Pest Megyei Hirlap, 1964. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-18 / 193. szám

C E G L E D I J Á R Á S ÉS C E G L É D - V Á R O S RÉS Z É R É Vin. ÉVFOLYAM, 193. SZÁM 1964. AUGUSZTUS 18, KEDD Két legvet egy csapásra ; Hogyan lett a permetezőből tűzoltó- és tisztító szerkezet? Országos hírű újítás Dánszent miklóson Technikailag igen érdekes módon oldották meg a nyári tűzrendészet! feladatokat a Dánszentmiklósi Állami Gaz­daságban. t A szálas terményekre tud­valevőleg a legnagyobb tűz­veszélyt az aratásban részt vevő traktorok jelentik. A kombájnok ugyan el vannak látva a kezdeti beavatkozás­hoz szükséges oltóeszközök­kel, ezek azonban nem min­dig elég hatásosak. A problé­mát fontolóra véve, Kendra József, a gazdaság tűzoltó- parancsnoka javasolta, hogy a gabonatáblák közelé­ben, ahol kombájnokkal : dolgoznak, egy máskor permetezéshez használatos RS-traktort tartsanak ké­szenlétben. Ennek az erőgépnek szivaty- tyújához tömlőt és sugár­csövet is lehet kapcsolni. Hathektóliieres víztartályból viszont már nagyobb, kiter­jedtebb tűzzel szemben is eredményesen lehet véde­kezni. Az ötletes elgondolás meg­nyerte a vezetőség, név sze­rint Hajdinák János főmér­nök és Ambrus Béla gép­csoportvezető tetszését. Együt­tesen még tovább vitték a dolgot: ha már a tűzbiz­tonság érdekében beállítanak ilyen traktort, tisztítsák meg vizének sugarával időnként a kom­bájnok motorját és hű­tőjét is. Ezekre ugyanis munka köz­ben vastagon rárakódik a por, ami a motor hűtővi­zét unos-untalan felforralja. A módszer kitűnően be­vált- Ilymódon a megfelelő tűzvédelmi készenlét mellett biztosítani tudták a kom­bájnok megfelelő hőfokon való működését. Ez bizo­nyára a gépek élettartamára is hatással lesz. Az újítással — mint hal­lottuk — különben a Aía- gyar mezőgazdaság című lap is foglalkozott és követésre méltóként ajánlotta. J. Z. Népszerű a kisgép kölcsönzés Jászkarajenön a napokban összeült a községi ipar-ke­reskedelmi állandó bizottság, amely létrejötte óta szem előtt tartja a lakosság mi­nél jobb ellátását. Fekete Elek, az állandó bizottság elnöke ezúttal arról szá­molt be, hogy a földműves­szövetkezet mozgóboltjaiban már kapható üdítő ital. Nép­szerű a községben a kisgé­pek kölcsönzése. A lakosság igényeit 80—90 százalékban ki tudják elégíteni. Folya­matban van a szerviz meg­szervezése is. Ezt a Ceg­lédi Vasipari Ktsz segítsé­gével oldják meg.-gi Kétszáz hold magrépa m ÉPÉ \ í ' • ?.- ú' 4 ­- ki yí<< >% ’ •>•••• Pf# van a ceglédi Kossuth Tsz-ben. Aratása már régen meg­kezdődött, sőt most már befejezéshez közeledik. Felvéte­lünk a cséplést végző két kombájnt ábrázolja munka közben Győzelemmel kezdődött az őszi idény CVSE—Újlaki FC 3:2 (2:1) Vasárnap minden NB III-as csapat megkezdte a bajnoki idény őszi fordulóit. NB III-as labdarúgó-csapatunk az utol­só előtti helyen álló Újlaki FC csapatát fogadta hazai pá­lyán. Játékvezető: Csomafalvi (Császár, Kirchner). A CVSE: Hamza — Cseh, Gyikó, Császár — Laborcz, Oláh — Csurgói, Máté, Liptai, Pintér, Halmi összeállításban játszott. Vendégkezdéssel indult a játék. Először Halminak adó­dott jó helyzete: szépen futott, de leadása a kapuban elakadt, nemsokára Liptai fejese szállt a kapu mellé. A 9. percben megszületett a hazai gól. Lip­tai a fél pályáról indulva, ki­cselezte a védelmet és a kapus mellett a hálóba rúgta a lab­dát. 1:0 javunkra. Szép egyéni akció volt. A ceglédi fiúk mezőnyfö­lénybe kerültek. Az ellenfél hét játékossal is védekezett, sőt támadott is, majd megsze­rezte a kiegyenlítő gólt. 1:1. Ezután újabb két nagy hely­zet volt, de a fiatal Csurgai elhibázta. A 29. perc meghoz­ta a hazaiak vezető gólját: Császár a bal oldalról hosszan a kapu elé vágta a labdát, pontosan Csurgaihoz, aki átad­ta Liptóinak és a center nem hibázott. 2:1. Nagyon szép ak­ció volt. Ezután egymást kö­vették a hazai támadások, no­ha az elleniéi sem tétlenke­Nemcsak egyetemi tankönyv dr. Kardos Lajos Általános pszichológiája. Bár a Tan- könyvkiadó kiadásában jelent meg, s mint egyetemi tan­könyvnek kiadását a művelő­désügyi miniszter rendelte el. A pszichológia iránt nap­jainkban megnőtt az érdeklő­dés. A napi sajtóban is — ri­portok, cikkek olvasása köz­ben egyre gyakrabban talál­kozunk utalásokkal a lélektan különböző alkalmazási terüle­teire. A társadalmi lélek­tan, a csoportlélektan vagy az áttfogóbb jellegű nép­lélektan a lelki élet egyes kö­zösségi, társadalmi jelenségeit, alakulásait vizsgáló tudomány mellett, sok szó esik az orvosi lélektanról, a klinikai lélek­tanról is. (Ezek nem téveszten­dők össze a patopszichológiá- val, a pszichiátriával, amelyek a lelki élet kóros elváltozásait, rendellenességeit tárgyalják.) A bűnügyi riportokban, a hír­adásokban gyakorta olvasunk kriminálpszichológiáról, kri­tikákban esztétikai tanulmá­nyokban művészetlélektanról, zenelélektanról; Ugyanígy kü­lön tudományágakként emle­getik a nyelvlélektant, a val­láslélektant, a munkalélektant, (ezen belül az üzemi és ipari, valamint a vezetéslélektant), a katonai lélektant. A legszé­lesebb érdeklődésre — a szü­lők és a nevelők széles tábo­rát tekintve —, a neveléslé­lektan, gyermeklélektan, fej­lődés lélektan tart számot. Mindezekben, illetve a felso­rolt önálló részterületek egyi- kében-másikában elmélyülni — ha csak a tudatos érdeklő­dés fokán is — az általános lélektan alapos ismerete nél­kül, — nem lehet! De vajon tájékozottak-e ál­talában szülők, nevelők, — vagy még tágabbra szélesítve a kört — az egyszerű műélve­zők az általános lélektanban? Bátran mondhatjuk, hogy többségükben nem! Mert a lé­lektan tudománya, a fejlődés ütemét tekintve, egy cseppet sem maradt le a rohanó tech­nikától. A 35—40 évesek ilyenirányú ismeretei bi­zony eléggé ködösek, bizonyta­lanok. Az idealista lélektan fogalmai, meghatározásai, ha­mis tételei bizony még kísér­tenek bennük. De az eddig megjelent mate­rialista lélektanok sem igen alkalmasak arra, hogy nap­jaink egyik legfontosabb tu­dományában rendet teremtse­nek, világosan, közérthetően tisztázzák a fogalmakat. Dr. Kardos Lajos Általános pszichológiája, egyéb erényei mellett pontosan ebben nél­külözhetetlen, tudományos al­kotás. A tudományos alapos­ság mellett a tudományos sze­rénység hozza közel az olva­sóhoz, tanulóhoz a könyvet. A közvetlen hangvétel — amely oly, ritka jelenség a pszicholó­giai szakirodalomban — nem­csak könnyen felfoghatóvá, hanem könnyen élvezhetővé is teszi az Általános pszicho­lógiát. A mű nyolc fő fejezetre osz­lik. Az általános bevezetés után először az érzékelés pszichológiájával foglalkozik, majd a továbbiakban a figyel­met, az emlékezést, a képzele­tet, a gondolat és gondolkodás funkcióit tárgyalja, végül az érzelem lelki jelenségeinek részletes-módszeres tárgyalása után az utolsó fejezetben a motiváció és az akarati cselek­vés kérdéseivel foglalkozik. Kolozsvári Gyula — Befejezték a cséplést a csemői Szabad Föld Ter­melőszövetkezetben a múlt csütörtökön, mintegy 356 hol­don. Az Uj Élet és a Rá­kóczi termelőszövetkezetben pedig ma, összesen 1214 hol­don ér véget a cséplés mun­kája. i ti Itt.ss Aszódra; Mi ezt vállaljuk! A ceglédi Táncsics Tsz is csatlakozik az aszódi járás ter­melőszövetkezeteinek versenyfelhívásához az őszi betakarí­tási és vetési munkák elvégzésében. A termelőszövetkezet tagsága az alábbiakat vállalta: 1. A gabonaszalma kazlazását augusztus 30-ig befejezik; 2. A trágyázási és műtrágyázási tervünket a három új trágyaszóróval és műtrágyaszórógéppel szeptember 10-ig el­végzik; 3. Az összes tarlót augusztus 30-ig megművelik, egyidejű­leg a talajt gyűrűshengerrel tömörítik; 4. A silókukoricát és napraforgó csalamádét auguszfen 20-ig besilózzáik; 5. Az őszi gabonavetéseket megnövelt területen az alábbi határidőig végzik el: őszi keverék (szeptember 10-ig), rozs (szeptember 25-ig), őszi árpa (szeptember 30-ig), őszi búza (október 30-ig); 6. A legelőápolást szeptember 15-ig befejezik. Szabad akadémiák Ábonyban A tavalyi évben nem ment zökkenőmentesen az ismeret- terjesztés Abonyban. Berta Ferenc, a művelődési ház igaz­gatója már ezeknek a ta­pasztalatoknak a figyelembe- vételéveL készül az elkövetke­zendő idényre. — Több helyen indítunk az idén is akadémiát. Változatla­nul megszervezzük az ifjúsági klub akadémiáját is. Ez körül­belül tizenöt előadást jelent. Köztük orvos-egészségügyi, politikai filmankét és élmény- beszámoló tematikájú előadá­sokat terveztünk. A József At­tila Tsz-ben ugyancsak műkö­dik majd hasonló akadémia, aminek programját a járási KISZ-bizottság állítja össze. Itt még akadémián kívüli elő­adásokat is tartunk. Az isko­lákban pedagógusok bevoná­sával szülők akadémiája lesz Amíg Berta elvtárssal be­szélgettünk, éppen nála járt a helyi KIOSZ képviselője, aki elmondotta, hogy az idén öt előadásból álló sorozatot szeretnének hallgatni. Ebből kettő legyen orvos-egészség­ügyi, egy irodalmi, egy művé­szettörténeti, egy pedig peda­gógiai. Elismeréssel beszélt a tavalyi programról. Az igazgató hiányolta — és teljes joggal —, hogy a műve­lődési ház nem rendelkezik az előadásokhoz vetítőgéppel. Ilyen nagy ismeretterjesztő munkának bizony nagy szük­sége lenne rá. „Büntetésből három pohár tejet kellett meginnom Látogatás a sportnapköziben Mint a hangyaboly, olyan a ceglédi Vasutas sportpálya. A sportnapközisek labdáznak, futkároznak a napsütésben, mások a lágy fűben kényelme­sen heverésznek. A maga mód­ján ki-ki élvezi a kellemes semmittevést. Éppen uzsonná­ra érkeztünk. Mint a méhecs­kék szálldostak a sporttelep minden részéből a lelátó alá. Mert ott van a finom tej és a kifli. A nyári naptól barná­ra sült gyermekkezek tartják a nagy háromdecis poharakat és isszák a tejet. A délelőtti strandolás, délutáni játékok után természetesen megéhez­tek. Néhány gyereket megszó­lítunk, hogy érzik magukat? Mit csinálnak? — Nagyon jó itt lenni — mondja Nyilas Katalin —, so­kat játszunk, úszunk. Kicsit rosszalkodtam és az volt a büntetés, hogy három pohár tejet kellett meginnom. Sport­ágat még nem választottam. Szeretek úszni és futni. — Ügy örültünk, hogy elvit­tek a kézilabda-mérkőzésre — mondja Dávid Katalin. — Strandolunk, úszunk és sokat játszunk. Futni szeretek, na­gyon jó itt lenni. Nagyon jól érzi magát Ve­ress János is. — Igazán így képzeltem az igazi nyaralást. Én asztaliteni­szező szeretnék lenni. Az öcsém pedig vívónak készül. A sok mozgás jó és jólesik a finom tej utána. Még sok gyerek nyilatkozott így és megvagyunk győződve, hogy véleményük az igazság­nak megfelel. Beszélgetésün­ket félbe szakítja egy hang: — Gyerekek, kik kérnek még tejet? — kérdi Velkey Sarolta. És egyszerre nem volt tovább érdekes semmi, csak az annyira szeretett jó, finom édes tej... ANYAKÖNYVI HÍREK Dánszentmiklós Született: Szente Mihály Csaba. Csemő Elhalt: Pataki József 64 éves. Bellus Gyula 64 éves. Abony Házasságot kötött: Szabó Béla és Szabó Borbála, Serley Vince és Polgár Ágnes, Tóth Sándor és Lévai Melinda, Juhász László és Csutak Erzsébet. Elhalt: Tamasi János 62 éves, Szíj jártó Mihály 74 éves, Győré József 87 éves, Valovitz Mihályné Szabó Ilona 86 éves, Gódor Vincé- né Jáger Mária 83 éves. Jáger An- talné Tóth Erzsébet 84 éves, Nagy Pálné Urbán Ilona 67 éves, Kele men Mihály 84 éves Varga Sándor 76 éves. Bálint Pál 68 éves. Tóth Kálmán 66 éves. Földi Istvánné Káló Rozália 74 éves. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, jó ismerőseink­nek és jó szomszédainknak, és mindazoknak, akik szeretett, drá­ga jó feleségem, áldott emlékű szeretett édesanyánk és nagy­anyánk, testvérünk: Lantai Fe- rencné szül.: Tóth Teréz temeté­sén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkat enyhíteni igye­keztek, fájdalmunkban osztoztak, Lantai Ferenc és gyermekei. Hálás köszönetünket fejezzük ki rokonainknak, jó ismerőseinknek, jó szomszédainknak, a Vörös Csil­lag Tsz vezetőségének és tagságá­nak, akik felejthetetlen emlékű férjem, nagyon szeretett édes­apám, gyermekünk, vejünk és testvérünk: ifj. Mezei József te­metésén megjelentek, részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sír­jára koszorút, virágot helyeztek, özv. ifj. Mezei Józsefné és kisfia Józsika, valamint Mezei és Ungh- vári család. Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk hálás köszöne­tét rokonainknak, a régi jó bará­tainak, ismerőseinknek, jó szom­szédainknak és mindazoknak, akik szeretett élettársam, felejthe­tetlen, szerető testvérem és sógo­runk: Bulyovszky Lajos elhunyta alkalmából együttérző részvétük­kel nagy bánatunkban osztoztak, a temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk hálás köszöne­tét rokonainknak, jó ismerőseink­nek és jó szomszédainknak, akik felejthetetlen emlékű édesanyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk: özv. 5zebeni Benőné, szül.: Dely Esz­ter temetésén megjelentek, rész­vétükkel bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút, virágot helyez­tek. A gyászoló család. fívín. «Äc >ä beduttwn j Lélektan könyv — mindenki számára lédre. Abba viszont nem: szól bele, hogy mit mikor, i hol vetítsenek. Jó lenne, ha: a városi tanács művelődési \ osztályával együtt itt Cég- ■ léden ók határoznák meg j azt, hogy melyik filmet mi- \ kor és melyik moziban ve- \ títik. Ez a szerv például a \ „Nemo kapitányt” abban a \ moziban vetíttetné, ahol több \ néző tekinthetné meg rövi- \ debb idő alatt és nem kel- \ lene a filmet négy napig \ Cegléden tartani. Vagy ve- \ títhetné például a Szabad- \ ság Filmszínház (ahol ki- j sebb a befogadó képesség) \ 6—8 óráig a „Nemo kapi- \ tányt, este 8—10-ig pedig a ! „Boccaccio 70-et”, mert a ! Nemo kapitány vetítési jo-; gát erre az időre a Kos- í suth Filmszínház kapná meg. ; Az ilyen helyi cserékkel a mozik törzsközönsége is jól f járna, de jobban járna a MOKÉP is, mert rövidebb í idő alatt lényegesen több be- 'j lépődíjat szedne. — írjatok erről és kér jé- % tek ki az olvasók, illetve a moziba járó közönség véle- £ ményét is! és. í i ták a Szabadság Filmszín­házban egy-két hónappal előbb vetített filmet meg­nézni. Amíg a Szabadság Filmszínház bemutató, friss műsorral rendelkezik, ez az állapot így marad. Aztán továbbra is fennálló problé­ma, hogy egy-egy jó filmet rendszerint nem láthatnak azok, akik az első „me­netre” már nem kaptak je­gyet. — Megoldhatatlan problé­ma ez? — Véleményem szerint nem. Városunk illetékesei en­nél sokkal nehezebbet is megoldottak már. — Benő bácsinak biztos van valami elképzelése, ha már szóbahozta ezt a dol­got!? — Van, kettő is. A MO­KÉP három mozi részére ad műsort kitöltő filmet Ceg­Nem is oly régen feje­ződött be a vita Thália visszacsalogatásáról és örülhe­tünk, hogy Thália mégis­csak vissza jön Ceglédre. No­de, mikor örülhetünk majd — mondjuk — azért, hogy rend lesz végre a Kossuth Művelődési Ház mozijának látogatottsága körül? — A Szabadság és a Kos­suth mozira gondol Benő bácsi? — Nézd, a közönségnek teljesen mindegy, hogy mi­lyen nevű moziban nézheti meg a legújabb filmeket. De a legújabb filmeket akarja látni. Mint ahogy a műve­lődési háznak és az azt fenntartó pénzügyi szervnek már nem lehet mindegy, hogy a régebbi filmek üres házak előtt peregnek! Oda azok ülnek be, akik valami­lyen oknál fogva nem tud­dett. A szünet után feljöttek a vendégek és szögletről való beadásnál a jobbfedezet befe­jelte a második, kiegyenlítő gólt. 'Nemsokáig örülhettek neki, mert kezdés után azon­nal Csurgai kapásból fejelte a hálóba, 3:2. A gól a két fia­tal összjátékát dicséri. Röviddel a gól után újabb gólhelyzet. Halmi belőtt szög­letét Liptai ollózva a kapu mellé lövi, majd Csurgai lab­dáját Máté elrontja. Esett az iram is. Már-már az egyenlítő gól rémlett előt­tünk, de szerencsére erre nem került sor. Több akcióra már nem volt idő. A játékvezető túlzott erélyességgel műkö­dött Góllövők: Liptai 2, Halmi. Jók: Oláh, Liptai, Halmi, Császár. Buják! Gyula — KISZ-eskUvő Dánszent- miklóson. Szombaton délután nagyszabású KISZ-esküvő zaj­lott le a Dánszentmiklósi Községi Tanács nagytermé­ben. Ezúttal Kiss Ferenc és Makány Mária tartotta es­küvőjét. Jelen voltak a köz­ség vezetői, a Hazafias Nép­front bizottsága, a nőtanács és a községi KISZ-bizottság is. A fiatalokat pohárkö­szöntővel és sok jó kíván­sággal bocsátották útjukra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom