Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-05 / 208. szám

CEGLÉDI JÁRÁS CEGLÉD VÁROS RESZERE VIII. ÉVFOLYAM, 208. SZÁM 1964. SZEPTEMBER 5, SZOMBAT Nyitás: szeptember 6-án A Kossuth Múzeum őszi kiállításainak „menetrendje44 Reprodukciós tárlat — Pest megye népművészete Felszabadulási emlékkiállitás Új üzlet, bővül az áruház, járda épül A városfejlesztés őszi programjáról Néhány napja a ceglédi Kossuth Múzeumot bezárták. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a munka is szünetel. — A nyári tatarozás mun­kák befejezése után szeptem­ber 6-án, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel új kiállítás­sal nyitja meg kapuit a mú­zeum — tájékoztat Ikvai Nán­dor igazgató. — Szeptemberi új kiállításunk címe: „A re­naissance nagymesterei”, ame­lyet Bzalkai Miklós nyit meg. Ez alkalommal 45 — főként németalföldi és olasz — mes­tertől 70 reprodukciót láthat majd a közönség. Októberben — most már negyedik alka­lommal — rendezzük meg a múzeumi hónapot. Ennek ke­retében nyílik majd meg a „Pest megye népművészete’’ című nagy érdeklődésre szá- mottartó kiállítás, amelyen je­lentős teret kap majd a ceg­lédi népművészet is. Főként fafaragások, fazekasmunkák, kevés szőttes és himzésianyag, valamint a eeglédberceli vi­f Kereskedelmi szerveink az őszi csúcsforgalomra való fel­készülés közben foglalkoz­nak az üzlethálózat anyagi feltételeinek állandó fejlesz­tésével is. A Rákóczi úton — bár a határidő kicsit elkésett — rövidesen megnyílik a régi KERAVILL-bolt korszerűsíté­sével a papíráruk boltja. A földművesszövetkezeti áruház külső felújításán kívül jól halad az áruház bő­vítése. A szükséges műszaki tervek elkészültek, a több millió fo­rintos pénzügyi fedezet ren­delkezésre áll. Jelen pilla­natban a tervek különböző jóváhagyó hatóságok előtt vannak, utána megindulhat a helyszíni kivitelezés. Szociális, kulturális intéz­ményeink közül jelenleg a szülőotthon került sorra. A Bocskai úti szülőotthonban ott dolgoznak a kivitelező vállalat emberei. Jobban sze­retnénk ugyan, ha már az új szülőotthon építését lát­hatnánk, addig is azonban, amíg ez bekövetkezik, remél­hetőleg sokat javít a mos­tani építkezés az elavult szü­lőotthon helyzetén. Külterületi iskoláink kö­zül a Czárák dűlői iskola kap politechnikai foglalko­zásokra alkalmas tantermet. A Budai úti iskola bőví­tése folyik. Néhány óvodában még ezen az őszön a foglalkoztató ter­mek parkettázásához kezde­nek hozzá. Ipari üzemeink ugyancsak bő programot készítettek elő. A gépállomás egy nagy mű­helycsarnokot alakit ki, a Talajjavító Vállalat egy meg­levő vasvázas épület téliesíté- sével szaporítja műhelyeinek számát. A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat 80 méte­res szerelőcsarnokot épít, s ezenkívül komoly raktárbő­vítéshez kezd. A Vízkutató és Fúró Vállalat a hegesztő­szín bővítését kezdi meg. A Húsipari Vállalat új füstölő­üzemet létesít, s egyéb kor­szerűsítési munkálatok mel­lett megoldja a vállalat dol­gozóinak régi kérése alap­ján a kerékpár-tárolószín fel­építését. Több ipari üze­münk is mind vagy géppel, vagy egyéb berendezéssel, vagy kisebb építési beruhá­zással szintén bővíti ter­melőeszközeinek számát. A széles nyilvánosság előtt indul meg végre a központi — A Ceglédi Városi Ta­nács vb kereskedelmi cso­portja értesíti a lakosságot, hogy Cegléden 1964. szep­tember 6-ánA vasárnap orszá­gos állat- és kirakodóvásár lesz. A vásárra vészmentes helyről szabályszerű járlat- levéllel mindennemű állat felhajtható. — Itt az ősz. Nemcsak a naptár, hanem a Lábbeliké- szitő Ktsz forgalma szerint is. Az utóbbi napokban, nagyban emelkedett a for- í galmuk. A ktsz egyes rész- \ legeiben naponta közel 200 ^ pár cipőt javítanak meg a (j szakemberek. — A kórházépítéssel kap- ^ csolatos Büdös-ér új nyomvo- ^ nalra való helyezésének köz- ^ igazgatási bejárása megtör- í tént. — Táncdalest lesz hétfőn, | 7-én este 20 órai kezdettel ? a Kossuth Étteremben. A ^ műsorban fellépnek: Kovács ^ Erzsi és Korda György tánc- ^ dalénekesek. Belépődíj 5 fo- ^ rint. í, y — A Magyar Állami Pin- ^ cegazdaság budafoki üzemé- ^ nek nyársapáti gazdasága ^ szelektált módon szüretel, ^ vagyis fajtánként szedik le ^ a 65 hold szőlő termését. A ^ szelektált szüretelés évek óta í bevált módszerük, így állít- ^ ják elő a fajtiszta minő-^ ségi borokat. ^ \<5S>7 ríösT ELSŐ: A SPORT ŐRS Nyugdíjba megy a törteli régész Rövidesen nyug­díjba megy és elhagyja lakóhe­lyét a törteli ré­gészek nesztora, Domonyi Frigyes iskolaigazgató. 41 évi munkássága alatt igyekezett a diákjaiba is átül­tetni a régi ko­rok örökségének szeretetét. Ócsai István és Hídvé­gi Lajos taná­rokkal közösen megállapították a Törtei határában talált romok kö­tőanyagából azok Árpád-kori erede­tét. A futóhomok alatt 2—3 mé­terre sárga ur­nákat, az árad­mányos réteg mé­lyén pedig dí­szes fekete ur­nákat találtak. Domonyi Frigyes gyűjteményéből több darab a bu­dapesti, kecske­méti és ceglédi múzeumokba is eljutott. Az ő munkássága nyo­mán derült fény az úgynevezett tö­rök templom ere­detére, amelynek harangját — a monda szerint — két lóval húzták a földből kifelé és mégis lefelé ment. Törtei és kör­nyéke a régisé­gek szempontjá­ból valóságos kin­Nem mindennapi eredménnyel dicsekedhet a ceglédi Föld- váry Károly iskola Sport őrse. A nyár folyamán az expe- díciós vetélkedőn országos első helyezést értek el. Az idén szintén minden erejüket latba vetve vesznek részt az expedíciós életben s ahogy a pajtásokat ismerjük, van remény az újabb győzelmükre. Képünk a győztes őrsöt ábrá­zolja. Álló sor: Vasvári Pál, Gyimesi László, Cseh László, Hercegh Pál, Horváth László. Üllő sor: Szálkái Pál, Orgo- ványi László, Kőhalmi Dezső őrsvezető, Bán Gyula és Végh László INNEN-—OATAM/V seiet. A múzeumi hónap ke­retében hét ismeretterjesztő előadást tervezünk. Ebből há­rom a népművészettel és a kerámiával foglalkozik. Tervezünk még előadást Cegléd bronzkori és törökko­ri emlékeiből, valamint a ré­gészetről általában, „Színes la­pok a régészet történetéből'’ címmel. Végül dr. Szomorú Istvánnal egy irodalmi jelle­gű műemléksétára hívjuk meg a kedves látogatókat. Novem­berben „Cegléd múltja, jele­ne és jövője” címmel nyitjuk meg városunk felszabadulási emlékkiállítását a 20. évfor­duló alkalmából. E kiállítás még az adatgyűjtés stádiumá­ban van. Most egyrészt' a vál­lalatoktól beérkező anyagok feldolgozásával foglalkozunk, de adatgyűjtést végzünk a bu­dapesti Hadtörténeti Múzeum­ban, a Pest megyei Levéltár­ban, valamint a helyi gyűjtők­nél is. Decemberben Benedek Péter paraszt-festő régen igé­nyelt kiállításával zárjuk az év programját. A gyűjtés kü­lönösen a festő első alkotói korszakára vonatkozóan or­szágosan folyik. Reméljük, hogy ezen időszaki kiállítása­inkkal a viszonylag kis terü­leten színvonalas és értékes kiállításokkal tudunk a közön­ségnek szolgálni — fejezte be tájókoztiatóját Ikvai Nándor. —Zoltán— — KISZ-taggyűlést tartot­tak csütörtökön (szeptember 3-án) a Dánszentmiklósi Ál­lami Gazdaság fiataljai. Be­számoltak az elmúlt négy év munkájáról és megválasz­tották a járási küldöttérte­kezlet résztvevőit. — A KIOSZ járási szer­vezeténél még lehet jelent­kezni a következő szak­mákra ipari tanulónak: asz­talos, kőműves, ács, bádo­gos, kárpitos, kádár, kőfa­ragó, kovács szakmákra a .művelődési házban. — Ittas állapotban közle­kedett motorkerékpárral jo­gosítvány nélkül és a szem­bejövő jármű jelzésére nem tompította fényszóróját Mak- sa Lajos, Cegléd, Uj házsor 19. szám alatti lakos. 1000 forint büntetést kapott. MOZIMŰSOR CEGLÉD A Szabadság Filmszínház­ban szeptember 3—8-ig az Ének az esőben című színes amerikai revüfilmet, a Dózsa kertmoziban szep­tember 4—6-ig a Hattyúdal című magyar filmet, szep­tember 7—9-ig az Aranyfog című izgalmas bolgár bűn­ügyi filmet, a Kossuth Filmszínházban szeptember 5-én és 6-án a Férjhez menni tilos című ma­gyar filmvígjátékot, szeptem­ber 8-án és 9-én a Vízke­reszt című színes szovjet filmet vetítik. ABONY Szeptember 4—6-ig az Éj­szaka című olasz film, szeptember 6-án, vasárnap az első .előadáson a Beke­rítve című francia—jugoszláv film, 7-étől 9-ig pedig a Férjek című kacagtató ju­goszláv film kerül bemu­tatásra. ALBERTIRSA Szeptember 5—6-ig a Pénz­csináló című magyar filmet, szeptember 8—9-ig pedig a Szerencse a szerelemben cí­mű francia filmvígjátékot vetítik. JÁSZKARAJENÖ Szeptember 5—6-ig az Uj Gilgames című magyar filmet, 8-án és 9-én pedig az Otelló című szovjet filmet játsszák. TÖRTÉL Szeptember 5—6-ig az Otelló című szovjet filmet, 8—9-ig pedig az Epekedő szerelmes című francia film- burleszket vetítik. CEGLÉDBERCEL Szeptember 5-én és 6-án a Matróz a rakétában című an­gol filmvígjátékot, szeptember 12—13-ig pedig az Egyiptomi történet című magyar filmet vetítik. CEGLÉDI SPECIALITÁSOK A gyümölcstermelés II. kora esti órákban, a budapes­tiek egész éjjel vásárolták fel a gyümölcsöt. Így kerülhetett már másnap hajnalban a ceg­lédi gyümölcs a fővárosi és ausztriai piacokra. A CEGLÉDI GYÜMÖLCS története azonban a régmúlt­tal egyáltalán nem zárul le. Legújabb lapjait napjainkban is írják a Duna—Tiszaközi Kísérleti Intézet ceglédi gaz­daságában. Ennek beszédes bizonyítéka a Cegléd Szépe és a Homokgyöngye ősziba­rackok kinemesítése. Az erre irányuló kísérletek 1951-ben indultak meg — mondja Nyúj­tó Ferenc tudományos igazga­tó-helyettes. Csizmadia .Feri. bácsi Körösi, úti gyümölcsösé­ből való magoncokból szelek­tálódtak ki. A munkában köz­reműködött még Mohácsi Má­tyás híres poimológusunk is. — Ezeknek a barackoknak nagy előnye a fagyállóságuk és a talajjal szembeni igény­telenségük — mondja Nyújtó Ferenc. — Az idei nagy fagy­károk idején bizonyosodott be ez különösen, amikor ezek fagyveszteség nélkül állták a próbát. — Van-e díjnyertes az új őszibarackok között? — kér­dem. — Sajnos nincs — feleli Nyújtó Ferenc —, mert ezek július végén és augusztus ele­jén érnek, a versenyeket pe­rig augusztus végén, vagy szeptember elején tartják. A biztos termőképesség azonban olyan nagy előny, hogy szin­te az egész országba szét.hord- ják alanyainkat. REMÉLJÜK, hogy a Cegléd Szépe és a Homokgyöngye tö­megtermesztése a ceglédi gyü­mölcstermelés jó hírnevét fog­ja öregbíteni. írásunk végén röviden szól­junk még a dinnyefélékről, mert a dinnyetermesztéstoen nemcsak Heves, de Cegléd is híres. Kelényi Jenő 1952-53- ban vagy 300 fajta magot gyűjtött itt össze a kísérleti intézetnek. Környékünkön kü­lönösen a magyar ananász, kantallup, kősárga és ezüst ananász a legelterjedtebb. Ezek közül a kősárga szinte speciális fajtánk. (Vége.) Z‘ Ötven hold maguborka Törtei legnagyobb termelő- szövetkezete, az 5648 holdon gazdálkodó Rákóczi Tsz az el­múlt napokban megkezdte a magfogásra termelt uborka szedését és gépi magfej lését. Az ötven holdon termelt és saját szárító berendezéssel ke­zelt uborkamag eléri a 98 szá­zalékos tisztaságot és a 97,9 százalékos csíratartalmat, ami megyei vonatkozásban kiváló­nak mondható. — A ceglédi Kossuth Ter­melőszövetkezet az idén 50 holdon vet takarmánykeve­réket. A vetés eddig több mint 20 holdon megtörtént. A TÉLI ALMÁKBAN a ré­gebbi fajták, a téli piros pogá­csa, a téli búzás, vagy Daru- Sóvári alma, a Török Bálint és a rozmaring volt a legelter­jedtebb. A két háború között kezdtek elterjedni a téli aranyparmen, az ananász ra- nett, a London Pepin és a Parker, a 40-es években pedig a Jonatán és a Starking. Hogy a Jonatán almával végül még­is Szabolcs lett híres, az az­zal magyarázható, hogy ná­lunk kevés volt az olyan tele­pítő, mint Boda János, mert a ceglédiek — mint már emlí­tettük — a szőlőt mindennél előbbre helyezték. Hogy a eeglédr 'gyümölcster­mel és híres volt, bizonyítja egyi másik helyi specialitás, az „éjjeli piac” létezése is. A cégiéi gyümölcspiac ugyanis délután 3 órakor (kezdődött és másnap reggel lö-ig tartott. Az exportőrök a délutáni és Leveleinkből Gombostű a grízben Rendkívül kellemetlen meg­lepetésben volt részem, ami­kor a napokban grízt főz­tem ebédre. Az ételben egy rozsdás gombostűt találtam. Ha a szervezetbe kerül, köny- nyen súlyos bajt idézhetett volna elő. A grízt a csemői Kukuk-féle boltban vásárol­tam és dupla zacskóba volt csomagolva. Kérem az élelmiszerekkel foglalkozókat, hogy munká­jukat gondosabban végezzék és ne tegyék lehetővé, hogy gyanútlan emberek betegsé­get szerezzenek egyesek ha­nyagságából. Bartha Viktor, Csemő, Balla-dülő 163. kiszélesítését. Emiatt ugyan egy ideig majd furcsa lesz, hogy a Széchenyi útig ter­jedő házsor valamivel kijjebb lesz, mint az új házak, de néhány év múlva már a széles Rákóczi úton közle­kedhetünk. A járdaaszfaltozók nem kevesebb, mint 10 utcá­ban készítenek új asz­faltjárdát. A Mélyépítő Vállalat tovább folytatja a Déli úton jól haladó munkát, emellett még ! egykilométeres új szakasz ki­vitelezését is megkezdik. A Kinizsi utcában és a Dobó utcában vízvezeték­hálózat épiil. A lakosság már ásóval, la­páttal várja, hogy a földmun­kákhoz hozzákezdhessen. Hely hiányában nincs mód felsorolni mindazokat az új létesítményeket, amelyekkel az év hátralevő részében gaz­dagodik a város. Ez a váz­latos felsorolás is mutatja, j hogy városunk él, fejlődik, ! virágzik! A fejlődés üteme napról napra szembetűnőbb! szennyvízcsatorna második szakaszának a kivitelezése még ebben a hónapban a Jászberényi úton, a Rákóczi úton át a Széchenyi útig. Megkötötték már a szer­ződést arra a vízvezeték­építésre is, amelynek alap­ján a Rákóczi úton új 300 milliméteres hálózatot fek­tetnek le. Heteken belül meg­indul a III. kerületet érintő hálózatcsere. Ugyancsak a Rá­kóczi úton lezárják az utat a Jókai utcánál, mert a jövő héten megkezdi a Bács me­gyei Állami Építőipari Vál­lalat felvonulását a Jókai utcától induló több szintes la­kóházak kivitelezéséhez. Kü­lön érdekesség lesz, hogy ezen a helyen az építőipar már nem a mostani építési vonalon kezdi meg a mun­kákat, hanem figyelembe ve­szi a Rákóczi út tervezett — Elkészült Abonyban a Nagykőrösi Konzervgyár tele­pét a vasútállomással össze­kötő út, amelyet a megnöve­kedett forgalom különösen^ in­dokolttá tett. — A tanév megkezdésé­vel a Hulladékgyűjtő Válla­lat ismét felvette a kapcso­latot az úttörőkkel. Már meg­kezdték a szocialista szerző­déskötéseket erre a tanévre. Olvasóink mindig élénk érdeklődéssel kísérik a város elő­rehaladását az újabb építkezések, közművesítések program­jának végrehajtását. Felkerestük a városi tanács kereskedel­mi, ipari, művelődésügyi, valamint az építési és közlekedési osztályát. A feltett kérdésekre adott válaszok alapján az őszi programról a következőkben számolhatunk be: csesbánya. A nyugdíjba vonu­ló igazgató és társai a leletek megóvása miatt nagyobb mérvű kutatásba nem merülhettek. Em­lítésre méltó, hogy bár értesítéseiket tudomásul vették és a beküldött leleteket elfogad­ták, de a na­gyobb mérvű fel­tárás még ma sem kezdődött meg. Pedig érde­mes lenne fog­lalkozni vele, mert Törtei kör­nyékén a leletek valósággal a föld felszínén feksze­nek. — a — A nyár folyamán 42 pajtás vett részt a balatonszárszói őrsvezetőképző táborban. Va­lamennyien elsajátították az őrsvezetők tudnivalóit. A nyári ifivezetőképző tá­borokban 35 ceglédi ifivezető vett részt. Harmincán Zamár- diban, a megyei táborban, öten pedig Csillebércen tábo­roztak. Az őrsvezetöképzö csapat szeptember 6-án 16 órakor tartja első ünnepélyes csapat­gyűlését a Táncsics Mihály is­kola udvarán. A Hámán Kató iskola elmúlt évben végzett VIII. osztályos tanulói közül tizen jelentkez­tek ifivezetői munkára volt ( csapatuknál. Szeretettel kö- ( szentjük őket és mindnyájuk- ( nak jó munkát kívánunk. :

Next

/
Oldalképek
Tartalom