Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-09 / 211. szám
A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 211. SZÁM 1964. SZEPTEMBER 9, SZERDA HALLOTTUK Írunk RÓLA Farkas László . postás a Kecskeméti úton a postaládából szedi ki a leveleket, hogy minél hamarább eljuthassanak a címzettekhez. (Tomcsányi felv.) * ELŐADÁS AZ ÁSATÁSRÓL Október 16-án este 7 ójrai kezdettel az értelmiségi klubban dr. Nemeskéry János, a Magyar Természettudományi Múzeum embertani tárának igazgatója előadást tart Nagykőrös határában végzett ásatások embertani anyagának vizsgálata” címmel, a múzeumi hónap keretében. Az előadás mondanivalója új városunk haligatósáya -el-őttr hiszen még erről a tárgyról senki sem tartott előadást, évszázadokkal előbb élt őseinkről sok olyan érdekes dolgot hallunk, amelyet csak hozzáértő szakember állapíthat meg csontmaradványok alapján. Az előadást vetített képek illusztrálják. ★ Száznyolcvanhét millió forint értékű konzervet készít a/ konzervgyár a harmadik negyedévben. Ebből már két hónap alatt százhuszonöt millió forintot teljesítettek, szeptember hónapra pedig hatvankét millió forint értékű áru készítése maradt. ★ A gimnázium levelező tagozatán a tanítás kezdete szeptember 15-én lesz. Az esti tagozaton szeptember 14-én délután 4 órakor tartják az első órát. ■k Általános iskoláink az elmúlt tanévben összesen közel hatszáz tanulmányi sétát, kirándulást szerveztek. Ezek az alkalmak rendszeresebbé, szervezettebbé, élményt nyújtóvá tették a gyermekek számára az iskolai életet.. A város zöldségfélékkel való jobb ellátása érdekében a végrehajtó bizottság utasítása alapján a kereskedelmi felügyelő tárgyalásokat folytatott a termelőszövetkezetekkel, hogy elárusító helyeik számát növeljék, és a meglevőket lássák el hűtőberendezésekkel. A földművesszövetkezet a felszegi gyümölcs- és zöldségüzletét áthelyezte és az új helyen korszerű boltot nyitott. A központi zöldségboltjának pedig két hűtőpultot adott, amelyeket azonban hely hiányában nem tudtak beszerelni. * Ma kezdődik a zeneóvoda foglalkozása a művelődési otthonban. * MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Kéz kezet mos. Angol filmvígjáték. Szélesvásznú. Kísérőműsor: Kinek higy- gyek? Magyar híradó. Elment a nyár, éljen a nyár! A strandfürdőben már jövőre gondolnak 655 ezer forint homokozóra; öltözőkre, korcsolyapályára, új medencére Lassan bezárják a strand kapuit, leenigedik a vizet, elcsendesedik a strand környéke, elnéptelenedik a napozó. Már a jövő évre gondolnak, és elkészítették a Strand fejlesztési, korszerűsítési terveit, amiből ízelítőt adunk olvasóinknak. A legsürgősebb feladat talán a strandfürdő területének rendezése, a Dózsa György út menti rész feltöltése, és parkosítása. Ezen a területen homokozót alakítanák ki a legkisebbek számára, ami a terület egyiharmadrésáét foglalja el. A homokozót úgy képezik ki, hogy télen el lehessen vízzel árasztani, és korcsolyapályát nyithassanak rajta. Ezzel végre megoldódik a régi probléma: lesz hol korcsolyázni veszélytelenül a körösi fiataloknak. A korcsolyapálya területét betonszegéllyel látják el, és parkosítják a megmaradt kétharmadrészt. Parkosítják még az újonnan épülő öltöző és a mellékhelyiségek környékét; a strandfürdő délnyugati részén meglevő kabinok előtti teret, és a nagy medence északkeleti részén levő területet. A főbejárattal széniben levő kis virágágyak megmaradnak. amelyeket tovább csinosítják. Főleg társadalmi munkával, és a Községgazdálkodási Vállalat kertészetében termelt dísznövényekkel parkosítanak. A terület feltöltéséhez szükséges anyagot a felújítási munkáknál keletkező bontási törmelékből biztosítja a vállalat. Jelenleg a strandfürdő területén nagyon kevés ülőhely van, így szükségessé válik legalább negyven pad elhelyezése. Többek között padok kerülnek a nagy medence mindkét oldalára, a köralákú virágágyások mellé ugyancsak négy-négyet, a parkosított területek mellé pedig huszonhárom padot helyeznek el. Ezeket az ülőhelyeket még a tél folyamán elkészíti a Községgazdálkodási Vállalat, hogy jövő tavasszal már a helyszínen összeállíthassák. Űj zuhanyozókat is építenek majd, mivel a mostani zuhanyozók nem elégítik ki eléggé az igényeket Erről részletes kivitelezési tervek még nin- csanék. A meleg víz bevezetésével a strand látogatottsága erősen megnövekedett, és ehhez hozzájárult még az is, hogy a középiskolában kötelezővé tették az úszó oktatást. A jelenlegi öltözők ezt a forgalmat nem tudják (kielégíteni, ezért a felújítási tervekbe új öltözők készítését is bevették. SPORT Labdarúgás Területi bajnokság Nagykőrösi Kinizsi 11—Örkény 10:1 (3:0) Nagykőrös. Vezette: Károlyi. Kinizsi II.: Vadnay — Kiss, Dancsa, Bariba — Kecskés II, Lugosii — Szabó II. Her- czeg, Jeszenszki, Szomolányi, Godó. A Kinizsi II váratlanul nagy győzelmet aratott, de a látottak alapján ilyen arányban is megérdemelten. Az egész csapat jól játszott, jól adogatták, veszélyesen támadtak és sok gólhelyzetet teremtettek. A nagy gólarány ellenére sem volt a játék egyoldalú. mert a vendégek még az utolsó percben is támadtak. Góllövő: Jeszenszki 5, Szomolányi 3, Szabó II 2. Jó: Vadnay, Dancsa, Lugosi és Jeszenszki. Nagykőrösi Kinizsi ifi— Örkényi ifi 4:1 (3:0) Nagykőrös. Vezette: Csizma zia. Kinizsi ifi: Vilcsák II — Jakabházi, Juhász, Vilcsák I — Halápi, Gábor — Báthori, Balogh Bojtos, Marton, Rűs- vai. Az ifi csapat első félidei eredményes játékával nyert. Góllövő: Juhász, Balogh, Bojtos, Rusvai. Jók: Jakabházi, Juhásiz, Marton és Rusvai. P. S. Területi bajnokság. Ceglédi Honvéd—Nagykőrösi Építők 4:0 (0:0) Nagykőrös, 200 néző. Vezette: Sándor. Nagykőrösi Építők: Labanc — Orsányi, Gulyás II, Ragó — Szarka. Jókai — Ványi, V. Szűcs, Ócsai, Gulyás I, Falusi. Az első perctől kezdve fölényben játszott a Honvéd. A hazai csapat csak a jobboldalon vezetett néhány támadást. Az első nagy gólhelyzet a 22. percben adódott. Szünet után folytatódtak a Honvéd rohamok. A vendégcsapat játékosai távoli lövésekkel kísérleteztek. A 7. percben a jobbszélső beadását a vetődő Labanc kiejtette, és a vendégek balösz- szekötője, a körösi származású Torhyi közelről a hálóba lőtt; 1:0. Ezután élénkült valamit a játék, az Építők is vezetett néhány támadást. A 17. percben a ceglédi középcsatár a 16-osról jól eltalált lövéssel küldte a labdát a bal sarokba; 2:0. 6 perccel a befejezés előtt a védők megtorpantak, s a balfedezet bombagólt lőtt a bal alsó sarokba; 3:0. A 44. percben pedig a jobbhátvéd 18 méteres szabadrúgása Labanc kezéről került a kapuba; 4:0. Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán az Építők. A hátvédhármas sokat dolgozott, a csatársor azonban teljesen csődöt mondott. Megérdemelten győzött a tervszerűbben játszó, lelkesebb vendégcsapat. —szentpéteri— Az új öltözőt a strand területének déli részén építik' meg, a jövő esztendőben. A tervek már megvannak, és a Községgazdálkodási vállalat még ebben az évben elkezdi az építkezést. A nagy medence körül ösz- szefüggő lábmosót készítenek, mert az eddigi kisebb zuhanyozóval ellátott lejáratokat nem igen használták a strandol ók. A . lábmosó építésével együtt a nagy medence körül új járdát is készítenek. A tervben még szerepel 8x10 méteres alapterületű medence építése is. az úszni tanuló fiatalók részére, amelyben edzéseket is végezhetnek. Ezek a tervek, várjuk a megvalósítást. (—gh) VETIK A HAGYMÁT Fajka János főkertész két társával együtt veti a hagymát a Dózsa Termelőszövetkezetben. (Fehér felv.) Átmeneti gondok a gépállomáson Szeptember 30-ig még 14 ezer normálholdat könnyen teljesítene az üzem A gépállomás terve 1964. szeptember 30-ig 57 900 normálhold. A hónap elejei felmérés szerint azonban az üzem már 59 200 normálholdat teljesített és a hónap végéig 14 ezer normálholdra könnyen lehetne munkaerőt találni. Nem beszélve arról, hogy milyen kedvező lenne a helyzet, ha a gépeket kettős műszakban foglalkoztatnák. — Megelégedéssel állapítom meg — mondotta Vigh István, a gépállomás igazgatója, — hogy az előző évekhez hasonlóan az üzem az idén is kiválóan megállta a helyét. A felkészülés igen jó volt. Kétségtelenül hasznos volt a megyei tanács felhívása a gépállomások és a mezőgazdasági üzemek címére. Műhelydolgozóink. erő- és kombájnvezetőink lelkiismeretes munkája segítette a szép eredmények elérését, dicséret illeti a szervezést és megbecsüléssel kell szólni az üzem és a közös gazdaságok kitűnő kapcsolatáról. — Éveken, keresztül probléma volt, hogy csak igen nagy Általános beszéd tárgya a nagykőrösi vasutasok között, beleértve a hozzátartozó családtagokat és nyugdíjasokat is — összesen mintegy négyszáz főről van szó —, hogy a fogpótlás, a fogsorcsinál- tatás rendkívül nehézkes. A helybeli SZTK-tól a vasutasok minden orvosi segélyt megkapnak. Sok más gyógyászati eszközt is beszerezhetnek helyben. Foghúzást, fogtömést is kapnak, de fogpótlást, fogsoroInkvizíció M ar a kezdet is kegyetlen volt. Csillogó üstben vizet forraltak. Fejét hátra kellett hajtani. Emberi kéz talán nem is állotta volna a forrón gőzölgő víz kegyetlen pörkölését. Úristen, biztosan leviszi a fejbőrét! A haját biztosan csomókban fogják kitépni. Állotta keményen és szótlanul. Üjabb próbálkozás. Nikkele- zett csövet fordítottak a koponyája felé. A kínzóeszköz zúgott, süvített. Minden pillanatban robbanásra lehetett számítani. Állotta keményen és szótlanul. ít/t ég nem hagyták abba a ÍVJ tortúrát. Hajába rugós csípőket akasztottak. Feje tor- zonborz volt a vasak tömegétől Valami ismeretlen lőrével locsolták a fejbőrét. Biztosan sósav, vagy kénsav, de lehet, hogy salétromsav, amelynek minden cseppje éget és mar és oeleeszi magát az elevenbe. Állottá keményen és szótlanul. a szenvedések próbája nem Á1 ért véget. Üjabb kínzó- szerszimokat gurítottak mellé a kegyetlen fehérköpenyeick. Engedelmesen hajtotta le a fejét és tűrte, hogy ráborítsanak egy remegő félgömböt. Fülsiketítő zúgására alázatosan viselkedett. Semmit sem látott, semmit sem hallott, csak tűrt az emberi türelem gyönyörű példájaképpen. Mindent állott keményen és szótlanul. Kínos lassiísággal teltek az órák. Négy óra alatt önfelál- dozóan elszenvedett mindent, amit a fehérköpenyesek rámértek. Minden hiába volt. Az ő türelme keményebb és el- szántabb volt, mint azok elszántsága. Tjpy támolygott ki a félU gömb alól. Kabátját a vállára terítették. Bizonytalan lépésekkel megindult. A pénztárnál kifizette a hatvan forin- tott. Kilépett az ajtón. Oda- kinn mélyen belesóhajtott a friss levegőbe. A szabadság édes lehelete csapta meg az arcát. A sarkon vártam. Amikor odaért, belém karolt. — Na, mit szólsz az új frizurámhoz? Irén volt, a feleségem. Daueroltatott. — Rossi — kat a fennálló rendelkesér sek értelmében már nem csináltathatnak, mert ez a munka a kecskeméti, vagy a ceglédi MÁV-fogorvoshoz tartozik. Óriási időveszteség ez az ide-oda utazgatás. Egy kezelés egy egész napba kerül. A munkában lévőknek még a vonalakról való bejárás is sok munkakiesést okoz, amikor Nagykőrösre bejárnak, hogy innen tovább mehessenek Kecskemétre, vagy Ceglédre. Kérik a vasutasok, hogy a fogukat városunkban is megcsináltathassák. Úgy véljük: igazuk van. erőfeszítéssel tudtuk a soron- kívüli munkákat ellátni, különösen a nagy kampányok idején. Éveken keresztül nem volt gondunk a munkára. Az idén annyira előre vagyunk, hogy pillanatnyilag nagyon szívesen látnánk vagy kétezer holdat akár Pest megyében, akár valamelyik szomszédos megyében. Két hét alatt biztosan azt jelenthetnénk, hogy a munkát rendben elvégeztük. — Persze, ez csak átmenet — mondotta a továbbiakban Vigh István — hiszen a betakarítás nagy tempóban folyik, a szállításban mi iis teljes lendülettel részt veszünk és a hátralevő nyári, valamint az őszi idényre jó harmincezer normálhold teljesítése vár ránk. Könnyen, minden erőfeszítés nélkül el tudjuk végezni a ránk váró feladatokat* hiszen számításunk szerint erre az időre hozzávetőlegesen negyvenötezer normálholdra való kapacitásunk van. — A vetési munkák meghatározott ütemben folynak. Huszonegy vetőgép közül tizenhét üzemben van. Vetik az őszi takarmánykeveréket, rozsot és a gyümölcsösökben a zöldtrágyát. Kopasz fej a női divat — Képzeld, öregem, nőnek néztek... (Igler karikatúrája) Major János: NYÁR Lennél konok virága életemnek, vörösre perzselt fű a cirpelö mezőkön, majd ősszel: méz-ízű szőlő. Lennél a bőség, fénylő színek ezüstös csillogása és az első igaz téli-csillag, örök gyermek — minden mi létezik, mind, mert szeretlek! önző szerelmem, rajtad feszülő madárka-gondjaim, nyugtalan tekintet keres, kutat, át- s megformál nekem, magam is változom: ujjong szép szívem. Egy hónap alatt 800 televíziót és 120 motorkerékpárt vásároltak Pest megyében Augusztusban Pest megyében 400 televízió készüléket vettek a hitelakció útján és ugyanennyit vásároltak készpénzért. A 800 új tulajdonost figyelembe véve a megyében már minden ezer lakos közül 58-nak van tv-készüléke. Igen keresett a megyében a 250 köbcentis Pannónia motorkerékpár is. Az elmúlt egy hónap alatt 120 motorkerékpár talált gazdára. (MTI) Egy kezelés - egy egész nap Miért nem teljesítik a vasutasok kérését?