Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-09 / 159. szám
«ST megyei 1964. JÜLIUS 9, CSÜTÖRTÖK Raktárak — papíron Az év elején örömmel adtunk hírt róla, hogy a Pest megyei MÉK — áruelhelyezési gondjain enyhíteni akarván —■ jelentős költséggel új raktárakat építtet a megyében, többek között Vácott és Szentendrén. A két raktár fontos szerepet tölt majd be a felvásárolt áru kellő tárolásában, s ezzel jobbá, zökkenőmentesebbé teszi a zöldség- és gyümölcsellátást. Ha majd elkészül . . . A két raktár sors»a ugyanis nagyon lassan halad a végkifejlet felé. Kínos lassúsággal készülnek a tervek, s még lassúbb a helykijelölés, s más. az építést megelőző feladatok végrehajtása. Tisztában vagyunk vele, hogy az építőiparnak, s az illetékes szerveknek is ezernyi tennivalója van. egyik fontosabb, mint a másik. Mégis: a két raktár mielőbbi felépítése rendkívül fontos a megye ellátása szempontjából. Éppen ezért joggal vár több támogatást az építtető, s az kell, hogy ne csak várja ezt a támogatást az illetékesek részéről, hanem — meg is kapja! (é) HOLTIDÉNYBEN Hosszú út vezet a gyártól a vasútállomásig. Munkások százai sietnek a háromnegyed négyes vonathoz. Vége a műszaknak. Nagy sárga épület áll az út mellett, ki sem tűnik a lakóházak között, de valami mégis felhívja rá a figyelmet. Mind többen és többen nyitnak be ajtaján. Az ajtó felett a felirat alig látszik: Vasutas Szakszervezet, József Attila Művelődési Otthon. Kopott, régi épület, ötvenéves. & Uj zongorázási rekord Egy Alfredo nevű argentin férfi új zongorázási világrekordot állított fel: 100 órán keresztül játszott egyfolytában. — Régi épület, nem is a legideálisabb, de mi nagyon szeretjük. Olyan, mint egy éjjelnappal KÖZÉRT, mindig nyitva van — mondja Zöldi István igazgató. Harmincnyolc éve dolgozik a Dunakeszi Járműjavítóban, harmincnyolc éve vesz részt az otthon munkájában. Régi tablókép a falon: a dalkör 1942-ben. Közülük sokan még ma is tagjai a kórusnak. Szépek az emlékek, de ma sincs miért szégyenkezniük. A miskolci dalosfesztiválon nemrég nyertek aranykoszorús jelvényt. A dalkör, a szakkörök, a könyvtár munkájában észre sem venni, hogy júliusban, „holtidényben” vagyunk. Pedig a lehetőségek nem a legoptimálisabbak. A helyiségek BIZONYÍTÉK állandóan foglaltak, még a sportkör torna, birkózó és súlyemelő szakosztálya is itt tartja edzését. A beázott tetőt nemrég javították, most újra kezdhetik a belső renoválást. Az épület kívül-belül rideg. A nyugdíjasok és fiatalok, a szakköri tagok és a dalosok lassan betöltik a kis helyiségeket. Es mintha megszűnne a szobák ridegsége: a játékszobában rövid vita az elfogott ulti után, a vörös szobából — a vörös tapétáról kapta a nevét — ki- hallatszik a férfikórus zengő éneke, de még Fürjes Lajos karnagy utasítása is. Igaz, át- hallatszik a tv-szobába, s ennek az áthallásnak nem örülnek túlságosan a tv-nézök... de egyelőre ez van. Kicsi a hely, szűk a ház... Megvártuk, míg a dalkör befejezi a próbát. Várkuti József, a titkár inkább a problémákról beszél, mint az eredményekről. Számukra a kórus jövője a legfontosabb. — Nekünk is évekre kell tervezni — mondja idősebb Várkuti József, az apa. — Harminchat éve alakítottuk a dalkört. A háború után, negyvenöt januárjában kezdtük újra... — De lassan megöregszünk — veszi át a szót a fiatalabb, negyvenegy éves Várkuti. — Kevés a fiatal, pedig már mindent mepróbáltunk. Talán az ősztől sikerül. Reméljük, a KISZ is betartja ígéretét és segít a szervezésben. A dalkör ötvennyolc tagja között tíz a nyugdíjas és bizony sok deresedé, vagy ősz haj jelzi, hogy a tagság kétharmada felül van a negyvenen. Nagyon jó propagandára, a KISZ és a művelődési otthon segítségére lenne szükség, , hogy még sokáig működjön a nagy hagyományokkal rendelkező dalkör. A vállalat támogatása nem is hiányozna: ez évben is ötvenöt dalos egyenruhájához ötvenezer forintos segítséget adott, a miskolci fesztivál alatt pedig a dalkör tagjai két nap rendkívüli fizetett szabadságot kaptak. Ez a segítség valóban több, mint „hivatalos1’. De megérte. Az énekesek nem maradnak adósai a vállalatnak: a pilismarót! és miskolci sikeres szereplés után most a vasutas napra, az alkotmány ünnepére és a köbanyai fellépésre készülnek Fürjes Lajos karnagy vezetésével. A kórus életében és a tagok zenei nevelésében fontos szerepet töltenek be az előadással, zenehallgatással egybekötött klubdélutánok, a neves művészek fellépésével megrendezett dalosbálok. Ez, és a sok közös emlék formálta az évtizedek során őszinte, jó emberi közösséggé a gyár dalosait. ' GYŐR-POZSONY Kis szoba az emeleten. A falakat teljesen betölti a sok olajfestmény, a sarokban festőállványok, mindenütt gipsz- szobrok. Ketten is alig férünk el, pedig a képzőművészeti szakkör huszonnégy taggal működik. Az igazgató büszkén mutatja a falon fia, ifj. Zöldi István — azóta neves filmoperatőr — egyik első „művét”, a pipázó parasztot ábrázoló olajfestményt. A kertben gyülekezik lassan a törzsgárda. A fiatalok szívesen töltik szabad idejüket a játékszobában vagy a kerthelyiségben. A vasárnapi tánc- délutánok alkalmanként kétszáz-háromszáz fiatalt vonzanak. A Jeszenszki-zenekar — egyetemisták, középiskolások, ipari tanulók — közkedvelt és része van abban, hogy ha lassan is, de kialakul a művelődési otthon közönségének törzsgárdája. A József Attila Művelődési Otthon nagy, sárga épület. Régi is, kopott is, a külsőjével nincs miért hivalkodnia a lakóházak között. Olyan, mint a többi — Otthon. S ez Zöldi István, Várkuti József és a többi lelkes népművelő érdeme. Sz. P. Magyarország és Csehszlovákia között — a két ország egyre mélyülő barátságának szimbólumaként is — újabban közvetlen autóbuszjárat létesült Győr és Pozsony között. Néhány nappal ezelőtt indult el a győri állomásról az első autóbusz, amely közvetlenül a két város között közlekedik. A járat máris élénk forgalmat bonyolít le, a MAVAUT és a CSAD közös megegyezése és szervezése alapján naponta 4—4 fordulót tesznek az autóbuszok a két város között. Ez. az „újítás” igen gyorsan népszerűvé vált s a népszerűsége előreláthatólag még növekedni fog. Fokozza a magyar utasok érdeklődését az a körülmény is, hogy a Pozsonyba kiránduló magyarok forintért vásárolhatják meg jegyüket az IBUSZ győri utazási irodájában. Képünk az új útitáblával felszerelt első autóbuszt ábrázolja. Néhány napja ugyancsak közvetlen járat köti össze Miskolc-Tapolcát és Kassát. Hol kezdődik az első évben a tanítás az új dabasi gimnáziumban Ezer forint prémium pedagógus lakásokért Ügy volt, hogy augusztus 20-án befejeződik Dabason a gimnázium építése. Hogy ez a határidő eltolódott, arról már beszámoltunk. Az épületbe az új iskolaév kezdetekor még mindig nem diákok, hanem munkások járnak, remélhetőleg szorgalmasábban, mint az elmúlt iskolaév alatt és ha késve is, az ősszel mégis elkészül a középiskolai tudományok dabasi alma matere. Annál is inkább sietniök kell építőinek, mert a gimnáziumot meg kell nyitni, 180 első osztályú tanulója már beiratkozott. Rajtuk kívül az ócsai gimnázium idén első osztályt elvégzett „dabasi osztálya” közel negyven gyerek, most már az új iskolában járja a másodikat. Másfél száz gimnazista nem tanulhat fedél nélkül. Gondot is okoz, hol tanulnak a dabasi diákok, amíg az iskola megépül. Két terv merült fel arra az esetre, ha az építő vállalat november elsejéig biztosítaná az épület átadását. Az egyik terv azonban csak akkor valósítható meg,' ha a nyár folyamán az iskola- épület hátsó oldalán levő tornaterem, politechnikai műi hely és a menza építkezését teljesen befejezik. Ezekben a helyiségekben megkezdődhet a tanítás, amennyiben a folyosót átmenetileg fallal választják el a még építés alatt álló épületrészektől. Az a felfogás, hogy így az oktatás az építkezést nem zavarná. Más kérdés azonban, vajon az építkezés nem zavarná-e a szükségtantermekben folyó oktatást. Ha a három helyiség mégsem készülne el szeptember elsejéig, másik szükségmegoldás látszik elfogadhatónak. Eszerint novemberig a gimnázium első osztályai a művelődési házban tanulnának átmenetileg, a második osztály növendékei pedig továbbra is Öcsára járnának. Az esetre, ha a vállalat az épület átadását csak november elseje után garantálja, vagy a dabasi, vagy a sári általános iskolában vendégeskedne az első évben úgy látszik hontalanul maradó új tanintézet. Hogy a három megoldás közül melyikre kerül sor, azt majd a járási tanács végrehajtó bizottsága augusztusi ülésén dönti el. Négy tanárt is kineveztek már az új iskolához. Ezek részére, amíg a gimnázium köz- zelében tervezett házak, legkorábban jövő év végére meg nem épülnek, átmenetileg a szomszédos Sári községben biztosítottak lakást. Gondoskodni kell azonban a még kinevezendő tanárok részére is lakásról, ami természetesen nem könnyű dolog. Ennek érdekében a járási tanács vb legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy ezer forint céljutalmat tűz ki a Dabasi Községi Tanács vezetői részére, ha a községben most épülő pe- iagógus szolgálati lakásokat lecember elsejéig műszakilag í tadják. Káder voltam a mezőgazdaságban Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy a legtöbb kulcsregény mentegetőzéssel kezdődik. A szerző bevezetőben szabadkozik, mondván: története kitalált* história, színhelye a képzelet szülötte, szereplői költött személyek, ha netán valaki mégis magára ismerne — merő véletlen. Az én históriám nem kiagyalt történet. Igaz: nem is kulcsrefeény. ügy kezdődött, hogy Illetékes Kar társ újév előtt magához hívatott. Régi ismerősök voltunk, következésképpen úgy tett, mintha a nevem sem tudná. — Azért hívattam ... ööö... a kartátsnőt, hogy megbeszéljük az áthelyezését — kezdte. Tizennyolc éves voltam, s mindössze négy hónapja munkavállaló. — Áthelyezés? — dadogtam. — Hová? — Az Agrár Nemzeti Vállalatok Megyei Központjába! — jött a válasz. Megkönnyebbültem: akkor szüret, mert ilyen — nincs is! Reményeim azonban rögvest lelohadtak. — A központ január elsején megalakul, s a.. .ööö ... kartársnő ott fog dolgozni. — Mi az az agrár nemzeti vállalat? — tudakoltam rosz- szat sejtve. — Szocialista mezőgazdasági szektor! — hangzott a szabatos válasz. — De hiszen ... dehát én nem értek a .mezőgazdasághoz' Nem is érdekel — tiltakoztam. — Sajnálom. Majd megtanulja! Fiatal, van ideje. A pártnak most minden káderére szüksége van a mezőgazdaságban! Az, hogy én káder vagyok, újdonság volt számomra. El is tűnődtem rajta egy darabig. Ám hirtelen belém vágott, hogy nem tudom megkülönböztetni a cukorrépát a választási malactól s ez újból protestálásra ösztökélt. — Én még sosem voltam falun. Aratást is csak filmen láttam. Mit csináljiak a mező- gazdaságban? — Ellenőrizni fogja a szakembereket! A volt ispánokat, gazdatiszteket, intézőket, mindenkit! — Mit ellenőrizzek rajtuk, amikor. semmihez sem értek? — Azt majd megsúgja az... ööö ... élvtársnőnek a proletár ösztöne! Illetékes Kartárs tévedett. Tíz hónapig füleltem, mit susog a proletár ösztönöm, de meg sem nyikkant. Ezek után levontam a konzekvenciákat és otthagytam a szocialista mezőgazdasági szektort. Hanem, ami addig történt! Pedig egészen jól kezdődött. Az első napokban az irodákat dekoráltam. Piros papírból betűket vágtam és gombostűkkel szurkáltam a falra, hogy népi demokráciánk nem rés, hanem erős bástya a béke frontján. A második héten véget ért az aranykor. Megkaptam a beosztásomat: állattenyésztési előadó. Izgalmas időszak kezdődött. Reggelenként mind a hatan — az egész megyei központ — a postával szórakoztunk. Kitett naponta két- három kilót. A minisztériumból küldték ismeretlen feletteseink. Az én körlevéleimet stencillel sokszorosították és így kezdődtek: „Állattenyésztési Előadó Elvtársnak, Székhelyén.” Erre pontosan emlékszem, mert tetszett, hogy nóniusz-lovat még nem láttam, de székhelyem már van. Sajnos, ami ezután következett, kevésbé értettem. Az első körlevélben például felszólítottak, hogy a szarvas- marha- és lótenyésztő agrár nemzeti vállalatok házi gyógyszertárába feltétlenül szerezzek be szűrcsapót és legalább egy darab Bárány-féle idegen- test-eltávolítóval kombinált bárzsingszondát. Huszonnégy órás heveny töprengés után odamentem egyetlen szakemberünkhöz — akit nekem kellett ellenőriznem, — és kivallattam: — Béla, mi az a szúrcsap? Béla nem ért rá társalogni: ő intézte a megyei központ- összes adminisztrációját. Fel sem nézett a kimutatásokból, foghegyről felelte: — Mi lenne, hát a trokár! A bárzsingszondát már meg sem pendítettem. Egy másik irományban — volt vagy harminc oldal — figyelmeztettek, hogy a fajtatiszta állomány megteremtése érdekében ellenőrizzem a sőrék járlatát és krotáliáját. A felszólítás jókor jött, magam is éppen elíenőrzős hangulatban voltam, csak azt nem tudtam, minek a micsodáját ellenőrizzem?! Jött ennél rosszabb is. Egyszer a jerketoklyóimat firtatták, máskor a ridegmarhákat kérték tőlem számon. Tőlem, aki még a barátságos marháktól is úgy féltem, mint a tűztől! A legszebb azonban az a körlevél volt, amelyben felszólítottak, hogy munkakörömet adjam át rövidesen megérkező utódomnak, s további intézkedésig vegyem át a szakoktatói tennivalókat. Ez annál is könnyebben ment, mert nem volt kitől és mit átvenni. Nyolc napig úgy éltem, mint Marci Hevesen: hevesen kívántam a szabadulást. Az istenek — feletteseim — azonban más sorsot szántak nekem: a gumipitypaing-szak- ertő nehéz sorsát. Ezt újabb körlevélből tudtam meg, azzal a kiegészítéssel, hogy a mellékelt szakkönyvek segítségével tartsak hathetes gumi pitypang-termesztési szaktanfolyamot, leendő brigádvezetőknek. Jómagam ugyan sosem tudtam volna megkülönböztetni, melyik pitypang van gumiból és melyik nem, de megnyugodtam, mert ezt még Béla sem tudta! Hat hét után a gyapot következett. Ez ugyan gyapotból volt, nem gumiból; de ugyanannyit értettem hozzá. Sebaj, a tanfolyam ettől jól sikerült: csupán egyszer tévesztettem össze a sarabo- lást a darabolással, de hallgatóim észre sem vették. Szinte fájt a govern, amikor — egyéb oktatnivaló híján — búcsút kellett mondanom a katedrának. Időközben ugyanis megjött a kinevezésem: növénytermesztési szakelőadó lettem. Az újabb csapást férfias nyugalommal fogadtam. Ha fel is ötlött bennem, hogy ilyesmit még nem csináltam, mindjárt felötlött a válasz is: egyszer csak el kell kezdeni! Ha állattenyésztési szakembernek megfeleltem a legcsekélyebb szakismeret nélkül, növénytermesztőnek csak nem bukom meg!? Elvégre volt otthon virágoskertünk! Gyerekkoromban még gyomláltam is. Sajnos, a dolog nem volt ilyen egyszerű. A kultúrnövény meg a májusi morzsolt még csak ment valahogy, de a címerezésnél nagyon hiányzott, hogy nem tanultam heraldikát. összesen kétfajta címert ismertem: a régit a négy folyóval, meg a népköztársaságit. Béla azonban — akit nekem kellett ellenőriznem —; azt mondta, hogy a kukoricánál egyik sem jó. Pályafutásomnak a kegyelemdöfést végül is az SZTK- orvos adta meg: tetanusz injekcióval. Erre azért volt szük* ség, nehogy mérgezést kapjak a sok gezemicétől, amit a fagyos földön való csúszás közben a számban összegyűjtöttem. A csúszás ugyan nem tartozott szakelőadói feladataim közé, de hát istenem, a repülés sem, mégis repültem. No, nem sokat, Ikarosz biztosan tovább bírta tizenegy méternél, viszont neki viasz szárnyai voltak, nekem pedig csak pechem. Első vidéki ellenőrzésem alkalmával ugyanis pe- chemre bedöglött a pléh Skodánk és utamat Sárikán szándékoztam folytatni. Sárika minden idők legcsökönyösebb kancája volt, valószínűleg egy mammut és Rosinante keresztezésének kései ivadéka. A mammuttól örökölte méreteit, a bús képű lovag gebéjétől pedig makacsságát. Hárman raktak fel a Sárikára — és egyedül szálltam le. A landolás kissé hosszúra sikerült: tizenegy méter a levegőben, plusz hét a földön. A leltár végeredménye siralmas volt: folytonossági hiány az alsóajkamban, a homlokomon és a vállperecemben, s leltártöbblet a számban gizgazokból és az áldott anyaföldből. A karom még gipszben volt, amikor kettes jó hírt kaptam: Sárikából virsli lett — belőlem pedig üzemgazdász. Azaz, csak lettem volna. De ekkor — tíz hónap alatt először! — megszólalt a proletár ösztönöm. Ilyesmiket suttogott: „Az üzemgazdász a terv- készítés atyja. Tőle függ egy egész megye egy esztendei gazdálkodása. Neki előre tudnia kell, hány mázsa kocsikenőcsöt használnak fel egy év alatt a gazdaságokban, és hány juh fog elhullani büdös sántaságban ...” Tovább nem folytathatta, mert a büdös sántaság megvadított. A rigo- lírekét még valahogy elviseltem; kibírtam a pótbeporzást, meg a laktációs időszakot is. No de büdös sántaság?! Fogtam magam és otthagytam szúrcsapot-papot. Nyíri Éva
