Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-26 / 226. szám
HAT HÉT MOSZKVÁBAN VIII. ÉVFOLYAM, 227. SZÄM 1964. SZEPTEMBER 27, VASÁRN4P A KIST VT. kongresszusa előtt Taggyűléseken vitatták meg a fiatalok teendőiket Ezekben a napokban a vállalatoknál, üzemeknél, terme- kulturális- és sportlehetősé- lőszóvetkezetekben egymást érték a taggyűlések. Munkatár- gek megteremtésére. saink ellátogattak néhány ilyen összejövetelre, s az alábbiak- . ban számolnak be az ott elhangzottakról. Ceglédi lancsics Isz Városi tanács Az alapszervezet a KISZ megalakulása óta dolgozik a városi tanácsnál. A hivatalban dolgozó fiatalokból alakult közösség elég nehéz helyzetben van. Általában kevés olyan tagja van, aki hosz- szabb ideig marad az alapszervezetben, mert a munkahelyváltozások elég gyakoriak, s kevesen vannak a fiatalok. A megjelentek meghallgatták Kecskeméti Mi- hályné titkár beszámolóját, majd néhány javaslattal, hozzászólással segítették az új vezetőség munkáját. A fiatalok elpanaszolták többek között azt, hogy igen nehéz dolguk van a társadalmi munkák szervezésénél, mert a termelőszövetkezetek elzárkóznak kérésük teljesítésétől. A jövőben azonban ez a probléma is megoldásra talál, mert ahogy a városi KISZ-bizottságon hallottuk, a tsz-ek igen sok társadalmi munkaórát igényeltek az őszi és a tavaszi idényre is. Villumosipari Gyár A gyár KlSZ-alapszerve- zete 17-én gyűlt össze, hogy megtartsa vezetőség- és küldöttválasztó közgyűlését. A titkári beszámoló után következtek a hozzászólások. Kérték, hogy a városi KISZ vb több segítséget nyújtson, gyakrabban látogasson ki az üzembe. Ócsai István, a városi KISZ küldötte a szabad idő helyes és kultúrált megszervezéséről beszélt a fiataloknak. Faipari Ktsz A taggyűlésen a ktsz-vezető- ség részéről senki sem jelent meg. A fiatalok pedig elvárták volna, hogy vezetőik is ott legyenek, tanácsaikkal, hozzászólásaikkal segítsék a munkájukat éppen úgy, mint ahogy ők is segítik a vállalatot. A ktsz-eknél általában kis létszámú alapszervezetek működnek. Éppen ezért a jövőben csak egyetlen önálló alapszervezet lesz a fodrász ktsz-ben. A többi ktsz fiataljai egy szervezetet alkotnak majd, hogy munkájuk a jövőben eredményesebb, gazdagabb legyen. DÁV A DÁV ceglédi üzemvezetőségének KISZ-esei ezúttal szép számmal jöttek össze. Ezen a taggyűlésen ugyanis a vezetőség- és küldöttválasztáson kívül új tagok felvétele is szerepelt a na- ' pirendi pontok között. Ez évben az ipari tanulók felvételével megszaporodott a fiatalok száma. Az új tagság most az új vezetőséggel fiatalos lendülettel kezd munkához Kovács Zoltán titkár vezetésével és a párt-, valamint az üzemvezetőség segítségével. A régi KISZ- tagokat is elbúcsúztatták ezen a taggyűlésen, akik megígérték, hogy továbbra is támogatni fogják tapasztalataikkal a fiatalabbakat. Ceglédi Vendéglátó Vállalat A taggyűlés a Kossuth Étterem téli kertjében zajlott le. Kecskeméti Mihály titkár beszámolójában részletesen foglalkozott az alapszervezet négyéves munkájával. Különösen a cukrász termelőüzem KISZ szocialista brigádjának eredményeit, a politikai és szakmai oktatásban elért eredményeket emelte ki. Megszabta a taggyűlés az elkövetkezendő idők feladatait. Ceglédi Petőfi Tsz A taggyűlésen ott volt a gazdasági vezetők közül Csala István tsz-elnök és Halupka Sándor párttitkár is. Az elmúlt négy év munkáját igen eredményesnek lehet minősíteni. Különösen a termelő- munkában való részvételük aktív és igen sok társadalmi munkát végeztek. A fiatalok kulturális tevékenysége is eredményesnek mondható. A jövőben a tsz több lehetőséget ad majd a A tudósításokból kitűnik, hogy a taggyűléseken új vállalások, új elhatározások születtek. Most már csak az a fontos, hogy ez a lendület és lelkesedés a továbbiakban se lankadjon, hanem újabb feladatok megoldására ösztönözze a fiatalokat. Ehhez a munkához minden alapszervezetnek sok sikert kívánunk. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a város egyik legjobb taggyűlése volt a ceglédi Táncsics Tsz fiataljaié. A felszólalások közül íme, néhány. Bubori Károly kifogásolta, hogy a vezetőség klubszobát ígért a fiataloknak, ebben a helyiségben azonban jelenleg is terményt tárolnak. Kozma Ibolya a baromfitelep fiataljainak nevében vállalta, hogy a kongresszus tiszteletére társadalmi munkában elvégzik a háromholdas faiskola áttelepítését. A többi értékes hozzászólás ismertetésére nincs lehetőségünk, csupán azt említenénk még meg, hogy a tsz vezetősége ígéretet tett, hogy minden segítséget megad a fiatalok további munkájához. Tíz éves a ceglédi fotoklub Lesz-e november 7-én jubileumi fotókiállítás? A ceglédi fotoklub nemzetközi sikereiről szinte havonként olvashatunk! Városunk nevét, az itt élő emberek életét az ő alkotásaik ismertetik meg távoli földrészek lakóival. Talán azt is elmondhatjuk, hogy az egyetlen olyan művészeti ág, amely megye- és országhatárokon túl nemzetközi hírnévre tudott szert tenni Ceglédről. A közelgő jubileum alkalmából Tóth István elnökkel beszélgettünk. — 1953-ban alakult meg városunkban a fotoszakkör, amelyet egy évvel később tagjaink hazai és külföldi sikerei alapján fotoklub rangjára emeltek. Most ünnepeljük tehát fennállásunk 10. évfordulóját. Eddigi eredményeinket sok szép siker jelzi. 1958-ban mi rendeztük meg az első országos klubszalont, vagyis olyan kiállítást, amelyen a klubtagok nem egyénileg, hanem kollektiven vesznek részt. Rákövetkező évben ezt a kiállítást Pécsett rendezték meg. — Aztán eggyel tovább léptünk. 1959-ben az első nemzetközi klubszalont rendeztük meg, 20 külföldi klub részvételével. Eddigi legnagyobb sikerű kiállításunk 1962-ben volt. Ugyancsak nemzetközi klubszalon-kiállítás, a kecskeméti klubszalon másodbemutatója, amelyet 6 ezer ember tekintett meg városunkban, és ami ritkán fordul elő, az eredeti nyitvatartást. meg kellett hosszabbítani. — Az idén tagjaink a három európai nagyvárosban — Brüsszel, Lausanne, Párizs — megrendezésre kerülő „Phot- eruróp”. valamint a katto- wicei és trencsén—teplici kiállításokon vettek részt kollektiven. — Mintegy 45 főnyi tagságunk legeredményesebb tagjai az utóbbi néhány évben: Keresztúri Ferenc, Remete József, Markovics Ferenc, Söreg Dénes, Kaczur Pál, Nánási Iván, Mákos József, Vincze Ferenc, Tanhoffer Imre, Tury László és Zsuffa Béla voltak. — Ez év novemberében nagyszabású klubkiállítással szeretnénk a 600. jubileumát ünneplő városunkat köszönteni, de sajnos, ez még bizonytalan, mert anyagi gondjaink vannak. Nem tudjuk előteremteni a kiállítás rendezésének négyezer forintos költségét. Szeretnénk, ha ebben a városi tanács és egyes vállalatok — különösen kölcsön dekorációs anyaggal — segíteni tudnának — fejezte be tájékoztatását Tóth István. Úgy gondoljuk, megérdemelnék a ceglédi fotóművészek ezt a támogatást! — Zoltán — Mi újság a ceglédi Táncsics Tsz-ben? Ezzel a kérdéssel kerestük fel Orbán Lászlót, a tsz elnökét. — Különösebb újság nincs, legalább is olyan, ami szenzációként hatna — mondotta az elnök. — Azért egy-két jó hírt tudok mondani. Élég jó ütemben haladnak az őszi munkák. Traktorosaink kiváló teljesítményt érteti el. Különösen Nagy László, Tóth József és Görög Sándor érdemel dicséretet. Mala Sándor is alaposan kivette részét a munkából. Egyedül elvetett 200 hold őszi árpát. — A betakarítás? — Kezdeném talán a silókukoricával, mert az idén ez a takarmány kitűnő termést hozott. Eddig a termés 30 százalékát elraktároztuk, Illetve betakarítottuk. Dohányunk is szép termést hozott az idén. Betakarítása már mind a 12 holdon megtörtént. A cukorrépa szedés és a kukoricatörés kezdeti stádiumban van. A szüretet a jövő héten kezdjük el, közepes termésre számí- tuník. Befejezésül megemlítek két szép eredményt. Az egyiket a kertészünk, Koncz Ferenc érte el. Holdankénti paradicsomtermésünk az idén ugyanis 240 mázsa, ami azt hiszem, nem mindennapi eredmény. — A másik: Nagyon jól bevált gazdálkodásunk a mintalegelőn. Jelenleg 240 üszőt legeltetünk ezen a területen. Az állatok szépek, jól fejlettek. B. M. — A ceglédi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben megkezdődött a kukorica törése, összesen 729 hold termése vár betakarításra. — A járási munkavédelmi felügyelőség munkavédelmi ankétot tart októberben a mezőgazdasági és ipari szektorok vezetői részére, ahol értékelik a munkavédelem eredményeit és ismertetik az 1964. április 1-én életbe lépett új munka- védelmi törvényeket. — Képtelenség, amit a kép mutat, mondták a KGV szakemberei tegnapi lapszámunkat olvasva. A vállalat igazgatójával közölt interjúba ugyanis egy kép került. A kép egy fúrógép gyártását mutatta. Csakhogy a gépet nem a KGV, hanem a Villamosipari Gyár készíti. — A ceglédi MÉK már a télre gondol. 326 vagon burgonya és zöldség téli tárolását megkezdték, ami biztosítja a város szükségletét. — A dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezetből napi 2—3 vagon almát szállítanak exportra. — Belföldi fogyasztásra mintegy 17—18 vagon szőlőt vásárol fel a ceglédi MÉK- telep. — Teljesíti tervét a ceglédi 135. számú Járműbolt. A IV. negyedéves 3 millió 200 ezer forintos tervükből eddig már 3 milliót, az éves tervükből pedig, ami 11 millió forint, eddig 9 millió forintot teljesítettek. — A CVSE ma Siófokon játszik NB III-as labdarúgómérkőzést. — A ceglédi művelődési ház Kárpáti Aurél irodalmi asztaltársasága rendezésében 28-án. hétfőn este 6 órai kezdettel „A 3 város kapcsolatainak története” címmel dr. Ba- lanyi Béla nagykőrösi múzeumigazgató tart előadást a művelődési házban. Ágoston Sándor, Fehér János és Szebeni Ferenc, a KGV vezetői a moszkvai építőipari gépkiállításon. Ifj. Jónás Gyula, a Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat műszaki titkára nemrég tért hazh Moszkvából. A NIKEX Külkereskedelmi Vállalat szakembereivel a ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat dédelgetett gyermekét, a Pionírt kísérte és mutatta be a külföldieknek az építőipari gépek világkiállításán. — Élményekben gazdag volt ez a hat hét — mondja. — Míg az összeszerelés munkáin dolgoztunk, volt alkalmunk körülnézni Moszkvában és látni a szovjet főváros hatalmas fejlődését. A Vörös tér szomszédságában egy modern szállodában laktunk. Voltam a Lenin Mauzóleumban, a Kremlben 'megnéztem a Tretyakov' )cép- tárat és az állandó jelleggelj egész évben nyitva levő nép- gazdasági kiállítást. — Az első nagy élményem az volt, amikor a kiállítást Novikov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese megnyitotta. Meglátogatta a magyar kiállítást és személyesen is beszéltem vele. Melegen érdeklődött az aszfaltkeverő gépünk után. — Szakmai szempontból is nagyon érdekes volt a kiállítás, mert láttuk, hogy milyen magasan áll az építőipari gépek területén a világszínvonal. Természetesen nagyon sokat fényképeztünk és sok szakmjai értekezleten vettünk részt. Élményeimről a vállalatnál szőkébb szakmai értekezletet és a dolgozók részére élménybeszámolót tartok. — Aíár vagy három hete voltam Moszkvában, amikor Ágoston Sándor igazgató, Fehér János főmérnök és Szebeni Ferenc főtechnológus meglátogatott.'A látogatás nagyon jólesett és ők is örültek a Pionír sikerének. A négy hasonló MéP-kozüljiz NSZK-é nagyobb teljesítmenyű, mégis a mi gépünket vették meg. Ez annál is örvendetesebb, mert olyan nagy ipari országok gépeit előztük meg, mint az NDK és Franciaország.-— A kiállítás utolsó napján Hruscsov elvtárs tekintette meg a kiállítást. A magyar területet is meglátogatta és elismeréssel nyilatkozott a látottakról. Kecskeméti Mihály — A Ceglédi VSE három súlyemelője részt vesz az október 4-én Egerben sorrake- rülő vidéki ifjúsági egyéni súlyemelő bajnokságon. — Vízilabdacsapatunk a j Kossuth Kupáért játszik vasárnap délelőtt 9 órakor több város vízilabdacsapatával. — örvendetes javulás mutatkozik a járás termelőszövetkezeteiben és üzemeiben a balesetelhárítás területén. A tavalyi év azonos időszakában, illetve szeptember 1-ig öt halálos baleset fordult elő, míg ebben az évben eddig nem történt halálos baleset. Javulás mutatkozik a köny- nyebb baleseteknél is. A magyar kiállítás bejárata, háttérben a Pionír. Babakocsi nincs, szüreti felszerelés lesz A ,,sztár": az étkészlet és a ponyva — Mikor lesz írógép ? Olcsó díjak — Látogatás az abonyi kölcsönző boltban Az elmúlt hónapban új egységgel bővült Abony üzlet- hálózata. Augusztus elején nyílt a földművesszövetkezet szolgáltató boltja. A megnyitás óta eltelt rövid idő tapasztalatai azt bizonyítják, hogy igen nagy szükség volt már Abonyban ilyen kölcsönző boltra. Szabó Ferencné, a bolt vezetője elmondta, hogy mintegy 25—40 cikk kölcsönzésével foglalkoznak. Ezek közül is a legkeresettebbek a mosógép, a porszívó, a magnetofon, a lemezjátszó, és most ősszel az étkészletek és a lakodalmakhoz a sátorponyvák. Ez utóbbiak iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy azokat előjegyzésben 3—4 hétre előre lekötötték. Babakocsiból már szintén nem tudják kielégíteni a keresletet. Sokan igénylik a kvarclámpákat és az írógépeket, de ezeknek a cikkeknek a kölcsönzésével még nem foglalkoznak. (Helyes lenne felmérni az ilyen irányú szükségleteket és annak megfelelően kibővíteni a kölcsönzött cikkek választékát — A szerk.) A szolgáltató boltban különösen szombaton nagy a forgalom, amikor főleg tranzisztoros rádiót,. kerékpárt, fényképezőgépet, lemezjátszót és hasonló egyéb cikkeket kölcsönöznek. Az alacsony kölcsönzési díjak feltétlenül a bolt forgalmának további növeléséhez vezetnek. Természetes, hogy akik még nem rendelkeznek például mosógéppel, szívesen veszik azt igénybe a kölcsönzőtől 3 forintos óránkénti díjért. A lemezjátszó kölcsönzési díja 50 lemezzel együtt napi 10 forint. Babakocsit 32 forintért kölcsönöz egy hónapra a bolt. De a több cikk kölcsönzési díját is hasonló kedvezményes összegben szabták meg. A szövetkezet vezetősége a kölcsönözhető cikkek körét a közeljövőben kibővíti a szüreteléshez, valamint a disznóöléshez szükséges felszerelési tárgyakkal. —inka