Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-29 / 202. szám

hírlap különkiadása VIII. ÉVFOLYAM, 202. SZÁM 1961. AUGUSZTUS 29, SZOMBAT Huszonötezer néző egy esztendő alatt A LEGFRISSEBB FILMEK A TANYA VILÁGBAN ÉVNYITÓK A Petőfi általános iskolában | szeptember 1-én 10 órakor kezdődik az évnyitó ünnepség. A tankönyveket szerdán, az is­kolában kapják meg a tanu­lók. A II. Rákóczi Ferenc ál­talános iskolában szeptember 1-én, délután fél öt órakor lesz az évnyitó ünnepség. A tankönyveket mától kezdve osztják az iskolában. Délelőtt 8—12 óráig, délután pedig j kettőtől fél hatig vásárolhat­nak a tanulók könyvet és va­sárnap délelőtt is. ■k Negyvenezer forintot ad a városi tanács a Kossuth Lajos utcai általános iskola rendbe­hozására. ★ t Már vásárolják a téli almát a földművé sszövetkezet felvá- j sarló telepein. Eddig mintegy ; százötven mázsa almát bizto­sítottak a télre. ♦ ÚJJÁÉPÜL A VASÚTÁLLOMÁS Októberre elkészülnek a vasútállomás rekonstrukciós tervei. Az építkezés előrelát­hatólag a jövő márciusban kezdődik. A tervek szerint központi fűtéssel felszerelt várótermek állnak majd az utazók rendelkezésére, modern forgalmi iroda is épül, a vas­utasok számára pedig fürdőt és öltözőhelyiségeket rendez­nek be. Tizenhárom esztendeje an- Jiak, hogy városunkban meg­nyílt a kiskörzeti mozi, amely a határ legkülönbözőbb tájai­ra viszi el a hetedik művé­szetet. Az állami gazdaság kultúrházában, a Hangácsi is­kolában, a Csongrádi úti is­koláiban, a Bánomi, Felsőjá­rásban, a Lencsási iskolában vagy röviden a határ nagy részében vannak rendszeres, hetenként megismétlődő film- előadások. Tamasovszky Mihály, a kis­körzeti mozi üzemvezetője és gépésze, Nyitrai Ambrus, szállító > és pénztáros esőben, sárban, hidegben, melegben fáradhatatlanul végzik min­dennapi munkájukat s (máso­dik műszakban este elindul­nak Nyitrai Ambrus motor­ján, hogy a határ valamelyik részén szórakozást, kulturált szórakozást vigyenek a mozi barátainak. — A hét minden napján más és más helyen vetítünk — mondotta Tamasovszky Mi­hály. Az már egészen termé­szetes, hogy csütörtökön a Lencsésben vetítünk, pénteken vár­nak bennünket Hangá­cson és vasárnapi progra­munk az állami gazdaság mozi előadása. Jó segítséget kapunk a városi tanács művelődési osztályától és a külterületi igazgatóság­tól. Visontai László és Harsá- nyi András lelkes támogatói a kiskörzeti mozinak. — Tíz esztendeje lesz annak december 21-én, hogy elvállal­feliratos filmek nem annyira népszerűek. A rendkívüli sikerek kö­zül meg kell említeni a Dérynét, Dankó Pistát és legújabban az Aranyem­bert, a Jókai regényéből készülő, színes magyar filmet. Meg­szűnt a különbség a város és a tanyavilág között. Ugyan­azokat a filrrieket játszuk, amiket a város közepén levő filmszínház bemutat. Sőt, sok­szor meg is előzzük a városi bemutatót. Mondjak példát? Kérem. A halál neve Engel- chen című pompás csehszlo­vák partizánfümet előbb ját­szottuk, mint az Arany Já­nos Filmszínház. Nem is be­szélve az Arany emberről, amelyet hónapokkal előbb mutattunk be. — Nehéz azt részletezni, hogy milyen körülmények kö­zött dolgozunk. Nemcsak a gépet, a filmet szállítjuk, ha­nem négy helyre például még az áramfejlesztő telepet is mi visszük- Mosolyogva emlék­szem vissza arra. hogy a té­len, a rettenetes úton el­akadt a motorunk. Vállon cipeltük vagy öt­száz méterre a berendezést és a filmeket. — Érdekes kísérletiről is számot adhatok. A homolyta- jai cigánytelep kulturális el­látottsága nagyon szerény. Legalább egy esztendeje ka­cérkodók azzal a gondolattal, hogy ott is meg kellene pró­bálkozni. Ha nem is éppen zárt helyen, de szabad téren. Rostás Péter, a cigányak vaj­dája örömmel fogadta a,z öt­letet. Helyeselt a művelődési osztály is. Kovács Ambrus, az osztály tagja, mindenben tá­mogatta a dolgot és a múlt héten A törvény balkeze című pompás angol szatírával meg­nyitottuk az előadások sorát. Nem kell mást mondani, csak annyit, hogy a siker olyan volt, hogy szeptember 1-én közkívánatra újra vetí­tünk, még pedig az Ez is sze­relem című nagyszerű filmet. —- És az új műsor? — Szeptemberben vetít jük a Hol a tábornok? című új len­gyel filmet. Színre kerül a Rejtő Jenő vidám regényéből készült legfrissebb magyar film: a Férjhez menni tilos. Bemutatjuk a kitűnő NDK darabot, amelynek címe: Sze­reti az embereket, professzor úr? És valóban kedves meg­lepetés lesz Yves Montand Félelem bére című izgalmas filmjének felújítása. FÉNY A HAZAKBAN Százhúsz hold pillangós har­madik kaszálásával készültek el az Arany János Termelő- szövetkezetben. ★ A Gépjavító- és Faipari Ktsz ez évi terve tizenhétmil­lió forint, a múlt évihez ké­pest kétmillió forinttal emel­kedett. ■k A kenyérgabona-fejadag szükségleteinek kimutatását most végzik a Dózsa Termelő- szövetkezetben és rövidesén megkezdik a kiosztását. ■k A HÉT VÉGE SPORTJA Labdarúgás: A Kinizsi NB III-as csapata vasárnap délután 4 órakor Szegeden mérkőzik a Szegedi UTC csapatával bajnoki pon­tokért. A Kinizsi ifi és II. csa­pata vasárnap délután 3 és fél öt órakor Cegléden mérkőzik a Honvéd csapatával. Tápiósze- lén fog küzdeni bajnoki pon­tokért a Tápiószelei sK-val az Építők csapata vasárnap dél­után 4 órakor. Ökölvívás: A Nagykőrösi Kinizsi ököl- vivószakosztálya ma és hol­nap rendezi meg az Arany Já­nos Kupa-bajnokságot. A mér­kőzések kezdete ma 13 órakor lesz, a selejtezőké pedig vasár­nap délelőtt 9 órakor, elődön­tők, délután 3 órakor dön­tők. A mérkőzés a sportott­honban lesz, eddig ezer ver­senyző nevezett be. Birkózás: A Kinizsi sportkör birkózói Kiskunfélegyházán lépnek szőnyegre vasárnap országos serdülő és ifjúsági súlycso­portban. Kézilabda: A Spartacus kézilabdacsa­pata vasárnap délelőtt 10 óra­kor mérkőzik az Abonyi Tsz csapatával a bajnoki ponto­kért a sporttelepen. ■X­MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Lövés a ködben. Szovjet film. Kísérőműsor: Aranyváros. tam a mozi vezetését — mon­dotta a továbbiakban Tarna- sovszky Mihály. — Nagy si­kerük van a magyar és ma­gyarul beszélő filmeknek. A MIÉRT ISZIK, JÓ EMBER ? NE VEGYEK HENCEGES- NEK, de nekem programom, hogy megszépítsem ember­társaim életét. Szívesen megvigasztalom az utcán pi­tyergő gyereket. Részvéttel simogatom meg az elkesere­dett öregasszonyokat. Szíve­sen szólítok meg olyan em­bert, akinek a járásáról le­olvasom, hogy valami nagy gond nehezedik a vállára. Erről a szokásomról soha nem jogok lemondani. FOJTOGATÓ MELEGBEN fordultam be az egyik cse- hóba. Már azt sem tudnám megmondani, hogy Kispisz- kosnak, vagy Nagy majom-. nák nevezték. Kértem egy pohárka üdítő italt és erős szomjúságomban egyszuszra [ legurítottam. A pirostarka abroszon ma- i gányos férfi könyökölt. Nem í volt nehéz megállapítani, I hogy mámoros. Előtte kétde- j cis pohárban piroslott a ka- ; darka. Valami különös szór morúságot olvastam le a bo- j rotválatlan arcról. Közelebb j tuszkolt a bennem püffesz- \ kedö emberbarát. Az asztal j másik oldalához ereszked- j tem le. Mintha álomból éb- i resztettem volna, úgy me- ! resztette rám a tekintetét, ■ amikor minden átmenet : nélkül megszólítottam. — Valami nagy bánata j van, jó ember? Megrázta a fejét és a po- j hár fölé hajolt. — Talán súlyos anyagi \ gondjai vannak? Megcsóválta a fejét, ez: volt a válasza. — Családi? Erre sem mukkant. Jobb- ; keze mutatóujjával intett ne- i met. j v — Betegség? I ] Megrázta magát. — összeveszett valakivel? \ Elhagyta a felesége? Csaló- j dott a gyerekeiben? Valami \ sérelem érte a munkahe- i lyén? Megrágalmazták? Rosszak az emberek? MINDEN KÉRDÉSEMRE gyors fejmozdulattal vála­szolt. Kifogytam a részvevő szavakból. Még egy utolsó kérdést megkockáztattam. — Hát akkor miért iszik, jó ember? Arca felragyogott. Csillogó tekintete végigsimogatta a tele poharat és szerelmes áhítattal suttogta maga elé. — Mert szeretem! — az­zal felkapta a stucnit és egyetlen hajtásra legurítot­ta a kadarkát. (rossi) termelők nagy része elhanya­golta a kártevők irtását. Legeredményesebb véde­kezés t a hernyófészkek gallyastól való levágása és elégetése. A megjelenéstől számított há­rom héten belül a hernyók szétmásznak és csak permete­zéssel lehet eredményt elérni.! Augusztus 25—30-a között le­jár a három hét, és ahoi el­mulasztották a védekezést, ott közérdekű védekezést kell végrehajtani, a termelő költ­ségére. Az epreskertek védel­me a selyemhernyótenyésztők feladata. A lepermetezett eperfákról 30 napig nem sza­bad lombot szedni. A fertőzés mind a város belterületén, mind a külterü­leteken igen nagy. A hernyó- fészkeket, ahol még lehetsé­ges, haladéktalanul le kell szedni, el kell égetni, ahol már a hernyók szétmásztak, ott a védekezés 1—1,5 száza­lékos Holló 10-es vagy 0,3— 0,4 százalékos Hungária DL— 40-nel történhet. Szabari István 'm i ' . ....... . Ü ;S, . . *':■ » « £ Tormáson a tizenegy új házban is hamarosan kigyullad a villanyfény: már szerelik a villanyvezetéket a DÁV szakemberei \ (Gödény felv.j Élethivatással — zsákutcában? — Két éve, júliusban sza­badultam, ez került a szak­munkás-bizonyítványomba : „Megfelelő" — mondja Edit, s hangja szomorúan elfullad. — Azóta pedig úgy érzem, hogy nincs is szakmám. Női fodrászatot tanultam, volt is hozzá kedvem. A szabadulás után biztattak, hogy elhe­lyeznek, ezt azonban még most is várom. Ennek már ..két. éve. azóta csak testvérének haját szok­ta időnként fendbehozrii. Fel­szabadult, nem is volt ügyet­len, de hétről hétre érzi, hogy felejti mesterségét. Nem engedelmesednek már neki olyan könnyen a női haj­szálak, nagyobb fáradságba kerül már egy-egy jó fri­zura elkészítése. De minden­ki így van ezzel, ha nem gyakorol valamit. — Egy hónapig akkor sza­badságon voltam. Meghallot­tam, hogy Kocséron nyílik egy új üzlet, kedvem lett volna kimenni, de szüleim nem engedtek. Úgy gondol­ták, fiatal vagyok, jobb lesz még a családi környezet­ben. Azt a helyet is betöl­tötték, s én továbbra is mun­ka nélkül maradtam — mondja. Editnek ezután a konzerv­gyár következett. Dolgozott pár hónapot, de a szezon vé­gén lejárt a szerződése. Ta­valy ismét a gyárba ment, a savanyítóba. Három műszak­ban kereste a pénzt, hiszen belátta, hogy segítenie kell a családot. A télen említették neki, hogy manikűrösre és pénz­tárosra szükség van a Szol­noki úti üzletben. De ettől is elesett. Most az állami gazdaság konyhájára jár. Reggel négy órakor már talpon van, hi­szen váltott műszakban dol­goznak a nyári hónapokban. Felszolgálja a reggelit, segít a főzésben. Pedig van szakmája. Neki más célból kellene viselni a fehér köpenyt. Mindig nehe­zebb lesz most már számára az elhelyezkedés, mert ki­esett a gyakorlatból. Elgondolkoztató ez, hiszen most folynak a szerződteté­sek, újabb fiatalok jelent­keznek különböző szakmák­ra. Azért tanulják, 'mert élethivatásuknak választották. így volt ezzel Edit is. Nem gondolta, hogy mint fiatal fodrászlány, krumplit pucol majd a konyhán. — szentpóteri — Csak röviden Ezer darab hízol I .«erlés A Szabadság Tcrmclőszö- - vetkezet sertéshizlalási ter- ! ve kilcncszáz sertés. Ezt a ! tervet most százzal túl akar- ; ják Ífeljesíteni. A sertésalap- ! anyag cs a takarmány biz- ! tosítva van. A hízott ser- ! tések túlnyomó részét már el í is szállították az ÁUatforgal­; mi Vállalatnak. / > A termelőszövetkezet állat- £ gondozói a jövő évi serlés- £ alapanyagról is gondoskod- £ nak, negyven koca szapo- í rulata biztosítja a hizóalap- anyagot. A legutóbbi fialás negyven kocától 9,7 átlagot eredményezett. 'j A hízott sertés mellett száz- £ tíz szarvasmarha hizlalását is vállalta a termelőszövet- £ kezet. Az első félév során £ 47 darabot adtak le és a £ többit szeptember hónapban í szállítják be az Állatforgalmi í Vállalathoz. Bulgáriai, jugoszláviai él- menyeiről tart bfeszámolót Hu- í szár Kálmán, a Hunyadi Ter- 't, melőszövetkezet elnöke szep- 'j tember 3-án, a termelőszövet- í kezet klubjában. f * ; A gépállomás K—3-as bur- J-gonyaszedője szedi a burgo­nyát a Szabadság Termeló- íszövetkezet földjein. A Búvár utca szépítéséhez hozzájárulnak a lakók is. A lefedett árok mellett virágok pom páznak (Papp felv.) Városunk gyümölcstermelői a nyár folyamán elhanyagol­ták az amerikai szövőlepke- elleni védekezést. Ennek kö­vetkeztében a második rajzás sokkal nagyobb számban je­lentkezik, mint az első. A szövőlepke hernyófészkei augusztus 5—10 között meg­jelentek és mind ez ideig a Szövőlepke ellen védekezz! hallottuk írunk Róla

Next

/
Oldalképek
Tartalom