Pest Megyei Hirlap, 1964. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-28 / 150. szám
Í984. JÚNIUS 28. VASÁRNAP k/L íi-lau í> Falu Tamás verse ÉVSZAKOK A rét zöldjével integet, Üdvözli fenn a mély eget. A jácint, ez a kék kehely, Játszi, boldog tavaszt lehel. Utána már a rózsa jő, A nyárnak piros lángja ő. Míg esővel nem oltja ki Az ősz, é tűzoltókocsi. vwwwwwwwwwwwwwwwwwwwww' Egy „válás66 története í Mozdulatlanság (Foto: Kotroczó) ^ Tr annak sikeres és vannak ^ V félresikerült házasságok. ^ A dunabogdányiak két esz- ^ tendővel ezelőtt kötött „házassága” sajnos, az utóbbiak í közé tartozik. V í A „házasságra lépő felek”* \ a helyi tanács és a helyi kő- f bánya vezetői, 1962 januárjáig ban mondták ki — ha nem is 4 az anyakönywezető előtt, de 4 a zöld asztal mellett — azak- 9 kor még „boldogítónak” hang- á zó igent: közös fenntartású 9 művelődési házat hívnak élet- | re, amely egyaránt szolgálja ^ majd a falu lakosságának és í a kőbánya dolgozóinak kul- I turálódását, művelődését. < Akkor lapunk örömmel üd- | vözölte a dunabogdányiak 9 kezdeményezését, hiszen régi 9 gátja kulturális munkánknak) az erők szétforgácsolódása. Külön kulturális alappal rendelkezik az üzem, a termelő- szövetkezet, a község és külön kulturális kasszája van a különböző tömegszervezeteknek, intézményeknek is. Így fordulhat elő, hogy nem egy községben két-három színjátszó- vagy népi tánccsoport működik — mindegyik más védnökség alatt —, ugyanakkor egyik sem éri el a várt művészi színvonalat. Érthető az ok: egy falu erejéből nem futja több, azonos tevékeny* séget folytató öntevékeny művészeti csoport létrehozására. És az is gyakori jelenség, hogy fi panaszkodik a művelődési háa XX\XXXXXXXXXXXXXXX>.XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX\XXXXXXXXXV\.VXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXX\XXXXXXXXXXXXX\XXXXX\XXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXVV Vallás, aníelynek nevében nem viseltek soha háborúkat Juhász Gyula előszava egy kiállítás katalógusához vezetője csakúgy, mint a szövetkezeti elnök vagy az üzem igazgatója, ha számon kérik tőlük a végzett kulturális munkát — kevés a pénz, többre nem tellett, érvelnek, de arról már egyikük sem beszél, hogy mennyivel gyümölcsözőbben használhatták volna fel a kultúrára szánt ösz- szeget, ha nem külön-külön kasszából, hanem egy közös pénztárból támogatják, fedezik a falu kulturális kiadásait. Ezért is tartottuk nagy jelentőségű kezdeményezésnek a dunabogdányiak elhatározását és — sokat vártunk tőle. Nemcsak azt, hogy a községben fellendül a kulturális élet,- hanem azt is, hogy a duna- bogdányi példa rövid időn belül számos követőre talál az egész megyében. N )s, két év távlatából meg kell mondanunk, hogy reményeink nem váltak valóra. A dunabogdányiak példáját nem követte más, sőt, a duna- bogdányi kezdeményezés is kudarcba fulladt. A kőbánya vezetősége „felmondta” a sikeresen induló „házasságot”, lemondott fenntartási jogairól, s ma már újra csak a község, illetve a megye viseli a helyi művelődési ház anyagi kiadásait A döntést sok huzavona és eredménytelen, céltalan vita előzte meg. Ez még alapjában nem lett volna baj, hiszen a akik hívek maradtak a forradalomhoz és vívmányai védelmére keltek. A legelsők sorában Juhász Gyula, a költő. A szegedi képzőművészek haladó szellemű csoportja nagyszabású kiállítást rendezett a múzeumban, amelynek igazgatója Móra Ferenc volt. Huszonnégy művész közel másfélszáz alkotása került a közönség elé. A kiállítás változatos, gazdag anyagáról kétnyelvű — magyar 'és francia — nyomtatott katalógus is készült. Ennek a szürkefe- délű, huszonnyolc oldalas katalógusnak egyik példánya került most elő, benne Juhász Gyula A művészetről a közönségnek című bevezető írásával. Mint annyi sok más írása, ez is hitvallás a Szépség, a Jóság és az Igazság mellett és hozsanna az új világ felé, amely minden reakciós erőfeszítés ellenére is feltartóztathatatlanul közeledik. Ezeket írta benne a költő 1919. májusában, amikor Szegeden már az ellenforradalom szervezkedett, de Budapesten még a Tanácskormány vívta harcát az elnyomottak, a kizsákmányoltak felszabadításáért. •k Míg künn a május az örök paletta ezer színeit rakja a fákra és virágokra, és hangolja a természet isteni szimfóniáját: addig a szegedi képzőművészek is megkísérlik, hogy a versacrum hangulatát és áhítatát varázsolják a közművelődésnek emelt palota falai közé. Háborúk és forradalmak elől hova menekülhetne néhány órára feledést és vigasztalást találni szegény lelkünk, ha nem a művészet hűvös és derűs csarnokába, a néma és nyugalmas álmok közé, amelyeket azok álmodnak vászonra, kőbe, akik a szépségben keresik az igazságot? A művészet mindenkor a legbiztosabb szer volt az élet nyomorúsága és szomorúsága ellen, de ma kétszeresen az, és ezt érzik a műrészek és érzik a művészet szeretői is, akik egyre többen lesznek, egy új vallás új hívői a földön, boldogulni és üdvözülni akarók a Szépség, Jóság és Igazság hármas istensége nevében. Volt idő, amikor a művészet a kevesek kiváltsága, fényűzése, kedvtelése vagy szórakozásá volt. A művész a hatalmasoknak alkotott, azok kénye, kedve szerint. Még így is tudott mindenkihez szólni, az eljövendő századok embereihez, hozzánk is. Ma eljött az idő, hogy a Művészet mindnyájunk vallása, öröme, tulajdona és mindennapi kenyere legyen! Amit a nagy Puskin és Tolsztoj, a XIX. század kultúr- apostolai és prófétái hirdettek, ma kell, hogy az ige testet öltsön, hogy a tanítás tetté váljék, hogy a jóslat megvalósuljon: a művészet mindenkié! Éppen olyan igazságtalanság a művészet élvezetéből kizárni valakit, osztályokat vagy egyeseket, mintha elvennék valakitől az éltető lepegöt, a világító napot. A művészet az a vallás, amelynek nevében nem viseltek soha háborúkat, amely mindig csak az élet, az alkotás, a teremtés, a több szépség és boldogság követelését valósította meg. legjobb házasságok sem mentesek a vitáktól, de olykor még a veszekedésektől sem. De a jó házasságokat éppen az jellemzi, hogy a „felek” i végül is megtalálják a közös nyelvet s közös akaratra jutnak a döntést illetően. Duna- bogdányban azonban nem ez történt A tulajdonképpeni „válást” az indította el, hogy a megyei tanács az elmúlt év végén há- ' romszázezer forintot biztosított az idei esztendőre a du- nabogdányi közös fenntartású . művelődési ház felújítási, korszerűsítési és tatarozási munkáinak elvégzésére. Ez a jelentős anyagi támogatás feltétlenül szükséges és indokolt volt — a művelődési ház fellendült kulturális élete kinőtte a régi és szűk kereteket, a további fejlődéshez korszerűbb színházteremre, kultúrált öltözőkre, szakköri helyiségekre volt szükség. Ezt akkor belátta a kőbánya vezetősége is és százhetvenkétezer forinttal kívánt hozzájárulni a munkálatok elvégzéséhez. A tervek elkészültek, a művelődési ház életveszélyessé vált melléképületének lebontására, illetve újjáépítésére, a színpad megemelésére, az öl- , tözők rendbehozására, ám mire a munkák megkezdődhettek Volna, a kőbámya vezetősége meggondolta a dolgot* visszalépett és lemondott fenntartói jogáról. Pedig az átépítést már januárban meg- s„ kezdhették volna, ennek kö- ^ vetkeztében azonban még a 9 mai napig sem fogtak hozzá. í ' 9 TTj tervet, új költségvetést f kellett készíteni — a £ rendelkezésire álló háromszáz9 ezer forint erejéig. És termé9 szetesen új építési vállalatot | keresni, amely még ebben az- £ esztendőben el tudja végezni f, a szükséges munkákat, mivel f. a háromszázezer forintos meJ gyei támogatás január elsejé9 vei érvényét veszti. Ez volt a . f „válás” közvetlen következmé- 4 f nye. ^ A távolabbi következmé- fj nyékről még nem tudhatunk. //y Egy bizonyos: a művelődési ; ^ ház munkája nemcsak meg■ fy élénkült, de eredményesebbé ' í is vált az elmúlt két esztendő ■ 9 alatt. Eredmények sora bizo- 9 nyitja ezt. Két éven át havonta két színházi előadást ren- $ deztek a művelődési házban 9 az Állami Déryné Színház, il- fy letve a Petőfi Színpad társu- ; ^ laténak vendégszereplésével. , | Énekkaruk a kulturális szem- t fy lén arany-, színjátszó csoport- fyjuk ezüstoklevelet nyert. A £ népművészeti kör tagjai pedig í három aranyoklevelet hoztak haza a járási kiállításról. Jól működött a fúvószenekar és a népi tánccsoport is, az es i tv- nézés pedig mind'g sok érdeklődőt vonzott a művelődési házba. A tsz-akadénviával már kevesebb sikerük volt, de ez nem a művelődési ház, hanem a termelőszövetkezet vezetőin múlott, akik nem tulajdonítottak különösebb jelentő- iséget ennek a nagyon fontos ismeretterjesztő fórumnak. Míg az első évfolyamot huszonhárom, addig a másodikat már csak tizenegy hallgató végezte el. A munkásakadémiát pedig egyáltalán nem sikerült megszervezniük — elsősorban a kőbánya vezetőinek a hibájából. A jó kezdeményezés tehát megbukott. Kár érte. Nagy lehetőség rejlett benne, annál ia inkább, mert egyúttal a továbblépés útját is jelen hette: bekapcsolódhatott volna a fenntartás „jogaiba” a helyi termelőszövetkezet csakúgy, mint a földművesszövetkezet. Ez utóbbi „besegített” ugyan, táncruhákat, könyveket vásárolt a művelődési háznak, a termelőszövetkezet azonban semmit sem tett annak ellenére, hogy szintén jelentős kulturális alappál rendelkezik. A falu vezetőinek — beleértve nemcsak a község, hanem a termelőszövetkezet, a kőbánya, a földművesszövetkezet és a lömegszsrveze.ek vezetőit is — összefogása nagy sikereket eredményezhetett volna, de az értetlenség, a rendelkezések merev értelmezése kudarcra vezetett. Ez a kudarc azonban nem volt szükségszerű, nem a ku'tu- rális célokra szánt összegek és erők egyesítésének lehetetlenségéből fakadt, hanem a meg nem értés, a merev elzárkózás és mondjuk ki nyíltan: a kulturá’ódás, művelődés tényének lebecsü ése az eredője. A célkitűzés — egyesíteni a falvakban valamennyi kulturális erőt — továbbra is helyes, de amíg a merevség. _ a szűklátókörűség nem oldódik, megvalósítása nagy nehéz: é- gekbe ütközik. A dunabogdányiak példája is bizonyítja ezt. Vajon nem lehetne a jövőben — s nem is a távoli jövőben — változtatni ezen? Amíg azonban nem látjuk ba a kulturális erők egyesítésének szükségszerűségét és nem hárítjuk el az ezt gátló bürokratikus akadályokat, add g jobbára csak beszélünk a kulturális forradalom és az eszmei offenzíva jelentőségé'ől, tenni azonban keveset teszünk valóra váltása érdekében. Prukner Pál Mi a művészet? Hányán kér- ^XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXVXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX'.XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX dezték s feleltek erre, de mindnyájan egyet értettek abban, hogy a valódi művészet az élet eleven érzését fokozza, az ember lényét tágítja, hogy a műalkotás a természetet gazdagítja, megsokszorozza a teremtés művét, a világot. Ezzet a hittel és tudattal és ennek a hitnek áhítatával és ennek a tudatnak komolyságával kell járulnunk mindig képek elé, szobrok elé, versek elé, ezzel kell fogadnunk az igazi remekeket és a tehetség /minden megnyilatkozását is, mint ahogy a pap fogadja az ostyát, amely a mester, testévé és vérévé át- 2 lényegült. A költő szerint, aki \ a virágot szereti, rossz ember 4 nem lehet. Nos, a művészet \ dolgai a lélek virágai. Kivirágzásai annak a kultúrának, amely a nagy találmányok, a technika csodái mellett a nagy álmok, a képzelet olyan csodáival gazdagította szűk földi életünket, amelyek mellett i elszürkülnek és eltörpülnek | az összes gőgös és vaskos reá- \ litások. A szegedi művészek, 9 akik most itt kiteregetik és 9 kibontogatják az álmaikat, vívódásaikat, a keresésüket,'.9 akik mintegy vallomást tesz- 9 nek arról, hogy mit akartak 9 és mit értek el, ne feledjük* 9 háborúk és forradalmak zaja- 9 ban maradtak hívek az ecset- í A mozdulat (Foto: Kotroczó) hez és vésőhöz, és egyik kezükben sokszor bizony fegyvert kellett szorongatniok. Inter orma silent Müsse, de ők hallgatagon is álmodoztak és titokban is színeket és formákat próbáltak hozni abba a színtelen és formátlan világba, amely a háború volt és amelyből forradalmas erővel egy új világ kontúrjai bukkantak elő. Ez a kiállítás ígéret, amelynek beváltása egyaránt múlik a művészeken és a közönségen, akik ne csak keressék, de találják is meg egymást, és induljanak el együtt az új úton, új szépségek és új élet felé! Juhász Gyula ★ Így tett hitet a költő. 1919 májusában. Szegeden, ahol a francia szuronyok védelme alatt már szervezte az ellen- forradalmi reakció a gyilkos bosszúhadjáratot a munkásság és a haladás ellen. Magyar László Hosszú évek óta folyik a kutatás Juhász Gyula még ismeretlen, különböző újságok és folyóiratok betűrengetegé- ben lappangó írásai után. Az egyetemeken, az irodalmi intézetekben és a könyvtárakban számos munkaközösség gyűjtötte és gyűjti az anyagot, de a szép és hasznos munkában elég fontos szerepet tölt be a véletlen is, amely olykor igen fontos dokumentumokkal gazdagítja a gyűjteményt. Az eddig megjelent gyűjteményes kiadások vaskos kötetei már elég plasztikusan visszatükrözik Juhász Gyula írói, költői és és emberi portréját, meghatározzák helyét a magyar irodalomtörténetben és a haladásért vívott gigászi harcban egyaránt, egy-egy újonnan felbukkanó írása legfeljebb még markánsabbá teszi a képet, amely, a magyar nép tudatában alakult ki róla és szerepéről. Egy ilyen értékes és eddig ismeretlen dokumentumot hozott napfényre most a vélet- leii. Ismeretlennek kell mondani, mert nyoma munkáinak egyetlen gyűjteményes kiadásában sincs. A dokumentum történelmi jelentőségű időpontban keletkezett, 1919 májusában, tehát a Tanácsköztársaság idején, mégpedig Szegeden. A proletárdiktatúra kikiáltása alkalmával Szegeden is megalakult a kommunista direktórium és átvette a városi ügyek . intézésének irányítását. A város tényleges ura akkor már a francia hadsereg volt, amely az első világháború frontjainak összeomlása és az őszirózsás forradalom után megszállta Szegedet. A város francia parancsnoka nemsokáig tűrte a városi direktórium működését, tagjait a város elhagyására kényszerítette és a város polgári hatóságának élére a régi vezetőket parancsolta vissza. Néhány héttel később a franciák védnöksége alatt már megkezdődött az ellenforradalmi szervezkedés Is és a várost elözönlötték a megszállt országrészekből ideszivárgó ellenforradalmi kalandorok, a város lakossága pedig elég korán ízelítőt kapott az ellenforradalmi terrorból is. Ebben a feszült atmoszférában akadtak azért jónéliányan,