Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-28 / 201. szám

/ VIII. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1964. AUGUSZTUS 28, PÉNTEK CEGLED DÍSZE: Másfél kilométeres virágszőnyeg a Pesti úton Kik járnak az élen a virágos Cegléd mozgalomban? A jubileum évében a Haza­fias Népfront kezdeményezé­sére ‘kibontakozott „Virágos Cegléd’-moagalom keretében sokat szépült városunk. Ta­lán még soha ennyi virág nem pompázott Cegléden, mint most. * Különösen szép és impozáns a Pesti út és a Bajcsy-Zsi- linszky tér környéke. Hatal­mas kának, tűzpiros szalviáik, tarka petúniák, sárga bársomy- kák, ezüstlevelű cineráriák és illatos tertnyók diszlenek mindienütt Aki erre jár, nem is tudja szó nélkül hagyni ezt az egybefolyó másfél kilomé­teres virágszőnyeget Kevesen tudják azonban, hogy kik vé-' gieztek ennek megteremtésé­ben áldozatos és fáradságot nem ismerő munkát dacolva néha az emberi közömbösség­gel a szárazsággal és a víz­hiánnyal. Ä Dózsa Népe Tsz felaján­lása alapján Kelényi Jenő kertész nevelte fel a sok ezer palántát. Keze alól 21 ezer palánta került kiültetésre ezen a környéken, — Kitől kapta munkájában a legtöbb segítséget? — Elsősorban a tsz elnöké­től, Rodosza Miklóstól, és Szalisznyó Ferenc párttitkár­tól. A tüzdelésnél és általában a melegágyi munkáknál Tabá- nyi Pálné, Szubbev Gergely, Koncz Dániel, Maczó Pálné és Maczó Márta voltak segítsé­gemre. A szülőotthon, a mú­zeum és a szociális otthon előt­ti kiültetést három tanuló vé­gezte: Ádám Júlia, Kazai Er­zsébet és Kazai Péter. A Baj- csy-Zsilinszky tér környékén a talajelőkészítésnél, a virág- elrendezésnél a Talajjavító Vállalat dolgozóitól kaptuk a legnagyobb segítséget. Száraz Mihály, a vállalat vezetője volt a legfőbb szervező. Szabó bá­csi, a portás és Vörös bácsi, a vállalat kertésze szintén na­gyon lelkiismeretes munkát végzett. De ugyanezt el lehet mondani a Felszegi úti óvoda nevelőiről és a tér lakóiról. Példamutató munkájuk a tá­volabbi környékek lakóit is lel­kesítette. Amikor a szülőotthon előtti virágágyakat ültették, et­től kedvet kaptak a Bocskai utca lakói is. Így növekedett napról napra a virágágyak szá­ma a Déli úton, a Virág utcá­ban és még sokfelé. Voltak azonban olyanok, akik nem teljesítették a mozgalomban önként vál­lalt kötelezettségüket. Jónéhányan vonakodva vet­ték át még az ingyen palántá­kat is, sajnos emiatt mintegy 10 ezer palánta tönkrement. A „Virágos Cegléd”-mozga- lom azonban így is szép sikere­ket könyvelhet el, amit a Ha­zafias Népfront örömmel álla­pít meg. Az elmúlt évi felhí­vás alapján elismerésiben fog­ja részesíteni azokat, akik eb­ben a munkában kiemelkedő eredményeket értek el. Felszabadulásunk 20. évfor­dulója tiszteletére tovább kell fejleszteni a „Virágos Ceg- léd”-mozgalmat, hogy váro­sunk minden utcája megszé­püljön. Szeretnénk, ha a többi termelőszövetkezet is a Dózsa Népe Tsz-hez ha­sonlóan bekapcsolódna a palántanevelésbe és ezzel a városszépítés meg­tisztelő ügyét hatékonyan szolgálná. Dr. Horváth Zoltán a népfront ceglédi bizottságának elnök- helyettese KIRÁNDULÁS HAJÓVAL Háromszáz ember figyeli a napokban izgatottan a Me­teorológiai Intézet jelenté­sét. Különösen a szombati időjárásra kíváncsiak. Ek­kor lesz ugyanis az a kirán­dulás, amit a járási nőta- nács és a Hazafias Nép­front már hónapokkal ez­előtt meghirdetett. A jelentkezők 29-én reg­gel a 6 óra 18 perces vo­nattal indulnak Budapestre, majd hajóval mennek tovább Nagymarosra. Újabb jelent­kezésekre sajnos már nincs lehetőség, mivel minden hely be&lt. Azok azonban, akik erről a kirándulásról késői jelentkezés miatt lemaradtak, még részt vehetnek később ilyen kiránduláson, mert a jövőben is szerveznek ha­sonló kirándulásokat. JÓ A BURGONYATERMÉS a ceglédi Kossuth Termelőszövetkezetben A ceglédi Kossuth Termelőszövetkezet az idén. S0 holdon termel burgonyát. E területből 40 hold termését a Magtermel­tető Vállalat részére szállítják fémzárolt vetőmagként. A na­pokban megkezdték a szedést, s az eddigi megállapítások sze­rint igen jó a termés, átlag 60 mázsa holdamként. Felvételeink a burgonyaszedés egyes mozzanatait ábrázolják. Paprikaelőkészítő az udvarban .4 tárgyalóteremből A gyűrűtolvaj Kovács János építőipari se­gédmunkás, abonyi lakos nőismerősével Abonyban egyik közös ismerősük la­kására járt szórakozni és televíziót nézni. Kovács egyre gyakrabban kereste fel ismerőse lakását, úgy, hogy a látogatás már szinte megszokottá vált. A tulajdo­nos annyira megbízott Ko- vácsékban, hogy távolléte esetén is átengedte lakását és megmutatta, hol találha­tó a kulcs. Egyik este hármasban néz­ték a televíziót, közben Ko­vács kiment a konyhába ci­garettázni. A nyitva hagyott konyhaszekrény-fiókban sze­met szúrt neki az ékszeres­doboz. A dobozból ki is vett Cegléden, a Földváry Ká­roly iskola Kazinczy utcai épületének udvarában ezek­ben a napokban nagy a sür­gés-forgás. Mintha a ceg­lédi piac költözött volna ide. Zöldpaprikával telt ládahe­gyek között asszonyok egész serege szorgoskodik. Csu- mázzák, darabolják a nyers zöldpaprikát. Hogyan került ide ez a szokatlan előkészítő üzem ? A vezetőnő, Bella Józsefné tanárnő így válaszol: — A Nagykőrösi Konzerv­gyár kisegítő üzemeként dol­gozunk augusztus 11 óta. Itt előreláthatólag csak e hó 25-ig, azután valami más al­kalmas helyet kell keres­nünk, mert kezdődik a ta­nítás. Hogy hol lesz, azt még nem( döntötték el. Jó volna valami fedett terüle­tet kapni, mert a munka szeptember végéig is eltart­hat. Százhuszonhat asszony és lány dolgozik itt két műszakban. — A csumázott papriká­ból olajjal elkészített za- kuszka lesz, a szeleteltből pedig lecsó. Augusztus 20- ig már 38 840 kg paprikát dolgoztunk fel. Az áru egy­részt a szentesi Árpád Tsz- ből, másrészt a konzerv­gyár 2. számú telepéről ér­kezik. — A csumázásért mázsán­kén 28, a szeletelésért 30 fo­rintot fizetnek. Ha igyek­szik az ember, naponta 3—4 mázsát meg lehet csinálni. A kiárusítás mérlege i A Ceglédi Fmsz Áruházban i a kiárusítás minden napján nagy forgalmat bonyolítottak le. Az augusztus 10—22-ig tartó szezonvégi kiárusítás ideje alatt 1 millió 710 ezer forint értékű áru talált gaz­dára. Többek között 4000 pár különböző gyermek, férfi és női cipőt, 850 qqlyem és ny­lon kómbinét, 700 vászon öl­tönyt és nadrágot, 7000 méter kartont és 1400 méter női szö­vetet adtak el. Tíz fogat fordítja ki a burgonyát a földből. Képünkön: Szabadi Ferenc és Gábor István fogatosok Monori Ferenc növénytermesztő brigádja végzi a szedést és a válogatást Parkvédelem kis hibával A Vörösmarty tér négy sar­kára hirdetőtáblát helyeztek el a közelmúltban, ezzel a szö­veggel: „A kerékpárt a park­ban bevinni tilos”. Nem szól­va a szöveg helytelen magyar­ságáról, a tilalmat még meg­értik az emberek. De azt már nem, hogy vajon a kerékpáro- soik tesznek-e több kárt a parkban, vagy az ott legelő állatok? Nap mint nap ugyan­is két-!három tehén és ugyan­annyi ló legel a parkban, mi­közben a kerékpárosokat ki­utasítja a parkőr. Miért? Il­letve az állatokat — miéiá nem? Farkas Balázs Cegléd DICSÉRETET ÉRDEMELNEK Nap mint nap után nagy feladat hárul a ceglédi TEFU- telep szerelőire. Nem utolsósorban az ő érdemük, ha a gépkocsivezetők helyt tudnak állni a szállítás során. Éj­jel nappal készenlétben vannak és a javításra szoruló gépkocsikat tökéletesen üzemkészen adják át a gépkocsi- vezetőknek. Képünkön Molnár Géza szerelő (jobbról) Laki István segítségével az egyik kocsi fékberendezését javítja Dékány Lászlóval, az Országos Vetőnxagfelügyelőség mi­nőségvizsgáló felügyelőjével is találkoztunk az üzemegy­ség központjában (jobbról a második). Elégedetten álla­pította meg, hogy a vetőburgonya igen jó minőségű. Fel­vételünk a minta válogatása közben történt (Foto, szöveg: Opauszky) '( — A Pest megyei labdarúgó­; bajnokságban szereplő Kos- '( suth Építők csapatai augusztus 5 30-án, vasárnap délelőtt 9 óra- j kor ifjúsági, fél tizenegykor ; pedig felnőtt mérkőzést játsza- (t nak a Péceli Vasas labdarú- £ goival. '( — Cukorrépával vesz részt a í, mezőgazdasági kiállításon a í ceglédi Kossuth Tsz. t-------------------------------------------­0 Ezúton mondunk hálás köszöné­sét rokonainknak, jó ismerőseink- 0 nek, jó szomszédainknak, akik £ felejthetetlen jó férjem, szeretett V édesapánk, nagyapánk és testvé­günk: id. Horthy Pál temetésén J megjelentek, részvétükkel nagy 0 bánatunkban osztoztak, sírjára $ koszorút, virágot helyeztek. Id. íözv. Horthy Pálné és a gyászoló g család. — { Ezúton mondunk hálás köszöné­sét rokonainknak, jó ismerőseink­ének, jó szomszédainknak. és { mindazoknak, akik szeretett jó í feleségem, édesanyánk, nagy­bányánk és testvérünk: id. Gyura JGáborné szül.: Farkas Zsuzsánna í temetésén megjelentek, részvétük- íkel nagy bánatunkban osztoztak, ( sírjára koszorút, virágot helyez­itek. Id. Gyura Gábor és a gyá- í szoló család. (-------------------------------------------­J Ezúton mondunk hálás köszöne- ítet rokonainknak, jó ismerőseink­ének, jó szomszédainknak, a Ceglé- ( di Kossuth Tsz vezetőségének, és ( tagságának, akik felejthetetlen (jó férjem, édesapánk, nagyapánk, (és testvérünk: id. Varga Lajos te- (metésén megjelentek, részvétük' ; kel nagy bánatunkban osztoztak. (sírj ára koszorút, virágot helyez- (tek. özv. id. Varga Lajosné és a (gyászoló család. tanév kezdetét Bprtsök Zol­tán, a mezőgazdasági tech­nikum igazgatóhelyettese. — Nekem az okoz gon­dot mindjárt a tanév elején — kezdi a beszélgetést —, hogy o megnövekedett létszá­mot hogyan tudjuk majd összeegyeztetni a teremhiány- nyal? Zavart okoz az is, hogy a tanácsi építőipari vállalat a munkák mai ál­lása szerint nem készül el időre az átalakítással. Dr. Vámosi Nándor, a ceg­lédi gimnázium tanára, me­gyei szakfelügyelő, már ko­rán elkezdte az új tanév előkészítését. — Augusztus elseje óta az 1964/65-ös tanév előkészíté­sén dolgozom — mondja. — Augusztus 24-én tartottuk meg első tanácskozásunkat a megyei tanfelügyelőkkel. A következő év nagy felada­tokat ró a megyei szakve­zetésre, mert a tavalyi ki­lenc új középiskolához az idén újabb hét nyitja még meg kapuit. Ezek az általá­nos iskolák mellett működ­nek majd. így várják az új tanévet pedagógusaink. Forgács a gyerekekkel a tantárgyat. Fizikát tanítok majd. Másik célom', hogy az első perctől kezdve állandóan tovább ké­pezzem magam, mert. a fi­zika fejlődő tudomány és az eredmények állandó figye­lemmel kísérése nélkül az ember menthetetlénül lema­rad. Ezt vallja Horváth Júlia is, aki a nyári szünetben szakmai továbbképzésen vett részt Kecskeméten, mint orosz szakos tanár. A fiatal tanárnő egy éve került a főiskoláról a Mészáros Lő­rinc iskolába. — Hogy sikerült az első év? — A várakozásnál jobban. Azt hiszem, ebben segítsé­gemre volt az, hogy ceglédi vagyok, ismertem a kartár­sakat és ők mindenben se­gítettek nekem. — Mit vár a következő év­től? ' — Örülök, hogy túl va­gyok az első lépéseken, s most azon igyekszem, hogy az első év tapasztalatait mi­nél jobban hasznosítani tud­jam az új tanévben. Az idősebb, tapasztaltabb tanár szemével várja az új Még néhány nap és kez­dődik a tanév. Igaz, hogy az iskolák most még a kő­művesek kopácsolásától han­gosak, de reméljük, idejé­ben befejezik a tatarozást. A gyerekek még a vakáció révületében élnek, de peda­gógusaink már az elkövet­kezendő év feladataira gon­dolnak. Különösen azok, akik az idén tanítanak először. Közülük kérdeztük most meg Bozóki Józsefet, aki Pé­csen végezte a tanárképző főiskolát. — Milyen gondolatokkal várja az első tanítási napot? — Talán mondanom sem kell, hogy mennyire várom. Igaz, hogy számomra nem lesz idegen a környezet, hi­szen ott jártam iskolába, ahol most tanítani fogok. A Földváry Károly iskolá­ban fogok tanítani. Egykori tanáraim, most kollégáim lesznek. Kicsit furcsa lesz megszokni, de örülök is ne­ki, mert ismerem őket és tudom, hogy szívesen át­segítenek a kezdeti nehézsé­geken. — Milyen tervekkel kezdi az új tanévet? — Mint minden nevelő, én is szeretném megszerettetni Első í&ben a foatedruti egy arany férfi pecsétgyűrűt és egy arany jegygyűrűt, majd visszament a szobába tv-t nézni. Később a gyűrűt munkahelyén, Szolnokon az Óra- és Ékszerkereskedelmi Vállalat boltjában értékesítet­te, az így szerzett pénzt pe­dig italra fordította. A gyűrűtolvajt a ceglédi járásbíróság négyhónapi sza­badságvesztésre ítélte. A gyűrű visszakerült gazdájához, mert a rendőrség időben le­foglalta az Óra- és Ékszerke­reskedelmi Vállalatnál. Ebből az esetből azonban mindenki levonhatja a tanulságot: az ember alaposan nézze meg, kit fogad bizalommal a la­kásába! — M —

Next

/
Oldalképek
Tartalom