Pest Megyei Hirlap, 1964. július (8. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-12 / 162. szám

Is64. JÜLItJS 12, VASÁRNAP 3 Mikroszkóp alatt: az egészségügy Morbus hungarieus: magyar beteg­ség. így nevezték — átvitt értelemben — még nem is olyan régein a tüdőbajt, aay- nyira jellemző volt a felsza­badulás előtti idők Magyaror- /szágra. És Pest megyében még az országosnál is rosszabb volt a helyzet. A gyökeres változást külö­nösebben nem kell bizonygat­nunk, hiszen szemtanúi, ré­szesei voltunk és vagyunk mindannyian. Éppen ezért csu­pán egyetlen, bár nagyon jel­lemző tényt említünk meg Pest megyében ma már min­den embert évente meg tud­nak vizsgálni, olyannyira fej­lett és széles körű a tbc-sizűrő- hálózat. Ez jobb, mint az or­szágos átlag, pedig ilyen vo­natkozásban hazánk második a világon. 'Csupán a Német Demokratikus Köztársaság előzi meg. Magától értetődő, hogy nem­csak a tbc elleni küzdelem­ben, hanem általában, az egészségügy minden területén, ugyanígy kézzel foghatóan le­mérhető a fejlődés. Érzékelte­tésére szintéin ide kívánkozik néhány adat Vegyük például a körzeti or­vosi ellátást. A körzetek szá­ma csak 1960 és 1963 között hattal nőtt, s így jelenleg 244. Hozzá kell ehhez venni azt is, hogy ma már valamennyi körzetben írnok segíti, teher­mentesíti az orvos gyógyító munkáját. A körzeti ápolónők száma az 1960. évi nyolcvan- hattal szemben tavaly már 217 volt, s ez elsősorban a házi betegellátásban .érezteti ked­vező hatását. Fokozatosan kiépült az el­múlt évtizedben az üzemorvosi hálózat. A főfoglalkozású üzemorvosok száma kilencről tizenhatra, a részfoglalkozá- súaké húszról huszonháromra, a napi üzemorvosi órák száma százhatvanról száznyolcvan­ötre, az ellátott üzemek száma pedig húszról negyvenötre emelkedett. Tíz esztendővel ezelőtt, 1954- ben mindössze három szakor­vosi rendelőintézete volt a megyének, s ezek naponta összesen 280 órán át rendel­tek. Ma tizennégy rendelőin­tézetünk napi 1178 rendelési órával áll a gyógyítás szolgá­latában. Ezek a számok hűen muszt­------------- — ralják egész­ségügyünk fejlődését, a meg­tett utat. Korántsem ilyen egyértelmű viszont a kép, ha magát az ellátottságot tesszük mikroszkóp alá. Azt kell meg­állapítanunk, hogy a jelentős fejlődés ellenére — bár való­ban dicsekedhetünk egy-két kiemelkedő eredménnyel — a legtöbb területen elmaradtunk az országos átlagtól. E lgondolkoztató és nem sza­bad belenyugodni abba, hogy például nálunk jóval kevesebb az ezer lakosra jutó szakorvo­si órák száma, mint általában az országban. Azután: orszá­gos átlagban egy-egy orvosi körzetre 3009 lakos jüt, míg . Pest megyében 3393. Még rosz- szabbul állunk a kórházi ágyakkal: országos viszonylat­ban a legutolsó helyen. Külön figyelmet érdemel a megyei Semmelweis-kórház helyzete: 620 ágyával már nem tudja betölteni feladatát. Egy részét lebontásra.ítélte az épü­let felett elszállt idő. Űj épü­letrész kellene az osztályok bővítéséhez, újak létesítésé­hez, központi fűtésre és ka­zánházra van sürgősen szük­ség. Nagyjából hasonló a hely­zete a ceglédi, a nagykőrösi, a váci városi és a gödöllői járá­si kórháznak is. Az épületek korszerűtlenek, eredetileg néni is ilyen célra készültek. Ceg­léden és Nagykőrösön a kór­házi osztályok a városiban szétszórtan helyezkednek el. Mi az oka annak. h°sy a va­------------lóban jelentős fej­lődés ellenére megyénkben a lakosság egészségügyi ellátott­sága, különösen egyes terüle­teken, rosszabb az országos átlagnál? (Meg kell itt rögtön jegyezni, hogy ez egyébként más — például lakásépítési és kulturális — vonatkozásban is tapasztalható.) A magyarázat —ahogy leg­utóbbi ülésén a megyei párt­végrehajtóbizottság ismétel­ten megállapította — a megye sajátos helyzetében, megvál­tozott jellegében keresendő és található meg. Pontosabban: abban, hogy a fejlesztés üteme ezt a sajátos, s főleg a meg­változott helyzetet nem vette — bizonyos értelemben a má­sodik ötéves terv kidolgozá­sakor még nem is vehette — figyelembe. Miről van szó? Arról, hogy Pest megye, amely körülöleli a fővárosit, az ország legnagyobb népessé­gű (itt él a lakosság 8,1 szá­zaléka) és népsűrűségű (négy­zetkilométerenként 128 fő) megyéje, területileg pedig Bács-Kiskun és Borsod után sorrendben a harmadik. Emellett megyénk a főváros közvetlen szomszédsága, szí­vóhatása, az iparosítás és a mezőgazdaság szocialista át­szervezése eredményeként ma két ellátó orvosai. Ráadásul az is tény, hogy az utazgatás mind a betegek, mind pedig a közlekedés szempontjából kedvezőtlen.­Nyilvánvaló. hog~v a k!n>'e­—-------------két tudomásul n em venni 1 struccpolitika len­ne. Ahhoz, hogy egészség­ügyünk egyes területednek el­maradottságát felszámolhas­suk, illetékes felsőbb szervek­nek is számolniok kell a me­gye megváltozott, sajátos hely­zetével. Említettük, hogy például. az orvosi körzetek száma nálunk 1960 és 1963 között 238-ról 244- re emelkedett. Ez 2,5 Sizázalé- kos fejlődést jelentett, az or­szágos 2,8 százalékkal szem- i ben. Amíg_ azonban a fejlő­A DÖGEVŐ désnak ilyen üteme mellett és eredményeként országosan 1,3 százalékkal csökkent az egy körzetre .jutó lélékszám, Pest megyében — éppen a sajátos helyzet következtében — 3,3 százalékkal nőtt. Vagyis a fejlődés abszolút értelemben nem is tekinthető annak, hi­szen még a lakosság növeke­désével járó igényeket sem elégítette ki. Az a szemlélet tehát, amely Pest megyét még mindig a régi értelemben tekinti és ke­zeli, idejét múlta. A fejlesztés ütemét a jövőben — lehetőleg | már a mostani ötéves terv hátralevő részében is, de a következő, a most készülő harmadik ötéves tervben min­dlenképpen — az adott körül­ményekhez kell szabni. Az Egészségügyi Miniszté­rium vezetői éppen a napok­ban ígérték meg támogatásu­kat. így minden reményünk megvan arra, hogy a megyei párt-végrehajtóbdzottség tö­rekvése célhoz vezet, s egész­ségügyünk az elkövetkezendő években minden téren felzár­kózik az ország többi megyé­jéhez. / Kővári József FŐVÁROSI HAJNAL * már az ország legnagyobb ipari lakosságú megyéje is. Az ipari-építőipari dolgozók szá­ma az 1949. évi 73 000-ről 1963-ban 197 000-re emelke­dett, azaz tizennégy év alatt csaknem meghárcmszorozó- dott. (A könnyebb összehason- ^AN'xwxxxxvxvwvxvxxxxxwxwww^'-ww\\\w\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\w,\\\\v lítás kedvéért: Borsodban ez ^ a szám tavaly 143 000 volt.) ^ Nálunk az ipari munkások ^ arányszáma 42,6 százalék és £ ebben a tekintetben is csak ^ Komárom előz meg bennün- $ két a megyék közül. 6 /r, y A főváros közvetlen szóm- ^ ‘ szédsága miatt — elsősorban í bevándorlással —• jelenleg is í rohamosan növekszik me- í gyénk lakossága; 1949 és 1960 ‘j között például évi átlagban ^ 8600 fővel, 1960—1963 között ^ pedig már 12 400 fővel. Több ^ budapesti peremközségünk lé- \ le-kszáma egy évtized alatt ^ megduplázódott. Dunaharasz- ^ tin például pillanatnyilag is ^ 2000 az ideiglenesen bejelen- ^ tettek száma. í y Köztudott, hogy Pest megye ^ egészségügyi ellátása évtize-( deken át sok vonatkozásban ^ teljesen a fővárosra hárult. A ^ Központi Statisztikai Hivatal ^ adatai szerint még ma is na- 2 ponta körülbelül 130 000 em- 2 bér utazik Budapestre dolgoz- ^ ni és tanulni. Több mint 2 200 000 Pest megyei lakos 2 szakorvosi ellátását jelenleg 2 , is a fővárosi rendelőintézetek biztosítják, kórházi kezelést ^ pedig itt kap a megye lakos- ságának többsége. Ez az egészségügyi ellátás- ^ ban meglevő kettősség megint ^ csak nem ideális; nehezíti az % egységes irányítást, a szerve-% zést. Csak egy példa: orvo- ^ saink helyettesítésére nem ve- 4, hetők igénybe a budapesti ^ kórházak Pest megyei betege- í 2 } A Csányi körúti pártház \ portásfülkéjében szikár, idős £ ember állja türelmesen a te- £ lefon meg-megújuló, türel- £ metlen ostromát. Négy éve £ lesz lassan, hogy az eres, ki- £ dolgozott kezek felcserélték í a mérőónt, s a malteros fánd- lit a ceruzával, telefonkagy- \ lóval. . A négy évtizedes, ne- héz kőműves munka után a portáskodás szinte pihenés- \ számba megy a nyugdíjas 't, Schwarzemberg József nek. $ Ezért is vállalta szívesen új £ hivatását, amikor felépült az £ új pártház. £ A régit fegyverrel védte £ ötvenhatban az ellenforradal- í mároktól. í Az újnak ő tárja szélesre í üvegkapuját a hivatalos lá- $ togatók, tanácsot vagy segit- í séget kérők előtt. , * ^ Házenegger Ede járási '/f munkásőrparancsnok így jel- £ lemzi a köztiszteletben álló ^ veteránt: ^ — Józsi bácsi alapító tag­^ ja a váci munkásőrségnek, í Magatartása, odaadása ma is 'j példamutató. Hét esztendő ^ alatt egyetlen foglalkozás- £ ról, gyakorlatról sem hiány- ^ zott. Koránál fogva jogá- £ ban lett . volna könnyített ^ szolgálatot teljesíteni, de so- J sem kért könnyítést: a fia- £ talokkal együtt, panasz nél- ^ kül, fáradhatatlanul küzdöt- ^ te végig a legmegerőltetőbb ^ gyakorlatokat is. J — A párt határozata ér- ;í telmében néhány hónap múl- { va sor kerül a veterán mun­(Foto: Püspöki) A fiatal nyomozó szeme fel- . szikfázik: — Ennek akar ön az értel­mére hatni? Még a nevét sem tudja! Ha nem a faluban rá­akasztott gúnynevén szólítom őt és az ügy többi szereplő­jét, egyszerűen nem érti meg a kérdéseket. Ennek a sze­rencsétlennek az értelmére hatni? Ennek, aki dögevő? A szobában fojtott csend ül. Nem tudok mit felelni. Próbálom érzékelni a mélysé­get, amit ez a szó nyitott: dög­evő. Próbálom kikapcsolni vá­rosban nevelkedett önmaga­mat. Falusi ismerőseim helyé­be képzelem magam, akik ün­nepi méltósággal ülnek, le va­csorázni. Idézem a. tanyát, ahol első iskolai évem után a nya­rat töltöttem, s ahol a ku­tyát gyerekes játékosságból ráuszítottam a kacsákra. És Bundás először csak játszott, aztán elkapta a vadállati ösz­tön, és hiába kértem, ütöttem, hiába sírtam, rimánkodtam, addig nem nyugodott, míg a megtépett falkából három riadt állat ott nem maradt a porban. Idézem tovább a képet. Jó­zsi bácsiék hazajöttek. Bun- dást kegyetlenül megverték, mert én gyáván ráfogtam min­dent. A frissen holt kacsákat meg betették a hűvös szer­számkamrába. Aztán jött egy cigányasszony, megkapta a döglött kacsákat és vitte nagy hálálkodva. Ez 1944 nyarán történt. A Dunántúl Dráva menti sarkát — az én szememmel nézve — még elkerülte a háború. Hét­éves eszemmel csak annyit tudtam felfogni, hogy ami van a világban, az mind-mind ter­mészetes. Természetes volt, hogy az erős, kedélyes, szép szál Józsi bácsi átadta nekem a gyeplőt és én megpusziltam érte, természetes volt azt hinnem, hogy önszántukból boldogan dolgoznak — és ter­mészetes volt az, hogy a ci­gányasszony elvitte megenni a döglött kacsákat. Most 1964. nyara van. És a fiatal nyomozó azt mondja ke­serűen és kétségbeesetten: — Ennek, aki dögevő?! Valahogy nem hiszek neki. Lemérem a magam eltelt két évtizedét és lemérem az or­szág azóta lepergett húsz évét. Hivatásomhoz tartozik, hogy járom a megyét, ismer­kedem a városokkal, a falvak­kal és az emberekkel. Figye­lem a cigányok sorsát. Van, ahol már velünk élnek. Van, ahol még csak köztünk. Zsu­gorodnak a putrinegyedek — ezt látom őszinte örömmel. És most mégis azt mondja a nyo­mozó: — Ennek, aki dögevő?! Ezt a kihallgatás után mond­ja. Egyórás volt a kihallgatás és én is végigültem. És ér­telmem hiába ellenkezik, be kell látnom: igaza van a nyo­mozónak. A cigányasszony — akit már visszavittek a fog­dába — tulajdonképpen gyil­kolt. Baltát ragadott egy má­sik cigányasszonyra. Egy dög­lött tyúk miatt, amit egy ma­gyar gazdától kapott. Húsz éve — Bundás vonyí- tott — jött a cigányasszony a kacsákért. Az arcára nem em­lékszem. De most már tudom: rongyaik, vakaródzásuk, átlát­szó hazudozásuk, írástudatlan­ságuk, sötét, babonás butasá­guk és dögevésük századok roppant súlya alatt préselő- dött össze. És ez a mostani ci­gányasszony, akinek az arcát látom, csak azért nem gyilkos, mert a nomád élet erősre ed­zette áldozatápak szervezetét. Századok. Elnyomás, kisem- mizettség. Megvetés, tudástól elzárás, misztikába menekülés. A kényszer az öntörvények ki­alakítására és őstörvényeik megtartására — mind-mind benne van ebben a cigányasz- szonyban, aki tettének súlyát nem ismeri fel. Dögevő? Roppant erejű szó. Kaput nyit, összesűrít min- derft. Iszonyatos szó akkor is, ha ezer cigány közül csak ket- töre-háromra illik. És mindad­dig élő jelentése lesz, amíg te, magyar gazda, döglött nyúkot adsz, amíg te lármázol, hogy az ő gyereke a te gyereked mellett ül az iskolapadban, amíg te, művezető, az első botlás után elküldöd a mun­kahelyről — és mindaddig, amíg ti verejtéken vásárolt gőgös hittel hiszitek, hogy em­bernek jobbalt és különbek vagytok náluk. Murányi József Megszegett fogadalmak kát, szétosztjuk a földet a nincstelenek között. Az olasz katonáktól szereztünk egy vörös sipkát, s abból vala­mennyien kokárdát varrtunk a bakasapkánkra. Másnap a táborparancsnok leszedette ve­lünk. Nem is engedtek ben­nünket haza, csak jóval a Tanácsköztársaság bukása után. Itthon letartóztattak, s Piliscsabára internáltak. Több­szöri szökés után a szegedi Csillag-börtönben töltöttem le a hadbíróság kiszabta bün­tetést. Onnan kiszabadulva, a kokárdának még az emlé­két is eltemettem jó mé­lyen, s megfogadtam: töb­bet nem foglalkozom politi­kával. Álltam is a szavam — egé­szen a második világhábo­rúig. Számomra a háború 1938-ban kezdődött: attól kezdve minden évben „szük­sége volt rám a hazának”. Negyvenegyben még inkább, mint azelőtt, mert kivittek a szovjet frontra. Nagy baj­ban lehetett a haza, ha gya- logosi kiképzésemmel egy harckocsizó hadosztály utász alakulatába osztottak. Sok restellkedésre nem volt okom tudatlanságom miatt, mert a szakaszunk kilencven száza­léka úgy lett utász, ahogy én. Itt szólt bele az életembe másodszor is a politika. Volt egy piperkőc szakaszparancs­nokunk, fiatal hadnagy, aki rámparancsolt, hogy strázsál- jak, amíg ő végigfosztogatja az elmenekült zsidók laká­sait. Örtállás gőzben elgon­dolkoztam: mit keresek én itt? így kell nekem védenem a hazámat, hogy falazok egy rablónak? És itt kell véde­nem, sokezer kilóméterre a határtól, egy bérházban? At­tól kezdve nem szabadultam nyugtalanító gondolataimtól. Magam sem tudom, miért jutott eszembe, hogy bajuszt növesztek. Tény, hogy két hó­nap alatt nemcsak hatalmasra nőtt, de az életemet is meg­mentette:. részben azzal, hogy évtizeddel öregített, részben pedig felhívta rám a hadosz­tályparancsnok figyelmét. Az eset egy szemle alkalmával történt, s azzal végződött, hogy a parancsnok megkérdette: akarok-e testőre lenni? No, Józsi, — gondoltam, — most megfogtad az isten lábát: ahöl egy vezérkari ezredes járkál, ott nemigen csapkod a golyó! Az én parancsnokom meg kü­lönösen gyáva volt: bármer­re mentünk, mindenhová két harckocsit küldött maga elé. Hanem a hadosztályát, úgy látszik, kevésbé féltette, mert négy hónap alatt hírmondó is alig maradt belőle. A mara­dék egy részét „átcsoportosí­tották”, az öregeket meg le­szerelték. Köztük engem is. A bajuszt azóta is megtartottam — kurtábbra nyírva — kegye­letből. Az a négy hónap — úgy éreztem — nekem égy életre elég volt. Beálltam dolgozni a Váci Fonóba, abban a re­ményben, hogy egy hadiüzem­ből nem hívnak be. S megint tettem egy fogadalmat: amíg élek, puskát többé nem fogok a kezembe! Puskát nem is fogott. Csak géppisztolyt, önként, a párt hívó szavára. * Az első pisztolylövészetre mindig emlékezni fog. Munká­ban megfáradt, öreg keze reszketett, ahogy a sízokatlan fegyvert maga elé tartotta. Próbálta behajlított karral, úgy sem volt jó. A parancsnok, aki tanítgatta őket a helyes célzásra, meg is tréfálta: csak nem akar „csípőből tüzelni”, mint egy cowboy? Józsi bá­csi válasz helyett balkezével megtámasztotta remegő jobb csuklóját és öt lövésből 34 kört lőtt. Ami — akárhogy is számítjuk, — jó eredmény. — Tudom, hogy két kézzel nem szabályos, — mentegető­zik Józsi bácsi, — de azzal nyugtattam magam: amíg el tudom sütni, és harmincné­gyet találok ötből, addig min­dig számíthatnak rám, ha két kézzel is. ★ Cigarettára gyújt, megvárja, míg az első füst szétoszlik a levegőben, csendesen hozzáte­szi: — Amikor a pa’rhanovai fo­golytáborban felvarrtam a vö- rös kokárdát, nem gondoltam, hogy ezért én itthon három évig fizetni fogok. S amikor megfogadtam, hogy többé nem politizálok, nem gondoltam, hogy eljön az az idő, amikor parancs nélkül, magamtól fo­gok fegyvert.. Tudom én, hogy már nem bírok annyit, mint a fiatalok. Dehát én póttagja vagyok a városi pártbizottság­nak. S a pártmunkás, ugye, sosem mehet egészen nyugdíj­ba? Nyíri Éva kásőrök leszerelésére, illetve tartalék állományba helyezésé­re. Schwarzemberg elvtárs megérti és helyesli a pártnak azt a törekvését, hogy a szol­gálat fáradalmait jobban bí­ró, fiatal emberekkel kí­vánja felfrissíteni a munkás­őrség erejét. Maga is érzi — mondotta —, hogy a köve­telményeknek egyre nehezeb­ben tud eléget tenni. Még­sem szeretne végleg, telje­sen elszakadni egységétől, fegyverétől: ha van rá mód, a tartalék állományt választja. Kérésének örömmel teszünk majd eleget. •k — Éppen rólam akar ír­ni? — szabadkozik Schwar­zemberg Józséf, s tréfásan hozzáteszi: — egy leendő obsitosról? Akinek ötven­nyolc éves korában volt elő­ször pisztoly a kezében?! Azt is a bajuszomnak köszönhe­tem! Ha bajusz nincs, ta­lán már nem is élnék .., Az „életmentő bajusz” fe­hérbe játszó szürke szálai most hamiskás mosöíyt ta­kargatnak. Józsi bácsi szán­dékos lassúsággal szövi a szót, élesztgeti felkeltett kí- vácsiságomat. ... Az első világháborúban tizennyolc hónapot töltöttem az olasz fronton, a többit ha­difogságban. Volt a tábor­ban egy újságíró, attól hal­lottuk először, mi történt Oroszországban. Annyira fel­lelkesültünk, hogy elhatároz­tuk: mi is kommunisták le­szünk, elkergetjük az ura-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom