Pest Megyei Hirlap, 1964. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-15 / 242. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA 50 FILLÉR PEST MEGYEI VIII. ÉVFOLYAM, 242. SZÁM Vendégek a Sealában Két hét múlva kezdődik, a Moszkvai Nagy Színház együttesének vendégjátéka a milánói Scalaban. A szovjet művészek első 70 tagú csoportja: azonban máris elutazott, hogy előkészítse asz operaelőadásokat. Kansas City Truman balesete Truman volt amerikai elnök megcsúszott otthonának fürdőszobájában, a 80 éves amerikai politikus bordatörést szenvedett. A TASZSZ különtudósító- ja jelenti Bajkonurból. A Voszhod űrhajó személyzete beszámolt az állami bizottságnak, amely azt nagy megelégedéssel fogadta. A szakértők vélehiénye szerint az űrrepülés idején végzett minden tudományos megfigyelés kétségtelenül rendkívül fontos a tudósok, mérnökök és tervezők számára és jelentős szerepet tölt majd be az űrhajózás fejlesztésében, a még tökéletesebb űrhajók megalkotásában. A Voszhod űrhajó a szűz- föld-terület északi részében ért földet. Az üdvözlések után az űrhajó utasai egy különrepülőgépen az észak- kazahsztani Kusztanaj városába utaztak. Itt A. Borogyin, a Kazahsztáni Kommunista Párt Kusztanaji Területi Bizottságának. titkára üdvözölte a három űrhajóst és átnyújtotta nekik „a szűzföidek meghódításáért” elnevezésű érmet A leszállás technikai lebonyolításáról nyilatkozott a TASZSZ tudósítójának a Voszhod főkonstruktőre. Kijelentette, hogy az űrhajó „sima leszállást” végzett, vagyis abban a pillanatban, amikor a föld színével érintkezésbe került, sebessége rendkívül csekély volt. Ahhoz, hogy ezt végrehajthassa, az űrhaját külön fékező berendezéssel szerelték fel. A fékező berendezést Afrika fölött kapcsolták be. függni látszik a levegőben, majd simán leereszkedik a (Folytatás a 2. oldalon) Mű érkezik Jumzsagijn A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására október 15-én baráti látogatásra családjával hazánkba érkezik Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Az Izvesztyija kedd esti számában G. Miroljubov, a Szovjet Tudományos Akadémia tudományos munkatársa megvilágítja a „sima leszállás” mibenlétét. — Ez azon alapszik — írja — hogy a leszálló űrhajó sebességét reaktív motorok csökkentik. A föld felületéhez közeljutva, a reaktív motorok hatalmas gázsugarakat lövellnek a föld felszínére, amelynek következtében az űrhajó mozgása meglassúbbo- dák, végül az űrhajó szinte A nyitott kivitelű, modern formájú áruszállító motoros riksa próbaúton. (MTI-Foto Lajos György felv.) A XVIII. nyári olimpiáról jelönijük; Kulcsár szerezte a második ezüstérmet Rejtő Ildikó és 4x100-as női úszóváltónk a döntőben Szerdán 18 aranyérem sorsa dőlt el A Voszhod űrhajó utasai a leszállás után Telefoto: — MTI Külföldi Képszolgálat Szerdával az olimpia eddigi legmozgalmasabb napja köszöntött be. 15 sportág képviselői léptek a küzdőtérre, megkezdődött az atléták nagy érdeklődéssel várt versenysorozata, s a kerékpárosok is „országúira léptek”. Nem kevesebb, mint 18 számban dőlt el az aranyérem sorsa. 8 bajnokot avattak szabadfogású birkózásban, négyet úszásban, hármat atlétikában, s egyet- egyet vívásban, kerékpárban és súlyemelésben. Sajnos, visszatért az eső, ez rontott a versenyek színvonalán. Ennek ellenére már délelőtt csaknem telt ház volt a Nemzeti Stadionban, az atlétikai viadalon. Esélyesek fekete napja atlétikában A 100 méteres síkfutás tíz selejtező futama vezette be a műsort. A magyarok közül Csutorás (10.7), Mihályfi (10,6) és Rozsnyai (10.8) egyaránt kiesett. Az idők általában elmaradtak a várakozástól, a csaknem állandó ellenszél miatt. A női távolugrás selejtezőjében 31 sportoló állt rajthoz, Kisspálné, Skultéti Eta nem jutott tovább, mert nem Kulcsár Gergely gerelyvetésben ezüstérmet nyert. Kulcsár Pest megyében kezdte pályafutását, „atlétakorában” sokáig szerepelt a Váci Kötött kézilabda-csapatában Dorticos elnök Moszkvában Szerdán délután Kairóból jövet Moszkvába érkezett Os- valdo Dorticos kubai köztársasági elnök, eleget téve a Legfelsőbb Tanács elnöksége és a szovjet kormány meghívásának. Dorticos — mint ismeretes — Kubát képviselte az el nem kötelezett országok állam-, illetve kormányfőinek kairói értekezletén. A kubai elnök repülőgépét a határtól a szovjet légierő hét lökhajtásos vadászgépe kísérte Moszkváig. A vnukovói repülőtéren Anasztasz Mikó- jan, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke, és más szovjet vezetők várták a magas kubai vendéget. tudta megugrani a 6 méteres selejtezőszintet. Legjobbja 569 cm volt, Gyarmati Olga 1948-ban ennyivel nyert olimpiai bajnokságot. Meglepetés, hogy Scselkanova, aki 670 centivel tartotta a világcsúcsot, csak harmadik lett. Női távolugrás, olimpiai bajnok: Mary Rand (Anglia) 676 cm, világ- és olimpiai csúcs, 2. Kirszensztein (Lengyelország) 660, lengyel csúcs, 3. Scselkanova (Szovjetunió) 642. A gerelyvetőknél sem maradt el a. meglepetés. A világcsúcstartó norvég Pedersen a selejtezőben kiesett, nem tudta megdobni a 77 méteres szintet. Ez a szám szép magyar sikert hozott Kulcsár Gergely ezüstérme révén, aki a döntő negyedik sorozatában elért 82,32 méteres magyar csúcsával egy ideig vezetett is. Végeredményben finn versenyző birtokába került az aranyérem. A finnek utoljára 1952- ben nyertek e számban olimpiai bajnokságot. Férfi gerelyhajítás, olimpiai bajnok: Pauli Nevala (Finnország) 82,66 m, 2. Kulcsár Gergely (Magyarország) 82,32, országos csúcs, 3. Lusis (Szovjetunió) 80,57. A harmadik döntőben sem maradt el a meglepetés. Az olimpiák történetében most először nyert amerikai hosz- szútávfutó 10 000 métert. A második helyre egy csaknem ismeretlen tunéziai sportoló került, míg az esélyes ausztrál Clarke csak harmadik lett. 10 000 méteres síkfutás, olimpiai bajnok: William Mills (Egyesült Államok) 28:24.4 perc, olim(Folytatás a 6. oldalon) | Újdonságok a váci hajógyárban I A Magyar Hajó- és Darugyár váci gyáregysége arról ne- wvezetes, hogy szinte mindent alumíniumból gyártanak és sok f új konstrukció készül. Az egyik újdonság a 30 személyes tarn nyahajó két változatban. A másik újdonságot, a motoros riksa B két változatát most próbálják ki. KOZMOSZ 48 A magyar párt- és kormányküldöttség KRAKKÓBAN Tegnap délelőtt a Lengyel- országban tartózkodó magyar pórt- és kormányküldöttség Varsóból különvonaton elutazott Krakkóba. A delegációt útjára elkísérte Wladys- law Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára, továbbá a párt és a kormány több más vezetője. UJ-DELHI A veszteség: 600 000 tonna Az indiai öntözésügyi miniszter közlése szerint a múlt heti árvizek az Andhra Pradesh államban becslések szerint 800 000 acre rizsültetvényt pusztítottak el, illetve ezen a területen a termés 40 százaléka ment tönkre. A rizstermés vesztesége mintegy 600 OOO tonnára tehető. Küldöttségünk a kora délutáni órákban érkezett Krakkóba. Itt megtekintette a város nevezetességeit, többek között az idén hatszáz éves fennállásét ünneplő világhírű Jagello-egy etemet, valamint Krakkó királyi várát, a Wawelt, amely a lengyelek nagy királyévá lett Báthori István egykori székhelye volt. Ma a magyar párt- és kormányküldöttség látogatást tesz Lengyelország legnagyobb kohóművében, Nowa-Hután, majd felkeresi Auschwitzot, a hitleri haláltábor helyén berendezett múzeumot Szerdán a Szovjetunióban felbocsátották a soron következő műholdat — a Kozmosz 48-at. A műhold a tudományos készülékeken kívül rádióadót visz magával, amely 19,996 megaherz frekvencián dolgozik. A műszerek és a tudományos készülékek működésének adatait rádiótelemetrikus rendszer továbbítja a földre. A műholdban elhelyezett készülékek normálisan működ- j nek. A számító-koordináló központ feldolgozza a beérkező adatokat. A VOSZBOBBOL BESZEL A VIEAG így értek „Sima leszállás'" volt Beszámoló JÍP •• jtt W v az állami bizottságnak f Az űrhajó is visszatért Hegesztik a tanyahajó mintapéldányát 1964. OKTOBER 15, CSÜTÖRTÖK