Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-02 / 231. szám
* Érettségi — vetőgép ismeretből A Hunyadi Termelőszövetkezet kertészetében szedik a téli káposztát. Az öt harmadéves kertészeti tanuló kifogástalanul végzi munkáját. (Fehér felv.) * CSŰCSVEZETÖSÉGI ÉRTEKEZLET Ebben a hónapban a KISZ VI. kongresszusának előkészítésére, megkezdődnek a csúcsvezetőségi értekezletek. Elsőnek a konzervgyárban október 8-án, és utána az állami gazdaságban október 14- én tartják meg a csúcsvezetőségi értekezletet. * Megkezdték a Nyársapát— Nagykőrös új vasúti pálya teherbíró képességének próbáját. A próbavonat nehéz súlyokkal megrakodva 180 kilométeres sebességgel fut a 6ineken. A teherpróba után ezt a szakaszt is bekapcsolják a vasúti forgalomba. ★ Harmincezer forint összeg szerepel a városi tanács jövő évi költségvetésében a Cifrakert és környéke rendezésére. ★ Tíz nap múlva költözlrysk az új tizenkétlakásos szövetkezeti lakóház tulajdonosai a Kecskeméti út 3-as számú házba. A műszaki átvétel a héten megtörtént, és a kisebb hibák kijavítására tíznapos határidőt szabtak az építőknek. NYERTEK, DE HOL VÁLTSÁK BE? Városunk jónéhány polgára az Országos Mezőgazdasági Kiállítás alkalmával kibocsátott sorsjegyet vett, és szerencsésen kisebb- nagyobb nyereményekhez jutott. Szeptember 30-án lejárt a beváltás határideje, de ez ideig az illetékes szervek nem gondoskodtak arról, hogy a sorsjegyen feltüntetett földművesszövetkezeti áruház beválthassa a sorsjegyeket. Joggal panaszolják a nyertesek, hogy miért maradt el az intézkedés és mi lesz nyereményükkel? MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Űri muri. A nagysikerű magyar film felújítása, főszerepben: Mészáros Ági. Tizennégy éven alul nem ajánlott! Kíséröműsor: Dallamok és 'itmusok. A művelődési ház téli programja Az ősz mindig több munkát hoz a művelődési ház dolgozóinak. Ilyenkor kezdődik az igazi „szezon”. Szeptemberben megkezdődtek a nyelvtanfolyamok, orosz, angol, német, francia és eszperantó nyelven. A szabásvarrás „tudományának" csín- iára-bínjára is most kezdik meg az oktatást. Októberben Bessenyei Ferenc vendégszerepei a művelődési házban. Ezenkívül a kecskeméti Katona József Színház társulata mutat be néhány darabot, decemberben pedig az öntevékeny színjátszó csoport mutatja be a Hamlet- nek nincs igaza című darabot. Az irodalmi színpad novemberben mutatkozik be ismét. Mai költők verseiből nyújt át egy színes csokrot a versszerető közönségnek. Az idén ismét felkeresik a termelőszövetkezeteket a művelődési ház aktívái és ismeretterjesztő előadások és filmek vetítésével segítik a mezőgazdasági dolgozók munkáját. Kilenc erőgép egy táblán Naponta két és fél munkaegységet keresnek a gépek kiszolgálói cet és Godó Mihályt, akik szorgalmas munkájukkal valóban megérdemlik mindennap a két és fél munkaegységet, Az idén sokan jártak külföl-* dön városunkból is. A cseh—lengyel körútra tizennégyen mentek a helyi IBUSZ-iroda szervezésében. Tizen a Német Demokratikus Köztársaság nevezetességeit tekintették meg. Szép számmal voltak belföldet kedvelő turisták is. Ki- lencszázan igényelték az IBUSZ segítségét, huszonkét autóbuszkiránduiás keretében. Jelenleg egy nagykőrösi csoUtazas port a belgrádi hajótúrán vesz részt. KI SÖPÖRJÖN? Körülbelül másfél hete lelkiismeretlen telefonálók ösz- szetörték a nemrég beüvegezett Szabadság téri telefon- fülke ajtaján az üveget. Azóta a bejárat előtt ott van az összetört üvegcserép. A városi tanács park- és útgondozó csoportjának munkásai naponta söprik ezt az útszakaszt, az üvegcserepet gondosan kikerülik. Nem tudni miért! Talán azért, mert a telefonfülke a posta tulajdona? A baleset elkerülésére a tulajdon vitát söpréssel kellene eldönteni! SPORT KOSÁRLABDA Osztályozó a női NB I-be jutásért Bp. Spartacus—N. Kinizsi 86:30 (34:17) JÓL FEJLŐDNEK A BORJUK A Rákóczi Termelőszövetkezetben szépen fejlődik a sza- badtartásos harminc borjú (Tomcsányi felv.) A Kinizsi dobói: Komáromi 10, Szarka 8, Molnár- né, Páhán 4—4, Varga 2, Ábrahám, Paul 1—1. A Spartacus legjobb doBudapest, vézette: Horváth Parzi l8’ Schneider 15> s Gábor.* Kinizsi Keksz—N. Kinizsi 69:41 (32:19) Budapest, vezette: Derei és Gábor. A Kinizsi pontjait Komáromi (16), Szarka (12), Varga (7), Molnárné (4) és Ábrahám (2) szerezték. A Kinizsi Keksz legjobb dobói: Zsálya (15,) Ottné (13) és Garai (12). Megyei férfibajnokság N. Kinizsi—Zsámbéki FTSK 78:47 (45:11) Zsámbék, vezette: Diossi és Tamás. Zsákai 21, Padányi 18, Hoffer, Varga 13—13, Szarka 7, Matuska 6 pont. ★ A Kinizsi NB U-es női csapata az osztályozó további küzdelmeiben nem vesz részt, kiesett. Indulhat a Népköz- társasági Kupában. Az osztályosára még visszatérünk. Húsdarálót kapott a Széchenyi téri húsbolt. A felszerelés után a vásárlók kívánsága szerint a helyszínen megdarálják a húst. — A Drezdai Képzőművészeti Főiskola 200 éves. 1764ben, közvetlenül a hétéves háború befejezése után létesült, többek között azzal a céllal, hogy elősegítse Szászországban a porcelánfestést és kárpitszövést. Csak röviden Aéluíny napi” ■•varia,s meleg Egri Ernőtől, Nagykőrös meteorológiai állomásának vezetőjétől érdeklődtünk. — Pár napig tart még a kellemes, nyárias idő. Távolabbit nem tudok mondani, tartom magam a közmondáshoz: „Száz öregasszony sem tudja", s én nem akarok a százepyedik lenni! — És mennyi csapadék hullott eddig? — Ebben az évben Nagykörösön 361,5 milliméter csapadék hullott le, ami megfelel az átlagosnak. Papp Ambrus Egri Ernő minden reggel leolvassa az adatokat, s táviratban közli a Meteorológiai Intézettel. UTTÖRŐAVATÁS Gyönyörű, verőfényes őszi délután került sor erre az úttörőéletben mindig kedves eseményre a Kossuth iskolában. A csapat felvonulása, és a jelentések elhangzása után Ágoston Dezső né, az úttörőszövetség városi titkár» üdvözölte a jelenlevőket az ünnepélyes csapatgyűlés alkalmából. Varga Erzsébet szavalata után Nagy Katalin felolvasta az ava- tandók névsorát, mire azok félkörbe állva, hallgatták Jakubek Rune t dolf százados avatóbeszédét, amelyben kihangsúlyozta: — Amit most elmondunk, csak szó legyen Napi életetek apróbb tetteivel szolgáljátok a szocialista hazát, a dolgozó népet! Ezután a meghajtott csapatzászló előtt mondták el a fogadalom szövegét, miközben a csapat halkan dúdolta a „Kiskendőm- nek három sarka” ... kezdetű dalt. Majd Jakubek Rudolf százados és Tóth Ferenc törzsőrmester felkötötte a nyakkendőket az „ifjú" úttörőknek. Megkapták tagkönyvüket is. Az idősebb úttörők nevében Szűcs Dezső Vili. osztályos tanuló üdvözölte az új pajtásokat. A három énekkari szám elhangzása után Rosta István ötödikes tanuló elszavalta Tóth Eszter: Űttörőavatáskor című versét. majd Szűcs Dezső igazgató jó munkát kívánt a felavatott pajtásoknak. Az avatást a DlVSZ-induló akkordjai fejezték be. VIII. ÉVFOLYAM, 231. SZÁM 1961. OKTÓBER 2, PÉNTEK A mezőgazdasági technikum növendékei Rupp Andor tanár vezetésével a vetőgép beállítását gyakorolják. Az ismereteket most az érettségi sikeres letételéhez kell elsajátítani, arról nem is szólva, hogy mindez elengedhetetlen tudnivaló egy jó mezőgazdasági technikusnak (Papp felv.) HALLOTTUK ÍRUNK RÓLA TÁROLJÁK A KÁPOSZTÁT A „Ki mit vállal“ mozgalom eredményei Eddig is számtalan sok és nemes példa bizonyítja, hogy a város lakossága szívesen vesz részt a város szépítésében, csinosításában. ' Amikor a termálvizet határidő előtt bevezették a strandfürdőbe — elsősorban annak a lelkes társadalmi munkának köszönhettük, amit az üzemek, intézmények, magánosok és diákok nyújtottak áz árkok meg- ásásával. Az erős nyári munkaidő- szakban, a konzervgyári dolgozók ott voltak nyolcórai kemény munka után az állami gazdaság barackosában. Segítő kezet nyújtottak a barackszedésben, derekasan helytállva. A példa kiragadott, de sorolni lehetne a listát a többi üzem, intézmény, termelőszövetkezet áldozatkész dolgozóinak segítő szándékával is. Most, hogy mögöttünk a nyár, a munka zöme, ismét nemes felajánlást tettek az üzemek, intézmények, vállalatok és termelőszövetkezet vezetői a város csinosítására. Sok éves gond végére igyekeztek pontot tenni. Évek óta probléma, hogy a város közel 3 és fél ezer diákjának nincs megfelelő korcsolyapályája. Ezt a hiányt szeretnék most pótolni azzal, hogy a csónakázó tó mellett társadalmi összefogással, egy új korcsolyapályát készítenek. A számítások szerint körülbelül 8000 négyzetméter területen kell a földet megmozgatni, illetve a pálya alapját kiásni. Ebből a munkából a konzervgyár kollektívája 1000 munkanapot I Tiírstithilmi munkeíviil k«restili/eiptiitjti épül a esiíntikiíaé hí melleit Kivit tt kenaerrt/tßiir keHektirúja műtrágyát. Csak úgy mellesleg megjegyzem, hogy holdanként négyszázötven kilogramm műtrágyát használunk fel és nem felejtkeztünk meg az Ardinos-szuperfoszfátról, amellyel a „csócsárló” bogarat pusztítjuk. — Két U—28-as tárcsázik, egy gép fogasol, egy gép vet, egy gép hengerel és magtakaróz. — Érdemes megfigyelni, hogy milyen óramű pontossággal megy a 'munka. Ezzel a gondos előrelátó szervezéssel valóban eredményesen ki tudjuk használni a gépeket. — Elismerés illeti a gépek vezetőit, de, meg kell dicsérni azokat a tagokat is, akik kiszolgálják a gépeket. Hogy nevekkel is szolgáljak, megemlítem Törőcsik FerenDicséretre méltó munkát végeznek a gépállomás erőgépei. Legalábbis ez a határozott véleménye Czimer Ferencnek, a Rákóczi Termelő- szövetkezet elnökének. Ott állunk a százholdas tábla szélén. Néha alig hallom az elnök tájékoztató szavait. — Ezen a területen őszi árpát és búzát vetünk. ötven holdról még a hónap elején takarítottuk be a diny- nyét, a másik ötven holdról a múlt héten silóztuk be a kukoricát. — A táblán ez idő szerint jó szervezéssel kilenc erőgép dolgozik. Két erőgép szállítja a nagy teljesítményű műtrágyaszóró kiszolgálásához a • sporttelepről szolgáltatják, a pálya karbantartását — az előző évektől eltérően — rendszeresen elvégzik, hogy a sportot és a jó levegőt szerető fiatalok és öregek nyugodtan róhatják a köröket a jégen, nem buknak fel a jégbuckákban. A felajánlások megtörténtek, eddig mintegy negyven konzervgyári dolgozó fogott hozzá a munkához. Bár még tart a szántóföldeken és üzemekben is a „szezon”, hisszük, hogy az ígéretet most is valóra váltják a várost szerető polgárok. ajánlott fel. A ládagyár 250, a faárugyár 100, a DAV 130,60 munkanapot, a gép- járműjavító ktsz, ugyanennyi segítséget ajánlott fel. A gépállomás is 500 munkanapi ásással segíti a pálya megvalósítását. A város egyéb szervei — termelőszövetkezetek, városi tanács stb. — 250 munkanap ledolgozását vállalták. Természetes, hogy a közben jövő társadalmi segítséget szívesen elfogadják. A feltételek biztosítva vannak, ahhoz, hogy a terv valóra is váljon. A korcsolyapályához szükséges vizet a