Pest Megyei Hirlap, 1964. szeptember (8. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-17 / 218. szám

PEST MEGVE I c/Círlap 1964. SZEPTEMBER 17. CSÜTÖRTÖK Szerelmem, Dunakanyar „Naponta hangos-lelkes diákcsapatok érkeznek hajón és külön autóbuszjáratokon, megélénkítik a falut, bejárják a kiásott palotát, a múzeumot, a Salamon-tornyát, a várhegy felhőiben bújlcáló romokat. Egy ország ifjúságát vonzza ma a fellegvárról elnevezett község, tudósok jönnek kiá­sott értékeiről, meghatározá­sukról és elhelyezésükről ta­nácskozni, s külföldi látoga­tók viszik magukkal innen az ősi nevet, : a lelkűkbe véső­dött képeket. Költő-idézte „hajdani fé­nyét" az ásatások hozzák visz- sza egy-egy tört sugárban, jö­vője mérnöki asztalokon ér­lelődik. Zöld hátterének re­zervátum-terveit az erdészet szövögeti, andezit-alapú erdő­ségeiben geológiai kincsek rej­lenek, gazdag vadállományá­nak híre nemcsak a régi „monies Pilis", hanem az or­szág határain is túlszáll. Gi- zella-telepi kórházából a fel­épültek ezrei viszik el emlé­kezetükben az ország legcso­dálatosabb tájának, a két irányban — Esztergom és a Szentendrei-sziget felé — ki­táruló Duna-forduló látvá­nyát." Így vall a költő, Áprily La­jos arról a csodálatos, festői szépségű tájról, amely ma már úgy él az emberek lelkében: Dunakanyar. ★ A leányfalui házban, amely egykor a Móricz-család portá­ja volt, ülésezik a „hadita­nács”. Civilben. A „tábor­nok” — Piskátor János, a Szentendrei Járási Pártbizott­ság titkára. A „segédtisztje” — Korsós László, a járási ta­nács elnöke. S a „vezérkar”, írók, költők: Áprily Lajos, Cseres Tibor, Fábián Zoltán, Gáli István, Gergely Mihály, Karinthy Ferenc, Kertész Ákos, Szeberényi Lehel és Szentiványi Kálmán. S a „ta­nácsadó” — Cseke László, a megyei idegenforgalmi hivatal vezetője. A „haditanács” első ülésén, amelyet a „tábornok” és ..se­gédtisztje” hívott össze, egyet­len téma szerepel: a Duna­kanyar. Jelene és jövője. ★ Piskátor János szavai nyo­mán lassan kibomlik a jövő képe. Már aszfaltozzák a felleg­várhoz vezető utat, amelynek folytatása lesz a Nagyvillámon keresztül egészen Tahiig. A Dobogókőre vezető út építé­se jövőre kezdődik. 1967-ig el­készül az új autóút Budapest— Szentendre között, amely vé­gig a Duna-parton visz majd, kikerülve az útba eső falva­kat. Ezzel Esztergomig kitűnő autóút köti össze a fővárost a Dunakanyar nevezetességei- vei. Megkezdik a partok rende­zését, feltöltését, parkosítá­sát. Üj vendéglátóipari egysé-: gek épülnek, szabad- és me- i dencés strandok tervei készül­tek el. Az elkövetkező esztendők­ben megváltozik a járás me­zőgazdaságának arculata. Fő­helyre a zöldség- és gyü­mölcstermelés kerül. Joggal. A Dunakanyar málnája, epre, szőlője nemcsak az országban, külhonban is rangot vívott ki magának. Csak eperből öt­venhat vagonnal exportáltak ebben az esztendőben! A jövő kéve biztató, de a festői szépségű táj jelene elég homályos még. Erről vallanak az írók. És erről beszélnek a járás vezetői is. Hiába messze földön híres a szigeti eper és a málna. Érés előtt szedik s mire külhonba ér, mégis csak harmadosztá­lyú. Az ok: a sok szerv, amelynek kezén az áru át­megy, s a szállítás — teher­autóval epret, málnát szállí­tani külhonba csak az áru minőségének rovására lehet. A dunai víziút mégis kihaszná­latlan. Pedig a hajnalban sze­dett eper vagy málna délben már a bécsiek asztalán lehet­ne. ha például szárnyashajó­val szállítanák. Hogy a szár- nvashajó költségesebb, mint a teherautó? Biztos. De a kü­lönbség — első és harmad- osztályú gyümölcs között — valutában térülne meg! ★ A Dunakanyar kulturális élete szinte egyenlő a nullá­val. Ha van is Szentendrén, Leányfalun, Zebegényben sza­badtéri színpad, jelentős mű­sor esztendők óta egyiken sem volt. Nézzük Visegrád példáját. A Dunakanyar leglátogatot­tabb helye. Ennek ellenére a faluban nincs egyetlen füg­getlenített ember, aki a kultú­ra ügyével törődne. Okkal. A rendelet értelmében ugyanis csak háromezer lakosnál na­gyobb községben nevezhetnek ki függetlenített művelődési otthon igazgatót. Visegrádinak nincs háromezer állandó lakó­ja. De speciális helyzete már régen indokolttá teszi egy, csak kultúrával foglalkozó em­ber kinevezését. Ugyancsak szükség lenne egy olyan bizottságra, amely- elsősorban a nyári hónapokra kidolgozná, összefogná, irá­nyítaná a Dunakanyar köz­ségeinek kulturális prog­ramját. ★ A gondolat már régen fel­merült, valóra váltását azon­ban még csak most tervezik: országos, sőt külföldi hírű kulturális rendezvényeket a Dunakanyarba. Színhelyül 'Visegrád látszik a legalkal­masabbnak. Az újjáépített Salamon-torony októberben megnyitja kapuit. Nyolcvan személyes előadóterme szinte kínálja magát különféle, el­sősorban zenei kamara-ren­dezvényekre. Ugyanez a te­rem alkalmas lenne állandó filmvetítésekre, amelyek so­rán a Dunakanyar szépsé­geit, történelmét és jele­nét, művészeti életét bemu­tató filmeket játszhatnának. Hét-nyolc ilyen film máris elkészült, bemutatható. A Salamon-torony fölött, a várudvaron olyan ezerötszáz személyes szabadtéri színpa­dot lehetne kialakítani, amely­nek festői szépségével az or­szág egyetlen szabadtéri szín­padja sem vetélkedhetne. * A Dunakanyar propagálása, népszerűsítése sem olyan, mint amilyennek lennie kal- ! lene. Éppen ezért szüksé- j ges lenne minél előbb egy olyan reprezentatív kiállí­tású, több nyelven megje­lenő kiadás, amely írók, költők, festőművészek szemé­vel ás művészi tolmácsolá- i sában mutatná be hazánk­nak ezt a páratlan értékű táját ország-világ előtt. Szerelmem, Dunakanyar — ez lehetne ennek a könyv­nek a címe, s egyben meg­határozója tartalmának. ★ A leányfalui házban, amely egykor a Móricz-család por­tája volt, egy délutánra összeült a „haditanács”. Ren­geteg jó, megvalósítható öt­let, elképzelés született. Nép- gazdasági értékű tervek, ja­vaslatok. Hogy mennyi s mi­kor válik belőlük valósággá — nemcsak a „haditanács” tagjain múlik, az országos szervek megértésén és gyors támogatásán is. Prukner Pál Közönségsiker = anyagi siker Tópiószc nlmn rlort, Duna harass li, Kiskunlacháza és Kőcser vezet Pest megye falusi bankjai versenyében A MÉSZÖV szövetkezetpo­litikai osztálya keretében folyt éveken át a takarékszövetke­zeti mozgalom szervezése. Ez év áprilisa óta a csoport ön­álló takarékszövetkezeti osz­tállyá alakulva végzi tovább eredményes működését. A MÉ­SZÖV igazgatósága a hó végi ülésen tárgyalja meg a taka­rékszövetkezeti tevékenység helyzetét. Pék Andor osztály- vezető erről az alábbi tájékoz­tatást adta lapunk olvasóinak: — A mozgalom erősödése na­pirendre tűzte az erőteljesebb ütemű hálózatfejlesztést. Ez évre egy új takarékszövetke­zeti egység létesítése és há­rom kirendeltség alakítása volt a tervfeladat. E mellett biztosítani kellett Visegrád és Tahítótfalu takarékszövetke­zeti ellátását Dunabogdány körzetében, Bugyi községét Alsónémedi körzetében és Főt községét Veresegyház műkö­dési területén. Külön feladat­ként jelentkezett helyi kezde­ményezésként Maglódon és Törökbálinton a kirendeltség létesítése. Eddig a Pécel és Vi­déke Takarékszövetkezet kap­ta meg működési engedély ok­iratát s Maglódon az első fél­év folyamán a kirendeltség TÖLTIK A LÉGGÖMBÖT (Foto: Csepregi) megkezdte működését. Enge­dély-okiratot kapott a duna- varsányi és a pusztavacsi ki- rendeltség. A hálózatfejlesztés azonban azt is megköveteli, hogy a meglevő egységek kül­ső és belső technikai színvona­lát emeljük. Ennek megfelelően befejeződött a tápiószent- mártoni korszerű irodaház és az Örkényi iroda-üzlet- ház építése. Folyamatban van Inárcson, Pécelen, Dunaharasztiban, Érden, Túrán és Dömsödön a meglevő bankhelyiség korsze­rűsítése. — A takarékszövetkezeti szolgáltatás előnyeit egyre nagyobb számban ismeri fel a falusi lakosság — folytat­ta tájékoztatóját Pék Andor osztályvezető. — Ezt bizo­nyítja az a tény is, hogy a tervezett 250 ezer forint részjegyalap-állomány növe­léssel szemben a takarékszö­vetkezetek 425 ezer forint növekedést produkáltak, te­hát 170 százalékra teljesí­tették a tervet. Külön di­cséret illeti az alsónémedi, a péceli és a kiskunlacházi szövetkezetei. Az év első felében további rapodott s ezzel 3662 fővel gya- a tagság tábora elérte a 24 398 főt. A részjegyalap-állomány meg­haladja a 3 millió forintot, ami azt jelenti, hogy az egy takarékszövetkezetre jutó részjegyalap országosan a legmagasabb összegű. — Sikeresnek mondható a betétgyűjtés is: a fél év fo­lyamán 13 millió forint a növekedés, így most már csak pár millió forint vá­lasztja el a betétállomány összegét az 50 milliótól. To­vább növekszik az érdeklő­dés a falusi lakosság köré­ben a gépkocsinyeremény- betétek iránt is: a terve­zett 150 ezer forinttal szem­ben 555 ezer forint ilyen betét gyűlt össze. A terv­feladatok teljesítésére a meg­hirdetett versenyben jelen­leg Tápiószentmárton, Duna- haraszti, Kiskunlacháza és Kőcser egymással vetélked­ve vezet. (d. k.) E # J mF # E # L — Maradj — markolta meg a karját társának a magasabb. Ziháló lélegzettel ültek a fal tövében néhány percig. Az­után tapogatózva, fejfától fej­fáig elindultak a sírok között. A magasabb tudta az utat, az ment elöl. — Te, hallod .;. álljunk meg. Nem bírom. Semmit sem látok, csak ezek a .fejfák ... Hallod? A másik káromkodva állt meg. — Megmondtam, hogy be ne rezelj. Az istenedet. Gyere csak, itt vagyunk már. Az egyik régj üres kripta bejáratának szögletében hú­zódtak meg. A magasabb húz­ta szét a kiképzett mélyedést takaró száraz művirágkoszo­rúkat. Társát elóreengedte. az­után maga is belépett és visz- szaíedte a nyílást. Nagyot fújt, gyufát vett elő és gyertyát gyújtott. A sárga fény sejtel­mesen világította meg a szűk mélyedést Kétoldalt szürkén- hidegen a bejárati fal, mögöt­tük a kripta rozsdás vasajtaja zárta körül őket. összehúzód­va támasztották hátukat a rozsdás-vörös ajtóhoz. Liheg­tek. Az alacsonyabb borzongva nézett körül. Csend volt, va­lami kis szél zörgött a fák között, messziről- idehallat­szott egy magányos kutya­ugatás. Érezte, hogy szíve a torkában dobog. Odanyúlt. Mintha nem kapott volna elég levegőt. — A lány? Hol van a lány? A magasabb már lecsillapo­dott, a táska zárjával bajló­dott. — Hol lenne? Meglépett. Nem szereti a piszkos munkát látni. Amíg itatni kell a pa­lit, meg kicsalni, hogy jöj­jön a kéglire, addig rendben van. De a mi akciónkat már nem szereti. Kényes a kis dög. De itt lesz, ne félj. A másik oldalról jön, ahol nincs kerí­tés. A pénzért. A pénzre már nem annyira kényes. Nincsen szaga-bűze... — De az az ember... a pa­sas ... Nem kapott túl na­gyot? — Nyugi, fiam, nem marad ott. Tudok én adagolni, nem először csinálom. Hát nem precízen ment minden? A lány jól befűzte. Könnyű volt neki rádumálni, hogy vele háljon. Siker volt a pasas. Tájt. Aztán mire körülnézett, a lány sehol, én meg puff, a fejére, hogy meg ne sántuljon. Ne félj, felébred. Mi? A táska zárja nehezen nyílt, rángatta, tépte, de nem boldo­gult véle. Szitkolódzva vette elő kését és felvágta a barna műbőrt, végig a tetejét. Izga­tottan nyúlt bele, a papírok közé, s vaskos borítékot hú­zott ki belőle. — Ez az fiam, ezt keres­tem. A dohányt. — Feltépte a papírt, s a hirtelen mozdu­lattól kiesett kezéből az egész. Lila százforintosok, sárgásbar­na ötvenesek, aztán tízesek, húszasok szóródtak szét. — Az istenit! Fogd azt a gyertyát. Szétment az egész. — Kapkodva szedte össze a földről a pénzt. — Na, itt van az egész — mondta és ülté­ben felegyenesedett. — Egész szép kis pénz. Legalább két­ezer, meg egy kicsi. Megérte a futást. Mi? — De a lány... Jön? — Ha azt mondom, hogy jön, akkor jön. Megkapja a részét a szajréból. Te is. A lány is a tied. Azt mondtam, ha beszállsz a buliba, pénzt kapsz, a lány is a tied. — Re­kedten felnevetett. — Ha már így beleestél... A tied. Akár itt is maradhattok. Itt aztán senki sem zavar benneteket. Ha csak a szellemek nem. Éj­félkor. , Az alacsonj abh megborzon­gott a szóra. Egyszerre félni kezdett. Nem a szellemektől, nem a temető csendességétől, hanem valami ismeretlen bel­ső szorongás vett erőt rajta. Sok vagányságot csinált már, de még ilyet nem. Egy em­bert elcsalni, leütni, elvenni a pénzét... Ez rablás. Üton- állás. Érezte, hogyan hatalma­sodik el mellében a szorongás. Nyelni akart, de a szója ki­száradt. Miért is tette? Az a lány az oka, mert ő mondta, hogy egy ismerősének segítség kellene. Ennek a hosszúnak. Esti munkára, ahová bátorság kell. Nem nagy dolog az egész, csak egy haragosát kell elin­tézni. Nem úgy, hogy vége legyen, hanem csak amúgy. Kicsit. Pénzt is hoz a dolog és hát a barátsághoz pénz is kell. Hót vállalta ... Ez lett belőle. Istenem, ha megtud­ják ... — Te, mi lesz, ha megtud­ják? Ha idejönnének? — Ne fesd az ördögöt a fal­ra! Elég van itt a szellemek­ből. Hogy tudnák meg, ki jön­ne ide? Ez a világ legjobb rejtekhelye. Én mondom. Te mamlasz. Nesze, itt a pénzed, ötszáz, azt hiszem, elég kez­dőnek. Hat a lányé. Enyém a többi. Van kifogásod? Ja, meg a lány, azt kapod ráadásnak. De nem akarom hallani, hogy smucig vagy hozzá! Szereti a pénzt, utálja a filléreskedést. A pénzt a kezében szoron­gatta. A tenyere izzadt. Va­lahol kongatni kezdett egy to­ronyóra. Akaratlanul is szá­molta: egy ... kettő, három . • • négy ... Azután mélyebben: egy ... kettő ... három ... négy ... Tizenegy óra volt A lány nem jött. Némán ültek egymás mellett. A ma­gasabb idegesen elfújta a gyertyát. A csend, s a hervadt koszorúk viaszos illata rájuk nehezedett. Nehezen lélegez­tek. Figyeltek minden neszre. A percek lassan múltak. A to­ronyóra elütötte a negyedet, a felet, utána háromnegyedei. Mindjárt éjfél... S ebben a pillanatban lép­tek nesze hallatszott a rejtett bejárat felől. Mind a ketten előrehajoltak, a magasabb hal­kan füttyén tett. A koszorúk megzörrentek, s előrehajolva a lány lépett be a nyíláson. Gyufaláng lobbant, a gyertya nehezen kapott lángra. — Hol a fenében voltál ennyi ideig? — fojtott dühvel szólalt meg a magasabb. — Mór azt hittem ... — Fogd be a szád — vála­szolt a lány élesen. — In­kább imádkozz, itt a szelle­mek órája. Hülye. Nagy a po­fád. Mennyi a dohány? S ekkor — mintha egy láthatatlan szellemkéz tenne — kinyílt mögöttük a rozsdás kriptaajtó. A légvonat meglo­bogtatta a gyertya lángját. A lány felsikoltott, a két férfi borzadva meredt a feltárult ódonszagú sötétségbe. Egy má­sodpercig tartott az egész, az­után két zseblámpa villám odabentről. — Ne mozduljanak. Rendőr­ség! Mindhármukat letartózta­tom. — Két rendőr lépett elő az elhagyott kriptából. A bi­lincsek halk, fémes csattanás- sal zárultak a lány és a két férfi csuklóján. Az egyik zseblámpa fénye a kijáratra vetődött. — Indulás! A toronyóra éjfélt ütött. Dér Ferenc i A kisváros legszélső utcá­ján futottak végig. Az alacso­nyabb táskát szorított a mel­léhez, mind a két kezével fog­ta, s egy-egy lépésnél jobbra- balra csavarodott a felsőteste. A magasabb valamivel előbb­re járt, nyitott kabátja ide- oda lebegett utána, mint vala­mi csonka denevérszárny. Ké­ső este volt, az utcán csak egy villanylámpa égett, a sápadt fény szinte elveszett a csillag- talan sötétségben. — Nyomás... le ne maradj... magadért szeded a lábad ... — zihálta a magasabb és félol­dalt hátranézett. Nem látta társa arcát, csak a futástól furcsán himbálódzó árnyat, meg a lihegését hallotta. — Most már nem kapnak el. Mindjárt odaérünk. — Menj csak. Majd én ... — akart még valamit mondani az alacsony, de megbotlott, a táska kiesett a kezéből. Esté­ben utánakapott, de nem ér­te el, s oldalra fordulva a földre zuhant. — Az istenit! — szitkozó­dott a másik és a táskát ke­resve lehajolt. — Nem bírtad ki azt a pár lépést? ... Csak mazsolával ne kezdjen az em­ber! Itt van, megvan — emel­te fel a táskát. — Gyerünk, pattanj, mert... A másik nyögve állt fel. Rettenetesen fájt a válla. Ahogy odanyúlt, érezte, hogy a szövetet ronggyá szakította a járda salakja. De már futás­nak lendült a lába a másik után. A temetőkerítés nem volt magas. Az egyik tartóoszlop­nál másztak át a falon, ügye­sen átlépve a két szál szöges drótot. Lehuppantak a földre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom