Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-25 / 225. szám

* Csömör örömmámorban Csömör, a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint, 4256 lelket számláló község a gö­döllői járásban. S ennek a községnek a kézilabdacsapa­ta, városi, budapesti egyesü­letek mellé bejutott az NB I-be. Az elmúlt hét végén lázban égett a falu sport- szerető lakossága. Kíván­csian várták a híreket, ho­gyan szerepel együttesük Bé­késcsabán az NB II abszo­lút bajnoka címért kiírt tornán, amely egyben a fel- jebbjutást is eldöntötte. ✓ Futár teherautó Mivel Csömörön a postán délután négykor kikapcsol­ják a telefonvonalat, Fábián Ferenc, a kézilabda-szakosz­tály vezetője a község tele­fonügyeletesét, Speiler An­talt értesítette esténként a napi eseményekről. Fél hét— hét óra tájban csengett a te­lefon a legfrissebb hírekkel, amelyre a ház udvarában 30—40-en vártak. S ők az­tán gyalog, kerékpáron szál­lították az eredményt a szur­kolóknak. Még egy teher­autó is bekapcsolódott a fu­társzolgálatba. A csömöri moziban, amely este fél nyolckor kezdi elő­adásait, a 8 órai szünetben ismertették a közönséggel: hogyan szerepelt aznap férfi­kézilabdacsapatuk. Az utolsó híradás vasár­nap már délelőtt fél ti­zenegykor érkezett — ek­korra véget értek a küzd sí­rnék Békéscsabán — még­hozzá nagy szenzációval: a csapat bejutott az NB I-be. Délután fél négykor pedig a HÉV-állomáson több száz szurkoló várta a felsőbb osz­tályba lépett csapat tagjait. 1941 úu ki NB 11-ben Pillantsunk csak röviden Vissza az előzményekre. Be­vezetőben annyit: a csömö­ri szakosztály 1947-ben ala­kult, s 1949 óta vesz részt az NB II küzdelmeiben. Mindig az élcsoportban vég­zett, csupán egy alkalommal lett hatodik. Idén a Nyugati csoportban a Pécsi Dózsá­val vívott fej-fej melletti párviadal után a második lett a Csömöri TSZ SK. Ezután az együttes augusztus 15—16-án az NB II abszolút bajnoka címért kiírt torna elődön­tőjén vett részt Várpalotán, ahol a Ceglédi Építők, a Mis­kolci Vasutas és a Miskolci MTE legyőzésével pontvesz­teség nélkül szerezte meg a csoportelsőséget, s ennek alap­ján továbbjutott a kapos­vári középdöntőbe, ahol a Csepel, Diósgyőr és Debre­cen felett diadalmaskodva, ugyancsak veretlenül szere­pelt. S aztán következett az utol­só állomás, a Békéscsabán szeptember 17—20 között le- bonylított hatos döntő. Az első fordulóban a Pest me­gyei gárda ragyogó átlövé- sekkel — amelyben Ba­gyánszky II járt az élen — szinte lelépte, 28:21-re verte a későbbiek során kitűnően szereplő testnevelési főisko­lásokat. Váratlan veresé? A következő akadály nem várt vereséget hozott. Tatabá­nya durva, sportszerűtlen, ke­mény játékát nem torolta meg - bíró, s emiatt Csömör kulcs­ember« már a mérkőzés ele­jém harcképtelenné váltak. A 18:16-os vereséghez hozzájá­rult a balszerencse is, hisz tízszer a kapufát találták el a csömöriek. Összeomlottak a remények? Csömör ugyanis hosszú idő óta most kapott ki először. Nyu­godtság, higgadtság lett úrrá az elkeseredésen, s követke­zett a harmadik forduló, amely a Debreceni Vasast hozta el­lenfélül. A debreceniek ugyan kikaptak a két legerősebb csa­pattól (Pécsi Dózsa, HBNA), mégis megpróbálták az NB I- be jutás utolsó lehetőségét ki­használni, Csömör legyőzésé­vé!, Nagy volt a tét, s ez rá­nyomta bélyegét a találkozóra. Végig óriási küzdelem folyt., s az utolsó 10 percben Sülé, a csömöri csapat karnagyának s egyben szakvezetőjének bra­vúros góljaival sikerült Deb­recent 19:15-re kétvállra fek­tetni. Csömörnek szurkoltak a csabaiak A kereszt be verések miatt nem tisztázódott a sorrend, s a következő ellenfél a tornán veretlenül szereplő Pécsi Dó­zsa volt. Több mint 1000 néző buzdítása közepette — a kö­zönség már korábban szívébe fogadta a Pest megyei fiúkat — váltott vezetés után 25:25-ös döntetlennel végződött a talál­kozó. Az első félidőben a Pest megyeiek 16:14-re vezettek. Bagyánszky I, Littkey II és Kolipka tűnt ki elsősorban. Nagy jelentőségű volt az utolsó forduló is, hiszem dön­tetlen esetén — ha Tatabánya nagy gólarámmyal legyőzi Deb­recent — akkor 6 ponttal csak negyedik lett volna Csömör. S mivel az első három kerülhe­tett feljebb, a Pest megyei gárda elesett volna a feljebb- jutástól. Nem így történt. Bár Tata­bánya 14 gólos győzelmet ara­tott a sérült kulcsembereit nélkülöző Debrecen ellen, a Pest megyeiek utolsó ellenfele, a HBNA, csak az első 10 perc­ben okozott gondot. A továb­biakban hatalmas akarással, a Littke(/-testvérek által diktált ellenállhatatlan gyors indítá­sokkal 28:19-es győzelemmel zárta szereplését a Pest me­gyei együttes. így a Pécsi Dózsa után másodikként, 7 ponttal, jobb gólaránnyal megelőzve a TF együttesét, feljutott a csö­möri Haladás Tsz által patro­nált csapat az ország legjobb­jai közé. A csömöriek a következő játékosokkal vívták ki a szép sikert. Kapusok: Mező Bukta István, Helembai Mihály. Me­zőnyjátékosok: Littkey I, Lití- key II, Bagyánszky I, Ba­gyánszky II, Sülé, Tamás, Bá- tovszky, Kolipka, Helembai Árpád, Brieska, Nagy. A szép siker alkalmából so­kam köszöntötték táviratban, levélben az újonc NB I-eseket. Barna József, a PTS elnöke, hétfőn reggel gratulált a csö­möri sportkör vezetőségének. Kedves fi gyei mességet jelent a Betonút SC NB I-es asztali­tenisz-csapatának köszöntő le­vele. Tóth Zoltán edző, a test­nevelés és sport kiváló dolgo­zója tolmácsolta, hogy a csapat játékosai — részben ismeretle­nül — feszült figyelemmel kí­sérték a csömöriek gigászi küzdelmét a bajnoki forduló, majd az osztályozó során. Csömörön a hétfői községi tanácsülésen Juhász István vb-titkár gratulált Fábián szakosztályvezetőnek, aki ugyancsak tanácstag. Most né­hány hetes pihenő következik, majd a Magyar Népköztársa­sági Kupában, télen pedig a terembajnokságon folytatja szereplését a Csömöri Haladás Termelőszövetkezeti Sportkör csapata. A szövetség egységes tavaszi felkészülési terve alap­ján vágnak neki a Pest me­gyeiek az NB I jövő évi küz­delmeinek, ahol becsületes, lelkes játékkal szeretnék meg­állni helyüket, ezzel is viszo­nozni a szurkolók lelkes buz­dítását. Milánóban a hatalmas észak-olaszországi városban még csütörtökön reg­gel is ünnepelték a szurko­lók az Intemacionale szerdai győzelmét. Szurkolók tömege rohanta meg az utazási irodá­kat, hogy helyet biztosítsanak a Világ Kupa sorsát végleg eldöntő szombati madridi mér­kőzésre. A szerdai 90 perc tapasz­talatai alapján a szakemberek szinte egytől-egyig azt vár­ják, hogy Madridban az In- tér elnyeri a Világ Kupát. He- lenio Herrera, az olasz csapat edzője azonban óvatosan nyi­latkozott: — Szeretnénk győzni, de ez nagyon nehéz lesz. Az Inde- pendiente szerdán Milánóban is bebizonyította, hogy milyen kitűnő csapat. Az az együttes nyeri a szombati döntő talál­kozót, amely valamivel meg­lepi ellenfelét. Zűrzavar a tabella tetején A vidéki I. osztályú vízilabda-bajnokság végeredménye A megyei ifjúsági labda­rúgó-bajnokság még egyetlen­egy esztendőben sem volt any- nyira izgalmakkal teli, ki­egyensúlyozott, mint az idén. A táblázat az ősz elejére két csoportra oszlott, s a csopor- 1 tokon belül éles küzdelem alakult ki a csapatok közt a helyezésekért. A bajnokság őszi etapja azonban további váratlan komplikációkat ho­zott, ugyanis az alsó régiók­ban tanyázó együttesek meg­táltosodtak és rendre megle­petéseket okoznak. A most vasárnapi 22. for­duló aztán most a meglepe­tések meglepetéseit hozta. Kikapott az éllovas a kilen­cedik helyezett otthonában. Vereséget szenvedtek a máso­dik és harmadik helyezett bo­giak és ceglédberceliek a ha­zai pálya előnyét élvezve. Az ötödik helyen álló Monor is Dunaharasztin hagyta a két bajnoki pontot, s a hatodik Albertirsa szintén pontot vesztett odahaza. Az élme­zőny csapatai közül egyes­1. Hódmezőv. 14 14 — 2. Pécsi D. 14 10 1 3. Cégi. VSE 14 10 — 4. Misfc. VSC 14 7 1 5. Debr. VSC 14 6. Pécsi Ércbánya 14 7. Szeg. VSE 14 8. Jászberény 14 6 1 5 1 * 2 — 12 ------14 134: 32 102: 34 03: 47 53: 61 46: 50 26: 61 25:11« 26:104'»4^ Fél évszázados jubileum - Dunakeszin A Dunakeszi Kinizsi SK sportegyesülete szombaton tartja fennállásának 50 éves jubileumát. A községben bajnoki labda­rúgó-mérkőzés vezeti be az ünnepi műsort. Délután 3 órai kezdettel a Dunakeszi Ki­Belgrádi vélemények Nyilatkozatok a szerdai belgrádi UEFA válogatott— Jugoszlávia mérkőzésről: Barcs Sándor, az UEFA alelnöke: — Annak ellenére, hogy nem a legjobb Európa-válo- gatott szerepelt, kitűnő já­tékot mutatott az együttes. Eusebio gólerössége ered­ményezte a nagyarányú győ­zelmet. Helmuth Schön, az UEFA- válogatott edzője: — Az időjárást kivéve minden jobb volt a várt­nál. Az UEFA-válogatolt jobban és gyorsabban ját­szott, mint májusban Kop­penhágában. Eusebio: — Azt hiszem, a gólarány kissé túlzott. A jugoszláv csapat mezőnyben jól ját­szott, de sok hibát követett el a kapunk előtt. Ljubomir Lovrics, a ju­goszláv szövetségi kapitány: — Az Európa-válogatott erősebb a mi csapatunknál, a győztes együttesben nem volt gyenge pont. Ha Euse­bio nálunk játszik, akkor a jugoszláv csapat győz. A jugoszláv labdarúgó-vá­logatott egyébként vasárnap PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIH.. Blaha Lujza tér 3. I Egész nap hívható központi telefon: 343—100 142—220 Gépírőszoba (hívható 20 óráig): 140—447. — Belpolitikai és sport­rovat: 140—149. — Ipari rovat: 141—462, — Művelődési rovat: 141—238. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél i Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint. újabb mérkőzést játszik Bécsben, Ausztria ellen. nizsi a Váci Vasutassal játszik megyebajnoki találkozót. Délután 6 órakor kezdődik a díszközgyűlés a konzervgyár kultúrtermében. Vacsora után este S órakor veszi kezdetét a táncmulatság kivilágos-virradatig. Vasárnap labdarúgó-mér­kőzésekkel folytatódnak a ju­bileum ünnepségei. Délután 2 órakor a Duna­keszi Kinizsi úttörőcsapata játszik bajnoki mérkőzést az Üjpesti Dózsa úttörőivel. Ezt követően a dunakeszi öreg­fiúk találkozójára kerül sor. egyedül a Ceglédi Építők gár­dája vette az akadályt. A történtek után a tábláza­ton az az érdekes helyzet ala­kult ki, hogy az első helye­zettet a tizenkettedik helye­zettől csupán 13 pont választ­ja el. A sereghajtó szigetújfa­lui fiatalok is úgylátszik ma­gukra találtak, s győztek a se­reghajtók rangadóján. Bag—Vecsés 1:2, Szigetúj­falu—Űjhartyán 2:1, Gödöl­lői Vasas—Abony 1:0, Pécel— Dunakeszi Kinizsi 1:1, Váci Vasutas—Tököl 3:1, Dunaha- raszti MTK—Monor 2:0. Al­bertirsa—Üllő 0:0, Ceglédber- cel—Ceglédi Építők 0:1. 1. Tököl 22 14 5 3 44:19 33 2 Bag 22 14 3 5 60:25 31 3‘. Cégi. Ep. 22 11 6 5 52:31 28 4. Ceglédb. 22 11 5 6 61:31 27 5. Monor 22 10 5 7 37:21 25 6. Albertirsa 22 9 7 6 29:34 25 7. Vecsés 22 10 3 9 42:32 23 S. Gödöllő 22 10 3 9 41:32 23 9. VíSci V. 22 9 5 8 32:29 23 10. D.-keszi K. 22 8 5 9 37:36 21 11. DMTK 22 7 6 9 32:30 20 12. Abony 22 8 4 10 33:45 20 13. Pécel 22 3 9 10 27:38 15 14. Üllő 22 4 7 11 27:47 15 15. Űjhartyán 22 6 2 14 19:63 1 1 16. Szigetújfalu 22 4 1 17 20:80 9 A tv olimpiai programja CEGLÉDI APROHIRDETESEK öregszőlőben 800 n-öl szőlő eladó. Érdeklőd­ni: Cegléd. Körösi u. 67_______________________ A ceglédi Kossuth Étteremben szeptember 25-én (pénteken) este 20 órai kezdettel nagy Táncdal estet tart a CEGLÉDI VENDÉGLÁTÓIÉ ARI VÁLLALAT. A műsoros esten a rádióból és tv-ből közismert művészek szerepelnek: Ambrus Kiry. Araczky László, Mezei György. Konferál: Halász Tivadar. Zongorán kísér: Reményi József. Belépődíj öt forint. Mindenkit szeretettel vár a Vezetőség Rézüst fedővel, dézsa, könyvállvány és javí­tásra szoruló két db hegedű eladó Malom u 25. négy után. Segédmunkásnak fiút felveszek. Hattyú utca 38. Harczi Benő tető­fedő mester. ___________ V ennék félig kész há­zat OTP-hitellel is. Cím: III. kér. Klapka György utca 39. szám. Vágóhíd mellett. Lakás bejárati ajtó fölé való üvegtető és boroshordók eladók. Cegléd. Bocskai út 15. szám. _________________ B eköltözhető fél ház­rész eladó. Kinizsi u. 24. szám. Érdeklődés délelőtt egy óráig. Eladó 23 méter műkő- kerítés külön 50x180- as lapokkal és egyeo- los szivattyú benzin- motoros. X. kér. ösz­szekötő út 43,________ S zőlőprés eladó. Vé- csey utca 47. szám alatt._________________ C eglédi-szállások vas­útállomástól. Csenge- ri szőlőkhöz vezető dűlőúton elveszett egy piros zsebtárca, meg­találó a pénzt meg­tarthatja. az iratokat és a tárcát a benne található címre küldje vissza Nagykörösre. Intarziás ebédlőbútor eladó. Búvár u. 9. sz. Bútor- és autó­porvédő huzat készítését vállalja a CEGLÉDI RUHAIPARI VÁLLALAT szolgáltató részlege. (Cegléd. Piac tér.) Négyhektoliteres sző­lőprés eladó. Muhr József. Csemő. Balla- dűlő. Elsőrendű boroshor­dók eladók, kettő fo­rint literje. Virág u 8._____ ______ B eköltözhető lakó- mentes kisebb családi ház eladó. Darázs ut- ca 1.___________________ Idős házaspárt, vagy magányost vállalnánk eltartásra, vagy élet­járadékkal. házingat­lanáért. fiatal házas­pár. Cím; a Ceglédi Nyomdában. Kilenehektoliteres bo­roshordó eladó. II. k.. Szőlő utca 38. __ S ertés- és kecsketrá­gya eladó, nagyobb mennyiségben, utca 20. Tükör Villanyszerelő segédet azonnal felveszek. Cím a Ceglédi Nyom­dában. Lakómentes ház eladó. Hajó utca 4. szám alatt. ___________________ I dős. magányos asz- szonyt bentlakással keresek háztartási al­kalmazásra. Pesti út 66. Cegléd._____________ F urnéros sötét háló- szobabútor eladó. Ka­zinczy utca 4._________ N égyhangszórós világ­vevő rádió lemezját­szóval eladó. Érdek­lődni naponta 17 óra után. Cegléd. Köztár­saság utca 2. III. em. 3L______________________ Azonnal beköltözhető kis családi ház eladó. XI. kér . 612. Ugyer 6 és 7 dűlő között. Ér­deklődés ugyanott, Szebeni Dávid.________ S ürgősen eladó egy kataszteri és 578 n-öl szőlő beköltözhető épülettel, két részben is. Érdeklődni: Tég­lagyár-dűlő 106. Halá­szoknál.______________ I dős, magányos ház­tartását vállalná ma­gányos özvegyasszony, vidékre, tanyára is el­mennék. Érdeklődni lehet Jászkara j enő. Felsökara Gál tanya. Ne mulassza el divat­jamúlt. elrontott ru­haféléit divatosra átalakíttatni, rövid idő alatt készíti Révész női-férfi szabó Cegléd. Teleki 1. Nagyobb mennyiségű boroshordók eladók, esetleg bérbe kiadók. Nyársapát VI., össze­kötő-dűlő 20 46 éves özvegy férfi, hűséges élettársat ke­res 40 évesig. Laká­som van. Leveleket kérem ,,Október” jel­igére a Ceglédi Nyom­dába, Eladó beköltözhető ház TégLagyár-dűlő 87. szám. Pesti út mellett. Két iskolás fiúnak, vagy leánynak téli időszakra bútorozott szoba kiadó. Érdek­lődni csak levélben. Prókai. Cegléd. Szol­noki út 16. A Magyar Rádió és Televí­zió titkársága csütörtök dél­előtt a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetségének szék­házában tartott sajtótájékoz­tatót az olimpiai közvetíté­sekről. Gellért Endre, a tele­vízió osztályvezetője elmond­ta, hogy az adások gerincét a délután fél ötkor, illetve öt­kor kezdődő háromórás mű­sor jelenti, amelyben képfel­vételről, filmről, az előző napi eseményekről számólnak be. Ez az anyag Japánból az Északi-sarkon át, repülőgépen érkezik Hamburgba. Onnan reggel 7 órakor „küldik” a hangot Berlinbe. A képet és hangot pedig 11 órakor jut­tatják el az NDK fővárosába, ahol szalagra rögzítik, délután pedig az Intervízió sugároz­za. Berlinben lesz egyébként az Intervízió központi „stáb­ja”. Az NDK minden techni­kai és egyéb lehetőséget biz­tosított a különböző országok televíziós közvetítői részé­re. A magyar szpíkerek, akik „a kép alá mondják a han­got”: Vitray Tamás, Szőnyi János és Regős Péter. Az olimpiai megnyitó- és záróünnepségén kívül, min­den ország 25 órás műsort sugározhat az olimpiáról. Az 1 Euróvízió 33, az Intervízió 15 j órás műsort készít Tokióban. ; A magyar televízió eddig 22 és fél óra programját döntötte el, ugyanis menet közben de­rül majd ki, hogy egy-egy sportágban meddig jutnak el legjobbjaink. Naponta Ber­linben válogatják majd ki a Japánból érkezett anyagból azt, ami „terven felül” a leg­jobban érdekli a magyar kö­zönséget. I I Az olimpia alatt tehát a te­levízió mindennap ad dél­utáni műsort, ezenkívül he­tente négyszer, amikor dél­előtti adás is van, általában 10 óra előtt, és délben — va­lamint a délutáni adások meg­kezdésekor — hírekben, ké­pekben számolnak be a leg­frissebb tokiói eseményekről. Este hírösszefoglalóval zár­ják a napot. Az olimpiáról egyébként csak Japán, valamint az USA közvetít egyenes adást. Terv­be vették, hogy a Syncom III. mesterséges hofd közbeiktatá­sával, az, Észak-Amerikába továbbított képet kábelen a kanadai Halifaxba küldik, ott képszalagra rögzítik. Innen szuperszonikus repülőgépek hoznák az anyagot Hamburg­ba, és Hamburgból az Euró- | vízió este fél 11-től fél 12-ig ! még az aznapi eseményekről | számolna be. Ez csak terv. | Október 4-én dől el véglege- j sen, hogy mcgoldható-e ez a 1 közvetítési forma, s még bi- j zonytálán, hogy hazánk át- * veszi-e ezt a programot. Kovács- és lakatos­szerszám sürgősen el­adó. Nagykőrös. I. Kund u. 8. Kőműveseket és kő­művesek mellé segéd­munkásokat azonnali belépésre állandó bu­dapesti munkára fel­veszünk. Munkásszál­lást biztosítunk. Taná­csi igazolás szükséges. Jelentkezés: Bp. Vili.. Auróra u. 23. Munka­ügy _____________ Ő szi nád kapható a megállapodás sorrend­iében a farmosi FMSZ-nél. 80 cm kö tés. 3 forint. Két db fehér hízó él- I adó. Nagykőrös. Vili. kér.. Futár u. 10. A nyársapáti pince fölhívja a szőlőterme­lők figyelmét, hogy szőlőt és mustot csak 15 cukorfokon felül vehet át. A rothadás­nak nem indult szőlő szüretelését tehát csak októberben kezdjék el. A szükségszürete_ lésből eredő iS cukor­fokos. vagy azt meg­haladó cukorfokos szőlő felvásárlását szemember ?.l-én meg­kezdi. A termelők az áruik leszállítása előtt a torlódás és felesle- g’es várakozás elkerü­lése érdekében, keres­sék fel a Nyársapáti Pincészetet, az átadás időpontjának megbe­szélése végett. Boroshordók kisebb, nagyobb, príma, el­adók. Cegléd. Felszegi u. 22. Bajor. Beköltözhető ingatla­nok a nagykátai ki- rendeltség területén: Gyömrö: két szoba, előszoba, konyha, fürdőszoba- helyiség. éléskamra, pince. 400 n-öl telek­kel. \ra: 120 ezer forint. Két szoba. konyha, éléskamra, fürdőszoba, zárt veranda, nyári­konyha. 200 n-öi te­lekkel. Ara. 120 ezer forint. Két szoba, konyha, éléskamra. előszoba, melléképület ekkel. 396 n-öl telekkel. Ára: 55 ezer forint. Tápiógyörgye: két szoba. konyha, kamra, veranda, 370 n-öl telekkel. Ara: 50 ezer forint. Nagykáta: egy szoba. konyha, éléskamra. mellék­épületek. 1200 n-öl te­lekkel. Ara: 65 ezer forint. Két szoba, konyha, kamra. 153 n-öl telek, kel. Ára: 40 ezer fo­rint. Tápiószele: két szoba, konyha, éléskamra. előszoba. 401 n-öl telekkel. Ara: i00 ezer forint. Érdeklődni lehet PIK. IV.. Nagykáta. Bajcsy Zsilinszky u 22 Könyvjóváírással át­vennénk tehergépko­csihoz használható pótkocsit. Telefon: 342—188/74-es mellék. Gazdasági Hivatal. Cím: Rókus-kórház Vili . Gyulai Pál u. 2 Sertcstrágya eladó. Nagykőrös. Mészáros János u. 8. Fehér iá cint hagyma, szabadföldi és csere­pes tenyésztésre al­kalmas. kapható. Ceg- léd. Bem u. 27. Újpesti szoba-kony- hás, kamrás, föbérleíi lakásomat elcserél­ném nagykőrösi ker­tes házért. Érdeklődni Nagykörös. III. kér., Kinizsi u. 7/c. ________ 1 2 darabból álló NDK- hálószoba. nagyon szép kombinált szoba eladó. Nagykörös. X. kér. Sziget u. 2. Eladó Gödöllőn. Imre u. 14. számú ház azonnali beköltözéssel. All; egy nagy szoba, konyha, fürdőszoba, folyosó, melléképüle­tekből. Érdeklődni bármikor._____________ N ógrádvcrőcén. Sza­mos utca 16. szám alatt 1964. szeptember 30-án, 9 órakor komp­lett hálószobabútor árverésre kerül. Ér­deklődni lehet ugyan- ott. '_________________ R ózsaszükséglctét rendelje már most meg, őszi szállításra. Bokor-, futó- polyen- tha nemzetközi új­donságaimból. Kérje díjtalan árjegyzéke­met. Szálkái rózsaker- tészet. Pusztaszabolcs. Kétszemélyes reka- miék. fotelágyak, gar­nitúrák. részletfizetés­re. Román kárpitos, Budapest. Nagymező U. 66. Kérjen díj­mentes árajánlatot. Három boglya széna eladó. Nagykőrös. IX. kér.. Zrínyi u. 85. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom