­CSUKA ZOLTÁN: TRIESZT FÖLÖTT Az országhatárral párhuzamosan a hegy gerincén halad az út. A nap már magasan lángol, s reflektorfénye nyolc kilométer messzeségből pár futó percre elénk tárja az álmából ébredő várost. A tengeren hajók fekete pöttyei lebegnek, s lenn, az iszonyú mélyben tetők tengere s felkiáltójelként néhány pontház. S én a motorbúgáson, át is hallom az álomból tápászkodó város pihegését, százezernyi élet méhkas zúgását, űrutas látja tán így a magasból az alatta elsuhanó bolygót. PAPP MIKLÓS: ÖRÖM (Foto: Kotroczó) Hogy cggyésimult: tetmőbb lett a föld, s hozzánkfutó, téli patakok fehér csipkét villogtak a táblák szélére, spektrum-színes szallagot: jóság és öröm tiszta ennyire, s fotonok hulltak; de a szél bőszen hadonászott, csak nevettem rajta: ünnep csendült a friss levegőben: tavasz lesz! és testbe áradón beszívtam a hólés föld-szagot, szálakat láttam, kalász-erdőket s zümmögtek parány, bogár motorok s aztán a nagyok: szalmaszín kévék magasodtak és pergett a szem gép-torkokból és szoknyák libbentek leány-ravaszul és szemérmesen ... Tavasz lesz itt! Pihentető nyugodtság s az összenőtt föld ölelt át, kerek hógolyót hajítottam a naphoz, és bámultam, mint egy kisgyerek. ; KOLJA a vízierőgazdálko- \ dúsról szóló előadáson ült. Gondolatai egészen máshol ; kószáltak és egy divatos slá- \gert dúdolgatott magában. • „Kis Katyusa szeretlek, sze- I retlek; nem találsz te különb • férjet — válasz hát engemet!” • Tetszett a bárgyú szöveg \ annyira, hogy elővette zsebké- I sét és ahol ült a padba véste• i az első sort. Reggel egy levelet talált a pádon. Ennyi állt benne: „Hogy hívják Magát?’’ Kolja szeme felragyogott. Úgy gondolta, hogy a délutá­ni szemináriumokon ugyan­azon a helyen Katyusa nevű hölgy ül. Ö írhatta a levelet... Feleljen neki, ne feleljen? ^xxvwwwwwwvwwvwvwwviwnwv««««

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom