Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-22 / 170. szám

Ifjúsági parkot! Nyitott szívek napja Gyomron A gyömrői Zalka Máté KISZ-sservezetbeh felújították az öt-hat évvel ezelőtt sikeres „nyitott ajtók napjának” megrendezését. Az újszerű KlSZ-rendez- vény futballmérkőzéssel kez­dődött. A pályára kifutó csa­patok közvetlen a kezdés előtt • vették észre, hogy többen van­nak. Miről? Nem jutott min­denkinek dressz. Pedig meg­volt a huszonkettő. „Nyitott ajtókkal’’ várta a falusi csapat védelme a KISZ- esek csatársorát. Hogy csak négy gólt tudtak berúgni, nem a védelem hibája^ A KISZ-tükár lelkesítő be­szédet mondott a „Zalkások- hoz”: — Fiúk, a kupát meg kell nyernünk! Akkor talán észre se veszik, hogy — nincs. A mérkőzés bizonyos tekin­tetben megközelítette az NB I-es szintet. (A kihagyott gól­helyzeteket tekintve.) ■k Délután 3-kor, a program kezdésének tervezett időpont­jában, még meglehetősen üres volt az ifjúsági otthon, bár a csábító magnetofon-zene messzire hallatszott a tárt ab­lakokon át. Meg is jegyezte egyik arrajáró: — Ez egyelőre még csak a nyitott ablakok napja ... Elekor még erős konkurren- cia volt a strand (30 fok fe­lett állt a higanyszál), csak a tv meccsközvetítése tudta ki­csalogatni a fiatalokat a víz­ből. Ekkor már 40—50-en vol­tak az ifjúsági otthonban, a látogatók száma egyre nőtt, s túlhaladta jócskán a százat is. Kellemesen, vidáman elszó­rakoztak: 12-en vettek részt a szellemi vetélkedőn, öten a ki mit tudón. A többiek: tán­coltak, hallgatták a zenét és a vetélkedőket, rexeztek, ro- miztek, csattogtatták az asz­tali futballt ■ •. És itták, nagy mennyiségben — a citromízű hűsítőt. ★ Külön kell írni a zenekar­ról. Az együttes nevét nem tudnánk megmondani: a pla­káton „Tornádó” szerepelt, ők „Fégyenceknek” nevezték ma­gukat, egyik ifjú a „Termés­kő-zenekar” titulust adomá­nyozta nekik. A 3 gitáros (Pu- bi, Bogyó, Zoli) és Viki, a do­bos, mindenesetre igen jó hangulatot teremtett, különö­sen a Poljuskával remekeltek. Nagy tetszés fogadta bemutat­kozásukat, s ők maguk is lát­ható lelkesedéssel játszottak, sőt — ami a zenekarok vilá­gában ritkaság — ők alkudoz­tak a főrendezővel a végén, hogy hadd játsszanak még ... Friss, életvidám harsogá­suk betöltötte az egész termet. Meg is jegyezte valaki: — Szabadtéren kellene ját- szaniok... ★ Valóban: szabadtéren! A strandkertben! Elemi erővel tört fel a kívánság e nyár ele­jén: ifjúsági parkot kérnének, ahol elszórakozhatnának, fia­talosan. kedvük szerint- A Ha­lászkert erre — vegyes társa­ságával, „népi" zenekarával — . egyre kevésbé alkalmas. Meg is született a terv: a strand- színpad környékét rendbehoz­zák, s az a fiataloké lesz szom­bat-vasárnaponként — jövő­re. De ez a vasárnap is meg- gvőzött bennünket arról, hogy nagyon kell a fiataloknak egy olyan helv. ahol játékba-zené-• be beTcfeleitkezve elszórakoz­hatnak, kultúráltan. ízlésesen- Legyen már az idén is az övék a strandszínnad körnvéke! Hozzák rendbe — közsegítség- gel — a környezetet (korlátot a víz szélére, vi'á"ítást sth-1. vigyenek oda »salainkat, több láda bamb’t, játékokat, zene­kart — s vegvék birtokukba, vigyázva, — természetesen — a r»ndre, fegyelemre! A nyáron ott. ősszel-té’en ped'e az ifhSségt otthonban r»odezz»-nok minél több. a. va- Sárpáéihoz hasonló, nvitott a j­tó1' és — nyitott szívok nap­ját­Fadvánvi—Gyarmati M 41 MŰSOR Mozik Gyömrő: Pénzcsináló Maglód: Egy pohár víz (szélesváisznú). Monor: Magánélet (szélesvásznú) Pilis: A szeretet jogán. Tápiósüly: Nyáron egyszerű. Üllő: Ma éjjel meghal egy város (szélesvásznú). Vecsés: Robinson család (széles­vásznú). MONOIFVIDÉKI A P EST M EG V 'Él H í ft L A P KÜLÖNKIADÁSA - .. VI. ÉVFOLYAM, 169. SZÁM 1964. JÚLIUS 21, KEDD I 'astirnap is dolgoztak a cséplőgépek és a kombájnok A faluszéli tó felett még puha ködpámákat rázogatott a reggel, amikor Pilis hatá­rában már zúgott, széles csíkokban falta az érett ga­bonát két kombájn. A má­sik kettő még csendes, moz­dulatlan volt, olajozták, zsí­rozták, hogy az-ok is indul­hassanak hamarosan. Sedró Jánost, az Uj Élet elnökét is talpon találta már Sima István, a járási tanács el­nökhelyettese, aki arról győ­ződhetett meg ezen a va­sárnapi reggelen Pilisen, hogy ott a gabona betakarí­tásának üteme meggyorsult, igyekeznek behozni a le­maradást s ez a nap a szorgos munka napi a lesz. A kombájnolás mellett folyt a hordás és a szem szállí­tása a Terményforgalmi Vál­lalathoz. A hűs szobák helyett a kombájn és a cséplőgép mel­lett töltötték ezt a napot a nyáregyháziak is, s amellett a keresztek összehordásáról sem feledkeztek meg. Az elnökhelyettes autója a monori határt sem kerülte el, ahol az Uj Élet Tsz területein még különösen sík a tal­a termelőszövetkezetet a na­gyobb szempergési veszte­ségtől. Turáni István, a gépállo­más brigádvezetője — aki­vel Üllő határában találko­zott az elnökhelyettes — megígérte, hogy a hét ele­jén 7 rendrevágót irányit az Uj Élet Tsz-be, a felszedést és a cséplést pedig 3 kombájn végzi és július 24—25-én ott is befe­jezhetik az aratást. A vecsési Zöld Mező Tsz- ben Moór Nándor elnök irá­nyítása mellett folyt a csép- lés és ha az idő kedvez, itt is végeznek a héten. — Persze, ahhoz, szerencse is kell — jegyzi meg a gépállomás brigádvezetője —, hiszen Péteriben is befeje­ződhetett volna órák alatt az aratás, s a hajrában azon­ban elszakadt a ventillátor­szíj és néhány forintos ér­ték miatt — amely jelen pillanatban se égen, se föl­dön nem kapható — nap­hosszat áll a gép. Üllőn ugyan állt a csép­lőgép — mert a tagok a ke­nyérgabona-járandóságuk ha­zaszállítását végezték —, de a keresztek behordása zavar­talanul folyt. Az ászt a got Göbölyös Mihály elnökhe­lyettes rakta, Babusa Jó­zsef brigádírnok, Győri Jó­zsef, Jámbor István és Erős Pál segítségével. A kévék felszedését Varga Pál, Hor­váth Árpád, Erdélyi Mik­lós, Beke Lajos végezték. Külső segítség is érkezett Gutái Károly személyében. A nap eredménye: 309 ke­reszt behordása és aszta gba- ra-kása. — Általában a kenyérgabona levágása ügy körülbelül —80 szá­zalékban történt meg eddig — válaszolta kérdésünkre Si­ma István. — Tervszerű és irányított munka mellett leg­több termelőszövetkezetünk­ben a hét végére befejező­dik. Meg kell gyorsítani azon­ban a behordás és a csáp- lés ütemét, ha azt akarjuk, hogy augusztus 20-ig’ mag­tárba kerülhessen az utolsó szem gabona is! Kiss Sándor Harminc asszony és három férfi serénykedik a monori Üj Élet Tsz-ben a péteri út mentén. Eb­ben a szokatlanul nagy és a falutól távol levő „konyhakert- ben” mindig dolgoznak, de most a főszezon idején küíötiösen sokan. Munkában a kapások csapata a 4 holdon elterülő paprika- táblán Minden formtet rendeltetése szerint használtunk fel! Piroslik mér a paradicsom, egyre több kerül belőle a boltokba meg a piacra Két ekekapa dolgozik a mintegy ötholdas káposztásban: nem lesz gyom itt sem! (Pélerffy András felvételei) pon álló gabona, s a vasút mellett* is nagy tábla rendre vágott rozs vár­ja a kombájnokat. Kupecz Ferenc községi vb-elnök sze­rint is — aki hajnal óta járta a község határát — csak a gépek sürgős átcso­portosítása mentheti meg ezt Gyömrő. kezdett jobban, az 5. percben mégis Ecser szerezte meg a vezetést. Egy jobboldali szöglet után Fitos röviden fejelte el a lab­dát, s a berohanó Duray Sándor a hálóba lőtt. A gyömrőiek to­vábbra is támadásban maradtak és a 21. percben egyenlített a csapat. Egy ragyogó támadás után Bechler elfektette a védőket, még a kapust is kicselezte, s így lőtt a hálóba. A 28. perc meghoz­ta a második gyömrői gólt. Egy ragyogó támadás után Végh Ká­roly labdája a felső léc éléről vá­gódott a hálóba. Ezután teljesen átvette a játék irányítását a gyömrői csapat. Szünet után Ismét a hazaiak kezdeményeztek többet. A 6. cercben Harazln — jó helyzetből yatrán — mellélőtt. Majd Duray lőtt fölé a kapu torkából. A io. percben Végh okos labdával ug­ratta ki Bechlerl, akit csak sza­bálytalanság árán tudtak szerelni Községeinkben állandó bi­zottsági, vb- és tanácsülése­ken július hóban vitatják meg a 16-oson. A játékvezető sipja azonban néma maradt. A 20. perc­ben Duray váratlan gólt lőtt, mintegy 11 méterről. A 24. perc­ben Végh K. mesteri labdával ug­ratta ki a gyömrőiek középcsa­tárát, aki nagy nyugalommal gu­rított a hálóba. Ezután egy gyom­ról és egy ecseri játékos került a kiállítás sorsára. A 30. percben ismét tiszta vojt az út Bechler előtt — ragyogó lövését azonban Jármai védte. A 35. percben Du­ray közvetlen közelről leadott lö­vését ragyogóan védte Varga. A 42. perc meghozta az egyenlítést. Durayt csak becsúszó szereléssel tudták szerelni-a védők, mire a játékvezető, nagy meglepetésre, 11-est ítélt. A megítélt büntetőt Duray lőtte a hálóba. Jő: Kanyik n, Duray. Borbás, illetve Varga II. Fitos (a mezőny legjobbja), Rádi. Fehér, Versecz- ki. Végh K., Bechler. (gér) községíéjlesztési alap felhasz­nálásáról készített féléves be­számolókat. Lapunk a közel­múltban két ízben is foglal­kozott a járás lakosainak pé!- j damutaló adófizetésével, ki- 1 emelve e kötelezettség időbe­ni, pontos teljesítésének rend- j kívüli jelentőségét, a költség- j vetési gazdálkodás végrehaj- ( tása .szempontjából. Nem kis j felelősség hárul tehát a járás j és községek vezető és szak- i igazgatási szerveire a több mint 60 milliós alapok ésszerű és takarékos felhasználását il­letően. Oktatási és egészségügyi épületeink, utaink és járdáink jelenlegi állapota, a Villanyhá­lózat további bővítése és ivó­víz ellátottságunk sürgős meg- i javítása, a bölcsődei és óvodai férőhelyek növelése stb. ki­mondottan megköveteli, hogy minden forint az annak ide­jén előirányzott és elfogadott- kiadási címénél kerüljön fel- használásra. Vizsgálják meg és ellenőrizzék tanácsüléseink a féléves gazdálkodás mérle­gelésének e részét, de ugyan­akkor kérjék számon az elő­irányzott saját bevételek — ebadó, haszonbérek, térítési díjak stb. — beszedési eredmé­nyét is. Az eddig megtartott tanács­ülések — 4 községben — ta­pasztalata igazolja, hogy a köz­ségi tanácstagok nagy érdeklő­dést tanúsítanak a gazdálko­dási problémák iránt. Szabó Imre, a járási tanács vb pénzügyi osztályvezetője — A járási KISZ-vb szer­dán ülést tart. Napirenden: az ISZM féléves eredmé­nyei, kongresszusi készülő­dés, a nyári mezőgazdasági munkák és az első féléves költségvetési terv teljesítése szerepelnek. — Befejezték a hazai bú­za aratását vasárnap az úri Béke Tsz-ben. Hátra van még az intenzív búzák ara­tása, több mint 400 holdon. — Az áldozat cserbenha­gyásáért — 14 hónap bőr tön. Még nagypénteken esti italosán vezette motorkerék párját Müller György 2: éves vecsési lakos és Ulli belterületén nekihajtott Föl István tsz-tag kivilágítatlai kocsijának. Az összeütközői következtében Müller Györg; a helyszínen meghalt, a tsz fogatös pedig továbbhajtott A Pest megyei Bíróság a: áldozat cserbenhagyása cí mén vonta felelősségre idői Folt Istvánt és ezért 14 hó napi börtön- és 800 forin pénzbüntetésre ítélte. A bün­tetés kitöltését 5 évre fel­függesztették. Társa, Rak( István 4 hónapot és 40( forint pénzbüntetést kapott egyéves felfüggesztés mellett — A termelőszövetkezetei ifjú traktorosainak megye versenyében az ecseri Tóti Károly 732, Hajdú Andrá: 687 normálhold teljesítményi ért el gépével. Ez nagyor megközelíti éves tervüket Ka ilyen ütemben dolgoz­nak tovább, komoly helye­zést érhetnek el! — Háromnapos autóbusztú­rára indulnak Csehszlovákiá­ba a Gyömrői Vas- és Fém­ipari Ktsz dolgozói a jövő hét vasárnapján. — A leeresztett sorompó ellenére is áttolta kerék­párját a tápiósülyi vasúti átjárón Szántai István (Tá- piósáp, Dózsa Gy. u. 143.). 400 forintra bírságolták. Hét tanácsülés a héten Napirenden: a tsz-ek, a költségvetés és a községfejlesztés féléves mérlege Űri Község Tanácsa hétfőn ülésezett. Megtárgyalták a költségvetés és a községfejlésztési alap felhasználását vala­mint az elmúlt oktatási év tapasztalatait / Csütörtökön délután 5 órakor kezdődik a csévharaszti tanácsülés. Napirenden: az új tanév előkészületei, az oktatási áb munkája. » Pénteken délután 1 órakor ül össze Káva Község Tanácsa, hogy megtárgyalja a költségvetés felhasználásának eddigi tapasztalatait. Ugyanaznap délután 4-kor tart ülést a mendei tanács is, a Lenin Tsz munkájának, a költségvetési előirány­zatok és a községfejlesztési tervek végrehajtásának megtár­gyalására. Szintén pénteken ülésezik (18 órai kezdettel) az ecseri tanács. A napirend itt is a tsz munkája, a költségve­tés és a községfejlesztés. Még két tanácsülés lesz ezen a napon: Tápiósápon és Tápiósiilyben. Mindkettő 19 órakor kezdődik. Sápon az oktatási és ifjúságvédelmi bizottság je­lentése, valamint a költségvetés és a községfejlesztés szere­pel napirenden. Sülyben az oktatási és művelődési problé­mákat vitatják meg; A tanácsülések nyilvánosak, minden érdeklődőt szívesen fogadnak. az állami költség vetes es a FIGYELŐ Út és kát A tápiósápi tsz legfonto­sabb majorja Oszláron van. Itt vannak a terményrak­tárak, az istállók és más gazdasági épületek. Napon­ta több alkalommal sok szekér, vontató és gépkocsi megfordul itt, annak elle­nére, hogy igen nehéz a megközelítése. A jászberé­nyi útról két dűlő is vezet ide, az egyik még száraz időben sem járható. A má­sik nyári időszakban igény- beveiNető, leszámítva a másfél méter mély kátyú­kat és a pusztaszentistváni őrházból kezelt sorompót. A sorompó miatt sokszor egy órát is kell várni, mert ezen a vonalon sűrű a vo­natközlekedés. A tsz vezetősége egy ész­szerű javaslattal fordult a MÁV igazgatóságához: azt kérik, hogy a két régi út között, megfelelő terep- és látásviszonyok mellett ala­kítsanak ki egy új utat, a két régi sorompót szüntes­sék meg egy új javára, amit a szomszédos őrházból le­hetne kezelni. Ezzel nyer­ne a tsz egy jó utat, meg­menekülne a sorompó előtti drága várakozási időtől. Nyerne a MÁV is, mert csak egy sorompói kellene üzemeltetnie, biztonságo­sabb körülmények között. Szintén a sápiak oszlári tanyáján, néhány száz állat vízellátása nincs megoldva. Jelenleg egy kidölt-bedőlt hátból egy múzeumba illő vén motorral húzzák a vi­zet, vagy gyakran kézi erő­vel. Télen volt úgy, hogy napokig szomjaztak az ál­latok emiatt. Van egy má­sik, bő vizű kút is, a tsz ebből szeretné ellátni az ál­latállományát, mindent meg is tett ennek érdeké­ben: a kúttól felvezetette egy 350 méter hosszú cső­vezetéket az istállókhoz, megvásárolt egy villany- motort — szivattyúval — a vízkiemeléshez. A probléma ott van, hogy nincs a hát­nál áramforrás, s legköze­lebb a magtárnál van: kö­rülbelül 100 méterre a kút­tól. Egy éve kéri a tsz az illetékeseket: az Észak-ma­gyarországi Áramszolgálta­tó Vállalatot és a járási ta­nács mezőgazdasági osztá­lyát, hogy segítsenek. Ed­dig eredménytelenül. Bognár Miklós Nyári kupa Ecser—Gyömrő 3:3 (1:2) KEDDI NAPLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom