Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-31 / 178. szám
PEST MECt’EI 1964. imius 31. PÉNTEK 3 Ki a hibás: A termelő A boltvezető r A MÉK ® Á dabasi járás tsz-ei termelnek, mégis üresek a zöldségboltok Ezúttal a dabasi, kifejezetten mezőgazdasági járás zöldség-gyümölcseilátását vizsgáltuk meg. Pár éve boltban, piacon zöldségfélét nem igen vásárolt itt a lakosság, saját kis kertjében általában mindenki megtermelte, amire szüksége volt. Most azonban sokan eljárnak dolgozni az iparba és egyre kevesebb a veteményeskert a házak körül.. A többség, akárcsak a városban lakók, a boltból él, ott vásárol mindent. Azaz csak vásárolna, ha lenne mit. Első állomásunk Ócsa. Először is a zöldség- és gyümölcs forrását, a termelőt keressük fel. — Mi csökkentettük veteményeskertünk területét, már csak 14 hold és azon csupán a község ellátására termelünk — mondja Móser István, az Új Barázda Tsz főagronómu- sa. — Múlt évben 30 hold volt a dinnyésünk, idén öt. A MÉK-kel egyáltalán nem kötöttünk szerződést. — Hoigy miért? Annak több az oka. de talán, ha egyet elmondok, magyarázatul az is elég. Tavaly az első görögdinnye-szállítmányunk 129 mázsa volt. Első osztályú sugár bébi, így is vette át a MÉK — egy részét. Mert miután már átadtok, kijelentette a felvásárló, hogy a szállítmány 40 százalékát csak takarmánydinnye áron veszi át. Ismétlem, hibátlan, első osztályú dinnyét! Az Üj Barázda kis zöldséggyümölcs pavilonjában a ju- liskababot 4 forintért, tököt 50 fillérért, zöldpaprikát 4.20- ért, a zöldség párját 4 forintért, — pár fillérrel a hivatalos ár alatt. — ad iák. A sárgadinnye kilója 2 forint. Fürgén dolgozik a kiszolgáló, mégis sort állnak a vevők pultja előtt. Nem tülekednek, nincs ok izgalomra, van bőven áru, jut mindenkinek, visszamosolyognak a mosolygó. paprikára, szép szöldaéere. — Minden egészen friss, nem győzzük szedni, behordani! — mondia Lázár István, a tsz kertésze és szintén mosolyog. Most ért ide megrakott társzekerével, azt pakolja ki. — Ma már ez a harmadik forduló. Naponta 3000 forint körül van a boltunk forgalma. Pár lépéssel odébb, az utca másik oldalán a földművesszövetkezeti bolt üres. Se vevő, se áru. Mindenféle konzerv, még készétel is kapható, zöldfélének azonban csak éppen halvány nyomai lelhetők fel benne. Némi igazán szép burgonyán és kevésbé mutatós hagymán kívül pár darab aszott hegyespaprika például. Már az autóban ülünk, a boltvezető kiszalad utánunk: — Dabasra mennek? Igen? Nagyon kérem, szóljanak be a MÉK-kirendeltségre. Már telefonon is megsürgettem, küldjék végre az árut! Délelőtt fél 11 már elmúlt. Ócsónak nyolcezernél több a lakosa. Dabas, MEK-kirendeltség. Sárgabarackot válogatnak exportra. Steiner Ferenc, a ki- rendeltség vezetője hitetlen- kedve csóválja a fejét: — Még nem érkezett meg a teherautó Ócsára? Lehetetlen, már rég elindult. Panasz lenne az ellátásra? Erről nincs tudomásom. Ahol baj van, annak a boltvezető az oka, nem rendel eleget. Pedig bőven van áru! Tegnap is töméntelen paprikát küldtünk széjjel 1,50 forintos eladási áron! Hogy ez az olcsó paprika milyen volt, arról már hallottunk előzőleg. Mindenki igen fonnyadtnak mondja. Ki tudja, hány napig járt raktárról raktárra, hány teherautón törődött közben? Ami viszont azt illeti, hogy a boltvezetők keveset rendelnek, azt Kan- csár István, a járási tanács vb-elnökhelyettese is megerősíti. — Éppen az ócsai zöldséges mondta a fülem hallatára a MÉK-kirendeltség vezetőjének, hogy azért rendel keveset, mert amit nem tud eladni, azt neki kell megfizetnie. Persze leírathatja, vissza is adhatja, de ez rendkívül körülményes, s a felettesei sem szeretnek ilyen sok írásbeliséget igénylő dologgal bíbelődni. Rossznéven veszik tőle. így hát úgy rendel mindegyik boltos, hogy lehetőleg mindent aznap eladjon. Ez viszont természetesen nem felei meg á fogyasztók érdekének, mert áruhiányt támaszt és szűkíti a választékot. Hasonló tapasztalatokat szereztünk Hernád, Ujhartyán és más községek zöldségboltjaiban — A járási tanács e héten foglalkozik a járás kereskedelmi fejlesztési tervének eddigi végrehajtásával — mondja Kancsár vb-elnökhelyettes —, és hogy erről szóló beszámolómat előkészítsem, mostanában megvizsgáltam járásunk bolthálózatát és legközvetlenebb és legfrissebb tapasztalatok alapján mondhatom, sok jót találtam, csak a zöldség- és gyümölcsellátásról számolhatok be szégyenkezve a tanács előtt. Bugyiban. a hagyományos paprika- termelő helyen nem volt zöldpaprika a zöldségboltokban. Zöldárut 'különben is csak a hét két napján kapnak ezek a boltok és ez különösen a telefongyári lakótelepen nem elégítheti ki a fogyasztókat. — Megoldás? A földművesszövetkezetek felsőbb szerveinek, a MESZÖV-nek és a SZÖVOSZ-nak meg kellene vizsgálni, mégpedig sürgősen az egész kérdést. Véleményem szerint a községek egységes és egyöntetű zöldség- gyümölcsellátása érdekében járási árualapot kell létesíteni. Lehet, hogy ez az elgondolás segítene és ez esetben más járásokban is meg kellene valósítaná. De akár járási zöldáru alappal, akár mással, meg kell véglegesen oldani a megyei lakosság ellátásának ezt az évről évre súlyosbodó problémáját. Volt idő, amikor a „bejárók” Pestről hordották haza a kenyeret. Ez már megszűnt. Most a községekben azt halljuk, az ipari dolgozók főzelékféléket, meg gyümölcsöt batyuznak haza a fővárosból. Egy olyan járásba, ahol a községek termelőszövetkezetei jóformán minden zöldárut és többféle gyümölcsöt termelnek. Szokoly Endre vasok megyei lapokat, de azokból nem sikerült még következtetnem egy vidék, egy tájegység, egy embertípus jellegzetességeire, a fejlődés, vagy a megállapodottság valamilyen megyei specifikumára. A vidéki lapok általában nem kezdeményeznek. Külpolitikából nem kívánnak mást, mint amit Pestről kapnak, a Magyar Távirati Irodától és a Központi Sajtószolgálattól. — Emiatt az embereket leginkább érdeklő kérdésekben (élet, halál, háború, béke stb.) az újságoknak nincs eredeti, másutt ki nem mondott, másutt meg nem ismerhető álláspontja. Kínosan vigyáznak arra, hogy országos problémákhoz se szóljanak hozzá, „nem az ő asztaluk”. így az újságíró, aki a megyei lapnál dolgozik, joggal érzi, hogy bezárták a megyei dimenziók közé. ami annál fájdalmasabb, mert tudja, hogy ez nem mindenütt törvényszerű. Európa számos országában a vezető politikai lapok egy része vidéki városban jelenik meg. \ Frankfurter Rundschau, vagy az Allgemeine Zeitung ismertebb fórum az újságolvasók között, mint a bonni lapok. De az angliai Manchester Guardian-ját is gyakrabban idézik a magyar újságok, mint a szegedi Dél-Magyar- országot. A vidéki lapokkal még a rádió sajtószemléje sem ’oolalkozik. Sajnos, nincs is miért. Az előbb az elégedettséggel kapcsolatban már elmondtam egy példát. Az elégedettség általános és miként az újtól való irtózás — ez is a vidékiesség szimotómája. A lapokat a tizenkilencedik századbeli ízlésnek megfelelően szerkesztik — érdemes elolvasni a kulturális iellesfi írásokat, a film és könwrezendókat — s «■y néha megszervezett viták sem visznek új színt sem a megye, sem a lap életébe. Az említett Tiszatáj cikk szerzője megkérdezte: miért tűnik úgy, hogy vidéken több a vidéki, mint Pesten? És válaszol: mert nagyobb a hatásuk. Az elégedetteknek, a vidékinek a szerkesztőségekben is „nagyobb a hatásuk”. Ezért nem alkotó-műhelyek, ezért nem a szellemi pezsgés inspirátorai a vidéki szerkesztőségek, amelyeket az országos fórumokon megjelenő írók is csak nyolcadrangú termékeikkel keresnek fel. A vidékiesség, a vidéki „tempók”, a hegyesorrú cipővel és olasz fazonú zakóval leplezett mai vidékiesség ellen éppen a vidéki lapoknak alig van kifogásuk. O A könyvkiadók, egyetemek, főiskolák egymást érik az ország központjában, s ugyanakkor Budapestet leszámítva nincs egyetemi városunk. A felsőoktatási intézmények decentralizálása úgylátszik „folyamatban van”, de a könyvkiadók legalább annyira ragaszkodnak a pesti telephelyhez, mint a folyóiratszerkesztőségek. Pedig egy kiadóvállalat vidékre „exportálná” azt a szellemi utánpótlást, amely képes lenne — ha másként nem, úgy, hogy erősítse a meglevő helyi impulzusokat — arra, hogy valamilyen szellemi életet plántáljon vidékre. Talán arra is képes volna, hogy „összehozza” a különböző értelmiségi rétegeket, és — klikkeket. Kisugárzása mindenképpen túlmutatna a munkahely falain. Az országos fejlődéssel, gyakran az egyetemes kultúrával lépést tartó, jól informált szakemberek talán hangadók lehetnének ott, ahol most egymástól jólszeparált szellemi állóvizekben „paskolja magát” a szakmai klikkekbe, szakköri „összejáró” társaságokba tömörült értelmiség. A „decentralizált” szakembereknek is előnyös lenne ez a szerep, hiszen jórészük amúgyis „félgőzzel” dolgozik a fővárosban, ahol a konjuktúra miatt nem könnyű az érvényesülés. A vidék szellemi erősítését, „vidékietleriítését” nem lehet jelentéktelen, kiskaliberű intézkedésekkel megoldani. Az apránként érkező erősítések elhullanak, kedvüket vesztik, s a magára- maradott harcos módjára visz- szavonulnak. Egy lelkes tanár képtelen arra, hogy felfrissítse a tantestületet, vagy a kisváros fülledt levegőjét. A magányos harcost könnyen knockautolják a jó munka- kapcsolatokkal, kipróbált, ösz- szeköttetésekkel rendelkező „hagyománytisztelő” kollégák és vezetők. Viszont ha egy nagy súlyú, jelentős intézmény költözik le a kisvárosba, az — a vidéken különösen nagy hagyomány és tekintélytisztelet, a kifejlett protokollérzék miatt is — eleve könnyebben tör utat makrának. Ebhez persze perspektivikus tervezés kell, magyarán- a vidék fejlesztési terveibe bele kell kalkulálni a termelési és anyagi, népgazdasági eredményekkel nem mérhető követelményeket is. Nem hiszem, hogy ez megtörtént például akkor, amikor elhatározták, hogy Gyöngyösre. az ország egyik legnagyobb külszíni bányára és egyik legnagyobb hőerőműve mellé telepítik a külszíni fejtések országos központját, bizonyára- mégsem A kór: 17951 forint Helyszíni tárgyalás a Dunakeszi Járműjavítóban Az időponthoz képest — délután egy óra — szokatlanul nagy a sürgés-forgás a Dunakeszi Járműjavító Vállalat kultúrtermének előcsarnokában. Rövid tájékozódás után megtudjuk, hogy a Váci Járásbíróság büntetőtanácsa — vezetője dr. Huszti Rezső járásbíró — helyszíni tárgyalást tűzött ki. Itt tárgyalják Kiss László- Juhász Imre és Takács József, a vállalat három dolgozójának ügyét. Megkezdődik a tárgyalás. A tárgyal ásvezető ismerteti a vádat: társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett looás. A j három vádlott — mindhárman 20—22 éves fiatalemberek — megilletődve, szemlesütve hallgatják a vádiratot. Még nagyobb a szégyen, mert a terembe lassan szállingóznak a munkatársak is. Megkezdődik a vádlottak kihallgatása. Kiss László elmondja, hogy 1964 februárjában folyamatosan 6 darab győri ülést, egy függönyt, két fémkeretes tükröt, hat folyóméter perzsaszőnyeget és két méter bőrvásznat hogyan vett ki a javításra hozott kocsikból. A gyár kerítésén dobta át, majd elvitte lakására. Felesége tiltakozott, hogy otthon lopott holmit tartson: így azokat Takácsnak ajándékozta, aki bár tudott illegális eredetükről, mégis elfogadta. Juhász Imre vádlott hasonló módon, ez év januárjában a kerítésen átdobva, nyolc méter perzsaszőnyeget, egy párhuzamos satut, egy kéziköszörűt és egyéb ingóságokat folyamatosan eltulajdonított és a lakására vitt. A két vádlott által eltulajdonított ingóságok összértéke 17 951 forint. A kár megtérült, mert a nyomozás során azokat lefoglalták és a jáműjavítónak visszaadták. A vádlottak beszámolójából ! kitűnt, hogy a vállalathoz beszállított anyagok nyilvántartása, azok őrzése nem volt kellőképpen biztosított. Szigorúbb belső rend, számviteli fegyelem esetén a sorozatos lopás nem történhetett volna meg. A tanúvallomást tett munkatársak egyöntetű véleménye, hogy mindhárom vádlott a bűntett elkövetéséig becsületes életmódot folytatott. Munkájuk és magatartásuk ellen panasz nem merült fel. Megdöbbentek, amikor az esetet hallották. A bíróság az első- és másodrendű vádlottat egy-egy évi, a harmadrendű vádlottat nyolchónapi szabadságvesztésre ítélte. Tekintettel az enyhítő körülményekre, a vádlottak nős, családos állapotára, bűntetten előéletükre s a munkához való jó viszonyukra. a kiszabott büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Pirosodik a dinnye Farmos határában az Űj Élet Termelőszövetkezet birtokán 170 holdon érleli a nyári nap a vörösbélű, görög, meg az illatos sárgadinnyét. A terebélyes táblákon tizenhét csányi és farmosi dinnyés osztozkodik: ők viselik gondját a hazai piacok mellett már Svájcba és Németországba is eljutó ízletes termésnek. Jeges szelek fújdogáltak még, amikor kunyhójukba költöztek a dinnyések. Azóta bizony nincs pihenés, gyakran — különösen mostanában érés idején — éjjel is talpon vannak. Baróti László, a szövetkezet kertészeti agronómusa nem is fukarkodik az elismeréssel: megérdemlik a dicséretet a dinnyések. Errefelé is gyakran támad fergeteges vihar, jég is hullott jócskán. Viszont a dinnyések odaadó munkájukkal még a jégverés pkozta károkat is csökkenteni tudták. Tavaly is jó jövedelmet hozott a közösnek a dinnye — I persze a termesztők is jól jártak — úgy néz ki, az idei év sem lesz sokkal mostohább. Harnos János Csányról származott, most már farmosi dinnyés szerint amolyan közepes termés mutatkozik, ö különben július első hetében szedte le az első érett sárga dinnyéket, akkor hat forintot adtak kilójáért. A görögből — sugár bébi fajtából — július 20-án vette le az első érett példányt. Szabó József csányi illetőségű dinnyés régi ismerőse már a farmosiaknak. Szinte minden nyáron itt ver tanyát, termeszti az ízletes fajtákat. Noha valamivel gyengébb termés mutatkozik az ő tizenöt holdján, mint tavaly, azért bizakodik. Mostanában már egyre több munkát ad a szedés, mind Munkában a csányi Szabó-család. Szedik a sárgadinnyét marad el ez a terven kívüli haszon sem. A tervgazdálkodás fogalmába az ilyen jellegű tervezést is bele kellene foglalni. Jelenleg vidéki részletkérdéseket is országos szintű szervek telveznek meg, s egyik legnagyobb és legkézenfekvőbb célkitűzésünk, a falu és a város közti különbség, a „vidékiesség” felszámolására nincsenek perspektivikus, át- r'"-'dolt terveink, irányelveink. O A vidékiességről, decentralizálásról gyakran hall az ember olyan nézeteket, amelyekből arra következtethet, hogy nem egy többé-kevésbé civilizált, közlekedési útvonalakkal behálózott országban él, hanem mondjuk egy fiatal afrikai államban, ahol kétszáz kilométert gépkocsizik úttalan utakon, amíg eléri azt a repülőteret, ahonnan — az egyetlen lehetőség — meg lehet közelíteni a fővárost. Eszerint a kulturális intézmények és a termelési eszközök „széttele- pítése” önmagában megold mindent. A közlekedés fejlődése rövidesen — (egy, másfél, két évtized múlva) — új helyzetet teremt a „szegedek” számára csakúgy, mint a „szegedekre” települő szakemberek számára. A „szegedeket” Budapest külvárosává teszi. Először is kérdés — és ezen nagyon érdemes elgondolkozni — milyen fokú kulturális decentralizációt kell végrehajtani, tisztán a decentralizáció kedvéért — ebben a szituációban? Nem lesz-e értelmetlen a decentralizálás? Mennyire lesz értelmes, célszerű? Mekkora áldozatot érdemes vállalni ezért? Ez a probléma is indokolja, hogy szükséges a decentralizálás, az ehhez kapcsolódó „vidékietlenítés” terveinek, irányelveinek kidolgozása. Nagy horderejű, reíormjelen- tőségű intézkedésekről van szó, amelyekről bizonyára nagyon sok állampolgárnak van véleménye. Fórumot kellene adni ezeknek a nézeteknek — túl egy irodalmi hetilap lehetőségein — miként az oktatási reform esetén is megtörtént. Már a vita is legyen példa a decentralizálásra: szélesítsék ki annyira, hogy „helyben”, vidéken, a vidéki városokban, falvakban is szóljanak bele, a vidéki lakosok már most érezzék, számítanak rájuk, igénylik észrevételeiket, javaslataikat — s majd figyelembe is veszik ezeket. A cikk első soraiban Afrika példáját említettem. Nem sértő szándékkal, csak a plaszti- citás kedvéért. Befejezésül is engedtessék meg még egy afrikai párhuzam: az afrikai népek, és fiatol államok problémáit — igaz, a civilizált világ, a technikailag fejlett, kiépített állami, társadalmi struktúrával rendelkező népek segítségével — maguk oldják meg. A vidékiség, a vidékiesség, a vidéken élés gondját, baját, kisebb-nagyobb nehézségeit, kicsinyes, ambíciócsökkentő légkörét nagyon sokan érzik. Vidékiek és pestiek, fővárosiak és fővárosi szinten dolgozó, gondolkodó, de vidéken élő emberek egyaránt. Az „idegméreg” hatását ők ismerik leginkább. A „kis Afrikák” pán-afrika- nizálásáért nekik is dolgozatok kell. És mindenkinek, aki fontosnak tartja a „kis- Afrikák” pán-afrikanizálását — budapesti, vagy legalábbis nagyvárosi szinten. Krajczár Imre 3 Ez is megért — állapítja meg a dinnyés Harnos János (Gábor felv.) gyorsabban érnek a kövérre hízott sárga- és a görögdiny- nyék is. Alkonyattájt aztán púpozott kocsik indulnak a farmosi határból a szelei vasútállomásra, hogy külföldre vigyék Farmos pompás gyümölcseit és idehaza másnap reggel a piaclátogató háziasz- szonyok, friss dinnyével lephessék meg a családot. — sp —
