Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-22 / 222. szám
4 1964. SZEPTEMBER 22, KEDD EMLÉKEZÉS A FRANCIA ELLENÁLLÁSI MOZGALOM PARTIZÁNJAIRA A Manukian-Bmor-csoport hősei Az elmúlt hónapban volt 20 esztendeje (1944. augusztus 19-én), hogy megkezdődött a párizsi felkelés a hitlerista megszállók ellen. Az 1944. év folyamán a Francia Kommunista Párt lázas ütemben készítette elő a francia nép nemzeti felkelését. Ez a felkelés csúcsa volt annak az ellenállási harcnak. amely mindjárt 1940-ben, az országot elözönlő hitleristák betolakodásakor vette kezdetét és szünet nélkül folyt az ország felszabadításáig, az ellenállás kezdeményezője és lelkesítője, a Francia Kommunista Párt irányítása alatt. Azok között, akik a felszabadító fegyveres felkelést már nem érték meg, volt a Manu- kian—Boczor csoport 23 hőse. A megszálló hatalom katonai törvényszéke a hitlerista haderő ellen elkövetett katonai cselekedetek miatt emelt vádat e csoport tagjai ellen. Ilyen cselekedetek voltak: a háború szolgálatába állított közlekedési vonalak felrobbantása, katonákat és hadianyagot szállító vasúti szerelvények, valamint garázsok megsemmisítése stb. A vád nyomán megindított perben a 23 hőst halálra ítélték, s az ítélet alapján a Gestapo osztagai 1944. február 21-én valameny- nyiüket kivégezték. A per a Manukian—Boczor csoport pereként vált ismertté. Ezt a pert a hitlerista megszállók dühükben rendezték meg, mert az egyre hatalmasabbá vált francia ellenállási mozgalom mind sűrűbben mérte csapásait a hitlerista katonai erőkre és az emigráció köréből is akciókba léptek szabad harcosok (franktirőrök) és partizánok. Misak Manukian kommunista harcos, az örmény nép hőse, az FTPF — Frances Ti- reurs et Partisans Francais (Francia Szabadlövészek és Partizánok) — egyik egységének volt a parancsnoka, az erdélyi Boczor József pedig az illegalitásban küzdő Kommunisták Romániai Pártjának harcosa, egy speciális alakulat parancsnoka a Manukian vezette egység keretében. Ez a különítmény a hitleristák közlekedési eszközei ellen követett el merényleteket. (Boczor József eredeti neve Wolf Ferenc, Spanyolországban vette fel a Boczor József nevet. E név eredetileg egy felsőbányái szabó családé. Egy Boczor József, Wolf Ferenc iskolatársa volt.) Hősi cselekedeteiért Párizsban utcát neveztek el Boczor -Wolf Ferencről, népköztársaságunk pedig a Magyar Szabadságrend ezüst fokozatával tüntette ki post mortem a kiváló hőst. Ki volt Boczor? Neve, Manukiáné mellett nagy visszhangot keltett, s máig . megbecsült Párizsban épp úgy, mint a szocialista országokban. Boczor-Wolf Ferenc a munkásmozgalom ama harcosai közé tartozott, akik egy történelem adta időpontban a forradalmi osztályharc, az antifasiszta küzdelem legélesebb formáját, a fegyveres harcot választották. Az út, amely szülőhelyétől, Batiztól, egy márama- rosi falutól az illegalitásban küzdő Kommunisták Romániai Pártjába, majd a spanyol és a francia hadszínterekre vezette, szép és példamutatóan önfeláldozó volt. 1937 őszén a párt hívására Boczor-Wolf Ferenc többedma- gával Spanyolországba megy, hogy a köztársasági hadsereg oldalán küzdjön a haladás nemzetközi ügyéért. 1938 márciusában az aragoniai csatában, amelyben a köztársasági csapatok a beavatkozó német és olasz hadsereg túlerejével szálltak szembe, Boczor-Wolf bátorságával tüntette ki magát. Részt vett a híres ebroi átkelésben is, majd 1939 januárjában a kataloniai utolsó védelmi harcokban is. Itt vonul vissza csapattestével s lépi át a francia határt a köztársaságiak leveretése után. A reakciós francia hatóságok koncentrációs táborokba zárták a spanyolországi harcok hőseit. Ilyen táborokban sínylődött Boczor-Wolf Ferenc társaival együtt 1939 februárjától 1941 márciusáig. Szívós kommunista nevelőmunkát fejtett ki, s amikor éhség tört ki a táborban, megszervezte — rendkívüli akadályok leküzdésével — élelmiszercsomagok küldését hazájából. Amikor a francia hatóságok 1941 márciusában Afrikába akarták szállítani az internált spanyol köztársasági harcosokat, Boczor-Wolf Ferenc tizenötöd magával leugrott a vonatról. A sikerült szökés után mindnyájan beléptek a Francia Kommunista Párt szervezte antifasiszta ellenállási mozgalomba. A Boczor vezette speciális alakulat, mint említettük, fokozatosan az SS és a Wehrmacht vonat- jainak kisiklatására specializálta magát. Boczor (akit a Gestapo Boczovnak tüntetett fel, hogy ezzel az orosz hangzású névvel is bolsevikként kompromittálja) nagy kezdeményező erőt és ügyességet tanúsított. A robbantások annyira megszaporodtak, hogy a párizsi Gestapo vérdíjat tűzött ki „Boczov” fejére. 1943. november 17-én Wolf Ferenc a Gestapo karmai közé került. A Gestapo politikai fogásai közé tartozott, hogy amikor a Manukian—Boczor csoport elleni pert előkészítette és megrendezte, a vádlottak csoportját úgy állította össze, hogy ebben mind külföldiek — olaszok, lengyelek, magyarok, románok és más országbeliek — szerepeljenek. Ezzel kapcsolatban azután gúnyos, ellenséges hangú plakátokat ragasztatott ki s ezeken a vádlottak nevét és arcképét közzétéve, nagy betűkkel ezt kérdezte: „Ezek Franciaország felszabadítói?’1 A célzat világos volt, de a haladó szellemű francia polgárok válasza sem volt kevésbé az. Ezek a haladó szellemű emberek a plakátokat teleírták e szóval: „OUI!" Vagyis: „Igen!" Ez volt a plakátok nem várt visszhangja. E célzatos megrendezés, illetve csoportosítás rendjén a Gestapo persze nem is sejtette, milyen szolgálatot tett a proletár internacionalizmus hatalmas megnyilvánulásának, s alkalmat adott arra, hogy a francia hazafiak szocialista szolidaritásukkal tüntessenek az „idegen” felszabadítók mellett. A tudatos és álnok csoportosítás eredményeként a hitlerista perbefogás egy nemzetközi csoportot hozott össze, amely azután felemelő nemzetközi szolidaritással vállalta a közös sorsot. Több hónapon át kínozták és vallatták vala- mennyiőjiiket. Nem törtek meg. A csoportosítás folytán került össze Wolf Ferenc olyan magyar bajtársakkal, mint Békési Imre budapesti vasmunkás és a fiatal, szinte gyerekképű pesti diák, Elek Tamás. Tökéletes szolidaritással és hősökként viselkedtek mind a nyomozások kínzásai, mind pedig a német megszállók rendkívüli haditörvényszékével szemben. Amidőn Boczor-Wolf Ferencet a tárgyaláson azzal vádolták, hogy húsz merényletet követett el, ő utolsó szavaival is a fasizmus ellen fordította visz- sza a vádat s a Hitler-fasizmus elkerülhetetlen vereségéről beszélt. S íme Békési Imrének, a budapesti vasmunkásnak búcsúsorai, amelyeket egy nyirkos cella mélyén vetett papírra: ,JKz életnek. szabadság nélkül nines értelme s akinek nincs bátorsága a szabadságért harcolni, nem érdemli meg az életet Borús idő, helyenként csapadék. Nálunk például esik. írok. írnom kéne. Valamit kéne már írnom. Igazán kereshetnék magamnak valami könyebb foglalkozást. De máshoz nem értek. Folyik a vízcsap, szerelő kéne és az eső sem akar elállni. Nagyot sóhajtok és gyenge toliamra támaszkodva görnyedt háttal, időnként meg-megállva, hogy kifújjam magam, rovom a sivár, üres papírlapot. Kész. Fogom a kéziratot és viszem a másik szobába nejemnek, hogy ítélhessen. Ö a házi lektorom. Mindig dicsér és én szükségét érzem egy tárgyilagos kritikusnak. Odaadom az írást és várok. Várok, hogy mikor fog először — rendszerint gyöngyö- zően — felkacagni. Általában háromszor szokott. Az elején, a közepén és a végén. Már a kézirat közepén járt és még nem kacagott. A végén majd háromszor? Mozdulatlan, merev arccal adta vissza és csak a foga között sziszegte: Jó... — majd egy könyv fölé hajolt és valami házon kívüli szerző írásaiba mélyedt. Fogtam azt a kis fércművet és beszédültem a szobámba. Kész. Elvégeztetett. Mindig kíváncsi voltam arra: valóban van élő halott? Megnéztem a tükörképemet. Van. így néz ki egy tehetségtelen, kiírt író. De ki írt ki?! Hiszen még alig írtam... Máshoz nem értek! Hát ehhez értek, te senki, te álíró!? Hol egy gyilok, mely végez velem. De nem, nekem' élnem kell, nekem családom és főbérleti lakásom van. Vízvezetékszerelő leszek és megcsinálom a csöpögő csapot a fürdőszobában. A csap — pity-pity — már szipog is. Engem sirat. Inkább földműves leszek. Földet fogok, művelni egy kapával, amely egész biztosan jobban fekszik a kezemben, mint a töltőtoll. Undorodva fogtam meg utolsó írásomat, betettem a táskámba és leadtam a szerkesztőségben. Lehozták. Drága jó szerkesztőm. Nincs szíve megmondani nekem, hogy én már, hogy nekem már... Vettem egy kapát és otthon belemélyesztettem egy cserép agyagföldbe. Nagy-nagy nyugalom fogott el. Ez az én igazi hivatásom. Ebből áldás, ebből hófehér kenyér fakad. Miként az írás hangoztatja, arcomnak verítéke bécsurgott az ümögöm alá. Nejem belépett és azzal a merev, mosolytalan arccal, mely immáron második énjévé vált, megszólított: Mit csinálsz, te szerencsétlen?! Ma még nem dolgoztál semmit. Azonnal ülj le írni. Megyek a fogorvoshoz, ma végre beteszi a nylon fogat. Olyan keserűt kacagtam, mint egy epe. Nekem itt a lelkem ég lassú tűzön ropogósra, és akkor ő a kitört szemfogával jön nekem. Na, de megállj! Fogat fogért, miként az előbb említett írás közli, írok én neked majd egy olyat, hogy nem teszed az újságba. Elszántan nekiláttam és minden tehetségtelenségemet beleadva megírtam valamit, majd odatettem az asztalára. Nesze, szenvedj te is, ha hazajössz. Aztán vettem, a hű, öreg szerszámot, lassú, kimért mozdulatokkal kiválasztottam egy cserép muskátlit és belekapáltam. Már vecsemyére pitymal- lott, ahogy a látóhatárt kém- lelémw midőn hallám, hogy valami jövevény matat a pitvarajtón legott. — Tán csak nem az Augenspitz sógor gyün a petrencerudért... ?! A per 23 hőse viselkedésével kiváltotta a franciaországi hazafias közvélemény tiszteletét és bámulatát. Jellemző volt erre a Gestapo egy másik plakátjának a sorsa. A 23 hős kivégzéséről a Gestapo elrettentésül plakátokat tétetett ki Párizs utcáin, amelyek nemcsak a partizánhősök nevét, hanem arcképüket is feltüntették. A hazafias francia nők a hősöket ábrázoló plalcát elé napokon át friss virágot helyeztek el. Ilyen „elrettentés” volt a Gestapo plakátja. Az 1944. február 2I-én agyonlőtt partizánokról Franciaország teljes felszabadulása után ünnepélyesen emlékeztek meg, s hamvaikat a kivégző- helyről az Ivry-i temetőbe, díszsírhelyre szállították. Azóta évről évre megemlékeznek a 23 hős partizánról Franciaországban, a szocialista országokban s így hazánkban is. Az egyik Budapesten tartott ünnepséggel kapcsolatban, amelyen a párizsi volt ellenállók és frontharcosok emlékének, a Manukian—Boczor- csoport agyonlőtt tagjai emlékének áldoztak, a Népszabadság 1961. március 19—i számában megállapította: „A Va- lerian-hegyen a német kivégző osztag golyóival agyonlőtt 23 ellenálló között magyarok is voltak. Ezek a hősök Francia- országért és a szabadságért haltak vértanúhalált. Boczor-Wolf Ferenc, a Manukian—Boczor-csoport egyik vezetője, társaival együtt vállalta a nélkülözést, a szenvedést s végül a halált a szabadságért, a békéért, az emberiség boldogulásáért. Életük és harcuk ragyogó példája az*1 önfeláldozásnak. Olyan példa, amelyet ki kell emelni a feledés homályából és a jövő nemzedék elé kell állítani. Krasznai Hedvig ARANYLÁZ Rumi Fumio Nakakuki. 13 éves japán fiú a tokiói öböl partján sárga érmét tatáit a mocsárban. Csakhamar további négy érmét fedezett fel. Az érméket megmutatta apjának: kiderült, hogy 360 évvel ezelőtt vert aranypénzről van szó. Az egész Nakakuki-család elindult aranyat keresni. Találtak is még néhány érmét, egy-egy érme 20 grammos volt. A leletről a családfő jelentést tett a helyi rendőrségen. A hír villámgyorsan elterjedt, s az emberek seregestül tódultak az öbölbe szerencsét próbálni. Tűvé tették az egész környéket, megmozgattak minden talpalatnyi földet, de semmit sem találtak. — és a lajbim szárába törlőm a verítékemet. Halk dudoraszó hallik. A fehérnép, a vászoncseléd gyütt, az dudorászik, dudoro- dik. Szöszmötél a tiszta szobában, majd hallgat, mint az éji bogár. Csend, Most olvas. Kajánul, kajankó módon fülelek. Egyszerre kacaj gyöngyözik. Hosszan tartó, lelkes homéroszi kacaj. Berontok a szobába. O olvassa művemet és kacag, jobbra-balra dülöngél, szemét törölgeli és tele szájában, ahol eddig foghíjja volt, most egy hófehér neylon fog csillog ellentmondást nem tűrő hangon. Mind a harmincként fogát látom és ezt képtelen abbahagyni. — Ragyogó, pompás!. 7 7 — nyakamba ugrik — hát ilyen édes marhaságot már régen írtál. Te aranyos, tehetséges fér fecském... — majd megfontoltan — Te halhatatlan ... A hold-autó Budaörsön startol A hold-autó mindentudó, kikerüli az emelkedőket, fölötte apró bolygó lebeg, forog a radartornya, s szüntelen fényjelzéseket ad. Az új magyar játék első példánya minderre képes. A csodálatos, elemes szerkezet lelke Budaörsön, a háziipari szövetkezetben készül. Tízezres tételekben gyártja' a miniatűr villanymotorokat a játékipar és a híradástechnika megrendelésére. (Foto: Gábor) Mezőgazdasági témadokusnentációk a KGST-országok részére A nap hihetetlenül süt, hogy behozza az elmaradást. Ö ragyogó szemekkel. derűsen néz rám. Már nem nevet, de azért az összes foga látszik. Fogalmam sincs, hogyan csinálja. Szerényen vigyorgok. Hát igen... Értek valamit az íráshoz .., Na, de gyerünk tovább alkotni. Hol az az avatott toliam! Mi is legyen a címe? Megvan: Kapáltam eleget, kapáljon már más is... . -rngfip** Deák Gusztáv A Károlyi Mihály Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ tevékenyen részt vesz a KGST országok kölcsönös agrártudományi tájékoztatási munkájában. Ennek keretében most készítették el a külföld részére a két első témadokumentációt. A dokumentum-gyűjtemények a világ szakirodaimának az öntözéses gazdálkodás kérdéseivel foglalkozó legfontosabb cikkeit, tanulmányait ismertetik, s már nagy sikert arattak r nyár folyamán hazánkba megrendezett öntözési KGST tanácskozáson. A mezőgazda- sági könyvtár a témadokumentációk orosz nyelvű fordítását most elküldte a KGST-orszá- gok mintegy 30 mezőgazdasági lapszerkesztőjének, hogy a baráti államok öntözési szakemberei is minél szélesebb körben megismerhessék az értékes gyűjteményt. (MTI)
