Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-30 / 203. szám
2 'fsKírfap 1964. AUGUSZTUS 30. VASÁRNAP A termelőszövetkezetek még nem, a háztáji gazdaságok már nem Gondok a hagyományos libatenyésztéssel Jászkarajenőn Évtizedeken át nagyon fontos bevételi forrása volt a jászkarajenői gazdáknak a libatenyésztés. Ahogyan itt mondják, májlibahizialás. Az itt kinevelődött, e meghonosodott xibafajtának a kereskedelem szempontjából főként a maja volt — s ma is az az — ..érdekes'’. A világpiacon jó árat fizetnek érte. Húsát bll- földön szívesen vásárolják. Népgazdasági érdek tehát, hogy ezen a vidéken, ahol minden adottság rendelkezésre* áll a libatenyésztéshez, mi- nér többet neveljenek és hizlaljanak. Az állam ezt akarja! Hogy mennyire őszintén, azt bizonyítja a sokoldalú segítség, a támogatás, amelyet mind a háztáji, mind pedig a nagyüzemi tenyésztőknek nyújt. Kiemelt terület Jászka- rajenő: többet fizetnek az itt felvásárol hibáért. Naposlibákat kapnak a tenyésztők, meg a hizlaláshoz kukoricát. Ennek ellenére baj van a libatenyésztéssel. Az utóbbi évek szerződéskötései is erről tanúskodnak. 1962-ben nyolcezer, 1963-ban 6200, 1964-ben 4000 liba értékesítésére kötöttek szerződést a j ászkaraj enőiek. Rohamosan csökken a felvásárlásra kínált hízott baromfi. Mi ennek az oka? Mit mond a felvásárló? — Az ezerkilencszázhatvan- kettőben felvásárolt nyolcezer darab is csak töredéke annak a. mennyiségnek, amennyit régebben itt felvásároltunk — kezdi tájékoztatóját Dósa József, a földművesszövetkezet felvásárlója. — Magam is baromfikereskedő voltam,’ de rajiam kívül még hatan' foglalkoztak felvásárlással. Csupán én többet vásároltam fel nyolcezernél — emlékszik vissza a régebbi időkre. Maradjunk csak az ezerki- lencszázhatvankettes nyolcezer darabnál, s bogozzuk azt, hogy azóta miért csökkent a felvásárlás. A tenyésztési és a tartási körülmények nemigen változtak. Sőt, ha figyelembe vesszük a község két termelő- szövetkezetének erősödését, akkor javulniok kellene. Miben látja a háztájiban mutatkozó csökkenés okát a felvásárló? — Egyre nehezebb a háztájiban a libatartás. Egy-egy tanya körül nyolcszáz négyszögöl földet hagytak meg. Ha ez a terület legelő, még akkor is gondot jelent a libatartás. A liba elbarangol, kárt tesz a szomszédnak, vagy a közös területen. Nem szívesen veszekednek az emberek. — Közös libalegelő nincs? — Nincs! Még a bent — a faluban — lakók libái sem járhatnak legelőre — válaszolja. — Nincs ilyen célra alkalmas terület? — Dehogynem kérem. Csak itt tilalom van a libára! A községi tanács nem engedi a libákat az utcára hajtani. — Miért? — Tisztasági és egészség- ügyi szempontból! — ???. A libákat mindig az utcára hajtották, hogy az útszéli füvet legelhessék. így van ez ma is a megye csaknem kétszáz községében. Éppen a liba hazájában, Jászkarajenőn lenne másként? Kétkedéssel fogadjuk a felvásárló szavait, de ő csak bizonygatja: — Az utóbbi időben nem hallottam büntetésről, igaz, hogy nem is igen engedik az utcára a baromfit. De tavaly, meg tavalyelőtt bizony röpködtek a büntetések. Neveket említ, sőt olyan családot is megnevez, aki emiatt költözött át a szom- Izédos községbe, Kőröstetét- íenre. Egy rossz tanácsi határozat Szűcs István, a községi tanács elnöke megerősíti a felvásárló szavait; — Igen, a tanácsülés még 1962-ben hozott egy ilyen határozatot. Rendezzük, parkosítjuk az utcákat, tönkretennék a baromfiak. . — Minden utcát parkosítanak? — Egyelőre csak a főutcát! — válaszolja, majd sietve hozzáteszi: — No, nem fogjuk mi olyan szigorúan a dolgot. Nézzék csak meg estefelé, mindenütt látnak az utcán libát! Felsoroljuk az utóbbi évek szerződéskötési adatait és megkérdezzük: — Nem lát összefüggést a gyors csökkenés és a tanácsi határozat között? — Nem ez az oka! Hatvankettőben nagyon rossz kukoricatermés volt. A takarmányhiány miatt nem tartottak az emberek baromfit — állítja az elnök. — De azóta az állam a hizlaláshoz takarmányt is ad. Tavaly és az idén már nincs takarmánygondjuk a termelőszövetkezeti tagoknak. — Nem szívesen foglalkoznak az emberek vele. Nem úgy van már, mint azelőtt, amikor a gyerekeknek az őrzés volt a dolguk — érvel a tanácselnök. Megfogadva a tanácselnök javaslatát, az esti órákban végigjárunk jónéhány utcát. Elvétve láttunk néhány libát. A hosszú és széles utcákon az árokpartokon nő a fű, a gyom. A főutcától eltekintve a parkosításnak semmi nyomát nem láttuk. Azt ellenben igen, hogy a falu szélső házai előtt kiterjedt legelők vannak, amelyek kiválóan alkalmasak lennének libalegelőnek. Megszólítottunk egy asszonyt: — Hol vannak a libák ilyenkor? — Akinek van. az az udvarában tartja. De egyre kevesebben foglalkoznak vele. — Ezek a legelők nem lennének alkalmasak libalegelőnek? — Ki vannak ezek osztva háztájinak, tehenet tartanak rajtuk. Nem tűrik meg a szomszédok egymás libáit — mondja őszintén. Ha már az utcákról kitiltották a libákat, miért nem gondoskodott a községi tanács, hogy a falu szélén jelöljön ki legelőt? Amint az asszony elmondotta, szívesen fizetnének legelőbért az emberek. Ügy látszik, a tanács vezetőinek csak a falu „szépítéséig” terjed a figyelme. Arra, hogy feladatuk a termelés szervezése is, kevésbé gondolnak. A tsz-elnök bizakodik! A községben az Űj Barázda Tsz foglalkozik az idén nagyobb méretekben libate- nyésztésseel. Kudelich Géza tsz-elnök elmondja, hogy a vezetőség igyekszik a régi hagyományokat ápolni: 3200 naposlibát vásároltak az idén. — Mennyi van belőle? — Több mint a fele elpusztult. Kéthetes korban betegség lépett fel. Vizsgáltattuk állatorvossal, a kutatóintézetbe is küldtünk a hullákból. Senki nem tud semmi bizonyosat. — Valószínű, hogy ismeretlen fertőző betegségről van szó — kapcsolódik a beszélgetésbe Gulyás Pál főállattenyésztő. — A rajnai ludak nem olyan ellenállóak a betegséggel szemben, mint az itteniek. Nem bírják úgy a hazai körülményeket — vélekedik az elnök. Ennek viszont ellentmond, hogy több termelőszövetkezetben — Szentesen, Orosházán — minimális veszteséggel nevelik fel a rajnai libákat. A szövetkezet vezetői ugyanis ellátogattak mindkét helyre, hogy tapasztalatokat szerezzenek. — Mi mindent megtettünk a siker érdekében. Nagy az elhullás, de mi nem veszítjük el a kedvünket — mondja a tsz elnöke. — Ha a közösben nem megy, nem lehetne a háztájiban elősegíteni a libatenyésztést? — érdeklődünk tovább. — Megpróbáltuk már. Beszéltünk a tagokkal, hogy vállaljanak termelőszövetkezeti libákat. Nem volt sikere. Pedig takarmányt is ajánlottunk! — Mennyit fizetett volna a szövetkezet a nevelésért? — A tag a kétszeri kopasz- tás tollát kapta volna — mondja az elnök, s számítást végez: — Harminc-harminckét forintra is felmenne ez az összeg. — Ha biztosítanák a községben a tartási körülményeket, akkor nem kellene a tagokat a libatenyésztésre bíztatni. Legelő kellene, ahova kihajthatnánk az állatokat. — Mi libánként 20 négyszögöl legelőt is ajánlottunk, mégsem vállalkoztak a tagok. — Hol adnák a legelőt? — Hát ahol éppen jut! — Nem gondolkoztak azon, hogy egy bizonyos körzetben lakó tagok libái részére közös legelőt jelöljenek ki, s esetleg pásztort fogadjanak? — Erről még nem volt szó! Tanyák liba nélkül! Járjuk a jászkarajenői határt. Több tanyára is belátogatunk. Libát elvétve találunk. Arra a kérdésre, hogy miért nem tartanak, ezt a választ kapjuk: — Minek? Bajnak? Ezt mondja Urbán Lajosné is, pedig tanyája mellett né- hányszáz négyszögöl legelő van. — Itt a legelő közel. Itt igazán érdemes lenne libát tenyészteni — érvelünk az asz- szonynak. — A férjemmel a szövetkezetben dolgozunk. Mi nem őrizhetjük. A tehenet, a disznót megkötjük, az nem kószál el. De a libán mindig rajta kell lenni a szemnek. — Egyáltalán nem is tart libát? — De tartok néhányat, amennyi a családnak kell. Azok el vannak itt az udvarban. — S ha külön libalegelő lenne, s esetleg többen fogadnának egy pásztort? — próbálkozunk. — Hát, úgy talán — kapjuk a bizonytalan választ. Megértést és segítséget A Jászkarajenőn szerzett tapasztalatok után bekopogtatunk a járási tanács mezőgazdasági osztályára. Kónya Ferenc járási főállattenyésztő tud arról, hogy Jászkarajenőn jelentősen visszaesett a libatenyésztés. — A szövetkezetek alakulásával megváltoztak a tenyésztési feltételek — mondja, s nyomban hozzáteszi: — Mindent megteszünk, hogy a szövetkezetekben eredménnyel járjon a próbálkozás. Jövőre előnevelt libákat adunk a szövetkezetnek, reméljük meg lesz az eredménye. Igaz, az állattenyésztésben is a nagyüzemi gazdaságoké a jövő, de amint az elmondottakból kitűnik, ez bizony elég távolinak tűnik. Ennek a feltételeit még meg 'kell teremteni. De ezt a jövőt lehetne úgy is építeni, hogy ma sem essen vissza a termelés! Csak ehhez több megértés és segítség kell — még akor is, ha a háztáji gazdaságokról van szó — a helyi vezetők részéről. Mihók Sándor Az IBUSZ szeptemberi különvonatai Elkészült az IBUSZ szeptemberi különvonat-menet- rendje. Eszerint 6-án Pécsre és Gyöngyösre. 13-án Miskolcra és Szegedre, 20-án Egerbe és Debrecenbe, 27-én pedig Gyöngyösre indulnak különvonatok a fővárosból. „ A különvonatokra a kirándulást megelőző héten csütörtökön délig lehet jelentkezni az IBUSZ irodáinál. (MTI) MINDEN ERŐT AZ ŐSZI VETÉS ELŐKÉSZÍTÉSÉRE! Az üllői Kossuth Tsz 14 erőgéppel 1290 hold őszi vetés alá szánt. Szántás előtt a szövetkezet gondoskodott megfelelő talajerő-utánpótlásról, műtrágyával beszórták a talajt (MTI Foto: Fehérváry Ferenc felv.) Pecsenyecsikók, sportlovak és modem igások Kísérletek a Kiskunsági Állami Gazdaságban a magyar lóexport íeilenditésérc Furioso A—XXVI. külön- bejáratú magánlakosztályában csendesen álldogál, ropogtatja a lucernát, pihen. Van mit kipihennie jövő év márciusáig, négy hónap mozgalmas szerelmi élettel a háta mögött. Százhúsz nap alatt vagy hatvan hitvesét boldogította, hogy köteles- | ségszerűen gondoskodjék a mezőhegyesi fél vér lófajta fenntartásról. Ősei, közel száz évig a nagy tiszántúli állami méntelepen tevékenykedtek, ő maga is ott kezdte ezelőtt egy évtizeddel áldásos működését, s mindössze négy éve, amikor a Furioso-tenyészetet Mezőhegyesen megszüntették, költözött több nejével a Pest megyei Kiskúnságra. «- Most a Kiskúnsági Állami Gazdaságban tölti be tisztét, Döm- söd határában lakik — valljuk be — hozzá és nemes foglalkozásához méltatlan épületben. Kopott falak, megviselt gerendák, rossz jászolok között, távolról sem korszerű istállóban, holott feladata a modern gazdasági ló tenyésztésében a legfontosabb szerep betöltése, egyenesen a legkorszerűbb otthont követelné meg. — A Furioso, ez a tömeges testű, magas, erős állat, a modern mezőgazdasági nagyüzem belső szállításainál kitűnően alkalmazható — magyarázza Kruchio László agrármérnök, a törzstenyészet vezetője. Régi mezőhegyesi ember, együtt került onnan a Furiosokkal Apaj- pusztára, rajta kívül senki földije sincs az onnan ideszármazott lovaknak. — A cél az — folytatja —, hogy egy pár ló gumikerekű szekéren 30—35 mázsa terhet szállítson könnyedén. Erre a munkára a Furioso nagyon bevált, de sportlónak, főleg ugrólónak szintén. — Igen, a Furioso kitartó és szívós, öröklött ugrókészsége azonban ma már nem egészen felel meg a modern sportló követelményeinek — szólal meg egy tatár bajszú szőke fiatalember, Gaál Szabolcs agrármérnök. Az Állattenyésztési Kutató Intézet lótenyésztési osztályán dolgozik Budapesten, lovaglónadrágot, csizmát visel, mégiscsak „aszfalt mezőgazda” — gondoljuk. Halljuk ám a pusztaiaktól róla és a budapesti intézet többi munkatársáról, hogyan járják az állattenyésztő gazdaságokat, néhol napokat, máshol csak órákat töltenek ugyan, de ezalatt lázas gyorsasággal mérik az állatok súlyát, nagyságát, növekedését, abrakadagját, s feljegyeznek sok-sok adatot, amit aztán Pesten az íróasztal mellett rendeznek, feldolgoznak. Mondják róluk, mi mindenre kell figyelniök és levont következtetéseik mennyire elősegítik a tenyésztés munkáját. Hallgatunk, s egyszerre más fogalmuk támad az annyit csúfolt „aszfaltmezőgazdák”- ról. ■' , Don Pedro hazát és nevet cserél Ebben a gazdaságban különben Gaál Szabolcs feladata figyelni az új magyar ugrólóíajta tenyésztési kísérletét. Mutatja Furioso úr szomszédságában a kísérletre Nyugat-Németország- ból alig egy esztendőnél i'é- gebben importált mént, Don Pedrót, azaz amióta hazát cserélt, a nevét is megváltoztatta: Hazárd, most ez a neve. Kötelessége, hogy frigyet kötve Furioso-hölgyek- kel, javítsa a magyar* spoi-t- 1 óállományt. A hannover— mecklenburgi melegvérű fajta fiatal, mindössze ötesztendős csődör, alig valamivel kisebb a közel tizennégy markos Furiosónál és hogy tavaly tavasztól nyár elejéig derekasan teljesítette kötelességét, azt a ménesben anyjuk mellett legelésző sok, a " Furiosónál többnyire világosabb pej, sőt többnyire sárga kis csikó bizonyítja. Beletelik azonban még legalább három esztendő, s csak akkor derül ki, sikerült-e a kísérlet, átörökölték-e ezek a csikók apjuk Európa-szerte kiváló ugró- és hátaslónak becsült családja, valamint az anyjuk fajtájának jó tulajdonságait, szép küllemét. Ha igen, megteremtődött a talán még szebb, gyorsabb és az akadályokat apja, anyja családja tagjainál is jobban vevő új magyar lótörzs. Ettől függ, fellendül-e sportlóexportunk. Fiatalon nyereg alá Az istálló mellett a futópályán csikók keringenek párosával. Talán egy tucatnyi ember figyeli idomaikat, járásukat, s hogy ügetés, meg vág- tázás közben hogyan emelgetik a lábukat. Eddig csak az angol telivérek idomítását kezdték el kétéves korukban, most dr. Öcsag Imre, a kutató intézet lótenyésztési osztályának vezetője arra gondol, meg kellene próbálni kétéves félvérekkel is. Azokat mostanáig csupán három és fél éves korukban vették munkába. Ehhez a kísérlethez válogatnak vagy negyven kétéves Furio- so-csikóból tízet. Melyik lesz a kísérlethez alkalmas kis csikó, azt egyetlen ember dönti el, középmagas, vékony alakú férfi, tipikus lovas külsejű. Hátulról nézve, ahogy átmászik a kerítésen, ugrál a lovak előtt, negyvenévesnél senki sem hinné többnek. Pedig ez az ember, Bodó Imre, az egykor nagy nevű lovaglótanár és mesteredző már alaposan benne jár hetvenes éveiben. Jó pár esztendeje vonult nyugalomba, onnan most ehhez a kísérlethez, hogy azt technikailag irányítsa, visszahívták. Kényes a feladat, nagy szakértelmet kíván, nemigen akad nála megfelelőbb szakember. Ügy négy hónapig, a kétéves csikók most az ugrópályán futnak, ugrálnak, akkor kezdik csak nyereg alá törni őket. Előbb csak a nyereg, lovas még nem kerül a hátukra, arra csak újabb hónapok múltán kerül sor. Ha azután ezek a félvércsákók ilyen fiatalon jól elvégzik az iskolát, ezentúl a félvérek betörését is kétéves korban kezdik, vagyis egy-másfél évvel korábban és ugyanannyi idővel tovább dolgozhatnak. Ez pedig nem közömbös, hiszen a lovak legfeljebb tíz-tizenkét esztendős korukig használhatók a sportban. Nagy a jelentősége tehát, ha a világpiacon, ' ahol a sportlovaknak igen magas az ára, nagycp fiatal egyedekkel jelenhet meg Magyarország. Persze, csak ha a fiatal félvércsikók idomítása, ez a világon ez idő Szerint egyedülálló magyar kísérlet sikerül. Pecsenyecsikó-hizlalás De a Kiskunsági Állami Gazdaságban, amely egyben a kísérleti intézet lótenyésztési kísérleti gazdasága is, még egy nagy jelentőségű és ugyancsak kilejezetten export célt szolgáló kísérletet folytatnak körülbelül két hónapja. Franciaország, Olaszország, Svájc és a skandináv állattok most is vásárolnak tőlünk étkezési célokra csikókat. Sajnos, a keresletet távolról sem tudjuk kielégíteni. Nemcsak több ló kellene hozzá, hanem az is fontos, hogy a vágásra szánt csikók minél fiataiab- ban, gyorsan érjék el a megfelelő súlyt. A gazdaságban tehát tizenegy hidegvérű, amúgyis húsosabb, kéthónapos csikót fogtak „hizlalásra”. Korán elválasztották az anyjuktól és most finom abrakon tartják őket. Árpa- meg kukoricadarát kapnak, s ezenkívül lu- cemaszénát. Minden falatjukat megmérik és naponta mérlegre kerülnek maguk a csikók is. Nagy körültekintéssel így dolgozzák kd a csikóhizlalás gazdaságos technológiáját. Súlygyarapodásuk most napi egy kiló. Később valamivel kevesebb lesz. De nyolc- kilenc hónapos korukra, ha elérik a 350—400 kilós súlyt, akkor a pecsenyecsikó-nevelés rendkívül kifizetődőnek bizonyul, mert élősúlyban 16 forintot kaphatunk értük — valutában. A lótenyésztést bizony az utóbbi években elhanyagoltuk. Indokolatlanul. Látható ezekből a kísérletekből, hogy most már újra jelentős gondot fordítunk rá. Kell is! Nem azért, hogy romantikus lelkű- lettel ismét lovasnemzetnek álmodjuk magunkat, hanem hogy kihasználhassuk a kínálkozó exportlehetőséget és a magyar ló, népgazdaságunk jelentős hasznára megint versenyképes, keresett árucikk legyen a világpiacon. Persze, addig is korszerű istállókban kellene elhelyezni tenyészlova- inkat. Hatvan-nyolcvan-száz- ezer forintot ér egy-egy ilyen korhadó gerendák alatt, törött jászolhoz kötött állat! Szokoly Endre
