Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-16 / 165. szám
1964. JÚLIUS 15, SZERDA PEST MCCVEf K^ürlap Megírtuk — az illetékes válaszol Corombáskodó boltvezető címmel közöltünk panaszt a június 17-i Olvasók Fórumámai nap ban. A következő választ kaptuk: „A panasszal kapcsolatban a boltvezetőn és a panaszoson kívül több vásárlót meghallgattunk. A vélemények meglehetősen eltérőek, az azonban megállapítást nyert, hogy a boltvezető nem megengedhető hangot használt avpanaszttevővel szemben. Mivel a boltvezető ellen eddig még nem merült fel hasonló kifogás, így szigorú figyelmeztetésben részesítettük, közölve, hogy hasonló panasz esetén fegyelmileg is felelősségre vonjuk. Nyugat-Pest megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat Jurán Ferenc igazgató A Király Györgynével kapcsolatos munkaügyi vitát — amelyet június 3-i számában vetett fel a Pest megyei Hírig gyeimét felhívtam a szrüksé- < ges intézkedésekre. Gépállomások Igazgatósága ^ Lég rád i László megyei igazgató Egyiptomi sötétség 1964. július 15., szerda, Henrik napja, A nap kél: 4.02, nyugszik 19.31 órakor. A hold kél: 10.55, nyugszik 23.10 órakor. Várható időjárás: főként nappali felhőképződés, délutáni zivatarok. Mérsékelt, zivatar idején átmenetileg megélénkülő szél. Meleg marad az idő. SO EVE A bibliában leírt egyiptomi sötétség jut az ember eszébe, amikor özvegy Bufa Jánosné, Szarka Gáborné, Gulyás Aladárné, Kiss Im- réné, Horák Mihályné, Ho- rák Mihály, Kópiás Ferencné és Kovács Pálné kiskunlac- házi olvasóink levelét böngészgeti. A levélben tudtunkra adják, hogy a községben a Bajcsy-Zsilinszky utcában, a Fasor és a Homok utcában rossz a közvilágítás. S ez nemcsak kellemetlen, hanem balesetveszélyt is rejt magában. Mi ezzel tisztában Uj cukrászda - hiányos árukészlet Kartal lakosai nagy örömmel fogadták, hogy végre községükben is megnyílt az eszpresszó-cukrászda. Az öröm egyik szemmel látható jele, hogy a cukrászda állandóan tele van vendéggel. De csak vendég van, áru nincs, vagy ha van, nagyon kevés. Fagylaltot nem lehet kapni, sokszor hetekig nem érkezik sütemény. Egy esetben tanúja voltam, hogy a húsz megrendelt tortát péntek helyett szombat estére szállította le a túrái cukrászda, a kartaliak termelőüzeme. Ha Kariál termelő üzemet is kapna, nem lenne ráfizetéses. Ha viszont az új termelő üzem felállítása megoldhatatlan, a régi üzem, vagy valamelyik másik biztosítsa Kartal számára is a megfelelő ellátást. Deák István Kartal vagyunk. Am úgy látszik, ^ hogy az illetékes elektromos ^ szakemberek — nem. í. HETEKIG LELTÁROZNÁK í a domonyi 17-es számú föld- ^ művesszövetkezeti vegyesbolt- ^ ban. Vagy lehet, hogy üz- ^ letvezetőt keresnek. Mi csak ? azt látjuk, hogy az üzlet ^ hosszú hetek óta zárva van, ^ s ezért kénytelenek vagyunk ^ a falu másik végén levő ^ üzletbe menni, ahol a nagy ^ tömeg miatt fél délelőtt is ^ sorba kell állnunk. Nagy baj ^ ez akkor is, ha ráérnénk. ^ De még nagyobb így, hogy ^ legtöbbünk munkába, a föl- < dekre siet. Kérjük, ne azt > közöljék, hogy miért van ^ zárva az üzlet, hanem mi- ^ előbb nyissák ki. Raffai Sándomé, Domony Tekézők pálya nélkül Kisorosziban 1958-ban tekepálya épült társadalmi munkában, a Tahitótfalu és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet kezelésében levő italbolt udvarán. Mivel a szövetkezet a pályára nem fordított gondot, később is mi hoztuk rendbe. Égy éve azonban teljesen tönkrement, a szegélydeszkák letöredeztek. A tekézés életveszélyessé válván, a községi tanács megtiltotta a pálya használatát, ezzel öt- ven-hatvan embert fosztva meg a kellemes szórakozástól. A tanács felajánlotta, hogy a pálya megjavításához faanyagot ad, csak a munkát kellene a fmsz-nek elvégeznie. A szövetkezet viszont a füle botját sem mozgatja. Pedig i;ánk férne már egy tekepálya. Czlkora Lajos Kisoroszi 1904 július 15-én halt meg Anton Pavlovics Csehov, az orosz- és a világirodalom v nagy realistája. Az orvosi gyakorlatot cserélte fel az irodalommal. írói tevékenységét elbeszélésekkel kezdte, s ebben a műfajban csakhamar világhírnévre tett szert, írásaiban a századvég polgárosodó orosz társadalmának jellegzetes, húsból-vérből formált alakjait szerepelteti. Mind nagyhatású, s azóta már klasszikussá vált drámáiban, mind egyéb írásaiban kíméletlenül feltárta kora társadalmának képmutatását, elmaradottságát, fonákságait, gonoszságát. Nem volt szocialista, de együttérzett az elnyomottakkal. Ez az együttérzés adja műveinek rejtett lírai- ságát, s ebben rejlik elbeszéléseinek, színműveinek vonzereje mind a mai napig. 1890-ben a Távol-Keletre utazott, a cárizmus száműzötteinek életét tanulmányozni. Ütjának eredménye, a Szahalin szigete című műve egyike a világirodalom legszebb, s egyben legszomorúbb útleírásainak. Ismerte és rokonszeirv- vel figyelte az orosz földön működő forradalmi erőket, amelyek alig egy évvel halála után, 1905-ben kirobbantották a forradalmat. — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem három, négyszáz személyes új kollégiumi épülete közül az első műszaki átadása hétfőn megkezdődött. — Útkereszteződésben kívánt szabálytalanul előzni hétfőn este, a 7-es útvonalon, a diósdi elágazásnál személygépkocsijával ifj. Horváth József húszesztendős budapesti lakos, s összeütközött az előtte szabályosan haladó s szabályosan balra kanyarodó Tóth Lajos törökbálinti motorkerékpárossal. Tóth Lajost a mentők súlyos sérülésekkel a II. számú Sebészeti Klinikára szállították. — Tizenkétezer kőlapot használnak fel idén Berne- cebarátin a járdák építéséhez, hogy megszűnjön a községben a vendégmarasztaló sár. Mongol vendégek Váeszenűdszlén Vácszentlászlón hétfőn este az Országos Béketanács és a Hazafias Népfront közös rendezésében nagygyűlésen emlékeztek meg a mongol népi forradalom 45. éves évfordulójáról. A meghívott vendégek, a Mongol Népköztársaság magyarországi nagykövetségének munkatársai, a Külügyminisztérium képviselője, az Országos Béketanács küldötte, valamint o járási pártbizottság titkára s a tanács vb-el- nöke megtekintették a vácszentlászlói művelődési hazat, utána a termelőszövetkezet majorjában tettek rövid körutat, majd termelőszövetkezeti tagok otthonába látogattak el. Este zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a művelődési ház nagyterme, ahol nagygyűlésre került sor. — Kiöntőgyanta — Gyomron. Üj anyag, a kiöntőgyanta gyártását kezdte meg a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat gyömrői telepe. A rendkívüli szilárdságú anyagot a szerszámgépipar használja fel „bé- lyegbefogásra”. Az új anyag nagymértékben csökkenti a szerszámkészítés önköltségét. — Negyvenéves álom vált valóra a ceglédi Kernács telepen, ahol harmincnégy család él. Kigyulladt valamennyi házban a villany, sőt ezzel egyidőben azonnal megjelent a telepen az első tvkészül ék is. — Gimnázium nyílik Vecsésen szeptember elsején a központi iskolában. Az első vecsési gimnáziumban idén 50—50 fős nappali és esti tagozatú első osztályokban kezdődik meg a tanítás. — ötven műemlékfa — hétezer holdon. A Gödöllői Állami Erdőgazdaság ceglédi erdészete immár 7000 holdas. Az elmúlt években 1500 holdnyi mezőgazdasági művelésre nem alkalmas területtel bővült. A 7000 holdon körülbelül ötven műemléknek tekinthető fát gondoznak az erdészek. — A nagykőrösi gimnazisták közül a nyári szünetben a fiúk tízes csoportokban Bajánsemjénen és Mátételkén csatornát ásnak, a leányok húszas, illetve ötvenes csoportokban kertészeti munkát végeznek Kiskorpádon, Mátételkén és Üj bőgőn. — Gyulán, Szentendrén éa Vácott július 16-án fejeződik be a népművelési dolgozók idei utolsó nyári tíznapos tanfolyama. Sok a fiatalkorú házasság., (^ Nem volt túl bonyolult? A Pest megyei Hírlap keddi számában a Túl egyszerű lenne? című cikkben olvashattuk a következőket: ,, . . . Csakhogy az élet bonyolult. A gazdaság központja ugyanis valóban a hosszú nevű község határában székel. £s a központ mellett van egy rövid házsor Ls — hivatalosan ez is Szentmártonkátához tartozik. De túl a központon van egy újabb rövid házsor, ezért pedig a két község, Szent stb. és Tóalmás verseng, miként a két ógörög város Homéroszért.** Természetesen elírás történt, hisz köztudott, hogy Homéroszért nem két, hanem hét város versengett (Hét város vitatá, hogy övé bölcsője Ho- mérnak: Szmirna, Rhodosz, Kolofon, Szalamisz, lösz, Ar* gos2, Athéné**). A hiba sajnálatos. A Túl egyszerű lenne című cikk hasonlata túl bonyolult volt... (a) A nászajándék... Komódi István karikatúrája Kalaptűvel a kellemetlenkedők ellen A New York-i üzletekben óriási keletje van a hosszú kalaptűknek, amit a nők azért vásárolnak, hogy megvédjék magukat a kellemetlenkedő férfiakkal szemben. Sokan a vásárlók közül azt állítják, hogy például a zsúfolt földalattin igen hasznos fegyvernek bizonyult a hosszú kalaptű, tolakodó férfiak ellen. Menten elriaszt minden férfit az ismerkedéstől. — Hétfőn, a késő délutáni órákban, Gödöllő határában szabálytalanul az úttest bal oldalán kerékpározott Gál Lajos húszéves egyetemi hallgató, s elütötte személy- gépkocsijával a megengedettnél gyorsabban hajtó dr. Pethő Ede gödöllői orvos. KOSSUTH RADIO 8.15: Reggeli hangverseny. 9.00: Rózsaszín szalagocskák — rádiójáték. 9.25: Zenés színjátékokból. 10.10: Az Ifjúsági Rádió műsora. 10.30: Zongoraművek. 11.05: Versek. 11.10: Dalok a pártról. 11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: A Rádió jogi műsora. 13.15: Weber operáiból. 14.10: Lányok, asszonyok. 14.40: Mezei csokor. 15.03: Szeretve mind a vérpadig — regény folytatásokban. 15.25: Járdányi Pál: Vörös- marthy szimfónia, 16.10: Táncdalok. 16.34: Nyomorultak — rádiójáték III. rész. 18.10: Pálfalvi Nándor írása. 18.20: Operettdalok. 18.45: Szél Júlia műsora. 19.00: Előadóművészek aranykönyve. 20.25: Közvetítés a Bp. Honvéd— Újpesti Dózsa labdarúgómérkőzés II. félidejéről. 21.00: Juliette Greco és Charles Trenet énekel. 21.20: Gondolat — irodalmi hetilap. 22.25: Magyarnóták. 23.00: Opera- részletek. 0.10: Spirituálék. PETŐFI RADIO 14.00: Farkas Ferenc: Asztali muzsika. 14.25: Közvetítés a Zene- művészeti Főiskola nagyterméből. 15.05: Könnyűzenei híradó. 15.55: Orvosi tanácsok. 16.00: Operarészletek. 17.05: Szórakoztató zene nyugdíjasoknak. 17.45: Hirdető- oszlop. 18.00: Dr. Gulya János finnországi zenés utijegyzete. 18.20: Rádió szabadegyetem. 18,45: A dzsessz kedvelőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Régi filmek albuma. Zenés összeállítás. 19.50: Hangverseny a stúdióban. 20.25: Vidám félóra Lata- bár Kálmánnal. 20.55: Hanglemez. 21.05: Történetek Pabló Casalsról. 21.20: Régi magyar dalok és táncok. 21.50: Közvetítés Bukarestből. URH 18.40: Kamarazene. 19.00: Tánczene. 19.45: Előadás. 20.00: Zenekari muzsika. 21.40: A Jacques fivérek énekelnek. 22.05: Francia áriák. TELEVÍZIÓ 9.30: Tv-híradó. (ism.) 9.40: Gilda. Magyarul beszélő amerikai film. (inm.) Csak 14 éven felülieknek! 11.25: Dzsessz koncert. Filmösszeállítás. 17.58: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Mindig elkészíthető? 18.35: Kétezer év. India művészetéből. 19.00: Lányok, asszonyok. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Tudni illik, hogy mi illik! Üdülés közben. 20,25: A pékinas lámpása. Tv-játék. (ism.) 21.55: Végzős zeneművészeti főiskolások hangversenye. 22.20: Tv- híradó. 2. kiadás. — Az OTP új „csemegekocsi" autói. A gépkocsi nyereménybetétkönyvek sikerét jelzi, hogy jelenleg több mint 220 000 betétkönyvben 15 milliárd forint a betétállomány. Az országban jelenleg 1110 olyan autó közlekedik, amelyet gépkocsi nyereménybetétkönyvvel nyertek; A negyedévenként ismétlődő sorsolások alkalmából az OTP mindig újabb és újabb „csemege’’ kocsikkal kedveskedik a nyereménybetétkönyv tulajdonosoknak. Legközelebb például már BMV, DKW, Simca, Triumph, Herald és Renault gépkocsik is gazdára találnak. Megverte a lakóját A Monori Járási Rendőrkapitányság őrizetbevételiel bűnvádi eljárást indított súlyos testisértés miatt Nagy János, 60 éves géplakatos, Ve- csés, Bocskai utcai lakos ellen. Nagy megverte lakóját, Kelemen József né, 40 éves gyári munkást. Kelemenné szennyvizet öntött ki az udvarra, ekkor Nagy bottal rátámadt és úgy elverte, hogy a mentők súlyos sérülésekkel szállították a budapesti Honvéd Kórházba. Az asszony egyik hátgerinc-csigolyája is megrepedt. Nagy és az asszony között régóta haragos viszony volt, mivel a háztulajdonos szeretett volna megszabadulni Kelemennétől. lap, és amelyre az Abonyi Gépállomás is válaszolt —, , megvizsgáltam. Észrevételeimet közöltem az Abonyi Gépállomás igazgatójával és fiy Munkahelyemen | történt — Megkapja a magának já-ő ró munkaruhát, de szives- y, kedjék elvinni Kulcsár elv- ^ társnak, a munkavédelmi fe- ^ lelős helyettesének ezt az ^ utalványt aláírásra — mond- ^ ta az utalványt kitöltő al- ^ kalmazott. És János bácsi ^ elment Kulcsár elvtárshoz. ^ Több mint negyedórát várt, ^ amire az felnézett és meg- 4 kérdezte,! mit wkar. í — Egy aláírást legyen szí- ^ vés — mondta János bácsi. ^ — Tegye le az asztalomra^ kapta a választ — és mond- ^ ja meg, hogy majd átkül- ^ döm, ha aláírtam. János bácsi átadta az üze- ^ netet és várta a munkára-í hát. Eltelt egy nap, két nap... ? semmi. Se aláírás, se munka- ^ ruha. Mert Kulcsár elvtársnak ^ nagyon sok a munkája —^ még egy aláírásra sincs ideje | Bundies Péter, Pestvidéki Gépgyár ^ Egy orvos - tízezer ember \ Ki tudja, hogy Gyál köz- á ség mikor kap másik or-; g vost? Pedig jó" volna, ha ^ I ORVOS. | y | I KetzesVETik.j ^ tudnánk. Hiszen látjuk, hogy | jelenlegi egyetlen orvosunk, ^ dr. Pusztai Lajos hiába tesz g meg mindent, ha egyszerűen g fizikailag nem tudja ellátni g rengeteg tennivalóját. Híven ^ teljesíti orvosi esküjében vál- Iáit fogadalmát —, de vajon ^ meddig bírja energiával? Sőt^ újabban Pakony községben is^ rendel. A község lakói ne-^ vében köszönetét kell mon-^ dánom dr. Pusztai Lajos-^ nak önfeláldozó fáradozása- ^ ért, de egyben szóvá kell? tennem tarthatatlan helyze- g tét. | Hámori László, g Gyál Szerkesztői üzenetek I V, Nyíri István, Erdőkertes. Pana-Z szát eljuttattuk a váci SZTK al- g központhoz, kérve, hogy ügyét is- g mételten vizsgálják felül. '/ Torma Győző, Dunakeszi, Ba-í ranyi István Kiskunlacháza. Be- g számolóikat örömmel fogadtuk, g ám a sorozatos anyagtorlódás miatt g — sajnálatos módon — kimarad- g tak a lapból. Fáradozásukat így is V köszönjük. hosszú évek tapasztalatai mu-, tátják, hogy a MAHART „stréberkedik”, mindig május 17-én indul az új menetrend szerint. Remélem, korai javaslatommal az is elérhető, hogy a jövő évi új menetrendkönyvek ne késve, hanem menetrendszerűen érkezzenek. Biró Gábor Kérem a KPM-et, hogy a jövő májusra benyújtott javaslatomat már most vegyék figyelembe. Ugyanis bízom abban, ha most, júliusban szólok, még megoldhatóvá válik, hogy a MÁV, a MÁVAUT, a HÉV és a MAHART egységesen május 31-én léptesse életbe az új menetrendet. Mert Előjegyzés jövő májusra Selmecbánya, Léva is egy jól sikerült kirándulás emlékével tér vissza uti- társaival. Vinczc László József, Kisalag ELHASZNÁLT RÖNTGENFILMET kérek, erre volna szükségem, hogy kézimunkázhassak. Sajnos, fertőző tbc-s vagyok, dolgoznom nem szabad, így egyedül a kézimunka a kenyérkereseti lehetőségem. Holub Gyula Ráckeve, Eötvös út 22. Július 27-én, hétfőn kerül sor a kisalagiak első külföldi társasutazására: külön- autóbusszal Csehszlovákiába mennek egynapos kirándulásra. A busz reggel ötkor indul és este 10 órára érkezik vissza, közben jó nagy területet jár be. De még arra is marad idő, hogy közben Selmecbányán és Léván négy-négyórás városnézésre kerüljön sor. Ziegner Ede italboltvezető, aki hazánkon belül már több társasutazást szervezett, remélhetőleg most Paradicsom ügyben sok paradicsom kárbavész. Nem lehetne-e sűrített paradicsomot kis tubusokba tölteni, amelyekből csak annyit nyom ki az ember, amennyire szüksége van? Jakab Andor Alsógöd volna egy javaslatom. Jó előre szólok, talán még megoldható. Ugyanis amikor elérkezik a konzervparadicsom szezonja, bosszankodva tapasztaljuk, hogy a legkisebb, a kétforintos dobozból — ha egyszer már felbontottuk — A rádió és a televízió mai műsora